Nem vagyok trendi

Sétáltunk a belvárosban. Valójában visszavittük Péter könyveit a könyvtárba, mert ő ugye beteg, és ezek meg tegnap lejártak. Regő aludt itthon, Marci meg pont hazaért, ebédelt, leckét írt. Tulajdonképpen nem volt ez egy komoly séta a belvárosban, a könyvtár a legközelebbi alkalmas parkolótól talán három utca, ami éppen a belváros széle, de nekem pont elég volt a kellemes tavaszi szélben.

Szeretek séta közben arra gondolni, mit gondolhatnak az emberek, megnézegetni őket. Vannak ezek a trendblogok - nem mintha olvasnék egyet is, csak úgy hallok róluk, inkább magazinokból - ahol lefotóznak embereket az utcán, és kielemzik, milyen menőn öltözködnek. Na én nem az a kategória vagyok. A kicsit magasabbra fogott lófarkamhoz egy nádszálkarcsú sziluett illene, a kardigán feletti piros céges széldzseki helyett meg jobb lenne egy karcsúsított ballonkabát vagy valami hosszú, lenge, lobogó - de most a torokfájás nyert, és az se érdekelt, hogy a kedvenc téglaszínű sálam abszolút nem megy a piros dzsekihez. Viszont én szívesen megnézem a kirakatüvegben, hogy milyen jó hosszú már a lófarkam, és tetszik, ahogy belekap a szél. 

Közben megnézegettem másokat: egy fiatal, nagyon vékony lányt, aki majdnem tiszta feketébe volt öltözve, de a fekete kabátja alól kilógott a nagyon élénk türkizkék kardigánja, és pont olyan színű balerinacipőt viselt hozzá. Egy kismamát, akinek már nem ért össze a pocakján a kabát, és belenézett a babakocsiba, és biztos arra gondolt, hogy pár hét múlva az én cipőmben lesz. Nagyjából velem egykorúnak néztem. Szeretem azt gondolni, hogy első babának nézik Csongort, és meglepem az embereket, amikor kiderül, hogy harmadik. Volt is már rá példa. Én is elsőbabásnak néztem ezt a lányt, és arra gondoltam, dehogy lesz ő az én cipőmben :) De jó lesz neki. Aztán egy kisebb társaságot, akik úgy tűntek, mintha ebédelni induló munkahelyi csapat lennének, bár fél kettőkor inkább visszatérő. Volt köztük egy hosszú sötétszőke hajú lány, élénkpiros cicanadrágban. Rikító folt volt a még szürke városi utcán. De meg is volt az alakja, a hosszú, karcsú lába hozzá. Normális vagyok, hogy megnézem a nőket? Ti is megnézitek? :)

Na odaértünk a könyvtárba, már előre gondolkodtam, hogy majd jó lesz felcipelni Csongort babakocsistul a másfél emeleten, vagy hogy majd jól beszólnak, hogy mit keresek én itt babakocsival, de egyrészt pont egyszerre értem oda egy párral, akik önként és majdhogynem dalolva segítettek cipelni, de tényleg, felfelé és lefelé is, odafent meg senki nem szólt egy szót se. Pont belegondoltam, hogy bő kilenc éve vagyok anya, semmiről nem mondtam le, mindenhova elmentünk, ahova el akartunk menni, és soha nem ért emiatt semmilyen atrocitás. Se a babakocsi, se a bömbölő gyerek, se a szoptatás miatt. Jó nekem.

A város egyébként szép. Itthon még átsuhant az agyamon, hogy viszek fényképezőgépet, de aztán úgy döntöttem, ez nem az a kényelmes kis sétálgatás lesz, és nem is megyek be a klasszikus belvárosi utcákba. De azért láttam fotótémákat: hogy milyen mintákat rajzolnak az égre a még kopár faágak, és milyen üde foltokat képeznek a már zöldellőek. Néhány épületrészletet, érdekes sarkot. Majd legközelebb elmegyünk csak úgy, sétálgatni is :)

Csongor ezt a részét végigaludta amúgy, nem is tudja, hogy volt könyvtárban. Az autónál felébredt, voltak még terveim, ilyenolyan vásárlások, amiket hazafelé tudtam volna útba ejteni. Az utolsó pillanatig morfondíroztam, hogy menjek, ne menjek? Aztán kompromisszumot kötöttem magammal, a húsvétinyuszis terveimet levásároltam, lehet, hogy még pótolni kell majd ezt-azt. Nagyon furcsa, hogy jövő héten húsvét, abszolút nincs húsvét-hangulatom, bár ez a vásárlás most segített. Aztán szoptattam az autóban, és gondolkodtam, hogy menjünk tovább, vagy irány haza? A kompromisszum jegyében úgy döntöttem, ennyi elég volt, tehát nem vettem magamnak se cipőt, se fehérneműt, se itthonis nadrágot, se felsőket, sőt Csongornak se néztem ruhát, hanem arra gondoltam, hogy vár engem itthon még két gyerek és két beteg, és hát pici babám türelmével se kéne sokáig visszaélni, úgyhogy jöttünk haza. Picit bömbölt is az elkerülőn, de mire hazaértünk, elszundított :)

Jaj és gyönyörű fonalak voltak a Müllerben, de nem vettem, nem, hősiesen! Abból kell kötni, ami van itthon, itt is vannak gyönyörűek, és mi lesz szegény Fonalfalóval, ha új fonalra vetemedem :)

Olyan jó volt sétálni, pedig nem történt semmi. Fújt a tavaszi szél, és ketten voltam a kisbabámmal, a nem trendi széldzsekimben :)

U.I. majd hozok képeket is, mostanában nagyon képszegény a blog, pedig fotózom ám, csak aztán nem arról írok.

Tádámm... :)

Ezennel eljött az a nap, amikor mindhárom gyerek felöltözve, megreggelizve fél nyolckor a kapun kívül volt :) Na jó, én is velük, csak én még nem reggeliztem. Sikerült így összehozni a reggelt, és nem is volt nagyon bonyolult, bár Péter is itthon volt most és segített, de azért büszke voltam magunkra :) Sétáltunk, elkísértük Marcit az iskolába, voltunk boltban, postán, védőnőnél. Jó hideg volt, de hazafelé már sütött a nap, Csongor jót aludt a babakocsiban.

A védőnőnél megmértük Csongort, 5330 gramm, örülök neki, mert a vírusos napokban, a valamivel kevesebb tejemmel sikerült most 250 grammot híznia. Most már amúgy azt gondolom, hogy sikeresen visszaszaporította a mennyiséget, mert megint háromóránként kelt éjszaka, igaz, jó hosszan fent volt, több váltásban szopizott, de közte hosszút aludt. Szegény, megkeverem rendesen a tejmennyiséggel élete első heteiben: épp elkezdett enni, gyarapodni, amikor jött a háromhetes növekedési ugrás, aztán elkezdtem fejni, aztán jött a vírus, most majd megint nekiállok a fejésnek, de mire beállítjuk az együttes mennyiséget, majd jön a hathetes ugrása... de aztán már egyenesbe kell jönnie! Kicsit rá is hatott szerintem a vírus, volt egy kis hasfájása, egy-két vizesebb széklete, de szerencsére ennyi. A BCG hege nagyon ronda, duzzadt, púpos, lila, egy réteg bőr már le is jött róla és alatta piros, szóval határozottan megeredt, az biztos. 

Regő is nagyon aranyos volt Évánál, játszott, mutogatott mindent, Éva kicsit tesztelte is, állatokat ismert fel képről, és közölte, hogy "nem manó, hanem Csongor" :). Aztán megmérte magát a mérlegen és megmutatta a fogait, amit most jó volt így ellenőrizni, mert én a napokban egy futó bepillantással felfedeztem a tizenhetediket, most viszont alaposabb számolás alapján felfedeztem, hogy már majdnem teljesen kint van a 18. is, és bújik a 19. csücske, szóval nemsokára kész a tejfogsor.

Első séta

Ma végre kimerészkedtünk Csongor első sétájára :). Marci tegnap elment az apjához (zárójelben, csodálkoztam is, hogy elvitte, hiszen közösségbe még nem mehet, hivatalosan még karantén van, betegen hazahozta ezelőtt tíz nappal a pár napos újszülöttünkhöz, nem tartotta magánál a szünetre, hiszen ott van Kata is, most meg elviszi... de mindegy) gyönyörű napos idő volt, hat fok, és csak helyenként támadt fel a szél, úgyhogy úgy döntöttünk, dél körül, amikor elvileg a legmelegebb van, kimegyünk. Regőnek is nagyon kellett már egy kis mozgás, nekem se ártott, és ha csak az utcákon sétálunk a faluban, nem is találkozunk senkivel, hiszen Regőnek is karantén van még. Mivel Csongor eddig csak az ablakban levegőzött húsz perceket, illetve velünk jött a városba papírokat, pénzeket intézni a születéséhez kapcsolódóan, de akkor csak az autóba ki-be szállás idejét töltötte levegőn, szóval emiatt nem terveztem hosszú sétát, de mivel Regő szép komótosan és nézelődve sétált, lett belőle egy óra végül. Regő is tolta Csongort:

Láttunk sok kutyát, macskát, baromfit, traktort, repülőt, nagy volt a boldogság :)

Végre sikerült lefotóznom a kilátást az utcánkból. Nagyjából ezt látom a konyhaablakból is, szemben velünk üres telek van ugyanis. Nem mintha a panelházak olyan nagy élményt jelentenek, de az, hogy belátni Fehérvárra, az igenis az, illetve este, amikor csak a fények látszanak, kifejezetten szép. Meg hogy ilyen tiszta időben milyen jó a kilátás. Apósommal lámpával morzézni is tudnánk :)

Majdnem középen a kórház - ott született a két kisebbik fiam, el is érzékenyültem :) a dombokon pedig a város:

Az ott hátul a Velencei-hegység, a Meleg-hegy, ha jól tudom:

Az első fotótól balra, és még eggyel balra:

Ez pedig a szabadbattyáni templomtorony:

Jó fáradtan, éhesen, kicsit fázva értünk haza. Csongor kétszer sírdogált egy-egy rövidet, az elsőnél meg is ijedtem, hogy ha innentől végigsírja, az nem lesz jó... de nem tette. Olyan volt, mintha fázna az orra hegye, mert ahogy egy kicsit ráhúztam a takarót, abbahagyta. De ahogy hazaértünk és behoztam, kifejezetten meleg volt az orra is, az arca is, nem hiszem, hogy fázott. Talán a szél fújt be egy picit. 

Szóval ez is megvolt és működött, ha nem lesz megint olyan viharos szél, mint tegnap, akkor hétfőn már nem a védőnő jön házhoz, hanem mi megyünk mérésre :)