Eggyel jobb nap

Jobb, mert nyugalmasabbra sikerült. Reggel csak csodálkoztam, hogy lehet, hogy ilyen gyorsan, ügyesen elkészültünk - talán mert Csongor fél hatkor kelt, és némi hancúrozás után feladtam, hogy visszaaludjon, és esetleg én is. Nem is tudom, mi jobb, fél hétig aludni, vagy addig szinte mindennel elkészülni? 

Megint itthon hagytam, amikor az oviba mentem, mert aludt, amikor indultam. Viszont Regővel sikerült kompromisszumot kötni. Az én gyerekem ugyanis az egyetlen a világon, akinek a tél és a hó nem azért öröm, mert lehet szánkózni, ő menni, mászni, járni, esni-kelni akar benne. Biztos más gyerek is, de azért a szánkót általában szeretik... Regőnek kicsit kényszerű közlekedési eszköz. Szóval a kompromisszum abban állt, hogy az ovi utcájában, ahol amúgy úgyse tudtam volna húzni, mert aszfaltos és rendesen letakarították, ott átkelhet a félretolt hótorlaszokon, de az utca végén felül és onnantól hazahúzom. És így emberi idő alatt haza is értünk, még hiszti se volt. 

Marci pedig remek bizonyítványt hozott, úgy örültem neki, majdnem elsírtam magam. Azért is, mert látok némi cinkos tanítói jóindulatot, amiért hálás vagyok. Négyes a matek, környezet, a rajz (!), a technika és a magatartás - történelmi pillanat, az első négyes magatartás. Mert eddig változó volt, mindig volt valami apróság, elevenség, rossz fa a tűzre. Idén se lett angyal, de sokat komolyodott. Ötös pedig az összes többi, ráadásul a magyar, az ének, a német dicséretes. Csak hallgattam, hallgattam, ahogy olvasta, és olyan jó érzés volt. Pedig hiszek abban, hogy a jegyek nem jelentenek semmit az életben való boldogulással kapcsolatban, de ezt inkább a rossz jegyekre szeretem értelmezni megnyugtatásul :) Megünnepeltük a tegnapi kókuszgolyóval, és koccintottunk egy-egy pohár almalével, Csongor is kapott.

És persze megvoltak most is a hangoskodások, a visszaszólások, a nyűgök-nyavalyák, de nem jutottak el arra a szintre, hogy elveszítsem a türelmemet. Csak így tovább.