Fogorvosos

Világéletemben féltem a fogorvostól. Ha egy teszten felmerülne a kérdés, hogy félek-e valamitől, a meztelencsiga mellett a fogorvost mondanám. Amúgy most, hogy leírtam, már érzem, hogy nem is annyira igaz, valamennyire már enyhült a dolog. De ennek a félelemnek tudható be, hogy sajnos sok fogat elhanyagoltam. Nem akarok mindenféle rejtélyes okokat kreálni: nyilvánvalóan az én felelősségem, az én hibám, hogy sokszor nem mentem orvoshoz, amikor mehettem volna időben is. Mindig kitaláltam, hogy most időm nincs rá, most pénzem nincs rá, most ezért vagy azért nem jó. De azért abban biztos vagyok, hogy a gyerekkori, kamaszkori tapasztalatok belejátszottak ebbe. Gyerekkoromból igazából nem is emlékszem magukra a kezelésekre, pedig voltak akkor is, és volt érzéstelenítés nélkül is, és a fogorvos volt az iskolai rém, azt írtuk a füzetekre is, hogy "ez xy tulajdona, ne fájjon rá senki foga, kinek fáj a fogacskája, Laczkó doktor mindig várja". Én annyira emlékszem, hogy fogorvos után tejbegrízt kaptunk vacsorára, hogy ne kelljen rágni :) Biztos olyan szörnyű az élmény, hogy gyermeki agyam kitörölte, nem tudom :)

Kamaszkoromban volt egy tényleg rossz, szerintem elég súlyos élményem. Lyukas lett a felső középső metszőm, anyukám felnőtt fogorvosához mentem, mert az iskolafogászattól féltem. Akkor még nem tudtam, most se biztos, hogy jól mondom el, hogy van valami váltás kamaszkorban, van gyerek- és felnőtt tömés, és kb. 14-15 éves kor körül válik az ember éretté a felnőtt tömésre, akkor már nem érzékeny rá. Nos, az enyémet felnőttel tömték. Utólag tudtam meg, hogy fel kellett volna hívni a figyelmemet, hogy ha érzékeny a fogam a hidegre vagy fáj, akkor vissza kell mennem és gyerektömésre kell cserélni. Hát, ezt nem mondták. Fájt, fájt, de gondoltam normális, végülis furkálták, tömködték. Aztán a fájdalom elmúlt, én meg örültem. Rá pár hétre az iskolában ebéd közben hozzáért a fogamhoz a fém villa, és felüvöltöttem. Egy osztálytársammal rohantunk a fogászatra, érzéstelenítés nélkül ölték ki az ideget, ordítottam. Pénteki nap volt, vasárnap reggel nagyon furán éreztem magam, arcomat eltakarva lopakodtam ki a fürdőszobába a tükörhöz.  Az arcom feldagadva, a szemem alig látszott, és az illető fog félig kiesve lógott a számból... Anyukámat nem kellett nagyon ébresztgetni, amikor meglátott, eléggé siettünk a fogászati ügyeletre. A lényeg: ciszta nőtt a foggyökérre, meg tudták menteni, de egy hétig beteg voltam, otthon feküdtem és kezelésekre jártam. Közben ez a fog megfertőzte a mellette lévőt... a lényeg az, hogy 15 éves koromtól 30-ig egyre csúnyuló gyökérkezelt fogakkal a számban éltem, és a mosolyom nem volt az igazi. Végül töredezni kezdtek, egy almába sem mertem beleharapni, és még komolyabb félelem alakult ki bennem. A leírt esettől fogva ahhoz az orvoshoz jártam, aki akkor megmentett, hálás voltam neki és jó is volt, de emberileg sokat ártott, mindig piszkált a félelmem miatt és mert nem mertem elmenni, csak ha már fájt valami, és kamaszlányként is ugratott, amihez túl érzékeny voltam. Szóval a félelem nőtt. 

Középiskola végéig hozzá jártam, főiskolán imádkoztam, hogy ne kelljen Pesten idegenhez menni, de kellett... aztán amikor már Marcit vártam, és Fehérváron laktunk, akkor ajánlotta egy barátom a mostani fogorvosomat, akihez azóta is ragaszkodom. Ő csinálta meg végül három éve az elülső fogaimat, hozzá jártam tavaly is hosszasan más egyéb fogakkal. Ő egy tündér, egy angyal, és remélem, túlél, mert egész életemben hozzá akarok járni. Persze a félelem megvan... de ha egyszer ráveszem magam, hogy elmenjek, a második alkalomra már mosolyogva megyek. Ha kihagyok hosszabb időt, akkor elsőre megint félek...

Tegnap voltam nála. Van ugyanis egy fogam, amiből valamikor Csongorral az utolsó hetekben kiesett egy tömés. Jól volt, nem fájt, tehát jöttek az érvek: utolsó hetekben már nem megyek, pici babával nem megyek, satöbbi, majd megalkudtam magammal, hogy szeptemberben, amikor csak Csongor felügyeletéről kell gondoskodni. Erre így a szeptember beköszönte előtt szombaton ráharaptam egy uborkára, és majdnem felüvöltöttem. Annyira fájt, hogy még a karom is elzsibbadt, és gyakorlatilag alvásba menekültem, mihelyt a gyerekek hagyták. Nem is akartam aludni, de a testem egyszerűen kikapcsolt. Utána nagyon vigyáztam, jaj rá ne harapjak megint, és bejelentkeztem a fogorvoshoz. Úgyhogy tegnap kihúzták... Nem volt mit tenni. Viszont a fentiek eredményeképp most - és ez nagyon kínos, de beismerem... - alul már alig van rágófogam. Tegnapig rettegtem, hogy ezt csak beültetéssel lehet orvosolni, és az egy vagyon, és műtét, és fájdalom... de most nagyon fel vagyok dobva, mert mesélt egy technikáról a fogorvos, amivel beültetés nélkül lehet pótolni, és ez sem olcsó, de mondjuk tizede a beültetésnek, és egy összegyűjthető összeg, és akkor lesznek rágófogaim! Juhhú! :) (csak ne utáljatok, amiért most nincsenek...)

Monty Roberts: Az igazi suttogó

Biztosan ismeritek a Suttogó (The Horse Whisperer) című filmet Robert Redforddal a főszerepben. Én bevallom, még nem láttam, de szeretném, szerintem jó film lehet. Valós történeten alapul, a benne szereplő "suttogó" valóban létezik: Monty Robertsnek hívják, a könyv az ő története, önéletírása, beszámolója arról a módszerről, amit kifejlesztett a lovakkal való békés bánásmódra törekedve. Hogy ne betörjék őket, hanem örömmel, szívesen dolgozzanak együtt az emberrel.

Talán sokat mond, hogy a könyv nagyjából ugyanannyi oldallal bír, mint a Hihetetlen győzelem, mégis talán három-négy nap alatt kiolvastam. Könnyebb rá odafigyelni, olvasmányos, nem dokumentarista, bár nem is igazi regény, hiszen egy ember a saját életéről és munkájáról mesél benne. Én nem vagyok különösebb lórajongó: szeretem és nagyon szépnek, okosnak tartom őket, kiskoromban lovasakrobatikáztam is, de nincs bennem az a rajongás, ami az igazán lószerető emberekben. Ez a könyv azonban nem csak őket kötné le, hanem mindenkit, aki szereti az állatokat, aki emberszámba veszi őket, vagy legalábbis a saját fajukat tiszteli bennük. Mert hiszen a lovat nem emberszámba kell venni - inkább lószámba. Úgy kell vele bánni, hogy értse, hogy ne félelmet ébresszen benne az ember közelsége, és ehhez meg kell ismerni őt, a menekülő állatot és a kommunikációját.

Monty Roberts lovak között nőtt fel, és már pici gyerekkorában irtózott a fájdalmat okozó és félelmet gerjesztő betörés procedúrájától. Már akkor is próbálkozott más utak keresésével, de igazán akkor kezdte megérteni a lovakat, amikor kamaszkorában három hétig egy musztángcsapatot figyelhetett meg. Rájött, hogy a lovaknak is van nyelvük, főleg testbeszédük, ami mindig és mindenhol ugyanazt jelenti, és elkezdte használni velük. Ez minden sikerének, egész életművének titka: tulajdonképpen kommunikálni tud egy másik fajjal.

Lenyűgöző a könyvben ez a történet, ahogy létrejön a kommunikáció, és hogy mennyivel gyorsabb és sikeresebb, mint a betörés... És természetesen fájdalommentes. Innentől nem fájdalomra és félelemre alapul ember és ló kapcsolata, hanem bizalomra. Nagyon fontos, és nagyon más, mint korábban. Ez vezeti el Montyt egészen az angol királynőig, ami azért nem semmi egy egyszerű vadnyugati rodeósgyerektől. Azt kívántam olvasás közben: bár még sok ilyen ember lenne!

Sorsoltunk!

Tegnap Marci hathatós segítségével kisorsoltuk a fonalimpiás sál nyertesét. Íme a képes dokumentáció:

A nevek cetliken

Stílszerűen a Fonalfalón nyert horgolt dobozkámból húztunk

Csukott szemmel...

Ezt húztam, de még nem mutatom meg!

And the winner is... Lina!

Lina, sok szeretettel gratulálok, remélem, örömmel fogod viselni a sálat :) Írj egy privit vagy egy e-mailt, és egyeztetünk :)

A többieknek is nagyon köszönöm a részvételt és az olvasást, lesz még játék, nagyon inspirál, hogy ennek a mostaninak ilyen sikere volt :)

Ovis zsák

Már régen elhatároztam, hogy Regőnek majd én varrok szép és egyedi ovis zsákot. Nem vagyok valami gyakorlott varrónő, szóval úgy voltam vele, hogy ha nagyon elrontom, legfeljebb majd veszek, de ehhez időben el kell készíteni. Meg is vettem az anyagot még valamikor júniusban, amikor függönyügyben sokat jártam a belvárosi lakástextilboltban. Aztán szereztem szabásmintát. Aztán mindig más dolgom volt... Aztán anyósom segített kinagyítani a szabásmintát újságpapírra. Aztán vártam... Szóval apró lépésekben haladtam, még szerencse, hogy időben elkezdtem vele foglalkozni :) A múlt hetet elvitte a szülinap, meg az iskolára, óvodára készülés vásárlásai, de tegnap végre észbe kaptam: hétvégén szeptember! Úgyhogy nekiültem, és magam sem hittem, de körülbelül két óra alatt összevarrtam a kiszabott darabokat. Előtte még kivágtam filcből egy elefántot meg takarókat a hátára, és ezt ráapplikáltam az első zsebre.

És utána jött a varrás. Nem profi munka, egyáltalán nem, de sikerült követnem a leírást, és ha néha ki is került a cikkcakköltés a színére, vagy nem lett egyenes a szegés, azért ezt mégis én készítettem a kisfiamnak, egyedi és használható. Nekem nagy sikerélmény, jó lenne megint rákapni a varrásra, és Csongornak is készíteni egy patchwork takarót. Igaz, már Regőét is ő használja... :)

Szóval itt a zsák:

 - mehetünk az óvodába, már csak egy benti szandál hiányzik. Rám még vár két kispárnahuzat megvarrása ugyanebből az anyagból, aztán ha kedvet kapok, szabhatok takarót :)

Hároméves

Most minden arról szól, hogy Regő hároméves, de olyan nagy és hihetetlen dolog ez nekem... A vonalzója végén egy négyes van, persze messze még annak elérése - majdnem pont egy év - de akkor is, negyedik életévébe lépett, és ez egy korszakváltás. Vége a babakornak. Nincs is meg már szinte semmi belőle: se szoptatás, se pelenka, semmi ilyesmi, még az etetőszék tartja magát, de persze tud rendesen, asztalnál ülve is enni, csak szereti, meg így kényelmesebb. Mit is meséljek róla... Számokban: 95 centi, 14 és fél kiló, 20 darab tejfoga van és 24-25-ös körüli lába, majd az ovis szandinál kiderül pontosan az aktuális méret. Testileg teljesen átlagos, mégis olyan kis pufók, babás.

Azt hiszem, nagyon jó nekünk, hogy három évig itthon lehettünk egymással. Nem tud annyi mindent és nem jön ki olyan jól a gyerekekkel, mintha bölcsis lett volna: kevésbé tudja az együtt játszás szabályait. De persze van két testvére, unokatestvérek, meg azért találkoztunk gyerekekkel, és magától is alakul ez, szóval azért alkalmas a közösségi együttélésre :) viszont úgy érzem, olyan kiegyensúlyozott, olyan biztonságban van, és neki még nem hiányzott, hogy eljárjon. Jó, hogy nem volt muszáj.

Azt mindenki tudja már róla, hogy az érdeklődése elsősorban az állatokra irányul, legyen az könyv, film, élő állat, plüssállat, játék, állatot ábrázoló bármi. Mindenhol megtalálja őket. Néha már szinte megijedek, hogy beszűkült, de azért érdekli elég sok más is: autók, markolók, más járművek és munkagépek, vonatok, repülők (ja, ezek is járművek...) kirakók, könyvek, a homokozás, a biciklizés, a rajzolás, a színezés, építőkocka... Mivel én főleg Marci fejlődését láttam, hozzá tudom hasonlítani, szerintem nála valamivel jobb a kézügyessége, illetve egyáltalán érdeklik ezek a dolgok. Mondjuk ennek ellenére nem tudja még a színeket. Tudja az összesnek a nevét, de csak ritkán találja el a dolgok színét.

 

A mozgása szerintem teljesen rendben van, fut, szalad, biciklizik a futóbiciklivel, most már teljes biztonsággal, és felemelt lábbal is gurul vele, lejtőn is, emelkedőn is. Bukfencezik, mezítláb jár bármilyen talajon, remélem, ez jót tett neki. Szóval az egy helyben maradással több probléma van, mint a mozgással :D de azért játékkal, mesével le lehet kötni. A mesét nagyon szereti, mióta leesett nekem, hogy ha a délutáni alváshoz is jólesik neki, azóta könnyebben elalszik. Tévét a két ébredés után nézhet kicsit, amíg felenged, vagy néha, ha nincs jobb ötletem. Konkrétan tévéműsort vagy rajzfilmcsatornát nem néz (ezek nálunk be sincsenek programozva) hanem régebbi rajzfilmeket (Kisvakondot, Nils Holgerssont...) vagy állatos természetfilmet dvd-n. Szeret zenét hallgatni, Halász Juditot énekelgeti is, de Marci kedvenceit is meghallgatja. Azt viszont sajnos nem szereti, ha én énekelek, még ha Csongornak is, túlvisítja. Remélem, ez elmúlik, mert én nagyon szeretek énekelni :) Zenére táncol, és az ismerős mondókákat, énekeket mondogatja. Zenélni is szeret a játék hangszereivel.

Az étvágya katasztrofális, illetve nem az étvágya, hanem a válogatóssága. Nagyon szűk a lista, amit szeret: mákos tészta az abszolút kedvenc, esetleg ha mák nincs, akkor lekváros tészta. Kenyér, kifli, zsemle, vaj, lekvár, méz, müzli, tej, kakaó, melegszendvics, tükörtojás, bundás kenyér - szóval reggelire, vacsorára azért van választék, de semmilyen felvágottat, sajtot és zöldséget nem eszik. Sonkát, sajtot a melegszendvicsbe szoktam neki rejteni, vagy a ham and eggsbe, zöldséget fasírtba. Gyümölcsöt sem eszik, bár sorolja a neveiket és képről azt is elmondja, melyik a kedvence. Pár szem meggyet, szilvát evett a fáról, amikor érett. Gyümölcsleveket viszont legalább iszik, szóval nem a gyümölcs ízével van a baj. Néha kér is, ha látja, hogy eszünk, aztán a látványtól visszaretten, mintha a nedvessége, az állaga taszítaná. Főtt ételek közül szereti még a natúr sült és a rántott húst, sült halat és halrudacskát, hangulattól függően hol megeszi a sült krumplit, a rizst, hol nem. Néha a natúr joghurtot is. De semmilyen főzeléket, zöldköretet nem. Amúgy így leírva nem is olyan rövid az a lista, egy gyerekpszichológus ezzel már kiröhögne :) Kérdeztem is erre-arra, hogy mi legyen vele, de mindenhol azt válaszolták, amit amúgy én is gondoltam: ha egyébként jól fejlődik, akkor rá kell hagyni. Bízom az óvodában, és az óvónők is azt mondták, majd ott eszik. Az étvágyával egyébként nincs gond, amit szeret, abból többször is kér.

Érdekes az érzékenysége: ha homokos, morzsás stb. a keze, akkor nem fog nyitott tenyérrel, behajlítja az ujjait. Nem szereti, ha nedves kézzel fogom meg, és visít, ha az etetőszék "csongorennivalójás" lett. Lelkileg is megvannak a radarjai. Nem érzem különösebben érzékenynek, csak amennyire a kis háromévesek azok. A dackorszak megvan, még nem látom, hogy lecsengőben lenne, remélem, jövő ilyenkor már visszafelé tekinthetünk rá. Van, amikor egyszerűen hagyom, hogy kidühöngje magát, van, amikor működik a figyelemelterelés, csak kreatívnak kell lenni hozzá, amihez nincs mindig türelmünk. Van, amikor pedig az ölelés jön be, és ezt úgy szeretem - érdekes tapasztalatom, biztos idősödnöm kellett hozzá, de Marcinál ez nekem nem ment. Nem tudtam a hisztiző gyereket ölelgetni, nem éreztem volna őszintének. Regő meg akkor is olyan édes, bájos, inkább sajnálom, mint hogy haragudnék rá...

A testvéreit nagyon szereti, ami nem azt jelenti, hogy állandó békés boldogságban létezik velük. Csongort néha bántja, úgy gondolom - bár lehet, hogy csak mentegetem magam előtt is - hogy nem bántani akarja ténylegesen, csak az a kis buta eleinte kacag, ha mondjuk nyomkodják a hasát, mire Regő lassanként megvadul, és bántás lesz belőle. Vagy csak nem figyel: odadob neki egy játékot, amivel jól eltalálja... Amúgy nagyon ügyesen dob, remekül tudnak labdázni Marcival, vagy célbadobósat játszani.

Marcival a konfliktusok abból jönnek, hogy általában mindig az kell, ami Marcié: játék, hely, kifli és főleg anya... Ki melyik oldalamon üljön, ki bújjon hozzám, mintha nem férnének ketten is. Azért persze megoldjuk :) Most már amúgy egyre több olyan dolog van, amivel közösen tudnak játszani, vagy ami mindkettejüket érdekli: ha Marcinak Ruminit mesélek, Regő is gyakran meghallgatja, ha Regő Kisvakondot néz, Marci is leül mellé. Bunkert építenek takarókból, birkóznak, bukfenceznek, legót vagy duplót építenek, homokoznak. 

A délutáni alvás biztosan kell még neki, bár elkezdett tiltakozni ellene, de ha elalszik, akkor két-három órát simán nyom. Ha nem alszik, mert megyünk valahova, akkor olyan délután négy óráig teljes gőzzel megy, aztán elfárad, és ha autóba ülünk, egy perc alatt elalszik. Amiatt nem aggódom, hogy leszokna róla, az oviban biztosan aludni fog, ez segít itthon is, meg tényleg ha két-három órát alszik, akkor az előtte lévő hiszti sem azért van, mert már leszokna :) Este nyolckor ágyban vannak, de akkor is megy a kimászkálós cirkusz inni, pisilni vagy bármiért, ami eszébe jut. Olvashatnak még kislámpánál, így van, hogy fél tíz is van, mire csend lesz, de iskola- és ovikezdéssel ezen majd szigorítunk. Meg akkor fél hétkor kelés lesz, most meg elalszanak nyolcig. 

Szobatiszta nappalra is, éjszakára is, most már a kakit is ügyesen vécébe intézi, bilit már jó ideje nem használunk. Sőt, önálló is, megy, lámpát kapcsol, pisil, töröl, lehúzza, de azért kakinál kísérem, szerencsére szól. Öltözni, mosakodni, fogat mosni is próbál egyedül, ebben nem tudom, mi az elvárás: szandit, nadrágot, alsógatyát, zoknit fel- és levesz, a pólót még segíteni kell áthúzni a fején fel is, le is. Lassan kezdem őt is bevonni az itthoni munkákba, ma együtt ürítették a kukákat Marcival, vagy kérem őt is, hogy jöjjön rendet rakni. Mert már a negyedik évében van, és az már majdnem nagyfiú :)

Walter Lord: Hihetetlen győzelem

Lemaradásom van könyvbeszámolókkal, de hát látjátok, annyi minden történt... Időben nem olyan hosszú a lemaradásom, könyvben három, abból az utóbbi kettő néhány napot igényelt, a Hihetetlen győzelmet viszont hetekig olvastam.

Walter Lord az első abban a műfajban, amelyet angolul "oral history"-nak neveznek. Úgy írt dokumentarista történelmi regényt, hogy felkutatta a konkrét szereplőket, beszélgetett velük, összehasonlította a beszélgetések tartalmát, az egyes visszaemlékezéseket. Rengeteget dolgozott ezzel, időt és fáradságot nem kímélve, és ebből egy érdekes, pontos beszámoló kerekedett a midwayi csatáról.

Azt hiszem, történelmi tanulmányaink során a midwayi csatát talán nem is említették - én legalábbis nem emlékeztem rá, mi történt ott, sőt, az egész csendes-óceáni hadszíntér elég elhanyagolt volt. Mi európai szemszögből tanultuk a háborút, ami persze érthető. (Aztán lehet, hogy csak az én emlékezetem csal.)

Ennek az apró szigetnek a közelében sok minden eldőlt. A japánok elvesztették az uralmat a Csendes-óceán felett, később már nem léptek fel támadóan, így az USA átrendezhette hadierejét. Még el kell olvasnom majd párszor ezt a könyvet, hogy teljesen átlássam, mi zajlott, mert annyi minden zsúfolódott bele néhány napba. Azért is tudtam csak lassan olvasni, mert rengeteg adat, név, hajó- és repülőgépnév és -típus szerepel benne, sokszor visszalapoztam vagy újraolvastam két-három mondatot. Megint úgy jártam, hogy a könyv eleje kicsit nyögvenyelősen ment, amíg nem indulnak be igazán az események, de utána már haladtam. Nagyon tetszett, hogy Lord nem áll egyértelműen valamelyik oldalra, tárgyilagosan leírja az eseményeket, elismeri a teljesítményt és beszámol a hibákról is mindkét fél esetében. A japánok ott számították el magukat, hogy azt gondolták, meglepetés lesz a támadásuk, az amerikaiak pedig annak ellenére, hogy pontosan tudták, hol és mikor várható, mégis hihetetlen mennyiségű repülőgépet, embert és lőszert, bombát áldoztak - viszont végül győztek. Nem sokon múlt, de sok múlt rajta. 

A könyv végén a hazatérésről is található beszámoló, illetve kielemzi az egymásnak ellentmondó emlékeket, hogy egyes mozzanatok hogyan is történhettek valójában. Van, amire máig nem derült fény, és talán soha nem is fog. Akit érdekel a történelem, a második világháború története, olvassa el ezt a könyvet.

Ez a nap más, mint a többi...

Ezt tegnap kellett volna megírnom, de nem jutottam már ide. Azért a tegnapi nap más volt, mint a többi, és én örülök nagyon, mert tegnap volt reggeltől estig Regő harmadik születésnapja :) Tulajdonképpen nem volt nagy felhajtás, itthoni kicsi ünneplés volt, ma akarunk vele állatkertbe menni, hogy örüljön, ha sikerül. Már reggel mondtam neki, hogy Isten éltessen, boldog születésnapot, és ő okosan tudta, hogy ma lett hároméves. Reggelizett, játszott, aztán bementek apával kettesben Fehérvárra biciklizni, meglátogatták a nagypapát is. Még időben hazaértek ahhoz, hogy ebéd előtt megköszöntsük az ünnepeltet, és tudjon is kicsit örülni az új játékainak. Nagyon jól tudta ám, hogy mi van: ahogy megjelentem a hálószoba felől csomagokkal a kezemben, felnézett a kirakóból és lelkesen felkiáltott: kapok szülinapot? :) Kapott. :)

Nagyon örült mindennek, olyan jó ez benne... Boldogan tépte a papírokat, mindennek ujjongott, a kis műanyag állatokkal egyesével szaladt az asztalhoz, hogy rögtön sorba állítsa őket, a duploval rögtön építeni kezdett, megnézte a könyveket is és este is azokat kellett mesélni, és a mamától kapott sünivel aludt. A közös játék aztán eltartott már ebédig, evés után pedig jött a torta :)

Ettől is nagyon boldog volt: ó, kaptam tortát? Vannak rajta állatok? :) Az elefánt felét meg is ette, aztán közölte, hogy ez az elefánt nagy :) Aztán ment aludni, alvás után pedig kiélvezhették a nyár, de legalábbis a kánikula remélem, utolsó napját:

Volt fagyi...

Szép, ugye...?

Ő is :)

Vidám is :)

És akkor már ő is :)

Labdáznak

Itt pedig már...

...csendben besurran az ősz.

Augusztus

Utolsókat rúg még a nyár, markába szorítja, nem engedi az időt. Ontja a forróságot, ellep mindent, kiszárítja a füvet és perzseli a bőrt. Pedig a természet tudja... Tudja, hogy már nem neki, nem ennek lenne itt az ideje. Még talán segít is ez a forróság az ősz érkezésében: a levelek nem csupán azért hullanak, mert jön az ősz, és ez így szokás, hanem mert kiszáradnak. Szomjasak, és nincs víz. 

Megnőttek a kis gólyák, és ha nem fogytak volna el, már gyülekeznének a fecskék a villanydrótokon. Helyettük csapatokban repülnek a seregélyek a szőlő felett. Mert a szőlő meg érik, bodor a levele.

A gyümölcsfák levelei sárgulnak, de ha bemegyek a városba, útközben már egészen megbarnult fákat is látok, az úttesten pedig forgószélként kapja fel őket a szél, igazi őszi pillanat, mintha nem is 35 fok lenne közben.

Azért az éjszakák hűvösebbek. A júliusi kánikulában volt, hogy éjjel se volt 30 foknál kevesebb, most lehet szellőztetni. Ez már nem az a kánikula. Sok mindenkinek, elég volt már, elfáradt a szervezet ebben a nyárban. Hűsre vágyik, szélre, levegőre, vízre. Tudja ezt a nyár is, azért erősködik most, mert érzi: legközelebb már nem lesz elég ereje visszaverni az ősz támadását. Ott settenkedik most is a bokrok alján...

És el fog jönni. Vele pedig kezdődik egy másik életszakasz, egy másik hangulat. Hajnali kelések, óvoda, iskola, hűvösebb napok, talán kevesebb játék, talán kevesebb kirándulás, komolyabb napirend.

Várom is, meg nem is. Várom az enyhülést, a szép, színes őszt, a nyugodtabb hangulatát. Tartok kicsit az óvodakezdéstől, ismerősként üdvözlöm az iskolát és az életünk újraszervezését. Mehetsz, augusztus. Kitettél magadért, odaadtál mindent, amid csak volt, itt az ideje átadni a helyedet a szeptembernek.

10 napos fotós kihívás - 10. nap

10. nap: egy mai kép rólam

Esküszöm, nem direkt időzítettem úgy, hogy mára essen a tizedik :)

...amikor rájöttem, hogy a papír a Jóbarátok teljes tíz évadát rejti :)

2012. augusztus 24.

Két nap

Ötkor ébresztő, Csongor átjön a nagyágyba, maratoni szopi, kis visszaalvás. Korán kelés, ma nem sikerült nyugiban meginni a reggeli narancslevemet, hírek a neten. Reggeli a gyerekeknek, mosdás, öltözés. Szokásos rendrakás, mosogatás, kényelmes készülődés, csomagolok a postára. Fél tízkor indulunk: posta (a szükséges elintézendőkön kívül egy állatos kifestő és egy rovásírásos fejtörőfüzet beszerzése), bolt, védőnő-gyerekorvos, vissza a boltba, aztán haza. Regő nem akar biciklivel jönni, tolni se akarja, kisebb hiszti, miszerint ha nem akarja hozni, akkor a bicikli bizony ott marad. Végül nyafogva bár, de tolja, majd rá is ül, és hazáig még le is hagy. Nagyon meleg van, elgyötörve esünk be fél tizenkettőkor a lakásba. Azt még nem tudom, mi is lesz az ebéd, de ott áll napok óta az apránként feldolgozandó zöldbab (két marék zöldbab megtisztít, egy gyerek tisztába tesz, fél marék zöldbab megtisztít, két gyerek közt konfliktus elsimít és így tovább) szerencsére a túlmelegedett gyerekek szomjasak és lassúak, úgyhogy további zöldbabokat hozok főzésre alkalmas állapotba, és készítek egy főzeléket csirkemellel. Még melegebb van. 

Regővel kis hadakozás az ebéd miatt, azért valamit eszik. Még egy kis hadakozás az alvás miatt, én sem bírom a meleget, fogytán a türelmem. Talán ez lesz a megoldás: mesélek még egyet. Tudom, hogy csak egy kis extra saját időt akar... Elalszik. Ledőlök én is, csak egy kicsit pihenni, olvasni akarok, de magától csukódik le a szemem. Magától is nyílik ki talán húsz perc múlva, csodálkozom, hogyhogy felébredtem? Ebben a pillanatban ébred Csongor is: aha, az anyai ösztön keltett nála pár perccel előbb. Szoptatom, etetem, leteszem játszani, főzök egy kávét. Rájöttem, hogy ez a két dolog kéne nekem a napból: egy nyugis narancslé reggel és egy nyugis kávé délután. Az első nem jött össze, a második igen. Kicsit pihenek, kötögetek még, amíg Regő alszik, persze már megszakítva, Csongorozva közben. Aztán készülődök újra, listát írok, jaj mit felejtek el, Regő ébred, indulás: város, Interspar, dm. Szülinapra készülődöm és beszerzek még ezt-azt iskola- és ovikezdésre. A gyerekek a dm-ben hát, izé, elevenek. Jó ez a kis színes kocsi, de azért versenyezni meg rodeózni nem kéne vele. Türelem... Sikerült bevásárolni, képes voltam elfelejteni a papír zsebkendőt, sebaj, azt azért lehet máskor-máshol is.

Hazaérünk, hét óra múlt, még kimegyek a kertbe leszedni a paradicsomot, uborkát, cukkinit. Péterrel futtában találkozunk, megjött, amíg távol voltunk és épp indul. Behozom a zöldségeket, a gyerekek vacsoráig még homokoznak. Finom szendvicsek, tej, mindenki elégedett, csak szegény Csongor nyűgös, neki késő van és meleg. Viszem fürdeni, aztán jön Regő is, Marci meg zuhanyozni. Regő elúsztatja a fürdőszobát, amíg szoptatok-altatok, veszekszünk. Csongort lefektetem, Regőt törölgetem, öltöztetem. Mese Regőnek, mese Marcinak, már nagyon késő van és nagyon meleg, pisi, ivás, lefeküdtek. Szólok anyósomnak és kihasználom magamra a következő húsz percet. Hazaérek, hazaér Péter is, vacsorát készítek, olvasunk, egymásnak is, beszélgetünk. Zuhany, lefekvés, tizenegy óra. Alvás.

Hálás vagyok, amiért Csongor aludt vagy fél kettőig, onnantól viszont óránként kelt. Ötkor megint ébresztő, most nem alszik vissza, én viszont kómázom mellette. Még a többiek előtt felkelünk, így ma sikerül narancslézni nyugiban, és nem megyünk sehova. Azért a lakást rendbe teszem, beteszek egy mosást, szőlőt szedek. Ébredés, reggeli, mosakodás, csak a szokásos. Irány a konyha, folytatom a zöldbabot, mert persze nem lett kész tegnap. Anyósom hoz még egy nagy tállal hozzá, szerencsére az már meg van tisztítva, csak blansírozni kell. Nála nagyon meleg van, nem akar főzni. Hát itt sincs épp hideg, viszont én amúgy is főzök: gombapörköltet, tésztát, akkor most a babot is. Magamnak salátát készítek a gombához. Közben a gyerekekkel sajnos veszekszem, mert nagyon visítósak. Szegény Csongor ötpercenként elbőgi magát, szerintem a meleget nem bírja, mert semmi más okát nem látom. Játszik, játszik és egyszer csak elkeseredik. Fogát most nem látom jönni... És érzékeny is nagyon, most ne piszkálja senki, játékból se. Beteszem a járókába. Kicsit dühöngök, hogy egy tízperces mosogatást nem lehet egyben összehozni, mert mindig valakihez szaladni kell... A mosogatás következő két percében azon morfondírozom, hogy nagyszájú kamaszként anyukám fejéhez vágtam. hogy te akartad, te akartad ezt az életet, három gyereket, házat, kertet és mindent. Ezt tartom szem előtt, én akartam és alapvetően imádom. De negyven fokot augusztus végén, azt nem akartam! Na mindegy, az ételek elkészültek, a bab adagonként blansírozódik, megy a ventillátor, söpri el a párát, nem mintha így nem lenne olyan meleg, de legalább a levegő mozog. 

Délig még van idő, nekilátok ruhát leszedni és vasalni, nem akartam kánikulában, de nem bírja ki a mennyiség és a ruhahiány ezt a pár napot. Aztán ebéd, nagyon logikusan: a gombapörkölthöz készült tészta Regőnek mákosan, Marcinak sajtos-tejfölösen, nekem viszont csak a pörkölt salátával. Marika néninek is viszek át, hiszen mondta, hogy nem akar főzni.

Csongor közben elaludt fáradtan a hintában (persze amíg főztem, szopizott is, evett is, Regő fel is verte egyszer, haragudtam... ) Regő altatása jön, mesélek neki megint, és így nem kell veszekedni. Miért is nem jöttem erre rá... Marcinak mindig meséltem délután is. Remélem, tényleg működik a dolog, és nem csak átmeneti. Bár nemsokára az óvoda feladata lesz... Mire Regő elalszik, Csongor felébred, úgyhogy ma nem fekszem le, de reménykedem, hogy egy kis kötés, olvasás, kávé jut, ha szépen eljátszik. Ülök a kanapén, ő a játszószőnyegen, és kukucsolunk, így kötök egy sort. Jó hosszú sort :) Aztán játszom vele, közben Marci valami filmet néz, meg rovásírást gyakorol. Aztán nekilátok Regő tortájának. Mákos a tésztája, vaníliás a krémje. Megint nem lett valami szép, mégiscsak a kisebbik formában kellett volna sütnöm, így nem magas, hanem lapos és nagy. Sebaj, a lényeg, hogy finom legyen, és az szerintem meglesz. Marika néninél kenem meg és rejtegetem, másnap akarom bevonni marcipánnal. 

Regő is felébred, de még mindig nagyon meleg van, ki nem mehetünk. Marciért közben jön az apja, fogorvoshoz viszi. Regővel kirakózunk, nagyon ügyes már! De vigyázni kell, nagyon figyelni, mikor hogyan szabad segíteni, hogy ne legyen hiszti. Csongor szétpakolja az elöl hagyott autókat, vonatokat a játszószőnyegen, elvan velük. Vasalok megint, estére az összes gyerekruha kész. Közben Csongor nyűgös lesz és még egy picit szundít. Közben megérkezik a Lajosunk, holnap kezdik szigetelni a házat, lepakolnak. Megjön Marci, lelkes, minden rendben volt és nem fájt semmi. Regő vacsorázott, mennek fürödni Csongorral, Marcinak még várni kell egy kicsit a fogorvos után. Csongor szopizik, altatom, Regő megint elúsztatja a fürdőszobát, megyek felmosni, közben az utolsó cseppem a pohárban, hogy Marci megint nem hajtotta le a vécédeszkát, apróság, de most ennyi elég, kiborulok. Regő megszeppenten a kádból: anya, ne bömbölj! Nem bömbölök persze, de sírós a hangom. Kijövök, zenét teszek be és kicsit netezek, amíg fürdenek, de közben egy üzenet megint felidegesít, kár volt. Megjön Regő: anya, szép tiszta vagyok! Hoz könyvet, én meg törölközőt és pizsamát (ami egy alsógatya ebben a melegben) mesélünk, lábam az asztalon, jobbról egy tiszta gyerek, balról érkezik egy másik tiszta gyerek, jó nekem. Marci részletesen elmeséli a fogorvost, aztán az új Rumini kötetbe kezdünk, amit ő már olvasott, én még nem. Jó újdonságot olvasni. Aztán elbúcsúzunk, puszi, ivás, pisi, Csongor felébred, neki is jár még egy szopizás, nekem meg a ma esti húsz percem. Hazaérek, Péter még mese közben jött meg, vacsorázunk, beszélgetünk, olvasunk. Talán két sort is sikerül kötnöm este tizenegy előtt. (Mondtam, hosszú sorok! :) ) Csongor épp felébred, amikor mennék zuhanyozni, úgyhogy miután elalszik, úgy döntök, inkább fürdöm, rendesen, kádban. És igen! Fürdöm, olvasok, nagyon jó. A hajam katasztrofális, jövő héten fodrász, de rájöttem, hogy van nekem itthon hidratáló samponom, balzsamom, intenzív ápolóm és még egy kimosás nélküli spray is, nagyon jó! Komolyan érzem, ahogy szívja befelé a megviselt hajam. Az ágyban kifésülöm, kicsit még olvasok, és alvás. Ennyi volt a mai nap. Az éjjeli ébredések már a holnaphoz tartoznak...

10 napos fotós kihívás - 9. nap

9. nap: Egy nyaralós képed

Hát, nyaralni konkrétan nem voltunk, mióta együtt vagyunk. Építkezni szoktunk helyette :) De azért voltunk sokat Ságváron, és voltunk pár napos kis nyaralásokon, amik többnyire tavasszal meg ősszel voltak. Meg egynapos kirándulásokon. Ezekről keresek egy kedvenc képet.

2008. szeptember - Andersen ölében, Koppenhágában :)

Hároméves státusz

Ugyan még nincs hároméves, de ma volt tanácsadás, időszerű volt Csongor mérése is, szóval letudtuk mindezt egy füst alatt. Csongorral kezdtünk: 8700 gramm és 71 centi, ha jól emlékszem a múlt havi adatra, akkor 380 grammot hízott most, igen szép. Elbüszkélkedtem a hét fogával is :)

Aztán jött Regő: ő 14.5 kg és 95 centi, ez is rendben van, tökéletesen hozza az átlagot. Volt mindenféle kérdés: hogy váltott lábbal jár-e lépcsőn, hogy hogy rajzol - ebben picit le van maradva, formákat még nem rajzol, firkál, pettyeget, bár néha kört meg csigabigát is próbál, és mostanában megmondja, hogy mit rajzol. Azzal is próbálkozik, hogy hasonlítson, a zsiráfnak hosszú nyakat rajzol, az orrszarvúnak nagy szarvakat, de azért persze főleg csak ő meg én látjuk, hogy mi hol van a rajzán. Azt őszintén szólva nem nagyon figyeltem még meg, hogy tud-e egy lábon állni és meddig, viszont büszkén válaszolhattam, hogy éjjelre és nappalra is szobatiszta.

A doktornő is először kérdéseket tett fel neki: hogy hívják, hány éves, aztán mutatott egy képet, arról kérdezett, és Regő mindenre okosan válaszolt, kivéve a színeket. De nem baj, hogy még nem tudja őket, ötéves korig ráér. Aztán meg is vizsgálta: most megint hallott szívzörejt, de nem mondott semmit, hogy tovább kéne-e lépnünk ez ügyben. Még mindig megvan a kis köldöksérve, a heréket is nézte ő is, elmondtam, mi volt a gyereksebészeten. Kértem beutalót az ortopédiára és igazolást az oviba, hogy mehet :) Úgyhogy még előttünk egy szülői, egy szülinap és egy családlátogatás, aztán hároméves lesz a kicsi fiam, és ezzel egy korszak lezárul :)

Duplán hullámos sál és az új fonalak

Készen van a fonalimpiás sál :) Igaz ugyan, hogy az olimpiának vége, de legalább a paralimpia még nem kezdődött el...

Eredetileg kétméteresre terveztem. Aztán amikor három gombolyag már benne volt, olyan hosszúnak tűnt, meg bevallom, egy kicsit untam is már a mintát, hogy be akartam fejezni. Aztán csak nekiduráltam magam, és a negyedik gombolyagot sokkal gyorsabban kötöttem bele, mint az előzőt. Hétfő éjjel, illetve inkább már kedd hajnalban lett kész, tegnap blokkoltam.

Előzetes becslések alapján úgy számoltam, valamivel 180 centi felett lesz négy gombolyagból. Aha... Úgy blokkoltam tegnap, hogy a kétméteres matracon kénytelen voltam visszahajtani a végét, mert nem fért el. Gyorsan le is mérem: pontosan 201 centi blokkolás után lazán mérve, a szélessége 40 centi, a súlya pedig 208 gramm. Logikus: négy gombolyag, plusz a nyolc gramm az ötödikből, az utolsó mintaegység befejezéséhez. 

És akkor íme a fotók:

Blokkolódik...

Minta közelről

Színek még közelebbről

Az esése

Vállfán

Azért a korábbi képen nem látszott, hogy ez lesz belőle :) És hogy miért duplán hullámos? Az egyik hullámot a csipkeminta adja. És mivel a fonal szakaszosan festett, a színek is csíkmintát adnak ki, de a függőleges hullámok hol össze-, hol széthúzzák őket, így lett duplán hullámos. Itt lehet megnyerni!

És amit még mutatni akartam, ha már fonalak és fényképek:

Ezt kaptam a szülinapomra anyuéktól, olyan szervezésben, hogy kiderítették a fonalam.hu-s lányok és Ercsu segítségével, hogy minek örülnék, aztán Ercsu bevitte Pécsre a nővéremnek, és ő hozta el Ságvárra. A kiderítés meg úgy zajlott, hogy Fonalam.hu Bettyvel leveleztünk az előző rendelésem kapcsán, mutattam neki egy kardigánmintát, hogy olyat szeretnék Regőnek az egyik fonalukból. Ő a Soft Springet ajánlotta, és kifaggatott, hogy milyen színekből szeretném...? Micsoda véletlen, pont barnás Soft Springek érkeztek a dobozban :) Az egy gombóc kéket meg már a lányoktól kaptam hozzá ajándékba, mert az összes nyereményjátékukon azt akarom megnyerni :) Egészen meghatott a dolog, ezúton is köszönöm!

10 napos fotós kihívás - 8. nap

8. nap: Egy kép rólad és a legjobb barátodról.

Bár távol vagyunk és ritkán találkozunk, de Andit tartom annak. Mi maradtunk meg egymásnak a gyerekkorból. De közös képet szerintem nem nagyon találok... Ezen Regő helyettesít engem.

2011.08.30.

10 napos fotós kihívás - 7. nap

7. nap: Egy kép, amin vicces fejet vágsz

Ez nehéz, eleve kevés kép készül rólam, de pláne amin vicces fejet vágok, de azért olyat, amit hajlandó vagyok megmutatni...

Na ez nagyon gáz, de legyen :) A póló szerint Gerecse50, bevallom, én csak a 20-at teljesítettem:

2008. április 20.

500!

Az előző volt a jubileumi 500. bejegyzésem :) Ha már a blogszülinapról lemaradtam (július 5-én volt, és akkor teljesen elfelejtettem, mostanában jutott eszembe) ebből a jeles alkalomból szeretném megköszönni Nektek, hogy itt vagytok, olvastok, hozzászóltok, és érdemes ezt a blogot írnom, nem csak úgy a virtuális fióknak megy. Szóval, köszönöm, mindenkinek, aki nyíltan vagy a zugból olvas!

Ebből az alkalomból játékot hirdetek. Nem egy nagy dolog: a fonalimpiás sálat szeretném kisorsolni. Még nincs kész, szóval vicces ez így, mert szép, csábító képet nem tudok róla mutatni, de ez a legutóbbi:

Itt 137 centis volt, ha minden igaz, 180 felett lesz néhány napon belül, és blokkolva szépen fog látszani a hullámos csipkemintája is. Majd jövök róla jobb képpel! A fonal félig gyapjú, félig akril, kellemes tapintású, blokkolás után még puhul egy kicsit. Közelebbi képen a színátmenetei is jobban fognak látszani, van benne kék, sárga, zöld, fehér is. 

Ma 20-a van, tehát úgy gondolom, 30-án sorsolok, 31-én hirdetek, aki ide a bejegyzés alá tesz egy kommentet, azok közül fogok kihúzni egyet. És ha ez esetleg kicsábít néhány zugolvasót, és többen lesztek rendszeresek, akkor még jobban fogok örülni :)

Csongor nyolc hónapos

Ezen a mai szép ünnepen az én kisbabám nyolc hónapos lett, még tűzijáték is lesz este a tiszteletére :) Szokás szerint nem tudom a méreteit, adatait, viszont azt tudom, hogy tegnap óta immár hét fog büszke tulajdonosa.

Nem semmi, két hónapja jöttek ki az első fogai, aztán másfél hónap szünet után két hét alatt a következő öt. Belehúzott :) Remélem, ha kijön a nyolcadik metszőfoga (aminek egyelőre semmi jelét nem látom) akkor a rágók előtt lesz pár hét, hónap nyugalom.

Mozgásban rengeteget fejlődött egy hónap alatt, mióta a konduktornál voltunk, pedig egyszeri alkalom volt, és itthon is inkább csak játszásból csináljuk a tornát, sőt, mióta látom a fejlődést, nem is csináljuk. Persze még most sem ül, áll vagy mászik, de már egyáltalán nem aggódom ezen, csak ennyi kellett, hogy megállapítsa egy szakember, hogy minden rendben van vele. Viszont ülve közlekedik babakocsiban és ül az etetőszékben is. Elég nagy területeket bejár, a forgás most már laza rutin minden irányba, és kúszni is próbál, legalábbis ha el akar érni valamit, nyúúúúlik, nyúlik, innen csak egy mozdulat a kúszás. Felmegy hídba, de rendesen, igaz, talpon és a feje búbján támaszkodik, nem a kezén. Szóval nagyon ügyes, büszke vagyok rá :)

Az alvása kicsit megsínylette a fogzást és azt, hogy szerintem napirendi váltásban volt. Ja, meg azt is, hogy mozgalmasra, kirándulósra sikerült a nyolcadik hónapja. Szóval eléggé véletlenszerűen aludt, kétszer vagy háromszor, délelőtt és délután biztos, de nem pontos időpontokban, a harmadik sokszor el is maradt. Az utóbbi napokban azt hiszem, beállt az új, két alvásos menetrendje, most kilenc óra felé lesz álmos délelőtt, és ébredéstől függően valamikor kora délután alszik még egyet, még csak pár napom volt ezt megfigyelni, az a pár se valami szabályos. Éjszaka talán négyszer ébred? Nem számolom, átmegyek, megszoptatom, van, hogy elalszom vele a fotelben, és a következő ébredésére riadok :) azért ez nem gyakori. Volt most pár jó éjszakánk két fog között, amikor eltelt négy óra is két ébredés között. Már kezdtem reménykedni... de nem maradt úgy :) Ami biztos, hogy ötkor kel (bár mostanában, talán amiatt, hogy a nap is később kel kicsit, mintha ez is tolódna) és utána legtöbbször hajlandó még köztünk visszaaludni. Ezért nagyon hálásak vagyunk neki, meg olyan aranyos is, és egyik gyerek se volt ilyen, nekik a mi ágyunk játszótér volt :)

Most már szerintem tök jól eszik, a hozzátáplálásával a szokásos lassú, óvatos mederben haladok, de elkövettem olyan lazaságokat, hogy például evett már paradicsomot vagy szilvát, pedig az később szerepel a táblázatban, viszont most érik. Pár dolog székrekedést okoz neki, azt nem vagy csak óvatosan, ritkán, picit adom. A húsig épp ma jutottunk el, ha minden igaz, nemsokára kapja uzsonnára. A lista pedig (nem időrendben):

 - alma, őszibarack, meggy, körte, szilva

 - krumpli, répa, paradicsom, cukkini, brokkoli

 - rizs, zab, búza

 - csirkehús

 - olívaolaj, petrezselyem

Kétszer eszik, délelőtt és délután valamikor, délelőtt gyümölcsöt gabonával vagy anélkül, délután főzeléket, és most már nem jut eszembe mindig megszoptatni előtte. Nem szándékos ez, vagy egyszerűen elfelejtem, vagy nem sokkal előtte szopizott, és azt veszem evés előttinek. Lassacskán majd az alvásokhoz fog kapcsolódni a szoptatás, és nemsokára, ha tényleg beáll a két alvás, akkor közéjük be fog jönni harmadik étkezésnek az ebéd is. A napirend persze majd az ovitól, iskolától is függ. 

Ááá, már megint ott vagyok, hogy tudom, hogy egy csomó mindent akartam még mesélni róla, és most nem jut eszembe semmi... Inkább mutatok még pár képet.