Toffee, a fahéjas ringló

Sikerült megint kendőt tesztkötnöm, és úgy szeretem, egyre jobban rabul ejt a tesztelés folyamata. Motivál, hogy van határidő - bár a vége felé teher is, hogy tényleg elkészüljek - motivál a csapat, a többiek munkái, hogy folyamatosan figyelemmel kísérjük egymást, és van egy fórum, ahol mindent megbeszélünk közben. És persze az is, hogy részt vehetek egy alkotó folyamatban, hogy a részvételemmel születik meg egy végleges minta, ami remélhetőleg sokaknak szerez majd örömet. Kutas-Keresztes Ági annyira kedvenc tervezőmmé vált, hogy majdnem az összes mintája megvan már, ebbe a kendőbe úgy keveredtem, hogy miután a Vanilla Orchid tesztjéről lemaradtam, meg rosszkor is volt, karácsony körül sok más kötnivaló mellett nem fért bele, elhatároztam, hogy a legközelebbi tesztjébe ha törik, ha szakad, beszállok. A Toffee kendő volt a következő, ráadásul majdnem elegendő hozzávaló fonalam volt itthon, tehát lecsaptam a lehetőségre.

Az eleje, a csíkos, sima sorok kötése még könnyen ment, tévénézés, olvasás közben. Muszáj volt belekezdenem, nem hagyott nyugodni, így volt egy időszak, amikor ezt kötöttem pihenésképp, és a Vanilla Orchidot "munkában", mert azért azt be akartam fejezni, mielőtt ennek úgy igazán nekiállok. Szerencsére elég hosszú határidőt kaptunk. Jóleső próba után félretettem, befejeztem a másikat, és a csíkos sorok közepénél vettem elő újra a Toffee-t, onnantól már csak ennek szentelve a figyelmemet. A csíkok hamar elkészültek, tényleg haladós, de aztán jött a csipkeszegély.

Csipkének ez sem olyan bonyolult minta, bár van benne két bogyós sor is, meg a csipkék közt csavarás, de jól megjegyezhető, könnyen követhető minta rövidebb ismétlésekkel. Viszont a szemszám itt már nagyon sok volt, lassan készült egy-egy sor, volt, hogy egy nap csak egy-kettő sikerült. 

A minta eredetileg egyszínű csipkeszegélyt ír, de a tesztben többünkkel előfordult, hogy pár sorral a vége előtt elfogyott a fonal, és a kontrasztszínnel fejeztük be. Szerintem direkt jót tett a kendőnknek, volt, aki végül szándékosan csinálta így. Én pár sorral a vége előtt még azt gondoltam, pont elég lesz a lila fonal, de nem, három sor volt hátra, amikor elfogyott, úgyhogy én is a fahéjszínűvel fejeztem be. Ja, hogy miért is fahéjas ringló. Hát mert a lila alapszín fantázianeve Ringló, a bézsé meg Fahéj :). 

Nagyon szerettem kötni is, viselni is. Külön jó, hogy nem háromszög, inkább trapéz alakú, így elöl is jobban beburkol. Blokkolás előtt nagyon tetszett, ahogy magától fodrosodik a szegélye, gondolkodtam is, hogy ki se blokkolom, de azért persze megtettem, így gyönyörű és hatalmas lett. Aztán kimentem a kertbe, ami akkor épp egyszerre volt havas és ibolyás, és fotóztam.

Minta: Toffee by Kutas-Keresztes Ági

Fonalak: Barka Esti mese Ringló színben, 524 méter és Wool Mix Fahéj színben a fonalam.hu-tól, 221 méter, utóbbi sajnos már nem kapható

Kötőtű: 4-es és 5-ös, 120 cm-es

Méret: 154x58 centi, 233 gramm

Beteg március

Maga a március is beteg, lásd hóhelyzet, de a gyerekeim is szinte az egész márciust végigbetegeskedték. Most hirtelen nem is tudom végiggondolni, mi mi után jött. Szegény Regő, aki derekasan bírta az egész telet, se beteg tesó, se a sorban kidőlő ovis társak nem ingathatták meg az egészségét, tavaszra már úgy gondolta, hogy ez azért mégiscsak sok. Most visszalapoztam, pont március elsején kezdte, amikor a Futurából hazaértünk, és belázasodott. A láz nem volt hosszas, eleven, jókedvű, de taknyos, köhögős kisbetegem volt itthon egy hétig. Hétvégére szerintem nagyjából meggyógyult, de közben elkapta tőle Csongor, ő lázas nem lett, csak náthás és köhögött. Viszont pingpongoztak egyet, mert csak visszakapta Regő is: vasárnap éjjel megint köhögött. Hétfőn azért elvittem oviba, hátha csak egy elszigetelt eset volt, de nem, ott is köhögött, hazahoztam és megint itthon tartottam, és vittem vissza mindkettejüket az orvoshoz. Regőnek hörghurut, Csongornak csak a torka volt piros, arcmelegítés, orrszívás-fújás, köptető, Regőnek hörgtágító. Jött a március 15-i hétvége, jól feltankoltunk minden szükségesből, és átvészeltük a havat meg a bezártságot, nem volt könnyű. Utána újra mehetett oviba, és azt a hetet végig is járta, örültem nagyon. De hazajött pénteken, és már szombaton gyanús volt a szeme, egy nappal később Csongoré is, vasárnapra-hétfőre házilag diagnosztizáltam a kötőhártya-gyulladást. Orvoshoz csak kedden, azaz tegnap jutottunk, addig csak tiszta vízzel mosogattam a szemüket és homeopátiás szemcseppet adtam nekik, meg kikerestem a szájon át adható bogyók közül is a megfelelőt. Valamennyit már ez is segített, de tegnap kaptak "rendes" szemcseppet is. Regőnek először katasztrófa és halálfélelem volt a szemcseppentés, Péterrel meg is beszéltük, hogy na ezt többet nem csináljuk meg vele, készítettem nyers reszelt krumpliból pakolást, azt csak kívülről kellett volna a szemére tenni, de attól is irtózott. Kezdtem tanácstalan lenni, de végül mondtam, hogy valamelyiket muszáj, választhat - azóta ügyesen engedi a cseppentést. Már ma reggelre szebb a szemük, még váladékozik, de már nem ragad össze. Fertőznek, Regő a héten - sőt a húsvéti szünet miatt szerdáig - nem megy oviba, de addigra vége lesz a márciusnak, vele együtt a télnek is, és remélem, idén már nem is lesznek betegek.

Szabó Magda: Az ajtó

Érdekes könyv ez. Előrebocsátom, az Abigélen kívül nem olvastam még Szabó Magdát - ja de, még kiskoromban a Sziget-kéket - és gondoltam, ideje csatlakozni a művelt többséghez, és elkezdeni. Az ajtót is Emitől kaptam kölcsön, úgyhogy a Házirend után ez következett, hogy együtt visszaadhassam őket.

Eleinte nem értettem, mitől vannak úgy oda ezért a könyvért. Semmi különösebbről nem szól, az írónő háztartási alkalmazottat keres, a stílus, a szöveg olyan, mintha most mondaná tollba, ritkán központozott, hadaró mondatok követik egymást. Aztán olvasom tovább, és elkezd megmozgatni, és olyan érzelmeket pedzegetni, amiket a legtöbb olvasója ismerhet a saját életéből. Mert megtalálja Emerencet, aki a maga ura, akiből jóval több lesz, mint egyszerű háztartási alkalmazott, aki pótol, ad és elvesz, de mindenképpen része lesz az életüknek. Maga a történet nem olyan, ami röviden leírható, összefoglalható, hiszen nincs is igazán hagyományos értelemben vett, kerek története. Ez egy kapcsolat története, az írónő és Emerenc életének összefonódása, sok mellékszereplővel, egy kutyával és rengeteg érzelemmel és azok boncolgatásával. Nagyon naplószerűen hat, nem könnyű elképzelni, hogy kitalált történet lenne, pedig lehet, hiszen egy regényről van szó, nem dokumentarista. De ahogy meg van írva, az olyan, mintha most, itt, velem szemben ülve mesélné Szabó Magda, és dőlne belőle a szó. Nagyon, nagyon érdekes és mély, sokkal inkább kibontakozik és megérint annál, ahogy az elején látszott. Köszönöm, hogy olvashattam.

Viszont nem egy könnyű nyári szórakoztató irodalom, meg kell kívánni szerintem, hangulat, elmélyedés kell hozzá, tehát nem ígérem, hogy most rohanok a Szabó Magda összest beszerezni. De ha szembejön, szívesen fogom olvasni.

Csongor 15 hónapos

Bizony, és gyönyörű :) Különösen odavagyok a hajáért, két kis pihés hajú kisfiú után ez a fürtöske a legnagyobb csoda nekem. 

Amúgy 9750 gramm és 80 és fél centi :D azt a felet szerintem csak azért mondta hozzá a védőnő, hogy örüljek, hogy ebben a hónapban is nőtt. És majdnem 13 foga van, pillanatok kérdése az első szemfog kibújása.

Rengeteget fejlődött az elmúlt hónapban, főleg a mozgása, a nagy és a finom is. Ügyesen sétál utcán, már nemegyszer voltunk babakocsi nélkül olyan másfél kilométert sétálni, közben felveszem rövidebb szakaszokra, de inkább csak azért, hogy a nagyobbak se türelmetlenkedjenek, amúgy a saját tempójában bírná ezt a távolságot. Megtanult felmászni szép sorban, méret szerint a bútorokra: először Regő ágyára, a kis gyerekhintaszékre, aztán a mama foteljére, a nappaliban a kisasztalra - erről sürgősen lebeszéltem - és most már a kanapéra is. Ahová még nem tud felmászni, onnan is ügyesen lemászik, letolat.

Megtanult ujjal mutatni, ezt már nagyon vártam, kicsit aggódtam is miatta, de most már nagyon stabilan megvan! Mutat könyvben képekre, van, amit meg is mutat, ha kérdezem - cicát, házat - és tárgyakra, emberekre, mindenre, ami érdekli. Próbál duplo kockákat összeilleszteni, fogantyús kirakót beilleszteni, segít kirakózni. Pakol, pakol, pakol, kifejezetten élvezi a lesöprő, lerántó mozdulatokat. Imádja a kukákat, a cipőket, biztos kukás lesz, esetleg cipész. Egyre jobban érdeklik a képeskönyvek, válogat a polcról, hozza és nézegetjük őket. Visszatért az esti mese, mondókázás - amikor először próbáltam, nagyon rövid volt a lelkesedés, hamar elmúlt az érdeklődés, de most úgy látom, ő is várja, beilleszkedett az esti rutinba a mesélés. "Olvas" is, utánozza a hanglejtésemet, fel lehet ismerni, amikor könyvet lapoz, és dallamosan mesél hozzá. A beszéde amúgy nem fejlődött most sokat, beszéltük már Péterrel is, Marika nénivel is, hogy mintha ő nem úgy tanulna beszélni, hogy egyre több szót megtanul, hanem a sok halandzsából majd kihámozódik az értelem. Tartja magát apa és a hinta, mint stabil szó, meg az ugatás, a többit pedig mi értjük a mutogatással és az egész gesztusnyelvvel együtt, de több értelmes szava még nincs. Egyelőre minden "gakka" :) Mutogat, és mondogatja, hogy gakka, gakka, közben meg halandzsázik.

Most éppen megint taknyos, köhögős, fogzós, bár már úgy tűnik, kifelé jön mindből, ezért nincs is étvágya, bár ami a fogára való, abból azért tud enni. Nem szeretném elrontani, hogy ha nem ízlik neki valami, akkor finomságot kapjon, legfeljebb kiflire, natúr kölesgolyóra, gyümölcsre vagyok kapható, de a legjobb, ha van más ételalternatíva. Általában akad, de ma kiflit ebédelt sóska helyett. Amúgy inkább a mozgás közben evős típus, van, hogy a reggelit otthagyja az etetőszékben, de ha kiteszem a tányérját egy székre, és mászkálhat körülötte, akkor megeszi... remélem, ez nem lesz mindig így, de egyelőre belefér nekem az "örülök, hogy eszik" kategóriába. Érdekes módon csak a reggelivel van így. Kanalat mindig kap, egyelőre nem igazán érdekli, hogy hogy is kéne enni, pohárból is én itatom, de néha már megfogja. Most a napokban rengeteget szopizna, nem is bánom, ilyenkor, amikor nem teljesen egészséges, minden szempontból jó neki. 

A napi egy alvás most már stabilan beállt, bár délelőtt sokszor nagyon álmos, de ha elalszik, akkor délután már nem fog. Ma annyira kókadozott, hogy hagytam fél kilenctől fél tizenegyig aludni, és ennyi. Máskor, ha később látom álmosnak a délelőtt folyamán, akkor igyekszem elterelgetni, kihúzni délig. Autóban stabilan beájul. Éjjel lassan talán kezd jobban aludni, nem akarom elkiabálni, de határozottan pihentebben ébredek pár napja, amióta nagyjából háromra csökkent az éjszakai ébredések száma.

Nagyon anyás, bújós is, ragaszkodó. Ha azt látja, hogy elmegyek, elsírja magát, de hamar vigasztalódik: utánam néznek apával, mamával az ablakból, integetnek, aztán játékkal elterelhető a figyelme. Mindenkit szeret, örül apának, mamának, tesóknak. Gurgulázva nevet, ha birkóznak, és Regő keresztül-kasul mászik rajta - csak én nem érzem teljesen őszintének ezt a nevetést.

Nekem meg a szemem fénye, illatos, puha, göndör hajú pici babám :)

Március tizenötödike

Nem tudom, hogy kezdjem, pedig ritkaság, hogy ne tudjak megszólalni. Most március tizenhetedike van, ragyog a vasárnapi nap, olvad a hó. Már csak olyan 35000 ember van áram nélkül a Nyírségben, az utakon pedig a hírek szerint senki nincs elakadva. Most jön el az az idő, amikor - ki erre, ki arra - megítéli az eseményeket, véleményt formál.

Csütörtökön Maglódra mentem volna, babatalira a 2011 decemberi babák csoportjával. Most először találkoztam volna szinte mindenkivel, és most először vettünk volna részt talin a Csongor-korúakkal. Szerdán meghallgattam az időjárás-jelentést: hó és 100 km/órás szél várható. Este még több hasonló hírt olvastam. Azért sütit sütöttem, készültem a másnapra, azzal, hogy majd reggel meglátjuk. Már írtam a lányoknak, hogy hát, nem biztos, hogy elindulunk... de várjuk meg a reggelt.

Reggelre megjött az erős szél és egy kis havas eső. Az alapján, amit akkor láttunk, éppen el is indulhattunk volna, Péter el is ment dolgozni Tatabányára. Csakhogy ő nem autópályán ment, és nem vitt magával két gyereket... szóval én, bármennyire is sajnáltam, úgy döntöttem, nem megyünk. Bár nem látszott még olyan vészesnek az időjárás, úgy gondoltam, azzal csak egy talit veszítünk, ha itthon maradunk, ha viszont elmegyünk és rosszabb lesz a helyzet, vagy csak egy kamion keresztbe áll előttünk az autópályán, akkor ott éjszakázunk. Nem is tudtam, mennyire igazam lesz, szerencsére nem magunkkal kapcsolatban.

Marcit gyorsan elvittem iskolába, délben haza is ért. Akkor már esett a hó és fújt a szél, fújta a havat is, de az utak még tiszták voltak, tehát a szokásos módon busszal elengedtem zeneiskolába. A buszban jobban bíztam, mint a saját kicsi autómban. Péter délben átjött Tatabányáról Fehérvárra dolgozni, nagyon okosan tette. 

A délután folyamán viszont egyre jobban izgultam, hogy hazaérnek-e. Akkor már megállt a hó az úton, voltak hóátfúvások, és az ablakainkat is eltakarta a hó. Mérlegeltem, hogy elinduljak-e Marciért, de azt gondoltam, egy busz több eséllyel jön át ott, ahol én elakadnék... Hívtam, úton volt, csak pár percet késett, gond nélkül hazaért végül. Megkönnyebbültem. Péter még vásárolni, patikába is elment, feltankoltunk a hétvégére. Ő is hazaért, akkor már Fehérvár felől nem lehetett átjönni, Szabadbattyán felől még igen.

Hogy mindenki biztonságban itthon volt, leültem a facebook elé, lássuk, mik a hírek. Az első, ami szembejött, Anikó, úrhidai kötőshorgolós barátnőm rövidke posztja arról, hogy fél három óta két faluval arrébb dekkol sokadmagával. Na, elő a telefont, hívtam őt, aztán akit tudtam, aztán kihasználtam a facebook adta lehetőségeket, és szerintem ennek, meg annak, hogy sok ismerős is ezt tette, volt szerepe abban, hogy kinyitották az összes környékbeli falu kultúrházát, iskoláját, beszállították az embereket, enni- és innivalót, gyógyszert vittek neki. Az egyik megosztásra a cukorbeteg bácsi rövid időn belül kapott inzulint. Sárszentmihályon körülbelül százötven ember szállt meg az iskolában, ott éjszakázhattak, melegben voltak és ellátást kaptak. Szabadbattyánban, ami egy négyezres lakosságú település, körülbelül ezer embert szállásoltak el! Fehérváron egymás után nyíltak a melegedők, iskolák, a Technika Háza, áruházak, az éttermek kinyitottak, ünnep ide vagy oda, főzték az ingyen gulyást. Úrhida konkrétan kevésbé volt érintett, zsákfalu vagyunk, nincs rajtunk áthaladás, elvágott ugyan minket a hó, de itt a faluban nem voltak elakadt autók - aki elakadt, az már korábban megrekedt Fehérváron vagy a környéken. A szomszédunk ért haza valami négy óra alatt Fehérvárról - 12 kilométer - de hazaért. Én akkor mentem aludni, amikor megtudtam, hogy Anikó éjjel fél 12 körül meleg helyre került.

Reggel folytattuk, csoportok alakultak a facebookon, egy a Fejér megyei hóhelyzetről, egy Segítsünk a bajban! címmel. Hihetetlen önszerveződés volt. És mi, akik a gépek előtt és a telefonok mellett próbáltuk megtenni, ami tőlünk telt, mi aprócska porszemek voltunk azok mellett, akik kimentek, lapátoltak, ételt osztottak, lelket öntöttek... Gondolom, mindenki látta a hősöket. 

Aztán jött a másik oldal. A politika, az ítélkezés. Néhány ilyen szóváltásba én is belementem, aztán lemondtam róla. Ha nem veszek tudomást róla, talán el is múlik. Én inkább azt szeretem látni és azt osztom meg másokkal, ami a köszönetről, a háláról, az összefogásról szól. Én még ilyen életem harminchárom és fél évében nem láttam. A legszebb március tizenötödike volt éppen a forradalom 165. évfordulóján. Fanfárok, zászlófelvonás és képmutató beszédek nélkül, helyettük beszéltek a tettek. És ahogy lassan elkezdtek hazaérni az első szerencsések, jöttek a hála szavai. Képek egymás nyakába boruló apákról és gyerekekről, a szabadbattyáni plakát az ezerből annyi aláírással, amennyi ráfért, és a "Köszönjük a 100 km-es széllel kísért hóesésben a gondoskodást!" felirattal. A virtuális díjak, amelyeket az ilyenkor szokásosak helyett a közösség ítélt oda a közösségnek. Az ismerőssé vált ismeretlenek nevei, a "fekete terepjárós" és a "zöld terepjárós", az x és y falubeli vendéglátó, befogadó. Számomra róluk, erről szólt ez a két nap. El nem tudom mondani, mennyit kaptam tőlük, amiért nem lehetek eléggé hálás. Köszönöm. Isten áldja Magyarországot, boldog március 15-ét!

Terjesszétek!

Van három egészséges fiam. Esznek mindenfélét: kenyeret, tejet, gyümölcsöt, zöldséget, sajtot, sonkát, húst és rizst, krumplit és müzlit, zöldbabfőzeléket virslivel és máglyarakást dióval és almával. Nőnek, fejlődnek, okosodnak. Abban a szerencsében van részem, hogy a két nagyobb legalább kétéves koráig kapott anyatejet is, a kicsi meg még szopik.

Van egy barátnőm. Neki is van három, nagyjából egészséges fia. Azért egészségesek nagyjából, mert a barátnőm mindent megtesz ezért. Nekem semmit sem kell tennem - ha betegek, orvoshoz viszem őket, kapják a megfelelő gyógyszert, vitamint, és ennyi. Mint minden normális szülő. A barátnőm azt se tudná, hova kapjon a boldogságtól, ha csak ennyi lenne a gyerekei egészsége.

Ők ugyanis nem ehetnek bármit. Ha eljönnének hozzánk, és végigennék egy átlagos ebédünket, ekcémájuk, hasmenésük, légúti betegségeik és minden más bajuk lenne tőle. Egy sima, normális, egészséges ebédtől. Mert ők nem ehetnek akármit, sőt, nagyon megválogatott alapanyagokat ehetnek. El tudod képzelni, hogy nap mint nap te állítod össze a gyereked négy óvodai étkezését, minden áldott nap teljesen mást eszik, amit a többi gyerek? Kiharcoltad, hogy kaphassa azt, amit te csomagolsz otthon, ezzel persze kiharcoltad magadnak is az egész álló napi főzést, és amikor lehetőséged van, méregdrága speciális bolti ételek árán vásárolsz magadnak egy kis főzésmentes időt? Nem pihenést, csak akkor egy étkezésnyit nem főzöl.

A barátnőm mindent, de mindent előállít egészséges és számukra ehető formában a gyerekeinek. Pár éve még nem volt ilyen konyhatündér, viszont volt két nagyon beteges, immunhiányos, közösségbe adhatatlan gyereke. Nem tartotta normálisnak. Utánajárt, orvostól orvosig, alternatív gyógymódtól gasztroenterológusig vitte őket, míg végül kiderítette, hogy poliételallergiások. Nem tudnám felsorolni, mi mindent nem kaphatnak. Tejet, tejterméket, semmilyen rejtett tejszármazékot nem. A legtöbb gabonafélét nem. Tojást nem, húst mértékkel, az se mindegy, hogy milyet. Zöldséget, gyümölcsöt nagyon óvatosan, épp ott tartunk, hogy a középső kisfiú talán a fruktózra is érzékeny. Hogy akkor mit esznek? Az édesanyjuk fantáziáját. Mindennap friss süteményt, péksüteményt, meleg ebédet, otthoni tízórait, uzsonnát. Még ál-túrórudit és ál-gumicukrot is készít nekik.

A harmadik, a kicsi kisfiú, Barnabi az én Csongoromnál alig két héttel idősebb. Gyönyörű, jól fejlődő tizenöt hónapos kisfiú. Azért, mert két szerencse érte: Emi az édesanyja, és a tudomány feltalálta a Neocate nevű tápszert. El tudjátok képzelni, hogy a kisbabátok a saját anyatejetek laktóztartalmára is érzékeny legyen? Szerintetek hányan adták volna fel a szoptatást, ha állandóan laktáztablettát kellett volna szedniük, hogy a kisbaba meg tudja emészteni az anyatejet? De ezzel együtt is ez a legjobb a babának, tehát Emi nem adta fel. Aztán amikor nem ment tovább, jött a tápszer. Egy poliételallergiás kisbabának nem lehet úgy bevezetni az ételeket, mint egy egészségesnek. Az ember majdnem ugyanúgy próbálkozik, a testvérek tüneteiből sejti, mi az, amit biztosan nem lehet, de az esélyesnek tartott ételekkel is állandóan csalódás éri. Hála istennek, hogy ott a tápszer, a speciális, a biztonságos, ami semmi allergént nem tartalmaz. Hála istennek, hogy az OEP is támogatja, így csupán havi húszezer forint megy el tápszerre. Egy háromgyerekes családban, ahol a normál élelmiszerek beszerzése is többszöröse egy egészséges családénak, egy fizetésből és egy gyedből.

Mostanáig. Mert most kiderült, hogy egyéves kor felett az OEP már nem támogatja ezt a tápszert. Doboza tízezer forintba kerül. Havi százezer forint csak az egyik gyereknek, csak a tápszerre, és akkor még semmi mást nem vettek. Barnabinak pedig ez a fő tápláléka egyelőre. 

Nem pénzt kérünk, nem gyűjteni akarunk. Megmozdulást kérünk, segítséget. Vigyétek hírét, szóljatok, ha olyan családról tudtok, olyan gyerekről, akinek kellene a Neocate. Megyünk az OEPhez, az egészségügyi miniszterhez, akárhová. Érintett családok összefogását várjuk. Ha valaki jogi segítséget tud nyújtani - hogyan kell például petíciót írni? - vagy leközölné a fenti írásomat a sajtóban, nosza. Várjuk szeretettel.

Annyi disznóság zajlik most ebben az országban. Én ezen a blogon nem politizálok. De kisbabákat ne hagyjunk már éhezni, vagy megbetegedni a nem megfelelő tápláléktól. Mindennek van határa.

Köszönöm.

Vegyes hétvége

Péntek, tejberizs, feszültség, feszültséges beszélgetés, sírdogálás.

Péter végre itthon, egy pohár bor.

Lovarda, szép fények, gyönyörű naplemente. Marci első lovaglása idén. Egy másik ló ledobott egy kislányt, nem lett baja, de ijesztő volt. Csongor mondja, hogy nyi-ha-ha-ha-ha.

Fáradtság, nyúzottság, vágy pihenni. Nem fér bele egy hosszú, lazító fürdő.

Torna, mese, beszélgetés, alvás megszakításokkal. Korán kelés, nem esik jól.

Esett az eső, a nyírfa olyan, mintha apró gyöngyökkel hintették volna tele. Kiszaladok pizsamában lefotózni.

Sikerül bepótolni az este elmaradt habos fürdést.

Péter elviszi Csongort a városba. Regővel ketten maradunk, palacsintát kér, hát palacsintát sütök. Közben pizzát rendelek, mert én ma nem főzök. Csak palacsintát :) Meg akkor már egy kis kapormártást, rósejbnit, legyen már valami rendes kaja is. Szóval nem pihenek. Autózunk Regővel.

Meglepő sms, Marci biciklit kapott a születésnapjára. Nem ez a meglepő önmagában, hanem hogy azt hittem, húsvétra kapja, együtt választjuk ki az apjával és lesz beleszólásom... Nem lett, csak fizethetem a részemet. Ez ennél eggyel bonyolultabb, de nem korrekt részletezni, úgyhogy az ezzel kapcsolatos puffogásról ennyit.

Csongor elaludt az autóban Péterrel, igaz, csak húsz percet, de ez elég volt hozzá, hogy délután már ne aludjon, tehát én se. Péter pihen, amikor felkel, el tudok menni futni. Nem megy most az se olyan jól, 7:30-asra jönnek ki a kilométereim, majdnem hét darab. Lassabb, mint szeretném, de legalább jólesett, és tényleg fejszellőztetős. Mire hazaérek, Csongor mégiscsak elaludt és Regő is alszik még, tehát van módom egy gyors zuhanyra és egy kávéra.

Felébrednek, Regő ki akar menni a kertbe, apával és mamával tavalyi lombot, ágakat tüzelnek. Borús, de szélmentes, kellemesen langyos idő van. A teraszra teregetek.

Bejönnek, vacsora, Csongor álmos, mintha nem azért ébredt volna fel, mert kialudta magát, mondjuk rövidet is aludt. Esznek, fürdenek, mese, szoptatás.

Meglepetés, kávézni megyünk. Regő is lefekszik szépen, smink, új kedvenc lila kendő a nyakba, séta az esőben a városban. Melange kávé, forró csoki, nutellás palacsinta. Helyesen kiejtve: nutellaaaaaaaaaaaa... elolvadok.

Végszóra érünk haza, Csongor épp ébred. Szoptatás, alvás. Megint szaggatott, biztos jön az új foga.

Korán kelés. Azt hittem, nyugis itthon töltött napunk lesz, de Péternek el kell mennie. De végül mégis sokat van itthon és velünk, ez jó.

Vasalok, Regővel vonatpályát építek. A tegnapi miatt vasárnap aztán már tényleg nem kell főzni. Délelőtt sétálunk együtt négyen, Csongor is gyalog jön.

Most sikerül délben egyszerre aludnia a két kicsinek. Csak nagyon köhögnek, főleg Regő, pedig már teljesen jól volt, aggódom. Kicsit kötök, amíg alszanak, de Regő felköhögi először Csongort, aztán magát is. De aranyosak, kihozom a matracot, és elbirkóznak idekint, filmet nézek, kötök mellettük. A délután játékkal, pakolászással, házimunkával eltelik. Elfáradok.

Úgy kéne este egy film, egy pohár bor, egy könyv, egy kis lábfeltevős kötés... Könyv és kötés akad, de már az ágyban. Kiolvastam az aktuális könyvemet.

Holnap hétfő.

Regő itthon

... és olyan jó! Pedig hogy féltem tőle. Töredelmesen bevallom ezeken a hasábokon, hogy amikor ilyen-olyan panaszom volt hisztire, nyűgre, és írtátok kommentben, hogy többen kiveszitek a gyereket az oviból különösebb ok nélkül egy-egy napra, én mindig elgondolkoztam és szépen elsumákoltam a választ... Mert én nem akartam. Konformista Szűz lényem azt gondolta, ha egyszer a gyerek óvodás, akkor óvodás, akkor oda ugyanúgy jár, mint a tesója iskolába. Jó a rendszer, a heti rend, mindenki tudja, mikor mi jön, meg hát az ovi is jó, a gyerek is jól érzi magát - legfeljebb elfárad meg itthon hisztis. Persze ha program van, kiveszem, mint például a Futurába kirándulás, vagy jövő héten is lesz egy utunk.

Ennek megfelelően, amikor beteg lett, és magamtól is tudtam, hogy akkor a héten nincs ovi, eléggé tartottam a helyzettől. Két kicsi itthon, ricsaj, zűrzavar, hisztik, nem tudok majd házimunkát csinálni, nem beszélve a kis nyugodt perceimről, egy kávézás, miegymás, ez utóbbit különösen féltettem. Közben azért arra is gondoltam, hogy hiszen voltam én itthon hármukkal is nyáron, sőt négyükkel, amikor Bence itt volt, ráadásul Regő csak Csongor kilenc hónapos kora óta óvodás, szóval úgy indultunk, ez volt az alap, hogy a két kicsi itthon, tehát mitől is félek? Vagy csak úgy megszoktam a kényelmes délelőttöket, főleg amíg Csongor kettőt aludt?

Szóval ezek voltak bennem, és rá kellett ébrednem, hogy nagyon jó itthon Regővel. Eleve komoly előny, hogy nem kell összekészülődnünk, felöltöznünk és elmennünk reggel nyolc körül, ha szeretnénk, ha nem. Játszanak és többször én is velük, mesét nézünk és olvasunk, főzünk, magokat vetünk palántának. Mióta nem lázas, sétálni megyünk, és már Csongor is gyalogol az utcán. Regőnek magától eszébe jut, hogy rajzolna, festene, és napocskákat meg pöttyös labdákat alkot, bohócokat nyomdázik. És nyugodt, kiegyensúlyozott, sokkal kevesebb a hiszti, tényleg nagyon elfáradhat az oviban. Eddig sikerült egyszerre aludniuk délután, úgyhogy még a nyugis kávézásom is megvan. Szóval, jó nekünk, és Regő tulajdonképpen jól van, csak azért nem megy oviba, hogy jól megerősödjön, nehogy visszakapjon valamit.

Anyajubileum

Még egy utolsó posztot, aztán már leszállok Marci születésnapjáról. (Hacsak nem kéri valaki a torta receptjét :) )

Marci születésnapja körül mindig eszembe jut, hogy akkor ott a MÁV kórházban nemcsak baba, anya is született. Természetesen őt ünneplem, körülötte forog a nap, de talán nem kell kitiltani a gondolataim közül egy kis befelé fordulást, nosztalgiát, magamra gondolást sem. Ott volt egy huszonhárom éves lány, és a világ megváltozott. Biztosan írtam már, hogy ezt ott nekem akkor a természet is annyira egyértelműen jelezte: március elsején éjjel jégbordákon autóztunk Budapestre, még rendesen tél volt és fagy. Hatodikán pedig, amikor hazafelé mentünk már hármasban, ragyogott a nap és a társasházunk előtti kis kertben nyíltak a virágok. Marci meghozta a kikeletet, és ez azóta is sok évben így van. Idén is, ugye a szülinapja előtti nap voltunk a Futurában, elsején, vastagon felhős, borús időben. Másnap reggel pedig ragyogó napsütésre ébredtünk, mondtam is neki.

A többi gyerekem születésnapján is nosztalgiázom egy kicsit, visszaemlékszem a születésükre, de ez mégis más, más érzések kapcsolódnak hozzá: az első gyerek az első gyerek. Kísérletezünk egymáson, rajta tanulom azt, amitől a többinek már talán könnyebb az élete, ő ébreszt rá dolgokra és kelt bennem addig ismeretlen érzelmeket a skála mindkét irányában. És most tíz év... Egyrészt hihetetlen, mekkora fiam van, másrészt ez mégiscsak egy komoly, nagy szám, az első kétjegyű, és olyan kerek... Tíz éve anya vagyok már. Majdnem az életem egyharmada, a felnőtt életem nagy része, és lassan olyan lesz, mintha mindig is ezt csináltam volna, holott sokszor rácsodálkozom, hogy tényleg anya vagyok? Én? Nem csak álmodom róla, mint kislány koromban? Ráadásul háromszoros? Itt ez a halom gyönyörű kisfiú, és mind az enyém?

Tudom, hogy ez most vihar előtti csend - bár nem mindig olyan csendes, hiszen azért ez már a kiskamaszkor - de még pár év, és benne leszünk a kamaszkor igazi mélységeiben. És remélem, magasságaiban. Remélem, egy nyílt szívű és értelmes, szeretetteljes kamasz fiam lesz, akivel jókat lehet beszélgetni és nevetni, akinek egyre élesedik az esze és kiforr a humora, és mindezeket észben fogom tartani akkor is, amikor majd lehülyéz és rám csapja az ajtót. És a kamaszkor viharai mellett mondjuk három év múlva lesz még egy hat és fél éves nagyóvodás-kisiskolásom, meg egy kis négyéves ovisom. És dolgozni is fogok. Vajon mit fogok akkor gondolni, hogy fogok érezni az akkor már tizenhárom éves anyaságommal kapcsolatban?

És újabb tíz év múlva, felnőtt gyerekkel? Arról még elképzelésem sincs. Vajon ebben az első tíz évben változtunk többet, vagy az még előttünk áll? És milyen lesz mindazoknak, akik szintén születtek akkor, amikor Marci a világra érkezett? Például egy nagymama, aki majdnem a 45. születésnapjára kapta az első unokáját, és ma 55 éves. Milyen fiatal, milyen fiatal lesz tíz év múlva is egy húszéves unokával! Vajon mikor lesz belőle dédmama?

Ezek voltunk mi, tízévesen.

A hétvége a továbbiakban

...úgy alakult, hogy hazaértünk a Futurából, és torta meg mindenmás után Regő belázasodott. Gyanús volt, elkezdtem a tornámat, ő meg máskor alattam bujkál át és minden módon meg akar akadályozni benne, most meg csak ült, betakarta a lábát és majdnem elaludt ülve. Felénél abbahagytam a tornát, ölembe vettem és gyanúsan melegnek éreztem: 38.5. Már egy-két napja köhögött egy kicsit éjszaka, de semmi más gondja nem volt, olyankor kapott izlandi zuzmót és elmúlt. Ahhoz már elég rutinos vén róka vagyok, hogy ne gondoljam azt, hogy csak a fáradtság, a nap izgalmai miatt... hőemelkedés lehet attól, de ilyen rendes láz nem. Persze péntek este, mikor máskor. Azért már kétségbe nem esem, orvos is csak azt javasolná, hogy lázcsillapítás meg sok folyadék, két napot ő már kibír orvos nélkül, hacsak valami komoly dolog nem történik.

Nem történt, viszont ez a betegség megint olyankor jött, amikor épp Ságvárra mentünk volna hétvégére. Egy hónapja Csongor betegsége miatt maradtunk itthon, és csak Péter vitte le Regőt és Marcit. Két hónapja nem láttam a szüleimet, a tesóimat, az unokaöccseimet, és ők sem Csongort. Szóval valamit ki kellett találni, és ez az lett, hogy reggel elmentem Csongorral és Marcival, Regő egy fél napra itthon maradt apával, és szinte teljesen átaludta ezt az időszakot. Ságváron végre lehetett kertezni, szépen sütött a nap, Csongort is kivittem az állatokhoz, simogatott cicát, megnéztük a galambokat meg a nyuszikat. Járkálni nem nagyon akart, inkább csak ácsorgott egy helyben és nézelődött. Amúgy is elég sokáig "tájolt", ezt szoktuk mondani, amikor új helyen van, és felméri a terepet meg az embereket, aztán lassan felenged. Ugyan nem új hely, de két hónap egy ekkora gyerek életében nagy idő. Miután megtekintett és rendjén valónak talált mindent, már mondta, hogy papa, mama, sokat evett, aranyosan játszott és csacsogott.

Délben megköszöntötte Marcit a család többi tagja, kapott még filmet, könyvet, játékot, mindent nagyon eltaláltak. Mama sütött neki igazi dobostortát. És anyukámat is megköszöntöttük, akinek pontosan ma van a születésnapja :) 

Ebéd után Csongorral hazajöttem, ő aludt az autóban, Regő a lakásban, nyugodtan kávézhattunk Péterrel. Aztán Regő felkelt, jól kiizzadt, aranyos volt, kicsit elevenebb. Estére megint belázasodott, aztán másnap délelőtt újra, akkor megint magától elaludt - az se normális - és egy újabb jó kis izzadós alvás után vasárnap délután már nem ment fel a láza, és azóta sem. Ma azért elvittem orvoshoz, nagyjából lezajlott vírusfertőzést látott, de az arcürege tele van váladékkal, úgyhogy szívni kell az orrát és melegíteni az arcát. Előkerült a cicás melegítőpárna, most nagyon boldogan azzal alszik. Jól van, eleven és aranyos, de gyengébb, mint máskor, mese alatt az ölemben feküdt, és kilenc óra előtt magától ment aludni. De az olyan jó, hogy gyakorlatilag két nap alatt leküzdötte a nehezét!

Születésnap a Futurában

Hosszú képes beszámoló következik.

Előzmények:

Az iskolában ősszel hirdettek egy kirándulást a mosonmagyaróvári Futurába, akkor ismerkedtünk meg vele, ez egy Csodák Palotájához hasonló interaktív tudományos, játékos központ. A kirándulásban volt még pozsonyi városlátogatás is, nagyon jó program, de sajnos akkor a házszigetelés, festés közepette minden fillérünket ebbe tettük bele. Sajnáltam, de megmondtam Marcinak, hogy most nem fér bele, majd elmegyünk külön, családilag később.

Marci nagyon aranyos volt, azt kérte, hogy a születésnapjára megint maradjunk itthon, és rendezzek olyan kincskeresős játékot, mint tavaly :) Olyan jólesett, de azért nem volt nehéz rábeszélni, hogy inkább kirándulós program legyen. Kicsit nehezebb lenne most neki olyan napot csinálni így, hogy Csongor is itt totyog már, meg amúgy is, tavaly az pótprogram volt, nem is gondoltam, hogy ennyire jól sül el :)

Az meg már csak ráadás volt, hogy a Futura épp most rendez vándorkiállítást, és a napokban jártak nálunk is az iskolában a kiállítás egyes részével, és Marci rettentő lelkesen jött haza, hihetetlenül élvezte. Szóval így már nem is volt kérdés, hogy megyünk.

Péntekre tettük a kirándulást, mert a hétvégét Ságváron terveztük tölteni, meg mert így az is megvolt, ami pici kora óta minden évben: egy szabadnap az iskolából. Egyúttal Regőnek is járt egy az oviból, és a három fiúval reggel nekivágtunk. Az út is izgalmas volt, Tatáig a Vértesen át, onnan autópályán, ahol Tata és Győr között rengeteg szélgenerátort csodálhattak meg a fiúk. Utána meg már csak a kilométereket számoltuk Mosonmagyaróvárig, de akkor már nem volt olyan sok. Könnyen megtaláltuk a Futurát is, jól ki van táblázva. És ha eddig az volt a hívószó, amivel elhelyezhettük a helyet a képzeletbeli térképünkön, amivel röviden bemutathattuk másoknak, hogy "a vidéki Csodák Palotája", akkor most ezt felejtsük el. Esetleg a Csodák Palotája lehetne "a budapesti Futura" mostantól, de nem akarok én Budapest-vidék ellentétet felhozni, ráadásul a Futura több. Mintha össze lenne vonva a Csodák Palotája, a Duna Múzeum és még talán a Természettudományi Múzeumból vagy az állatkerti Varázshegyből egy kicsi. A Futura egy régi magtár épületében, a meghagyott gerendák közötti nagy nyitott terekben négy szinten: a víz, a föld, a levegő és a tűz szintjén kínál interaktív, tudományos játékokat, kísérleteket, bemutatókat, érdekességeket. Mutatom a képeket és rajtuk keresztül a dolgokat:

Ez az a medence, ami a Duna Múzeumban is a legnagyobb élmény volt, arkhimédeszi csavarral, örvénnyel, zsilippel, hallépcsővel, szóval mindenfélét ki lehet rajta tapasztalni, ami az élő vizekben és az épített vízhálózatban található, kis műanyag hajókkal és pingponglabdákkal. Ide vissza kellett térnünk újra, miután bejártuk mind a négy szintet:

A víz szintjén aztán van még egy nagy medence, amin tengeráramlatokat, cunamit, tengeri vulkánkitörést modelleznek, vannak akváriumok dunai halakkal és egy Duna-kutató tengeralattjáró, amiben kisfilmet lehet nézni: a Duna alá merülünk és  csupa érdekeset látunk-hallunk. És még nem mondtam el mindent :)

Csongor a vízimalom előtt

Egy szinttel feljebb erdőbe, mezőre kerülünk: anyagokat lehet tapintani, felismerni, itt a képen a fiúk épp a mező illatait szimatolják. Fákat és állatokat, állatnyomokat kell felismerni, ki lehet rakni egy hatalmas vizát a padlón kirakóból, és ezen a szinten van egy kis játszó-pihenő sarok is.

Ilyen hatalmas kockák is vannak

Regő pihen kicsit

Újabb szinttel feljebb először is egy hatalmas orgonába botlunk, kotta is van hozzá, Marci rögtön elkezdte lejátszani a Szélről legeljetek című dalt. Ezen a képen éppen hullámokat kelt egy óriási rugón:

Ezen négykezest játszanak...

...aztán kiderül, hogy popsival is lehet orgonálni, bár az elég meglepő

...de akár négykézláb is lehet!

Regő különféle hangokat hallgat a csövekben

Ez Regő kedvenc játéka volt: élethű méretű, mágneses fa madarakat helyezett a megfelelő élőhelyre, ha sikerült, megszólalt a madár valódi hangja. Jó hangosan! :)

Holdséta

Szélgenerátorokat lehet próbálgatni

Tesla transzformátor, nagyon látványos volt!

Együnk Regőt ebédre :)

Esetleg Marcit? :)

Most pár dolgot gyorsan csak képekkel érzékeltettem. Ami fontos még, hogy míg Budapesten pár dolog súlyhatáros, 30 kg feletti gyerek már nem próbálhatja ki, például a holdséta vagy a monocikli, addig itt ez a súlyhatár 80 kiló volt, tehát gyakorlatilag nincs olyan gyerek, akinek csalódottan kellene távoznia, vagy a monociklihez Marci konkrétan kicsi volt, ott egy bizonyos magasságot el kell érni, hogy kipróbálhassa az ember (150 centi körül).

Ez pedig már a legfelső szinten, fekete függönyök mögött található holdbázis. A terem egyik felében maketteken és videókon mutatják be az űrprogramot, vele szemben pedig egy elképzelt holdbázis teljesen kidolgozott makettje vasúttal, emlékművel, tudásbázissal és ki tudja, még mivel, a fotón csak egy apró részlet. Regő rabja lett a kisvasútnak, Csongor pedig már azt is tudja, milyen a Holdon szopizni.

Tükörszoba - kicsi, de minden fala tükör

És nem is tudom, mi mindent hagytam ki, ahol nem fotóztam, mert volt olyan is egy csomó. Sivatagi vihar, lövészet lézerpisztollyal, sötét szobák különféle fénytrükkökkel, nem is jut minden eszembe. Nagy élmény volt nekem is, a gyerekeknek is. Kedves vezetéssel, segítőkkel, mellesleg nem is drága. Marci sokszor már önállóan is elközlekedett, éppen csak odaszólt, hogy anya, lemegyek a lifttel erre vagy arra a szintre ezt vagy azt kipróbálni. Regőnek már nagyon sok neki való dolgot találtunk, a kedvence volt a sivatagi vihar meg a vizezős medence már az elején. Csongornak a tágas térben való szaladgálás önmagában élmény volt, amit ténylegesen használni tudott, az az orgona, nézte ő is a kisvasutat a holdbázison, de ő azért sokat volt karban is, de gond nem volt vele. 

A Futura büféjében akartunk ebédelni is, de az most nem volt nyitva. Így Marci választhatott egy játékot az ajándékboltban: egy szuper fa golyópályát választott, bővíthető és ha kinövi, nagyon jó lesz a tesóknak is, de szerintem még az unokáim is játszani fognak vele. Aztán megkerestük a helyi McDonaldsot, nekik az is egy ajándék és élmény :)

Ez pedig már hazaindulásnál, kívülről

Hazafelé a két kicsi elaludt, egyik jobbra, másik balra dőlt, Marci egy ideig nézelődött meg olvasott, aztán ahogy lassan sötétedett, barkochbázni kezdtünk. Először komolyan, aztán egyre fáradva és elröhögve:  - Gondoltam! - Csongor?  - Igen! :D Hat óra felé terv szerint haza is értünk, és ekkor jött még az itthoni ünneplés. Volt torta:

Marci kérésére fantáziatorta, egy szivárványtorta-recept és egy másik receptből vett krém, plusz némi saját ötlet összegyúrásából keletkezett, marcipánkígyókkal és valami teljesen felismerhetetlen fantázia-marcipánfigurával, kalózos gyertyákkal. Voltak ajándékok is: könyvek, egy film, és egy névre szóló, egyedi klarinétos bögre. Aztán kipróbálták a golyópályát, volt mese is, mint máskor, Marci elkezdte az egyik új könyvét... szép nap volt.

Jodi Picoult: Házirend

Emitől kaptam kölcsön ezt a könyvet még ősszel, de rendes olvasóként, aki az éjjeliszekrényén halmozódó kupacot szép sorban olvassa (haha...) akkor betettem a kupac aljára. Még most se került volna sorra, de már nagyon kíváncsi voltam, meg el is szégyelltem magam, hogy kölcsönkönyvet ilyen sokáig nem olvasok el.

Röviden: végre újra egy igazán magával ragadó, letehetetlen olvasmány! Fürödni nem vittem magammal, mert kölcsönkönyv, de szinte minden más tevékenység közben olvastam. Azért kértem el, mert sokat olvastam az írónőről és a bestsellereiről, és kíváncsi voltam, tényleg olyan jó-e, mint a híre, nekem is annyira tetszene-e. Jelentem, igen.

A könyv főszereplője, Jacob autizmussal él, azaz pontosabban Asperger-szindrómája van. Tizennyolc éves, édesanyja egyedül neveli őt és három évvel fiatalabb, egészséges öccsét. Jacob hobbija, fő érdeklődési köre, amit részletekbe menően és alaposan ismer, a kriminalisztika, elméletben és bizonyos dolgokhoz gyakorlatban is nagyon ért, időnként értesül bűncselekményekről, kijár helyszínekre és előbb oldja meg azokat, mint a nyomozók. Aztán végül maga is gyilkossági ügybe keveredik, vádlottként, és nagyon ügyesen úgy van megírva a történet, hogy tényleg nem tudhatja az olvasó, hogy konkrétan mi volt a szerepe benne. Így tulajdonképpen két izgalmas történetet olvasunk egyszerre: az Asperger-szindrómás fiú és családja életébe, ami önmagában elég érdekes történet lenne, beékelődik egy igazi krimi. Ezt a terepet választotta az írónő arra, hogy bemutassa, hogyan működik a család és miként viselkednek benne az egyes személyek különleges helyzetekben, stresszes szituációkban, illetve hogyan látja őket több különböző hozzáállású kívülálló, akiknek a történet során kisebb-nagyobb szerepük lesz Jacob és családja életében.
Nagyon érdekes még - először furcsa volt, később tetszett - hogy a fejezetek egy-egy valós bűnügyi esettel kezdődnek, az alfejezetek címe pedig egy-egy regényhős neve, és az ő neve alatti részt egyes szám első személyben az adott szereplő szemszögéből írja. Így az időrend nem teljesen folyamatos, vannak átfedések, viszont kiderül, hogy ugyanazt az eseményt hogy látják a különböző szereplők.
A vége elég nyitott marad, nekem a nagy izgalommal, gyors menetben végigolvasott regény után kifejezett hiányérzetem maradt, vágytam volna egy így vagy úgy, de kerek, egyértelmű lezárásra. Ezt nem kaptam meg, viszont kaptam helyette mást: egyrészt továbbgondolkozást, hiszen a lezáratlan történetek tovább élnek, jobban elgondolkodtatnak. Másrészt azt, hogy nem mindig a kerek történet, a lezárt szál a lényeges, hanem ami közben történik, az emberek, a változásuk, a viszonyaik.
Nem tudom, érintett körökben mit szólnak a regényhez. Az írónő nyilván segítségnek szánta, az aspergeresek, autisták jobb elfogadtatása szándékával írta a könyvét. Nem tudom felmérni, hogy Jacob mennyire hiteles szereplő, és a könyv mit tesz a ténylegesen autizmussal élők/aspergeresek érdekében. (Van egy kedves ismerősöm, aki családilag érintett, ő nem olvasta, de felnőtt aspergeresektől nem jókat hallott róla). Én csak remélni tudom, hogy elérte ezt a célját is, mert a másikat, hogy írjon egy nagyon jó, olvasmányos és izgalmas regényt, ezt sikerült elérnie.

Marci tíííííz!

Bizony-bizony... Belül ömlengek, hogy úristen, tízéves már, és mikor történt ez és hogyan...? de ezt majd máskor. Most arról, hogy milyen is egy ilyen tízéves. Szerencsére negyedikben pont van védőnői státuszmérés, ahol is 142 centisnek és 32 kilósnak méretett, és minden oké vele. Teljesen baloldalas, balkezes, ballábas, balszemes. 

Nagyon sokat változott. Túl vagyunk a tavalyi "metafizikus nyugtalanságon", most általában jó vele az élet, csak időnként vannak hisztis, dacos napok. Próbálom valahogy tematikusan összeszedni a gondolataimat...

Iskola. Jó tanuló, a legtöbb tárgyból ötös, néhányból négyes, rajzból-technikából hármas-négyes körül van. Humán tárgyakból jobb, magyarból és nyelvekből könnyedén hozza az ötösöket, a matekkal, környezettel néha meggyűlik a baja, de most éppen az aktuális tananyag (írásbeli szorzás jó nagy számokkal) jól megy. Érdekes, hogy egyébként gyakorlati és műszaki érdeklődésű, a fizika, a kémia, a találmányok és hasonlók érdeklik, sokat olvas ilyen témában, időnként kísérletezik, de ha mindezt tantárgyakra fordítjuk, akkor a környezet, ami elvileg tartalmazná ezeket, hátrébb csúszik a humánokkal szemben. Kíváncsi vagyok és drukkolok, hogy jövő évtől, amikor bejön a földrajz, a fizika, akkor is szeresse, érdekesen tanítsák, további kedvet teremtsenek hozzá. Informatikából is ötös, testnevelésből is, énekből dicséretes.

Zeneiskola. Tanárváltás volt, a nagyon szeretett Tamara néni kisbabája év elején megszületett. Most két tanár tanítja klarinétozni Marcit felváltva, Hédi néni és Zsolt bácsi, plusz van a szolfézstanár. Nagyon ügyes, lelkes és kifejezetten szépen játszik, ha elfogult vagyok, akkor is. Magától szívesen gyakorol, még sose kellett kérnem vagy erőltetnem. Ha vendégünk jön, muszáj bemutatnia, mit tud, és a klarinét megy vele apához vagy jön Ságvárra is. Jót tett neki a zeneiskola, egyfajta rendszer, önállóság az egyedül buszozás miatt is, de amúgy is: hogy ez az ő dolga, én még csak nem is értek hozzá, kérdezni se nagyon tud, inkább Pétertől, de még inkább amit megtanul órán, arra ott jól oda kell figyelnie, mert itthon már csak gyakorolni tudja. Mióta zenél, szebben is énekel, jobban tud dallamot énekelni, előtte olyan monoton, kántálós volt. Most azt mondja, hogy szívesen járna középiskolába is ebbe a zeneiskolába, én is örülnék neki.

Játék. Mostanában a logikai játékok vonzzák, újra előkerült a LÜK, amit pár hónapig hanyagolt. Szívesen sakkozik, kártyázik, szívesen társasozna, de erre sajnos mostanában elég kevés alkalmunk jut: vagy ő nincs itthon, vagy túl sok kicsi nyüzsög körülöttünk... Minden percet kihasznál, hogy a peonzájával játsszon. A számítógépen naponta 20, vagy ha nagyon ráér, akkor 40 perce van játszani. Türelmesen játszik a testvéreivel is: birkóznak, hancúroznak, bunkert építenek, párnákat dobálnak a galériaágyról... Regővel autópályát épít, golyópályázik, Csongorral a matracon bolondoznak. De a szabadidejében egyre többet olvas vagy logikai rejtvényeket fejt, szöszmötölős, üldögélős játékokat játszik. Mozgásból most télen nem sok jut: séta iskolába és vissza, hétvégente néha eljön velem futni - korábban biciklivel kísért, most rossz a fékje, úgyhogy múltkor rendesen futott velem, jól meglepett! Nekem négy és fél kilométer volt, neki mondtam, hogy hol vágja le közben a távot, de két és felet biztosan futott két-háromszor pár perc megállással. Meg vannak még a tornaórák, a szünetek és jó időben séta, a hóban kertezés is volt. Nemsokára újra kezdődik a lovaglás is. 

És persze mindez csak érintőlegesen fejezi ki, hogy milyen is a tízéves Marci. Mind jellemző és érdekes is, de csak részletekben, a felszínen adja vissza őt. Mert milyen? Kiskamaszos, kedves, érzékeny, ragaszkodó, néha meg férfiasan támaszt nyújtó. Hol kimegy a teraszra beleüvölteni egy ááá-t a téli estébe, mert megkértem, hogy rakjon rendet, és azt utál, hol meg bekattan neki valami, és ragyogóra takarítja a szobáját. Még mindig nagyon kell neki az esti mese, inkább már felolvasás, most a Téli berek-et olvassuk, és olyankor hozzám bújik, néha be is takarózunk, és hallgatja a mesét. Nagyszájú és cserfes, néha rá is kéne egy kikapcsológomb, de sokszor öröm figyelni, amilyen okosakat kérdez, kitalál, érdekeseket mesél. Már látni rajta nevelésünk gyümölcsét, még messze a beérés, remélem, nem fordul rossz irányba.