Megoldókulcs

Milyen jó, hogy az egyik Vekerdy-könyvemet olvasgatom olyankor, amikor a könyvtári szépirodalmat féltem. Abszolút nem kerestem célirányosan, az egyik kérdéses-válaszos könyvét olvasgattam szépen sorban, amikor ezt találtam:

"A kilencedik életév körüli időt a gyermeklélektan (Mérei) a metafizikus nyugtalanság korának nevezi. A Waldorf iskola megalapítója, Rudolf Steiner pedig a Rubicon-átlépés korszakának. Sokáig úgy tűnt, hogy ez egy nyugodt, sajátos tünetektől mentes időszak. De nem az. A gyereket különböző felbukkanó kérdések feszítik: élet és halál, eredet és származás problémái. Szüleim-e a szüleim - vagy csak örökbe fogadtak, és még nem mondták meg nekem? Mennyire lehet megbízni a tekintélyben, mennyire bízhatom rá magamat azokra, akikre eddig gond nélkül rábíztam magam? Igen, ez egy sajátos előserdülőkor..."

Másutt:

"A gyerekek nyolc-kilenc éves korukig hajlamosak a spontán tiszteletadásra azokkal szemben, akiket gyengédségük és játékosságuk miatt módjukban van szeretni. (Szeretetből ajándékozzák meg tisztelettel azokat, akikre úgy érzik, nyugodtan rábízhatják magukat.) A kilenc-tizedik és fordulója körül - vagy még előbb - azonban majd elkezdődik a szellemi éréssel és ítéletalkotással együtt járó tiszteletlenség és szemtelenség kora, amelyet tudni kell jól és szeretettel viselni, humorral viszonozni."

(Vekerdy Tamás: A pszichológus újra válaszol)

Na erre a jól viselésre, humorral viszonzásra érdekelnek még engem konkrétabb ötletek, de már jó, hogy ezt találtam, segít. Majd még olvasok erről. És persze megpróbálok így is tenni.

Van egy mai konkrétum is: a napi rendes veszekedés egyik visszatérő eleme, hogy Bátor kutya ebéd utáni kiengedése Marci feladata. És ő mindig nyafog, hisztizik, hogy ezt nem szereti. Vannak időszakok, amikor kitalálja, hogy tud a kutyával edzeni vagy játszani, és akkor pár napig élvezi, aztán megint újra kezdődik a nyafogás. Most már nagyon régen nem volt békés időszak ezzel kapcsolatban. Én meg ragaszkodtam hozzá, egy család vagyunk, mindenkinek megvan a maga feladata, tessék szépen megcsinálni. 

Marci erre ma kitalálta, hogy cseréljünk, én menjek ki a kutyával, ő meg majd elmosogat. Rutinból rávágtam, hogy az úgy nem jó, de aztán elgondolkoztam. (Valószínűleg azért keletkezett bennem rögtön ellenállás, mert megint hisztivel kezdte.) Szóval ha ő konstruktívan áll a dologhoz, és megoldást, cserét, kompromisszumot ajánl, akkor meg kell próbálnunk! Lehet, hogy a mosogatáson is hisztizni fog, és akkor megint van egy megoldandó feladatunk, de lehet, hogy működni fog... Holnap cserélünk!