Nem vagyok trendi

Sétáltunk a belvárosban. Valójában visszavittük Péter könyveit a könyvtárba, mert ő ugye beteg, és ezek meg tegnap lejártak. Regő aludt itthon, Marci meg pont hazaért, ebédelt, leckét írt. Tulajdonképpen nem volt ez egy komoly séta a belvárosban, a könyvtár a legközelebbi alkalmas parkolótól talán három utca, ami éppen a belváros széle, de nekem pont elég volt a kellemes tavaszi szélben.

Szeretek séta közben arra gondolni, mit gondolhatnak az emberek, megnézegetni őket. Vannak ezek a trendblogok - nem mintha olvasnék egyet is, csak úgy hallok róluk, inkább magazinokból - ahol lefotóznak embereket az utcán, és kielemzik, milyen menőn öltözködnek. Na én nem az a kategória vagyok. A kicsit magasabbra fogott lófarkamhoz egy nádszálkarcsú sziluett illene, a kardigán feletti piros céges széldzseki helyett meg jobb lenne egy karcsúsított ballonkabát vagy valami hosszú, lenge, lobogó - de most a torokfájás nyert, és az se érdekelt, hogy a kedvenc téglaszínű sálam abszolút nem megy a piros dzsekihez. Viszont én szívesen megnézem a kirakatüvegben, hogy milyen jó hosszú már a lófarkam, és tetszik, ahogy belekap a szél. 

Közben megnézegettem másokat: egy fiatal, nagyon vékony lányt, aki majdnem tiszta feketébe volt öltözve, de a fekete kabátja alól kilógott a nagyon élénk türkizkék kardigánja, és pont olyan színű balerinacipőt viselt hozzá. Egy kismamát, akinek már nem ért össze a pocakján a kabát, és belenézett a babakocsiba, és biztos arra gondolt, hogy pár hét múlva az én cipőmben lesz. Nagyjából velem egykorúnak néztem. Szeretem azt gondolni, hogy első babának nézik Csongort, és meglepem az embereket, amikor kiderül, hogy harmadik. Volt is már rá példa. Én is elsőbabásnak néztem ezt a lányt, és arra gondoltam, dehogy lesz ő az én cipőmben :) De jó lesz neki. Aztán egy kisebb társaságot, akik úgy tűntek, mintha ebédelni induló munkahelyi csapat lennének, bár fél kettőkor inkább visszatérő. Volt köztük egy hosszú sötétszőke hajú lány, élénkpiros cicanadrágban. Rikító folt volt a még szürke városi utcán. De meg is volt az alakja, a hosszú, karcsú lába hozzá. Normális vagyok, hogy megnézem a nőket? Ti is megnézitek? :)

Na odaértünk a könyvtárba, már előre gondolkodtam, hogy majd jó lesz felcipelni Csongort babakocsistul a másfél emeleten, vagy hogy majd jól beszólnak, hogy mit keresek én itt babakocsival, de egyrészt pont egyszerre értem oda egy párral, akik önként és majdhogynem dalolva segítettek cipelni, de tényleg, felfelé és lefelé is, odafent meg senki nem szólt egy szót se. Pont belegondoltam, hogy bő kilenc éve vagyok anya, semmiről nem mondtam le, mindenhova elmentünk, ahova el akartunk menni, és soha nem ért emiatt semmilyen atrocitás. Se a babakocsi, se a bömbölő gyerek, se a szoptatás miatt. Jó nekem.

A város egyébként szép. Itthon még átsuhant az agyamon, hogy viszek fényképezőgépet, de aztán úgy döntöttem, ez nem az a kényelmes kis sétálgatás lesz, és nem is megyek be a klasszikus belvárosi utcákba. De azért láttam fotótémákat: hogy milyen mintákat rajzolnak az égre a még kopár faágak, és milyen üde foltokat képeznek a már zöldellőek. Néhány épületrészletet, érdekes sarkot. Majd legközelebb elmegyünk csak úgy, sétálgatni is :)

Csongor ezt a részét végigaludta amúgy, nem is tudja, hogy volt könyvtárban. Az autónál felébredt, voltak még terveim, ilyenolyan vásárlások, amiket hazafelé tudtam volna útba ejteni. Az utolsó pillanatig morfondíroztam, hogy menjek, ne menjek? Aztán kompromisszumot kötöttem magammal, a húsvétinyuszis terveimet levásároltam, lehet, hogy még pótolni kell majd ezt-azt. Nagyon furcsa, hogy jövő héten húsvét, abszolút nincs húsvét-hangulatom, bár ez a vásárlás most segített. Aztán szoptattam az autóban, és gondolkodtam, hogy menjünk tovább, vagy irány haza? A kompromisszum jegyében úgy döntöttem, ennyi elég volt, tehát nem vettem magamnak se cipőt, se fehérneműt, se itthonis nadrágot, se felsőket, sőt Csongornak se néztem ruhát, hanem arra gondoltam, hogy vár engem itthon még két gyerek és két beteg, és hát pici babám türelmével se kéne sokáig visszaélni, úgyhogy jöttünk haza. Picit bömbölt is az elkerülőn, de mire hazaértünk, elszundított :)

Jaj és gyönyörű fonalak voltak a Müllerben, de nem vettem, nem, hősiesen! Abból kell kötni, ami van itthon, itt is vannak gyönyörűek, és mi lesz szegény Fonalfalóval, ha új fonalra vetemedem :)

Olyan jó volt sétálni, pedig nem történt semmi. Fújt a tavaszi szél, és ketten voltam a kisbabámmal, a nem trendi széldzsekimben :)

U.I. majd hozok képeket is, mostanában nagyon képszegény a blog, pedig fotózom ám, csak aztán nem arról írok.