Gary Chapman: Gyerekekre hangolva

A könyv olvasása közben hol a szégyen fojtogatott, hol a fejemet csapkodtam a kezemmel: hogy én eddig erre nem jöttem rá...!

Tulajdonképpen nem a spanyolviasz az, amit Chapman felfedez, csak valahogy az ember a napi konfliktusokban nem gondol bele... Most aztán lehet vádolni magamat, de tulajdonképpen felesleges, azzal nem megyek semmire, inkább nagy levegő, erőmerítés, és hajrá az alkalmazással.

Szóval a könyv lényege, hogy mindenkinek öt szeretetnyelve van, meg egy szeretet-tankja, amit jól meg kell tölteni, és akkor mindenki kedves és barátságos lesz, a kapcsolat meg jó. Csak hát, ha az ember gyereke épp veszekszik és hisztizik és nyafog, akkor az anyjának nem pont az jut eszébe, hogy megölelgesse, dicsérje vagy a szeretetéről biztosítsa (na jó, utóbbi nekem eszembe szokott jutni, virtuális vállonveregetés magamnak - de ha a gyerekemnek nem a kedves szavak alkotják az elsődleges szeretetnyelvét, akkor a "szeretlek, de..." kezdetűvel semmire se megyek. Mondjuk így, hogy "de..." - így amúgy se). 

Tehát a lényeg: mindenki fejtse meg a gyerekei elsődleges szeretetnyelvét, használja ezt, és a többi négyet is mellette. Meg a párjáét sem árt, a könyvnek vannak rokonai: Egymásra hangolva, Kamaszokra hangolva, Családi összhangzattan. De ebben is szól egy fejezet a párunkról.

Olvasás közben engem kicsit idegesített, hogy mindig vallási közösségekre hivatkozik vagy bibliai példákat hoz. Szerintem sokkal nagyobb az olvasóközönsége, mint a saját kis vallási közössége. Azért összességében nem olyan zavaró, és más kritikai megjegyzést egyszerűen nem tudok tenni :)

Amit magunkról gondolok a könyv kapcsán: Marcinak egészen biztosan a testi érintés és a minőségi idő a legfontosabb szeretetnyelve. Mióta erre rájöttem, többet ölelem, puszilom, simogatom - eddig se volt elhanyagolva :) - és a kéréseket, dorgálásokat is úgy adom elő, hogy közben megfogom a kezét pl. Így nekem is könnyebb megőrizni a türelmemet. Azért nem mondom, hogy azóta angyalok vagyunk, de jobb napjaink voltak tényleg. Regőnek még nem könnyű megállapítani, vele mindent használok :) Magamon is sokat gondolkoztam, nem igazán tudom eldönteni. Nekem minden kell, dicséret, figyelem, ölelés :D Kerestem az emlékeimben, hogy gyerekkoromban miből éreztem, hogy szeretnek a szüleim, de nem sikerült rájönnöm, egyszerűen tudtam. Most belegondolva talán a gondoskodásból, és akkor az lenne az elsődleges szeretetnyelvem? Vagy felnőttkorra ez változik? Biztosan, hiszen egy felnőtt igényei is mások. Na ezért kell elolvasni Chapman többi könyvét is.