2012. február 23., csütörtök

Tapasztalatok

Immár kipróbált, megerősített tény, hogy a kicsi autómban (illik egy blogon márkát írni? szóval egy kis Fiesta) remekül elfér hátul három gyerekülés. Konkrétan egy 9-25 kg-s rendes ülés, egy magasító és egy babahordozó. A bekötés nem olyan egyszerű, mert az övcsatolókat nehéz kibújtatni az ülések között, de elférnek. És a majdnemkilencévesnagyfiú ötletesen ki is tud mászni középről, ha őt kell először kitennem, és a két öccse kétoldalt benne ül az ülésben/hordozóban.

Az pedig egy érdekes tapasztalat, hogy a hazafelé útba eső élelmiszerüzletben (illik egy blogon márkát írni? szóval egy Sparban) az egyszeri anyuka a maradék két gyerekét beteszi a bevásárlókocsiba oly módon, hogy a kétésfélévest az erre kialakított ülőrészbe, a kéthónapost meg hordozóstul a kocsi tetejére. A boltba beérve ezzel a karavánnal az illető anyuka azt tapasztalja, hogy van egy forgó akadály a kocsit toló vásárló számára, és egy lógó akadály a bevásárlókocsi előtt. Utóbbin a gyerekek nem férnek át. Anyuka kezeli a helyzetet: hordozós baba kocsi tetejéről levesz, bevisz, hordozóstul földre letesz, anyuka másik gyermekért visszafordul. Hoppá, most jön rá, hogy a forgó akadály csak befelé forog, kimenni nem lehet rajta... Szerencsére a bevásárlókocsi az akadályon átnyúlva kézzel elérhető távolságban volt, Regőt kivettem, átemeltem a korláton, a kocsit áthúztam, a gyerekeket visszapakoltam, és vásároltunk.
Slusszpoén: otthon az édes apjuk közölte, hogy a két utcányira levő hasonnevű élelmiszer jellegű vegyesüzletbe gond nélkül bementem volna az egész karavánnal, mert ott semmi ilyesmi nincs.

Másik tapasztalat: legkisebbik kisfiam, akinek vészhelyzetekre, úgymint autózás, van cumija, de itthon nem kap, nem akarom rászoktatni, és ezt bölcsen tudja és ki is köpi - szóval amikor nem nagyon lenne kézenfekvő megoldás arra, hogy ne sírjon mondjuk vásárlás közben, akkor okosan elfogadja a cumit. Amikor hazaérünk, bár még alszik a hordozóban, kiköpi :) Okos baba. 

Hogy mindezt miért is: egész büszke vagyok, mert tegnap éreztem magamban először erőt és energiát, hogy Marcit elszállítsam edzésre, odafelé patikába menjek, visszafelé bevásároljak, és ezt az összes gyerekemmel. Most már rutinos leszek :)

11 megjegyzés:

CsaládiKuckó-Anita írta...

Nagyon ügyes vagy! :)
Én is így bevásárolok, Zsombi hordozóban a kocsi tetején, Dáv az ülésben... de tartok tőle, ez nemsokáig lesz így: 1. Dávid már alig fér be a 95 cmével és 16 kg-jával a kialakított ülésbe... Zsombi pedig a hordozóba :D

Gabka írta...

Szép! :-)
Ezekkel a bolti akadályokkal én is szívtam már rendesen. De már azügyben is kinyitottam a számat, hogy miért nem gondolnak a többgyerekes anyukákra? Volt egy időszak, amikor Rékát még, Attilát pedig már bele kellett (volna) ültetnem a bevásárlókosárba. Amin ugye egy ülés van.
A Tescoban szólt a biztonsági őr, hogy nem szabad a gyereket a bevásárlórészbe rakni. Oké bakker, de akkor hová tegyem mégis?
Az Aldiban már nem mertem Rékát betenni a kosárba, vettem két kosarat és próbáltam kettőt tolni egyszerre. Erre ott meg odajött az üzletvezető, egy nagyon kedves srác és mondta, hogy ne kínlódjak, ültessem csak be nyugodtan az egyik gyereket a bevásárlás mellé, neki is van gyereke, tudja, hogy nem egyszerű.... Nem ez volt az ok, de az Aldiba sokkal többet járok, mint a Tescoba. :-))

Emese írta...

Ezt a boltos megoldást-akadályt mondtam volna már neked 2 éve :D:D:D
Az viszont szuper, hogy befér a kocsidba a 3 gyerekülés!

Lina írta...

hogyan lehet a 2 évest bevarázsolni a bevásárlókocsiba? :D nekem az nem sikerül sosem :)

Névtelen írta...

Timi, nagyon ügyes vagy!Még 2 gyerekkel sem egyszerű bevásárolni, nem hárommal! :)

Lina, nekem is szépen ül és nézeget a 2 éves a bevásárlókocsi ülésben:)

Hicudzsi írta...

Nagyon tetszett a leírás. Ügyesen megoldottad! :)

Timi írta...

Anita :D hát, a 16 kilósnak már sétálni kell, ezek az ülések azt hiszem, 15 kilóra vannak tervezve :) és akkor Zsombi ülhet bele, Te meg szaladhatsz kétfelé ;)
Gabka, igen, embereken meg rugalmasságon múlik...
Emi, akkor még nem volt szükségem rá :D
Lina, fogom, berakom, szigorú vagyok :D Annyira, hogy ha akar, kijöhet :)
Pati, Emő, köszi :)

Csupimami írta...

De hát Te már eddig is rutinos voltál!

Csupimami írta...

nem igaz, hogy 01:37 PM-kor írtam a bejegyzést, hanem 22.38-kor!

Annus írta...

Na én is szívtam már boltban...de volt hogy a pénztár felől mentem be,vagy mondtam Izának húzza le a fejét:)Anno Nikit meg ergoban vittem.Amit nem lehet,hogy Iza nem a kocsiban ül,mert akkor élvezi hogy elrohangálhat:))Meg minden félét vásárolgat...

Regi írta...

Ezzel az akadállyal én is találkoztam, szerencsére azóta megoldotta a bolt :)
Nekem a kedvencem az Auchanos bevásárlás volt Emma szülinapjára 3 gyerekkel... Akkor nagyon büszke voltam magamra, meg természetesen rájuk! :)
Lina, Emma kap mindig egy fél kiflit, onnantól csak mutogat, és beszél. :)
Tegnapi napomat viszont senkinek nem kívánom, 3 fáradt gyerekkel síelni menni... :S Ma a dokinál kötöttem ki :D