Hazatérés

Hű, de lassan haladok, de annyi minden történt :) 23-án kora délután értünk haza Csongorral. Délben kellett volna eljönnünk kb., de az ünnepekre készülve nagy fennforgás volt a kórházban, eleve kevesebb volt a személyzet, és arra készültek, hogy a következő napokban még kevesebb lesz, úgyhogy másfél órát vártunk a zárójelentésre.

Itthon Regő már aludt, Marci és Marika néni vártak:

Aztán hamar felébredt Regő is:

Csongor nagyon tetszett mindenkinek :) természetesen megint Regőre voltam a leginkább kíváncsi, de megint mindent értett, tudta, hogy ez a kisbaba Csongor, végigmutogatta a testrészeit, és nagyon aranyosan bújt hozzá, simogatta, abszolút nem tűnt féltékenynek. Mondjuk arról le kellett beszélni, hogy mellette ugráljon az ágyon :)

Ez pedig egy kicsit elmosódott kép a három fiúról, de nemigen sikerül őket jobb, több képre összehozni egy helyre :)

Aztán délután sikerült is magam rögtön elsírnom. Persze hormonhülye is vagyok még, az is lehetett a ludas, de a beszámolók alapján úgy vártam, hogy Marci majd okosan, visszafogottan viselkedik, hogy elhagyta az idegesítő apróságok egy részét vagy jó részét, nem visítozik például, nem kell apróságokért állandóan rászólnom... de kiderült, hogy ha én is itt vagyok, rögtön önmagát adja. Ezen elsírtam magam kétszer is, hogy miért tud "jó" lenni, ha nem vagyok itthon, és én miért hozom ki belőle azt, ami pont engem idegesít a legjobban... ő meg mondta, hogy nem tudja, ha itt vagyok, akkor ilyen. Biztos lelazul és elengedi magát, ami jó, hiszen kivel, ha nem velem, de hogy ez miért pont az engem legjobban zavaró apróságokban nyilvánul meg... Azért nem volt ám komoly gond, és egész ügyesen levezényeltük az első háromgyerekes estét is.