2013. december 31., kedd

2013

Régen nem írtam már. Mindenféle dolog elvont, nem mentegetőzöm, de tény, hogy nem írtam se Csongor szülinapjáról, se arról, hogy milyen ő kétévesen, se a karácsonyunkról, se hogy mit olvastam, mit kötöttem a legutóbbi óta. Ezeket majd pótolom. Viszont amit semmiképp se akarok kihagyni, az a kérdés-válaszos hagyományos beszámoló a 2013-as évről, nem mintha fontosabb lenne bármelyik fentinél, de hátha ha ezt megírom most, szilveszterkor, akkor jövőre többet fogok blogolni :)

Mi olyat tettél 2013-ban, amit eddig még soha?
Sok ilyen volt idén, és a legtöbb (talán mind) a futáshoz kapcsolódik. Futottam versenyeken, terepen, sőt terepversenyeken, futottam tíz kilométert és félmaratont, a legtöbb 28.2 km volt. 
Betartottad az újévi fogadalmaidat? Fogadsz valamit 2013-ra?
Igen :) Azt fogadtam, hogy tavasszal lefutok egyben tíz kilométert. Sikerült. Idénre nem nevezném fogadalomnak, de szeretnék októberben maratont futni, és összesen 2014 kilométert futni 2014-ben.
Született valakinek gyereke a környezetedben?
 
Igen, az unokatesómnak, a faluban több ismerősömnek és virtuálisan ismert barátnőknek is :)
Halt meg valaki, aki közel állt hozzád?
 
Igazán közeli szerencsére idén nem.
Milyen országban jártál 2013-ban?
 
Ez a válasz eddig minden évben ugyanaz volt: Csak itthon :)
Mit szeretnél 2014-ben, ami hiányzott 2013-ban?
Csendet :D
Melyik 2012-es dátum marad örökre az emlékezetedben?
 
Április 20. Vivicitta, szeptember 14. Baradla Trail, október 12. Mecsek Trail, november 17. Balaton Maraton. Idén azt hiszem, ezek voltak a legnagyobb élmények.
Mi volt a legnagyobb sikered 2012-ben?
 
A Balaton Maraton, életem első verseny-félmaratonja sokkal jobb idővel, mint előtte elképzeltem.
Mi volt a legnagyobb kudarcod?  
Ilyen most nem jut eszembe...
Volt komoly betegséged vagy sérülésed?
Nem komoly, de nagyon hosszú kiesést okozott az anyajegyműtétem, majd' egy hónapig nem futhattam.
Mi volt a legjobb dolog, amit vásároltál?
Terepfutócipő, futónadrágok és pólók, fonalak, minták, egy-két könyv.
Kinek a viselkedése érdemel elismerést?
Emié, nem szűnök meg csodálni, ahogy kezeli a gyerekei egészségi problémáit. A húgomé és a párjáé. Az én páromé, ahogy segít és támogat engem, ritkaság az ilyen! A DK Team összes tagjáé, a Suhanj!-osoké.
Kinek a viselkedése háborított fel?
Csak kisebb felháborodások voltak, múló viták.
Mire ment el a legtöbb pénzed?
Redőnyökre és ennél jóval kisebb nagyságrendben fonalakra, futócuccokra.
Mi az, amitől nagyon-nagyon izgatott lettél?
Balaton Maraton :)
Melyik dal fog 2013-ra emlékeztetni?
 
ByeAlex: Kedvesem
 
Tavaly ilyenkorhoz képest…
boldogabb vagy szomorúbb vagy? Ugyanolyan boldog vagyok, azt hiszem. 
Híztál vagy fogytál?
Híztam, legalábbis a mérleg többet mutat, de remélem, hogy ennek egy jó része izom :)
Gazdagabb vagy szegényebb vagy?  
Pillanatnyilag jövedelmileg szegényebbnek számítok, ugyanis 11 napja gyesen vagyok, már nem gyeden. Viszont rengeteg élménnyel, egy igazán színes évvel meg gazdagabb lettem.
Mit szerettél volna többet csinálni?

Még egy kicsit többet futni :) Tök jó lett volna évi 1000 kilométert elérni, ha a nyarat jobban bírom és november-decemberben nincs egy hónap kihagyásom, akkor talán sikerül is. Több alvást, pihenést és több időt kettesben Péterrel, illetve a gyerekeimmel külön-külön.
Miből lett volna jobb kevesebbet csinálni?  
Veszekedésből, kiabálásból. 
Hogy töltötted a karácsonyt?
A szentestét itthon, hatan voltunk Marika nénivel. Másnap Marci elment, este visszajött és 26-án Ságvárra utaztunk három napra, Marci a másodikon megint elment az apukájával, de ezzel együtt idén is hangos és mozgalmas volt az ünnepnek ez a része. A szüleimtől fantasztikus ajándékot kaptunk!
Mi volt a kedvenc tévéműsorod 2013-ban?  
Jóbarátok, de nem tévében, dvd-n. Ugyanígy a Másfélmillió lépés Magyarországon. A tévében A dalt néztem rendszeresen.
Van olyan, akit most utálsz, de tavaly ilyenkor nem utáltad?

Még mindig nem utálok senkit.
Mi volt a legjobb könyv, amit idén olvastál?
 
A Futni születtünk, a legutóbbi ilyen élményem pedig Kocsis Noémi: A dajka.
Ki volt a legnagyobb zenei felfedezetted az idén?
 
ByeAlex.
Mi az, amit kértél és meg is kaptad?
Kirakó, könyvek, futókiegészítők.
Mi az, amit kértél, de nem kaptad meg?

Fonal :)
Mi volt a kedvenc 2013-as filmed?
  
Szupercella, két év után az első mozi. 
Hány éves lettél az idén, és mit csináltál a szülinapodon?  
34, és felfutottam a velencei Bence-hegyre :)
Mi az az egy dolog, amitől sokkal jobb lett volna az éved?  
Kicsit több békesség.
Hogy írnád le az öltözködési stílusodat ebben az évben? 

Farmeres, kényelmes, sportos.
Mi segített józannak maradni?  
Ez nekem nem olyan nagy gond... Föld jegy vagyok, néha túlságosan is szilárdan állok két lábbal a földön.
Melyik ismert ember jött be idén a legjobban (mint pasi/csaj)? 

Brad Pitt forever, idén 50 :)
Ki hiányzott a legjobban?  
Az év első felében Péter, amikor sokat volt külföldön.
Ki volt a legszuperebb ember, akit idén ismertél meg?

DK Gergő és Szilvi
Mi az a tanulság, amit le tudsz vonni 2013 történéseiből?
Többre vagy képes, mint gondolnád.

Mindenkinek örömökben, szeretetben gazdag, boldog új évet kívánok!!!

2013. december 1., vasárnap

Olvastam is...

... de már rájöttem, hogy képtelen vagyok az összes könyvnek egy olyan teljes, saját bejegyzést írni, amilyet megérdemelne. Úgyhogy csak címszavakban, augusztus közepe óta:
 - Sally Bedell Smith: Erzsébet, a királynő - monumentális életrajzi dokumentumregény, aki szereti az ilyet, annak tetszeni fog. Nem az az igazi, olvasmányos életrajzi regény, de teljesen élvezhető, nagyon szép kiállítású könyv, és anélkül nyújt betekintést a brit királyi család életébe, hogy pletykálna, abszolút hiteles, sok mindent meg lehet érteni általa, elsimít bulvárhírekből és innen-onnan származó értesüléseket, történeteket. Közben sok helyütt azért sztorizgat, anekdotázik, ezzel lazítja a politikai, történelmi vonalat.
 - Ken Follett: Az idők végezetéig - A katedrális folytatása, előtte újraolvastam az első részt is, mert az akkora monumentális mű volt, ez pedig nem közvetlen folytatás, hanem százötven évvel későbbi, tehát nem ártott újra képbe kerülni. Eleinte nem nagyon tetszett a második kötet, vagy csak nehéz volt beleélnem magam a helyzetbe: sokat változott a történelmi kor, nyilván ennyi évvel később egészen mások a szereplők is, a kolostor és a falu, sőt város helyzete is. Amit az első rész kapcsán kritikaként fogalmaztam meg, az most szinte hiányzott: ott nagyon feketék vagy fehérek, jók vagy rosszak voltak a főszereplők. Itt nem, sokkal árnyaltabb jellemek születtek, de szinte hiányzott egy annyira egyértelműen és határozottan jó, még a bűneit is a kolostor javára fordító vezéregyéniség, mint A katedrálisban Philip prior. Aztán olvasás közben mindez leülepedett bennem, élveztem és izgultam, és amikor az ezeroldalas regény végére értem, legszívesebben azonnal kezembe vettem volna a folytatást. 
 - Földes András: Erőss Zsolt - A Himalájánál magasabbra - érdekes, ezt a könyvet akkor vettem meg Péternek, amikor újonnan megjelent, és Erőss Zsolt még bőven életben volt. Aztán csak akkor vette elő és olvasta el, amikor eltűnt... Utána pedig én is. Nagyon jó könyv, ebből is sokat megért a hegymászástól távol álló olvasó. Azokat a kérdéseket, amik a halála kapcsán felmerültek a médiában és különböző vitafórumokon, kommentfolyamokban, most szinte belülről lehet átgondolni. Van szó a családról is, a kockázatvállalásról is, sikerekről, balsikerekről, gyászról és konfliktusokról... Nem riportkönyv, hanem a mászótárs szemszögéből írt beszámoló, elbeszélés, sokszor közvetlenül Erőss Zsolt szavaival is. 
 - Avery Corman: Tökéletes válás - elvált szülőként nagyon érdekes olvasmány volt. Avery Corman könyveit eddig is szerettem, mindig érdekes és érzékeny témákat dolgoz fel. Itt most az az alapszituáció, hogy a jó körülmények között élő, de ezért nagyon sokat dolgozó amerikai szülők, akik mindent megtesznek azért, hogy a gyerekük minél jobb iskolákba járhasson, elválnak a fiuk kiskamaszkorában. A gyerek aztán egy elég jó, ugródeszkának számító magán középiskolába jár, ahonnan komoly előzetes felkészülés után bekerül a lehetőségei közül az egyik legjobb főiskolára. Aztán az első félév után otthagyja. Dolgozni kezd, barátnője lesz, önálló lakást tart fenn. Eleinte egyik alkalmi munkából a másikba vándorol, de aztán talál egyet, ami már tényleg hosszútávúnak és jónak tűnik. A szülők persze őrlődnek: biztosan a válás az oka... Kudarcnak érzik, csalódottak, magukat vádolják. Ekkor már mindkettejüknek új kapcsolata van, az apa házas is... és majdnem rámegy a helyzetre mindkét kapcsolat. Nem tudom eldönteni, hogy a könyv akarja azt sugallni, hogy a válás az oka mindennek, vagy csak a fülszöveg, vagy amit máshol olvastam róla? Mert szerintem a fiú lépése amellett, hogy sokk, végülis büszkeségre ad okot, rájött, hogy nem neki való, amit csinál, és vállalta a felelősséget a döntéséért, felnőtt módon viselkedett. A szülők kapcsolatának pedig sok más aspektusát is leírja a könyv, szerintem egyiknek a válságát sem önmagában a fiúnak ez a döntése, vagy a benne való csalódás okozza. Viszont a válsághelyzet közelebb hozza egymáshoz az elvált szülőket is - együtt ugyan már nem lesznek, ez nem is cél a könyv ezen pontján, de talán jobban figyelnek egymásra is, az immár felnőtt gyerekükre is a jövőben.
 - John Irving: Fohász Owen Meanyért - Zseniális könyv, az irodalom csúcsa, ha valaha író lennék, így akarnék írni, mint Irving. Eddig is szerettem az ő könyveit is, a bizarr témáival és szarkazmusával együtt, de ez a csúcs. Mégse az a kategória, amit mindenkinek ajánlok, szeretni kell hozzá ezt a stílust. De ha valaki az írásról, a fogalmazásmódokról, mondatszerkesztésről vagy egy egész regény megszerkesztéséről akar többet tudni, akkor olvassa el akkor is, ha maga a történet távol áll tőle. Hozzám pedig nagyon közel állt a fiú története, aki nem nagyon nőtt meg, aki a jövőbe látott, aki szinte úgy élt, mint egy angyal vagy egy új megváltó, a maga kis világának megváltásáért, megálmodott életcéljáért; és a barátja története, aki elmeséli az eseményeket gyerekként, majd felnőttként v  isszaemlékezve. Az év nagy felfedezése, olvasmányélménye volt ez a könyv, jó sokáig kitartott.

Aztán kiolvastam még a három első Harry Pottert újra, mert Potterolvashatnékom volt, erre a könnyed, sci-fis, kamaszos, varázslatos, kalandregényes olvasmányra. És végül ma fejeztem be Kim John Payne Egyszerűbb gyermekkor című gyereknevelési könyvét, ami szintén egy zseniális gyereknevelési alapmű, nagyon okos dolgokat mond, csak szerintem kissé nagyon amerikai alapokon. (persze amerikai gyerekekről és helyzetekről íródott, szóval ez nem meglepő és nem is rossz). Az alapgondolat - nyilván már a címből is feltűnik - az, hogy egyszerűsítsük le gyerekeink életét, adjuk vissza nekik a gyerekkorukat. Azért gondolom, hogy kicsit túl amerikai nekünk, mert amennyire én látom, nálunk azért nincsenek ennyire elárasztva tárgyakkal, információkkal és tevékenységekkel a gyerekek, mint a könyv szerint, bár azért sok család nem áll távol ettől. Én konkrétan amúgy is igyekszem behatárolni a játékok, kütyük, apróvackok számát, a tévézés és számítógépezés idejét, a gyerekekre zúduló inger- és információtömeget, de azért nekem is mondott újat, adott jó tanácsot, tartalmazott hasznosítható gyakorlati ötletet. Ezt a könyvet tényleg minden szülőnek ajánlom! Röviden összefoglalva nem szól többről, mint arról, hogyan adjunk gyerekeinknek hasonló gyerekkort, mint amilyen - jobb esetben - a miénk volt, amiről a neten keringő nosztalgikus írások szólnak, több valódi szabadsággal, önállósággal, felelősséggel, kevesebb felesleges döntéshelyzettel, stresszel, nagyobb harmóniában.

Nem ígérem, hogy mostantól megint minden könyvről egyesével fogok írni. De az jó, hogy kipucoltam végre az összes piszkozatomat :)

Összefoglalás

Nagyon érett már egy ilyen bejegyzés, ugyanis hét piszkozat csücsül a megfelelő mappában, és még akkor amit elfelejtettem...
Sok minden történt októberben és azóta, például még a hónap elején voltunk egy talin Csongorral és Regővel, a Csongorkorú fészbukcsoportos babákkal, illetve már nem is annyira babákkal, majdnemkétévesekkel. Többekkel most találkoztam először, de nagyon jól sikerült, a gyerekek is jól érezték magukat és én is. Kicsit tartottam tőle, mert át kellett autózni Óbudára, de ügyesen megtaláltam a házat, és minden oké volt. Mutatok pár képet:


Igen, ez itt Csongor első csókja (Bogival :) )


Azt sem mutattam meg, hogy kötöttem három kis mellényt Emi fiainak:

Nem is gondoltam, hogy mennyire örülni fognak neki, főleg Dani, fel kellett hívjanak Angliából (!) hogy megköszönje, teljesen meg voltam hatva. Az övé a piros, Emi szerint napokig le se akarta venni :) 

Kötöttem még azóta ezt-azt: magamnak két sapka-nyakmelegítő szettet is, Regőnek egy sapkát, ami végül inkább Csongorra lett jó (meg Regő nem is akarja hordani, pedig ő kért piros sapkát) ajándékba még egy sapkát meg egy szettet, Márknak is egy sapit, készül még Bencének is, és a lila szettem sokakat megihletett, szóval abból kötök még párat, és közben nyakig vagyok egy kendőtesztben újra, rég kötöttem már kendőt, most megkívántam megint. Ez a lila szettem:

Ez pedig a féligkész kendő aktuális állapota:

Aztán eljött az őszi szünet, és mi elmentünk Ságvárra. Nem az egész szünetre, de szerdától hétvégéig. Már nem is tudom, hogy volt - aktuálisabban kéne blogolni - de Péternek pont előtte volt anyajegyműtéte, itthon lábadozott, Ancsáék nyaraltak egy kicsit, mi meg unokatesóztunk, volt ötgyerekes nagymamás és ötgyerekes egyedülanyás napom is. Bence és Márk nem voltak teljesen egészségesek, első éjszaka Márk többször felsírt, hogy fáj a füle, végül melegítettem neki sót, másnap már nem fájt. Bence meg taknyos is volt, köhögött is, kapta a gyógyszereket, én meg drukkoltam, hogy az enyéim ne kapják el. Első nap futni is voltam a környékbeli erdőkben a délutáni alvás alatt, nagyon jó volt! Hétvégére már jóval korábban lebeszéltük, hogy valaki - nagyszülők vagy Ancsa - vállalják a gyerekeket pár órára délután vagy lefektetés után, és mi Péterrel kettesben (!) elmehetünk moziba. Rövidke kettesbenprogramunk volt néhány, de moziban a Csongoros babavárás utolsó napjai óta nem voltunk. Mindenkivel egyeztetve végül szombaton, fektetés után sikerült elmennünk, és bár Siófokon is van mozi, a választható filmek - ha már két év után eljutunk, nem mindegy, mit nézünk - és időpontok miatt eljöttünk Fehérvárra moziba, csak húsz perc autópályán. Késő esti film volt, előtte még egy kávéra, fagyira is volt időnk, a film is nagyon jó volt, igazi jutalomjáték, tényleg mindenkinek ajánlom. Az meg, hogy a lovagom hazavitt, és a szülői ház előtt búcsúzkodtunk az autóban - hát lehet, hogy az lett volna az igazi, ha egy helyre megyünk haza és együtt alszunk, de ez a verzió meg visszavitt szerelmünk hajnalára, és annyira romantikus volt... :)
Őszi szünet után már a november jött, amit úgy kezdtem, hogy Diával találkoztam, őt is facebook-csoportból ismerem, és amikor említette, hogy pszichológus, és szokott segíteni karriertanácsadásban is, rögtön rákérdeztem, hogy hogy is van ez. Kiderült, hogy a szülei Fehérváron laknak, úgyhogy sikerült összehoznunk egy talit, és nagyon jót beszélgettünk kávé és süti mellett. Sokat megtudtam magamról, sok mindent új értelmezésben láthattam, és nagyon jólesett rájönni, hogy egyáltalán nem vagyok én ezzel a logisztikusi szakmával rossz helyen, csak ha majd újra keresgélek (ami nincs is messze) akkor próbáljak olyat, ahol emberekkel kell foglalkozni. Volt is már ilyenem, amikor vevői kapcsolattartó voltam.Ilyesmi lenne megint az ideális, vagy egy olyan munka, ami félúton van a logisztika és a HR között, vagy például ha új dolgozók betanításával foglalkozhatnék... és persze mindezt hat órában. (És ha az egész a decathlonban lenne, az lenne a csúcs :) ) Szóval mostantól ezeket a vágyakat küldjük az univerzum felé, és akkor így is lesz!
November első hétvégéjén lefutottam a Fehér-Vár-Palota teljesítménytúra 25 kilométeres távját, és azóta nem is futottam terepen. Sajnos. De fogok még, télen is! Aztán jött Marci névnapja tésztaliba-sütéssel, ajándékozással, ovis táncházzal és fáklyás felvonulással, amit az eső és erős szél miatt a tornateremben tartottak meg, de ott is jót vonultunk :)


És aztán elkezdődött az, ami most is tart: november 14-én, csütörtökön reggel Csongor negyvenfokos lázzal kelt, majd pénteken Regő folytatta. Szerencsére hétvégén annyival jobban lettek, hogy a félmaratonra el tudtunk menni, de az utána következő héten Regő végig itthon volt, a köhögése nehezen múlt el. Majdnem két hetet hiányzott az oviból, e hét szerdán mehetett, erre kedden Marcit küldték haza az iskolából magas lázzal: tüszős mandulagyulladás. Aggódtam miatta is, meg az épp meggyógyult kicsik miatt is, vissza ne kapjanak valamit. Szerdán Regő elment oviba, három napot járt, pénteken volt adventi gyertyagyújtás a templomban, nagyon szép volt. Szombat délelőtt, azaz tegnap pedig belázasodott, a fejét fájlalta, és amennyire meg tudtam ítélni, szédülésre panaszkodott. Ma már jobban van, viszont mára virradóra Csongor is lázas lett. Most nem tudom, mi van, reggel az orvosnál kezdünk, remélem, Marci igazolást kap, a kicsiknek meg semmi komoly...
Közben 22-én, múlt pénteken nekem is levették egy anyajegyemet, úgyhogy a félmaraton óta először időjárás, beteg gyerek és későig dolgozó apa kombinációja miatt nem futottam  - egy tornára eljutottam, az nagyon kemény volt! - aztán meg a varrat miatt. Az operáló sebész azt is felfedezte, hogy köldöksérvem van és szét van nyílva a hasizmom, nem is kicsit - mivel ő egy magán plasztikai sebész, nyilván műtétet javasolt, de azért én egy kicsit jobban körbejárom ezt a kérdést.
Aztán megérkezett az advent, egy egész picit sikerült lakást is csinosítanom. Takarítani nem nagyon a hol itt, hol ott kidőlő lázas gyerekek miatt, de a konyhát a nappalitól elválasztó parapetfalon van egy szép vászonterítő és az adventi koszorú, és egy ilyet is sikerült varrnom:

Ma már találtak is benne ezt-azt a gyerekek, bár majdnem elfelejtették :) 
A naptáram tele tennivalókkal, ezt megcsinálni, azt beszerezni, megrendelni, elintézni... el kéne jutni fodrászhoz nekem is és a gyerekeknek is, nekem kozmetikushoz, az ajándékok már majdnem mindenkinek beszerezve, de azért van még mit kitalálni, elkészíteni. Pörgősnek érzem, de nem stresszesnek, mert időben kezdtem és jól haladok... csak a gyerekek ne legyenek betegek.

2013. november 19., kedd

Félmaratonképek

Van köztük hivatalos BSI-s, van, amit Hortobágyi Gyula készített, a mosolygósak pedig Strémen Judit kezét, szemét dicsérik. Köszönöm :)

Valahol az első frissítőpont környékén, egyszerre sírok és nevetek:


Féltáv:
érkezik...

...meglátja a fotóst...

...továbbfut :)

17 km körül:

Célbaérkezés. Na ez már nem mosolygós, hanem fújtatós, szerintem jól látszik, hogy mindent beleadtam:
rohan... (bal szélen, piciben, a korláton áll fekete pulcsiban, kék csíkos sapkában és hátrafelé néz, na az Marci, mellette a világos folt Ági)

...közelít...

...fújtat...

...mindent belead...

...fel a kar...

...huhh...

és átrepül a célon :)

2013. november 18., hétfő

Balaton FélMaraton

Lehetne a cím, hogy A szelektív kukáktól a félmaratonig :) Ez az út, bejárva, teljesítve, 2012 augusztus 12-től 2013 november 17-ig, immár bő ezer kilométerrel a cipőmben.

Előzmények

Csak röviden: a Vivicitta és a Keszthelyi kilométerek után mertem nevezni félmaratonra, jó messzire, fél évre ezek után a tavaszi versenyek után, novemberre, mert a szülővárosomban, Siófokon akartam lefutni életem első hivatalos félmaratonját. Előtte azért az egyéves futóévfordulómon lefutottam itthon, 2:37 alatt, és azt hiszem, akkor neveztem ténylegesen, amikor már láttam, hogy meg tudom csinálni. Azóta futottam már 25, sőt 28 kilométereket is, de terepen, vagy legalábbis emelkedős pályán, amikor nem ciki belesétálni, de versenyen, meg hivatalosan, és végigfutva ez a verseny az első.
A közvetlen előzmények meg úgy néztek ki, hogy már amikor minden részlet kialakult, jött a húgom is, anyukám is ráért aznap, és úgy volt, hogy ott lesz az egész családom, meg a DK csapat, meg a facebookos baráti csapatból is négyen lányok, és átrakattam egy anyajegyműtétet, mert két hetet ki kellett volna hagynom miatta a verseny előtt, szóval akkor péntek reggel a legkisebbik kisfiam negyvenfokos lázzal ébredt, szombaton meg a bátyja harmincnyolccal. Hát, temettem magamban a versenyt, még sírtam is, de aztán, legalábbis láz tekintetében olyan rohamosan javultak, hogy mégis felcsillant a remény. Azért hosszas dráma volt a péntek és a szombat, rájöttem, hogy jóval fontosabb nekem ott belül ez a verseny, mint gondoltam, de ha a gyerekeknek én kellek vasárnap tizenegy órakor, akkor velük leszek. Az utolsó pillanatban, szombat este döntöttük el Péterrel, hogy mégis megyünk, azzal, hogy a vasárnap reggeli állapotok alapján még mindig visszamondhatjuk - de erre nem volt szükség. Arról kellett lemondanom, hogy Péter ott legyen a rajtban és a célban, mert így ő a gyerekekkel maradt Ságváron.
És megvoltak a kötelező felkészülési elemek, úgymint DK póló kölcsönkérése Szilvitől, körmök megfelelő színűre festése, azok telefonszámainak elmentése, akikkel találkozni szeretnék...

A verseny napja

Vasárnap délelőtt fél tíz felé érkeztünk Siófokra. A meghatódás és emlékek idézése ott kezdődött, hogy a versenyközpont a Hungária szállodában volt, ahol évekig dolgoztam nyáron. Átvettem a rajtcsomagot, aztán Marcival sorbaálltunk a vécéhez, itt történt az első találkozás: jó tizenegy év virtuális ismeretség után Évával, a Kismama volt főszerkesztőjével, egykori fórumtárssal, mai facebook-ismerőssel. Aztán megjött a húgom, összefutottunk az unokatesónkkal meg a férjével, láttam DK Gergőt is, aztán kimentünk a partra, és ott találkoztunk Zsófival, aki Dániából jött haza - na nem kizárólag ezért a versenyért, de azért nem véletlen az időzítés :)


Aztán nemsokára csatlakozott hozzánk Szilvi (egy másik Szilvi, nem az, aki a pólót adta :) ), neki a férje futott, ő szurkolni jött a kislányával. A negyedik, Viki sajnos nem jött el, neki pont tegnapra lett beteg a babája.
Közben szembejött Judit a DK-ból, váltottunk pár szót, mondta, hogy 10:45-kor csapatfotózás, ami aztán vagy előbb lett, vagy lekéstem, pedig úúúgy szerettem volna :) mindenesetre bementünk még melegedni a szállodába, ott szembejött Andris, akinek nagyon megörültem, tudom, hogy legalább olyan fontos volt neki ez a félmaraton, mint nekem, és azt is, hogy mennyire drukkolt, hogy ott lehessek... Zsófival még bohóckodtunk meg táncoltunk kicsit a rajtvonalnál, ez volt a belemegítés, amikor a Let's twist again és hasonló számok mentek, aztán hátramentünk és megkerestük a helyünket a rajtban. Ott is volt pár DK-s, Andris is odajött köszönni.

A verseny

És akkor elindult az eleje. Mi hátul szép lassan rajtoltunk, nyolc perc is eltelt, mire átjutottunk a kapun, nem baj, így legalább nem lehet elfutni az elejét. Köd volt, olyan 7 fok, teljes szélcsend, nyugalmas, szép novemberi idő. Úgy éreztem, nagyon kellemes tempóban futok, jó lesz ez így. Nem annyira érdekelt az idő, inkább az, hogy végigfussam, élvezzem, jólessen, és ha mindez megvan, akkor legyen még egy olyan idő is, amivel elégedett lehetek. Sokan kérdezték előtte, mi a célom, általában azt mondtam, hogy első félmaraton, tehát maga a teljesítés a cél, de azért, ha meg kéne jelölni egy célidőt, 2:20 körül már boldog lennék, 2:15 körül meg nagyon boldog.
Az elejét le se tudom írni... Integettem Áginak meg Marcinak, hallottam mindenhonnan a tapsot, kereplőket, hajrázást és drukkokat. És közben ismerős utcákon futottam, persze időközben ezt-azt átépítettek, lezártak, sétálóutcává alakítottak, de akkor is: itt bicikliztem dolgozni reggelente, itt vettem kiflit reggelire, ide jártunk koncertre, itt a park, a hajóállomás, utána, ha nem lett volna köd, ráláttam volna a Sión át a nagypapám házára. Mindez a nagymamám halálának évfordulóján. És akkor minden sarokról bekiabálnak egy-egy Hajrá DK!-t... Négy kilométernél ott áll Monspart Sarolta, aki egyébként tegnap ünnepelte a születésnapját, drukkol és biztat - engem. Egy Monspart Sarolta. Hihetetlen. Tegnap volt 69 éves. Utolér egy DK pólós, Csabesz felirattal, hajrá DK-val köszön, picit beszélgetünk, ő is kérdi, mi a cél, mondom, hogy 2:20-szal boldog leszek... azt mondja, hű, annál sokkal gyorsabban futsz! És bemondja az aktuális tempómat, már nem emlékszem a számokra, de arra igen, hogy jól meglepődtem rajta. Kicsit meg is ijedtem, még csak négy kilométer, visszavan 17, fogom-e bírni? De úgy döntök, ha most így jó, így megy, beszélgetni is tudok közben, akkor most így fogok futni, majd ha úgy érzem, hogy kell, akkor visszaveszek. Meg épp majdnem sírtam az érzelmi vihartól,a  helytől, a drukkolástól, Saroltától, és hogy egyáltalán itt lehetek, amikor néhány órája még egyáltalán nem gondoltam, hogy itt leszek... és azt is mondtam Csabesznak, hogy nem fogom én ezt bírni idegileg :)
A Galerius fürdő után, az Aranypart kempingen át fordulunk, és nem sokkal később, olyan nyolc kilométernél kiabálnak hátulról, hogy húzódjunk le baloldalra: nagyjából egy gepárd tempójával megelőz al első helyezett, aki már a második kör célegyenesére fordul, 19 kilométernél tart, amikor mi nyolcnál, lenyűgöző a látvány. Az első öt-hat helyezett leköröz, mire mi is elérjük újra a rajtkaput, itt a bő 10 km, a negyedmaraton, az első kör vége, féltáv. Meglátom Ágiékat, integetnek ezerrel, én is, és itt megint nagyon feldob a drukkolás.
7-8 km körül, vigyorogva, takarásban :)

Nem sokkal később az egyik kanyarban Pásztory Dóri áll a szép kis kismamapocakjával, és drukkol, hajrá Suhanj, hajrá DK! A Suhanj! és a DK közösség nagyon közel áll egymáshoz, amerre mentem, mindkettő tagjai mindkettőnek drukkoltak, a futók meg visszakiabáltak a szurkolóknak, szinte köszönéssé vált a hajrá Suhanj, és rá válaszul a hajrá DK, vagy fordítva. Újabb érzelmi zűrzavar...
Erre 13 kilométer táján utolér egy bácsi 60+ feliratú pólóban, rámköszön, hogy helló Sziszi, mivel a kölcsönpóló hátán ez a név szerepel, és azt mondja, hogy kb. a tizedik kilométer óta üldöz (a képen mögöttem piros pólóban, sapkában) és ezt szokta csinálni, hogy kinéz maga előtt egy lányt, és kitűzi célnak, hogy meddig éri utol, így gyorsul :) nagyon jó! Én meg mondtam neki, hogy nekem meg ez a célom, hogy 60+ után is itt legyek... Aztán kinéztünk egy Krisztina feliratú lányt, hogy 15-ig utolérjük, de végülis a bácsi gyorsabb volt, mint én, és kicsit elhúzott. Ez lett az egyik leggyorsabb kilométerem, amíg ő húzott magával... :)
A tizenhetedik kilométer előtt van egy pici forduló, be kell kanyarodni egy utcába, és ugyanott vissza, itt megláttam szembejönni Zsófit, és rájöttem, hogy akkor már csak nagyon kicsivel van előttem. Alapvetően ő jóval gyorsabb futó, mint én, de pár hete elesett futás közben és megsérült a térde, az se volt biztos, hogy indulni tud, úgyhogy nem jogos tök szupernek éreznem magam, amiért utolértem, de azért mégis örültem :) Picit beszélgettünk, mondta, hogy a hatodik kilométer óta fáj, látszott is rajta, kitartást kívántam, meg hogy vigyázzon magára...
Ez már a Balaton-parton volt, és itt volt egy-két kilométernyi mélypontom, utólag látszik is, hogy a leglassabb kilométereim voltak - még mindig gyorsabbak, mint itthon, edzésen általában! - két jó kis kizökkentés volt benne, sőt három. Egyszer csak ott volt Ági meg Marci a pálya két oldalán, Marcival pacsizni is tudtam :) a másik megint Monspart Sarolta, ő úgy tűnt fel a pálya különböző pontjain, mintha ugrált volna ide-oda, itt vele is sikerült pacsiznom, és egy hálás mosolyt küldenem felé - erre igyekeztem figyelni, annyit vigyorogtam jobbra-balra, ha fotóst láttam, ha drukkert láttam, ha DK-st láttam, még ha kicsit erőltetett is volt már, de lássák, hogy hálás vagyok. Erre Saci néni azt mondja, hajrá, hajrá, aki mosolyog, az nem fáradt! Ezt belevéstem a fejembe, meg Péter szavai is ott visszhangzottak, miszerint az a lényeg, hogy fussam ki magam, érezzem úgy a végén, hogy mindent beleadtam. Hát igen, bele kéne húzni, de mégiscsak van még három-négy kilométer, és vajon bírni fogom-e? Nincs most erőm belehúzni, itt egy szakaszon olyan egyedül éreztem magam, jajj, ha itt lenne valaki, és drukkolna...
És erre a kanyarban egy láthatósági mellényes pályabiztosító tapsol, hajrázik mindenkinek, biztat, már csak három kilométer, már a cél felé kanyarodtok! Jaj, nagyon kellett ez most, úgy megdob, akkora erőt ad!
Az utolsó frissítőpontnál

Úgy érzem, kicsit összeszedtem magam, gyorsulok, vagy talán körülöttem lassulnak, mindenesetre embereket előzök meg. De nagyon messze van az a tizenkilences tábla, aztán meg a húszas! Várom nagyon, hogy célegyenes legyen, hogy egyre több ember legyen az út két oldalán, hogy a drukkolásukkal vigyenek a hátukon. És ahogy megkapom... hát komolyan szárnyakat is kapok vele. Az utolsó kilométeremet hat perc és egy másodperc alatt tettem meg. Úgy éreztem, repülök, olyan sprintet nyomtam, még a szememet is becsuktam, még a húgom meg a fiam se vett észre, és a szpíker se mondott be, észlelési küszöb alatt repültem be a célba :) pedig úgy szerettem volna tudni, hogy kívülről milyennek láttak? Tényleg repültem? :)
Mindent beleadtam

Aztán valahogy leálltam... Tényleg levegőt is alig kaptam, és a befutócsomagért elsétálni is nehezemre esett. Mindent kiadtam magamból, örültem. A telefont gyorsan megállítottam, azt mondja, 2:14, hűha! Ha 2:15-tel lettem volna nagyon boldog, akkor ez most mi...? Chipleadás, éremfelvétel, de hogy mit érzek, azt igazából akkor tudom meg, amikor Péter hangját hallom a hátam mögött... a nyakába borulok és bőgök. Nem tudtam, hogy itt tud lenni, ez így együtt, ez az igazi boldogság. Katarzis.
Épp szerelem le a chipet

Sétálunk a szálloda felé, egyszer csak utánam kiabálnak, hogy Timi! Andris az, ott van a családjával, most látom csak, hogy a pálya mellett többször látott Hajrá Apa! lepedő neki szólt :) Gratulálunk egymásnak. Hívom Ágit, azt kérdezi, te beértél...? Abszolút lemaradtak rólam :D Odajönnek ők is, aztán én elmegyek zuhanyozni, másra sem vágyom jobban, mint egy forró zuhanyra, de csak hideg víz és cicamosdás jut, az is valami, száraz ruha, egy fésülködés, egy forró tea... és battyogunk a parkoló felé. Félmaratont futottam!
Délután megnézem: a hivatalos eredményem 2:13:15. Este pedig a DK csoportban élményt élményre halmozunk. Hát, akármennyire is a terep az én terepem, azért bizony ennek is megvan a hangulata és a helye az életemben!

2013. október 31., csütörtök

A smaragd románca - titkos MKAL kendőteszt

MKAL, jaj de rég szerettem volna, ha ez a betűszó szerepel egy bejegyzésemben, rég akartam már ilyet kötni. Pláne tesztben, ez már a játékok netovábbja. MKAL azt jelenti, hogy mystery knit-along, titkos közös kötés. Ilyenkor nem látunk fotót a kész munkadarabról, és a mintát csak részletekben kapjuk meg, menet közben alakul, hogy milyen is lesz. Most július van, ez a bejegyzés csak valamikor októberben fog megjelenni, szóval én egyelőre jövő időben írom, hogy majd szeptemberben lesz egy ilyen játék, és most zajlik a minta tesztkötése. Mivel ravelryn nem nyithatok neki projektoldalt, nem tehetek fel képeket és nem jegyzetelhetem a haladást, ahogy szoktam - nehogy meglássák azok, akik nem tesztben, hanem élesben akarnak majd játszani - gondoltam, itt írom piszkozatban, aztán majd ha lement az egész, akkor közzéteszem.

Június 26. Elkezdtem a kendőt, gyönyörű, vibráló, magában színátmenetes smaragdszínű Barka Esti mese fonalból, Nina festette nekem. Gondban voltam a kötéspróbával, az Esti mesét eddig mindig vastagabb tűvel kötöttem, de most csak hármassal jött ki szépre, úgyhogy azzal álltam neki. Van egy A minta, aztán egy B, amit nekem háromszor kell ismételnem, mert a legnagyobb méretet kötöm. Az első B mintáig meglepően haladós, még aznap el is jutottam odáig.

Június 28. A kendő kétféle színből lesz, ezt lehetett tudni előre, a test egy szín és a szegély egy másik. Ma megjött a szegélyhez rendelt fonalam, de nem vagyok elégedett vele. Szintén Esti meséből a Mágus színt választottam, de meglepett, hogy ez pontosan ugyanaz, mint az Ottocapi fonal Padlizsán színe, amiből már kötöttem, és most inkább valami újat akartam kipróbálni. Ez még önmagában nem lett volna baj, de ez a smaragd alapszín annyira izgalmas, hogy nem ér fel hozzá ez a szegélyszín, tehát nyakamba vettem az internetet, és kerestem mást. 

Július 1. A játékban az is jó, hogy ahányan vagyunk a tesztelős csoportban, mind megvárjuk, amíg mindenki elkészül egy-egy résszel, és csak utána mutogatunk fotókat. Most jött el az első fázisfotó ideje, az A és a B minták után:


Valamiért nem sikerült színhelyes fotót készítenem a teljes kendőről, de az alsó képen látszik a smaragd! Csavartas, csipkés minta, szerintem nagyon mozgalmas és látványos. Egyúttal megkaptuk a minta második részét is, nincs megállás :) Ja, és közben megtaláltam az ideális fonalat a szegélyhez. Ez is lila, de nem padlizsán, világosabb és magában átmenetes, méltó párja a smaragdnak. Természetesen Ninánál találtam :)

Július 8. (na jó, már 9-e hajnal volt pár perce :) ) elkészültem a C minta második ismétlésével. Jó nagy már a kendő, már 400 szem feletti, és még van D és E minta is, és csak aztán jön a szegély :)

Már nem tudom kisimítani a tűn, ezért csak így részletekben fotózom :)

Július 11. Tegnap késő este, a D minta 11. sorában elfogyott az első motring fonal :) Ez három gombóc Esti mesének felel meg. Tudom, hogy nagyon hosszúak a sorok, és a D minta hátralevő 11 sora, aztán az E minta 10 sora sok fonalat fog falni, de azért ezt biztató jelnek veszem arra nézve, hogy marad még ilyen szép zöldem.

Július 16. A hétvégét Ancsáéknál töltöttük, egyáltalán nem kötöttem, és bár nagyon igyekeztem még előtte legalább a D mintát befejezni, az utolsó sor már kifogott rajtam, egyszerűen belealudtam. Kivárta a hétvégét, és tegnap este elkezdtem az E-t. Ma pedig megkaptuk a szegélymintát, alig várom, hogy elkezdhessem!

Július 24. Hát, nem írtam fel, úgyhogy nem tudom pontosan megmondani, mikor lett kész az E és kezdtem el a szegélyt, bár a facebook csoportból visszakereshetném. Mindenesetre már túl vagyok az utolsó csavarásokon, a sorok hosszához képest meglepően gyorsan haladok, és már csak három sor és a leláncolás van vissza!
Az E minta után:


És egy kép, ami tegnap készült, a mintából nem sok látszik rajta, de imádom, a fotót is meg a színkombinációt is. A virágot Regőtől kaptam :)

A kész kendő:



Ruhámat-frizurámat stb. nem ér nézni, családi medencézés után fotóztunk :)




Amint a képeken is látszik, hatalmas a kendő (ja, még le is kéne mérnem...) imádom, gyönyörű, puha, meleg, beburkolózós, feldobnak a színei, rendszeresen hordom és nagyon szeretem. Nagyon jó választás volt :)
Lemon Thyme (minta: Kutas-Keresztes Ági)
Fonalak: Emerald Rain (Barka Fecske / Esti mese, kézzel festve by Nina Ninocska) 185 g / 625 m a testhez és Sweet Damson (Daytime Sport szintén Nina által festve, 135 g / 417 m a szegélyhez.

2013. október 24., csütörtök

Marci

Tíz és fél éves, és főállású kiskamasz. A végletek embere, hol simulékony és kedves, hol annyira vidám, hogy csak úgy pörög, de egy pillanat alatt képes mélységes kétségbeesésbe zuhanni, és úgy sír, mint egy kisbaba. Általában nagyon büszke vagyok rá, és azt hiszem, minden rendben, aztán időnként derült égből villámcsapásként hatalmasat csalódok.
Sokkal jobban kell figyelnem rá, hogy kész van-e az összes leckéje és bepakolt-e mindent a táskájába, mert ilyen kis hanyagságok miatt hozott már egyest. Pedig azt hittem, négy év munkája most beérik, és ügyes, önálló ötödikes nagyfiam lesz, akinek ezek már nem okoznak gondot. És persze ügyes és önálló, mert egyedül buszozik a városba, most már nemcsak zeneiskolába, hanem kézilabdára is, és eddig még mindent megoldott. Csak egy kicsit szétszórt... (azt hiszem, láttunk már ilyet olyan huszonéve...)
A memóriája nagyon jó, könnyen tanul olyan tantárgyakat, amiket csak meg kell jegyezni, de a logikus gondolkodás nem az erőssége. A mindennapi életben sem, amikor valamit végig kellene gondolni, a végére járnni, de például a matematikában sem. A múltkor kifejezetten megijedtem, hogy ötödikben nem érti az osztás alapjait, és ez minden évben előjött, mióta tanulták. Újra és újra azt hittem, sok gyakorlással helyrehoztuk, már ért mindent, aztán amikor megint ráépülő tananyag jön, megint azt látom, hogy nem tudja. Tervezem elvinni egy matektanárhoz, szerintem kis segítséggel könnyen ráérezne.
Nagyon ügyesen zenél, én nem értek hozzá, de jó hallgatni, és szerepel is iskolai ünnepségen, falusi ünnepségen. Kedden klarinétozott az október 23-i ünnepen délelőtt az iskola, délelőtt az egész falu, sőt távolabbról érkezett vendégek előtt is.
Általában megy a veszekedés itthon a rendrakáson, a kamaszos "mit hol dobtam el" viselkedésmódon. Sokszor eldurran az agyam estére, mire mindent ezredszer mondok el, és olyankor nehéz arra koncentrálni, hogy máskor meg milyen ügyes. Mert például a múlt hétvégén megjött a fánk, és Marci az egész délelőttöt azzal töltötte, hogy segített Péternek betárolni, igazán keményen dolgozott. Máskor diót szedett, levelet söpört.
A kedvenc időtöltése, mióta újrakezdődött a tanév, a a barátaival való időtöltés. Bicikliznek, tekeregnek a falu körül, bunkereket építenek és fedeznek fel. Ezzel összefüggésben tegnap fordult elő először, hogy indultunk kirándulni, és ő azt mondta, inkább itthon maradna, mert ha velünk jön, akkor nem tud találkozni a barátaival. Ez is eljött... Megengedtük neki, azzal a feltétellel, hogy maga után rendet rak, mielőtt elmegy, és az összegereblyézett levelet a fa alól elszállítja a tűzrakóhelyhez. És ha nem vagyunk itthon, Marika néni a főnök. Kicsit néha aggódtam a délután folyamán, de mire hazaértünk, már ő is itthon volt, pontosan hazaért fél hétre, ahogy mondta, a levelek elszállítva, a dolgai rendben. Ilyenkor meg azt érzem, talán beérik a gyümölcs...

Regő

Két hónappal múlt négyéves, és rajzol! De még hogy, én csak bámulok. Nekem ez az első, Marci soha nem rajzolt - és most nem a gyerekek hasonlítgatásáról van szó, sosem gondoltam azt, hogy egyformán ügyesnek kell lenniük mindenben, semmi gondom nem volt azzal, hogy Marci nem rajzolt. Ezzel együtt olyan jó, hogy Regő felkel, és kitalál, lerajzolja, nekem rajzolja le, vagy épp apának vagy a mamának, hozza büszkén, és tesszük a hűtőre. Akárhogy is, egy álmom valósult meg azzal, hogy végre gyerekrajzok díszítik a hűtőszekrényemet - és már el se férnek. Tájképeket rajzol, állatokat - tevét, elefántot, zebrát, lovat - szivárványt, egyszer rajzolt egy fürdőkádat, egyszer meg Csongort és saját magát is lerajzolta, ahogy az ágyukban fekszenek, ez az első emberábrázolása - kerek fej, nagy pocak, pálcika kezek-lábak. Van, hogy szép színeset rajzol, van, hogy kiválaszt egy színt és mindent azzal, legjobban a filctollat szereti.
Ez az egyik legszebb rajza szerintem:


Ma reggel meg tengert rajzolt, a tengerből fák nőttek ki ágakkal, a fán odú, az odúban lakik egy mókus :) Ilyenek vannak a kis fejében.

Ezen kívül a duploépítésben alakult ki még nagy fantáziája, ötletes tornyokat, lépcsőket, csúszdákat, bonyolult épületeket épít kerítésekkel, fákkal. Meg versenyautókat, szállítójárműveket, állatkertet, kutyaházat, de nem ám valami kulipintyót, hanem valódi kutyapalotát, fel- és lejáratokkal, etetőhellyel, kerttel és mindennel, ami csak egy duplokutyának kellhet. Most épp egy ilyen épül itt mellettem a padlón, nagyon élvezem figyelni :)

Csongor

22 hónapos, nem tudom, mekkora, majd megmérjük. Megtanult motorozni pár napja, már csak a sebességen kell kicsit javítania - aztán majd győzzem utolérni :) Imádja az autókat és mindenféle járművet, szerintem ő az a kisfiú, aki háromévesen már kívülről fogja fújni az autómárkákat. De odavan a munkagépekért, traktorokért, kukásautóért, buszokért is. Játszani is ezekkel szeret a legjobban, azonkívül labdával, lufival, ráülős autóval (ex-bébitaxi), kockákból épít, próbál a duplóból is. Szeret képeskönyvet nézegetni, és most már azt is szereti, ha én mesélek neki. Sokszor játszik párnákkal, takarókkal, megágyaz magának, lefekszik, mondja, hogy tente, eljátssza, hogy alszik vagy pihen. Vagy épp elevenében van és ugrál a párnán, birkózik vele, gyűri.
Egyre jobban beszél, most már ritka a halandzsa és kifejezetten sok az értelmes beszéd, szó, rövid mondat. A leghosszabb mondata az volt, hogy "Mama, ég a lámpa!" de ragoz is, igyekszik mindent megérteni, és annál még sokkal többet megért.
Szereti, ha énekelek neki, de nem mindegy, hogy mit. Ezzel szoktam pelenkázás közben nyugalomra bírni, és ha épp akkor nem tetsző dalt választok, heves fejrázás következik, meg menekülés az öltöztetés, pelenkázás elől, és muszáj valami szimpatikusabbat keresnem a repertoáromból. Ő is énekel már, számomra legalábbis felismerhetően: a Hinta-palintát, az A part alatt címűt, a Lóg a lábát. A második sorukig még nem jutott el... :)

Apránként alakul a szobatisztasághoz vezető út: már szól, hogy "kakis", olyan is volt, hogy "pisis", és tegnap reggel pizsamában mászott a vécére, hogy ő pisil. Gyorsan levetkőztettem, gőzöm sincs, hogy tényleg került-e valami a vécébe, de nem is ez a lényeg.
Az étvágya nem nagy, keveset eszik, de sokfélét, Regőhöz képest mindig csodálkozom rajta. Szereti a zöldséget, a gyümölcsöt, a boltban nem a kekszet veszi le a polcról, hanem a banánt. Azért persze a kekszet sem veti meg. Kifejezetten szereti a leveseket, a borsóleves-mákos tészta ebéd után visszaadja a tésztás tányért, és mutat a leveses fazék felé, hogy "ebéd".
Szopizik még az alvásokhoz biztosan, plusz néhányszor, csak hogy egzakt számokat mondjak. A cumi is megvan, most már kordában tartva: alváshoz jár, vagy ha baleset történik és nagy a sírás, vagy amikor a délelőtt-délután végén már nagyon fáradt. De cumival a szájban nem játszik, nem megyünk így utcára, autóban is csak alváshoz kapja már. Igyekszem úgy kezelni, ahogy az ujjszopós nagyobbik fiaim kezelték az ujjukat.
Van dac is, hiszti is, sajnos sokszor úgy fejezi ki a dühét, hogy letérdel, és a földbe ütögeti a fejét, vagy ha rám mérges, akkor nekem jön, és a combomnak üti. Remélem, ez elmúlik nála... Nem nehezen kezelhető egyébként, vagy csak én veszem már könnyedebben a harmadik dackorszakot? Biztosan lesz még ilyenebb is kétéves kor után.
Az alvása nem rossz, van egy-egy átaludt éjszaka, egy-egy egyébredéses, most  a legutóbbiak épp nehezebbek voltak, gondolom, a betegség miatt. De látszik, hogy tartunk a felnőttbarát alvás felé. Amióta pedig megkezdődött az iskola, és ha van hajnali visszaalvás, az is legfeljebb fél hétig tart, azóta hosszabb a délutáni alvása, van, hogy három óra is. Most is ezt használom ki épp :)
Fenntartom, hogy ő az én jutalombabám, és így, hogy lassan kinő a babakorból, ez már szerintem így is marad :)

2013. október 21., hétfő

Sukoró messze van

(Ez nem terepfutás, ezért írom ide. Alapvetően az volt a célom a terepfutós bloggal, hogy oda írom majd az összes terepedzést, mert az mind élmény, meg a versenyeket. Ide meg azt, ami úgy általában a futásban nagy eredmény, vagy egy-egy aszfaltversenyt, vagy ami egyben családi kirándulás is. Ha ez így zagyva lesz, akkor majd meglátom, mi lesz :) )

Tegnap elfutottam Úrhidáról Sukoróra. 28.19 km - ezt így pontosan csak utólag tudtam meg, úgy indultam neki, hogy bő 25 km lesz, odaérve meg 27-nek tippeltem. Az előzmény az, hogy engem olyan fából faragtak, hogy ha készülök valamilyen versenyre, eseményre, mérföldkőre, azt muszáj előtte versenyen kívül is teljesítenem, hogy ezzel csökkentsem az izgalmi faktort: tudjam, hogy meg tudom csinálni. Most a Balaton Maraton félmaratoni távjára készülök, úgyhogy addig terveztem - és még tervezek is - futni pár félmaratoni távot, vagy kicsit többet. Már rajzoltam egy útvonalat Abára, de annak egy része ismeretlen, be kellett volna járnunk először autóval vagy biciklivel, és az most nem fért bele. Péter ötlete volt, hogy fussak el Pákozdra, az kb. 25 km, és végig ismerős az útvonal. Kinéztem a pákozdi emlékművet, másodlagos célnak ott volt még a Gémeskút étterem, tudtam, melyik a pont, ahol el kell döntenem, hogy az egyikre vagy a másikra futok be. Megpakoltam a futós övemet vízzel, mandulás szelettel, gyümölcszselével, csokival, szőlőcukorral, sajnos sós dolog nem volt nálam, így előtte jól megsózott gyerekadag rántott húst és sült krumplit ettem, és reménykedtem, hogy nem futok ki a sótartalékból, illetve tudtam, hogy át fogok futni Fehérváron, és szinte bárhol vehetek majd egy zacskó ropit.
Délután kettőkor indultam, hát az eleje szenvedős volt. Mosolyogtam magamon, mert elvitt a rutin: kezdetnek lefutottam a szokásos bemelegítő körömet, ami 1420 m, pedig ez nem volt beleszámolva, és nem is volt szükséges, hiszen bőven ráértem volna az útvonal során bemelegedni, de sebaj.
Nagyon meleg volt, szidtam is eleget. Sok-sok vizet ittam, az utóbbi hosszabb utaimon sosem fogyott ennyi. Amíg ittam, sétáltam is pár lépést mindig. A hosszú ujjú technikai felsőm volt rajtam, és a láthatósági mellényem, öt-hat kilométernél már nagyon éreztem, hogy ez sok lesz, úgyhogy a pentelei erdőnél a kerékpárútra kiérve le is vettem a mellényt, és az öv köré gyűrtem. A sapkával is bajlódtam: úgy gondoltam, szükség lesz rá a nap és a szél miatt, de amikor égett alatta az arcom, azt gondoltam, leveszem egy kicsit, megszellőztetem a fejem - akkor a frissen mosott hajamat fújta mindenfelé a szél, képtelen volt megállni a fülem mögött, plusz rögtön éreztem is, hogy forrón süti a nap a fejemet. Sapka vissza, valamit valamiért...
Megváltás volt beérni Fehérvárra, a hosszúnak tűnő országút melletti futásról járdákra váltani. Tök jó érzés, olyan nagy dolognak tűnik így visszamenőleg, hogy átszeltem Fehérvárt keresztben... :) Jó volt benne, hogy a városi utcák rövidebb szakaszok, jól lehet érzékelni, hogy milyen messze eljutottam már. De azért, ha egyszer maratont szerveznék Fehérvárra, nem pont ezen az útvonalon vinne, az is biztos :) Volt némi lakótelep, Spar háta mögött, aztán kertesházas övezet, aztán négysávos, aztán vasúti híd alatt át, aztán megint lakótelep, vasútállomás, aztán kellemes lakótelepes sétálós, sok család volt kint játszótereken, görkorizni tanították a gyerekeket és hasonlók.
Már egy ideje nézegettem, hol tudnék majd kulacsot tölteni, mert lassan el fog fogyni a vizem. Szerencsére sok kocsma, kisbolt és hasonló nyitva volt, végül az Erzsébet utcai Viniczai cukrászdába tértem be, ahol szívesen és ingyen kaptam vizet, hálás vagyok nekik érte. Irány tovább, kerültem a kórházat, és végül kiértem a Budai útra. Innentől aztán kerékpárúton és járdán, később országút szélén már csak egyenesen kell futni Pákozdig.
Itt, a Budaira kiérve számolgattam, hogy hány kilométerre is lehetek, itt futottam pont 100 perce, ha tartom a kitűzött tempót, akkor 14 kilométernél kéne tartanom. Ezt csak utólag, otthon tudtam megnézni, egészen pontosan számoltam akkor! Szóval félútig tartottam a nagyjából hétperces kilométereket. 
A Budai út jó hosszú, sok idő és három-négy kilométer kellett hozzá, hogy kiérjek a városból. Ekkor jöttem rá újra, hogy az én terepem a terep :) nem is vettem észre, hogy frusztrál a város, csak azt, hogy mennyire megkönnyebbültem, hogy felszabadult a lelkem, amikor kitágult a tér, dombokat és őszi színeket láttam magam körül, és közeledtem a Velencei-hegységhez. Kell már nekem az az új telefon, annyit tudtam volna fényképezni... A legkellemesebb, legkönnyebb szakasz jött el Kisfalud és Pákozd között, már 19 kilométer után, emelkedőn, magam is meglepődtem, milyen könnyedén futok. Kerékpárúton, gyönyörű hegyek és erdők felé, már nem olyan melegben, mögöttem a lassan óaranyba váltó fényű Nappal... 
Még valahol Fehérváron eldöntöttem, hogy nem az emlékműhöz, hanem a másodlagos célponthoz, a Gémeskút étteremhez megyek. Ugyanis ha odaérek az emlékműhöz, akkor mi van...? Se egy mosdó, se egy vécé, bár a látogatóközpontban van, de ki tudja, október vége felé közeledve, vasárnap naplementekor nyitva lesz-e... Ennivalót venni pedig biztos nem lehet. Az étteremben meg megmosakodhatok, és ihatok egy hideg sört, sőt akár ehetek egy tartalmas levest. Onnantól az egyik, ami éltetett, az volt, hogy milyen leves legyen :)
Szóval Pákozdon teljesen keresztül kellett futni, autós emlékeimből nem is rémlett pontosan, hogy milyen messze is van az emlékműhöz vezető bekötőút, ahol ugye akkor én nem kanyarodom be. A bicikliút sajnos Pákozd után lekanyarodik az országútról, nem merek vele menni, mert szerintem nem arra megy tovább, amerre nekem kell, úgyhogy az út további részét útpadkán teszem meg. A dombok még mindig gyönyörűek, már látom Sukoró házait, és lassan már kezdem azt gondolni, hogy azért jöhetne az az étterem... Kinézek egy épületet Sukoró szélén, de az nem az, itt majdnem elsírom magam, hogy hol van már....? Kicsit csüggeszt, hogy hát ez nem is Pákozdon van! Furcsa, mert tudtam, hogy már az emlékműhöz is túl kell menni a falun, és azt is, hogy az étterem a bekötőút után van, és mégis nehezemre esett látni, hogy még ez sem az és ez sem az.
És akkor dudálva elhúzott mellettem a Sukoróra vezető úton a családom :) Új erőt adtak, hát még, hogy megálltak Sukoró első fájánál, és mutatták, hogy merre menjek, le az országútról. Péter szerint még két-három kilométer az étterem. Innen már tényleg a jóakarat is bevisz, futok a sukorói járdán, és tudom, hogy mindjárt ott vagyok. Végtelenül fáradt vagyok, de mégis, annyira fejben dől el minden... Azt érzem, hogy ha kéne, ha kiderülne, hogy az éttermet hirtelen arrébb építették két kilométerrel, én elfutnék odáig is. Menne. Szenvednék, de ha eddig eljöttem, hát elmennék addig is. 
De szerencsére nem kell :) Ott van végre az étterem, a fiúk a parkolóban várnak, Regő elémszalad és én megérkezem... Boldogan és Péter szerint ibolyaillatúan. Hát, biztos... :) Mindenképpen ennem-innom kell valamit, majdnem négy kulacs vizem elfogyott, a magammal vitt energiatartalékokból csak egy szem szőlőcukor, egy kocka csoki, egy gyümölcszselé. Megmosdom, Csongorral bemegyünk az étterembe, Péter és Regő a játszótérre, és hát végül úgy sikerül, hogy a sör mellé komplett vacsorát rendelek. Sietősen megesszük, és hazafelé csak azon csodálkozom, milyen marha messze van Sukoró Úrhidától, még autópályán is.