Kórházi napok

Meg kell mondjam, nekem semmi kifogásom nincs a kórházban töltött napok és a fehérvári kórház ellen. Amikor a gyermekágyas osztályra kerültem, épp egy hazamenős szobatársam volt egy-két órán át, ő nagyon panaszkodott, azt mondta, azért nem akar még egy gyereket, mert milyen kiszolgáltatott az ember, és mennyire futószalagon, darabra kezelik szülés alatt is, utána is. Kicsit megijesztett, egyrészt két éve nem ezt tapasztaltam, másrészt ennyire rossz lenne, hogy emiatt nem szülne még egyszer? Aztán rájöttem, hogy ez is ízlések, elvárások, hozzáállás kérdése. Én egyáltalán nem éreztem magam így kezelve, és akit másnap kaptam szobatársnak, ő sem. Sőt, neki voltak problémái, és az egyik csecsemős nővér órákig ült az ágya szélén és tanította szoptatni, ilyenről eddig csak olvastam, de látni még nem láttam, meg is mondtam annak a nővérnek, hogy le a kalappal.

Nekem szerencsére nem sok segítségre volt szükségem. Kedden körülbelül délelőtt tízkor kerültem ki az osztályra, Csongor még maradt a szülőszobán, elvileg hozták volna azonnal, gyakorlatilag annyi dolguk volt a benti újszülötteseknek, annyi baba született, hogy vagy másfél órát vártam rá, már nagyon hiányzott! Jártam is a gyermekágyas nővérek nyakára, hogy hozzák már, belőlem meg vegyék ki a branült (nem kaptam semmit, de a felvételkor betesznek egyet, hátha szükség lesz rá, aztán szülés után, ha jól van az ember, kiveszik). Ja, a saját lábamon mentem át a gyermekágyra, ezt nagyon fontosnak tartottam leírni, tök büszke vagyok rá :D Fejlődöm, Marcinál még fekve toltak, Regőnél ülve, most meg jöttem :) Persze a szokásokon is múlik, meg hogy mennyire érnek rá, mert Regőnél is tudtam volna járni, de inkább leültettek.

Végül végtelennek tűnő várakozás után meghozták Csongort. Nálunk teljesen bejött az, amit általánosságban olvastam, hogy az első nap az alvós, a második a szopizós. A születése napja azzal telt, hogy aludt, és én csodáltam, éjjel is talán kétszer kelt fel. Amikor felébredt, szoptattam - már a szülőszobán is ügyes volt - amúgy meg aludtam. Aznap még nem fürdették, merthogy már fürdött délelőtt, így nem is mérték. Másnap, és főleg másnap éjszaka már sokkal éberebb volt, két órákat szopizott egyfolytában, gondolom, akkor még nem mennyiséget, viszont közben folyamatosan ürült a magzatszurok, így estére, másfél napos korára már csak 3800 gramm volt, meg is ijedtem. Tudom, hogy egy ekkora baba is fogyhat legalább tíz százalékot, és nála a tíz százalék 41 deka lenne, de azért soknak tűnt hirtelen ennyi súlyvesztés. A következő napon igyekeztem is, hogy minél gyakrabban, minél többet egyen, kijönnie viszont nem nagyon volt már minek, így lett csütörtök estére 3760 gramm, és ezt írták be pénteken hazaadós súlynak is.

Regő Csongorral

Marci látogat, anyukám fotóz

Péter mindennap jött látogatni, már a születés napján is, hazajött aludni és délután vissza. Itt úgy van a látogatás, hogy a babákat ki lehet tolni a szoba ajtajába megmutatni, megsimogatni, aztán vagy marad a baba a szobában a szobatárssal, vagy ki kell tolni a csecsemőőrzőbe, amíg az anya a folyosón van a látogatókkal. Nővére válogatja, a jó fejek egész sokat engedik ácsorogni a látogatót a babával a szobaajtóban vagy a folyosón, miközben elvileg toljuk az őrzőbe :). A gyerekeket csak másnap hozta be, szerdán, nagyon aranyosak voltak :) Mindketten odavoltak a babától, sokáig nézegették, és akkor épp jófej nővérkék ültek a nővérpultban, akik hagyták őket ismerkedni, fotózni. Anyukámékkal épp egyszerre voltak ott. Én főleg Regőre voltam kíváncsi, hogy mit szól, és abban sem voltam biztos, mennyire értette ezt a terhesség dolgot, hiszen a saját pocakjára is mondta, hogy Csongor... de most kiderült, hogy mindent értett. Magától értetődő természetességgel fogadta Csongort, egy pillanatig láttam csak az arcán valami kis meghökkenést, hogy anyánál baba van. Aztán rögtön meg akarta fogni, simogatni. Később rólam gondoskodott: anya egyél, hozok villát - és elindult a folyosón villáért :) Marcival és anyukámmal azt hiszem, kétszer is elmentek az őrző ajtajához kukucskálni, meglesni Csongort, amikor már betoltam, szóval nagyon édesek voltak :) Amikor hazaindultak, Regő hívott engem is, de okosan megértette, hogy még nem mehetek, és integetett apa karjából.

Itthon is jók voltak, csupa jó hír jött, és Péterre is nagyon büszke voltam, hogy hogy kezeli a fiúkat. Nem beszélve Marciról, akinek rendszeres feladatai lettek, amiket szépen meg is csinált, megtanult kenyeret kenni, szendvicset csinálni magának, sőt el is mosogatott. Reméltem, hogy ez akkor is így lesz, ha itthon leszek... de erről később :)
Én a lehetőségekhez képest jól voltam. Azt már tudtam, hogy ég és föld, ha van gátmetszés vagy ha nincs, most megtapasztalhattam a köztes állapotot: repedés, varratok, plusz aranyér, nem kicsi. Hát nem volt egyszerű - még ma sem teljesen az - ha azt kérdezték, tudok-e ülni, azt válaszoltam, tudok, csak nem szeretek :) A második-harmadik napra a derekamat is teljesen elfeküdtem, a szeméremcsontom, farokcsontom meg még a szüléstől meg Csongor fejétől fájt, szóval a derék- és csípőtájékomat szívesen elcseréltem volna valakiével. Ebből a derekam már egy itthon alvástól szinte teljesen rendbe jött, a többi meg szép lassan, fokozatosan javulgat.
Csongorral is minden rendben volt, a súlyvesztéstől rajtam kívül senki sem ijedt meg, nem lett sárga, csak már itthon egy picit, úgyhogy pénteken szépen, rendben haza is jöhettünk :)