2012. április 28., szombat

Hirtelen nyár

Délelőtt csak a kertben voltunk a kicsikkel, de olyan jó a péntek! Marci korán hazajön és csak kevés leckéje van, úgyhogy érett bennem a titkos terv, hogy ha Regő ébred, megyünk a játszótérre. Sajnos nem gyakran megyünk, mert komoly túra tőlünk, odafelé még hagyján, de visszafelé dombnak fel háromnegyedórás séta. Rendesen össze is kell pakolni, mert például víz sincs a játszótéren, se mondjuk egy kisbolt a közelben, úgyhogy vizespalackok, keksz legyen, mindenkinek egy pulcsi szükség esetére - nem kellett - labda, homokozójáték, Marci biciklivel, Regő motorral, én meg loholok utánuk a babakocsival. De milyen öröm is megint mezítláb, papucsban loholni!
Aztán már csak a játék van, a nap meg a mozgás, társasági élet ismerős kismamákkal, a meglepődés, hogy hova tűnt egy év - az egyik kisfiúról megkérdeztem, hogy ugye februárban múlt egyéves - aha, januárban kettő... Tényleg nagy volt egyévesnek, de mikor repült el ennyire az idő...?
És aztán már csak a fényképek voltak.





Marci Matyival - barátok :)

Gondolatok a kertben

A kertben filozófia van. Nem hittem el, de tényleg gondolatokra sarkall, és nem csak arra, hogy a fene egye meg, már megint milyen gazos és mennyi munka van vele.
Nem ott van a filozófia, amikor kapálom az epret és csorog az arcomon a víz. De ha így utólag jobban belegondolok, ott is. Hiszen van, ahol az eper - a kultúrnövény, aki otthon van a helyén, és szándékosan van ott - alig kap napot és levegőt mindenféle indás gyomnövényektől, de ő akkor is nő és kivirágzik, mert abból a kevés fényből is kihozza a legtöbbet, és mert tudja, hogy itt az ideje, hogy neki az a dolga, hogy nőni, szaporodni és teremni akar. 
De azért inkább ott terem a gondolat, ahol a kis bükkfa csak április végén hullatja le a tavalyi leveleit, mert amíg csak a pici rügy nem elég erős, hogy bátran kibontakozzon, addig ő védi, szinte letépni se lehet az elszáradt levelet. De amint itt az idő, az öreg érintésre is lehullik, vagy az se kell hozzá, és szinte pillanatokon belül ott ragyognak az új levelek.
Minden fában, virágban ott rejlik a tavasz és az új élet, a termékenység. Az idei húsvéti fagy okozta károk miatt pedig a halál is, a veszteség. Rögtön utána az új erő - a fa, amely sok dédelgetett hajtást, virágot veszített, újult erővel folytatja.
Aztán amikor az eperben kapálok, és nyafogni kezd a babakocsiban a kisbabám, olyan vagyok, mint az emlegetett régi parasztasszonyok, leteszem a kapát, és megszoptatom őt. Ülök a termékeny, zöld kert kellős közepén, az egyik gyerekem az utcán biciklizik, a másik füvet szed a műanyag teherautójába és mandulát tör az apjával ('kőzzünk, apa!' - azaz kövezzünk, törjük kővel a mandulát) - a mama is körülöttük sertepertél, én pedig arra gondolok, hogy tavaly én is a fákkal együtt termettem, most pedig itt ez a kicsi élet, és a napsütésben kékebb a szeme, mint valaha.

Egy mérve, kettő oltva

Még csütörtökön voltunk tanácsadáson, ahol Csongort megmérték, kapott oltásokat, Regő is egyet, és mindkét gyereket meg is vizsgálták. A náthájuk nem komoly, torkuk, tüdejük rendben, csak taknyosak, amivel azt tegyem, amit eddig: orrszívás, orrspray, csepp, homeopátia, friss levegő. Így megkaphatták az aktuális oltásokat is, Csongor a négyhónaposakat, Regő a kullancsoltás harmadik részletét - ez letudva egy időre. Elég jól viselték mindketten, Csongor csak a másodiknál zendített rá, Regő meg elkezdett nyafogni, hogy "anya, fáj a lábam", de mire végigmondta, már vége is volt :)
Csongor 7110 gramm - megnyugvás, itthoni személymérleges méregetés abbahagyása: ez 550 gramm gyarapodás a múltkori 260 után. Na nem mintha olyan nagyon aggódtam volna emiatt, hiszen látom, hogy egészséges, jól evő, jól fejlődő kisbabáról van szó, inkább csak azon izgultam, nehogy a doktornő kezdjen aggódni és mindenféle, nekem nem tetsző tippeket adni.
Hosszt nem mértünk, mert bonyolult az élet - valójában szerdán lett volna tanácsadás, de akkor egész napos áramszünet lett, így a védőnő csütörtökre hívta oda a babákat a doktornőhöz, de ő maga most nem volt ott, mert csütörtökön kismamákat látogat. A mérleg és a hosszmérő viszont nála szokott lenni, úgy kértem meg az asszisztenst, hogy hozza át a mérleget, a hosszmérőt magától nem hozta, én meg nem küldtem vissza. Majd beugrom valamelyik nap leméretni Csongort, mert azért kíváncsi vagyok :).
Doktornőnk ugyebár olyan, hogy szeret mindig találni valamit - most Csongor csípőjében, mozgásában, izmaiban nem talált kivetnivalót, viszont azt mondta, hogy kicsit kancsal, épp csak annyira, hogy ha nem mondja, észre se veszem, így is alig. Ha átlósan fölötte mozgatott tárgyat követ a szemével, akkor a bal szeme pár milliméter eltéréssel mozdul a jobbhoz képest, majd kinövi.
Fogzik is tényleg, megkérdeztem a doktornőt, hogy amit látunk, abból mikor lesz fog, szerinte másfél hónap múlva. Remélem, nem másfél hónap szenvedés...
Van még egy dolog, amit eddig nem említettem, mert féltem tőle: néhány hete vércseppet fedeztem fel Csongor bodyjának belsején. Először azt hittem, megkarmolta magát valahogy, de amikor ismétlődött a jelenség, kerestem, hogy ez honnan...? Kiderült, hogy ha megnyomom a bal mellbimbóját, véres váladék jön belőle... Nagyon ijesztő volt látni. Nem mindennapos, és éppen csak egy csepp, de akkor is. Rákérdeztem, a doktornő szerint biztosan hormonhatás, az anyatej hormontartalma, de ő se látott még ilyet, utána kell néznie. Na szép kis különlegességekkel lep meg ez a mi kisfiunk... Remélem, tényleg csak ennyi és elmúlik hamar.

2012. április 26., csütörtök

A kedvenc mesém





Az én kedvenc mesém A három citrom című török népmese. Érdekesség, hogy - mivel népmese - megtaláltam már európai mesegyűjteményben szinte ugyanezt három naranccsal, és motívumai máshol is megtalálhatók. Az a verzió, amelyik az én kedvencem, Benedek Elek: Az aranyalmafa c. kötetében olvasható.
Ebben egy herceg elindul feleséget keresni, megvannak a feltételei is hozzá, de sehol nem talál olyan lányt, amilyet keres. Végigjárja a Tél, az Ősz, a Nyár birodalmát, végül a Tavasz ajándékoz neki három citromot azzal, hogy vigye haza, otthon üljön le egy forrás mellé, nyissa fel az egyiket, kiugrik belőle egy lány, adjon neki rögtön vizet, különben eltűnik, és ő lesz a felesége, amilyet keresett.
Persze a herceg az első citromnál elrontja, annyira rácsodálkozik a lány szépségére, hogy nem ad neki inni. Még a másodiknál is így jár, de a harmadiknál már ügyesebb, és persze ez a lány a legszebb, legtökéletesebb mind között. Csak persze herceghez méltó ruhája nincs, úgyhogy az ifjú vőlegény bemegy a kastélyba, hogy hozzon neki. De addig egy gonosz és csúf szolgáló jár a forrásnál, és hát szó szót követ, majd végez a szép leánnyal. Abból azonban galamb lesz, és elszáll. A csúf leány meg elhiteti a herceggel, hogy ő a menyasszony, csak valami végzetes hiba történt, mit lehet tenni, a herceg őt viszi a kastélyba. Készülnek az esküvőre, a menyasszony parancsolgat, felügyeli a főzést, és egyszer csak meglátja az ablakpárkányon a galambot. Rögtön levágatja, igen ám, de a galamb véréből három csepp a földre cseppen. Azon a helyen kinő egy citromfa, harmadnapra három citrom terem rajta. Az ifjú, aki eleget búslakodik azon, ami történt, meglátja a citromokat, és eszébe jut, hátha... Beviszi őket a szobájába, egymás után felvágja, a harmadik leánynak ad vizet, és láss csodát, ott az ő igazi kedvese. A gonosz szolgáló megkapná méltó büntetését, ha a leány nem lenne olyan jó, és nem kérne kegyelmet neki. A fiatalok pedig boldogan élnek, amíg meg nem halnak, gyakran elsétálnak a citromfa alatt, és hálásan gondolnak a Tavaszra, akinek boldogságukat köszönhetik.

Most, hogy ezt így leírtam, eszembe jutott, hogy érdekes lenne a mese szimbolikájának utánanézni... A háromszori ismétlés, az elcserélt leányok, a citrom, a galamb... Szép mese, nagyon szeretem, és gyerekkoromban nagy kék dunyha alatt feküdtem, a Mama pedig a fakeretes ágy kemény szélén ült, amikor mesélte nekem.

2012. április 25., szerda

Örökség

Dédipapa most már több, mint egy éve ment el. Mostanra sikerült eladni a házát, kipakolni a holmijait. Szomorú folyamat... Mi több más apróság, könyv mellett egy régi szekrényt kértünk. A nagyszüleim nappalijában állt, van egy nagy akasztós része, egy ugyanakkora polcos, a kettő között többféle, majd lefotózom, ha készen leszek vele.
Ugyanis tegnap megérkezett hozzánk. Már amikor emelték le a kisteherautóról, akkor is nosztalgikus érzésem lett tőle, Regő meg azt kiabálta, mekkora doboz! Behozták, össze is rakták, a fiúk odáig voltak tőle, Marci rögtön takarítani akarta és belepakolni a saját dolgait. Neki is álltunk portörlő rongyokkal és méhviaszos faápolóval. Marci beleszagolt, és rögtön mondta, hogy én is szagoljak bele, milyen jó fa- és dédipapa-illata van. Tényleg... az akasztós rész még őrzi Papám arcvizének illatát. 
Eddigre azért párszor már elfutotta a szememet a könny. Ahogy megláttam az oldalán a kopottabb részt: fotel állt mellette, és kényelmes volt a szekrény oldalára feltett lábbal üldögélni benne. Vagy a vízcseppfoltok: Mama nagy karácsonyi kaktusza lakott a tetején, annak a locsolásából származnak.
Ebben tartotta Mama a kekszet meg a negrót gyerekkorunkban, és ha kértünk belőle, mindig szekrényízű volt... Most meg a szekrény háztartásikeksz-illatú. 
Az akasztós részében volt többek között egy pongyolája, meg az aljában egy hasított bőr cipője. A cipő 37-es, akkor óriási... ma 41-es a lábam. Belebújtam a cipőbe, felvettem a pongyolát, megkötöttem a derekamon, és kibújtam a felső részéből, hogy leomoljon a szoknyarészre. Királylány voltam...
Az üveges rész elejébe voltak tűzve az aktuális fényképeink. Először az unokáké, később már a dédunokáké. 

Most itt áll nálunk ez a szekrény. Szereti a méhviaszos kenegetést, az oldalán a kopott folt már egy kenéstől is sötétedett. El fog múlni, ahogy idővel biztosan Dédipapa illata is kiszellőzik majd belőle. Felújítjuk, megjavíttatjuk rajta a zárakat, a fa sérüléseit. Szóval szinte teljesen más lesz.
De a dédunokák képe tovább fogja díszíteni a vitrin üvegét. Csongoré, akit Papa küldött, de már nem ismert. Később talán a mi unokáinké is. A mi ágyneműink, törölközőink fogják beszívni a levendulaillatot ott, ahol néhány éve még Mama dunyhahuzatai. És ha sikerül értéket átmenteni a következő generációba, akkor talán még az én dédunokám is kap negrót a szekrényízű szekrényből.

2012. április 23., hétfő

Délelőtt a kertben

Gyönyörű idő volt, az ebéd hétvégi maradék, a napsütés hívogat, takarítsak, vasaljak vagy menjünk ki a kertbe...? Az utóbbi győzött. Csongor zsupsz be a babakocsiba, Regőre új baseballsapka és vékony dzseki, és hajrá. A mama is kint volt, szőlőt metszett, venyigét szedett, Regő is rögtön dolgozni akart: füvet nyírt, aztán kis gereblyét keresett, és mindent gereblyézett, ha kellett, ha nem.

Aztán megszomjazott.

Hol a gyerek...?

Kis segítség:

Én meg közben elvesztem a fotómasinámmal a virágokban...
A fákban is... Három fa hajol össze egy nézőpontba.

Szerintem a legszebb tulipánok

Nefelejcs

Bazsarózsa egy hangyával

A saját külön bejáratú kis rétünk a diófa alatt. Imádom, engem nem zavar, hogy hívatlan kis vad hagymások nőnek mindenfelé.

Színorgia
Felcímkéztem a tulipánokat, anyósom ugyanis ki akarja ásni és ősszel átültetni a hagymákat. Azt pedig, hogy melyik milyen színű, csak most tudjuk, amíg még virágoznak... Aztán hátramentünk a zöldségesbe epret kapálni, na ebből nem sok jó sült ki. Regő lelkesen hozta az ültetőfát, mert arra emlékezett, hogy amikor legutóbb együtt dolgoztunk hátul, akkor salátapalántákat ültettünk, és ő lyukakat fúrhatott a földbe. Hozhatta is, ez nem gond, de amikor odaértünk, rángatta kifelé a kezemből a kapát, és vonszolt volna a saláta felé, persze keresztül a többi vetésen... Nem volt neki elég jó, hogy az eperágyásban furkáljon. Csak pár tövet sikerült megkapálnom hisztiző kisfiam mellett, aki végülis elesett (puha földre) és fülig sárosan azt javasolta, hogy menjünk be... El is fáradhatott addigra, az ebédidő is közeledett, így aztán ennyi volt mára.

2012. április 22., vasárnap

Robin Cook: Műhiba

A Könyvfaló blogon olvasott egyikünk Robin Cookot a múlt hónapban, én is kedvet kaptam tőle hozzá. Aztán amikor húsvétkor Ságváron voltunk, a Dédipapa könyveiből válogattunk, és ott találtam három-négy könyvét. Érdekesen egybevágott ez a két dolog, el is hoztam a talált könyveket, és az elsőt már ki is olvastam.
A Műhiba egy újabb könyve Robin Cooknak, ami azt jelenti, hogy még csak olyan húsz éve írta. Ez így vicces persze :) szóval úgy értettem az újat, hogy nem az első klasszikusai közül van, mint például a Kóma vagy az Agy. Van is benne egy vicces kikacsintás az olvasóra, amikor az egyik szereplő műtéti érzéstelenítés előtt megkérdezi az orvost, olvasta-e a Kómát, és ugye vele nem fog megtörténni, ami ott. Szeretem az ilyet a könyvekben. A másik ilyen kis humor, amikor az aneszteziológus annak örül, hogy nem Braxtonnal vagy Hickssel került össze, mint szülésnél segédkező kollégákkal. Ezek a nevek a Braxton-Hicks-féle összehúzódásokról lehetnek ismerősek, amik a terhesség második harmadától jelentkező, fájdalmatlan méhösszehúzódások :).
Nna, de beszéljünk a könyvről. A főszereplőt, Jeffreyt elítélik orvosi műhiba miatt: epidurális érzéstelenítéskor meghalt az általa érzéstelenített beteg. A műhibát abban találták, hogy erősebb hígítású érzéstelenítőt használt, mint kellett volna - de ez nem igaz, bár a bizonyítékok ellene szólnak. Magas óvadékot tűznek ki rá, és az újabb tárgyalásig szabadlábra engedik. Ő azonban először is megszökik az óvadék elől, amivel magára szabadít egy fejvadászt, és nyomozni kezd. Tudja, hogy nem követett el hibát, és talál hasonló eseteket, ahol ugyanolyan megmagyarázhatatlanul reagáltak a betegek az érzéstelenítésre, mint az ő esetében. Meglehetősen furfangosan és mozgalmasan zajlik az élete a következő napokban, egyszerre menekül az őt üldöző fejvadász elől, miközben nyomoz és próbálja kitalálni, hogy mi történhetett, úgy, hogy elegendő bizonyítékkal szolgálhasson ahhoz, hogy az ítéletét semmissé nyilvánítsák.
Nem mesélem el, miket fedez fel és hogyan jutunk el végül a happy endig - mert persze eljutunk. Sőt, időközben segítője is lesz, mégpedig egy csinos, fiatal nő személyében.
Izgalmas, fordulatos könyv, és az a hátborzongató benne, hogy minden meglepő új helyzet ellenére az egész mégis hihető... Szerencsére nem vagyok annyira parázós, hogy attól kezdjek félni, hogy ilyesmi a valóságban is, akár velünk is megtörténhet - mármint betegként - de jobb is, ha nem gondolunk bele.
Az egyetlen negatívum, hogy én nem szeretem, ha egy könyv helyenként túl van magyarázva, olyan szaga lesz tőle, mintha a karakterszám miatt írnának bele fölösleges mondatokat. Minek leírni, hogy "hazaért, letette a kulcsát a balra lévő kisasztalra, kikötötte a cipőfűzőjét, és kibújt a cipőjéből"? De az ilyenek azért nem vonnak le sokat a történet szórakoztató mivoltából. Jó volt, könnyű volt olvasni, ajánlom annak, aki egy kis borzongató izgalmat szeretne (a vége felé egy szakaszon kicsit gyomorforgató is lesz, csak óvatosan)!

2012. április 21., szombat

Kicsukta

Tegnap éjjel, Csongor egyik ébredésekor Regő is megébredt, és hirtelen álmából riadva közölte, hogy "ott a nagy gyík! olvastam!" (az egyik Böngésző könyvet nézegette elalvás előtt, abban van egy nagy dinoszaurusz, következetesen gyík. Dínó csak a fürdőjáték-dínója :) ) 
Mondtam neki, hogy jól van, aludjon most már. Mire ő:
 - Jó! Csak kicsuktam a szememet!

Ma a délutáni alvásból is így ébredt: 
 - Felébredtem! Kicsuktam a szememet!

Aztán Csongor is felkelt, nyöszörögni kezdett:
 - Anya, felveszed? Nem akar aludni, kicsukta a szemét! 

:)

Ami boldoggá tesz


„Akkor légy boldogtalan - ha téged ez tesz boldoggá!”

Az idézet Altairtől származik, és én nem nagyon szeretem. Egyetértek vele, azt nem szeretem, ami továbbgondolva következik belőle, azaz hogy vannak - és sajnos tényleg vannak - olyanok, akiket boldoggá tesz, ha boldogtalanok. Önsorsrontók, energiavámpírok és hasonlók. Nekik kéne nagyban a szemük elé tűzni ezt a mondatot...

Engem nem ez tesz boldoggá, de nem ám! Hanem a következők:
 - szépen fejlődik a saláta a kertben
 - hazajön az uram a céges útról
 - sütit sütünk Marcival
 - felhív az anyukám
 - süt a nap
 - a csoki :)
 - régebben egy habos, forró tejeskávé, de úgy leszoktam a kávéról... A tea viszont nem tesz olyan boldoggá, más a hangulata.
 - nagy adag gyümölcs
 - ha meg tudok oldani, szervezni, elintézni valamit
 - forró, habos kádfürdő
 - pici, illatos mancsok érintése a bőrömön
 - sikerül megcsinálnom valamit, amiben nem voltam biztos, hogy képes leszek rá
 - szeretnek és szeretek
 - Marci azt kéri lefekvéskor, hogy fogjam meg egy kicsit a kezét
 - Regő a pelenkázón állva átölel, és azt mondja, úgy szeretlek
 - aztán odamegy az apjához, és neki is ugyanezt mondja
 - apró meglepetést kaptam
 - egy jó könyv, magazin, film
 - szép fonal, új szerzemény, illetve az épp befejezett pulcsi
 - a fiam azt mondja, hogy a főztöm mennyei
 - megtalálni valakit, akivel elvesztettem a kapcsolatot, és már kerestem egy ideje
 - fogatlan babamosoly

szóval ezernyi apróbb és nagyobb dolog, ami fontos ahhoz, hogy az élet szép legyen. Fogalmazhattam volna úgy is, hogy a gyerekeim, a családom, a hobbijaim. Remélem, lesz egyszer egy munkám is, ami hozzájárul a fentiekhez.

2012. április 20., péntek

Négy hónapos

Elpufogtassam minden hónap huszadikán a közhelyet, miszerint hű de rohan az idő...? Na jó, nem fogom. Pedig Csongor ma lett négy hónapos, ami a fentiek ékes bizonyítéka.
Adatokat nem tudok, majd szerdán megyünk mérni, szerintem most sem hízott sokat, talán picit többet, mint a múlt hónapban. Ennek ellenére én nagy babának látom, lehet, hogy hosszú? Bár szerintem a hossza se nagyobb az átlagosnál. Főleg 68-as ruhákat hord, és még egy-két 62-est, ami a méreten belül nagyobb.
Ha egy szóval kéne őt jellemeznem, azt mondanám, hogy hálás. Ha még egyet hozzátehetnék, az a tündér lenne. Nem azért, mert az én fiam és elfogult vagyok (á, nem...) de ő tényleg úgy tud kommunikálni, viselkedni, mosolyogni, hogy az ember meghatódik tőle. Nem tudom jól megfogalmazni... hiszen az előző minden kisbabára jellemző. Csongor viszont más. Olyan kis finom, érzékeny, kifejező. Van az e heti Nők Lapjában egy cikk Müller Pétertől, az adakozó mosolyról. Na az Csongorról szól.
Amúgy vannak persze kézzelfogható dolgok is, amit egy ilyen kis négyhónaposról mesélhet az anyja. Szopizik, nem számolom, hogy hányszor, ami nem azt jelenti, hogy megszámlálhatatlanszor :) Mosolyog, gagyog, rágja a kezét, nyúl és fog. Játékokat annyira nem töm a szájába, olyan kis tétován megkóstol ezt-azt, de a keze finomabb. Mostanában többet teszem hasra, és egyre jobban szereti, sőt volt olyan is valamelyik nap, hogy hason aludt el.
Ha hagyják, és nem ébresztik állandóan sikítozással, akkor alszik is. Az ideális az számára, ha reggel nyolc tájban szundít egy rövidet, aztán délelőtt egy hosszabbat. Amikor Regő elalszik ebéd után, és elcsendesedik a ház, azt kihasználja, ő is alszik egyet, majd szeretne még fürdés előtt egy picit - ez nem mindig jön össze, helyette van az esti nyűgösködés. Este fél nyolc körül kerül ágyba, az ébredéseket se számolom, talán három az átlag, és valamikor öt és fél hét között kel fel. Nem bánom - ébresztőórát nem kell felhúznom, és ezek a mi csendes, nyugodt reggeli óráink.
Cumival alszik el, de utána már nem kell neki, tehát nem ébred fel arra, hogy kiesett a szájából, éjjel is szopik és visszaalszik. Ébren nem is kapja meg, csak az autóban és a babakocsiban, illetve néha az esti nyűglődés idején, de akkor úgyis kiköpdösi általában. Viszont mostanában egyre többet és ügyesebben szopja az ujját is, olyan boldog lennék, ha szépen visszaszokna rá :) Van, hogy úgy alszik el, és akkor örül az anyai szívem.
Mindenkit szeret. Jó, Péter és az anyukája mindig mondják, hogy nekik nincs tejszaguk, azaz hogy leginkább azért nálam nyugszik meg, de bárki fölé hajol, csak egy jó szót szól hozzá, ő már mosolyog, és az egész arca, teste kommunikál. Jól tűri a tesók nyúzását is, pedig nem semmi kiképzésnek van alávetve ilyenkor. Ezek az élet első viharai, ő aztán biztosan edzésben lesz, ha majd komolyabbakat gördít elé a sors :)
Kis nyugodt baba, egyelőre a mozgásban sem olyan nagyon aktív. Nagyon könnyedén, lendületesen fordul oldalra, és a lendületből már sokszor azt hiszem, hasra is átgördül, de ott még nem tart. Gördíti a fejét, a csípőjét, de még a teljes technika nincs meg. Hasról hátra viszont már rutinosan fordul. Nagyon szeret tornázni, a lábtornáztatást, biciklizést is szereti, meg ha a kezünkbe kapaszkodva felhúzhatja magát egy kicsit. Hason fekve teszek alá egy összehajtogatott takarót, és szívesen elnézeget így. Hason még nem nyúl játékok után, nem tudom kellene-e már.
Szeret fürödni is, és tudja, mikor mi következik, ha csak kiviszem a fürdőszobába, már jókedvű lesz, pedig előtte általában igen nyűgös. Nevet, szereti, ha megpuszilgatom a talpát, kicsit csiklandozom, simogatom. A finom, langyos vizet is szereti. Épp ma néztem, hogy kinövi a kiskádat - a bátyjai már ilyenkor egy ideje nagy kádban fürödtek - ki kell találni erre valami új szisztémát, valószínűleg megpróbálkozom majd a Regővel együtt fürdetéssel.
És akkor Orsi meg Dorka kérésére álljon itt befejezésül egy méltatlankodós kép :) Viccesen néz rajta!

Téglamintás pulcsi

Nagyon büszke vagyok magamra, mindössze tíz nap alatt készült el ez a kis pulóver Márknak:


Pont oda fog érni a névnapjára, ha minden igaz :) Bár ha az anyukája meglátja itt, akkor neki már nem lesz meglepetés, de ő majd itt meglepődik.
Nagyon szerettem kötni, először, leírás alapján bonyolultnak hittem a mintát, de pár sor után rájöttem, hogy valójában milyen egyszerű, és jól lehet vele haladni, miközben látványos is. Úgy megtetszett, hogy ellentétes színekből Regőnek is el fogom készíteni. 
A fonal Aldis pamutfonal, szerintem teljesen mint a Catania, csak féláron, vagy annyi se. Még a gombolyag hossza is teljesen megfelelt neki. Általában nem szeretem a tiszta pamut fonalakat, olyan merevek, de egy könnyű, vékony fiúpulcsihoz ideális volt. 195 gramm az egész, szóval tényleg könnyű :)

2012. április 19., csütörtök

Állapotok

Amolyan facebookosan :)

Elkészült a pulcsi, amit a napokban kötögettem. Tíz napba telt :)

Ma lenne Évi barátnőm 33. születésnapja. Már említettem egy bejegyzésben, 28 évesen halt meg melanomában. Mindenki járjon szűrésre!

A csütörtöki süteményünk: Rákóczi mákos. Finom! Nem olyan szép, mint a képen, de azért mutatós :)

Csongornak jön a foga! Napokig győzködtem magam, hogy á, ez nem lehet, de olyan két csík van az alsó ínyén, hogy egyértelmű. Regőnek viszont kint van mind a húsz! Nem most jött ki, csak most számoltam meg.

Marci azt mondja: ugye nem hallatszik ki a szobából, hogy furulyázom? És titokban az Orgona ágát gyakorolja odabenn. Lehet, hogy mégis lesz anyák napja? :)

Fáj a térdem, meg olyan fura, zsibongós érzés. Bejelentkeztem végre a térdsebészetre.

Ez volt dióhéjban a mai nap. Most pedig fázom, úgyhogy valóra váltom álmomat egy habos, forró kádfürdőről :)

Komoly kérdések

Tegnap vittem Marcit edzésre, közben zenét hallgattunk - Ákost, most azt szereti, meg a Bonanzát is, és tanulja a dalszövegeiket - de közben beszélgettünk is, és mondtam, hogy milyen lelkiismeret-furdalásom van, amiért Regőt itthon hagytuk. (Akartam hozni őt is, mentünk vásárolni is, de későn ébredt, uzsonnázni akart és nem volt elég jó neki, hogy az autóban ehet egy kiflit. Úgyhogy itthon maradt enni és mamával sétálni, játszani, motorozni, de sírt, amikor eljöttem, és olyan rosszul éreztem magam ettől.)
Innentől viszont megállíthatatlanul jött a kérdések árja.
Mi az a lelkiismeret-furdalás? Egyáltalán mi a lelkiismeret, és miért furdalás? Miért így mondják?
Azok a büntetések, amiket az emberek fizetnek a rendőröknek, hova mennek? Mi az az állam? Amikor a felnőttek politikáról beszélgetnek, miért mondják, hogy ez vagy az rossz? Mi az az adó? Azzal mit csinálnak?

Aztán odaértünk sajnos hamar, több időnk nem maradt, de nagyon élveztem, hogy már ilyen komolyan lehet vele beszélgetni :)

2012. április 18., szerda

Fürdés

Ritkán fürdöm, mondjuk havonta egyszer. (Na jó, azért zuhanyozni szoktam.) Régebben nagy fürdős, kádban olvasós, relaxálós voltam, de mióta (karácsonykor volt egy éve) kész lett a saját fürdőszobánk, szuper zuhannyal, aminek nem csak kézbefoghatós zuhanyrózsája van, hanem egy másik is, amiből felülről folyik a víz, és nem fázom alatta, azóta inkább zuhanyozom. Meg az időt is sajnálom a hosszas fürdőszobai pepecselésre.
Viszont tegnap épp elhatároztam, hogy gyümölccsel, csokival, könyvvel stb. beveszem magam a kádba. Biztos ismeritek, van az a neten keringő csöpögős szöveg, hogy apa kikapcsolja a tévét, elmegy aludni. Anya azt mondja, ő is megy, aztán még kisuvickolja a fél házat és mindenről és mindenkiről gondoskodik másnapra. (Persze, van benne valami, de a keringő változat kicsit túlzó és ön(anya)fényező szerintem.) Ez jutott eszembe, mert kb így nézett ki a fürdésem:
1. Kádból a következő dolgok kiselejtezése:
 - 1 db rózsaszín műanyag vödör (takarítókészlet eleme, vödör-partvis-felmosó-lapát, még Marcinak vettem, amikor albérletbe költöztünk és igen, rózsaszín, mert a kereskedelem sztereotip gondolkodása szerint takarítójátékot csak lányoknak lehet venni, és lány = rózsaszín)
 - 1 db piros BMW
 - 1 db sötétkék metál terepjáró (most akkor kopasz aranyláncos vagy sokzsebesruhás felfedezős lesz a fiam...?)
 - 1 db sárga műanyag teherautó 1 db magentaszínű beépített medvével a vezetőülésben (valami mcdonaldsajándék)
 - 1 db nagy műanyag dinoszaurusz. Belül valami hülye szivacsos anyagból lehet, mert ha néha nem fürdik, akkor is képes napokig folyni a víz belőle.
 - 2 db locsolókanna, az egyik gyerekkorunkra jellemző elefánt alakú, zöld, a fején lehet beletölteni a vizet és az ormányával locsol. A másik kisebb, klasszikusabb formájú és kék.
 - 2 db palack: az egyik ikeás szórófejes flakon, a szórófejét már elvesztette, a másik egy sima literes tejespalack.
És akkor még nem ejtettem szót a radiátoron száradó többi, fürdőjátéknak kinevezett apróvacakról (egymásbaillesztős hordós játék, műanyag kocka, kislabda) és a homokozójátékokról, amiket kb. egy hete kimenekítettem.

2. Víz megeresztése, finom fürdőhabbal.
3. Hoppá, a délutáni mosást nem teregettem ki. Na gyorsan...!
4. Kutya kieresztése, vacsora neki.
5. Pont megsült a hús a holnapi ebédhez, szuper. Sütő elzár, hús kivesz.
6. Bejárati ajtó bezárása, kinti lámpák felkapcsolása. (közben folyik a víz)
7. Fürdőköpeny, törölköző, ilyesmik összekészítése.
8. Beleereszkedem a finom habok közé. Kicsit még várok, hogy ha ki kéne ugranom, mégse a legnagyobb kényelemből kelljen, aztán hátradőlök és kezembe veszem a könyvemet.
9. Apró, nyafogó hangok a gyerekszobából. Törölköző, fürdőköpeny... szoptatok.
10. Kis szuszogómat visszateszem aludni, és kicsit várok, amíg biztos leszek benne. Aztán vissza: habok, könyv... és megfürdöm. Finom!

2012. április 16., hétfő

Nem lesz anyák napja

Döbbenetes hírrel jött ma haza Marci. Az egyik osztálytársának meghalt az anyukája. Ugyanolyan kilencéves kisfiú, mint ő, és már nincs édesanyja... Ráadásul az ok: elfertőződött seb, vérmérgezés. Én nem értek hozzá, de megdöbbent, hogy ebbe ma Magyarországon bele lehet halni??
A kisfiú olyan aranyos, ügyes gyerek, énekel, színjátszik. Csak mosolyogni láttam eddig. A múlt héten volt nálunk, mondta is, hogy anya kórházban van, de nem súlyos, csak a lábán van valami sérülés. Most meg meghalt...
---

Azon túl, hogy ez milyen szörnyű, nagyon el is gondolkoztatott. Két közhely jut eszembe: az egyik, hogy senki se pótolható, a másik viszont az, hogy anya csak egy van... Ha az én anyukámról lenne szó, senki sem lenne képes kitölteni az űrt. Pedig egy ideje felnőtt embernek tartom magam, el tudom látni magamat és a családomat is. De nagyon sok helyzetben az első gondolatom, hogy felhívom anyát, megkérdezem, tanácsot kérek, elmesélem... Hát akkor egy gyerek, egy kilencéves, akkora, mint Marci... 
Én nem szoktam a saját halálomra gondolni, legfeljebb úgy, hogy majd, egyszer. Szerintem ahhoz egy általános negatív beállítódás kell, hogy az ember 33 évesen a halálán gondolkozzon. De ez egy olyan dolog, ami mindenkivel megtörténhet. Mindig azt hisszük, hogy csak másokkal... Tulajdonképpen most sem gondolom, hogy változtatnom kéne a hozzáállásomon, hiszen fiatal vagyok és egészséges, miért is történne velem valami. De ez az eset ma megállított. És ha mégis...? Furcsamód az első gondolatom az volt, hogy nem bírnám ki a családom nélkül ott, ahova távoznék. Aztán elhessegettem mindezt, hiszek a vonzás hatalmában, maradjunk annál, hogy ez egyedi eset volt, egy szörnyű tragédia. Megint eggyel jobban látom, mennyire szerencsések vagyunk, milyen hihetetlenül jó nekünk, és mennyire kell vigyázni egymásra! Jól megölelgettem Marcit, aztán a kicsiket is...

Ezért nem lesz idén a harmadik osztályban anyák napi ünnepség.

Csongornap

Ma van a legkisebb fiam első neve napja. Jó volt látni reggel az újságban, hogy ma Csongor nevű kedves olvasóikat köszöntik, kár, hogy ő még nem olvassa :)
A múlt hétvégén Ságváron kapott egy csomó játékot húsvétra és a névnapjára is, úgyhogy mi már nem vettünk ilyesmit. Ellenben kapott egy csomó 68-as bodyt meg rugit, valahogy Regőről ilyen méret alig van, vagy lehet, hogy másik dobozba van pakolva, mint amiben lennie kéne, mindenesetre úgy tűnt, hogy hiányt kell pótolnom. Nagyon csinosakat találtam neki a vaterán, vettem volna akkor is, ha épp nincs névnapja :) Igazából őt még tényleg nem foglalkoztatja, Marci is, Regő is jóval nagyobbak voltak az első névnapjukon, Csongor egyelőre annak örül, hogy picit talán kevésbé taknyos, picit talán jobban tud aludni, és olyan szépen tudja mondani, hogy högűűű :)


Vekerdy Tamás: Nagy családkönyv

Kicsit csalódás volt számomra ez a könyv. Úgy kell nekem, miért voltak előfeltételezéseim :) Nem a tartalommal, nem is a fogalmazással, az írással magával volt gondom: mindegyik a Vekerdytől megszokott, ami engem újra és újra megerősít. Inkább a könyv hirdetése, a fülszövege volt az, ami félrevezetett, és ahhoz képest vártam mást. Meg a cím is olyan nagyszabású, szóval azt vártam, hogy ez egy olyan összegző mű, amit az eddigi tapasztalatai, előadásai, szülőkkel való beszélgetései alatt írt, és benne van minden, szabadon megfogalmazva, amit a gyerekekről, szülőkről, a kapcsolatukról és a problémáikról gondol. Csalódásom tárgya egyedül az, hogy ez is egy ugyanolyan, szokásos olvasói levelekre válaszolós könyv, mint az ezt megelőző jó pár tőle. Igazságtalan is, hogy eddig csalódottan írtam róla, hiszen a válaszok ott vannak, érzésem szerint egyes témáknál kicsit bővítetten, részletesebben is, mint eredetileg, az újság hasábjain. Ugyanúgy szerettem olvasni, ugyanúgy sokat tanultam belőle, mint a korábbi írásaiból. A különbség csak annyi, hogy a címe szerint ez egy naaagy családkönyv - ami belül nem sokban jelenik meg.
Nem magyarázom tovább, számomra ez semmit nem von le Vekerdy értékéből, és szeretem, ahogy ír, a többi könyvét is szívesen olvasnám, azt is, ami nem gyereknevelési témájú, vagy nem szűken vett értelemben az. Most láttam például egy újabbat, amiben az alternatív iskolákról ír, de tudom, hogy színházról is jelent már meg könyve. Kíváncsi vagyok arra is!

2012. április 14., szombat

A legfontosabb


„A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak – amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. S ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen.”
(Stephen King)

Ezt az idézetet választotta Altair a hét gondolatául, és a hozzá kapcsolódó kérdés: Mi a legfontosabb az életedben?
Számomra ez a két dolog kettéválik. Van olyan gondolat, dolog, kétely, ami foglalkoztat, de nem szívesen beszélnék róla, és kevés az az ember, akivel igazán őszintén megosztanám, pláne részletesen átbeszélném. Ez azonban nem a legfontosabb az életemben. Ha az lenne - most belegondoltam - az valószínűleg felőrölne, muszáj lenne valahogy szabadulnom tőle.
De abban is igaza van az idézetnek, hogy a legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Nem feltétlenül azért, mert nem értenek, mert furcsálló tekinteteket kapnék, hanem mert kimondva olyan banálisak lesznek. Hogy a családom a legfontosabb az életemben? Hát persze, kinek nem? Hogy szeretnék majd olyan munkát találni, ami valamennyire a család nyomdokaiba léphet fontosságban? Nyilván, evidens. Akkor miről beszélünk?
Beszélhetünk például arról, hogy a gyerekeimmel kapcsolatban az a legfontosabb, hogy amikor kiválnak ebből a családból, önálló életet kezdenek, akkor egészséges lelkű, egészséges önbizalmú, képességeikkel tisztában levő, nyílt, bátor fiatalok legyenek. Ha ez sikerült, akkor sóhajthatunk fel először... és még csak akkor kezdődik az életük, akkor kerülnek ezer élethelyzet, döntés elé, amelyeknél mindnél újra izgulhatunk értük, és csak remélhetjük, hogy jó alapot kaptak.
Vagy arról, hogy bennem nincs ilyen fontossági sorrend, hogy a gyerekek az elsők. A párom és a kapcsolatunk legalább olyan fontos, hiszen az egyik a másik nélkül nem létezhetne. Ez az alap, ennek kell megtartania a családot. A gyakorlatban ez például azt jelenti, hogy az esti órák a mieink, kettesben, és ha Csongor nagyobb lesz egy kicsit, újra lesznek programjaink is. És hogy sosem múlhat el nap beszélgetés nélkül, és a régi bölcsesség: nem fekszünk le haraggal. (Nagyon ritkán sajnos mégis előfordul...)
Aztán én magam is ott vagyok persze, az én kiegyensúlyozottságom is egy alap. Jelenleg úgy érzem, nem kell nekem ehhez túl sok, minden a helyén van. Majd lesz igényem szabadidőre, már gondolkodom, mit tanuljak, mi legyen az a bizonyos önkiteljesítő munka, ha nem a multis logisztikás, ami Regő előtt volt. De most jó, és ha hiányérzetem lesz, tudjuk majd rugalmasan alakítani, azt hiszem.
Az is ide kapcsolódik, hogy szerintem fontos a tágabb családdal is tartani a kapcsolatot. Nehogy késő legyen, nehogy utólag bánjuk meg, hogy nem látogattuk meg, nem kérdeztünk meg valamit, nem kértük el a bejgli receptjét... Igen, a saját lelki nyugalmunk érdekében is, de nyilván a másik félnek is jólesik, ha érdeklődünk iránta. Ebben én sem vagyok olyan jó, mint szeretnék...

Nehéz volt az e heti kérdés az idézettel együtt. Persze nem lenne kötelező megírni, hiszen ez egy játék, de érdekesebb és elgondolkodtatóbb így, mint ha kiráznám a kisujjamból. Kíváncsi vagyok, ha néhány év múlva, már dolgozó nőként visszaolvasom, vajon mi lesz a fontossági sorrend...

A csütörtöki sütemény és más történetek

A múlt héten Marci megkérdezte, hogy melyik az a napom, amelyik a legnyugisabb. A csütörtököt választottam - akkor nincs semmilyen edzése, nem kell rohanni, nem kell sietni a leckével se, maximum vacsorára elkészülni, itthon vagyunk, kényelmesen. Erre azt kérte, hogy akkor minden csütörtökön süssünk valamilyen süteményt, lehetőleg olyat, amit gyúrni kell. Nagyon szeret sütni, de a gyúrás a legtutibb benne :) Persze aztán, ahogy körvonalazni kezdtük a dolgot, nehézségekbe ütköztünk, ugyanis nekem olyan tippjeim voltak gyúrásra, mint pl. fahéjas kalács, de Marci azt mondta, hogy olyan igazi "süti-süti" legyen. Végülis rácsos túróst sütöttünk, olyan szép is lett, mint a képen, nem beszélve arról, hogy milyen finom! Jó ötlet ez a minden csütörtöki sütés, főleg együtt :)

Arról is akartam írni, hogy milyen nyamvadt vagyok, vagy kripli, vagy nyavalyás, vagy hogy is mondják. De nem ér ez meg egy teljes posztot, és különbenis, utálok panaszkodni. Szóval volt a hosszú betegség, amit még én vészeltem át talán a legjobban, legalábbis egyetlenként talpon. Na jó, Csongor még nálam is jobban bírta, de rá nem mondhatom, hogy talpon lett volna :D Hogy ennek szövődményeként, vagy miért, nem tudom, de ahogy nagyjából már meggyógyultam, ízületi gyulladásom lett a bal térdemben. Egy hétig - szerdáig - szedtem rá gyulladáscsökkentőt, hát nem igazán tudom eldönteni, hogy jobb vagy nem. A duzzanat talán lement, de a fájdalom maradt. Nem vészes, tök cikinek érzem vele térdsebészetre menni. Viszont lassan, de biztosan átkúszik a jobb lábamra is, úgy tűnik.
Valamint szóljatok rám, hogy soha többé ne egyek karalábét! Imádom nyersen, és annyira vártam már a tavaszi friss zöldeket, hogy elfeledkeztem magamról. Ettem a húsvéti sonkához, ettem csak úgy uzsonnára nyersen, és főztem finomfőzelékbe, amiből háromszor ettem. Az epekő nem szereti a karalábét. Tudtam, de eszembe se jutott most... Úgyhogy a megfázásos hársfa-bodza teáról tegnap borsmentára váltottam.
Érdekes amúgy, hogy a terhesség alatt jól viselte magát az epekő, pedig annál nagyobb összenyomódást nehéz elképzelni. Regő születése után is így négy hónapos kora körül jött ki. Megoldottuk akkor is, most is megoldjuk :)

Regő és Csongor nagyon náthásak, reggel-este szívom az orrukat, Csongornak most éjjel is kellett, és hajnali kettőtől megint a hintában aludt, mert az ágyban, teljesen vízszintesen nem tudott visszaaludni. Mire nem jó a kistestvér: Regő, aki egyébként visítva tiltakozik az orrszívás ellen, Csongor után önként jön az ölembe, és csak diszkréten kiabál néhány oroszlános vááá-t :)

Amúgy tegnap már pont el akartam menni wellnesselni: Regő locsolta az ablakban a palántákat, és közben a válla fölött hátraszólt az épp ébredő Csongornak: jövök már, Csongor, mindjárt jövök! - Nincs is itt már rám szükség, gondoltam, Regő mindent elintéz, házimunkát, gyereknevelést :)

Marci tegnap egy púppal a homlokán jött haza az iskolából, meg pár kisebb horzsolással. A benti cipőjét akarta felvenni, amikor hátulról az egyik osztálytársa nekilökte a szekrénynek, az élének esett neki a homlokával. Ugyanaz a kisfiú, aki a múltkor is piszkálta. Beszéltem már az anyukájával, a gyerekkel is, voltam az iskolában... és a felháborodásom mellett át tudom érezni a másik gyerek, a másik szülő helyzetét is. Milyen szerencse, hogy Marci is verekedős volt elsőben... Emlékszem, hogy csodálkozva álltam a helyzet előtt, hiszen itthon nem tapasztaltam jelét, de gondoltam, hogy valami lelki probléma van, esetleg testvérféltékenység, iskolakezdéssel megfejelve... Ez a kisfiú új az osztályban, talán így keresi a helyét? Egyébként barátok, közel laknak, jól eljátszanak a focipályán, az osztályfényképezéskor csináltattak még két gyerekkel négyesben barátos csoportképet. Szóval most nem kerestem meg újra az anyukáját. A tanítónőt hívtam fel, ő jól elbeszélgetett Z.-vel, kapott beírást, azt mindenképpen látni fogják a szülei, én, miután kétszer beszéltem már az anyukájával, most nem akartam zaklatni. 
Én soha nem biztattam verekedésre Marcit, de most Péter és Marika néni mondták neki, hogy ne hagyja magát, üssön vissza, mutassa meg, hogy nem lehet vele ezt csinálni... Magamban nem tudom, hogy ez jó ötlet-e, de a konfliktuskerülés eddig nem vált be. Lehet, hogy ekkora fiúknak tényleg le kell rendezniük ezeket a dolgokat maguk között.
Tegnapelőtt pedig kagylókiállítás volt a közösségi házban, tavaly együtt voltunk Marcival, idén már önálló ügyes nagyfiúként egyedül ment. Vett magának egy bőrszíjon lógó hangulatjelző medált, ami változtatja a színét, gondolom a hőmérséklettől függően, hordja is. Meg egy szép nagy csigát, szerinte polip lakott benne, szerintem inkább tengeri csiga, mindenesetre szép, és lehet benne hallani a tenger zúgását :) Tavaly is vett már egy szép nagy kagylót, köveket meg úton-útfélen gyűjt, úgyhogy letakarította a polca tetejét, és kiállítást rendezett be a kincseiből.
Előtérben a tavalyi kagyló, mögötte az idei csiga

Ezek voltak a napokban, remélem, nem túl nyavalygós a poszt így egyben, nem annak szántam. Ezek csak ilyen kiemelt dolgok, egyébként az elmúlt egy-két nap csuda aranyosak voltak a kölkek. Marcival megbeszéltem, hogy ha úgy viselkedik, mint egy hisztis kétéves, akkor én is úgy fogok vele viselkedni, ha viszont úgy, mint egy okos kilencéves, akkor én is úgy. Nem tudom, ebbe belegondolt-e, de tegnap például zökkenőmentesek voltunk. Regő a hisztik között ennivaló, szerepjátszik, gondoskodik, dumál, a hiszti meg az ő dolga, nem zavar. Csongor meg náthásan is egy kis tündér, a legjellemzőbb szó rá, hogy hálás. Csak fölé kell hajolni, szólni kell hozzá, és már mosolyog, gagyog. Nagyon ritka, hogy rendesen bömbölne, inkább csak panaszkodik, ha szólni akar valamiért, vagy a kurjongatásán lehet hallani, hogy ez most nem vidám. De most is épp édesen játszik a járókában :)

2012. április 12., csütörtök

Kertész leszek...

Most pont ideillik ez a poszt, kint borús az idő és esik az eső, úgyhogy megmutatom, mit csináltunk azon az egy napon, amikor már nem volt hideg, de még nem esett :)
Marci kiskertjét gondoztuk, kezdett gazosodni, de sokkal korábban még nem állhattunk neki, mert olyan picik voltak a növények, hogy kihúztuk volna őket a gazzal együtt. Most viszont már jól láthatóan kikelt minden: a borsó és a retek már egész méretes, a répa és a hagyma még apró, de számomra jól felismerhető, Marcinak meg megmutattam, melyik az. A karalábé pedig valahol a kettő között. Most jut eszembe, sose vetettem még magról karalábét, mindig palántázni szoktam.
Szóval én tisztítottam a sorokat, Marci kapálta a sorközöket, és a végén szépen elgereblyézte őket. Néha én is besegítettem a kapálásba. Most így néz ki Marci kiskertje:


Aranyos volt egyébként, kérdezte, hogy nem zavar-e engem, hogy segítenem kell, hogy nem ő csinálja egyedül? Elmagyaráztam, hogy remélem, ha most megmutatom, pár év múlva már a nagy kertben sem lesz gond, ha megkérem, hogy ugyan gyomláljon már ki egy sor zöldborsót.
Utána még megnéztem a saját salátáimat a "nagy" zöldségeskertben, szépen megeredtek, velük most nem volt dolgom. Viszont lefotóztam még, amit régóta akartam, a kis barackfák, háttérben a birsalmafával. Még éppen sikerült virágzás alatt elkapnom őket, szép kora esti fényben:


2012. április 11., szerda

A Proust-kérdőív

Altairt visszaolvasva találtam ezt a kérdőívet - nála a link az eredeti fellelési helyről, ahol az is kiderül, hogy Proustnak annyi a köze hozzá, hogy ő is kitöltötte. Mivel én meg nagyon bírom az ilyen kérdőíveket, ezért én is:
1. Mikor nevetett utoljára úgy igazán, teljes szívből?
Tegnap, Regő valamelyik dolgán, de már nem emlékszem pontosan.
2. Mikor sírt utoljára?
Múlt szerdán, az iskolai Ki mit tud-on, amikor Marci énekelt.
3. Min tud igazán felháborodni?
Amikor valaki azt hiszi, hogy létezik egyetlen, mindenre érvényes igazság, és ezt terjeszti is. Illetve iskolai dolgokon, Marcis konfliktusaimon, magamban pedig azon, hogy hagyom konfliktussá lenni őket.
4. Minek tud leginkább örülni?
A gyerekeimnek, a családomnak. Ha nem ilyen nagy volumenű dolgokban gondolkodunk, akkor nagyon tudok minden apróságnak, szépségnek.
5. Mi az, ami a legjobban elkeseríti?
Veszekedés, békétlenség.
6. Mi a kedvenc színe?
Zöld. Igazi fű- vagy levélzöld, a  természet zöldje.
7. Mi a kedvenc étele?
Grillezett rakott zöldségek, meg a karácsonykor készített római tálban sült pulykamell vele sült zöldségekkel.
8. Mi a kedvenc itala?
Egészen konkrétan Dúzsi Tamás kékfrankos rozéja. A 2001-es volt nagyon jó, de rozéból az már nagyon öreg lenne. Amúgy állandóan teázom, gyümölcsteákat ízesítés nélkül.
9. Ki a kedvenc zeneszerzője/zenésze/együttese?
Zeneszerző, aki elő is adja: Presser Gábor, Ákos, Zorán. De inkább egyes számokat, stílusokat kedvelek, és nagyrészt azt, amit már a szüleink is kedveltek. Még Andrea Bocellit szeretem nagyon hallgatni.
10. Ki a kedvenc írója/költője?
Vámos Miklós, John Irving, Radnóti Miklós.
11. Ki a kedvenc festője?
Csontváry.
12. Melyik a kedvenc filmje?
Igazából szerelem. De nehezen tudnék egyet választani. Altair megkönnyítette nekem, mert ő is ezt választotta, és egyet tudok érteni :)
13. Mi az a hiba, amiért a leginkább elnéző tud lenni?
Nem szándékos károkozás, ügyetlenkedés, bénázás.
14. Mi az a hiba, amit nem tud megbocsátani?
Tudok nagyon haragudni, megsértődni, de azt hiszem, eddig még mindig megbocsátottam. Ja nem... intrika, áskálódás, főleg durván kivitelezve... az ilyet nem bírom.
15. Kivel nem szeretne találkozni a szaunában?
Jelen testi állapotomban senkivel :D Egyébként tökmindegy, oda nem ismerkedni meg beszélgetni megyek, és nem vagyok egy ismert ember, hogy ciki legyen bárkivel is találkoznom. Jaj de jó lenne úszni meg szaunázni :)
16. Kivel békülne ki a legszívesebben?
Nem jut eszembe senki, akivel össze lennék veszve. Egyvalaki... de vele jó ez így.
17. Kik azok a történelmi szereplők, akiket csodál?
A háttércsaládok, asszonyok a két világháború alatt.
18. Kik azok a történelmi szereplők, akiket a leginkább megvet?
A nácik, akik tényleg, gondolkodásukban azok voltak.
19. Kit vagy kiket tart hősnek a mindennapi életben?
Betegségekkel emelt fővel küzdők, beteget ápolók, beteg gyerekeket szépen nevelők. Önzetlen segítők. És mindenki, aki valamilyen területen legyőzi önmagát.
20. Melyek Ön szerint egy férfi legfontosabb tulajdonságai?
Adjon sok figyelmet, kínáljon biztonságot. Aztán intelligencia, legyen jó beszélgetőpartner, humoros, kedves is. Legyen férfi, hogy nő lehessek mellette.
21. Melyek Ön szerint egy nő legfontosabb tulajdonságai?
Melegség, nőiesség, gondoskodás. Erő, kreativitás, kitartás.
22. Mit tart Ön a legfontosabb erényének?
Jaj ezek nagyon nehéz kérdések... Az jut eszembe, hogy gyors vagyok és multitaskingolok, többfelé tudok figyelni egyszerre, ez nagyon praktikus.
23. Mit tart Ön a legnagyobb hiányosságának?
A hirtelen haragomat, türelmem végességét és hirtelen elvesztését.
24. Mi az, amitől a legjobban fél?
Betegségek. Meg a fogorvos...
25. Hol élne a legszívesebben?
Ha nem itt, akkor Skandináviában vagy Kanadában, konkrétan Victoriában.
26. Hogyan képzeli el a földi boldogságot?
Hajjaj... Alapvetően a jelenlegi életem kicsit simábban, nyugisabban, több utazással, programmal, kész házban, és a családtagjaim boldogságával, jólétével, jóllétével. Tágabb értelemben hosszan tudnám ragozni... ajánlom a bő egy héttel ezelőtti Perfect World c. bejegyzést.
27. Történt-e az Ön életében igazi csoda?
Kinek mi a csoda... Szerintem igen, három.
28. Miben vagy kiben hisz Ön?
A magam módján hiszek Istenben. És az emberekben is hiszek, mert naiv vagyok.
29. Milyen feliratot látna szívesen a sírkövén?
Van egy Bródy-dalszöveg, Csak egy nap az élet... ezt találtam ki egyszer. Vagy van a mottóm: "Vedd észre a szépet a fa levelében, a járda repedésében, az esőfelhő szürkeségében, az irodád ablaküvegében. Fedezd fel a jelenben a csodát, hogy milyen jó, hogy éppen most létezel." Ezt bárhova szívesen kitenném, és milyen jó lenne már az élőknek egy sírkövön olvasni, mintha üzenet lenne a múltból. De nem akarok sírkövet, engem hamvasszanak és szórjanak a Balatonba, vagy még inkább Dömösnél a Dunába. Ha addig meggondolom magam, még szólok!
30. Ha visszamehetne a múltban egy tetszőleges korra vagy napra, melyiket választaná?
Szent Margit korát. Kideríteném, hogy ő vagy valamelyik rokona, ismerőse én vagyok-e. Azokon a helyeken ugyanis, ahol ő vagy a nagyjából korabeli és családjabeli történelmi személyek megfordultak, annyira rejtélyes módon otthon érzem magam...
31. Ha előre mehetne a jövőben egy napra, évre, évszázadra, melyiket választaná?
Megnézném a nagymamakoromat. De egyelőre nem maradnék ott.
32. Mit kívánna magának egy jó tündértől?
Egészséget, családi harmóniát, hosszú életet a szeretteimnek.
33. Kinek a sorsára cserélné el az életét?
Nem cserélném el.
+1 Kinek tenné fel ezeket a kérdéseket?
Sok ember válaszai érdekelnek, a barátaimé, ismert és ismeretlen ismerőseimé. Aki hasonlóan szeret kérdőívezni, mint én, az vigye :)

Gyerekekről

Úgy tűnik nekem, régen meséltem már a kicsikről. Marci ügyességei elvették a teret :) a rosszaságairól meg nem írtam mostanában, de írtam eleget korábban, most inkább örüljünk neki meg legyünk büszkék rá :)
Regőt viszont általában meg kell zabálni. Van, amit nem is lehet megfogalmazni, pillantások, kacagások, viselkedésbeli dolgok, de vannak édes, vicces, megható történetek, gyerekszájak is.
 Tegnapelőtt például öltöztetem, áll a pelenkázón, és teljesen spontán azt mondja: szeretlek anya, olyan nagyon szeretlek! És bújik a nyakamba, ölel. Elfutotta a könny a szememet. Ugyanaznap Péternek is: szeretlek apa, menjünk hintázni!
Hogy mennyire vigyáz Csongorra és milyen gondoskodó vele kapcsolatban, az naponta kiderül, amikor épp nem tudok rögtön rohanni hozzá, ha sír. Regő bármit abbahagy, játékból, meséből is felkel és szalad: "majd én meghintázom!" vagy "jövök Csongor! hol van a cumid?". Visz neki textilpelust, játékot, boldog, ha Csongor megfog valamit, nem is tudom, honnan tudja, hogy ennek a kicsi embernek most ez a nagy attrakció, de ugrál, tapsol és kiabál: nézd, megfogta! Persze ha leteszem Csongort, rámászik vagy épp megrángatja a kezét, szóval van kiképzés is, de hát meg kell tanulni, milyen is harmadik gyereknek lenni.


Ezt a fogás dolgot egyébként már elég jól tökélyre fejlesztette Csongor, most már szerintem csak akkor nem fog meg valamit, ha nem akarja. Lassan, koncentrálva nyúl, szinte látszik, ahogy forognak a fogaskerekek a kis fejében: most ezt a kart erre mozdítom, az ujjakat ide teszem ééés megvan! 

Én meg épp a hízásának drukkolok. Alapvetően nem aggódom a múlt havi 26 deka miatt, csak azt nem akarom, hogy a gyerekorvosunk kezdjen aggódni és például tápszert javasolni vagy ilyesmi - Marcinál még más orvosunk volt, Regő meg úgy hízott, mint akit fújnak, úgyhogy e téren nincs tapasztalatom. Ha eszembe jut, ráállok este Csongorral a mérlegre, 6.7 és 7 kiló között mindent mutat, úgyhogy majd meglátjuk. Most nézem, hogy április 20. péntek, úgyhogy csak utána szerdán, 25-én megyünk mérésre, tehát nyert plusz öt napot, amit hízásra fordíthat :)
Regő amúgy nem sokat változott, ugyanúgy az állatokat imádja, állatos könyveket, figurákat, mostanában a plüssöket is. Autózni, építeni, vonatozni szeret, imádja Marcit, apát, nagyon várja őket haza mindig. Mai mondása - kicsit náthásak lettek reggelre:
 - Nem vagyok taknyos, csak becsuktam az orrom!
És ilyen duplo autót épített a két duplo bácsinak:

2012. április 10., kedd

Linkajánló

Marcinak mostanában nehezen ment a szorzás-osztás. Kicsit lehet, hogy túl gyorsan haladnak az én ízlésemnek, nincs igazán ideje a tanultaknak, hogy mélyre kerüljenek, készséggé érjenek. Keresem a játékos lehetőségeket, amik nem az unalomig gyakorolt példákkal segítenek neki és taníttatják meg vele észrevétlenül azt, ami nehezen megy, vettem például szorzós-osztós LÜK füzetet. Illetve a nyuszi hozta :)
Kicsit meglepett, hogy ma az iskolából hazajőve ő maga ajánlott egy honlapot, amin feladatokat szoktak megoldani időre, villámkérdés jelleggel, ezt. Pár tesztet rögtön meg is csináltunk, és érdekes módon tíz másodpercen belül rávágta a helyes megoldásokat, egyszer 90, egyszer 95 százalékos lett. Talán mert így mégiscsak más a szorzás is, ha a számítógépes játék álarca mögé bújik...

A másik oldal, amit ajánlok, egy személyiségtesztes honlap, már egyszer megcsináltam, de akkor nem mentettem el, most viszont újra rátaláltam. Rám elég jól illik a jellemzés, én ilyen vagyok. Szerintem ez elég alapos, nem olyan kis vacak, mint amilyeneket az újságokban találni, bár én azokat is szeretem, csak nem veszem nagyon komolyan a végeredményt. Ennek viszont már valamennyire igen.

2012. április 9., hétfő

Képpótlás

Most csak kettőt hoztam, de elvileg majd még kapok!

Hogy kerül a gyerek az asztalra...?

Regő báránnyal és Bence (vagy Márk?) rendőrautójával:

A hét gondolata - Kedvenc ünnepem


Ezúttal, nyilván a húsvétra való tekintettel, az a hét kérdése Altairnál, hogy kinek mi a kedvenc ünnepe.
Írhatnám a húsvétot így aktuálisan, mert szeretem ezt is, és most szép a tavasz odakinn, kelnek a kiscsibék, virágoznak a fák meg minden. De a húsvét igazából akkor lenne a kedvenc ünnepem, ha az eredeti, pogány tavaszünnep lenne. Ha nem keverték volna bele Jézus halálát és feltámadását. Sose értettem amúgy, miért ez a kereszténység legnagyobb ünnepe. Persze, értem, hogy ezzel váltott meg bennünket Krisztus. De hogy a halála és feltámadása nagyobb ünnep legyen, mint a születése... Olyan önzőnek tűnt ez nekem, hogy nem is őt ünnepeljük, hanem magunkat, a saját feltámadásunkat, nem tudom, ez érthető-e. És szerintem, ha a karácsony, a születése nincs, akkor nincs a feltámadása sem. Persze abba is bele lehetne menni, hogy a karácsony is a napforduló ünnepe volt eredetileg, és csak odatették Krisztus születését, hogy a pogány ünnepet ellensúlyozzák, de nekem ezzel együtt szimpatikusabb.
Szóval a karácsonyt nevezném az egyik kedvenc ünnepemnek, a másik pedig az anyák napja. Szeretem a hagyományokat, így nem érzem kellemetlen elvárásnak, hogy húsvétkor sonkát és tojást "kell" főzni - szívesen főzöm, szívesen tartom ezt a szokást. De szeretem a saját hagyományainkat is kialakítani. Így karácsonykor saját menünk van, vegetáriánus, ez viszont már azt hiszem, hat éve a mi hagyományunk. A karácsonyfa és a díszítés nem titok, az ajándékok viszont meglepetésből vannak, és a Jézuska hozza őket. Szeretem a hangulatot, a készülődést, már nyár vége felé gondolkodom rajta, hogy kit mivel ajándékozzak meg. Igyekszem mindenkinek valami saját készítésűt is adni. Szeretem a sütést-főzést is, de nem viszem túlzásba, nem akarok fáradt háztartási robotként lerogyni a fa alá szenteste. Aztán szeretem azt is, hogy együtt a család, Marcinak kivételesen megengedjük, hogy tovább fennmaradjon és megnézünk együtt egy filmet... és szeretek 25-én együtt semmittenni, játszani a gyerekek új játékaival, pihenni, lustálkodni. És régi, de nálunk újonnan meghonosított hagyomány, ezt is én hoztam, de nem otthonról, hanem olvastam: a szentestei vacsora előtt egy almát annyi darabra vágunk, ahányan az asztal körül ülünk, és mindenki megeszi a maga darabkáját, hogy jövőre se legyünk kevesebben.
Szép és igaz, hogy  jobb adni, mint kapni, és valóban, nincs is szebb a gyerekünk, párunk, családunk öröménél, csillogó szeménél. De én bevallom, nagyon szeretek ajándékot kapni is, izgalommal várom, mivel gondoltak rám, szeretem a szép csomagolást... Nem az érték számít, hanem a gondolat, nagyon tudok örülni apróságoknak is.
Az anyák napja pedig... Nem tudom, Marci mikor lesz akkora, hogy magától is eszébe jusson vasárnap reggel kiszaladni a kertbe és hozni egy szál virágot, vagy valami más apróság, de egyelőre - bár jólesne - nem zavar, hogy még nem tart itt. Mert az iskolai ünnepeket imádom, végigsírom, nagyon várom évről évre. Marci harmadikos, ami azt jelenti, hogy óvodával együtt idén lesz a hatodik anyák napjám, és még nem tudtam megunni. És idén lesz az első háromgyerekes, jövőre pedig az első óvodai Regővel... :)

Kenguruzsebes pulcsi, második felvonás

Így kell gazdaságos szülinapi ajándékot adni: köss egy pulcsit karácsonyra, ami túl kicsi lesz. Kösd meg még egyszer, és add ugyanazt szülinapra :)
Na jó, a dolog nem volt ilyen egyszerű. Amikor az eredeti darab kicsi lett, azt gondoltam, sebaj, maradt még jó sok ebből a fonalból (Fűegér nevű a vateráról, Ágitól, barnás-kékes-szürkés színátmenetes félgyapjú, dupla szálát használtam) úgyhogy a méreten aluli pulcsi majd az enyém lesz, a maradék fonalból meg kötök egy nagyobbat Péternek. Azért az gyanús volt, hogy egy teljes, pláne nagyobb pulóver nem jön ki a maradékból. Eleje, háta és egy majdnem teljes ujja volt meg, amikor elfogyott a fonal, így elbontottam a karácsonyi pulóvert. Ebből fejeztem be az utolsó pillanatra, és megint maradt egy jó nagy gombóc, szerintem egy felnőtt mellényre való. A pulcsi pedig ezúttal jó lett!
A Fonalfalóban 524 gramm játszik: az a fonal, ami nem bontásból származik. A kicsi pulcsit alkotó fonal ugyanis játszott tavaly. Ezzel jó nagyot léptem előre, hiszen eddig szinte csak ezen dolgoztam idén.

Húsvét

Ahogy írtam, szombaton hajnali ötkor keltem - ebben Csongor is segített. Megetettem, átöltöztettem, aztán kitettem egy takaróra játszani - nem akart már visszaaludni - amíg a húsvéti nyúl nevében szétszórtam a nappaliban a tojásokat, édességeket, egy-egy könyvet és egy-egy sapkát gyerekenként. Csongor csak egy csokinyulat kapott, amit majd jól megeszek neki, és anyatejen átszűrve megkaphatja. Aztán amíg fel nem ébredtek a többiek, addig vasaltam, készültem rá, hogy reggeli után indulunk Ságvárra. Kicsit sajnáltam, hogy most a szobában volt a tojáskeresés, de este már esett egyszer, nem akartam kockáztatni.
Aranyosak voltak, ahogy pizsamában gyűjtögették, amit találtak, de kicsit elkenődtem, mert Regő most eleinte jóval kevésbé volt lelkes, mint Mikuláskor. Érdekes, Marci az, aki nem szokta jól venni, ha ébredés után, hirtelen meglepetés éri - most Regő volt elfogódottabb, félszegebb. Persze Marci már rutinos, ő már számított erre, Regő meg a tavalyira nem is emlékszik. Csongor meg eddigre visszaaludt a csinos nyuszis rugijában.



Volt hiszti is, megint Regő részéről, mert ő persze mindent ki akart bontani, amit talált, és ami nem is az övé volt. Ő ugyanis egy-egy csomag kekszet, müzliszeletet kapott, meg műanyag állatkát és könyvet, inkább Marci kapott édességeket. Egy Kinder-tojást meg is ettek, azt hagytam, mégiscsak kivételes alkalom lett, de a többit gyűjtöttük dobozba, kosárba. Aztán el lehetett terelni a figyelmét, örömmel olvasta a kapott könyvet, aztán reggeliztek és készülődtek ők is a mamához.
Ságvárra ezúttal Ancsáék és az unokatesók mellett Ágiék is jöttek, úgyhogy együtt volt végre a teljes nagycsalád. Csak Papa hiányzott - pénteken lett volna 85 éves, és a napokban lesz egy éve, hogy nincs velünk. A gyerekek örültek egymásnak, szépen játszottak. Izgultam, hogy Csongor aludjon a kiságyban, mert itthon teljesen rászokott a hintára, és ha este a kiságyban akarom altatni, akkor Regő biztos, hogy felébreszti. Nappal ott se nagyon tudott aludni szegénykém, egy szűk órára elbóbiskolt egy fotelban, estefelé meg az ölemben. De azt nagyon tudja már, hogy a fürdés után szopi és alvás jön, mert este viszont gond nélkül elaludt a kiságyban. Úgy csináltam, hogy előkészítettem a szobát mindenkinek, Regő és Marci pizsamáit, mesekönyveit kivittem a nappaliba, amíg ők vacsoráztak, addig fürdettem és altattam Csongort, így az ő fürdésük, meséjük alatt a kicsi már egy ideje aludt. Aztán amikor bementek ők is, akkor már nem zavarta, hogy Marcinak égett a kislámpa, vagy hogy Regő még kétszer-háromszor kimászkált és újra le kellett fektetni. Csongor nem ébredt fel, csak a szokásos két éjjeli szopizásra, ráadásul reggel fél hat felé magam mellé vettem, és így még aludt fél nyolcig!
Ságvárról sajnos nincsenek képeim, elfelejtettem gépet vinni, pedig itt is volt tojás- és ajándékkeresgélés a lakásban még szombat délután. Ajándékból egy-egy apróságot kaptak: kisautót, labdát, kártyát, Csongor több bébijátékot is a közelgő névnapjára tekintettel.  Ezeken kívül persze édességet, gyümölcsöt, úgyhogy most Mikulásig megint nem kell ilyesmit venni. Na jó, nem olyan nagyon sokat, és válogatottat, főleg Regőre tekintettel. Aztán jött a sonkás-tojásos-tormás húsvéti vacsora.
Vasárnap délelőtt bár hideg, de száraz idő volt - szombaton volt vihar dörgéssel, villámlással - ki tudtunk menni a kertbe, kicsit kimozoghatták magukat a gyerekek. Kaptak egy-egy buborékfújót is, és meglepetésemre Regő ügyesen tudta már fújni, és nem is öntötte ki a tartalmát. Legutóbb még nem ment neki, most meg mintha mindig ezt csinálta volna. Az állatokat most csak messziről, a kerítésen át néztük, nagy sár volt náluk.
Ebéd után Marciért eljött az apja, Regő aludt egyet, Bence kivételesen nem, így Csongorral és vele játszottunk. Ő is és Márk is olyan aranyosak, finoman, óvatosan bánnak vele, Márknak különösen tetszik! Közben én már pakolásztam, és Regő ébredése után indultunk haza.
Ez egyébként a nem sikerült sütemények húsvétja. Péter túrótortája nem dermedt meg, igaz, hogy egy picit változtattam a recepten, de azért megdermedhetett volna igazán. Azért finom lett, csak kanállal kellett enni. A méteres kalács krémje nem lett olyan kemény, mint kellene ahhoz, hogy jól szeletelhető sütemény legyen - ez is csak szépséghiba, azért ehető. Viszont a hazaérkezésünk után álltam neki sós kalácsot sütni, hogy azt ehessük az itthoni sonkához, tojáshoz. A kalács miatt csak este kilenckor vacsoráztunk, ráadásul kenyeret - ugyanis nem kelt meg, vagy nem eléggé, de az ellenség fejbevágására kiválóan alkalmas. Sebaj, ma reggel pótoltam, és így másodjára gyönyörű magas kalácsom lett.
Péter és Regő elmentek locsolni - meghatódtam, kis nagyfiam most először vesz részt ebben. Marci az apjánál, Csongor alszik - kellemes húsvéti ünnepeket mindenkinek!

U.I. képeket fogok pótolni, ha kapok a családtól!