Vágyak

Valamikor bő tíz éve, kispénzű kollégista koromban az akkori, még papíron létező naplómba írtam egy listát. Emlékszem, ültem az íróasztalomnál, bámultam kifelé a fejemből, de közben valójában befelé valahova, és leírtam mindent, ami eszembe jutott, amire akkor vágytam. Szerepelt a listán olyan egyszerű, hétköznapi, de számomra akkor elérhetetlen vágy, hogy mondjuk szeretnék sajtot enni, ami abban a pillanatban tényleg nem volt megvalósítható, de olyan is, amit eleve tudtam, hogy későbbi, mint például az, hogy szeretnék gyereket. Már akkor úgy gondoltam, hogy ezt a listát megtartom, és majd pipálgatom, ami teljesült róla. Meg is van egy határidőnaplóban Anyukáméknál, és már elő is került azóta, ki is pipáltam ezt-azt, talán még nem mindent. Mostanában naponta többször is eszembe jut, ha megyünk anyuékhoz, elő is fogom keresni. Amikor eszembe ötlik, tovább fűzném, írnék egy mai aktuálisat, hogy mire is vágyom most, bő harminckét évesen, amikor itt üldögélek a családi házunkban a párommal meg a három gyerekemmel-gyerekünkkel körülvéve, és kint esik a hó? 

Igen, szeretnék majd munkát, és ha sötétebb hangulatomban vagyok, aggódom is, hogy hova fognak engem felvenni nagyjából öt év gyerekszünet után, kábé két év múlva. Ehhez kapcsolódik, hogy hol fogok majd Csongornak nappali szállást találni a munkaidőmre, meg hogy talán tanulni, frissíteni kéne magamat szakmailag. De amikor optimista vagyok, és ez a gyakoribb, akkor meg azt gondolom, hogy eddig is találtam állást, ezután is fogok, a képzettségem és a tapasztalatom megvan, és a szomszéd faluban van családi napközi.

Igen, szeretnék majd utazni, Péterrel kettesben is. Szeretnék elutazni Svédországba (lehet, hogy ez is rajta volt a régi listán, de akkor pipa, mert egy fél napot már voltam Malmöben :) ) meg Svájcba, meg Hollandiába, meg ahova csak lehet. Nem annyira csillogó városokba és napfényes tengerpartokra vágyom, mint inkább természeti szépségek közé, meg oda, ahol valójában élnek az emberek. 

De ezek olyan távoli dolgok, mintha egy halvány függöny mögött lennének, amit egyszer fellebbentek, akkor rájuk nézek, álmodozom egyet róluk, és visszalebbentem. Emlékszem arra a sóvárgásra, amit az a kollégista lány érzett, és az most sehol sincs.

Mert most olyan kerek az életem :) Lehet, hogy földhözragadt vagyok (Szűz, ugye...) de most nagyjából arra vágyom, hogy tavasszal elkiránduljunk a csöppekkel és a nagyobbal valami zöldebb helyre, hogy a legkisebb is akkora legyen és úgy működjön, hogy ezt merjem vele - tavaszra akkora is lesz. Hogy a szerelmemmel igyunk kettesben egy tejes-habos kávét, vagy nézzünk filmet, igyunk közben egy pohár bort és rágcsáljunk valamit. Hogy építhessek a Kicsivel abból a duplóból, amit megvettem, mert akciós volt, de erős vagyok és kitartok, és nem adom oda neki, csak ha valami alkalom lesz. (Meg fogok fűzni valakit a családból, hogy adja neki húsvétra, mert a névnapjáig nem fogom kibírni :D). 

És nem, nem vágyom arra, hogy sikítozzanak és üvöltözzenek, rohangáljanak és kihozzanak a sodromból. De vágyom rájuk, magukra. És ha ők ilyenek, akkor így. A sodromat meg majd megkeresem. Már csak azt remélem, hogy ők is így vágynak rám... és hogy tanulok és fejlődöm még, hogy olyan legyek, amilyen nekik kell.