...nem lehetne, hogy az egyik gyerekem ne visítozzon, sikítozzon és üvöltözzön úgy, hogy belereped a dobhártyám? És esetleg a másik se? És ez az egyik ne adjon ki ötpercenként valami olyan hangot, amitől a legszívesebben szálanként tépném ki a hajam? És az a másik ne hisztizzen úgy, mintha nyúznák, csak mert azt mondtam neki, hogy nem ehet kekszet, amíg nem ette meg az ebédet? (...és nem eszi... nem alkuszik, semmi áron sem eszi, úgyhogy ma nem ebédelt, mert ma én sem alkudtam...)
El kell olvasnom újra a Beszélj úgy, hogy érdekelje... könyvet, mert tudom, hogy van értelmesebb módszer a könyörgésnél, az x-edik könyörgés után a kiabálásnál és a pofonnal fenyegetőzésnél, amit Regő soha nem kap meg, Marci meg százból mondjuk egyszer. Ami azt is jelenti, hogy szinte biztosan tudja, hogy úgyse tartom be, ebben nem vagyok következetes, úgyhogy nem kell szót fogadnia... A következetességről is kéne tanulnom valamit. Vagy legalább nem olyat ígérnem, amit úgyse tartok be.
Csongorra nem tudok miért haragudni :) tőle csak azt kérném, hogy ma ajándékozzon meg egy kicsit hosszabb alvásokkal éjszaka, mint az elmúlt két éjjel :)
11 megjegyzés:
ha megvan a titok, azonnal blogra vele :) Nagyon vágyom én is ennek a megoldására :)
a titok engem is érdekelne, sokszor már én is feladom az evés dolgot, mert a pofonos fenyegetés nem vált be nálunk sem, így én már a bemész a szobádba módszert alkalmazom, inkább kevesebb, mint több sikerrel :-)
Én is próbálkozom azzal is, de se a hisztit nem csökkenti, se az ebéd nem fogy el tőle... Múlt héten azért volt pár sikerélményem is!
Ismerős! :) Tegnap délben ott tartottam, hogy kimegyek a kertbe és ordítok egyet, csak ott volt apósom és mégse, pedig reggeltől az ebéd utáni (szintén könyörgős) elalvásig egyfolytában sikítottak/ordítottak mindketten.
A titok nekem is kéne.... Meg jó lenne, ha azt is elmondaná valaki, hogyan lehetne elérni, hogy amikor full keményedik a pocakom és fáj és le kéne dőlnöm egy picit (bábai utasításra) hogy rendbejöjjönek a dolgok, akkor az alatt a mondjuk 10 perc alatt egyik gyerek se akarjon pisilni menni, inni, enni, felmászni a szekrény tetejére, hogy le kelljen vadásznom, stb.... Sajnos muszáj a lépcsők miatt babarács mögé zárnom őket a szobájukba (mondjuk azért 16 négyzetméternyi szobában ketten csak el kéne férniük), így ugye Réka kénytelen szólni, ha ki kell mennie pisilni, vagy ilyesmi..... De mért mindig pont abban a 10 percben?????
Gabka, ez nem kezdődő testvérféltékenység már, hogy pont akkor...? Nem tudsz esetleg abban a szobában pihenni, ahol ők is vannak?
Amúgy részben megnyugtat, részben meg nem, hogy ennyi mindenkinek ismerős a probléma... Megnyugtató, hogy nem vagyunk egyedül, viszont nem biztató, hogy akkor lehet, hogy ez ilyen, és nem múlik el? Persze anyaságom legnagyobb tapasztalata, hogy minden elmúlik, nade mikor...?
Minden relatív... Skarlátkor és calicikor mit nem adtál volna egy kis egészséges visításért!
Ott a pont :) Az anyáknak mindig igazuk van :)
Na ezt a titkot majd velem is oszd meg! :)
Mi lenne, ha fordítanál a tecnnikádon? Ha megeszi az ebédet, kap kekszet. Na? :)
Következetességet nekem is kéne tanulnom, nagyon szertelen vagyok, és pillanatok alatt átlátják ezek a kis ördögfiókák, hogy mit szabad elhinni és mit nem. :O
A fordított verzió is megvolt, hatástalan...
Nem jutott eszembe a féltékenység, mert amúgy abszolúte nem látom, hogy alakulóban lenne. Attilám nemes egyszerűséggel föl sem fogja gömbölyödő pocakomat, Réka meg kifejezetten lelkes, még lelkesebb (mert persze azóta idősebb és okosabb) mint az öccse születésekor volt.
Inkább csak az időzítés a rossz, tudod, Murphy...
Abban a szobában ledőlni, ahol ők vannak, gyakorlatilag lehetetlen. Azonnal rám veti magát a kicsi és rajtam ugrálna. Valahogy ha vízszintesbe kerülök napközben, akkor mindig ez a vége. Pont úgy viselkedik, mint a tanyánkon a kiscsikók: ha az anyjuk lefekszik, addig piszkálják, addig lökdösik, amíg föl nem kel. :-))
Megjegyzés küldése