Ezennel eljött az a nap, amikor mindhárom gyerek felöltözve, megreggelizve fél nyolckor a kapun kívül volt :) Na jó, én is velük, csak én még nem reggeliztem. Sikerült így összehozni a reggelt, és nem is volt nagyon bonyolult, bár Péter is itthon volt most és segített, de azért büszke voltam magunkra :) Sétáltunk, elkísértük Marcit az iskolába, voltunk boltban, postán, védőnőnél. Jó hideg volt, de hazafelé már sütött a nap, Csongor jót aludt a babakocsiban.
A védőnőnél megmértük Csongort, 5330 gramm, örülök neki, mert a vírusos napokban, a valamivel kevesebb tejemmel sikerült most 250 grammot híznia. Most már amúgy azt gondolom, hogy sikeresen visszaszaporította a mennyiséget, mert megint háromóránként kelt éjszaka, igaz, jó hosszan fent volt, több váltásban szopizott, de közte hosszút aludt. Szegény, megkeverem rendesen a tejmennyiséggel élete első heteiben: épp elkezdett enni, gyarapodni, amikor jött a háromhetes növekedési ugrás, aztán elkezdtem fejni, aztán jött a vírus, most majd megint nekiállok a fejésnek, de mire beállítjuk az együttes mennyiséget, majd jön a hathetes ugrása... de aztán már egyenesbe kell jönnie! Kicsit rá is hatott szerintem a vírus, volt egy kis hasfájása, egy-két vizesebb széklete, de szerencsére ennyi. A BCG hege nagyon ronda, duzzadt, púpos, lila, egy réteg bőr már le is jött róla és alatta piros, szóval határozottan megeredt, az biztos.
Regő is nagyon aranyos volt Évánál, játszott, mutogatott mindent, Éva kicsit tesztelte is, állatokat ismert fel képről, és közölte, hogy "nem manó, hanem Csongor" :). Aztán megmérte magát a mérlegen és megmutatta a fogait, amit most jó volt így ellenőrizni, mert én a napokban egy futó bepillantással felfedeztem a tizenhetediket, most viszont alaposabb számolás alapján felfedeztem, hogy már majdnem teljesen kint van a 18. is, és bújik a 19. csücske, szóval nemsokára kész a tejfogsor.
3 megjegyzés:
És mindehhez hánykor keltél? :) Mert én is a háromgyerekes készülődős reggeleken kezdtem felfogni, hogy jóanyám miért kelt 5-1/2 6 körül a 6 gyerekhez...
Hatkor csörgött az óra és fél hétkor keltem :) de Marci már önálló, Regőt meg benti ruhába az apja öltöztette :)
Nagyon ügyesek vagytok a reggeli indulással! :)
Jó, hogy Péter tudott segíteni most, kell egy kis átmenet, aztán menni fog egyedül is.
Örülök, hogy jól vannak a fiúk, Csongor pedig ügyesen megoldja a maga ennivalóját! :)
Regőnek gratula a majdnem kész fogsorhoz! Jut eszembe, nekem is meg kéne már számolni, az enyémek hol tartanak, mert egy jó ideje nem volt számvetés. 16-17-nél álltam le, de mostanában nem nagyon nyűglődnek miatta, úgyhogy nem nézegettem.
Megjegyzés küldése