Az Egri csillagok projekt

Ez olyan jól alakult magától :) Marcinak ötödikben számomra meglepő módon nem az Egri csillagok a kötelező olvasmány (hanem A Pál utcai fiúk meg A kis herceg) viszont szerintem abban a korban van, amikor érdekelheti, úgy is láttam, mindenféle hasonlóról kérdezett, újságcikkeket keresett, egyre jobban kezdték érdekelni a romok, a várak, a katakombák... Jónak tartom, ha a kötelező olvasmányokat előbb megismeri, minthogy kötelezően olvasnia kell, és még mindig megy az esti mesélés (inkább már felolvasás), szóval javasoltam, hogy ez legyen a következő felolvasott regény. Ő bizonytalan volt, de mondtam, hogy ha nem tetszik, korainak érzi még, akkor legfeljebb abbahagyjuk, és olvasunk mást. De persze az eleje, a gyerekrablásos történet máris rabul ejtette :) Nagyon élvezte a felolvasást, minden érdekelte, és még amikor teljesen más, modern csatajelenetet nézett filmen, akkor is a török ostrom jutott eszébe.

Az olvasás ideje alatt megszereztem a filmet is, és egy kánikulai napon, amikor a kicsik nagyot aludtak, megnéztük. Hiába a negyvenöt évvel ezelőtti technika és a modern filmeken edződött gyerek, őt ezzel együtt ugyanúgy lenyűgözte, mint az én korosztályomat, amikor először láttuk. Nagyon örültem :)

A dvd-vel kaptam egy szórólapot, miszerint a Múlt-kor történelmi magazin nyári számának pont az Egri csillagok a központi témája: a tényleges egri csata, a történelmi háttér, a könyv, az író életével és a filmmel kapcsolatos érdekességek, sikerült ezt is megszereznem, bár számomra érdekesebbnek bizonyult, mint Marcinak.

Volt már könyvünk, filmünk és újságunk, már csak a várlátogatás volt hátra. Merésznek éreztem, hogy egyedül, három gyerekkel elutazzak egy napra Egerbe és vissza, gondolkodtam, hogy menjünk-e tényleg? Esetleg ottalvósra? Utóbbit elvetettem, meglepően drága lett volna ennyiünknek csak egyetlen éjszaka is. A pécsi kirándulásaink viszont bátorságot öntöttek belém: az sincs sokkal közelebb, ha oda el tudtunk menni kétszer is oda-vissza egy nap alatt, akkor Eger is menni fog. Kinéztünk egy napot két kánikula között (így csak 30 fok volt...) és július 31-én sikerült is jó korán elindulnom a három fiúval. 

Odafelé nem volt gond, Csongor elég hamar elaludt, Regő és Marci kezdtek az M3-ason egymásnak ugrani, Regő leszerelhető volt azzal, hogy énekeltem neki, de onnantól Marci nyafogott, hogy ne énekeljek... megkértem szépen (meg csúnyán is) hogy emiatt ne nyafogjon már, Regőt szórakoztatja, én szeretek énekelni, ő meg viselje el, vagy valami. Úgyhogy onnantól majdnem Egerig éneklés ment, a sláger a Volt egyszer, hej de rég... című kiskecskés nóta volt. Egyszer megálltunk tízóraizni meg egyéb ügyeket intézni már nem sokkal Eger előtt, aztán az egyre szépülő és hegyesedő tájon begurultunk a városba.

Ami nem várja nagyon szívesen az autós turistákat, képtelenség volt parkolóhelyet találni viszonylag elfogadható áron, végül a parkolóóra-javítók igazítottak útba, és az autó a minaret lábánál töltötte a napot. Így aztán a minaretnél kezdtünk, ahova csak Marci ment fel, a kicsiknek sok lett volna, meg féltem, hogy hogy vigyázok rájuk fent. Mi lentről buzdítottuk Marcit:

Aztán következett a várhódítás. Tényleg az volt, az egyre melegedő időben feltolni a babakocsit :) Nem először gondoltam rá, hogy korai volt eladni a meitait, a kirándulós szezont még kivárhattam volna, Mindenesetre felértünk, és elkészültek az első várbeli fotók:

Szerintem ez nagyon szép lett Eger tornyairól

Ágyúzós

Marci íjászkodott, meglepően ügyesen!

Regő lovagolt

Csongor fentről nézte a birodalmát

A babakocsit letettük a lovászfiúnál, ahol Regő lovagolt, rájöttem, hogy várfalat mászni határozottan könnyebb lesz nélküle. Igazam volt :) Csongor olyan ügyesen mászta a hatalmas kőlépcsőket, hogy csuda :) És persze a többiek is, győztem nagyjából egy helyen tartani őket :)

Aztán kiértünk egy játszótérre, utolsó egri kirándulásomkor ez még nem volt, lovacskáztak, Marci elvitt egy körre engem is meg Csongort is:

Voltunk Gárdonyi sírjánál, aztán a falon található nyílásokban bújócskáztak, kergetőztek:

Egy szintbe kerültünk a minaretből nézelődőkkel:

És ez még mind csak a várfal volt, ezután mentünk be a belső részbe, és néztük meg a palotát, a panoptikumot - ez nagyon tetszett, jól megcsinálták, nemcsak török és magyar katonákat láttunk, hanem Gárdonyit, egy kovácsműhelyt, sőt azt a titkos folyosót, amit a regényben Miklós és Éva derített fel, mélyen, kövesen, ahogy azt kell. Marcit nagyon megfenyegette egy viaszkatona:

Láttuk még a börtönmúzeumot és a Dobó-bástyán egy magán fegyvergyűjteményt, az előbbinél a teremőr bácsik voltak hihetetlen kedvesek a gyerekeimmel, az utóbbi meg nagyon szép volt. Más megnéznivaló már nem nagyon maradt, a katakombákat terveztem még Marci kedvéért, de elbizonytalanodtam: mit csinálok ott a két kicsivel...? Szerencsére Marci is elfáradt már annyira, hogy nem erőltette, viszont egy igazi (bár kissé fáradt, durcás) várhódítós fotót sikerült összehozni:

Megérdemeltünk egy finom ebédet, és én már jó előre ki is néztem a helyet, ahol megkaphatjuk - de azt nem tudtam, hogy ennyire az én gyerekeimre szabták. Volt ugyanis akvárium:

meg mindenféle érdekes dolog ragasztva a falra és a mennyezetre, Marci kedvéért Dalí-képek, Csongornak etetőszék, és persze mindenkinek óriáspalacsinta, a lényeg :) És hűvös, meg árnyék, meg pihenés.

Ez a Palacsintavár étterem nem sokkal a vár alatt, mindenkinek ajánlom. Sikerült három gyerekkel kulturáltan és finomat ebédelnünk, és egy kicsit pihennünk. Ebéd után a gyerekek szerettek volna valami kis autentikus egri ajándékot, én meg várost nézni, úgyhogy a Dobó tér felé vettük az irányt. Csongor, mintha otthon lenne, integetett az étterem közönségének, ahogy itthon a családtól szokott elköszönni ebéd után, és a babakocsiban elaludt.

Megnéztük a Dobó teret, fagyiztunk is:

aztán azt találtam ki, hogy sétáljunk ki az egyik utcán a sétálóutcára, a másikon meg vissza, biztos találunk valami jó kis ajándékboltot. Azt nem találtunk, viszont ízelítőt kaptunk a sétálóutca zenés forgatagából, és megnéztük a bazilikát:

Oké, gondoltam, akkor vissza a Dobó tér felé és onnan tovább, a minaretig is majdcsak lesz valami. Végül a Dobó tér sarkán szembejövő első ajándékboltba bementünk, lesz, ami lesz, és bár volt tényleg egri bögre meg kis minaret meg mindenféle, azért Regőnek egy zacskó autentikus török kori műanyag dinoszauruszt sikerült kapnia, Marcinak meg egy logikai játékot, az legalább fa. Hát egye fene, legalább van valami emlékük, ha ők nem is, én emlékezni fogok, hogy ezt hoztuk Egerből. Vettünk még borokat apának és mamának, én egy tényleg szép tűzzománc hűtőmágnest kaptam, és szép lassan sétálgattunk vissza a minaret alatti parkoló felé. Erre nem szembejön a marcipánmúzeum? Hát de. (Na jó, már induláskor láttam, hogy ott van, és gondoltam, ha belefér, megnézzük :) ) A gyerekek - meg az anyjuk is - elég fáradtak voltak már, de ez a múzeum, a benne uralkodó kellemes hőmérséklet és a látvány mindent megért. Én láttam már egy-két marcipánmúzeumot, eddig ez volt a legjobb, és ez a kiállított csodák mellett annak is volt köszönhető, hogy a cukrász (marcipánász?) kicsit személyesre hangolta a dolgot, beengedett minket egy kicsit az életébe is. Például megformázta marcipánból a kedvenc hanglemezeit, vagy az unokája rajzát. Felüdülés volt, minden értelemben.

És aztán tényleg már csak az autó volt vissza, Csongor még mindig aludt, sőt sikerült a babakocsiból az autósülésbe is úgy áttennem, hogy továbbra is folytatta. Mivel pedig mániám, hogy nem megyünk haza teljesen ugyanazon az útvonalon, amelyiken jöttünk, meg a szépet is szeretem, nekivágtam a hegyeknek, és azon a kis kanyargós úton vezettem, ami érinti Parádot meg a Kékesre bevezető utat, és Gyöngyösnél ér le az autópályára. A kicsik aludtak, Marcinak mondtam, hogy figyeljen, mert ez szép, de kamaszos nyegleséggel és érdektelenséggel fogadta, "csak egy erdő" mintha naponta járna erdőben - ez fájt, úgyhogy nem is mentünk fel a Kékesre, pedig akartam. Ennyi konfliktus volt a napban körülbeül, várakozáson felül jól sikerült, pedig nagy falat volt!

A projekt úgy lesz kerek, ha még elkirándulunk a Pilisbe is a kamu egri várhoz, ahol a filmet forgatták. Tervben volt arra a hétre, amikor Bence itt nyaral, de ember tervez, a negyven fok pedig végez... majd talán most, amikor várható végre a szép szeptemberi kirándulóidő! :)