2013. december 31., kedd

2013

Régen nem írtam már. Mindenféle dolog elvont, nem mentegetőzöm, de tény, hogy nem írtam se Csongor szülinapjáról, se arról, hogy milyen ő kétévesen, se a karácsonyunkról, se hogy mit olvastam, mit kötöttem a legutóbbi óta. Ezeket majd pótolom. Viszont amit semmiképp se akarok kihagyni, az a kérdés-válaszos hagyományos beszámoló a 2013-as évről, nem mintha fontosabb lenne bármelyik fentinél, de hátha ha ezt megírom most, szilveszterkor, akkor jövőre többet fogok blogolni :)

Mi olyat tettél 2013-ban, amit eddig még soha?
Sok ilyen volt idén, és a legtöbb (talán mind) a futáshoz kapcsolódik. Futottam versenyeken, terepen, sőt terepversenyeken, futottam tíz kilométert és félmaratont, a legtöbb 28.2 km volt. 
Betartottad az újévi fogadalmaidat? Fogadsz valamit 2013-ra?
Igen :) Azt fogadtam, hogy tavasszal lefutok egyben tíz kilométert. Sikerült. Idénre nem nevezném fogadalomnak, de szeretnék októberben maratont futni, és összesen 2014 kilométert futni 2014-ben.
Született valakinek gyereke a környezetedben?
 
Igen, az unokatesómnak, a faluban több ismerősömnek és virtuálisan ismert barátnőknek is :)
Halt meg valaki, aki közel állt hozzád?
 
Igazán közeli szerencsére idén nem.
Milyen országban jártál 2013-ban?
 
Ez a válasz eddig minden évben ugyanaz volt: Csak itthon :)
Mit szeretnél 2014-ben, ami hiányzott 2013-ban?
Csendet :D
Melyik 2012-es dátum marad örökre az emlékezetedben?
 
Április 20. Vivicitta, szeptember 14. Baradla Trail, október 12. Mecsek Trail, november 17. Balaton Maraton. Idén azt hiszem, ezek voltak a legnagyobb élmények.
Mi volt a legnagyobb sikered 2012-ben?
 
A Balaton Maraton, életem első verseny-félmaratonja sokkal jobb idővel, mint előtte elképzeltem.
Mi volt a legnagyobb kudarcod?  
Ilyen most nem jut eszembe...
Volt komoly betegséged vagy sérülésed?
Nem komoly, de nagyon hosszú kiesést okozott az anyajegyműtétem, majd' egy hónapig nem futhattam.
Mi volt a legjobb dolog, amit vásároltál?
Terepfutócipő, futónadrágok és pólók, fonalak, minták, egy-két könyv.
Kinek a viselkedése érdemel elismerést?
Emié, nem szűnök meg csodálni, ahogy kezeli a gyerekei egészségi problémáit. A húgomé és a párjáé. Az én páromé, ahogy segít és támogat engem, ritkaság az ilyen! A DK Team összes tagjáé, a Suhanj!-osoké.
Kinek a viselkedése háborított fel?
Csak kisebb felháborodások voltak, múló viták.
Mire ment el a legtöbb pénzed?
Redőnyökre és ennél jóval kisebb nagyságrendben fonalakra, futócuccokra.
Mi az, amitől nagyon-nagyon izgatott lettél?
Balaton Maraton :)
Melyik dal fog 2013-ra emlékeztetni?
 
ByeAlex: Kedvesem
 
Tavaly ilyenkorhoz képest…
boldogabb vagy szomorúbb vagy? Ugyanolyan boldog vagyok, azt hiszem. 
Híztál vagy fogytál?
Híztam, legalábbis a mérleg többet mutat, de remélem, hogy ennek egy jó része izom :)
Gazdagabb vagy szegényebb vagy?  
Pillanatnyilag jövedelmileg szegényebbnek számítok, ugyanis 11 napja gyesen vagyok, már nem gyeden. Viszont rengeteg élménnyel, egy igazán színes évvel meg gazdagabb lettem.
Mit szerettél volna többet csinálni?

Még egy kicsit többet futni :) Tök jó lett volna évi 1000 kilométert elérni, ha a nyarat jobban bírom és november-decemberben nincs egy hónap kihagyásom, akkor talán sikerül is. Több alvást, pihenést és több időt kettesben Péterrel, illetve a gyerekeimmel külön-külön.
Miből lett volna jobb kevesebbet csinálni?  
Veszekedésből, kiabálásból. 
Hogy töltötted a karácsonyt?
A szentestét itthon, hatan voltunk Marika nénivel. Másnap Marci elment, este visszajött és 26-án Ságvárra utaztunk három napra, Marci a másodikon megint elment az apukájával, de ezzel együtt idén is hangos és mozgalmas volt az ünnepnek ez a része. A szüleimtől fantasztikus ajándékot kaptunk!
Mi volt a kedvenc tévéműsorod 2013-ban?  
Jóbarátok, de nem tévében, dvd-n. Ugyanígy a Másfélmillió lépés Magyarországon. A tévében A dalt néztem rendszeresen.
Van olyan, akit most utálsz, de tavaly ilyenkor nem utáltad?

Még mindig nem utálok senkit.
Mi volt a legjobb könyv, amit idén olvastál?
 
A Futni születtünk, a legutóbbi ilyen élményem pedig Kocsis Noémi: A dajka.
Ki volt a legnagyobb zenei felfedezetted az idén?
 
ByeAlex.
Mi az, amit kértél és meg is kaptad?
Kirakó, könyvek, futókiegészítők.
Mi az, amit kértél, de nem kaptad meg?

Fonal :)
Mi volt a kedvenc 2013-as filmed?
  
Szupercella, két év után az első mozi. 
Hány éves lettél az idén, és mit csináltál a szülinapodon?  
34, és felfutottam a velencei Bence-hegyre :)
Mi az az egy dolog, amitől sokkal jobb lett volna az éved?  
Kicsit több békesség.
Hogy írnád le az öltözködési stílusodat ebben az évben? 

Farmeres, kényelmes, sportos.
Mi segített józannak maradni?  
Ez nekem nem olyan nagy gond... Föld jegy vagyok, néha túlságosan is szilárdan állok két lábbal a földön.
Melyik ismert ember jött be idén a legjobban (mint pasi/csaj)? 

Brad Pitt forever, idén 50 :)
Ki hiányzott a legjobban?  
Az év első felében Péter, amikor sokat volt külföldön.
Ki volt a legszuperebb ember, akit idén ismertél meg?

DK Gergő és Szilvi
Mi az a tanulság, amit le tudsz vonni 2013 történéseiből?
Többre vagy képes, mint gondolnád.

Mindenkinek örömökben, szeretetben gazdag, boldog új évet kívánok!!!

4 megjegyzés:

Dius írta...

Kívánom, hogy jövőre is legalább ilyen boldog és sikeres éved legyen, mint az idén. :)
Boldog Új évet. :)

Emese írta...

Ez szép volt, és köszönöm!

Erika írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Erika írta...

Szeretem olvasni az írásaidat! :)