2019. április 29., hétfő

Tavasz a Balaton-felvidéken

Kirándulás-ajánló: Szentbékkálla és környéke

Visszavonhatatlanul tavasz van, bár most volt néhány esős és hűvösebb napunk is, számomra ez csak jó hír: erőre kapott a természet, üdék az erdők, talán kiheverték a márciusi szárazságot. Kirándulni meg esőben is lehet, én például vasárnap teljesítménytúrázni voltam, és bár 48 kilométer nem ajánlható bárkinek, a környék látnivalóiból bátran lehet válogatni kényelmes rövidebb barangolnivalót is.
Ha a Veszprém megyei Szentbékkállára látogatunk a családunkkal, a következőket érdemes megnézni:
Körtúra a Fekete-hegyi Eötvös-kilátóhoz
Szentbékkállán a Szent Benedek turistaszállótól indulunk a sárga háromszög jelzésen, először a falu aszfaltos útján haladunk, majd földútba, végül erdei ösvénybe vált lábunk alatt az út, és emelkedni kezd. Végig a sárga háromszög jelzést követjük. Lesz részünk meredek emelkedőben is, amikor felkapaszkodunk a Keleményes-kő bazaltpalacsintáira - valóban így hívják ezeket a képződményeket, amelyek lentről emlékeztetnek a bazaltorgonákra, de sokkal szélesebben elterülnek, rajtuk állva pedig keresve se találnánk jobb nevet nekik. Megcsodáljuk a kilátást és a növényvilágot, elolvassuk a Tűz útja tanösvény tájékoztató tábláját, amíg kipihenjük a mászás fáradalmait. 
Innen továbbhaladva szép, hullámzó tájon haladunk át, így áprilisban sárga virágokkal terített a mező. Újabb kapaszkodóval már a Fekete-hegyre érünk fel, az Eötvös kilátó lábához. Mindenképp másszunk fel a kilátóba, élvezzük a panorámát.
Lefelé a kék jelzésen indulunk, csak arra figyeljünk, hogy ne Balatonhenye, hanem vissza, Szentbékkálla irányába induljunk újra. Térképet, GPS-t érdemes nézni, ha biztosra akarunk menni a tájékozódással. rövid meredek után kellemesebb ereszkedésbe váltunk, lassanként leérünk az erdő szélére, ahol Jeszenszky Sky István Napfényszentélyét, kis birodalmát találjuk: imazászlók lobognak a szélben, kedves felirat a kapun, a közelben ölelőfa. Állítólag ha otthon találjuk a zenélő remetét, bármikor betérhetünk egy teára, én ezt még nem próbáltam, de az ölelőfát nem hagytam ki, amikor arra jártam. Tovább haladva tiszta vizű forráshoz érünk: szépen foglalt, fedett medencében gyűlik a víz és túlcsordulva folyik lefelé, érdemes a nálunk lévő bögrével meríteni belőle, ez az Öreghegyi-kút. Innen már néhány szép virágzó fa és présház mellett néhány perc múlva a falu szélére érünk, majd vissza a turistaházhoz. Ha megéheztünk, a falu első háza az Öreghegy fogadó, betérhetünk ebédelni és megpihenni.
Ez a túra bő hat kilométer szép emelkedőkkel, edzettebb 5-6 éves gyerekekkel már megtehető, de babakocsival nem ajánlom a szűk, köves emelkedők miatt. 
Körtúra a szentbékkállai kőtengerhez
Ennek a túrának a kiindulópontja ugyanúgy a szentbékkállai turistaház, de most a kék jelzésen indulunk, és végig ezen is haladunk. A faluból kiérve először a velétei palotaromhoz érkezünk meg - milyen jó hangzású név! Aztán egy kanyarral visszavisz a jelzés a falu szélére, de hamarosan újra kifordul onnan, és könnyű vonalvezetésű, sík terepen visz el a nagy kiterjedésű, izgalmas kőtengerig. Eddig a túra mindössze szűk két kilométer, de a köveknél akár órákat is el lehet tölteni, amíg a gyerekek bebarangolják az egészet, felmásznak minden kőre, kipróbálják az ingókövet, megnézik a madáritatókat, mi meg elolvassuk nekik az információs táblákat, és akár meg is tízóraizhatunk a lapos, meleg köveken üldögélve.
Visszafelé sétálhatunk ugyanezen az úton, vagy a kőtenger parkolójától a rövidebb, jelzetlen, de egyértelmű utat is választhatjuk, összességében lesz nagyjából négy kilométerünk, plusz a szaladgálás fel-alá a kövek között. Kisebb gyerekekkel is bátran ajánlom, babakocsival egy rövidke szakasz okoz nehézséget a palotarom után, de két felnőtt azt is megoldja.
Mindszentkálla, Kopasz-hegy
A környék bővelkedik jobbnál jobb panorámájú kilátópontokban, ez talán kevésbé ismert, annál látványosabb - és fárasztóbb a megközelítése. Ha a legrövidebb úton akarjuk elérni, autóval Mindszentkálla központjában érdemes megállni. A faluban több ponton is egyértelműen jelzik, hogy merre induljunk, de a piros és a két T jelzés is a csúcsra visz. A hegy nem magas, viszont meredek ösvénnyel indít, aztán 277 lépcsővel folytatja. Utána még jön néhány falépcső, aztán már csak egy keskeny ösvény, és ott is vagyunk a csúcs közelében álló keresztnél, ahol learathatjuk megérdemelt babérjainkat a lélegzetelállító kilátás formájában. Kipihegjük magunkat, és a lankásabb déli oldalon ereszkedünk le, visszaérünk arra a pontra, ahol meredeken felfelé indultunk, és ha most egyenesen teszünk egy kis kitérőt, akkor megnézhetjük a kisfaludi templomromot is. Innen már toronyiránt sétáljunk vissza a faluba, ahol a Káli-Kapocs teraszán felhörpinthetjük a nekünk járó frissítőt.
Csak kalandvágyó gyerekeknek és türelmes szülőknek ajánlom a túrát - a lépcsők próbára tesznek, úgy készüljetek, hogy időnként le-leültök majd pihenni a csúcshódítás közben. A táv oda-vissza is csak bő két kilométer, itt a szintemelkedés adja a nehézséget.
A három túrából bármelyik kettő, vagy akár mindhárom is összekapcsolható egy hosszabb kirándulássá. Mindszentkálla és Szentbékkálla között a kék négyzet jelzésen, majd azt elhagyva a szentimrepusztai buszmegállónál balra kanyarodva, jelzetlen úton (régen erre haladt a kék túra) zárhatjuk be a kört, ez a szakasz a legrövidebb úton (ha a kőtengert visszafelé kihagyjuk) három kilométert ad hozzá a túránkhoz. 

A költészet napjára

Az ünnep azé, aki várja

2019. április 11. 06:00 timeakecskes • Szerkesztés...

A költészet napjára

Az ünnep azé, aki várja - egy vers címe, Szabó T. Anna verse, bár karácsonyi, de kölcsönvettem címadónak, mert most ezt az ünnepet vártam, a költészet napját. Vártam és készültem rá, hogy a versekről, a versolvasásról mesélhessek nektek.
Ma későn jöttem haza, hosszúra nyúlt iskolai programon vettem részt a szülőtársaimmal. Mire hazaértem, két pizsamás gyerek várt, azzal fogadtak, hogy meséljek nekik. A kicsi a János vitézt kérte. Rögtön kitört a testvérháború, mert mint megtudtam, neki addigra már olvasott az apja, kérése szerint a János vitézből, a tesójának meg még nem, ő is követelte tőlem a mesét. Kérdezem a kicsit: akkor miért kéred, hogy én is olvassak még? A válasz: mert annyira szép.
0411-01.jpg
A béketárgyalások lezajlottak, a tűzszünetet sikerült megkötnünk, a gordiuszi csomót átvágtuk: én a nagynak olvastam, közben hallottam, ahogy a János vitéz is folytatódik a nappaliban. Ez volt az esténk, a reggelünk pedig úgy fog kezdődni, hogy elkészítem a reggelit, asztalra teszem, meggyújtok egy gyertyát, felébresztgetem a még alvókat, leülök közéjük egy teával, és amíg elmajszolják a reggelit, a Szeret engem a világ című gyerekversgyűjteményből fogok felolvasni nekik.
0411-02.jpg
Advent kezdete óta így van ez. Akkor kapták meg Szabó T. Anna verseskötetét, az Adventi kalendáriumot, amit úgy olvastam fel nekik, hogy december elsején az első verset, másodikán az elsőt és a másodikat  is, és így tovább. Karácsonyra az erre fogékonyabb kicsi már a kötet elejét kívülről tudta, és aznap reggel 24 verset olvastam fel - még szerencse, hogy ez már a téli szünet idején történt. Az advent, a karácsony elmúlt, de a versek maradtak: elővettük gyerekkorunk klasszikusait, Gazdag Erzsi Meseboltját, Weöres Sándor Bóbitáját, és a következő könyvtárlátogatáskor gyerekeknek való verseskötetet is hoztunk haza: a Friss tintát, Szabó Lőrincet, Tandori Dezsőt. Az elsős kisfiam első olyan könyve, amit önállóan kiolvasott, szintén Szabó T. Anna műve volt, a Tükörcicák. Nagyon szeretem ezt a reggeli hangulatot, úgy sakkozok az idővel, hogy mindenképp beleférjen, jóval előttük kelek, hogy ez a kis rítus, ha röviden is, de meglegyen.
Nekem magamnak tavaly ilyentájt, épp a költészet napja kapcsán jutott eszembe, hogy mennyire hiányzik a versolvasás, és mennyi szépet ad. Ha máskor nem is, de ilyenkor mindig előkerül egy-egy kötet, van itthon Radnóti, Pilinszky, Fodor Ákos, Tóth Árpád, és évek óta részt veszek a Posztolj verset! eseményben. Egy évvel ezelőtt iskolai rendezvény is volt ez alkalomból, a tanítás elején összegyűltünk az egyik tanteremben, sok gyerek, néhány tanár és szülő, és aki akart, felolvashatott vagy akár fejből is elmondhatott egy verset a többieknek. Itthon aztán úgy döntöttem, rendszeresítem a versolvasást az életemben, rájöttem, hogy nem foszthatom meg magamat ettől az élménytől: megnyugtat, elmélyít, elgondolkodtat, valahogy közelebb hoz a valósághoz. Az éjjeliszekrényemre tettem a Radnóti összest, és minden este elolvastam egy-két verset belőle. Azóta magamnak is minden hónapban hozok a könyvtárból egy addig ismeretlen versgyűjteményt, most épp a Libri irodalmi díj döntősei közül Takács Zsuzsa: A Vak Remény című vaskos könyve van soron.
0411-03.jpg
A tavalyi Aegon Művészeti Díj kapcsán készült videóbeszélgetés keltette fel az érdeklődésemet Kántor Péter és a Valahol itt című kötet iránt, ami az aktuális kedvencem lett, és még a kamasz fiam is elolvasta és nagyon tetszett neki! Szerintem ez nagy szó - a felnőttek közül is kevesen olvasnak verseket, a kamaszok még annyira se. Kántor Péter zseniális, jól érthető, átérezhető, aktuális és friss. Bátran javaslom a klasszikusok mellett a kortárs költőkkel való ismerkedést is, ízlelgessétek a verseket, forgassátok a gondolataitokban, jót tesz néhány olyan perc a zsúfolt napban, amikor költészettel ajándékozzuk meg magunkat.
Április a Nincs időm olvasni kihívásban is a költészet hónapja, a havi téma egy szabadon választott verseskötet. Én nagy fába vágtam a fejszémet Takács Zsuzsa életművével, de azt hiszem, nem baj, ha nem fejezek be ennyi verset egy hónap alatt, a lényeg a rendszeres versolvasás. A feladat még a kihívásban rendszeresen részt vevő, könyvolvasó csoporttagok számára is valódi kihívást jelent, a versek jóval kevesebb embert fognak meg, mint a regények - ebben valószínűleg az oktatásnak is hatása van. Remek ajánlásokkal találkozhattok viszont  a kihívás facebook csoportjában, sokan olvasnak például Varró Danit és más, könnyebben élvezhető költőket.
A magyar költészet ünnepére ide idézem a számomra egyik legkedvesebbet, fogadjátok szeretettel, és a facebook oldalamon osszátok meg kommentben a tieiteket! Örülnék neki.
Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért
Fák, csillagok, állatok és kövek
szeressétek a gyermekeimet.
Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.
Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.
Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.
Te, homokos, köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.
Csókold helyettem, szél, az arcukat,
fű, kő, légy párna a fejük alatt.
Kínáld őket gyümölccsel, almafa,
tanítsd őket csillagos éjszaka.

Tanítsd, melengesd te is, drága nap,
csempészd zsebükbe titkos aranyad.
S ti mind, élő és holt anyagok,
tanítsátok őket, felhők, sasok,
Vad villámok, jó hangyák, kis csigák,
vigyázz reájuk, hatalmas világ.
Az ember gonosz, benne nem bízom,
De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.
Igaz rokon, hozzátok fordulok,
tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;
Tűz, víz, ég és föld s minden istenek:
szeressétek, akiket szeretek.