Az a kilenc hónap

Nem, ez most nem az a kilenc hónap, abban nem vagyok már érintve :D Ez az a kilenc hónap, amióta futok, május 12. volt a napja, vasárnap, apukám születésnapja.

És hogy mi született ebben a kilenc hónapban? Született egy futó, akit magával ragadott ez az életforma. Magamtól eszembe sem jut sportnak nevezni, de büszkén gondolok rá, hogy ha valahol megkérdezik, sportolok-e valamit, most már rávághatom, hogy igen, rendszeresen :) Körülbelül 14 éves koromban volt ez utoljára így. És mi változott?

 - fogytam tíz kilót, aztán visszaszedtem négyet, de abban már van egy csomó izom is, jól észrevehető a különbség főleg a lábamon, fenekemen, de a hasamon is, csak ott még rejtőzik némi kis zsír alatt. Ezt a legnehezebb ledolgozni, a hasi párnácskát, de majdcsak sikerül. Ha meg nem? Hát őszintén bevallom, igazából nem érdekel, hogy 68 kiló vagyok egy hasi párnácskával, amíg úgy érzem magam, ahogy érzem, és egy kellemes hétköznap reggelen jólesően le tudok futni nyolc kilométert.

 - lett egy csomó kütyüm :) Kezdve az első futócipőn, aztán a téli felszerelésen, a világítós sapkán. Sportmelltartóim voltak, zumbára vettem őket még Regő féléves kora körül. A pulzusmérő órát meg Péter vette magának, de elkommunizáltam. Aztán lettek tavaszi ruhák, sportzoknik, talpbetét, kulacstartó öv, telefontartó a karomra, ez a legutóbbi beszerzés, de most van decathlonos, hervises kuponom is, és hétvégén kapok még Intersportost is, ha minden igaz, szóval valamit még muszáj lesz beszereznem :)

 - Nulláról felfejlődtem 10 kilométerre, sokkal többet még nem futottam, de most cél a 15, épp terepbejárásokat tartok hozzá. Ez nagyképűen hangzik, magyarul annyit jelent, hogy megpróbálom felderíteni, hol lehet a Sárvíz vagy a Nádor-csatorna partján terepakadályok, úgymint kerítés, kutya és hasonlók nélkül futni. És hát a nem is tudom milyen, sétálós-kocogós tempóról a mai rekorddöntéssel 6 perc és 22 másodperc alatt vagyok képes megtenni egy kilométert. Kíváncsi vagyok a hétvégi negyedmaratoni eredményre :)

 - Voltam pár kisebb-nagyobb futóversenyen: az első volt a Fut a falu, ami tényleg csak ilyen kicsi és helyi, se rajtszám, semmi komoly, hanem Tamás bácsi, a karateedző a célban egy stopperrel, és az első helyezett hét kört futott, mire én ötöt :D De nekem akkor nagy dolog volt egyáltalán megtenni azt a 3.75 kilométert. Aztán jött a Szigetfutás a Margitszigeten, ott az öt kilométer volt a célom, majd a MérőMaraton, és végül a csúcs, a Vivicitta. Az én futóévemen már fenn van a korona, most már csak a hab jöhet a tortára.

 - És az igazi eredmény, ami nem mérhető: életformává vált a futás, örömforrássá és szükségletté, hiányzik, ha nem tudok menni két napig, terveim vannak vele kapcsolatban, így akarok maradni. Futó ember lettem.