2013. július 24., szerda

Medveparkozás, barátnőzés

Még a két Pécs között voltunk a veresegyházi medveparkban, utána pedig Andi barátnőmnél Regővel és Csongorral. Eredetileg úgy terveztük, hogy olyan héten megyünk, amikor Marci is velünk van, de aztán Andi szólt, hogy nekik akkorra közbejött valami, úgyhogy áttettük korábbra - de vigasztalt, hogy Marcinak ezalatt jobbnál jobb programokban van része Bogádon.
Nem tudtam, mennyire hosszú program a medvepark, ebédre ígérkeztünk Andiékhoz, de úgy voltam vele, hogy addig fogunk medvéket nézni, ameddig csak Regő igényli, legfeljebb megint késői ebéd lesz. Aztán kiderült, hogy ez ilyen állatbolond gyerekkel se sokkal több egy jó óránál, harangszóra már el is indultunk :)
Nagyon tetszett egyébként a medvepark, jó nagy területen vannak a medvék, sok-sok a farkas, láttunk mosómedvéket, struccokat és gólyát is, és még játszótereztek is egy nagyot a fiúk.
Félelmetes jelenet, a medve húst eszik hollók társaságában



Ott a farkas!

Hol a Regő? :)


Szóval délben már úton voltunk, Andiék szerencsére nem laknak messze Veresegyháztól, hamar odaértünk. Petit, a legkisebbet még nem is láttam élőben, hát most megcsodáltam, igazi dundi kis gombóc, vidám, aranyos baba :) Ebédre volt pizza, halrudacska, sült krumpli, igazi gyerekmenü, aztán Gábor lefeküdt aludni (ő Peti bátyja) a lányok meg most kimenőt kaptak alvásból, merthogy az én gyerekeim se alszanak most. Nagyon jól elvoltak! A fiaim kipróbálták a négy gyerek játékait, aztán egy kirakóskönyvvel egymásra találtak Regő és a lányok. Csongor mindent érdekesnek talált, és Petivel is haverkodott. Azért a vége felé vicces volt, látszott, hogy fáradnak, különféle takarókkal és párnákkal megágyaztak maguknak, ki fotelban, ki a nappali asztalán :)
Hét szőke fej :)

Csongor szereti Petit :)

Kirakóznak

Peti elaludt :)

Peti felébredt :)

Kertben
Itt is nagyon jól éreztük magunkat, és ami különösen jó benne: ez mindig ugyanolyan, és mindig ott folytatódik, ahol abbamaradt. Ha az embernek valaki huszonéve barátnője, lehetnek távol és találkozhatnak ritkán, ez már nem múlik el.
Még egy vicces sztori a végére: Regő mindenhová viszi magával a műanyag állatait, és Andiéknál a kis zsiráfnak letört a füle. A lányok felajánlották helyette egy saját zsiráfjukat, de túlzásnak éreztem, nem akartam elhozni, gondoltam, ha Regőnek fontos, majd elhozza. Nem hozta, de később, menet közben nagyon sírt érte. Közben nálunk otthon mindig van szükség esetére némi odaajándékozható állat, a kis wc-ben van a dugihelyük. Vigasztalásképp igyekeztem Regőt afelé terelni, hogy milyen jó volt, hogy láttunk állatokat délelőtt, például struccot is... és közben megírtam életem legbizarrabb sms-ét Péternek: drágám, ha hazaérsz, vedd ki a struccot a vécéből! :) Kivette, odaadtuk, zsiráf megbocsátva :)

1 megjegyzés:

Lina írta...

Ha azt a Regőt megtalálnám ott a levelek közt, sokat nem hagynék belőle, azzal a huncut tekintettel tálcán kínálja magát megevésre :D