Liliomkert, bivalyok és madarak

Vasárnap reggel alig akartunk hinni a szemünknek: gyönyörű, napsütéses reggelre ébredtünk. Pára volt ugyan, de a tegnapi vastag felhőzet már elszállt. Előző nap tervezgettük ugyan, hogy mi legyen az A és B program jó és rossz idő esetére, de a káptalantóti Liliomkert mindegyik verzióban szerepelt. Erről a piacról korábban már olvastam újságcikket, és ismerőseim, meg Nati a Villában is ajánlották, én pedig vártam a csodát. Igyekeztem úgy készíteni magam, hogy ne csalódjak, ha mégse... de megkaptam. Hihetetlen hangulatú hely. Úgy tudom, úgy alakult ki, hogy a helyi kistermelők, illetve egyszerűen csak a helyi lakosok kivitték a gyümölcsöt, zöldséget, vagy amit belőlük készítettek: szörpöket, lekvárokat, savanyúságot, aztán tejet, sajtot, házi sütésű kenyeret, süteményt, majd jöttek mellé az iparosok, művészek... Most már egy komolyabb vásári forgatag ez a piac, és kincseket lehet találni. A saját készítésű dolgokon kívül van mindenféle, amit régi parasztházakból, padlásokról, műhelyekből kerülhet elő - mi sem tudtunk ellenállni sok mindennek.

A standok mögött nyitott, régi kredencekkel, deszkaasztalokkal berendezett kis szögletekben lehet enni-inni, vagy az árusok ülnek le kicsit pihenni, nagyon hangulatos. Összevásároltunk egy csomó mindent, egy zacskó sült gesztenyével kezdtük, aztán vettem egy szép, erős, kézzel varrott táskát, hogy legyen mibe tenni a többit. Vettünk egy szép régi fémharangot, amit kiteszünk a bejárathoz, Marcinak antikvár könyveket, Marika néninek egy üveg Szívbor nevű különlegességet, magunknak levendulaszörpöt, szőlőlét, krumplis házikenyeret, szegfűszeges és diós sajtot, rétest... Egy régi üveg borospalackot, ami a karcsú nyakával pont alkalmas lesz egy-egy szál virág számára vázának, Péternek egy bicskát, lenvászon törölközőt... és még tudtunk volna sok mindent. Csak Regőnek nem találtunk semmit, antikvár könyvek lettek volna neki is, de sajnáltam volna őket, gyorsan elhasználódtak volna nála :) Csuda hangulat volt, este mondta Nati, hogy a Villából mindenki ott volt délelőtt :)

Miután kipiacoztuk magunkat,a Keszthelyi-hegységen keresztül egy gyönyörű, kanyargós úton közelítettük meg újra a Kis-Balatont, csodálatos őszi színek között. A cél a kápolnapusztai bivalyrezervátum volt, amit még ilyenkor, október végén is érdemes felkeresni, sőt megkockáztatom, érdemesebb, mint a nyári hőségben. Körülbelül 200 bivaly és egy nagy csorda szürkemarha él itt, hatalmas területen, amit egy tanösvényen lehet bejárni, és tájékoztató táblák segítségével megismerni az állatok életét - meg a hozzájuk kapcsolódó élővilágot.

Lovaskocsival is be lehet járni a területet, de azt nekem most nem ajánlották, pedig irigyeltem nagyon, mert a lovaskocsi terepen megy, és egészen közel jártak a bivalyokhoz. Mi úgy igazán közelről ezt a két dagonyázó állatot láttuk, illetve távcsövön is megszemlélhettünk többet is. Nagyon örülök, hogy vannak ilyen helyek, fenntartják őket, súlyt helyeznek ezekre az értékekre, megnyugodott tőle a lelkem. Igazán luxusnak éreztem, ahogy a séta végén az októberi napsütésben leültünk a kialakított pihenőhelyre, és elővettük a táskából a kenyeret, sajtot, rétest és a szőlőlét, megettük bicskával, kézzel a reggel összeválogatott elemózsiát, az egyik legjobb ebéd volt a teljes négy nap alatt.
Innen még egy programunk volt vissza, és ez volt talán az egész kirándulás legszebbje: a Kányavári-sziget. Ez a Kis-Balaton egy szabadon látogatható szigete fantasztikus madárvilággal és látvánnyal. Végigjártuk a Búbos vöcsök - tanösvényt, és igazából sokat nem is mesélnék róla, itt fotóztunk a legtöbbet, úgyhogy meséljenek a képek:

Amint a képeken is látszik, naplementéig sétáltunk és csodálkoztunk a szigeten. Láttunk madarakat is, ami elvileg a hely fő vonzereje lenne, de számomra - és szerintem Péter számára is - ebben az évszakban és időjárásban a természet volt a legszebb itt: a fák színei, a nyugodt víztükör - sosem láttam még a Kis-Balatont és mindig szerettem volna eljönni ide - a fények, a hangulat. Gyönyörű volt.
Ez a nap nekem két órával lett hosszabb, mint másnak: reggel a Liliomkertben ébredtünk rá, hogy át kellett volna állítani az órát, így hirtelen fél tizenegyből fél tíz lett. Másodszor pedig most este, az autóba visszaülve és a még átállítatlan órára rápillantva simán elhittem - a naplemente miatt - hogy hat óra van, pedig még csak öt volt. Kihasználtuk a napot, rendesen kitúráztuk magunkat, és most úgy döntöttünk a Villában kérünk vacsorát Natiéktól. Remek döntés volt! Zsolt a séf, mindent ő készített, és az biztos, hogy életem legfinomabb tortáját ezen az estén ettem, nem hiszem, hogy túl lehetne szárnyalni. Megkaptam a receptjét is :) Most túl fáradtak voltunk a tornácra kiüléshez, a pohár borunkat a vacsorához fogyasztottuk el, és hamar felmentünk a szobába. Ezen az estén nem kellett altatni :)