Tavasz a Balaton-felvidéken

Kirándulás-ajánló: Szentbékkálla és környéke

Visszavonhatatlanul tavasz van, bár most volt néhány esős és hűvösebb napunk is, számomra ez csak jó hír: erőre kapott a természet, üdék az erdők, talán kiheverték a márciusi szárazságot. Kirándulni meg esőben is lehet, én például vasárnap teljesítménytúrázni voltam, és bár 48 kilométer nem ajánlható bárkinek, a környék látnivalóiból bátran lehet válogatni kényelmes rövidebb barangolnivalót is.

Ha a Veszprém megyei Szentbékkállára látogatunk a családunkkal, a következőket érdemes megnézni:

Körtúra a Fekete-hegyi Eötvös-kilátóhoz

Szentbékkállán a Szent Benedek turistaszállótól indulunk a sárga háromszög jelzésen, először a falu aszfaltos útján haladunk, majd földútba, végül erdei ösvénybe vált lábunk alatt az út, és emelkedni kezd. Végig a sárga háromszög jelzést követjük. Lesz részünk meredek emelkedőben is, amikor felkapaszkodunk a Keleményes-kő bazaltpalacsintáira - valóban így hívják ezeket a képződményeket, amelyek lentről emlékeztetnek a bazaltorgonákra, de sokkal szélesebben elterülnek, rajtuk állva pedig keresve se találnánk jobb nevet nekik. Megcsodáljuk a kilátást és a növényvilágot, elolvassuk a Tűz útja tanösvény tájékoztató tábláját, amíg kipihenjük a mászás fáradalmait. 

• 

Innen továbbhaladva szép, hullámzó tájon haladunk át, így áprilisban sárga virágokkal terített a mező. Újabb kapaszkodóval már a Fekete-hegyre érünk fel, az Eötvös kilátó lábához. Mindenképp másszunk fel a kilátóba, élvezzük a panorámát.

Lefelé a kék jelzésen indulunk, csak arra figyeljünk, hogy ne Balatonhenye, hanem vissza, Szentbékkálla irányába induljunk újra. Térképet, GPS-t érdemes nézni, ha biztosra akarunk menni a tájékozódással. rövid meredek után kellemesebb ereszkedésbe váltunk, lassanként leérünk az erdő szélére, ahol Jeszenszky Sky István Napfényszentélyét, kis birodalmát találjuk: imazászlók lobognak a szélben, kedves felirat a kapun, a közelben ölelőfa. Állítólag ha otthon találjuk a zenélő remetét, bármikor betérhetünk egy teára, én ezt még nem próbáltam, de az ölelőfát nem hagytam ki, amikor arra jártam. Tovább haladva tiszta vizű forráshoz érünk: szépen foglalt, fedett medencében gyűlik a víz és túlcsordulva folyik lefelé, érdemes a nálunk lévő bögrével meríteni belőle, ez az Öreghegyi-kút. Innen már néhány szép virágzó fa és présház mellett néhány perc múlva a falu szélére érünk, majd vissza a turistaházhoz. Ha megéheztünk, a falu első háza az Öreghegy fogadó, betérhetünk ebédelni és megpihenni.

Ez a túra bő hat kilométer szép emelkedőkkel, edzettebb 5-6 éves gyerekekkel már megtehető, de babakocsival nem ajánlom a szűk, köves emelkedők miatt. 

Körtúra a szentbékkállai kőtengerhez

Ennek a túrának a kiindulópontja ugyanúgy a szentbékkállai turistaház, de most a kék jelzésen indulunk, és végig ezen is haladunk. A faluból kiérve először a velétei palotaromhoz érkezünk meg - milyen jó hangzású név! Aztán egy kanyarral visszavisz a jelzés a falu szélére, de hamarosan újra kifordul onnan, és könnyű vonalvezetésű, sík terepen visz el a nagy kiterjedésű, izgalmas kőtengerig. Eddig a túra mindössze szűk két kilométer, de a köveknél akár órákat is el lehet tölteni, amíg a gyerekek bebarangolják az egészet, felmásznak minden kőre, kipróbálják az ingókövet, megnézik a madáritatókat, mi meg elolvassuk nekik az információs táblákat, és akár meg is tízóraizhatunk a lapos, meleg köveken üldögélve.

• 

Visszafelé sétálhatunk ugyanezen az úton, vagy a kőtenger parkolójától a rövidebb, jelzetlen, de egyértelmű utat is választhatjuk, összességében lesz nagyjából négy kilométerünk, plusz a szaladgálás fel-alá a kövek között. Kisebb gyerekekkel is bátran ajánlom, babakocsival egy rövidke szakasz okoz nehézséget a palotarom után, de két felnőtt azt is megoldja.

Mindszentkálla, Kopasz-hegy

A környék bővelkedik jobbnál jobb panorámájú kilátópontokban, ez talán kevésbé ismert, annál látványosabb - és fárasztóbb a megközelítése. Ha a legrövidebb úton akarjuk elérni, autóval Mindszentkálla központjában érdemes megállni. A faluban több ponton is egyértelműen jelzik, hogy merre induljunk, de a piros és a két T jelzés is a csúcsra visz. A hegy nem magas, viszont meredek ösvénnyel indít, aztán 277 lépcsővel folytatja. Utána még jön néhány falépcső, aztán már csak egy keskeny ösvény, és ott is vagyunk a csúcs közelében álló keresztnél, ahol learathatjuk megérdemelt babérjainkat a lélegzetelállító kilátás formájában. Kipihegjük magunkat, és a lankásabb déli oldalon ereszkedünk le, visszaérünk arra a pontra, ahol meredeken felfelé indultunk, és ha most egyenesen teszünk egy kis kitérőt, akkor megnézhetjük a kisfaludi templomromot is. Innen már toronyiránt sétáljunk vissza a faluba, ahol a Káli-Kapocs teraszán felhörpinthetjük a nekünk járó frissítőt.

• 

Csak kalandvágyó gyerekeknek és türelmes szülőknek ajánlom a túrát - a lépcsők próbára tesznek, úgy készüljetek, hogy időnként le-leültök majd pihenni a csúcshódítás közben. A táv oda-vissza is csak bő két kilométer, itt a szintemelkedés adja a nehézséget.

A három túrából bármelyik kettő, vagy akár mindhárom is összekapcsolható egy hosszabb kirándulássá. Mindszentkálla és Szentbékkálla között a kék négyzet jelzésen, majd azt elhagyva a szentimrepusztai buszmegállónál balra kanyarodva, jelzetlen úton (régen erre haladt a kék túra) zárhatjuk be a kört, ez a szakasz a legrövidebb úton (ha a kőtengert visszafelé kihagyjuk) három kilométert ad hozzá a túránkhoz. 

Nyári beszámoló

Vége van a nyárnak... Hogy ősszel több vagy kevesebb jut blogírásra kedvből és időből, azt meg nem tudnám mondani, szerintem ahogy eddig: ha sikerül, fogok írni. Immár munka mellett.

Milyen is volt ez a nyár? Szerintem jól sikerült, volt sok program, talán megvalósult, amit az elején akartam: kihasználni ezt az utolsó szabad nyarat. Visszalapozok a naptárban és megnézem, miket is csináltunk.

Június elején még volt iskola, ovi, aztán Marci sikeres klarinétvizsgát tett, meg az ötödik osztályt is lezárta, kapott bizonyítványt, olyat, hogy hát, jobbat is kaphatott volna, de így sikerült. Olyan kiskamaszos-ötödikes. Még közben volt Regő névnapja, én meg interjúztam Várpalotán. 

Névnap

Marci gyakorlatilag rögtön nyaralással kezdett, volt egy nagyfiús hét Ságváron: Bence, Marci és a papa együtt. Anyukám dolgozott, a papa volt a fiúkkal, már nem is emlékszem mindenre, de élvezték, az biztos. Közben itthon, mármint Fehérváron megnyitott az új Pagony könyvesbolt, oda elmentünk a kicsikkel, jó kis délutáni program volt könyvekkel, lufikkal, egészséges finomságokkal és papírkivágásokkal. 

Pagony megnyitó

Aztán ebben a furcsa nyárban is érett sok minden, ment a befőzés ezerrel, meggy, barack, uborka, borsó, zöldbab - cserébe a paradicsom nagyon gyatra az idén, de az meg már mostani, maradjunk a júniusnál egyelőre. Jött egy lehűlés, itthoni pocsolyázás volt. Marcit hazahoztam, újra együtt volt mindenki, és már be is köszöntött a július.

A júliust a pápai Várkertfürdőben kezdtük, Ancsáék ott nyaraltak a közelében, erre a napra strandolást terveztek, nekünk meg mi az a száz kilométer, csatlakoztunk. A gyerekek nagyon élvezték, Marci önállóan is elközlekedett, az összes nagyobbnál nagyobb csúszdát kipróbálta, volt, amit én is vele. Regő egyszer megijesztett, az egyik felnőtt medencében, ahol a melléig ért a víz és tudott benne járni, pár lépést ment el mellőlem, amikor mélyebbre lépett a kezdeténél, és nem tudott lábra állni. Úgy ugrált, csapkodott, mint a fuldoklók... Csongorral a karomban odaugrottam és kiszedtem, nem is maradtunk aztán ott, miután megnyugodott, maradtunk a gyerekmedencéknél. 

Július közepén túráztunk Ágival. Az volt a terv, hogy visszük Marcit és Bencét. Előtte sok eső esett, még előző nap is, Marci az apjánál volt, onnan hívott fel, hogy ő így nem menne. Bencét meg a szülők-nagyszülők tartották vissza, féltették, hogy csúszkálni fog a sárban, lesznek emelkedők, lejtők, lecsúszik, megsérül. Ágival mi úgy gondoltuk, mindenképp megyünk, legfeljebb sárosak leszünk, mi történhet. És így is lett, ott már sajnáltuk, hogy Bencét se vittük el, biztosan élvezte volna, több hasonló korú gyerek is volt. A túráról itt írtam.

A túráról hazafelé aztán vittük magunkkal Bencét és Márkot is. Bence egy hétig nyaralt nálunk, Márk csak az első két napon. Itt aztán volt sok élmény! Hétfőn még csak a kertet, a játékokat, a medencét meg a játszóteret, a fagyizót fedeztük fel, aztán keddre rájöttem, hogy mivel autóval nem tudok ennyi gyereket furikázni, busszal fogunk bemenni a városba. Így is lett, voltunk Játékmúzeumban, ebédeltünk McDonaldsban, fagyiztunk, megnéztük a várost a városnéző kisvonattal, végül aztán rohangáltak (és fürödtek) a szökőkútban, amihez előrelátóan vittem magammal csereruhát. 

Kedd este Márkért eljött az apukája, mi többiek meg a továbbiakban már autóval távolabbi programokba vetettük bele magunkat. Voltunk Gánton a bányamúzeumban és a hozzá kapcsolódó bauxitföldtani tanösvényen, Vértesszőlősön az előembertelepen, Csákváron a világ legjobb cukrászdájában. Másnap itthoni társasjátékozós napot rendeztünk, pénteken pedig a Csodák Palotájában voltunk Budafokon, mert erről már a tavalyi ittnyaralása alkalmával beszéltünk Bencével.

Szombaton hazavittem Bencét, de útközben még beugrottunk Paksra és megnéztük az Atomenergetikai Múzeumot. Ekkora gyerekekkel az erőmű látogatóközpontjába még nem szabad bemenni, de az erőmű kívülről és a múzeum is épp elég látványos volt, nekem is. Ancsáéknál pedig Márk szülinapját ünnepeltük, volt grillezés és torta. Tiszta pihenő volt utána már csak három gyerekkel hazaérni, kanyarogtunk egy nagyot Baja és a Duna túlsó partja felé, autóból megnéztük Kalocsát is.

A következő héten aztán Marci indult a kézilabdatáborba. Első tábora volt életében, izgult is nagyon, ő jobban, mint én. Elkísértük a gyerekekkel a buszhoz, integettünk, míg elment, a hét közepén pedig meglátogattuk Balatonbogláron. Lesétáltunk vele a partra, ettünk fagyit, aztán mire kezdődtek a délutáni edzések, visszakísértük, mi meg a kicsikkel felmentünk még a Gömbkilátóhoz. Nekem ez gyerekkori vágyam volt, sokszor mentünk el alatta, de jó ideje nem volt látogatható. Pár éve felújították, úgyhogy most kihasználtam az alkalmat. 

Július legvégén Regővel kettesben Klaudia szülinapján voltunk, és ez olyan nagy boldogság volt! Klaudia a kis szerelme az oviban, és hát az én kisfiam szinte egész évben arról panaszkodott, hogy neki nincs barátja, merthogy a Döme már nem barátkozott vele. És amikor Klaudia meghívta, olyan hálás volt, mondta is, hogy akkor mégis van barátja :) Vettünk neki ajándékot, azt is kettesben, szedtünk virágot a kertben, csinosan felöltöztünk, Regő ingben volt, és nagyon jó szülinap kerekedett, bohóccal, lufihajtogatással, tortával, tánccal, énekkel. Regő a bohóctól félt, táncolni nem akart, de ezekkel együtt is jól érezte magát, és már hazafelé mondta, hogy hiányzik Klaudia :)

A következő hétvégén - és ez már augusztus - kaptunk három nap szabit a nagyszülőktől, az összes gyerek Ságváron nyaralt egy kicsit, csak sajnos eközben itthon Péter beteg volt. Én lenyomtam a Velencei-tavi túratriatlont, aztán a pihenőnapok további részében ágyból filmnézés és pizzaevés volt a program. Na, azért vasárnapra jobban volt annyira, hogy sétáltunk a városban egy nagyot, sokat beszélgettünk és limonádéztunk is egyet. Aztán hétfőn én mentem a gyerekek után, és újabb tartalmas hetet töltöttünk ötükkel, most Ságváron. Volt benne strandolás, sok biciklizés, nekem futás - nagy meglepetésemre, mire odaértem, Regő megtanult két keréken biciklizni! Azóta is megy neki, az itthoni biciklijével is :) És még hajózni is voltunk egy esős napon Füredre - mivel az autómba csak négy gyerek fér be, és a hajóig is el kellett jutni valahogyan, Bence most otthon maradt, úgyis voltak már a héten hajózni, és így papa-mama minden figyelme neki jutott aznap. Füreden ebédeltünk és megnéztük az új akváriumot, sétáltunk a parton, fagyiztunk is, aztán visszahajóztunk Siófokra. 

Hétvégén már itthon voltunk a kicsikkel IBM családi napon vettünk részt apa volt munkahelye rendezésében, volt ugrálóvár, trambulin, lufik, lángos meg minden. Meleg volt, jól elfáradtak, kora délután eljöttünk, aztán kis pihenés után kimentünk az úrhidai falunapra. Ott is volt körhinta, légvár meg minden földi jó, Marci kint is maradt egy koncertre a barátaival, fél kilenckor mentem érte. Altatás után pedig mi is ki tudtunk menni estére Péterrel, körhintáztam :) ittunk egy pohár bort, megnéztük a Vincze Lilla koncertet és a tűzijátékot. Mindezt mennydörgéssel és villámokkal kísérve, de az eső szerencsére kivárta a falunap végét.

Innentől már az volt a tervem, hogy próbáljunk heti egy programot beiktatni a nyár hátralévő részére, amúgy meg lassan készüljünk az ovira, iskolára, Csongornak a ki tudja, mire. Így lett az első itthoni hét programja a Katica tanya, ahová Ági is jött velünk, és tényleg szuper hely, vissza kell még menni, sőt, jövő nyáron Marcit táborba is szívesen küldeném oda. Tényleg a Csongor korosztálytól felnőttekig mindenki jól érzi magát. 

Aztán közeledett Regő szülinapja. Vele olyan programot terveztünk, amire csak ő jön és mi, szülők. Ezt a mama és főleg Marci segítségével sikerült megvalósítani, Marci szuper volt, ez nagyon megy neki! Etette, altatta, lefektette Csongort, a mama saját bevallása szerint ő épp csak a háttérből terelgette őket. Mi addig Regővel az állatkertben voltunk, mégpedig vonattal, villamossal és kisföldalattival. Aztán én belevetettem magam a takarításba és a tortakészítésbe. A szülinap hétfőn volt, az állatkert pénteken, vasárnap jöttek anyukámék és Ancsáék, erre az alkalomra somlóis országtortáját rendeltem, volt ünneplés, sok szép ajándék :) Hétfőre pedig óceános tortát készítettem, és akkor köszöntöttük meg mi, itthon. Kapott legót, dinoszauruszt, vonatpálya-alkatrészt, volt nagy öröm és nagy játszás. Regőke ötéves lett :)

A nyár utolsó gyerekprogramja a dínókiállítás volt, illetve előtte még egy családi (majdnem, mert csak én meg a gyerekek) fotózás volt, amiért, ha jól viselik, beígértem nekik a dínókiállítást. Hát, viselhették volna jobban is a vége felé, de azért nagyjából elégedett lehetek, remélem, készültek jó képek is, és néha látszanak ugyanazon a fotón is majd :) A dínókiállítástól is többet vártam ilyen hírverés és árak mellett, de a gyerekeknek tetszett, kétszer is megnéztük egymás után. 

Tegnap pedig még Zebegénybe kirándultunk a Panorámafutásra, amiről a beszámoló mindjárt következik :)

Egy lélekemelő nap

Ennek már két hete... Mindennap meg akartam írni, és érik még bennem ennek a napnak a hatására egy mélyebb, vallomásos írás is. Remélem, nem sokáig kell érlelni, és lesz időm blogolni a következő napokban.

Szóval, annak, hogy az én Marci fiam Márton lett, két ember az oka. Az egyik Ági, aki több éven át volt a főnököm nyári munkán, és bár ez a főnök így igen szigorúan hangzik, nem sokkal idősebb nálam, és inkább barátnőféle lett, mint főnök. Az ő kisfia Márton, és ő magyarázta el nekem, milyen szép név, jó egy komoly felnőtt férfinek, de becézve, Marciként aranyos kisfiúnév, és ezzel elültette a bogarat a fülemben. Amikor aztán tényleg aktuális volt a kérdés, visszacsengtek bennem ezek az érvek, de mellettük egy másik nagyon fontos személy is eszembe jutott, akinek Marci a beceneve.

Ez a Marci egy fiatal pap volt - most már lassan az ötven felé közeledik - akinek mi, siófoki fiatalok, rengeteget köszönhettünk. Nem is tudom igazán megfogalmazni - azt hiszem, egy kamasz nem úgy éli meg ezt, hogy milyen hálás lehet neki, és mennyit adott, vagy hogy milyen szerencsés, hogy épp akkor, épp őt, épp oda sodorta az élet. Az élet? Inkább az isteni gondviselés, ami persze nagyjából ugyanaz. Nem, egy kamasz, én legalábbis, ebből annyit fogalmazott meg, hogy Marci nagyon jó fej.

Én tízéves voltam, amikor őt fiatal káplánként Siófokra helyezték, hittanra jártam, de a mi iskolánkban az idős plébános tartotta az órákat, tehát nem ismerkedtem meg vele azonnal. Aztán valahogy híre ment, hogy túrákat szervez a hittanos fiataljainak, meg hogy focizik velük! pap létére, sőt, előfordul, hogy reverendában!

Aztán újraalakult a cserkészcsapat, a második évben engem is felavattak. Jöttek a túrák, táborok, vezető lettem - bár a hivatalos képzést sose végeztem el, azért a kezem alatt, a társammal a kezünk alatt felcseperedett a Nefelejcs és a Búzavirág őrs. Évekig Marci volt a cserkészparancsnokunk. Létrehozta a diákmiséket, a gitáros miséket, illetve a társaságot, akik tudnak ott zenélni. Én is része voltam a gitáros kórusnak, énekeltem, és ennek köszönhetem, hogy otthon tanulgattam furulyázni és később gitározni.

Közben hittanra is jártam folyamatosan, meg voltak imaórák, ezek a társaság növekedésével, komolyodásával egyre inkább irányított világmegváltó beszélgetésekbe, hitvitákba mentek át. Mi olyan fiatalok voltunk, akik szombat esténként imaórára mentek, és nem inni. Persze, voltak bulik, házibulik és szórakozóhelyeken töltött bulik is, meg sörözések és hasonlók, de azt hiszem, egész más alapokkal. Barátságok és szerelmek szövődtek olyan értékrend mellett a legérzékenyebb kamaszkorunkban, ami felvértezett, sok mindentől megvédett és örök útravalóul szolgált. És mindennek Marci volt a motorja és az összekötő kapocs a társaságban. Bármikor lehetett hozzá fordulni, bármikor tudott tanáccsal szolgálni, beszélgetéssel, vagy kinek mire volt éppen szüksége. Ismerte a szüleinket is, a családokat is, sok családi nehézségről, problémáról tudott, és ez nyilván segített abban is, hogy velünk hogyan viselkedett. 

Sorolnám még, de ez a poszt igazából nem a személyiségéről szólna, hanem arról a két héttel ezelőtti vasárnapról, amikor az ezüstmiséjét, a pappá szentelésének 25 éves jubileumát ünnepeltük Zalaváron. Csak azért ennyi bemutatás kellett :)

Az a nap pedig úgy kezdődött, hogy Keszthelyre autóztunk a gyerekekkel Ankáékhoz. Merthogy a mise négy órakor kezdődött, és én nem éreztem volna tisztességesnek - meg kibírhatónak - a gyerekekkel keresztülautózni a fél Dunántúlt a hőségben egy miséért, majd nem sokkal utána hazajönni, tehát megbeszéltük, hogy már reggel elmegyünk, találkozunk, Keszthelyen strandolunk, és onnan megyünk. 

Itt kezdődött a lélekemelés, ugyanis Ankáék lakásából, egyszerűen a helyből és a falakból olyan szeretet sugárzik, hogy lubickolni lehet benne. Maga a lakás is egy kis kincsesdoboz, de az a gondosság mindenhol, és a falakon és a polcokon mindenfelé a gyerekek képei... Én is mindig ilyet szerettem volna, egyszer majd biztos lesz is, de egyelőre egyszerűen lusta vagy feledékeny voltam mindig válogatni, előhívni, keretezni, kitenni... Jó volt látni náluk.

A strand kicsit bizonytalanul indult, a nagy kánikulában épp az előző éjszaka volt egy nagy vihar, sok esővel, nem voltunk biztosak benne, hogy fürdésre alkalmas lesz a hely, letelepedésre a part. De az volt, és minden jól sikerült. Közben Ancsáékkal is egyeztettünk, ők is útban voltak, és volt strandolós tervük is, rábeszéltük őket, hogy ide jöjjenek, ahova mi. Úgyhogy pár strandolós kép:

Egyedül mászókázik :)

Marci és Regő Ancsáékkal

Úszógumis

Pocakos Csongorom nézi a végtelen vizeket a keszthelyi tengerparton :)

Csongor, Hanna és az úszógumi

Találtak egy elhagyatott építkezést :)

A strandon ebédeltünk, ki lángost, ki hamburgert, ki palacsintát, fagyiztunk is, aztán ahogy számolgattuk a rendelkezésünkre álló időt, fél három körül indultunk vissza Ankáékhoz - Ancsáék még maradtak, ők a strandról jöttek a templomba. Mi kimosdattuk az összesen hat gyerekünket meg magunkat, ittunk egy kávét, aki éhes-szomjas volt, azt elláttuk, és persze a gyerekek gondosan felfordították Ankáék lakását :) Aztán elindultunk, mi indultunk a legközelebbről, tehát logikus, hogy mi értünk oda majdnem utoljára. Éppen beestünk a szentmisére kezdésre, megálltunk a karzat alatt, és máris boldogan fedeztem fel az ismerős arcokat. Azt még ugyanis nem említettem, hogy a jubileum alkalmából Marci összehívta a régi siófoki csapatot is, és egész szép számban, családdal kiegészülve eljöttünk. Olyan jó volt újra látni mindenkit!

A mise gyönyörű volt. A zalavári templom szép, nem túldíszített, felújított, ömlik be a fény az ablakokon, és ilyen tömeget templomban régen láttam... Olyan jó volt látni, hogy Marcit ennyien szeretik...

Ő Marci :)

A misét több pap tartotta, Marci csak a végén beszélt, egészen meg volt hatva ő is. A gyerekek közül Marci és Bence már az elején kimentek Csabival, a kicsik inkább velünk maradtak, bár elég fáradtak voltak, és nagyon meleg is volt. Azért kordában lehetett tartani őket, hol egyiket, hol másikat vettem fel, Ancsa is segített Csongorral. Regő egy ponton leült a pelusával a szőnyegre, ott pihent :) A vége felé pedig az egész templomot betöltötte Csongor gyöngyöző kacaja, azt játszotta, hogy a karomban egészen hátradől, hátrahajtja a fejét, és ezen kacagott...

Áldást is kaptunk. Azt hiszem, ilyet még nem láttam, csak olyat, amikor a pap a szertartás végén egyszerre áldja meg a népet, de most négyesével, sorban az egész templom odavonult a szentélyhez, és Marci minden ilyen kis csoportot külön megáldott. Addigra Marci és Bence is visszajöttek, úgyhogy ők is kaptak belőle, és ez olyan nagy boldogság nekem...

A mise után a templom mellett lassan összegyűlt a csapat. Készült közös fotó is, mindenki mindenkivel beszélgetett, számoltuk a gyerekeket, melyik kié, kinek mennyi... Jó sokan vagyunk háromgyerekesek, érdekes, ez is a közös értékrend lehet talán. Aztán jött Marci is, de jó volt közelről látni újra, és hallani a hangját... Persze sokfelé kellett mennie, rokonok, barátok, korábbi és mostani közösségei mind őt akarták látni. De azért megajándékozhattuk, beállt a közös képre velünk, és anyukámmal még telefonon is beszélt - ha már ők nem tudtak eljönni, pedig szerettek volna, legalább a hangját hallhassák.

A Csapat :)

Anyukámmal telefonál :)

Prószatorta

Öröm is, meghatódás is...

A mise után volt egy hatalmas vacsora. Tudtuk, hogy lesz a barátoknak "valami kis vacsora", de ez hatalmas sátoros esemény volt, hosszú padsorokkal, rengeteg emberrel, több bográcsban főtt a gulyás, sült a hús, volt nokedli, krumpli, saláta, rengeteg innivaló... Erre nem számítottam. Kicsit meg is ijedtem, hogy akkor ez hosszú lesz, és mikor megyünk haza, de végülis értekeztem Péterrel (az ő kocsijával voltunk, míg ő itthon dolgozott) és azt mondta, jöhetünk bármikor, nem gond. Innentől lelazultam, ettünk, Csongor falta a káposztasalátát, a gyerekek barátokat találtak, összeismerkedtek a barátaim gyerekeivel, Marci legjobban Ágostonnal és Csanáddal találta meg a közös hangot. A vacsora után a helyi közösség egy végtelenül hosszú és humoros, Marciról szóló dallal köszöntötte őt, és a gyertyákból kirakott 25-öst formázó prószatortával, ami a kedvenc zalai édessége. Ott voltak a szülei is, ők sem változtak semmit a húsz évvel ezelőtti várvölgyi cserkésztáborok óta.

A koronát a napra az tette fel, hogy Ancsa kitalálta, legyen itt és most Márk keresztelője. Milyen jó lenne, ha Marci keresztelné, keresztszülőnek pedig felkérne valakit a régi barátok közül... Néhányan már szállingóztak hazafelé, Ankát kérte fel, és ő benne is volt, úgyhogy azon frissiben, spontán keresztelő szerveződött a helyszínen. Csabival mi voltunk a fotósok, de ahogy Ancsa mondta, még Csabi is elsírta magát, és ezzel, meg amit később a képek alá írt a facebookon, még őt is meg tudta lepni 13 év után. 

Az említett képaláírás pedig, Csabitól: "A világ legjobb papját ismertem meg a személyében. Mérhetetlenül önzetlen és életvidám ember. Bárcsak én is olyan tudnék lenni, mint Ő."

Ennyi, nincs mit hozzáfűzni. Azt hiszem, sokan vagyunk így ezzel. Ilyen emelkedett lelkiállapotban régen autóztam már haza egy programról a gyerekekkel, útközben egy benzinkúttól fel is hívtam anyukámat. Fantasztikus nap volt. És a régi barátokkal szerveződik a folytatás :)

Eötvös Károly: Utazás a Balaton körül

"Balaton-szeretetre vezérlő kedves-szép kalauz" - ezt a címet vagy Eötvös Károly adhatta egyszer a könyvének, vagy a végén lévő ajánlót, összefoglalót író Praznovszky Mihály - bárki is volt, fején találta a szöget.

Ez a könyv a címével ellentétben nem útikönyv, nem egyszerűen az, a legkevesebb benne a konkrét útleírás. Néhány éve kaptam Pétertől, és amikor a Balaton-felvidéket jártuk be néhány héttel ezelőtt, eszembe jutott, hogy újra el kellene olvasni. Eötvös Károly 1875-80 körül járta be a Balaton környékét, főleg az északi partot erdélyi barátaival, írókkal, történetírókkal, mert megunta, hogy szerintük csak Erdély a szép, minden ott a legjobb, és meg akarta mutatni nekik, hogy van még csodálatos táj, kedves ember, jó bor másfelé is. Ez sikerült is neki, az olvasót pedig sikerül elkápráztatnia jó húsz évvel később írt könyvében. Ahogy indulnak Pestről vonattal, ahogy a Balaton csücskét először megpillantják, Eötvösnek eszébe jutnak a történetek, az anekdoták, emberek és sztorik, és innentől ezek mentén fűződik fel az egész kirándulás. Régi, kávéházi mesélős hangulatban kísérjük végig az utazókat akkor, amikor még igazi csárdaélet zajlik - bár Eötvös szerint ez már akkor sem az volt - amikor még nem igazán indult be a fürdőélet, nem turistaközpont a Balaton. Élvezetes, ízes, szép beszédű könyv, mindenkinek ajánlom, aki szereti a Balatont, és aki most szeretné megszeretni.

Betegségek után

Kicsit (nagyon, egy héttel és sok történéssel) elmaradtam, ezeket most több posztban pótolom.

Regőnek nagy valószínűséggel háromnapos láza volt, ugye csütörtök délután lett lázas, vasárnap, a harmadik napon már csak hőemelkedése volt, hétfő délutánra pedig kiütéses lett. Szerencsére az üdülőorvos által javasolthoz képest vártam még egy napot, így nem kapott antibiotikumot. A torka is fájhatott, többször felsírt éjjel, és rögtön gyógyszert kért, bár nem volt lázas, picit kapott is ilyenkor. Azóta már teljesen jól van, és az étvágya, hangulata is egyre jobb.

Hétfőn megérkeztek Ancsáék, és este Mamáékkal és Bencével, Marcival és Márkkal elmentek a hetente egyszer induló gyerekhajóra. Ezen egy bohóc-kalóz-bűvész (igen, mindez egyben) szórakoztatja a nagyérdeműt sétahajózás közben. Mi Regővel nem mentünk, egyrészt nem volt még teljesen egészséges, másrészt későn is volt neki. Eljött Péter, hármasban töltött esténk volt, majd úgy terveztük, hogy Marci lefektetéséhez mindent előkészítek, mi nézünk egy filmet, és úgy csinálunk, mintha moziban lennénk, Marciról pedig kivételesen Ancsáék gondoskodnak hazatérés után.

Ebben végülis lett egy kis szünet, ugyanis Marci a hajón rosszul lett és hányt, aztán hazafelé az autóban még egyszer, és még itthon is. Kicsit megijedtem, hogy neki is vírusfertőzése van, de csak gyomorrontás lehetett, plusz esetleg a hajózás felrázhatta, mert lázas sem volt, és a továbbiakban semmi tünete nem lett. Gyorsan megfürdettem, itattam, egy rövidet meséltem és ment aludni, szerencsére éjjel és másnap már teljesen jól volt, azért másnap diétáztattam.

Ahogy Regő is egyre jobban lett, már csak az esős, hideg napok akadályoztak minket a további programokban, de azok se sokáig - erről már a következő poszt fog szólni.

Tegnap meg ma

Nem terveztem, hogy a nyaralás minden napjáról részletes naplót írok, hiszen körülbelül ugyanazt csináljuk :) de azért mindennap van valami, és fotózok is.

Egy nagyjábóli nyaralós napirend szerint élünk. A fiúk korán kelnek, fél hét körül, de ma épp fél hat sikerült - keleti az ablak, hiába a redőny, korán besüt azon át is a nap. Átjönnek hozzám, és amíg én szedem össze magam, fél nyolcig, nyolcig mesét néznek, Regő játszik vagy ébredezik a pelusaival. Utána reggeliznek és még a hőség beállta előtt birtokba veszik az udvart. A nagyok biciklis akadálypályát építenek, azon versenyeznek, néha megpihennek, homokoznak, barátkoznak az állatokkal, ha jó a víz, pancsolnak a medencében. Regő is motorozik, beszáll a versenybe, a homokozásban is segít, az állatok közül főleg a cicát szereti nagyon.

Bence és Bojti kutya:

Marci, Regő és a Cicó nevű cica, aki öltöztet :) :

Pihenés:

Nagy munkában a homokozóban:

Én kint ülök köztük egy takarón, már amikor ülhetek, mert hol itt, hol ott kell igazságot tenni vagy puszit osztani :). Tíz óra körül tízóraiznak - milyen logikus - gyümölcsöt vagy joghurtot, Regő ma majdnem három doboz joghurtot megevett! Aztán folytatódik a játék, móka, kacagás, de már csak egy órájuk van, mert 11-kor szigorúan beparancsolom őket. Persze a hancúrozásnak ettől nem szakad vége, csak már idebent folytatják ebédig, amit igyekszünk - én vagy Mama - délben tálalni, addigra épp elég éhesek, fáradtak is.

Kicsi a rakás:

Ebéd után lefektetem Regőt, aztán mesélek Bencének, ő is alszik még, és általában én is kidőlök a korai ébredés miatt. Marcinak ilyenkor van engedélye számítógépes játékra. Pihenő után uzsonnázunk, aztán átgondoljuk a további teendőket. Strandra nem mindennap megyünk, viharjelzés és felnőttek számának függvényében, de tegnap voltunk, Mama is jött, és mindenki nagyon élvezte. Most játszótereztünk is a strandon, fényképek inkább csak ott készültek, a vízbe nem vittem be a gépet.

Marci ezeken azért nem szerepel, mert ő a játszóterezés helyett is a vízben volt Mamával. Viszont jól látszik Regő rövid frizurája :). Strand után fagyizunk és itthon még a kertet is felfordítjuk újra.

Ma Marcival kettesben voltam fürödni, mert már máskor is kérte, hogy menjünk be a mély vízbe és ússzunk, ezt pedig csak úgy lehet, ha Bence és Regő nincsenek ott vagy valaki még van ott velük. Mama inkább itthon vállalta őket, úgyhogy Marcival és egy-egy törölközővel meg egy labdával gyorsan el is mentünk. Számomra olyan nagy élmény volt! Megint tudatosult bennem, hogy milyen jó időnként kettesben lenni Marcival, pedig nem is történt semmi különös. Olyan felszabadult és boldog volt! Pontosan úgy fröcskölt és ugrált a vízben, mint máskor, de most élvezte az osztatlan figyelmemet és azt is, hogy nem szólok rá - nem kell vigyáznia a kisebbekre, engem is fröcskölhet, és olyasmiben van része, amiben csak neki lehet. Bementünk a bójákig, a 120 centisnél még megnézte, meddig ér a víz, a másiknál már csak a nyakamba kapaszkodott, vittem a hátamon, a mély vízben nem is éreztem a súlyát. Oda-vissza labdáztunk, kicsit úszott is és tanítgattam is. Benne talán nem is tudatosodott így, de én megint majdnem elsírtam magam az örömtől, hogy milyen jó volt vele. Gyakrabban kéne kettesben lennünk :)

Itthon közben a fiúk játszottak a nagyszülőkkel, aztán biciklivel és motorral elmentek Mamával a boltba. Amikor hazaértünk, még ott voltak, úgyhogy Marci is biciklire pattant, és utánuk mentünk. Bevásároltunk vacsorához, Bence virslit kívánt. Hazabicikliztünk/motoroztunk/sétáltunk, ki-ki válassza ki magának a megfelelőt :D itthon pedig szemügyre vettük az összes állatot. Aztán jött a szokásos vacsi, fürdés, meséltem egyet én, mesélt egyet Marci Bencének, és alvás. A gyerekek együtt alvása eddig nagyon bejött :)