2012. november 28., szerda

Rohanós nap, a végén koncerttel

Ez a hétfőnk, a cím tökéletesen leírja. Nagyon pörgős nap volt, részben oka és koronája Marci első zeneiskolai növendékhangversenye. Péter szabin van a héten, de ez nem jelent sokkal kevesebb elfoglaltságot, sőt van, amit vele együtt szeretnénk megvalósítani: például együtt megyünk oviba reggel és délután Tehát reggel szokásos menetrend, háromszoros öltözés, reggeli, indulás. Iskola, ovi, bolt, Csongorral haza. Ő kilenc óra felé elalszik, apa és nagymama bemennek a városba, addig én itthon tevékenykedem: a főztem, akkor blogoltam és facebookoltam ki a jótékonysági árverést (amire még mindig nincs licit! nem kell senkinek a gubó? :( ) Hazaérnek, elmegyek futni: nagy a köd, őzeket riasztottam fel az egyik közeli szántóföldről. Jó nagyon, hogy nappal futhatok, amíg Péter itthon van, de tény, hogy ez is a nappali teendőim közül veszi el az időt. Viszont legalább nem az estéből.
Hazaérek, egy gyors zuhany, Csongor ébred is. Péternek mégiscsak be kell mennie valamennyit dolgozni, hiába a szabi, azért pár óráig ma is szükség van rá a munkahelyén. Megjön Marci is, ebédelünk, mosogatok, Marcit rögtön indítom is a zeneiskolába. Csongor megint elaltatom, és beszáguldok a városba az egyik szupermarketbe, ahol pont tegnaptól hirdetnek akciósan valamit, amit karácsonyra kinéztem. Végül persze nem veszem meg, mégse tetszik annyira, mint a hirdetésben volt, viszont veszek mást, amihez amúgy nem jutottam volna hozzá. Sietek haza. Egy gyors kávé, Csongor újra ébred, ma nem alszik hosszúakat. Péter  még mindig dolgozik, úgyhogy mégis egyedül megyek Regőért az oviba, bár nem így terveztem, de sebaj. Itthon játszanak Csongorral, én nekilátok húst sütni vacsorára meg másnapra. Jó sokat sütök, de nem sok időm van rá, fél öt felé el kell kezdenem készülődni.
Egy telefon Marcinak: közben végzett a zeneiskolában, ma nem jön haza, az apja megy érte, és elméletileg a nagymamájához viszi, hogy ott megírhassa a leckét. Gyakorlatilag még be kellett nézniük ide-oda, úgyhogy négykor értek oda, fél ötre meg vissza kellett érniük a zeneiskolába a hangverseny előtt még egy órát gyakorolni. Aggódom, mi lesz így a leckével...
Itthon megjön végre Péter, a gyerekek nagyon örülnek neki, egy késői ebéd után átveszi a terepet, már ami Regőt illeti. Kisvakond-nézéssel és duplo-építéssel múlatják az időt, amíg én csinosan felöltöztetem Csongort és magamat. Frizura, smink, jaj de rég volt már ilyen, igyekszem megadni a módját, bár anyósom ingatja a fejét: mit lehet ennyi ideig készülődni? Van benne igazság, ez tény.
Végül mindenki kész, a hús nagy része megsült – az egy szelet hús, egy blúz, egy szelet hús, egy szempillaspirál módszerrel –, babakocsi a csomagtartóba, baba a gyerekülésbe, anyós az anyósülésre, indulunk, Regő és az apja őrzik a házat.
Öt perccel fél hat előtt lefékezek a zeneiskola mögött és beviharzom, míg a nagymama megsétáltatja Csongort a belvárosban és a plázában. Utólag megtudtam, hogy nagyon ügyes volt, minden érdekelte, megnézegette a karácsonyi fényeket, összemosolygott az eladólányokkal és evett két pogácsát. Hát, ez most nem tej- és tojásmentes vacsora volt, de ennyi lazaság már van bennem így, a harmadik gyereknél – én azért nem adok neki.
Marci közben túl a gyakorláson, és végül fél hatkor találkozunk: ő az első sorban ül, mi az apjával kicsit hátrébb, és életünkben először veszünk részt a kilencéves nagyfiunk első növendékhangversenyén. Először izgulok vele-érte, és azért is, hogy vajon mi van a kicsikkel. Aztán elengedem magam, a kicsik jól vannak, jó helyen vannak, Marci pedig hihetetlen jól szerepel.
Gyönyörű darabot játszik furulyán, zongorakísérettel, szépen, pontosan, egyetlen hiba nélkül. Én pedig kiengedek, és élvezem, hogy hangversenyen vagyok. Mikor voltam életemben utoljára komolyzenei koncerten? Száll a zene, kikapcsol, abszolút nincs bennem olyan érzés, hogy ez „csak” egy zeneiskolai növendékhangverseny, ügyesek, tehetségesek a gyerekek a legkisebbektől a kamaszokig, furulyásoktól a zongoristákon át egy orgonista nagyfiúig.
Marci hetedikként lépett fel a huszonöt előadóból, nagyon izgult, és a napja se volt akármilyen, plusz még belefáradt az utána következők megnézésébe. Szerencsére a tanítónője is ott volt, az ő kislánya is fellépett, zongorázott, úgyhogy gyorsan lecsaptam rá és felmentés kértem leckéből. (Tegnap délután teljesen magától pótolta!) Hazafelé az autóban egyszer csak azt vettem észre, hogy kérdezek tőle, és nem válaszol: elaludt... Itthon Csongor rögtön a kádba került, jött a szokásos esti szeánsz, még befejeztem a hússütést és elmeséltem a koncertélményemet, akinek csak tudtam. Most pedig Nektek is megmutatom:

2012. november 26., hétfő

Kezdődik! - 3. online gyűjtés a Szegedi Újszülöttmentő javára

A Szegedi Újszülött Életmentő Alapítvány javára szervezett jótékonysági árverés
ma kezdődik és vasárnap éjfélig tart. 

Licitálni a bejegyzés alatt kommentben lehet.
A részleteket (utalási adatokat, postázást) a nyertessel e-mailben megbeszéljük az aukció lezárása után. Az összes, a licitben részt vevő tárgyat az aukció Facebook-oldalán láthatjátok, itt: 
Lusta bannerkitevő vagyok, már napokkal ezelőtt meg kellett volna tennem, de mától végre látható lesz a banner az oldalsávban, ami a licit végéig erre a bejegyzésre fog mutatni. Gyertek, licitáljatok, segítsünk együtt!

Én egy kötött babagubót ajánlok fel:

Kis zsákocska, amibe be lehet csomagolni a babát hónaljig, egész pici babát akár vállig is. Meleg gyapjúkeverék fonalból készült, igazán puha, és olyan meleg, hogy Péternek van egy pulcsija ebből a fonalból, amit csak jégkorongmeccsre tud felvenni :) Alulról-felülről melegíti a babát, ideális babakocsiba, kiságyba is. Elég fiús színekben készült - egy boszorka vagyok, főleg fiús fonalaim vannak :). De azért kislány is használhatja, csak viseljen hozzá rózsaszín sapkát :)
Nagy szeretettel kötöttem, arra is gondolva, hogy talán karácsonyi ajándék lehet egy hamarosan szülő kismamának vagy egy friss babának :)
Gyertek, licitáljatok :)

A gubó mérete 29x45 cm, a fonal Meribel nevű, tavaly Lidlben vásárolt.

2012. november 24., szombat

November 24.

Ezen a napon van tíz hete annak, hogy először körbefutottam a mi utcánkból és a szomszéd utcából álló, 1420 méteres kört. 
Ezért aztán a Runkeeper alkalmazás, amiben azóta a nap óta vezetem a futásaimat, mára tűzte ki nekem célul, hogy teljesítsek egy 5 kilométeres versenyt. Ezt három hete a Szigetfutáson teljesítettem.
Ma volt az idei utolsó Szigetfutás, amire nem mentem el, túl szép helyek vannak ahhoz vidéken, hogy egy hónapban kétszer is Pesten fussak. (Meg persze megszervezni sem egyszerű.)
Múlt héten volt a Balaton Maraton, ahová nem mertem elmenni, mert ott 1/6 maraton, azaz 7 km a legrövidebb táv, és úgy gondoltam, hogy az nekem még sok. (Sok is lett volna, aznap futottam először hat kilométert, és az elég is volt akkor.)
Ma meg a Tatai Vadlúd Sokadalom volt, ahová évek óta vágyom, hol az időjárás miatt, hol a gyerekek miatt, hol a nagyonterhességem miatt nem mentünk el, de most végre igen! Évekkel ezelőtt kitaláltam, hogy a vadlúd a kedvenc állatom. Sokáig úgy volt, hogy a zsiráf, de igazából csak a gyerekcuccokon találtam jópofának a zsiráfos mintákat. A Vándormadarak című film meg egyes könyvek óta viszont kiválasztottam a vadludakat, és nagyon szerettem volna már látni őket Tatán.
Ha viszont már az ember egyszer Tatán van, és ott ez a tó, meg a partján az a szuper sétány, ami hol puha földes, hol kavicsos út, hol aszfalt, hol gyönyörű kilátás van róla a tóra, hol pedig még szebb erdősávban fut, patakon át és madármegfigyelő helyek mellett, nos akkor az ember futóruhában megy, és amíg élete párja lefoglalja a gyerekeket egy játszótéren, addig az ember lánya körbefutja az Öreg-tavat.
Gyönyörű ez a tó, a partja, a környéke a várral, és ott vannak a vadludak is. Mivel déltájban voltunk ott, kevesebb madarat láttunk, mint hajnalban vagy alkonyatkor láthattunk volna, de így is nagy fekete csapatban lepték el a víz egy részét. Láttam ludakat, vadkacsákat, sirályokat, hattyúkat. Magát a sokadalmat először nem találtuk, aztán olyan féltávnál rájöttem, hogy azért nem, mert pont átellenben van, mint ahol mi lementünk a tóhoz. Nem bántam, a gyerekek még kicsik is lettek volna ahhoz, hogy a madarakról szóló részét élvezzék, a vásárban jó dolgokat láttam, de az nem baj, hogy ők nem látták :) Ami jó lett volna, az a partra kitett távcsövek, hogy igazán közelről megfigyelhessük a madarakat. De most csak cikázva kerülgettem a nézelődő embereket, és amikor kiértem a sátrak közül, azt vettem észre, hogy már öt kilométernél járok. Tovább az ezüstös vizű tó mellett, még a Nap is átsütött a felhőkön egy kicsit a kedvemért. Messziről néztem a várat: vajon hogy megy át rajta vagy kerüli meg az ösvény? Hát átmegy rajta, keresztül a várudvaron, a főépület mellett, be a kapun, ki a kapun. Az egész úton zöld pöttyök vezetik a futót, nem feltűnően a vár egyik tégláján is van egy. És onnan már a célegyenes, már látom Pétert, Regőt annál a fánál, amitől indultam.
52 perc, 7.26 kilométer, és valami gyönyörűséges feltöltődés. Szépség. 
Csak pár kép készült, talán három, mert futás közben nem tudok fotózni. De érdemes visszamenni, kényelmesen körbesétálni, és fotózni, fotózni, fotózni. Addig is én a szememmel, a fejemben raktároztam el a csipkebokor, a patakon tükröződő kopasz fák, a ködön átsejlő napfény, a ragyogó víz, a tébláboló sirály, a felszálló vadlúd és a parti szép épületek képét.

2012. november 23., péntek

Megnyugtató

Tegnap (azaz már tegnapelőtt, átcsúsztunk a mába) fogadóórán voltam az iskolában. Szeretek eljárni, ha tudok, de idén ez volt az első, amire eljutottam. Ezt is úgy gondoltam, nem fog menni, nem szoktam három gyereket egyszerre Marika nénire bízni, Csongor meg úgy tűnt, aludni fog még, amikor indulnom kell, nem vihetem magammal. Tehát már jó előre le is mondtam róla. Aztán mentünk Marcival Regőért, beszélgettünk, és mondott egy olyat, hogy "én vagyok az osztályban a hülye". Már máskor is kicsúszott a száján, máskor is fennakadtam rajta: hogyhogy ő a hülye, amikor az egyik legokosabb? Nem szeretik? Nem pont az okossága miatt hülyézik? Különféle neveket is aggatnak rá, erre szintén ugrok, engem is csúfoltak épp eleget, nagyon nem bírnám, ha a gyerekemet csúfolnák.
Ő viszont nagyon lazán kezeli ezeket a dolgokat. Fel se veszi, hogy ő a hülye, a csúfolódókat meg beosztja: te ezeken a neveken hívhatsz, te emezeken, te meg ne hívj így, mert így csak M. nevezhet. Nem veszi csúfolódásnak, inkább poénnak, szerinte ez vicces. Én meg nem tudom, hova tegyem. Vajon ez tényleg probléma, és ő veszi túl lazán, vagy vicc, hülyéskedés, és én harapok rá túlságosan? Na majd megkérdezem fogadóórán, gondoltam.
Összeszedtük Regőt, hazasiettünk és gyorsan engedélyt kértem Marika nénitől egy fogadóórányi eltávozásra - szerencsére vállalta most az összes lurkókat.
Judit nénivel beszélgetve aztán egészen megnyugodtam. Ő abszolút nem látja úgy, hogy kiközösítésről, csúfolásról lenne szó, szeretik Marcit. Van egy fiúcsapat, elevenek, bohócok, hülyéskednek, köztük ez megy. Nem Marci "a" hülye, hanem együtt bolondoznak. Az én fiam mondjuk elevenebb az átlagnál, így talán többet kap belőle, de amikor mástól röhög az osztály, akkor másnak is jut. Marci ezzel együtt nagyon sokat komolyodott, nyílt is, már szívesen szerepel és beszél órán - a tananyag témájában is - sokat érett, jót tesz neki a zeneiskola és a lovaglás. Ezt én is látom. Emellett erősen kezdődik a kiskamaszkor - hát, két dackorszakot egyszerre talán megússzuk, de hogy dackorszakos és kamasz gyerekeim legyenek egyszerre, azt már biztos nem.
Ha időnként beviszi a furulyát vagy most már a klarinétot, ha az óra témájában mesél valamiről, amit ő már tud vagy amivel kapcsolatban olvasott, az nagyon érdekli a többi gyereket, csendben hallgatják. Tehát a tudálékossággal nincs baj, sőt. Erre rá lehetne feküdni egy kicsit, hogy Marci komolyan, jól ad elő, jól fogalmaz, vihetne be könyveket vagy utánaolvashatna az aktuális tananyaghoz kapcsolódó részeknek. Így még jobban a komolyság irányába billenne a mérleg, kevesebb lenne a bolondozás, és kevesebbet kapna a hülyézésből, heccelésből - még ha ez őt most sem zavarja.
Igazából főleg erről, a közösségi életéről, barátairól kérdeztem, ez érdekelt nagyon és aggasztott kicsit: hogy szeretik-e a gyerekemet. Megnyugtató választ kaptam. A tanulmányokkal pedig nincs gond, nagyon szépek a jegyei, nem is amiatt mentem. A matekon és a környezeten lehetne kicsit még erősíteni. Érdekes, hogy egy ilyen természettudományos érdeklődésű gyerek az iskolában pont ezekből a tárgyakból gyengébb picit - talán őt nem úgy érdekli, ahogy az iskola tanítja... Mindig azt mondja, kémikus lesz. Szerintem, ha tényleg kémiával, vegyészettel fog foglalkozni, akkor is inkább tanítja, előadja majd. Pedagógusi vénája van, az már biztos, és a humán tárgyakat, olvasást, fogalmazást, nyelveket egyelőre a kisujjából kirázza. Nehezen tudom elképzelni kutató vegyészként, annál inkább emberekkel kapcsolatos foglalkozásokban, ott viszont akár vegyészeti területen is.

2012. november 20., kedd

Regőszáj

A szilvásgombócos estén Regő vacsorája: mákos mugli volt. Hát, nem mondhatjuk, hogy varázstalan lenne a gyermek, viszont nem igazán lép fel barátságosan a muglikkal szemben, mind megette őket. Mákkal. :)

Zuhanyozás után kinyitottam a fürdőszoba ablakát, kavarogtak a kinti és a benti párák. Regő:
 - Anya vigyázz, bejön a föld! (vagy füst, akkor földet értettem)
 - Ez nem föld, hanem pára.
 - Anya vigyázz, bejön a páva!

Meglátott egy Wall-E matricát: 
 - Ott a tolós bagoly! (mert nagy szemű és lánctalpas. Mi más lehetne :) )

Mostanában jön ki rajta a testvérféltékenység. Például naponta elmondja, hogy amikor ő kicsi baba volt, akkor az én pocakomban volt, és olyankor mesélek neki egy kicsit erről. A féltékenység előnye pedig, hogy amikor Csongornak porszívózom az orrát, magától jön, ül az ölembe, hogy neki is szívjam ki, és az illem kedvéért jajgat egy kicsit. Amúgy ő nem igazán taknyos, amennyire szükséges, annyira ki tudná fújni is, de így hatékonyabb, örülök neki.
Ma reggel pedig kiszólt az ovi előterébe, ahol Csongor parkolt a babakocsiban, valakinek, aki bejövet megnézegette:
 - Ne bántsd, az az én kistestvérem!
Ilyenkor meg kell enni :)

Tizenegy hónapos

Csongor György baba már tizenegy hónapos! Könnyen kiszámolható, hogy nemsokára egyéves lesz, de hiába a matematika, ez teljességgel hihetetlen. Ha ránézek, akkor nem: teljesen olyan már, mint egy édes egyéves kisfiú, de hogy mikor lett annyi és hova rohant el az idő...?
Végre pont a hófordulóján tudom az adatait is: 9400 gramm és 76 centi, a feje 47.5, a mellkasa 48 centi. 20-as lába van és nyolc foga - a nyolcadik után hetekig úgy láttam, hogy nagyon jön a 9. és a 10. is, de annyira nem siet mégse, mert még nincs kinn, úgyhogy már nem erre fogom a nemalvást :)
A fejlődési ugrásáról, ami olyan két hete következett be robbanásszerűen, írtam akkor. Azóta is gyönyörűen mászik és darabosat eszik, az integetés mellé pedig felzárkózott a puszidobás is. Olyan is volt már, hogy megmutatta, hol az okos feje :) Egyre ügyesebben használja a kis ujjait, mindent megpiszkál, pörgeti a kisautók kerekeit. Kezdődő beszédében egyértelműen szó az 'aja', ezt apára is használja, van a mammammamm, amit az evésre, cicire is mond, pedig mi sose hívtuk neki hamhamnak és hasonlóknak a kaját, viszont ha őt esszük meg, akkor nyammogunk nagyokat! Mamát is mond a mamára, és ott van még a pápá, plusz a babababa, dádádádá, ajjajjajjaj és hasonló dumák.

Jaj mit is írjak róla, amit még nem írtam meg... Korán kel, sokszor ébred éjjel, mindig szopizik és visszaalszik, kivéve, amikor náthás - mert most az - és háromszor kell szívni az orrát éjjel. Orsi kérdezte, Aconitumot és Chamomillát kapott lefekvés előtt néhány hétig, körülbelül egy hétig aludt tőle jobban, akkor csak 3-4 ébredés volt, sőt egyszer csak egy! de aztán visszaromlott, lehet, hogy akkor már a nátha bujkált benne, elhagytam a bogyót, mert mindegynek éreztem, most meg a náthára kap mást.
Reggel közénk bújik, ha álmos, elalszik, ha nem, hát minket is ébren tart. Ha jó fej, hajlandó eljátszani a járókában, amíg lusta anyja még szundít egy hajnalit, egyébként a járóka már nemigen van használatban. A babajátékok se nagyon érdeklik már, Regőé és a sima használati tárgyak sokkal érdekesebbek. Kuka, seprű, konyhai eszközök, telefon, porszívó. Tologatja a konyhai székeket, megy utánuk, pedig azok azért nehezek egy ekkora kisembernek :) Szóval nemsokára játékválogatás lesz.
Most már ő is reggelizik a fiúkkal, így négy vagy öt szilárd étkezése van. Kockákra vágott margarinos zsemlét, kiflit eszik, tízóraira és uzsonnára gyümölcsöt, ebédre, vacsorára meleg ételt: húst, zöldséget, rizst, abból, amit mi eszünk, úgy, hogy azért olyan legyen, amit már ehet. Tejterméket, tojást, aprómagvasat és olajos magvakat, édességet még nem kap.
A reggeli öltözős-készülődős buli után irány az ovi, iskola, bolt, posta, majd itthon kilenc körül, szopi után alszik egy nagyot. Még egyértelműen szüksége van a délelőtti alvásra, két órát vagy többet is elalszik. (Marci ilyentájt állt át az egy alvásra, Regő meg másfél éves koráig kettőt aludt.) Az ébredés után vagy van tízórai, vagy nincs, de mivel Csongor szerencsére odavan a gyümölcsért, repes érte, ezért inkább van, és ha túl közel lenne az ebédhez, hát inkább az marad el, mint épp ma is. Megjön Marci, ebédelünk, kicsit játszik, de viszonylag hamar elálmosodik, olyan egy óra körül el is jön az ideje a délutáni alvásnak. A hosszabb ébrenlét ez után következik, délután három-négy órát is ébren van egyhuzamban. Persze, akkor már itthon vannak a tesók, érdekesebb és zajosabb az élet.

Imádja mindegyiket, de apát és mamát is. Bárki érkezik meg, szalad eléjük négykézláb, és szinte azonnal integet. De közben nagyon anyás is, ha kimegyek a látóteréből, nyafog utánam, de azért hamar meg lehet vigasztalni, elterelni a figyelmét. Senkire nem vigyorog akkorákat, mint Regőre, de Marcinak is nagyon örül. 
Aztán jön az este, a vacsora, a fürdés, utóbbit már nem szereti annyira, hamar feláll és kikéretőzik. Biztosan fáradt már addigra, és szopizni is szeretne. A pelenkázást és az öltözést mindegyik alkalommal rettenetesen utálja, kitekeredik a kezemből, nehéz ráadni főleg a pelenkát, a ruhákat aztán már röptében is megoldom. Öltözés után mese, neki még külön, kettesben. Egyelőre nem nagyon érdekli, hol figyel picit, hol csapkodja a könyvet és forgatja az oldalakat, de mindenesetre a szertartás megvan. Aztán szopi, cumival lefektetem, és többnyire, ha fel nem verik, az éjszaka első felében alszik nagyobbat, éjfél után már szaggatottabban. 

Gyönyörű kisfiú lesz belőle, persze már most is az, de a kék szeme, a sötétszőke haja, ami szerintem göndör lesz és még sötétedni fog... A legtöbb és legsötétebb hajú gyerekem - apja fia - és teljesen más alkat, mint Regő volt. Érdekes, mert pillanatnyilag úgy néz ki, hogy ő, aki messze a legnagyobb születési súlyú volt, egyéves korára a legkisebb lesz a gyerekeim közül - persze nem számottevő különbségről beszélek - viszont a legmagasabb. Nagyon érdekes figyelni, ahogy nőnek, latolgatni, hogy milyenek lesznek, mi lesz belőlük... Csongorból például szívtipró:

2012. november 19., hétfő

Hol lakik a Mikulás?

A magyar Mikulás Nagykarácsonyban lakik. És már dolgozik is, sőt, túl van az egész éves munkán, ajándékgyártáson, és a nagy ajándékkihordás előtt és után az irodájában fogadja a gyerekeket a Mikulásházban. Mi is elmentünk, lehet, hogy még korai, és általában nem is szeretem a nagyon előrehozott ünnepvárást, de most meg akartam előzni a tömeget, és Marci hétvégéit is össze kell hangolni: lesz apánál, megyünk Ságvárra, a mostani meg üres volt és ideális a kirándulásra. És azt is gondoltam, hogy mind megőrülünk, ha egy teljes hétvégét bezárva töltünk :) a séta, játszótér meg a novemberi "hol ez esik, hol az" időjárásban nem optimális. Szóval most mentünk, és nem bántuk meg.
Nagykarácsony nincs olyan messze tőlünk, csak egy órányi autóút, de nem sokkal van az Isten háta előtt, a Mezőség kellős közepén, cukkorrépa- és kukoricaföldek között. Lapos szerkezetű, tágas falu széles utcákkal, ahol semmi nem lenne, ha nem ott lakna a Mikulás. De ott lakik, és ezt a földijei okosan ki is használják.
A legfőbb attrakció a Mikulásház, mi is ott kezdtünk. Itt található a Mikulás irodája, előtte egy nagy játszószoba, ott lehet várakozni, amíg nem szólít a nagyszakállú. Több gyereket hív be egyszerre, nem kell produkálniuk magukat, viszont lehet beszélgetni, kérdezni, kívánságokat sorolni, és a Mikulás jó tanácsokat is ad, meg kíváncsiskodik is. Marci, a nagyfiú, aki már majdnem kinőtt a Mikulásvárásból, elég megszeppent volt, de aztán jelentkezett egy kérdéssel-kéréssel: ő szeretne virgácsot is kapni a Mikulástól :) Regőt meg jobban érdekelte egyelőre a játszószobából behozott vonat és traktor, mint maga a Mikulás. Azért a csomagot elfogadta, és közös fotóra is hajlandó volt beállni:


A Mikulásház kertjében legelésznek a szarvasok, akiket a gyerekek is megetethetnek a csomagjukban kapott almával. Ott vár a sorára a szán is:


és ott a Jóság kútja, amibe a gyerekek belemondhatják titkos csínytevéseiket, amikről senki nem tud. Marcinak volt mondanivalója :) Ha visztek magatokkal megunt játékot, kicserélhetitek másokéval! Mi ezt sajnos elfelejtettük, ahogy az előző nap készített karácsonyfadíszeket is itthon hagytuk, pedig feltehettük volna a Megyék karácsonyfái közül a miénkre. Sebaj, amúgy is Fejér fáján volt a legtöbb :)


És megtaláltuk az úrhidai nagycsoportosok díszeit is, amit a múlt héten vittek:

A fenyőfasor az óriás játszótérhez vezetett, ahol labirintust találtunk és négy sarokban négy kis kunyhót különféle játékokkal. Volt dobozdobáló, más kislabdás ügyességi játékok, az egyik kunyhóban egy bábozó néni tett fel kérdéseket Marcinak, egy másikban különböző mértékben megtöltött vizesüvegeken lehetett zenélni, és Marci olyan boldog volt, hogy dobolhat úgy, hogy én nem szólok rá érte!
Innen mentünk még a Mikulás cukrászdába és falatozóba, itt ebédeltünk, és innen a mézeskalácsházba mentünk. 

Marci és Regő kaptak egy-egy kis mézeskalácsot, amit azonnal fel is faltak, pedig azt hittem, elteszik emlékbe :) Innen még egy hosszabb séta várt ránk a játszóházig. Igazából nincsenek messze a helyszínek, de Regőnek azért elég hosszúak voltak a séták főleg úgy, hogy két séta között is szaladgálás, játék várta. Lassan-lassan mendegélt, lehet, hogy el kellett volna hozni a biciklijét, de reggel nem tudtam, milyen lesz a hely, hova tudjuk tenni útközben, meg ha mégse jön be, akkor cipelhetem azt is... Mindenesetre odaértünk a játszóházba, ez volt az utolsó programunk, itt is feltalálták magukat, volt játszószőnyeg egy halom kockával, nagy üres tér, amúgy bábszínház meg felolvasás is, de abból pont egynek a végére értünk oda, és hát amúgy sem az egy helyben ülésről híresek a fiaim. Meg még léghoki is volt és egy óriás Ki nevet a végén, ezekkel játszottunk is. 


Felnőttszemmel érdekes, kettős benyomásaim voltak. Az az igazság, hogy az egész rendezvény lehetne nagyon egyszerű, olcsó is, mondjuk ki, gagyi. De nem az, és amitől nem az, az a lelkesedés, amivel ez a falu csinálja Mikulásfalvát. Látszik, hogy ebben mindenki részt vesz, használják a közösségi helyeket, olyan épületeket, amik amúgy üresen állnának, rengeteg munka van benne. A játékok a lehető legegyszerűbbek, de ezzel nagyon sok mindenre tanítják az odalátogató gyerekeket, épp a legfontosabbakra: hogy milyen szuper dolgokat lehet készíteni például üres műanyag palackokból vagy kartonpapírból, még az öko szemléletet is megtámogatják. A játszóházban hosszú asztaloknál szívószálból meg tésztából nyakláncot lehet készíteni, papírból képeslapot, karácsonyfadíszt. Ne egy elevenpark-szerű játszóházat várjunk, inkább nézzük meg, hogy kevés eszközzel, jó társasággal és némi leleménnyel milyen jól el tudnak szórakozni a gyerekeink. És hogy egy falu idősei, fiataljai, önkéntesei azzal töltik a vasárnap délutánjukat (meg a többi napot is), hogy őket szórakoztassák. Ez az, amitől a legegyszerűbb dolgoknak is lelke lesz, amitől a Mikulás szelleme belengi Mikulásfalvát.
Az enyémek nagyon jól érezték magukat. El is fáradtak, az már biztos. Pedig még nem is látogattuk végig valamennyi helyszínt: nem voltunk a betlehemnél (bár elmentünk a templom mellett, amiben szerintem felállították) és a szeretetpostán. Viszont ígéretünk van a Mikulástól, hogy biztosan eljön hozzánk néhány hét múlva, és láttuk az esti, díszkivilágított házát is az autóból, hazafelé indulván.

2012. november 18., vasárnap

Energia

Fogalmam sincs, honnan, de időnként megszáll az energia és a türelem. Nem is veszem észre, csak már este nézek vissza, hogy jé, mennyi mindent csináltam.
Tegnap például azzal kezdtem, hogy lefutottam hat kilométert. Na persze csak miután mindenki felkelt, felöltözött, reggelizett, Csongort lefektettem, Regőt a mamára bíztam, Marci jött velem biciklivel. Átfutottunk a szomszéd faluba, ott tettünk egy kisebb kört, és másik útvonalon vissza. Tetszett, ettől, hogy már másik településen futottam, még hosszabbnak tűnt, mint hat kilométer :)
Itthon sorban lezuhanyoztunk, én is reggeliztem, aztán főztem egy zöldbablevest a szilvás gombóc mellé. Marci és Regő kivételesen egész jól eljátszottak, Csongor még aludt. Úgyhogy kedvem támadt sütni egy sütit is, miért ne, ráadásul a kókuszos csiga jutott eszembe, amit gyúrni kell, úgyhogy Marcinak külön öröm. Ügyesen meggyúrta, Regővel volt némi veszekedés, hogy pontosan ki mikor mit csináljon, de végül meglett tészta is, krém is, mindenki nyújtotta, én tekertem, szeleteltem, a sütő sütött. Közben felébredt Csongor, ő is kijött közénk, megetettem. Amíg sült a süti, mi is megebédeltünk, aztán Regőkének mese, alvás, Csongorral még eljátszottunk egy ideig, körülbelül háromszor elmosogattam, kivettem a sütiket, aztán eljött a pillanat, amit várva vártam: a pihenőóra, amit Marci ígért. Igaz, hogy az elején még önműködő voltam, tehát például magamnak főztem és tálaltam fel a kávét, de utána csak leültem a kanapéra, olvastam, kötöttem, és Marci azt mondta, bármi kell, szóljak neki. Kaptam teát és később egy takarót, a végén kicsit el is szundítottam. Csak pár percet, mert bár Csongornak is aludnia kellett volna, most mégsem tette, és a kurjongatására fel is riadtam, de így is nagyon jó volt. Talán ebből az órából jött az energia.
Felpakoltam Marcit és Csongort - Regő még aludt - és elmentünk vásárolni a városba. Regőkét kicsit sajnáltam, hogy ő marad ki mindenből délelőtt is, délután is, de hazaértünk, mire felébredt, szóval észre se vette. Amikor felébredt, elővettük a múltkoriban készített gyurmát, a lisztet és a sütikiszúrókat, és a gyerekek készíttetek pár karácsonyfadíszt, amit kiszárítottunk a sütőben, én meg nekiláttam rántott húst sütni, párolt rizst és zöldségköretet főzni másnapra. Azért azt el tudjátok képzelni, hogy a három gyerek segédletével végzett gyurmázás és panírozás után hogy nézett ki a konyha... szóval azt is rendbe raktam, még egy halom mosogatnivalót lebirkóztam, közben fürdővizet készítettem, Marcival rendbe tettük a gyerekszobát is, felporszívóztam, akkor Csongor már ágyban volt, közben valamikor vacsorázott és szopizott is. Vacsora, fürdés, zuhany Marcinak és Regőnek is, mese... azt hiszem, nem hagytam ki semmit. 
A tegnap esti taktikánk az volt, hogy nem küldjük aludni mese után a fiúkat, hadd maradjanak kint, hétvége van, majd meglátjuk, mi sül ki belőle. Marci kilencig olvasott, Regő pörgött, mi közben tettük a dolgunkat, ettünk, pakolásztunk, nyolcvanadszor is elmosogattam. Marci kilenckor magától elment aludni, én is bementem a hálóba egy könyvvel és egy kötéssel, mire Regő is szépen elment lefeküdni. Amikor az apja végzett a zuhanyozással, akkor azért kimászkált, de amikor végül bekísértem és betakartam, onnantól aludt. És Csongort se verte fel senki a kiabálással, veszekedéssel, mert olyan nem volt. Lehet, hogy egyszerűen csak kilenckor kéne lefeküdniük...?

2012. november 16., péntek

A szilvásgombócban szeretet van

Liszt, krumpli, tojás, természetesen szilva, egy kis zsiradék, kockacukor, fahéj és szeretet. Alapvető összetevő.
Ahogy felfordítom érte a konyhát... Krumplit pucolok, főzök, összetöröm. Szerencsére eszembe jutott ez a munkafázis még este, annyival kevesebb jut ma délelőttre, és a krumpli is garantáltan hideg. Liszt, margarin, gyűrűt le, gyúrás. Marci hogy szeret gyúrni... Ezzel most nem várhatom meg, akkor nem lesz kész ebédre. Jó lett a tészta, nem ragad, nyújtom. Ne legyen vastag, de túl vékony se, ne szakadjon.
Miközben a mutatóujjammal mérem ki a hét centis négyzeteket, az jár a fejemben, hogy fognak örülni neki. Marci majd ugrál és azt mondja, juhhú! Aztán meg remélem, azt, hogy "a főztöd mennyei". Ezt szokta, ha nagyon ízlik neki, ilyen szépen. De előtte azért kell egyen a paradicsomszószból is - tegnap azt mondta, mindig csak olyat főzzek. Esetleg rakott krumplival felváltva.
Húsz gombóc, lassan, hármasával főzöm, aztán óvatosan pirítom zsemlemorzsában. Ki ne szakadjanak... A maradék tésztából mákos nudli lesz, nem bolti, félig fagyasztott, hanem itthon kézzel gyúrt. Kis angyalbögyörők... Regő imádja a mákosat, ha megkérdezem, kér-e, úgy mondja, hogy igeeeen, hogy a mosolyától a nap is kisüt. És Péter is örülni fog a gombócoknak
Az is megfordul a fejemben közben, hogy nem olyan régen még nekem készített gombócot az anyukám, a nagymamám. Persze, nem csak nekem, az volt az ebéd, mindenki ette, mindenki szerette. Fahéjas porcukorral. De mégiscsak más a családnak gombócot készíteni, egyesével gömbölygetni, vigyázni rájuk, mint összedobni egy főzeléket. 
Na mindjárt elkészülnek az utolsók. Főzöm a nudlit, és Csongor még alszik. Ha felébred, segíthet összetakarítani a konyhát :)

Köszönöm

Köszönöm mindenkinek a tegnapi kommenteket, vigaszt, segítséget, tippeket, ötleteket. Nagyon jólesett, tényleg éreztem, hogy nem vagyok egyedül, megerősítettetek és sok okos gyakorlati dolgot is írtatok. Talán már amikor leírtam, akkor fogalmazódott bennem a megoldás egyik része: Marci nyugodtan mehet önállóan. Már tavaly is úgy járt, csak hát annyira igyekeztem, hogy mindenkinek jó legyen, annyira szerettem volna vele is lenni reggel, hogy azt érezze, miatta sürgölődik mindenki. Persze, ha ebből folytonos veszekedés és stressz lesz, az nem jó. Megkérdeztem, és neki semmi problémája nincs az önálló iskolába menéssel, úgyhogy ha úgy sikerül, akkor együtt megyünk, ha nem, hát nem. Ma pár perccel indult csak előttünk, de veszekedés nem volt. 
A másik fele a saját türelmem lenne, ezen még dolgozom... Meg az idő. Tudom, hogy a dackorszak elmúlik, Marcival is elmúlt, bár most épp nem látom Regőének a végét :) Tegnap délután is nagyon aranyos volt, bár bennem folyton volt egy kis félelem, hogy jaj mikor robban a Regővulkán, de tegnap nem robbant. Nem tudom, melyikünk okozza a másikat, de én se robbantam.

Marci tegnap kistérségi szövegértési versenyen volt csapatban, tizenöt falu csapatai közül hetedikek lettek. Nagyon ügyes volt, kapott egy csomó apróságot, örült nekik :) Itthon meg azt kérdezte tőlem, minek örülnék igazán, amit ő is tud adni, venni, készíteni. Soroltam mindenfélét az általa készített édességtől egy bögre forró kakaón át az apró ajándékokig, amit a zsebpénzéből is meg tudna venni. Végül eljutottam odáig, hogy legjobban egy órának örülhetnék, amikor teljesen belemerülve köthetnék vagy olvashatnék vagy például fürödhetnék, és senki nem zavarna. Azt mondta, akkor ezt majd megkapom tőle. Én meg azt hiszem, igazából ennek a kérdésnek és a válasznak örültem a legjobban, ha megkapom azt az órát, ha nem.

2012. november 15., csütörtök

Anyaságom csődje

...a mai reggel. Volt már ilyen, szóval becsődöltem már párszor, és nem vagyok rá büszke, egyáltalán nem, sőt. Nem is azért írom le, hanem hogy segítsetek, adjatok tanácsot, vagy csak mondjátok meg, ugye nem vagyok teljesen egyedül...?
Szóval Regőke általában felébred Marci óracsörgésére, ma nem. Felébresztettem, muszáj, kell jönnie reggelizni. Pirítós kiflit kér (megvártam, nem készítettem semmit neki, amíg ő nem mondta, mert tuti rosszat készítek, és hiszti lesz) és kakaót. Megkapja, amíg megeszi, addig én meginnám a napindító narancslevemet. Itt az első hiba: nekem nem lenne szabad leülni a narancslével, mert akkor ő inkább Csongort szórakoztatja és nem eszik. (Levontam a tanulságot, holnaptól lemondok a narancsléről és a vele járó öt perc nyugalomról, majd megiszom itthon, hazaérés után.) Kiönti a kakaót, nem baj, ezen még nem veszekszem vele, viszont még egy falatot sem evett, kérem többször, egyen. Marci közben befejezi a reggelijét, megy mosakodni, táskát pakolni, de neki is szólni kell többször, hogy ne frizbizni álljon neki, amíg nincs kész mindennel.
Csongor is megette a kiflifalatkáit, viszem mosdani, öltözni. Ő overall előtti fázisig kész, leteszem a földre, mászhat. Vissza Regőhöz, még mindig alig evett. Elvehetném előle a kaját, mondhatnám, hogy eddig ehetett volna, most már irány öltözni, de nincs szívem reggeli nélkül oviba engedni. Tehát még noszogatom egy kicsit, és kivételesen örülök, amikor nem kér többet. Megyünk mosakodni - nem akar! - és öltözni - nem akaaaar! - úgyhogy viszem. Azt sem akarja, már odaérünk a szobába, amikor visszamenne a kiindulópontra, hogy de ő jön ide egyedül. Hát, most nem engedem, most inkább öltöztetem. Azt sem akarja, könyörgöm, hogy nyújtsa a lábát, segítsen, de nem, dacol, nem dolgozik a kezem alá. Itt már nem vagyok türelmes, öltöztetem, ha tetszik, ha nem. Oké, ő is mehet az előszobába. Igen, elviheti a markolót az oviba.
Mindenki az előszobában, Csongort húzom bele az overallba, kint két fok van. Regőt kérem, hogy vegyen cipőt. Tudom, hogy tudja, az oviban mindig egyedül veszi, itthon pedig minden áldott reggel megy a cirkusz. Nem és nem vesz cipőt. Eldurran az agyam, Csongort leteszem, Regőnek a fenekére csapok és leültetem, ráadom a cipőt, rángatom bele kabátba-sapkába, és közben már megbánom, már sajnálom, nagy krokodilkönnyek gördülnek a kis pufók arcán, én pedig lerogyok a földre és sírok: nem ilyen anya akartam lenni! Nem ezt akartam! Miért lett így...? Ő ettől halálra rémül, anya ne sírjál, valamit mond a könnyein át, de nem értem, megölelem, Marci is ránk borul, ott ölelkezünk a földön egy nagy gubancban. Aztán kibontakozom, befejezem Csongor öltöztetését, Regő hozza a markolót, hozza a biciklijét, megyünk az oviba. Marcit előreküldöm, mert különben már elkésne... és nem vagyok jóban magammal, nagyon nem.

Nem minden reggel ilyen, persze. Vannak, amik jól és gördülékenyen sikerülnek. De a nehezebbeken se lenne szabad ennyire kiborulnom... Tény, hogy ma nem keltem hatkor, csak fél hétkor, mert Csongor megint nagyon sokszor ébredt éjjel. De ha hatkor kelek, akkor is csak annyival vagyok előrébb, hogy megcsinálom a reggeliket, mire felkelnek - amiből nagy eséllyel hiszti lesz, mert Regő pont nem azt akarja enni. Akkor hogyan legyen...? Ők keljenek korábban? Vagy adjam fel azt a szándékomat, hogy mind együtt menjünk, és menjen Marci előre, mi meg ahogy sikerül? Az oviba fél kilencre kell beérni... De olyan jó, hogy együtt megyünk és Marci sincs elküldve... Mi a csuda legyen...?

2012. november 14., szerda

Nagyon nehéz

...mostanában Regővel. Mindenfélén töprengek, nem nagyon összeszedettek a gondolataim, több irányba csapongok.
Tudom, hogy nehéz neki: dackorszak, óvodakezdés, kistestvér, középsőség. Kimondani is sok. Meg is értem, és igyekszem nagy szeretettel körülvenni. Mégis nehéz, amikor minden kérésemre nem a válasz, arra, hogy ne csináljon valamit, arra meg de. Amikor ha valami baja van, nem mondja, csak visít vagy üvölt, fejhangon. Amikor direkt elbújik bekakilni, és én tudom, hogy ez is szobatisztaság már, de azt is tudom, hogy két hosszabb időszak is volt, amikor már a vécébe ment, és nagyon utálok gatyát mosni, meg őt a kakiból. Gyarló vagyok, de nem tudom mindig azzal a végtelen türelemmel kezelni, amit pedig megérdemelne.
Marcinak ekkora korában kezdett darabokra törni a világ: három és fél éves volt, amikor szétköltöztünk az apjával, tehát pont ekkora korában volt a legdurvább, a szétbomló kapcsolatban, elhidegülésben élés, a veszekedés. Regőnek kerek a világ, és azt hiszem, ez látszik is rajta. Viszont Marci mindenki szeme fénye volt. Neki az esti vacsi-fürdés-mese szeánsz egy nagy közös élmény volt, a csak rá figyelés, a szülők figyelmében fürdőzés élménye. Regő sokszor kénytelen egyedül játszani a kádban, mert én addig Csongort öltöztetem, altatom. Az összebújás, a mese csak vele kettesben, az megvan, de aztán neki vagy menni kéne aludni, vagy még eljátszani, amíg Marci is megkapja ugyanazt az élményt. Hát hogy nézze már ezt tétlenül egy ilyen kicsi ember...
És én hogyan lavírozzak közöttük... Mindenkinek meg kell legyen, aminek meg kell lennie, amire szüksége van. Ki kell találnom, meg kell szerveznem valamit.
Tegnap olvasgattam itt a blogon a Regő két, két és fél éves korából származó bejegyzéseimet. Egy édes, okos babáról szólnak, aki mostanra elbújt valahova a hároméves dacgombóc mögé. Remélem, tényleg ott van valahol, és előbújik hamarosan...
Mert amikor reggel álmosan, hunyorogva jön elő a szobájából, és még álomillatú, és hozza a kis pelusát, akkor pont olyan édes és szeretnivaló, mint néhány hónappal ezelőtt...

Óda a nappali futáshoz

Kilépek a kapun, friss a levegő, süt a nap. Nem kell, hogy világítsak a sapkámmal, sőt, ha lenézek, bántja a szememet a láthatósági mellényem a fényben.
Látom az utat, amire lépek, látom az ősz színeit. Nézd csak, ez a kutya, amelyik mindig megugat, így néz ki? Most már ezt is tudom. De nyugodtabbak a kutyák, mint este szoktak lenni: csak tessék-lássék vannak szolgálatban.
Gyönyörű a kilátás, a szomszéd dombokról szállnak fel a párák. Hálás vagyok a napsütésért, épp ma.
Rákanyarodom arra a földútra, amivel a napokban szemeztem. Egyszer sétáltunk erre a gyerekekkel, azon kívül soha nem voltam itt. Puha, enyhén nedves, rugalmas földön futok, nagyon jó! Keréknyomokat és lehullott, majd elmozdult levelek lenyomatait látom. Egy szakaszon nedves fűben futok. Sajnálom, amikor kiérek újra az aszfaltozott útra.
Milyen szép utca a falu szélén, új házakkal! Erre még sosem voltam, és ha nincs most ez a lehetőség, hogy nappal fussak, akkor jövő nyárig el se jutok. Fehérre festett kőkereszt áll a kereszteződésnél, friss virágokkal.
Egy üres telek, egyetlen ló legel rajta. A kerítésen tábla: eladó. Tessék mondani, lóval vagy ló nélkül? Biccentünk egymásnak a lóval, ő se látott még engem erre futni, én se őt legelészni.
Kiérek a főútra. Kicsit feljebb vagyok, mint ameddig esténként el szoktam jutni, csak pár házzal. Már innen látom a mi utcánk sarkát. Milyen jó is pontosan látni, hogy hová megyek! Igen, ez egészen filozofikus gondolat, ezen el lehet mélázni. Egészen más csak a pislákoló lámpafények alapján tippelgetni, mint világosan és egyértelműen látni: ez az én utam.
Kicsit elgémberedtem, hűvös van és korán még, nem járatódott be a lábam futás előtt a napi szaladgálásban, mint máskor. Nem sprintelek most, csak jólesőn megnyújtom a lépéseket az utolsó szakaszon. Hazaértem. Huszonegy perc, majdnem három kilométer.
Kellemes volt, nagyon jólesett. Egy blogbejegyzés, amíg még friss az élmény, aztán egy forró zuhany és jöhet a reggeli. Jaj de szép így a napindítás!

2012. november 13., kedd

239 kilométer

Ennyi van a futócipőmben. Az utolsó 5.3 kilométert tegnap este tettem bele, megünnepelve, hogy már három hónapja futok. Ennyi idő alatt már eljutottam volna Pécsre, sőt, még futottam volna a belvárosban egyet, hogy meglegyen a 239. De Szeged pontosan ennyire van tőlünk, Kőszeg és Sopron viszont közelebb, szóval átfuthattam volna Ausztriába három hónap alatt :) De nem futottam, inkább a mi kis falunkat ismertem meg keresztül-kasul. Alig várom a tavaszt, nagyon csábítanak azok a földutak, amikbe most világítás hiányában nem merek bemenni!
64 kiló vagyok, ez tíz kiló mínusz júniustól, a paleolit táplálkozás kezdetétől. És kockásodik a hasam :) Most komolyan. Még mindig nem teljesen lapos, de nem is hájas már, és a felső részén szemmel láthatóan vannak izmok. Hogy a lábamnak milyen alakja lett, azt már nem is mondom. Pedig csak három hónap... Hihetetlen alakformáló a futás, tényleg, nem hittem el, amíg nem csináltam. És az összes nadrágom leesik :) Érdekes az énkép, hogy mi van az ember fejében magáról, mert most ugyan nem költök nadrágra, de ha belegondolok, el nem tudom képzelni, hogy lehet, hogy a 36-osok közül kell majd választanom? Még a 38-ast se hiszem. Majd meglátjuk, ha rákerül a sor :) A lényeg nem a nadrágméret, hanem az, hogy gyakorlatilag keresztülfutottam egy évszakon, és ezt sose hittem volna magamról.

2012. november 12., hétfő

Novemberi bosszankodások

De jó, hogy ezt nem tegnap írtam meg, sokat higgadtam azóta :) Szóval tegnap elmentünk egy kicsit kirándulni, csak ide a közelbe, Pákozdra, és csak délelőtt. Megálltunk a 48-as emlékműnél, az volt a terv, hogy én futok egyet, amíg Péter ott nézelődik Regővel, aztán továbbmegyünk az ingókövekhez. Az első meglepetés itt ért: bár tudtam már, hogy az emlékmű helyett katonai emlékpark van, de látni még nem láttam. Úgy kezdődik, hogy sorompókon kell átmenni, és ki van téve a Magánterület tábla. Aztán ott a hatalmas emlékpark, a régi szép emlékoszlop szinte jelentéktelenné vált benne, és az egész több hektáron le van aszfaltozva, betonozva, térkövezve. Igen, vannak szép emlékművek is, és aki most először jár itt, valószínűleg valami szépet lát. De tőlünk elvettek valamit. Én nem voltam sokszor az emlékműnél, de az ott a pákozdi dombok tetején egy olyan hely volt, ahová fel lehetett menni, emlékezni a 48-as szabadságharcra és valamit átérezni abból, hogy a végtelen dombokon csata zajlott, és mi győztünk. Ki lehetett feküdni a fűbe, és érezni a szabadságot és a büszkeséget. Most meg valakinek a tulajdonában sétálunk, érezzük magunkat megtisztelve, hogy beengednek, fizessünk érte, és örüljünk, hogy nem betonoztak le többet a hegyből. Esetleg ültethettek volna oda néhány fát... Próbáltam a pozitív oldalát nézni, de amikor bementünk a kiállítótérbe, és azt láttam, hogy a mai dicsőséges magyar hadsereget kéne itt mutogatnom a gyerekeimnek, már nagyon nem tetszett az aktuálpolitikai üzenet annál a 48-as emlékműnél, ahová apukám még ellovagolt Siófokról szeptember 29-én, a pákozdi csata évfordulóján, amit akkor még Fegyveres erők napjának hívtak ugyan, de legalább megünnepelték. Amikor pedig a létesítmény mögött a domboldalban, futás közben árkokat és tanösvényszerű jelzőtáblákat találtam olyan ismertetőkkel, mint "puska", "géppuska", akkor már egyáltalán nem találtam a pozitív oldalt.
Futni azért elmentem, a terv az volt, hogy lefutok az arborétumig, körbe  az arborétumban, onnan a Szúnyog-szigetre, majd vissza a hegyre. Az első etapot teljesítettem is, az arborétum zárva, sebaj, irány a Szúnyog-sziget. Elindultam a tábla által mutatott irányba, de az út visszatorkollott az emlékparkba, és sehogy se tudtam megtalálni, hogy merre kéne kilyukadni belőle a part irányába. Valószínűleg amikor még csak az emlékmű volt ott, megtaláltam volna... Térkép volt nálam, a piros jelzésen futottam, ami az emlékparkban elveszett. Vagy én vagyok béna. Futkároztam kicsit a domboldalban, akkor találtam a lövészárkokat, kerestem az erdei tornapályát, de az se lett meg... Az erdő viszont szép volt, a kilátás gyönyörű, a levegő jó.
Visszaértem a családhoz, már 11 óra is elmúlt, úgyhogy mégse a pákozdi ingókövekhez mentünk, hanem a sukoróihoz. Ott meg azon bosszankodtunk, hogy mennyire nő felfelé a falu a dombokra... de szerencsére azért még találtunk olyan irányt, amerre nézve érintetlen erdőt láthattunk.



Jól kimászkáltuk magunkat a dombokon, sziklákon, aztán a déli harangszóra indultunk haza. És Csongor az egészet átaludta, emlékparkostól, ingókövestől, végig az autóban aludt :) Mindig sikerült úgy parkolni, hogy valamelyikünk látótávolságra legyen tőle. 
Itthon ebédeltünk, Regőt lefektettem, aztán kimentünk lombot gereblyézni. Ez elvileg egy kellemes őszi foglalatosság, az ember elszöszmötöl a kertben, szép az idő, jóleső fizikai munka... Én meg perceken belül morogni kezdtem magamban, hogy miket találok a diólevél alatt... A mi drága mesterembereink ugyanis még nincsenek készen, de már hetek óta felénk se néztek, innen viszont úgy mentek el, hogy törmeléktől a hungarocelldarabon át a kólásüvegen és a festékesdobozon keresztül mindent szétszórva hagytak maguk után a kertben. Persze, összeszedhettem volna, mielőtt belepi a diólevél, de valahogy úgy érzem, ez nem az én dolgom lett volna... Meg mindig úgy volt, hogy majd ma jönnek, majd ma, na ma se jönnek. Már majdnem készen vannak, de az utolsó simításokat, úgymint külső párkányok, betonozás javítása, stb., nagyon nehéz befejezni, úgy látszik.
Azért megmutatom, hogy a végre-végre szigetelt és kifestett házunk az új hátsó terasszal és lépcsővel hogy néz ki :) Mert ha puffogok is az itthagyott rendetlenségen, meg hogy mit kell látnom a hálószobánk ablakából még mindig, azért ez nagy munka volt, nagy haladás, és a java már megvan :)

2012. november 10., szombat

Előrehozott Márton-nap

Az én Mártonom holnap ünnepel: neve napja lesz. Milyen jó, ha olyan nevet adsz a gyerekednek, ami amúgy egy jeles nap: tele van az ország libás és újboros programokkal az ő szép neve alkalmából. Mivel a hétvégét apjánál tölti, gondolkodtam, hogy előrehozva pénteken vagy kicsit csúsztatva hétfőn ünnepeljük-e meg, de annyira kínálkozott a péntek. Az ovisoknak táncházat és lámpás felvonulást rendeztek a közösségi házban, mintha ez is csak azért kiáltott volna, hogy az ünneplés része legyen. Ráadásul a péntek sokkal nyugisabb, lazább, mint a hétfő. Tehát délelőtt nekiálltam csokitortát sütni, ezt, és a végén található megjegyzésnek eleget téve a kis tortafomába töltöttem a tésztát. Hát jelentem, jó lesz az máskor a nagyban is - ahogy ugyanis sülés közben nőni kezdett a tészta, szépen kifolyt a forma széle fölött, és kezdett ráégni a sütőre. Valamennyit feltörölgettem, de még folyott, úgyhogy kivettem és úgy, ahogy volt, kicsit már megszilárduló részekkel átöntöttem a nagy formába. Így, némileg hiányosan és egyenetlenül sült meg, finom lett, de ronda: Chokito torta. Inkább felkockáztam sütinek, így nem zavart az egyenetlensége. 
Mindenképp szükség volt még valamiféle libára. Néhány éve rendes libamellet sütöttem ezen a napon, de igazából nem jött be nekünk ez a húsféle, úgyhogy azóta hanyagoltam, és csak tésztából, kekszből készítettem libákat. Most is így lett, de ezzel megvártam Marcit: neki az már az ajándék része, hogy tésztát gyúrhat. Ebéd előtt meggyúrtuk, utána formáztuk, lettek kis kerek kekszek és liba alakúak is, csak sajnos nem fotóztam le őket.
Mire készen lettünk, indulhattam is Regőért, ezalatt Marci gyorsan megírta a leckét. Hazaértünk, és Marika nénivel meg a kistesókkal megköszöntöttük Marcit, volt ajándék, süti és keksz:

Ez jó kép, ezen látszik, hogy mennyire örül: ugrál örömében :)


Az ajándék, ami ekkora örömöt okozott, egy golyópálya, de nem ám egyszerű, ehhez már Marci jobban ért, mint én, Dagedar a neve, személyiséggel rendelkező, egymással versengő, harcoló, gyűjthető golyók vannak hozzá. Mi Marika nénivel koccintottunk is egy kis (majdnem új) borral a névnaposra, aztán sütizés és a játék kipróbálása után indultunk a gyerekekkel a táncházba.
Az én fiaim kicsit szégyellősek, Marci csak nézte a táncolókat, Regő beállt ugyan, de csak a kezemet fogva, amikor párt kellett volna választani, akkor nem ment senkivel. Csongornak viszont nem volt választása, táncolt velem, ha tetszett neki, ha nem :) Azért szerintem tetszett :)
Gyertek haza, ludaim!

Dömével tapsolnak :)

Táncosaim :)

Másznak :)

Ahogy besötétedett,  a gyerekek megkapták a lámpásokat, amiket maguk készítettek az oviban bébiételes üvegből: kifestették és libát ragasztottak rá. Felöltöztünk, és mentünk felvonulni.


Regő részéről nem sokáig tartott a vonulás, legalábbis lámpással: hamar nekem adta és inkább biciklivel vonult, aztán meg visszakérte és elfújta, mint egy szülinapi gyertyát :) Különleges hangulata volt a sötétben gyertyafénnyel, mécsesekkel vonulásnak, Csongor is csak csodálkozott, nem szoktunk mi ilyenkor, így sétálni. 
Így ünnepeltük az idén Mártont. Remélem, most már nem fogunk éhezni, viszont kemény lesz a tél: ködös Márton után enyhe telet várnak, tegnap viszont ragyogó, napos idő volt. Ja, hogy Márton csak holnap lesz? Á, nekünk tegnap volt :)

2012. november 9., péntek

100! :)

Nahát, ezt meg csak most látom. Már nem is vagyok feszült :) Nahát, a minap volt, hogy itt örömködtem az ötvenedik olvasómnak, most meg már köszönthetem a századikat :-) Üdvözöllek itt, és köszönöm, hogy olvasol, meg Nektek is, Többi Kilencvenkilencek!

Lesz ám játék is ez alkalomból, be volt már tervezve, amikor kilencvenhétnél jártunk, de még nem készült el a kisorsolandó nyeremény... Hirdetem majd, úgyhogy olvassatok szorgalmasan, nagyon örülök Nektek! :)

Így szeretjük a novembert






A gyerekeken kívül pedig még ezt is szeretjük:














A kis gyorsvonat

Az én kis lassan fejlődő, tesóinál mindent később csináló harmadik babám hirtelen magasabb sebességfokozatba kapcsolt és fejlődési ugrásba kezdett, én meg csak loholok utána és csodálkozom.
Elkezdett integetni, hónapok óta mutatjuk neki, és most egyszerre csak összeállt a kép, lelkesen integet vissza mamának, apának, sőt kérésre is, és olyan is volt már, hogy teljesen magától a legjobb pillanatban, abszolút odaillő szituációban integetett.
Most már többet mászik, mint kúszik, ma már csak egy picit láttam kúszni, gyönyörűen, szabályosan mászik. És gyorsan, nagyon hatékony :) Csak egy ilyen képem van róla: 

Itt viszont balettozik, vagy mit csinál... :)
 
Na és ezen kívül kezd beszélni, nem tudom, mennyire tudatos, de sokat használja az "aja" szót anyára is, apára is, én szónak gondolom és erősítgetem benne. Értelmesnek hangzó szavakon kívül is, be nem áll a szája, babababa, ejdedede, kurjongatások és hasonlók mennek egész nap. Elkezdtem neki is mesélni - könyvet nézegetni - esténként, úgy érzem, itt az ideje.
Hirtelen váltott a darabos ételekre: tegnap kinézte a számból a reggelit, hát elé tettem egy szelet paradicsomot, vajon mit kezd vele. Azt kezdte, hogy megette. Erre megpróbáltam uzsonnára a kockákra vágott szilvát: azt is megette. Ezzel párhuzamosan két napja nem kér pürésített főzelékeket, igaz, hogy amit épp főztem, azok közül az egyik nem volt nagy kedvenc, a másik meg újdonság. A zabkását almadarabokkal még megette. Mindenesetre ma puhára főtt krumplit, répát, húst és kelbimbót ebédelt és vacsorázott, vékony almaszeleteket uzsonnázott, és mindent ügyesen megevett.

Mindemellett még mára virradóra csak hajnali háromkor ébredt fel, nem is hittem a szememnek, aztán meg ötkor, amikor azt hittem, már fel is kel, de nem, hozzám bújva aludt még egy órát. Talán számít, hogy három napja kap homeopátiás szert lefekvés előtt... Nem hiszem, hogy ez így marad, de már egy éjszaka is olyan jó volt :)