Kimaradt

A futós posztból kihagytam, utólag meg már nem oda akarom beszerkeszteni:

A családomon kívül két emberre gondoltam azalatt a bő két és fél óra alatt, amíg gyűrtem magam alé a kilométereket és a falu emelkedőit. Két emberre és azokra, akik a gondolataim szempontjából hozzájuk kapcsolódnak.

Az egyik Rita, Zazi, aki egy végtelenül inspiráló futótárs, nem mellesleg csuda kreatív iparművész, van már tőle egy pénztárcám, és ha lefutom a maratont / ha újra dolgozni kezdek / ha valahogy kiérdemlem, akkor táskám is lesz, ha addig élek is! Hála Istennek, hogy olyan szorgalmas blogíró, mert az írásai nyomán nem egy (és nem két) ember kezdett futni, és aki előbb kezdte, az is hatalmas ösztönzést nyer. Zazi az én tűzijátékos futásom és a hajnali félmaratonom között éjszaka a Suhanj! szigetmonostori hatórás jótékonysági ultrafutó versenyén indult csapatban, és harmadik helyezést értek el, innen is gratulálok :)

A másik pedig Emi, a barátnőm, aki azokban az órákban szállt fel családjával az Angliába tartó repülőgépre. Miközben mély szomorúsággal tölt el, hogy megint egy családdal kevesebben lettünk ebben az országban, nagyon drukkolok, hogy megtalálják ott, amit keresnek, minden jól menjen, és sikeresek és boldogok legyenek. Legyetek. Sok puszi, Emi!

Csak ezt akartam hozzátenni.