Három könyv

Hű, de sok elmaradásom van megint, annyi mindenről akarok írni... Ezt például olyan négy hete tolom magam előtt, és egyre bővül. Ezek azok a könyvek, amelyeket a szülés előtt és azóta olvastam. 

Jane Austen Büszkeség és balítélet című könyve klasszikus, mondhatnám, mindenki ismeri, ha nem is olvasta a könyvet, valamelyik filmváltozatát biztosan látta. Én se most olvastam először, olyan hat éve vettem ezt a példányt. A kedvenc részem, amikor a női főszereplő Eliza kezét megkéri a kevésbé szimpatikus Mr. Collins, de ő visszautasítja, anyja pedig kétségbeesetten igyekszik rávenni, hogy menjen hozz, azzal fenyegeti, hogy nem fog vele többé szóba állni. Mire az apja bölcsen csak annyit jegyez meg: választania kell, mert ezek szerint anyja nem beszél többet vele, ha elutasítja, apja viszont akkor nem fog többet beszélni vele, ha hozzámegy :) Jane Austen érzékletesen és szerintem korát megelőzően nyíltan, helyenként vitriolosan mutatja be az öt lányt nevelő Bennet család és ismeretségi körük életét, ami a regényben ábrázolt életszakaszban főleg a párkeresésről szól, férjhez menő leányokról és leányokat kereső ifjakról, különféle háttérrel, érzelmi, anyagi és családi indokokkal. Színes, élvezetes, humoros, könnyed olvasmány, én a Vörös Október után vettem elő, amikor már nem akartam terhességről és szülésről olvasni, de háborúkról és tengeralattjárókról sem :) A kórházban fejeztem be az olvasását már szülés után :).

Graham Greene Szerepjátszók című könyvét Péter hozta be a kórházba, amikor a Büszkeség és balítéletet befejeztem. Érdekes volt, hogy szinte végig olyan érzésem volt, mintha már ismerném a történetet, mintha már olvastam volna, pedig nem - vagy mintha magam is a történet része lettem volna. Valószínűleg Graham Greene stílusa, magával sodró írásmódja az ok, be tud vonni, magával tud vinni, és szinte a bőrömön érzem a fülledt haiti időjárást, a kézzelfogható félelmet, és az ennek ellenére a szereplőket jellemző rezignáltságot. Haitin járunk, diktatúrában, amikor bármikor bárkit megállíthatnak és megverhetnek vagy bebörtönözhetnek, amikor az idegenforgalom szinte teljesen megszűnt, semmi sem működik és semmi sincs biztonságban. Ennek ellenére a szereplők - egy helyi szálloda tulajdonosa, egy idős amerikai pár, akik segíteni akarnak, a nagykövet és a felesége - mintha természetes módon élnének ebben a helyzetben, alkalmazkodnak, ahol lehet, és igyekeznek megtenni a magukét, hogy jobb legyen. Ahogy a cím is és egy beszélgetésben ők maguk is kimondják: szerepeket játszanak. Mindaddig, amíg egy éjszakán el nem indulnak a hegyekbe a lázadók és talán egy jobb élet felé. Nagyon olvasmányos könyv, annak ellenére tudtam magam teljesen beleélni, hogy a helyzet maga remélhetőleg mindig teljesen ismeretlen lesz számomra.

Az utolsót, Sarah Lark A fehér felhő földjén című könyvét karácsonyra kaptam Pétertől, és lenyűgözött a gyönyörű borítója, amiatt kezdtem el rögtön olvasni. Vaskos könyv, 7-800 oldal, de olvastatja magát. Nőknek való, de nem könnyed lányregény, nagy ívű családregény, amely egy trilógia első kötete. Két szálon fut több mellékszállal: a két fő szál a két női főszereplő sorsa. Egyikük tanítónőként kerül férjhez Új-Zélandra, ahol egy kevésbé tehetős farmer felesége lesz, akit előtte egyáltalán nem ismert, és bizony jóval keményebb élet vár rá, mint azt elképzelte. Másikuk egy walesi lord, juhtenyésztő nagybirtokos lánya, akit apja üzleti partnere kér meg szokatlan módon feleségnek fia számára. Ők ketten ugyanazzal a hajóval érkeznek a 19. század közepe táján az akkor lassan benépesülő Új-Zélandra, sorsuk többszörösen összefonódik, és már az első kötetben is az unokáik generációját is követhetjük. Közben más, tipikus sorsokat is bemutatnak: az új-zélandi bálnavadászok, fókavadászok, aranyásók, szerencséjüket keresve ide vándorlók életét, gazdagokét, szegényekét, és magát a lenyűgöző országot. Kíváncsian várom a trilógia második kötetét, és egészen kedvem lett tőle Új-Zélandra utazni :).