MérőMaraton

Tegnap volt életem első igazi futóversenye. Jó, volt már a Fut a falu meg a Szigetfutás, de ez volt az első, ahol nevezés volt, meg chipes időmérés, szóval ilyen komoly dolgok, amikkel most először találkoztam.

Eredetileg azért néztem ki ezt a versenyt, merthogy a húgom Kaposváron lakik, ez meg Kaposmérőn volt - innen is a neve - és elképzeltem, hogy majd ők is kijönnek, visszük a gyerekeket, szép idő lesz, utána elmegyünk hozzájuk is, tök jó lesz. Aztán persze beszerveződött nekik valami más program pont erre a hétvégére, de azért így is tök jó volt :) A hét kilométeres táv nekem ideális, olyan táv, amin már van rutinom, de azért mégis kihívás, főleg idegen terepen és versenyszituációban.Tehát neveztem, és izgalommal készültem a versenyre.
A szép idő persze álom maradt, annak drukkoltam, hogy pont akkor ne szakadjon az eső, vagy ne legyen olyan mértékű a sár, amiben már nem lehet mozogni. Mifelénk a hétvégét megelőző egy-két napon már kellemes, a száradást elősegítő idő volt, száraz és szeles, de ez nem jelenti azt, hogy tőlünk délebbre is így lenne. A pálya kijelöléséről láttam fotókat, na ott volt sár, de ez nem riasztott el.
Szombat reggel persze elaludtunk: hatkor akartam kelni, gyorsan mindent megcsinálni, hogy aztán csak a gyerekeket kelljen rendezni. Ehhez képest hétkor riadtam fel, fél nyolckor akartam indulni eredetileg... Ez már nem jött össze, de rekordsebességgel sikerült összekészülődnünk, és úgy elindulnunk, hogy volt idő helyben érvényesíteni az előnevezésemet, megkapni a rajtcsomagot, még bemelegíteni is. A MérőMaratonos pólót rögtön felvettem, gondoltam abban futok, ha a verseny előtt odaadják - így aztán szegény kis családom alig ismert meg, a rikító sárga láthatósági mellényemet keresték.
Fáztam nagyon, biztosan az izgalom is tette, kicsit merev is voltam az elején. Tényleg igaz, hogy húz a tömeg: nem akartam nagyon sietni, számomra a lényeg a teljesítés volt, magamhoz képest jó idővel, a helyezés nem számított. De ahogy mindenki kilőtt a rajtból, nem tudtam nem menni velük, később kellett visszafognom magam. A pulzusmérő órát vittem magammal, persze nem pont a rajtban kapcsoltam be és a célban ki, de azért tájékozódásra jó volt. Hihetetlen magas pulzussal mentem, és ebben biztosan benne volt az izgalom is, már a rajt előtt is magasabb volt, mint egy itthoni futás elején, induláskor meg 158, és aztán végig 160 fölött, de volt 178 is. Képtelen voltam lejjebb vinni, pedig igyekeztem visszafogni magam, figyelni a légzésre, meg minden. De nem volt rossz azért. Az első kanyarban integettem Péternek, Regőnek és Csongornak :)
Pár utcányit, talán az első két kilométert futottunk a faluban, aztán kiértünk a dombokra, erdőben nem jártunk, de a Kassai-völgy mellett igen (lovasíjász), átfutottunk a Kaposon és láttunk szép árvizeket és belvizeket. Sár volt, kerülgettük meg cuppogtunk, mikor hogy sikerült. Pont indulás előtt volt egy kis zápor, de szerintem az előző hetek csapadékához az már nem osztott, nem szorzott.
Néha nézegettem az órámat, az első két kilométert ötperces átlaggal tettem meg, csak lestem, hogy ezek szerint ilyet is tudok. Aztán lassultam egy kicsit, de nagyon sokáig hatos átlagon belül voltam nagyjából. Egy frissítőpont volt, de ott még nem kértem semmit, itthon se szoktam ilyen távon. Visszafelé jó volt, hogy már ismerős terepen haladok, lehetett számolgatni, mennyi van még hátra. De valamit elmértek - később megtudtam, a sár miatt áthelyezték az útvonalat, ezért a kilométereket jelző táblák nem mind ott voltak, ahol lenniük kellett volna. Hat kilométernél már kezdtem volna kiengedni, hogy de jó, már csak egy van vissza. De az az egy nagyon hosszú volt, beértünk a faluba, azt hittem, másfelé vezetik, mint kifelé menet, mert az nem lehetett egy kilométer. Még egy utca... még egy utca... nem értettem, hol van már a cél? Nehéz volt így az az utolsó kilométer, de végül megláttam az iskolát, a célt, ahová az előttem haladók befordultak, és befordultam én is, a kaposmérői polgármester várt, kezet fogott, gratulált, kaptam érmet, mindenki kapott, ez is olyan jó dolog volt. És ott aztán legurítottam rögtön három pohár finom, meleg teát, az nagyon jólesett. Az időeredményem 49:32 lett, itthoni térképes mérés szerint 7.38 kilométeren, elégedett vagyok vele.
Aztán hívtam Pétert - nem voltak ott a célban, játszóterezni vitte a gyerekeket. Elindultak a cél felé, én addig pihegtem, leadtam a chipet, aztán örültünk egymásnak. Regőnek vettem finomságot, mert Péter megígérte neki, hogy ha beérek, akkor kap, és olyan aranyos volt, apának is vett egyet. Elmentem lezuhanyozni, átöltözni, nagyon szuper volt, hogy rendes forró zuhanyt lehetett venni, új ember lettem tőle. Aztán már közeledett a dél - korábban szó volt kirándulásról, vagy hogy meglátjuk, ott milyen programok vannak, de az idő nem volt elég jó, gondoltuk, a gyerekek elalszanak az autóban, és mire hazaérünk, még mindig beleférünk az ebédidőbe. Vettünk útközben mekis kaját, mert megérdemlem :) anyuékhoz is benéztünk elbüszkélkedni útközben, én meg örültem életem első igazi teljesített futóversenyének.
Hoztam néhány képet:

A rajt után két sarokkal integetek a családnak

Terepen

Célfotó - hát nem az a dinamikus :)

Érem :)

És itt található egy rövid videó az eseményről: http://kapos.hu/videok/kapos_sport_sportmusor/2013-04-08/kapos_sport_2013_aprilis_08_hetfo.html
Nagyon jól szervezett verseny volt, kedves emberek, akiken látszott, hogy a szívükön viselik a versenyt és hogy a településüket megismerje az ország. Viszem is a hírét, legközelebb gyertek el Ti is!