Fiúk közt, csacsik közt és Csillagvárban

Mindig egy picit el vagyok maradva a blogolással :) ez a keddi programunk, én meg csütörtökön írom meg, de hát szerencsére rengeteg az írnivaló, és emiatt is kevés az idő magára az írásra. (Ráadásul most úgy néz ki a blog, mintha csak gyerekblog lenne, pedig vagy három könyvről van a fejemben a beszámoló, plusz a kert és a többi, de mivel most szegény kertemről három hétig csak hallok, kötnivalót meg nem hoztam, szóval most ez ilyen, de lesz majd még másmilyen is!)

Na visszatérve, szóval keddre meghívásunk volt Moncsihoz. Ő is egy boszorka, merthogy három fia van, de neki már a legkisebb is pocakon kívül virgonckodik: Máté ötéves, Samu kettő múlt, és a pici Peti három és fél hónapos. Sajnos talikon sosem találkoztunk még, ők ide laknak közel, a talik meg nagyrészt Budapest környékére szerveződnek. Már tavaly is össze akartunk futni, de valahogy nem sikerült, idén viszont már megoldottam. 

A gyerekek általában korán kelnek - kivéve, amikor menni akarok velük valahova, akkor minimum nyolcig alszanak :) Sürgetni viszont nem akartam őket, mégiscsak nyaralás van, így kis mese, reggeli után még boltba is mentünk némi útravalóért, és tíz óra felé indultunk el. Sikeresen megtaláltuk Moncsiékat. Máté még oviban volt, úgyhogy először babáztunk a pici Petivel, az én fiaim is feltalálták magukat Samuval. Mindig kíváncsi vagyok, hogy reagál Regő a kisbabákra, próbálok ebből következtetéseket levonni a féltékenységgel kapcsolatban - hát most annyit mondott, amikor mutattam neki Petit, hogy aha :) aztán ment tovább játszani. 

Nem sikerült túl sok jó fényképet csinálnom, állandóan mozgásban voltak :) Moncsi hamarosan lefektette Petit és Samut, mi kaptunk finom ebédet, nemsokára hazaérkezett Máté is, és társasoztunk. Marci nagyon élvezte, Regő hol elvolt külön valami izgalmas, számára eddig ismeretlen játékkal, vagy a maga módján próbált csatlakozni a társashoz.

Közben ki is mentünk valamikor, nem tudom teljesen felidézni a sorrendet, azt hiszem, Samu ébredése után volt. Volt több motor és egy szuper utánfutós traktor, és egy elég nagy csúszda. Viszont rettentő meleg, tűző nap, amit én elég nehezen bírtam :) és lassan indulni is kellett, egyrészt mert Regő kezdett már bújós, álmos lenni, és a tapasztalat az, hogy idegen helyen nem alszik el, de az autóban igen, másrészt mert még terveztem programot aznapra. Megköszöntük szépen a talit - köszönjük, Moncsi! - és Visz felé vettük az utat. Ha valaki nem tudná, ott egy csacsifarm várja a látogatókat. A linken található honlap számomra kicsit többet ígért, mint amit találtunk, utólag úgy tűnik, inkább csoportok, táborok számára ideális a hely, de azért nagy élmény volt nekünk is! Regő az autóban elaludt, az út pedig rövid volt, de nagyon szép a somogyi dombokon keresztül - nem szoktam ébreszteni, de sajnáltam volna kihagyni a programot azért, mert ő még alszik. Fekve tettem át a babakocsiba, hátha alszik még, de pár perc múlva felült és fel is élénkült.

A csacsifarmon ha jól emlékszem, 14 szamár él jelenleg. Nagy részük egy karámban legelészik, napozik és fürdik a porban, barátságosak, odajönnek a kerítéshez és meg lehet simogatni őket.

Kicsit távolabb egy halastó mellett csacsimama volt kikötve, mellette egyhetes kicsinye legelészett szabadon, nagyon aranyos volt! Először azt hittem, nem is igazi, olyan volt, mint egy nagy plüssállat :) nagyon puha szőre van, hatalmas szemei, édes kis bumfordi formája. És ő is nagyon barátságos, no meg persze kíváncsi - ő a kíváncsi kiscsacsi :)

Innen már ugyanezen az úton visszafelé mentünk, kicsit meg is ijedtem, hogy ennyi a program? de aztán láttam, hogy lehet szamaragolni és kordén utazni is. Csak az előbbit választottuk ki Marci számára, két felszerszámozott szamár várta a vállalkozókat. Marci egy jó negyedórán át járta be a farmot szamárháton, Regővel az árnyékban vártuk, aztán ő is felült a csacsira.

Mivel ez a program még így is kicsit rövidebb volt, mint amire számítottam, elővettem a térképet, és megnéztem, mi van még viszonylag közel, amit estig útba ejthetünk. Némi böngészés után kiválasztottam a balatonszentgyörgyi Csillagvárat - ha jól tudom, gyerekkoromban voltam ott, de alig emlékszem, és sok változás is történt, régóta meg akartam nézni. Az autópályán hamar oda is értünk, könnyen megtaláltuk, és nagyon örülök, hogy nem jöttünk korábban haza helyette, mert a nap fénypontja lett!

Először is megnéztük a várat, nagyon élethű panoptikum-jelenetek vannak berendezve benne, kovácsműhely, egy kocsma, egy lakóház, ahol az asszony éppen főzi a vacsorát, a várúr szobája... látványos. A központi tér sarkában meglepően mély kút van a váron belül. Innen fel is és le is csigalépcső vezet, a pincében nagy meglepetésemre plüssmackó-kiállítás fogadott, a padláson pedig babakiállítás, különféle korhű, 16-17. századi ruhákba öltöztetett babákkal, voltak ott különféle úrhölgyek és parasztmenyecskék, Rákóczi kuruc katonái és mesteremberek. 

Ez maga a vár, nem egy régi kővárról van szó, inkább vadászvár, régen tornyos volt:

A vár előtt fa játszótér, mellette működő csárda remek és olcsó fogásokkal, egyszerű helyi ételekkel, hatalmas vacsorát ettünk itt hárman szuper ár-érték arányban. A csárda előtt valódi fa lugas szőlővel, a hátsó falát és a szemközti falat régi mezőgazdasági, háztartási eszközökből, szerszámokból álló kiállítás borítja, amit a gyerekek elérnek, ki is próbálhatják. A két fal között hatalmas szőlőprés áll, a szemközti épület mellett pedig tágas állatsimogatóba juthatunk ki.

Regő a lugasban:

A kiállítás egyik fele:

Sajnos itt már keveset fényképeztem, merülőben voltak az elemek, de azért ezt a néhányat sikerült. Marci íjászkodott is, meg csillagot és lópatkót dobált célba, na azt már nem bírta a kamera. Van még egy kovácsműhely is, meg a Balaton mindmáig legnagyobb vitorlásának, a Phoenixnek az 1:7 arányú - és így is méretes - makettje. Mire mindent megnéztünk, Marci még épp érmét nyomtatott magának ötforintosból, amikor mennydörgést hallottunk és csöpögni kezdett az eső. Szaladtunk az autóhoz, hogy ne járjunk úgy, mint tegnap, mert jó volt bőrig ázni, de azért jóból is megárt a sok :) és épp addigra szakadt le az ég, mire magunkra csuktuk az ajtót. Este 7 felé értünk haza, és a gyerekek - főleg persze Marci - alig győzték mesélni az élményeket a nagyszülőknek.