Pannonhalma - szülinapi ráadás

Ma nagyot kirándultunk a 35 fokban: Pannonhalmára utaztunk. Ez még Marika néni ajándékai közé tartozott, kedden mondtuk neki, hogy ha van kedve, ereje, elég jól érzi magát hozzá, akkor szombaton elvinnénk valamerre kirándulni. Egy viszonylag közeli arborétumot kerestünk, ahol még nem vagy nagyon régen volt, és rövid gondolkodás után Pannonhalmára esett a választásunk, de ezt neki mindaddig nem árultuk el, amíg már egészen közel nem voltunk, és magától ki nem találta. Jó tudom, inkább strandra kellett volna mennünk ilyenkor, vagy eltolni hűvösebb időkre, de nem: olyan kellett, ami kifejezetten a mamának való, amit szeret, és eltolni sem lehetett, mert volt előre leszervezett része.

Jó korán útra keltünk, hogy legalább az elején ne legyen még dögmeleg, és nagyon szépet autóztunk a Bakonyon át. Megérkeztünk, feltérképeztük a helyet meg a lehetőségeket, és az arborétummal kezdtünk. 

Szép volt és árnyas, de azért hűvösnek ritkán nevezhető :) Csongor nem szerette a meleget. Az elején evett, szopizott és a gyümölcsét is elfogyasztotta, de mégsem volt teljesen elégedett, szóval az arborétumi túra nagy részét a karomban tette meg, a csomagok, táskák, vizesüvegek meg a babakocsiban. Megértettem, mi a spirituális élmény a szerzetesek kerengésében: tényleg van abban valami, ha a kisbabáddal a karodon végigjárod egy apátság arborétumának épített labirintusát, ami váltva visz kifelé és befelé egy köríven, és amikor azt hiszed, hogy kifelé tartasz, akkor érsz be a középpontba...

Aztán váltottunk, a csomagok a felnőttekre kerültek elosztva, és Regő rövid időre a babakocsiba, ő is elfáradt. Vettünk egyébként egy új babakocsit, illetve használt, csak nekünk új, féláron vettem a vaterán, esernyőre csukható, ma kipróbáltuk, tetszik. 

Visszatérve a kirándulásra, a 11 órás tárlatvezetéshez csatlakoztunk, illetve csak Marika néni és Péter, én a gyerekekkel kinn maradtam, nem éreztem úgy, hogy apátság-kompatibilisek lettek volna. Ittunk egy frissítőt Regővel, ettünk kekszet, megnéztük az apátsági ajándékboltot, vásároltunk is levendulás dolgokat, meg volt ott egy időszaki kiállítás is, légkondicionált :) de azért maga a kiállítás is szép volt, Regőnek leginkább a fotókeretekben váltakozó képek tetszettek, madárcsicsergős-patakcsobogós hangaláfestéssel.

Utána, míg a többiek még a vezetett programon voltak, mi a főbejárat, majd a millenniumi emlékmű felé vettük az irányt.

István király nézi a birodalmát

Odáig végülis már nem jutottunk el, csak láttuk, hogy előttünk van pár méterre, de akkor telefonált Péter, hogy kiértek a tárlatvezetésről. Nagyon szépeket láttak, majd egyszer eljövünk gyerekek nélkül is (vagy ha nagyok lesznek, és már érdekli őket). 

A mókának még nem volt vége, innen a közeli Borbirodalom étterembe mentünk, akikkel már előre egyeztettük, hogy jövünk, így aztán amikor elvitték a tányérjainkat ebéd után, meglepetésszerűen kihoztak egy tortát, és boldog születésnapot kívántak a Mamának :) Le akartam fotózni a meglepett arcát, de pont Csongor volt a kezemben, de azt hiszem, így is beivódott a pillanat :) Úgyhogy még tortát is ettünk, aztán indultunk haza, és a gyerekek körülbelül a második kanyarban elaludtak.

Lovacskás gyertyatartóval játszik, épp mondja, hogy nyi-ha-ha-ha :)

Ügyesen kivárta az ebédet az új babakocsiban

A gyerekek egyébként várakozáson felül jól szerepeltek. Csongor a meleget rosszul bírta, de ki nem... sokat szopizott, igyekeztünk hűvös helyeket találni, és jó, hogy ezen a babakocsin van napernyő. Regő részéről egyetlen hiszti nem volt, általában szót fogadott, meg azért mi is igyekeztünk tág határokat engedni, például az étteremben volt egy játékos kosár, ahhoz vagy ötször elzarándokoltunk :) De arborétumot, lépcsőzést, ajándékboltot, múzeumot, napot, sétát, éttermet, mindent jól viselt, nagyon ügyes volt!

Legközelebb azért ősszel megyünk :)

Ja, még annyit hozzáfűznék, hogy a legnagyobbrészt gyönyörűen felújított, világörökségi apátsági épületegyüttest még két ponton tudnám fejleszteni: tájékoztatás és akadálymentesítés terén. Az arborétumba például azon a kapun mentünk be, ahol ki volt írva, hogy arra van a levendula- és gyógynövénykert, a teázó, de odabent már egyiket se találtuk meg. Az pedig azért remélem, csak vicc és tényleg csak a tájékoztatás hiánya, hogy ha a fogadóépületből nem az arborétumon át akarok az apátsági épületekbe menni, akkor két lehetőségem van: a kényelmesebb falépcső vagy a meredekebb kőlépcső. Én felcipeltem Csongort az utóbbin, de ha valaki mondjuk babát vár, vagy kerekesszékes, vagy csak nem akar negyven fokban babakocsit cipelni, akkor menjen az arborétumon keresztül, végig a kerítés mellett maradva, és akkor a főbejárathoz ér. 

Ez csak egy komment ám, ezzel együtt nagyon jól éreztük magunkat. Még ha esetleg párakapukat építenének olyan tízméterenként... :)

Időutazás

Az e heti kérdés a hét játékában arról szól, hogy ha lehetőségem lenne, hova utaznék: a jövőbe vagy a múltba.

Jó kérdés, elgondolkodtatott, mert én mindkettőbe szívesen utaznék egy kicsit. De nem ott maradni, csak megnézni és visszajönni, mert azért nekem itt és most a legjobb. Arra jutottam, hogy a jövőbe csak annyira ugranék előre, hogy megnézzem, a gyerekemmel mondjuk húsz év múlva minden rendben van, egészségesek, boldogok, Marcinak már családja van... De még ettől is tartok egy kicsit, mert bár alapvetően optimista vagyok, mégis, mi van, ha nem azt látom, amit szeretnék, aminek örülnék? És veszélyes is tudni a jövőt, vagy azt hinni, hogy ismerjük. Olyan, mint egy önmagát beteljesítő jóslat. Lehet, hogy ha rosszat látok, javítani akarok rajta, hogy mire odaérünk, ne az legyen, de nem lehet tudni, milyen hatást érek el. Vagy ha jót látok is, az is csak egy lehetséges végkimenetel, ki tudja, hogyan kell élni addig ahhoz, hogy tényleg úgy sikerüljön?

Szóval én bátrabban és kíváncsian utaznék a múltba. Egy csomó érdekes korszak van, amit megnéznék, de ha egyet kell mondani, akkor Szent Margit korába mennék vissza, és ide, Magyarországra, még ha nem is valami fantáziadús. Ugyanis többször felmerült már bennem az az ötlet, hogy előző életemben ekkor éltem,  mégpedig olyasvalaki voltam, aki közel állt az Árpádokhoz valamilyen módon. Annyira az enyémnek érzem ugyanis a helyeket, ahol ők megfordultak, nyilván erre Dömös is nagy hatással van, de ki tudja, hátha fordított a logika és az előző élet(ek) miatt kötődöm most is ennyire oda. De az egész Pilis a maga misztikumával és kultikus helyeivel, és a Margitsziget, főleg a kolostorromok nagyon közel állnak hozzám, nem is tudom jól megfogalmazni. Otthon érzem magam, és mintha többet tudnék azokról a helyekről, a történetükről, mint amennyit a jelenlegi eszemmel ténylegesen. Átjár valami belső tudás, valami közös élmény emléke, olyasmi, mint a kollektív tudatalatti.

Szóval, ha lehetne, ennek járnék utána. Aztán visszajönnék, jól elmesélném, és itt maradnék :)

Ezúton szeretném minden kedves olvasóm figyelmét felhívni, akinek blogja van, hogy ebbe a játékba bárki beszállhat ám! Ha érdekel a téma, szívesen játszanál, megfog az aktuális hét kérdése, írd meg! A fenti képre kattintva az eredeti kérdéshez jutsz, ott találsz a képhez html kódot is, amit betehetsz a saját bejegyzésedbe. Aztán belinkeled a bejegyzésedet Altairnél. Én kíváncsi vagyok a gondolataitokra!

Dorka, Emi és hat gyerek

Ez meg a csütörtöki napunk, amire már kedden-szerdán készültem: tali, ami nem is nagy létszámú, hiszen csak két vendégem jött fejenként két gyerekkel, így volt hat gyerekünk: Regő, Marcipán és Sára a majdnemháromévesek, Rozka tízhónapos, Barnabi (Buci) és Csongor pedig félévesek. Lehetett volna nyolc gyerek, ha Emi hozza Danit is, és Marci itthon van, de így is épp elég mozgalmas volt :)

Reggel sikerült végigtakarítanom gyorsan a lakást - féltem előtte, hogy a megelőző sok program miatt szégyenben maradok - aztán késő délelőtt majdnem egyszerre megérkeztek. Nagyon jó volt újra látni őket, Dorkával tavaly nyár elején találkoztunk utoljára Fonyódon, amikor Rozka és Csongor is pocakban voltak még, Emivel is tavaly májusban. Volt hinta, homokozás, buborékfújás, ebéd, a kicsiknek aludni is sikerült, kis játék bent, aztán újra kint, medencéztek is, remélem, tényleg mindenki jól érezte magát :)

Először ezt muszáj megmutatnom :)

Aztán egy válogatás, a teljesség igénye nélkül:

Mert rólunk olyan ritkán készül... De csak véletlenül került ez az elejére.

Regő Rozkát simogat :)

Senki se a saját babájával :)

Egy szép Emiről és a két kisebbikről

Csongor és Buci beszélgetnek

Sára és Marcipán nagyon jót pancsoltak, Regő velük sem mert egyelőre medencézni

Olyan szép kislány :)

További képek láthatók még itt és itt. Köszönöm, hogy eljöttetek, gyertek máskor is!

Kaposvárig, Szennáig és vissza

Szerdán is igen mozgalmas napunk volt. Délelőtt volt Csongor hathónapos státusza, oda is vittem az összes gyereket. Előtte-utána készülődtem, takarítottam, aznapi és másnapi ebédet sütöttem-főztem, tudtam ugyanis, hogy délután nem érek majd rá.

Nagyon kellemetlen közjáték szakította meg a délelőttöt, az orvostól hazafelé Regő lelkes "anya, futok!" felkiáltással nekieredt, és alig indult el, akkorát esett a murvás úton, hogy kiterült, mint a levelibéka, komolyan nekem is fájt. Csak felkaptam, öleltem, nagyon sírt, nem is tudtam először, hol ütötte meg jobban, mert szerintem az egész testét megütötte... azt hittem, orrát-száját, hasát is lezúzta, de szerencsére azokat nem. Csak az egyik térdét és az átellenes könyökét horzsolta fel csúnyán, véreztek is, amitől még jobban megijedt. Egy ideig cipeltem, vicces volt: egyik kezemben Regő, a másikban a biciklije, a harmadikkal toltam a babakocsit és a negyedikben, vagy valahol még egy szatyor is volt, mert boltban is voltunk. Aztán a mi utcánk sarkán óvatosan már le tudtam tenni, kézen fogva sétált óvatosan, hüppögve. Itthon kimostuk a sebeket, utána megint nagyon sírt, ebédet nem is kért, csak leült a kanapéra kicsit pihenni, inni.

Mi megettük Marcival az ebédünket, összepakoltunk és indultunk. Mármint a kicsiket is összepakoltuk :) Marci ugyanis most kezdte meg igazán a nyarat, a nyaralást: szerdától szombatig a húgomnál, Áginál van Kaposváron. Jó kis programokat terveztek: Katica-tanya-látogatást Patcán, Desedát, múzeumokat... Sűrű néhány nap lesz!

Regőke az autóban édesen takargatta a térdét a textilpelusaival, vigyázott rá nagyon! Egyszer megálltunk, hogy pisiljen, Csongort is eligazgattam hátul, aztán Zamárdi magasságában elaludtak, egyik jobbra, másik balra, Marci alig győzte nézegetni, hogy melyik öccse aranyosabb :)
Talán már megszokták, akik olvasnak, hogy egyfajta mániánk Péterrel, hogy ne ugyanazon az útvonalon menjünk oda és vissza is. Most a véletlen oldotta meg: elrontottam az autópálya-lehajtót, eggyel később mentem le, így egy gyönyörű somogyi útvonalon, dimbeken-dombokon, Somogyváron, Niklán és hasonló településeken mentünk, annyi látnivalóval, hogy vissza kell mennünk még egyszer ide kirándulni.
Végül aztán megérkeztünk Kaposvárra, de keresztül is mentünk rajta, mert direkt úgy terveztem, hogy Ági munkaidejében érjünk oda, hogy csinálhassunk valamit, ne csak az legyen a kicsiknek a napi program, hogy oda-vissza autózunk hosszasan. Helyette megnéztük a szennai falumúzeumot.
Nem volt tömeg így hétköznap délután: csak mi voltunk, meg a néni, aki beengedett. Kellemes, pont egy órás sétát tettünk, megnéztük a parasztházakat, melléképületeket kívül-belül:

Az egyik kertben libákat láttunk, oda nem mertünk bemenni, mert igen fenyegetően viselkedtek, de Regő onnantól mindenhonnan visszafelé indult volna libákat nézni :) Végül a falu végében az árnyékban egy csapat rackajuhot láttunk legelni, megvolt a boldogság. Kitárt karokkal szaladt feléjük: "Birkák, birkák, gyertek ide, meg akarlak simogatni! :) 

A templomot is megnéztük, érdemes volt: 

A falu és a rackák között volt még egy kocsiszín, benne kiállítás: régi mezőgazdasági gépek, járgányok, gőzgépek, belső égésű motorok, nagyon érdekes volt. Marci alaposan elolvasott minden információs táblát, és rám is szólt, amikor elmentem egy-egy mellett :)
Ügyesek voltunk, pont úgy sikerült mindent megnéznünk, hogy épp Ági munkaidejének lejártával végeztünk. Innentől telefonos segítséggel kerestük egymást Kaposváron, hát úgy tűnik, nekem könnyebb már a végcélt, a lakásukat megtalálni, mint a plázát :) így előttük találkoztunk, kicsit felmentünk, beszélgettünk Gáborral, Csongor evett, Regő ivott, aztán eggyel kevesebben indultunk haza. Jaj de furcsa volt Marcit otthagyni :) pedig volt már sokszor nyaralni, de ezen a nyáron ez az első, régen voltunk már külön egy hétvégénél többet. Ági majd itt fog írni a nyaralásról, meg képeket mutatni, szuper dolgokat csináltak!
Szóval mi meg jöttünk haza, most a rövidebbik úton. Megint egyszer kellett megállni, amikor Csongor nagyon sírt, de aztán elaludt, Regő meg fáradtan, de aranyosan elnézelődött hátul, rengeteg traktort, buszt, miegymást láttunk, érdekes út volt :)

Marika néni 75!

Hetvenöt év, az már egy nagyon szép életkor. Ha belegondolok, mennyi minden történik ennyi idő alatt... Nagyon szép, ha valaki ezt megéri, és különösen jó, ha egészségben, jó testi-lelki állapotban éri meg.

Marika néni kedden töltötte be ezt a jeles életkort. Már pár napja ezen pörögtem, illetve most már majdnem három hete kötöm a kardigánját, de az sajnos nem lett kész a születésnapra... Vagy egy éve vettem a fonalat azzal, hogy majd neki kötök belőle egyszer egy kardigánt, azért csaptam le rá, mert az ő kedvenc színe volt, és ráadásul Mama fantázianéven futott a fonal. Aztán kerestem hozzá a mintát... Nemrég akadtam rá, és amint a második kendővel készen lettem, el is kezdtem, de kiderült, hogy ez azért nem egy kéthetes projekt.

Gondolkodtunk, mi is legyen az ajándék. Nem nagyon volt ötletünk, amíg egyszer elszontyolodva nem jött haza a városból azzal, hogy szerinte a szerviz azért nem jelentkezik, hogy megcsinálták a videólejátszóját, mert nem tudják megjavítani, és ő körülnézett az elektronikai boltokban, de nem talált. Gyorsan le is csaptam az ötletre: videót kell szerezni neki! Ezt Péterre bíztam, sikerült is elintéznie. 

Kinéztem egy tortát, könnyűt, gyümölcsöset, ehhez kellett beszerezni a hozzávalókat és megsütni. Virágot venni, a kardigánhoz gombokat, ilyen apróságokat intézni. Hétfőre nagy városi körtúrát terveztem, de mivel reggel tízig körülbelül négyszer esett az eső, inkább a biztonságos módot választottuk és csak Intersparba mentünk élelmiszereket venni, remélve, hogy másnap alkalmasabb lesz az idő. Délután megsütöttük Marcival a tortát, őszibarackos joghurttorta, zselatinos, egy napig dermedős krémmel. 

Kedden tényleg jobb idő volt, úgy csináltunk, mintha eszünkbe se jutna a szülinap, és elmentünk a gyerekekkel a belvárosba. Vettem gombokat a kardigánra, a felvarrás ugyan még messze van, de kitaláltam, hogy milyen jó poén becsomagolni és odaadni a gombokat azzal, hogy később majd megkapja a gombhoz a kabátot is :). Visszavittem a függönyanyagot, ami előző pénteken lett kész, mégse jó úgy a varrás, ahogy, javítsák ki. Vettem Regőnek ovis zsáknak való anyagot, mert merészen elhatároztam, hogy majd én megvarrom neki... Meglátjuk. Aztán irány a háztartási bolt, ott számgyertyát szereztem be, meg még más apróságokat is. Még korábban vettem körömvirágos natúrszappant Erikától, szóval hazaérve egy nagy és két kis dobozkát csomagoltam be. Ja, és virágcsokrot is vettünk. 

Jól kifáradtunk a gyerekekkel, hazaérve ebédeltünk, lefektettem őket és én is kifújtam magam, aztán jött a tortadíszítés. Amikor pedig megjött Péter, ravaszul átvittük Csongort a mamához egy kicsit azzal, hogy majd megyünk érte. Mentünk is... csapatostul, énekelve és égő gyertyás tortával. Voltak puszik és könnyek, Marci hibátlanul furulyázott, Regő segített gyertyát fújni, Csongor pedig lelkesen rúgkapált. A torta finom volt, az ajándékokat jól eltaláltuk, koccintottunk borral is, szóval szerencsére minden sikerült. Mama pedig azt mondta, olyan családja van, hogy emiatt szeretne száz évig élni :) Hát mit mondjak - csak rajta! :)

Fejlődnek

Csongorral tegnap voltunk hathónapos státuszon. Kéremszépen, ő a tökéletes féléves. Nekem biztosan, de a doktornőnek is tetszett. Nem tudnám sorolni, de a feltett kérdésekre csak bólogattam, ilyenek voltak, hogy megfordul-e mindkét irányba, játékot áttesz-e egyik kezéből a másikba és hasonlók. És persze megkérdezték, hogy meddig kapott csak anyatejet, amire harmadszor is büszkén mondhattam, hogy hat hónapig. Kocka vagyok, tudom, de nekem ez fontos: a hat hónap hat hónap legyen, ne öt és fél vagy öt hónap és három hét. És ez most, harmadszor és utoljára is meglett. Mostanra meg odáig fajult, hogy pont aznap egy egész őszibarackból és egy negyed almából álló pépet vágott be Csongor, pedig azt hittem, az kétnapi adag lesz :)

A mérésnél is jól meglepett, mert itthon a személymérleg alapján olyan harminc deka hízásra számítottam, elégedett is lettem volna vele, az elmúlt pár hónapban is annyit hozott, jó az az ő jelenlegi súlyánál. De a mérleg nyolc kiló körüli számokat kezdett mutatni, és végül megállapodott 8080 grammnál - hoppá, az több, mint hetven deka ebben a hónapban! És plusz két centi, így most 69. Nem gondoltam volna, hogy eléri, pláne meghaladja a nyolc kilót, és magamban azon mosolyogtam, hogy ahogy mondtam korábban, tényleg nem duplázta meg a születési súlyát féléves korára, de én ennél sokkal nagyobb különbségre számítottam: 8200 lesz majd a duplázás, azt hittem, annál vagy fél kilóval kevesebb :)

Regő meg ha jól számolok, negyedik napja ágytiszta, persze azért még gyorsan lekopogom. Nagyon egyszerűen történt a dolog, és pontosan úgy, ahogy a délutáni alvásnál: egyszer csak elkezdett tiltakozni a pelenka ellen. Nem mertem rögtön rábízni a dolgot, meg abban sem voltam biztos, hogy nem csak hiszti, mint az öltözés ellen szokott lenni, úgyhogy először még ráadtam, meg másnap este is, de akkor már mondtam neki, hogy na, ha éjjel nem pisil be, akkor harmadnap alhat alsógatyában. A pelenka száraz volt reggel, úgyhogy betartottam az ígéretet. Az első éjszaka még félsiker volt: hajnali kettőkor felébredt Csongorra, megtapogattam, nedves volt, és zokszó nélkül elfogadta, amikor mondtam neki, hogy jöjjön, kap pelenkát. De ahogy az ágyat akartam rendbe tenni, észrevettem, hogy az száraz! Tehát éppen csak a gatyába ment pár csepp. A második éjszaka, meg azóta pedig végig alvással és szárazon telt. Nagyon büszke vagyok rá :) Még a nagydolog terén kell fejlődnie oviig egy kicsit, de még előttünk a nyár nagy része, és már most is jól halad :)

Mégis pár kép

Csongor arcok:

 Marci úszik:

 Regő csak a lábmosóban mer még pancsolni :)

Mamával :)

Napok a kertben

A kánikula csúcsán csak reggel és késő délután tartózkodtunk kinn, de amióta éjjel végre megjött a vihar, a napok is picit enyhébbek, éjjel pedig végre normálisan lehűl a levegő, azóta gyakorlatilag az egész napot a kertben töltjük. Még a 35 fokban felállítottuk a medencét, ami másnapra furcsán kezdett viselkedni, majd Marci megállapította, hogy lyukas az alja... valami növény szára kilyukasztotta alátétfóliástól. Azért egyet még pancsoltak az alacsony vízben, aztán leeresztettük, megragasztottuk, Péter felrotálta, elegyengette a tavalyi helyét, és újra megtöltöttük, most már működik :) Képek nincsenek, mert a gyerekeim általában nem lennének szalonképesek azokon a fotókon :) Marci úszik, pancsol, Regőnek egyelőre hideg a víz, úgyhogy kintről labdát meg karikát dobál Marcinak, vagy a medence mellett sétál, és dinoszauruszt fürdet. A nagy medencébe ugyan nem megy bele, de ha ott a nagy, akkor már nem akarja, hogy csináljunk neki külön kis pancsolót a kicsiben :)

Csongor közben takarón hempereg a fűben, vagy babakocsiból szemléli a világot, olyan is van, hogy bent alszik. Tegnap késő délután meglepő békességben játszottak és homokoztak a nagyobbak, mi meg a kis földművessel megtekintettük a birtokot.

Mert van persze munka is, nyírtam füvet még a dögmelegben, aztán a lehűléssel megélénkültem, leszedtem az aktuálisan érett málnát meg egy vödör meggyet, előbbiből szörp készül, utóbbiból pincés meggy. De főleg Marika néni dolgozik, nekem egy nem átaludt éjszaka után képtelenség rávenni magamat, hogy hajnalban kimenjek... Jó ötlet volt majdnem a zöldséges felét krumplival beültetni. Ami egyébként most virágzik és gyönyörű, meg a paradicsom is, a padlizsánjaim is szépen nőnek, remélem, jó idejük lesz, és még a nyár végén teremnek is. A cukkinibokrok még kicsik, de szépen alakulnak, másodjára keltek csak ki, viszont az uborka kifejezetten jól néz ki, lassan indákat növeszt. A másodvetésű borsó hőgutát kapott, olyan, mintha megégett volna a szárán. 

Tényleg igaza lett Marika néninek és Péternek, ez a nyár kertszempontból nem az enyém, de azzal vigasztalom magam, hogy majd a befőzés, eltevés az enyém lesz! Sajnos nem lesz sok eltennivaló, talán még egy adag málnaszörp - annak se tett jót a meleg - a meggyet maholnap le kéne szedni, és akkor az lesz, de elég kukacos. Sárgabarack nem lesz, őszit nem is vártunk, kis fiatal fák még csak mutatóba teremnek. De majd lesz paradicsom, padlizsán és talán szilva... Hosszú még a nyár :)

Gyerekkorom legszebb nyara

Gyerekkoromban úgy ténylegesen nyaralni, amiért fizetni is kellett, nem sokszor voltunk. Volt egy hét Egerben, egy Olaszországban, egy Horvátországban. Örülök, hogy láttam a tengert, és csodálatos élményekkel gazdagodtam, mégis, ha az a kérdés, mi volt a legszebb a gyerekkori nyarakban, egyetlen szó a válasz: Dömös.

Forrás: http://www.orszagalbum.hu/domosi-latkep--_p_28084

Dömös vitán felül az ország egyik legszebb fekvésű települése. Dunakanyar, szemben a Szent Mihály-hegy, körülötte a Pilis... A közelben Visegrád, Esztergom, Lepence, a falu alatt folyik a Duna. A nagyszüleimnek volt itt házuk, épp a napokban adják el a szüleim. Minden nyáron eltöltöttünk itt pár hetet: mamáékkal, anyuékkal, mind együtt, unokatesókkal vagy anélkül, olyan is volt, hogy tesók nélkül... Mentünk az erdőre Papával, megmásztuk a Rám-szakadékot, amikor még nem acélkorlátokba kellett kapaszkodni, hanem láncokba. Ittunk a Csaja-patak forrásából, úsztunk a Dunában, rokonokat látogattunk, fagyiztunk, gyümölcsöt szedtünk. Mama mindig elmondta, hogy náluk aztán nincs válogatás, meg kell enni az ebédet... aztán mindig megkérdezte, mit főzzön. És ha palacsinta volt, akkor azért csak lecsúszott előtte a zöldségleves is :) A kertben ebédeltünk kis asztalnál, kis székeken.
Nekem még az volt külön a legjobb, hogy augusztus végén van a szülinapom, és 20-a után általában Dömösön töltöttünk egy hetet anyuékkal. És én kérhettem bármit a szülinapomra... hajókirándulást, vagy hogy fagyizzunk Visegrádon a Silvanus teraszán, vagy most ne Lepencén strandoljunk, hanem Leányfalun.
A gyerekkori nyarak végtelenek voltak. A két és fél hónapból pár hét volt Dömös, mégis főleg ez maradt meg. Mintha a fél évet ott töltöttem volna, dömösi lány voltam, felnőttként úgy mesélem, hogy ott töltöttem a fél gyerekkoromat.
A másik mázli, hogy amikor nem dömösi lány voltam, akkor meg siófoki :) A Balatonban fürdéshez nekünk csak pár száz métert kellett sétálnunk. És nagy kertünk volt, most elnézem Regőt, ahogy meztelenül szaladgál, végtelen számára a nap, az idő és a tér, és választhat, hogy víz vagy levegő, fű vagy homok... Ez az igazi élet, és ez nekünk is megvolt gyerekkorunkban. És a szilvafán olvasás, Dömösön meg a cseresznyefán.
Szóval lehet, hogy én konzervatív vagyok, de szerintem a mai gyerekeknek se kell sok. Együttlét, idő, víz és homok, természet és időnként programok.

Ovis szülői

Tegnap volt Regő első ovis szülőije. Olyan nagy dolgok ezek, az ember észre se veszi, és a kisbabája egyszer csak óvodás lesz... Jó érzésekkel jöttem el, fellelkesülve és megnyugodva. 

Az óvoda idén volt 25 éves, ebből az alkalomból új nevet kapott, amit szeptembertől büszkén fog viselni: ő lesz a Tündérkert Óvoda. Regő pedig a Margaréta csoport elefánt jelű kiscsoportosa lesz :) Olvasunk könyveket az óvodáról, tanítgatom neki, hogy mégis mi a csuda az a jel, mert egyelőre nem igazán érti :) 

Két kedves, fiatal óvónőt kap, Szilvit és Ginit, Szilvinek van egy elsős kislánya, Gini pedig esküvő előtt áll. A szülőit az óvodavezető kezdte, aki szintén Szilvi és szintén nagyon kedves, más, mint aki akkor volt, amikor Marci járt ide nagycsoportba. Ő pár általános dolgot mondott, aztán jött a polgármester úr, aki beszámolt róla, hogy milyen jó, hogy ilyen sok gyerek van a faluban, de ennek az a hátránya, hogy zsúfoltabbak az óvodai csoportok és az egész épület is. Ezért aztán terv van arra, hogy két csoportszobával bővítik az ovit, akkor lesz négy csoportszoba és egy tornaszoba, és egy kicsit kisebb létszám a csoportokban (Regő kiscsoportja most 30 fős lesz). Persze ez az udvar rovására megy, de azt rögtön pótolják önkormányzati területből, ami nagyon jófejség tőlük.
Végül maradt a két óvónő és mi, szülők, jöttek a konkrétumok. Elmondták, hogy a Zilahyné-féle óvodai program az alap, amit akkor még nem tudtam, hogy micsoda, de nagyon tetszett, ahogy röviden elmesélték, hogy a lényeg a játék és a mese, kiscsoportban nincsenek kötött foglalkozások, hanem a gyerekek felől induló kezdeményezések öt-tíz percben, sok mozgás, és az egész napot átitatja a mese.
Főleg a beszoktatás érdekelt, szülő nélkül zajlik, de fokozatosan, elvileg nagyjából két hét alatt jutunk el az ottalvásig. Ez megnyugtat, Marcinál anno a fehérvári Nefelejcs oviban azonnal ott kellett hagyni nyolc órára. Ő bölcsis volt előtte, így zökkenőmentesen ment nála, de azért akkor is izgultam. Regőnél viszont ezt el se tudnám képzelni...
Elmondták még a napirendet, érdeklődtem, mi van a válogatóssággal, és nagyon biztattak, hogy majd ott elmarad, ahogy a többi gyereket is látja... remélem, én is ebben bízom. Felsorolták, hogy miket kell vinni, lesz családlátogatás, augusztus végén még egy szülői, és szeptember 3-án óvodát kezd az én kis nagyfiam.

Székely Éva: Sírni csak a győztesnek szabad

Amikor Anyuéknál kiolvastam a Kertész-könyvet, gyorsan kerestem helyette valami kicsit és rövidet, amivel folytathatom, és ezt vettem le a polcról. Ismét egy olyan könyv, amit gyerek (vagy kamasz? nem emlékszem pontosan) koromban már olvastam, de egészen más tizenvalahány évvel később. (Lehet, hogy huszon-, de azt már nem akarom kiszámolni :) )

Székely Éva az ötvenes évek élsportolója, Helsinki úszó olimpiai bajnoka, a pillangókisasszony, aki már akkor pillangózva versenyzett, amikor ezt az úszásnemet még nem választották szét a mellúszástól. 

Első olvasásra nem értettem és átfutottam rajta, hogy miért más az egyik úszónő, mint a másik, miért kell külön edzenie és hogy lehet az, hogy a legjobbnak tartania kell tőle, hogy esetleg nem mehet a világversenyekre a származása miatt... Mondjuk, ezek ép ésszel fel nem fogható dolgok, úgyhogy érteni most sem értem jobban, de a történelmi hátterét azért jobban ismerem.
Én is úsztam, egy kicsit versenyszerűen is, imádok úszni a mai napig, csak sajnos sokkal kevesebb alkalmam van rá, mint szeretném. Amikor ezt a könyvet olvastam, nagy példaképem lett Székely Éva, később pedig Egerszegi Krisztina. Amikor versenyeztem, csak olyan 38 másodperccel úsztam lassabban a száz gyorsat, mint ő, mi az nekem, pillanatok alatt lefaragom, gondoltam :) Ezért talán közelebb áll hozzám ez a könyv, mint aki soha nem úszott, csak életrajzi regényként olvassa.
Most már nagyon át tudom élni azt is, amikor az olimpiai aranyérem után egy-két évvel megszületik Andrea (Gyarmati Andrea, később szintén igen sikeres úszó) és innentől nem az uszoda jelent mindent, hanem az a nagy kék szempár... A könyv innentől a családi életről, a gyereknevelésről is szól, de főleg Székely Éva edző-éveiről, amikor a lányát és másokat edzette, mellette egyetemet végzett és gyógyszerész lett, és edzőként is komoly sikereket ért el. Vannak számomra szállóigévé vált mondatok és igazi példák benne: amikor például Andrea eldönti, hogy innentől komolyan akar úszni, megbeszélik vele, hogy csak addig ússzon, amíg igazán örömöt jelent. Hosszú évek telnek el, ezt nem emlegetik folyamatosan, és egyszer, olimpiai ezüstérem és egyéb sikerek után kikapaszkodik a kötélre a medence közepén, és annyit mond: anyu, már nem öröm... És nincs vita, rábeszélés, itt abbahagyja, hiszen így beszélték meg...
A könyv utolsó harmada Székely Éva küzdelméről szól a vaksággal... Majdnem megvakult jó huszonöt-harminc éve, négyszer műtötték a szemét, mire végül kikerült Kölnbe, ahol ötödjére rendbe tették, így születhetett meg ez a könyv, és így lehetséges, hogy az olimpiai bajnok írónő 85 éves elmúlt, él, virul és lát. Csak pár nap különbség van, volt közte és a nagypapám között...
Nagyon jó, élvezetes, olvasmányos, dokumentarista, mégis szubjektív könyv küzdelemről, kitartásról, tiszteletről, ajánlom mindenkinek, aki szereti az életrajzokat.

Paleolit tapasztalatok

Nagyjából elseje óta táplálkozunk Péterrel paleolit módon. Azért nagyjából, mert apránként szoktunk bele és ugyan volt egy nagyobb lépés, de amíg elkezdtem kitanulni a főzést, sütést és beszereztem alapanyagokat, az igénybe vett pár napot. De azóta nem ettem tejet, tejterméket, kenyeret és tésztát, krumplit. Illetve csalok, mert abban a két napban, amíg beteg voltam, egyszer csak krumplit-répát ebédeltem, és kétszer pirítóst vacsoráztam, mert egyszerűen nem bírtam mást megenni, és gondolni sem tudtam húsra vagy bármi ennél nehezebbre. De a harmadik napon, amikor már csak 38-ig ment fel a lázam, már kókuszkenyeret sütöttem :)

Miket eszünk? Alap a hús salátával vagy párolt zöldséggel (főleg salátával). Mivel amúgy nem lennénk túl nagy húsevők, mindennap nem tudnánk azt enni, így van, hogy csak zöldség van, vagy tojás, vagy valami vega kaja, ami paleolit is. Reggelire gyümölcsöt, ha nagyon éhes vagyok, akkor zabkását, illetve ha épp van sütve, akkor paleolit kenyeret. A zab ugye kompromisszum, néha megengedem magunknak, de most már nem is tudom a napot, mikor ettem utoljára, szóval tényleg egyszer-egyszer. Vacsorára felvágottat vagy tojást zöldséggel, vagy tojásos-zöldséges meleg ételt, ebédmaradékot, esetleg éhség függvényében csak gyümölcsöt. Étkezések között vagy nassnak szintén gyümölcsöt vagy olajos magvakat, dióféléket, diákcsemegét. A kávémat kókusztejjel iszom, és ez az egy, ahol használok cukrot, de legalább az nádcukor :) Illetve azért a meglévő szörpöket, lekvárokat elfogyasztjuk, kidobni nem fogom,de már készült bodzaszörp mézzel, nádcukorral, xilittel.

Öt kilót fogytam ez alatt az idő alatt, és szebb a bőröm, összébb húzódtak a pórusaim. Azt még nem vettem észre, amiről olvastam máshol, hogy buzog a tettvágy és az energia, meg a mozgás vágya a paleolit diétázókban. Mondjuk hosszabb idő elteltével írták, meg azért néha kialudni se ártana magam :)

A főzés nem vészes, amikor magunknak húst csinálok, akkor a gyerekeknek készítek hozzá krumplit vagy rizst, ha párolt zöldség van, akkor azt. Regő ugyan nem eszi meg, de csak neki már nem fogok külön főzni. A nyers salátánál viszont mindketten jobban díjazzák a hagyományos köreteket. Volt olyan étel is, ami teljesen paleolit és nem főztem külön, és Marci szerint mennyei. Kicsit kreatívabb vagyok, keresgélem, hogy miből mit lehet, ettünk már teljesen liszt- és cukormentes paleolit sütit is, és volt olyan is, amit kidobtam.

Féltem, hogy nagyon fognak hiányozni dolgok, de nem, és szinte mindent lehet pótolni. A csoki sem hiányzik érdekes módon :) pedig direkt beszereztem xilittel készült, paleolit étcsokit: kb. két hete vár bontatlanul. Néha megkívánok valamit, de eddig még általában kibírtam, nem éreztem olyan hatalmas lemondásnak, vagy megtaláltam, mi esne jól helyette. Önkínzó nem vagyok, ha annyira halálosan odalennék valamiért, hogy nagyobb lenne a vágy, mint a lelkiismeret-furdalás, megenném: ez egy diéta, egy életmód, amit magunkra szabunk, nem törvény. Azért eddig elég jól illik a szabásminta :)

A kedvenc nyári ruhadarabom

Ez itten még a múlt hét gondolata, mondom én, hogy el vagyok maradva :)

Mint azt már korábban kifejtettem, nem vagyok trendi. Nincs túl sok ruhám és nincs túl sok új ruhám, és nem igazán érdekel a divat abban az értelemben, hogy mit kéne felvennem azért, mert Párizsban azt mondták. Ha látom a magazinokban, hogy valami olyan divatos is, ami nekem amúgy tetszik és pláne jól is áll, annak örülök.

A kedvenc nyári ruhácskámat nem fogom idefényképezni, mert nem szalonképes. Igazi kis szellős kerti, játszós ruha. Nagyjából tizenhat éves, huhh, ijesztő volt ezt most kiszámolni :) Kamaszkorom egyik nyarán, amikor a borboltban dolgoztam, és én voltam a Balaton-part legfehérebb lánya, hetekig szemeztem vele, aztán megvettem a fizetésemből. Egy vállpántos, lenge ruhácska világos színekkel, fehér, kék, virágos, kicsit rózsaszín itt-ott, patchwork mintás, átlós négyzetekből van összevarrva. Akkor még szalonképes volt, és nagyon jó volt dolgozni benne a melegben! Kicsit gyűrt az anyaga, úgyhogy vasalni se kellett, és nyáron este kimostam, reggel megszáradt. Aztán annyit hordtam, hogy varrás mentén a patchwork kockák között felfeslett, persze megvarrtam, de azután már nem volt az igazi, és átment otthoni kánikularuhába, később dolgozós "ezért nem kár" ruhába. Később több helyen is meg kellett varrni, aztán festettem is benne, úgyhogy most azt hiszem, vadcseresznyeszínű festékpöttyök díszítik - lásd homokozóépítés fázisai. Most is ez van rajtam. Fénykoromban nem hordtam hozzá melltartót, de most, hogy a ceruzateszten megbuknék, kell, ezért is csak itthon hordható, mert a melltartó hátsó pántja pont a ruha széle fölött van. Viszont jó szellős, imádom :)
Van még egy fehér szoknyám, ilyen lefelé szélesedős, három csíkból varrott, szeretem, mert egyrészt a stílusom, másrészt olyan ápol és eltakar. Térdig ér, onnantól jó a lábam, combban-csípőben meg takar. Amit pedig nagyon szeretnék és nincs, az egy nagyon hosszú, földet söprő majdnem egyenes szabású szoknya meg egy maxiruha. Például valami ilyesmi.

Dackorszakos nevelés

Ez is itt vár piszkozatban egy ideje, és amikor elmentettem, jobban tudtam, mi is a bajom, mint most, amikor időm is van megírni... Szóval Regővel néha olyan nehéz. Lassan hároméves lesz, ideje egy kis szófogadást is belé nevelni. Persze igyekeztem eddig is, de természetesnek érzem, éreztem, hogy nem válik még részévé, hiszen olyan kicsi. De lassan bennem is változik valami: már egyre kevésbé kicsi, bár még mindig olyan kis babás, pufók, aranyos... azért mégiscsak egyre több a korlát körülötte és az elvárás felé, nyilván ezért is van a dackorszak. Próbálgatjuk egymást, a határainkat, hogy hogy működünk.

A napokban azon gondolkoztam, hogy hogyan is csináltam Marcival. Úgy emlékszem, neki keményebb dackorszaka volt, vagy legalábbis jobban megviselt, hiszen első gyerek. De hogy mit csináltam vele, hogyan neveltem, voltak-e valami trükkjeim, fogásaim, hogy négyéves korára a világ legkiegyensúlyozottabb gyereke lett belőle, most meg okos, nyílt, segítőkész, nagyjából szófogadó kisfiú, persze hisztikkel és nyafogásokkal, de szerintem normális keretek között.... szóval arra nem emlékszem.

Aztán arra jutottam, hogy Marci 23 hónapos korától bölcsis volt... Nyilván a legtöbb hatás akkor is, előtte is otthon érte, és a fő nevelés tőlünk jött, de a bölcsi is egészen biztosan hatott, neki jobban kellett alkalmazkodnia, mint most Regőnek. Viszont nem volt testvére, szóval tök más, meg persze más maga a gyerek is.

Nehéz, hogy Regő válasza jelenleg mindenre a nem. Arra már rájöttem, hogy inkább pozitívan lehet rá hatni, tehát nem azzal, hogy ha még egyszer ezt vagy azt csinálod, vagy ha nem csinálod, amire kérlek, akkor mit nem lehet. Inkább azzal, hogy mi lesz. Ha gyorsan felöltözöl, elmegyünk a boltba, kimegyünk biciklizni vagy kapsz kekszet. Mondjuk így leírva olyan alapvetőnek tűnik... hát persze, hogy ez működik. Azt pedig Péter mondta, hogy ha sikerül nem elveszíteni a türelmemet, és szép higgadtan tizedszer is elismételni a kérést, a dacra még nagyobb türelemmel és esetleg egy kis plusz kedvességgel válaszolva, akkor egy idő után, mintha megunná, hajlandó lesz szót fogadni. Most ezt gyakorolom... Nehéz nem elveszíteni a türelmemet, valahogy mindig kijövök a sodromból, és akkor kiabálok, aztán megbánom, hát hogy lehet már kiabálni az én szőke kis angyalkámmal...

Ami még működik, az a következetesség, és látom magamon, hogy három gyerekkel nehezebb betartani, mint eggyel. De most újra jobban figyelek. Ha nem tetszik valami, elmondom kétszer-háromszor, hogy hogyan kéne, és mi lesz, ha... és negyedszerre megcsinálom. Ezek pl. olyan dolgok, hogy ha nem jössz ki a kádból, akkor én kiveszlek, és ezeket tényleg csinálom is, akkor is, ha hiszti lesz. Kíváncsi vagyok, hogy hat majd rá az óvoda... Mert amúgy meg nagyon anyás. Kicsit tartok tőle, kicsit izgulok. Marcinak muszáj volt anno bölcsibe mennie, mert nekem muszáj volt dolgoznom. Most hála istennek nem, illetve itt van Csongor is. De egész más három évig itthon lenni egy kisgyerekkel, mint nem egészen kettőig volt... és Marcival munka, háztartás és egyetem mellett időm se volt ilyeneken agyalni. Meg talán abból adódóan, hogy hat és fél évvel fiatalabb voltam, jobban ösztönből ment, neveltem, ahogy jött, és annyira rosszul talán nem sikerült :)

Kertész Erzsébet: Négylevelű Lóhere

Ezt a könyvecskét vettem elő a Winkler után, most már aztán tényleg abszolút habkönnyű nyári olvasmányra vágyva. Hát, ez bejött, talán túlságosan is. Klasszikus lányregény, olvasás közben jöttem rá, hogy talán nekem már túlságosan is "lány": Kertész Erzsébet első regényeinek egyike, még az életrajzi sorozata előtt írta, és a szereplői főleg tizenéves kislányok, néhány fiú. Ennek megfelelően valószínűleg a célközönség is a szereplők korának megfelelő, szóval ehhez én már nagylány vagyok, de könnyű kikapcsolódásnak azért jó volt, még ha helyenként meg is mosolyogtatott.

A regény a harmincas években játszódik, és egy ötgyerekes család köré épül fel: négy lányuk közül kettő már dolgozik, a két kisebb és a fiuk még tanul. A szülők a munkájuk kapcsán meghívást kapnak egy nyolchónapos amerikai körútra, amivel kapcsolatosan először vacillálnak, hogy elfogadják-e a gyerekek miatt, de végül ők maguk győzik meg a szüleiket, menjenek csak. Innentől a regény tulajdonképpen a legkisebb lány, Ági naplója a szüleinek, hogy amikor hazaérnek, hiánytalanul el tudja mesélni nyolc hónap történéseit. Vannak ebben iskolai és barátnős konfliktusok, balesetek és sikerek, sítúra, újságszerkesztés és bimbózó szerelmek is. Ha olvastatok pöttyös, csíkos könyveket gyerekkorotokban: ez abból a naivabb, bájosabb fajta. Anyukám úgy megörült neki, amikor látta, hogy ezt olvasom, hogy el is kérte rögtön, most nála van :)

Kirándulás, könyvtár, vizsga

Tartozom még többek között a beszámolóval Marci utolsó iskolai napjairól. Nálunk mindig rövidebb az iskolaév, mint általában az országban, nem tudom, hogy csinálják, mert pl. a ledolgozós szombatokon se kell iskolába menni, és mégis. Szóval míg máshol 15-éig jártak a gyerekek, itt az utolsó hét már nagyon laza volt. Hétfőn még mentek iskolába, de csak dísznek, játszottak meg rajzfilmet néztek. Kedden volt az alsó tagozat osztálykirándulása, Nagyvázsonyba mentek, és még Veszprém is terv volt. Bármilyen hihetetlen innen a kánikulából nézve, akkor, 12-én még hűvös idő volt, és esett is. Marci hosszúnadrágban, pulcsiban, széldzsekivel ment el itthonról. Nagyon jól érezte magát, hazajőve sokat és részletesen mesélt a nagyvázsonyi várról, a postamúzeumról és az élményeiről. Veszprémet kihagyták, nem tudom, hogy állatkert lett volna a program vagy csak városnézés, de addigra esni kezdett, úgyhogy korán itthon voltak, már fél háromkor. Akkor még beteg voltam, és mély álomból ébredtem arra, hogy hazaért Marci :)

Szerdán a felső tagozat ment kirándulni, addig az alsó iskolában volt, de Marci osztályának fehérvári könyvtárlátogatást szerveztek. El kéne már mennem a könyvmoly gyerekeimmel ide az úrhidai könyvtárba is... Szóval Marci egy csomó könyvet fedezett fel a polcokon, amit szeretne, sorozatokat, amiből néhány rész megvan, és be kéne szerezni a többit, meg Mi micsoda köteteket. Kíváncsi voltam, hogy mesélt-e arról, hogy miket olvas, mert valószínűleg jóval többet ismer, mint az osztálytársai általában, de nem. Itt is jól érezte magát, délben itthon voltak, és ezzel kitört a szünet :)

Nem vagyok hű a sorrendhez, mert még hétfőn volt az aikidovizsga, ahol lila övről sárga övre vizsgázott Marci. Nagyon szomorú voltam, mert apja Németországban, úgy volt, hogy én megyek, de a vizsga időpontjában épp 39 fokos lázzal agonizáltam itthon, úgyhogy Zsuzsa néni vitte el és volt ott vele. Szegény kisfiam, egyik szülője se látta :( Pedig nagyon ügyes volt, és meg is szerezte az övet. Szerencsére fényképeket kaptam a vizsgáról.

Sajnálnám, ha abba kellene hagynia az aikidot, mert olyan ügyes, és úgy szereti... De a zeneiskola heti két délutánt elvesz Fehérvárra utazással, valószínűleg a hétfőt és a csütörtököt. Az aikido most hétfőn és szerdán van. A hétfői így mindenképp kiesik, de szerdán járhatna, vagy szerdán és pénteken... De közben akar még az iskolában furulyaszakkörre járni, meg focira, ahogy eddig is, és négy délután Fehérvárra utazgatni, az sok, nagyon fárasztó egy ekkora gyereknek. Talán a péntek... Vagy megkérdezem az edzőt, ugyanis úrhidai, hogy nem lesz-e helyben kiscsoport, esetleg magánóra. De ha kénytelenek is leszünk feladni az aikidot, akkor is mindenképp keresünk sportot helyben, van karate, van lovarda... Majd meglátjuk!

Hát ez gyors volt

Féléves

Hat hónapos lett az én picike babám, el se hiszem... a hathónaposok már olyan nagyok, esznek, meg mindenféle mozgásokat produkálnak, én meg még mindig picurkának hívom ezt az apróságot :) Nyilván, mert ő a harmadik, a hatalmas és a kicsi, de mégis nagy bátyja mellett picurka is marad még egy ideig. 

Amúgy meg biztosan tudja, hogy hat hónapos, mert mindent csinál, amiért két hete még aggódtam: forog, tenyéren támaszkodik, játszik hason, szóval tökéletes. Jó, most se közlekedik gurulva keresztül a szobán, de már szinte felesleges neki takarót letenni, hogy azon rugdalózzon, mert valamilyen mozgásformákkal a kanapé alatt köt ki. Hanyatt fekve tolat, sarkon támaszkodik és a feje irányába tolja magát. A kiságyban mindenféle pózokat vesz fel, és nagyon érdekeseket talál ki, amíg végre elalszik. A kedvenc játéka a lába, most már a szájába is veszi, meg fürdéskor a zuhany csöve, de rendeltetésszerűen is játszik azért a rágókákkal, csörgőkkel... na jó, popsitörlős zacskókkal :)

Miket is szoktam ilyenkor összeszedni a gyerekekről? Csongorról nehezebb, mint Regőről volt, valahogy úgy érzem, kevésbé kategorizálható. De próbáljuk meg.

Evés: szopizik, ahányszor szeretne, nem tudom, hányszor és hány óránként, ez nem azt jelenti, hogy túl sűrűn. Alvások előtt és után biztosan, plusz nyűg esetén, és éjszaka ahányszor ébred, ami a kettő és a nagyon sok között váltakozik. Az utóbbi időben nagyon nyugtalanul evett, egy korty, fej elránt, vissza, még egy korty, de nem volt rosszkedvű, csak nem szopott kitartóan, csak éjjel. Utólag ezt a foga számlájára írom, mert tegnap észrevettem, hogy megint nyugodtabb. Ma kapott először pár kanál almalét, aranyos volt, cuppogta. Nem volt különösebben oda érte, de nem is utálta, csak szépen elfogadta. Jaj, ez is eljött... Regő is segített :)

Napirend: van, van, de nincs kőbe vésve. Ami szinte biztos, hogy ötkor kel, függetlenül attól, hogy hogy telt az éjszaka. Kettőt vagy hármat alszik, de ha nagyon fáradt, még este is elszenderedik egy picit. Megtanulta ritmusosan ringatni, rugóztatni magát a hintában, és előfordult már, hogy így magától elaludt. Amúgy se kell nagyon altatni, szopizik, aztán oldalra teszem le, cumit és pelust kap, és ha álmos, elalszik. De ez a hintában elszunnyadás, ez olyan meglepetésszerű, olyankor csak hintázni teszem le a hátára, dolgozgatok mellette, és egyszercsak ránézek, és azt látom, hogy jééé, elaludt :) Alvások között van evés, játék, tesók és mama szórakoztatása, járókázás és padlón randalírozás, kertezés, vagy séta, vagy megyünk valahova. Este a hat órát utálja, olyankor már nyűgös, én meg húzom picit az időt, hogy a többiekkel is összhangban legyünk... de fél hétkor van fürdés, egyedül a nagy kádban, mióta Regő rendesen koszos lesz estére. Aztán nagy szopi, és estére a kiságyba megy, és általában megvárja a tesóit ébren. Vagy elnézelődik, eljátszik az ágyban lévő dolgaival, vagy nyűgösködik, és akkor bejárunk nyugtatgatni, vagy kihozzuk, és Apa karján hallgatja, amíg a többieknek mesélek.

A mozgásfejlődését írtam, most már merem mondani, hogy forog, bár nem gyakran, de mindennap és mindkét irányba. Egészségesnek, erősnek, rendben lévőnek látom, már nem aggódom a mozgása miatt.

Számadatokat nem tudok, csak azt, hogy egy darab egynapos fogacskája van :) majd ha már nem lesz kora reggel is ilyen kánikula, elmegyünk megméretni. Nem hízott sokat, személymérleg szerint 7600 gramm körül lehet. 

És ami a lényeg, hogy ő a család kicsi tündére, mindenki szeme fénye, hálát adok az égnek, hogy lett. Remélem, ezt ő is mindig érezni fogja.

Winkler Róbert: Ctrl+C/Ctrl+V

Erről a könyvről felemás véleményem van. Winkler Róbert összegyűjtött cikkeit tartalmazza abból az időből, amikor a Magyar Narancsnak és egy azóta már nem létező utazási magazinnak írt, egy előszóval felturbózva. Könnyed nyári olvasmánynak szántam, de eleinte alig tudtam haladni vele, annyira zavart a stílus. Már az előszóban nyitogatja a bicskát az olvasó zsebében, amikor azt taglalja, hogy szerette vagy nem szerette ezeket a riportokat készíteni, elmenni a helyszínekre, belesni mások életébe. Közben ilyen mondatok hangzanak el, hogy "jó, de mégis, kit érdekel, hogy mikor kezdett zenélni Benkó Sándor...?" - Hát, szerintem egy csomó rajongóját és még rajtuk kívül jó néhány érdeklődő olvasót, és mi a fenének ír cikket olyasmiről, ami nem érdekli, de ha már ír is, hogy jön ahhoz, hogy ilyen flegmán nyilatkozzon olyan emberekről, akik azért már valamit letettek az asztalra? Közben viszont számomra érdekesek voltak a riportok és útleírások, ezért tovább olvastam, és arra jöttem rá, hogy ami Winklert nem érdekli, azt kíméletlenül és magas lóról leszólja, ami viszont tetszik neki, ahol jól érzi magát, azt ironikus humorral dicséri, elismeri. 

A könyv két részből áll, az első tartalmazza a Magyar Narancsnak írt cikkeket például pénzbehajtókról, hazai profi bokszolókról, a Krisna-völgy lakóinak életéről, a másodikban pedig különösnél különösebb utazásokra kísérjük el: Dél-Afrikától kezdve Dubain át a Tomatináig, az olasz paradicsommal dobálózós fiestáig. Tulajdonképpen ugyanaz a stílus, amit ma használ a totalcaros autótesztek írásakor, de számomra mégis más, hogy autókról vagy emberekről, azok munkájáról, hitéről van-e szó. Mindenesetre érdekes könyv, sok mindenről soha nem olvastam volna, ha nem itt és nem most. Végül a betegségem alatt olvastam ki. Egy vaskos orosz nagyregénynél nyilvánvalóan könnyedebb nyári olvasmány, de nem a habkönnyű vízparti kategória.

Áttörés

Írhatnám CNN-stílusban, hogy breaking news, de most az áttörés amúgy is jól jön ki, ugyanis áttört Csongor első fogacskája! Biztos tudja, hogy holnap féléves, és ilyenkor már illik :)

Visszamenőleg ennek a számlájára írom, hogy milyen sokat ébred mostanában, azt viszont, hogy picit hasmenéses lett és piros popsijú, már eddig is a fognak tudtam be, hiszen láttam, hogy jön, és egyik tünet se fordult elő még eddig. Érdekes, azt hittem, hogy harmadjára ez már nem olyan nagy szám, hiszen mindegyik gyerekemnek kibújtak eddig is a fogai, és a világ ment tovább... de mégis nagy szám, olyan büszke vagyok rá, mintha ez valami teljesítmény lenne :)

Ha valakinek megvan üresben az a bizonyos fogas ábra, amire lehet írni, hogy melyik mikor bújik ki, kérem, tiszteljen már meg vele, köszi! :)
Közben Mókitól megkaptam, köszönöm szépen, tehát:

Pihenőnap

Szombaton egy napra elugrottunk anyukámékhoz, mivel a múlt héten nem tudtunk Baján, a családtalálkozón találkozni velük, és nem látták a gyerekeket sem - csak Marcit - hirtelen gondoltunk egy ilyet. Regő már napok óta kérdezgette, mikor megyünk mamához, papához, Bojti kutyához, Robi kecskéhez :) Persze Robi, a kecskebak teljes háremével már kiköltözött a tanyára, és csak két kiskecske él otthon, de Mátyás csikó, a malacok, a nyuszik és a baromfik megvannak, úgyhogy így is elégedett volt. Tulajdonképpen semmi különöset nem csináltunk, de pont az volt a jó. Birtokba vettük a kertet, tettünk ki takarókat, és még Mamának is sikerült néhány percre leheveredni a fiúkkal. Csak Regőt nem sikerült rávenni.

Regő nagyon nehezen aludt el ebéd után - én voltam a hibás, nem tettem el neki alvós pelust - és mire elaludt, persze felébredt Csongor. Hogy ne a szomszéd szobában kurjongasson, kimentem vele újra a takarókra, ő játszott, én olvastam, aztán észre se vettem, és elszenderedtem. Arra ébredtem, hogy ő is alszik mellettem :) Tökéletes pillanat volt.