Perfect World

Pár hete már szemezgetek Altairnál A hét gondolata játékkal, ez az első hét, hogy én is megírom az enyémet. Nem ígérem, hogy minden héten játszom majd, de nagyon tetszik a kezdeményezés, és hát egy ilyen grafománnak, mint én vagyok, több se kell :)

Ezen a héten az a gondolatébresztő kérdés, hogy milyen lenne szerintem a tökéletes világ. Rögtön az jutott eszembe, hogy milyen sokfelől lehet ezt a kérdést megközelíteni.

Egyfelől van a zöld szempont. Egy tökéletes világ tiszta lenne, tele szélkerekekkel és egyéb megújuló energiaforrásokkal, úgy lenne kialakítva, hogy kényelmesen és praktikusan lehessen biciklivel közlekedni és nem szennyező módon tömegközlekedni. Sokkal jobban kihasználnánk a vasutat és a vizeket a  teherfuvarozásban is. És nem is írom le, mi minden lenne még, a lényeg, hogy egy tökéletes világban a Földet ezüsttálcán nyújthatnánk az unokáinknak tökéletes állapotban. Vagy legalább olyanban, amilyenben kaptuk a nagyszüleinktől.

Aztán nem lennének betegségek. Illetve az nem is igaz, hogy nem lennének, mert szerintem egyes betegségekből sokat lehet tanulni, és adott esetben még hasznára is válik az embernek, de sokkal kevesebben lennének. Olyan apróságokra is gondolok, hogy egyetlen csecsemőnek se kéne porszívózni az orrát, de hol van ez attól, amikor tényleg, komolyan beteg egy gyerek, vagy akár egy felnőtt. Nem halt volna meg a barátnőm 28 évesen melanomában, egy kétéves kislányt és egy összetört férjet hagyva maga után (azóta szerencsére a fiú új párt talált, aki a kislánynak is anyja helyett anyja, de jobb lett volna enélkül...) Szóval ilyenek kimaradnának, és az emberek jóval kevesebb fájdalmat élnének át.

A családok összetartóak lennének. Fontos lenne az egyik embernek, hogy mit érez és mit gondol a másik, át tudnának lépni kicsinyes megbántásokon és sértődéseken. Én megtapasztaltam, hogy milyen az, amikor vasárnap este összeveszel a nagymamáddal, aztán mire pénteken hazaérsz a kollégiumból, addigra ő meghal. És nem tud megbocsátani. Hát ezt soha többé. Semmi nem ér annyit.

A kórházak, iskolák, hivatalok, szóval az emberekkel foglalkozó intézmények barátságosak lennének. Mindenki ott és úgy szülne, ahol és ahogy akarna, már persze a tényleg szükséges egészségügyi feltételek mellett. De nem csak a szülés kapcsán gondolom ezt, hanem a betegekkel, idősekkel, vagy egyszerűen csak járóbeteg-rendelésre érkezőkkel is emberi módon bánnának. Az iskolák - meg az óvodák is - gyerekekre lennének szabva, nem lenne ez az őrült rohanás (általánosságban beszélek, jelenleg nincs ilyen panaszom). De lenne elég mese, játék, mozgás, levegőn töltött idő az iskolákban is. Rájönnének, hogy abból lesz egészséges ember, aki lehetett teljes értékű gyerek a megfelelő életkorban. 

Kicsit kevésbé általánosan: én magam sokkal, sokkal türelmesebb lennék. Át tudnám adni azt a nagy-nagy szeretetet, nagy-nagy boldogságot, ami az alapállapotom, csak úgy igazán ritkán látszik rajtam. Több lenne az életünkben a gondtalan együttlét, kirándulás, játék, amikor nem nevelnénk egyáltalán, csak együtt lennénk. Kicsit más lennék: tyúkanyósabb, ötletesebb, "ősanyásabb", akit soha nem idegesítenek a gyerekei, és végtelen türelemmel mindenre kitalál valami békés megoldást. Aki sose akar gyerekjátékok helyett lerogyni kicsit a net elé vagy a kanapéra a kötésével, hanem mindig van kedve játszani. 

És hát még lenne rengeteg apró tippem például pénzről, árakról, apró ízlésbeli dolgokról, meg nagyobbakról - például mindenki annyi gyereket vállalhatna, amennyit szeretne, és nem kellene, hogy pénz, egészségügyi kérdések és egyebek megkössék. Természetesen ebben az is benne van, aki nullát szeretne - az is legyen elfogadott. (Mindamellett, hogy nekem személy szerint nem tetszik, nem értem.) Vagy hogy egy tökéletes világban nem kerül ötven forintba egy tojás.

De mindez így nagyon negatívnak hangzik, az elképzelt tökéletes világ és a jelenlegi, tényleges világ között nagy ellentét tátong - úgyhogy úgy érzem, ki kell hangsúlyoznom, hogy az én saját kis világom a hibáival együtt úgy szép, ahogy van. Néha nehéz, néha akadozó, sokszor hangos - de a miénk, és szeretjük.

U.I. a képre kattintva Altair eredeti blogbejegyzéséhez juttok.