2012. március 30., péntek

De jó nekem :)

Péter ma már annyira jól van, hogy délután bement dolgozni. Csongor megint egész délelőtt nem aludt - front? - viszont ebéd után meg akkorát, hogy most ébredt. Ezzel nagyjából egy időben Regő is - úgyhogy elcsendesedett a ház, és én miután vártam egy ideig, hogy na, most biztosan alvás van, kihasználtam az időt, és azt csináltam, amihez kedvem volt.
Tehát betettem az Eat Pray Love filmet a lejátszóba - a lejátszónk nem akarja lejátszani a (másolt) Jóbarátok dvd-imet, ez miért lehet? Segítség, függő vagyok, Jóbarátok nélkül rövid időn belül kiszáradok! A régi lejátszónknak, amelyik akkor volt, amikor a filmeket is kaptam, nem volt ilyen problémája. Szóval így az Eat Pray Love elejére szobabicikliztem félórát, tíz kilométert. Aztán még vasaltam is egy kicsit, majd leültem egy teával ide, és megkezdtem ezt a bejegyzést. Nagyon elégedett voltam. Sőt, azóta még fel is porszívóztam.

Az is vagyok, csak azóta felébredtek a gyerekeim, uzsonnáztak. Regő hisztizett, mert lekváros kiflit kért, kapott is, de újabban kitalálja, hogy csak megrágja vagy lerágja róla a lekváros részt, aztán kér mást. Sajnos sokszor ráhagyom, csak egyen, de most volt türelmem a hisztijéhez, és ragaszkodtam hozzá, hogy csak akkor kap mást, ha megeszi. Végül se meg nem ette, se müzlit nem kapott. Gonoszanya vagyok. 

Idén nyáron - sőt, tavasztól, a bodzával - annyi szörpöt fogok készíteni, amennyi a csövön kifér. Nézegettem ugyanis a szörpöket tegnap a boltban, és nagyon nehéz olyat találni, ami tényleg látta azt a gyümölcsöt, aminek a nevét viseli, esetleg még értékelhető mennyiségben is. Végül pölöskei málnát vettem. Tavaly is készítettem, de nem sokat, mert a tavalyelőtti tapasztalatok azt mutatták, hogy nem nagyon kell. Aztán kiderült, hogy csak lustaság - mert ha teszek feloldott szörpöt a hűtőbe kétliteres üvegben, akkor azt isszák, mint a kacsák :) Amúgy is jöhet a nyár ilyen szempontból: elfogyott a paradicsomlekvár, alig van már paradicsomlé, szörp rég nincs, és egyáltalán, több már az üres üveg a polcon, mint a tele. Azért lekvárból még mindig nem szorulunk kölcsönre :).

Befejeztem Péter pulcsijának az ujját is még a vasalás után, illetve csak úgy szemre, még nem mértem meg, de szerintem elég a hossza, de azt történt, hogy elfogyott a fonal. Nem gond, mert ugye ugyanezt a pulcsit egyszer már megkötöttem, csak kicsi lett. De akkor nem bontottam el rögtön, mert elég sok fonal maradt, elkezdtem abból. Tényleg jó sok, mert nagyobb méretben is kijött belőle az eleje, a háta és egy ujja. Viszont most akkor elbontom a régit, és befejezem ezt. Megint jó sok fonal fog maradni, abból talán kötök még egy mellényt is neki.

A szörpről jut eszembe, jelentkeztem egy tök jó kezdeményezésbe, nagyon örülök, hogy mifelénk is lett ilyen: bevásárló közösség a helyi termelők termékeire. Hamarosan kapok egy listát árakkal, hogy honnan mit lehet rendelni, tejtermékektől a gyümölcsön, zöldségen át a mézig és húsokig, tojásig. Hetente lehet majd rendelni és személyesen lehet átvenni az összeállított kosarat egy megbeszélt ponton. Akár mi is csatlakozhatnánk termelőként is, de egyrészt gyanús, hogy sok előírásnak kéne megfelelni, másrészt meg sok lenne az a jóból... maximum, ha túlkínálatunk lesz valamiből, akkor érdeklődhetek majd, hogy hogy megy ez. De eddig mindig elfogyott a plusz barack, meggy, kínálgattuk a szomszédoknak, rokonoknak. A dió, mandula mehetne, csak lenne, aki megtöri...

A süti megint segít!

Ma indult immár a sokadik Segítsüti akció. Csudafinom dolgokhoz, különlegességekhez lehet hozzájutni, ráadásul most a Gézengúz Alapítványt támogathatjuk a licitálással. Gyertek, vegyetek részt Ti is! És ha a vágyott süti licitje elszáll - ami egyébként jó - akkor a licit után még mindig ott a lehetőség Segítsütis ajándéktárgyakat venni. Nekem van már Segítsütis konyharuhám, sütinyomóm, hűtőmágnesem, noteszem. Szóval hajrá! :)

Szemtelen?

Hazajön az én fiam az iskolából 11 előtt. Mert délben indul a busz a Csodák Palotájába - szuper szülinapi bónusz, ott voltunk a 7., majd a 8. szülinapján is, és most nem tudtunk elmenni, erre négy héttel később iskolai kirándulás indul pont oda - szóval hazajöhetett a harmadik óra után. Ezzel nyit:
 - Anya, mit tettél a táskámba?
 - A tolltartódat, még reggel... (ugyanis reggel meg képes volt táska nélkül elindulni, úgy biciklizett vissza érte - azt hittem, erre kérdez rá)
 - Nem, hanem abba, amivel a kirándulásra megyek.
 - Ja, abba még semmit...
 - Azt hittem, már összeraktad... És legalább a szendvicseimet megcsináltad már?

Nem tudom, hogy lehet éreztetni egy gyerekkel, hogy ez így elég szemtelennek tűnik. Mintha elvárná, hogy kiszolgáljam, hogy amire hazaér, ez és ez és ez legyen meg. És nem arról van szó, hogy nem csinálnám meg - fél tizenkettőkor már megebédelve és kész táskával indulhatott a buszra - hanem hogy ne így működjön már, hanem mondjuk fordítva: én megcsinálom, és az ő részéről mondjuk a köszönet jöjjön, ne az elvárás.

Közben tudom, hogy ő tényleg egyszerűen csak azt hitte, hogy már megcsináltam, mert máskor meg szoktam előző este, most meg a déli kirándulásra délelőtt akartam, és pont nem fért bele, mielőtt hazaért... de mégis megvolt az a kis bántó mellékzöngéje a kérdésnek. Aztán azért elmagyaráztam neki, hogy így is érthetem, meg úgy is, és az egyik bántó... azt hiszem, értette. Meg azt is a lelkére kötöttem, hogy a csodapalotában a súlyhatáros játékoknál ügyesen méretkezzen cipő nélkül, mert úgy hátha még pont belefér a harminc kilóba :) Remélem, jól fogja érezni magát.

2012. március 29., csütörtök

Perfect World

Pár hete már szemezgetek Altairnál A hét gondolata játékkal, ez az első hét, hogy én is megírom az enyémet. Nem ígérem, hogy minden héten játszom majd, de nagyon tetszik a kezdeményezés, és hát egy ilyen grafománnak, mint én vagyok, több se kell :)
Ezen a héten az a gondolatébresztő kérdés, hogy milyen lenne szerintem a tökéletes világ. Rögtön az jutott eszembe, hogy milyen sokfelől lehet ezt a kérdést megközelíteni.
Egyfelől van a zöld szempont. Egy tökéletes világ tiszta lenne, tele szélkerekekkel és egyéb megújuló energiaforrásokkal, úgy lenne kialakítva, hogy kényelmesen és praktikusan lehessen biciklivel közlekedni és nem szennyező módon tömegközlekedni. Sokkal jobban kihasználnánk a vasutat és a vizeket a  teherfuvarozásban is. És nem is írom le, mi minden lenne még, a lényeg, hogy egy tökéletes világban a Földet ezüsttálcán nyújthatnánk az unokáinknak tökéletes állapotban. Vagy legalább olyanban, amilyenben kaptuk a nagyszüleinktől.

Aztán nem lennének betegségek. Illetve az nem is igaz, hogy nem lennének, mert szerintem egyes betegségekből sokat lehet tanulni, és adott esetben még hasznára is válik az embernek, de sokkal kevesebben lennének. Olyan apróságokra is gondolok, hogy egyetlen csecsemőnek se kéne porszívózni az orrát, de hol van ez attól, amikor tényleg, komolyan beteg egy gyerek, vagy akár egy felnőtt. Nem halt volna meg a barátnőm 28 évesen melanomában, egy kétéves kislányt és egy összetört férjet hagyva maga után (azóta szerencsére a fiú új párt talált, aki a kislánynak is anyja helyett anyja, de jobb lett volna enélkül...) Szóval ilyenek kimaradnának, és az emberek jóval kevesebb fájdalmat élnének át.

A családok összetartóak lennének. Fontos lenne az egyik embernek, hogy mit érez és mit gondol a másik, át tudnának lépni kicsinyes megbántásokon és sértődéseken. Én megtapasztaltam, hogy milyen az, amikor vasárnap este összeveszel a nagymamáddal, aztán mire pénteken hazaérsz a kollégiumból, addigra ő meghal. És nem tud megbocsátani. Hát ezt soha többé. Semmi nem ér annyit.

A kórházak, iskolák, hivatalok, szóval az emberekkel foglalkozó intézmények barátságosak lennének. Mindenki ott és úgy szülne, ahol és ahogy akarna, már persze a tényleg szükséges egészségügyi feltételek mellett. De nem csak a szülés kapcsán gondolom ezt, hanem a betegekkel, idősekkel, vagy egyszerűen csak járóbeteg-rendelésre érkezőkkel is emberi módon bánnának. Az iskolák - meg az óvodák is - gyerekekre lennének szabva, nem lenne ez az őrült rohanás (általánosságban beszélek, jelenleg nincs ilyen panaszom). De lenne elég mese, játék, mozgás, levegőn töltött idő az iskolákban is. Rájönnének, hogy abból lesz egészséges ember, aki lehetett teljes értékű gyerek a megfelelő életkorban. 

Kicsit kevésbé általánosan: én magam sokkal, sokkal türelmesebb lennék. Át tudnám adni azt a nagy-nagy szeretetet, nagy-nagy boldogságot, ami az alapállapotom, csak úgy igazán ritkán látszik rajtam. Több lenne az életünkben a gondtalan együttlét, kirándulás, játék, amikor nem nevelnénk egyáltalán, csak együtt lennénk. Kicsit más lennék: tyúkanyósabb, ötletesebb, "ősanyásabb", akit soha nem idegesítenek a gyerekei, és végtelen türelemmel mindenre kitalál valami békés megoldást. Aki sose akar gyerekjátékok helyett lerogyni kicsit a net elé vagy a kanapéra a kötésével, hanem mindig van kedve játszani. 

És hát még lenne rengeteg apró tippem például pénzről, árakról, apró ízlésbeli dolgokról, meg nagyobbakról - például mindenki annyi gyereket vállalhatna, amennyit szeretne, és nem kellene, hogy pénz, egészségügyi kérdések és egyebek megkössék. Természetesen ebben az is benne van, aki nullát szeretne - az is legyen elfogadott. (Mindamellett, hogy nekem személy szerint nem tetszik, nem értem.) Vagy hogy egy tökéletes világban nem kerül ötven forintba egy tojás.

De mindez így nagyon negatívnak hangzik, az elképzelt tökéletes világ és a jelenlegi, tényleges világ között nagy ellentét tátong - úgyhogy úgy érzem, ki kell hangsúlyoznom, hogy az én saját kis világom a hibáival együtt úgy szép, ahogy van. Néha nehéz, néha akadozó, sokszor hangos - de a miénk, és szeretjük.

U.I. a képre kattintva Altair eredeti blogbejegyzéséhez juttok.

Pörgős napok

Tegnap is, ma is úgy pörögtem, mint a villanyóra, annyi tennivaló, intézkednivaló volt. Elmondva nem sok, csak közben összehozva a betegeinkkel - akik most már azért javulnak - az itthoni ezzel-azzal nem volt sok megállásom. Mi is volt... Tegnap délelőtt csak mindenféle telefonos szervezkedés volt ilyen-olyan hivatalokkal, könyvelővel. Délben megjött Marci, evett, ment is focira. Aztán elaludt Regő, Csongorral elmentem postára és boltba. A posta vicces, mert déltől egyig bezár, aztán amikor kinyit, akkor kettőtől fél háromig pénztárzárás van, úgyhogy addig intézzem a más dolgomat, legyek szíves, és menjek vissza... Na mindegy, így félóra plusz intézkedéssel megoldottuk, hazajöttünk, és rövid idő múlva vittem Marcit aikidora, ide az összes többi kölkeket is. Hazaértünk, nem is tudom, mit csináltam, főztem, ilyesmi, aztán haza is ért - szerencsére nekem csak vinni kell, általában elhozza valaki az apja családjából - és kezdődött az esti program.
Ma meg Csongort vittük Regővel az ortopédiára kontrollra. Szerencsére minden oké vele, szép a csípője - hát hogyne, ő a világ legszebb csípőjű és mindenű babája :) - nem kell már visszavinni. Regő ügyes volt, nem hisztizett, szépen jött velem a parkolóban, aztán megmászta kint és bent a sok lépcsőt egyedül. A váróban találkoztunk egy Ádám nevű kisfiúval, akivel kölcsönösen megcsodálták és ideiglenesen el is cserélték egymás autóit. A rendelőben meg az igen kedves asszisztensnőtől kapott egy plüss jegesmedvét (szerintem simán maci, csak fehér). Nagyon kellemesen lepődtem meg: amikor a kezébe kapta a medvét, elkezdtem felkészíteni, hogy de ezt vissza kell ám majd adni, ez itteni medve, csak a vizsgálat alatt lehet nála. Az asszisztens meg mondta, hogy nem, ők ha odaadnak egy gyereknek egy játékot, nem kérik vissza, hazahozhatja. Alig hittem a fülemnek :)
Ortopédus után cipőt vettünk Regőnek, ott is ügyes volt, felpróbált két párat is türelmesen. Csongor is jól bírta, itt már kezdett nyűgösködni. Összességében ma nagyon frontos napja lehetett, alig aludt valamicskét, éppen csak el-elszundított tíz percekre, esetleg félórára. Kicsit autóztunk, hátha látunk vonatot, azt most nem sikerült, de láttunk buszt is, traktort is, szóval voltak azért élmények. Regő nagyon aranyosan kommentál az autóból, és mostanában kezdett hazaérve mesélni, szépen előadja mamának, apának, hogy merre járt és mit látott. 
Itthon ebédeltünk, aztán azt terveztem, hogy megvárom, míg Csongor alszik egy normálisat, aztán elmegyünk bevásárolni, kifogyott a kutyakaja, a gyümölcs, meg hát jön a húsvét is. Aztán amikor körülbelül ötödször próbáltam visszaaltatni Csongort, és tíz percnél többre sose szenderedett el, akkor feladtam, és alvás helyett mentünk, most a változatosság kedvéért Marcival és Csongorral. Marci sokat segített, bár fel akarta vásárolni az egész áruházat, amiben igyekeztem megakadályozni, de azért kapott gabonapelyhet meg ivójoghurtot és hasonló luxuscikkeket. Cserébe emelgette nekem a tizenöt kilós kutyatápot.
Aztán itthon megint nemsokára főzés lett, meg vacsifürdésmesealvás, közben valamikor volt őrült sikítozós rohangálás is, mert az nem maradhat el. Az imént csendesedtek el, talán még olvasnak, talán már alszanak, talán fele-fele arányban. Csongor nem, ő végre alszik, azt tudom :)

2012. március 28., szerda

Finomságok

Mostanában annyi finom ebédet sikerült összehozni, amivel nagyon elégedett voltam, és a végén azt gondoltam, hogy na, ezt fotózni kellett volna meg közzétenni... Elvégre a blogleírásban meg van említve a konyhám is. De mivel ez aktuálisan mindig elmaradt, úgy gondoltam, inkább megemlítek párat így, egy külön bejegyzésben együtt.
Milyen jó, hogy tervezem a menüt, persze Excelben, most jól vissza tudom nézni, hogy mikor mit is ettünk. Tök jó ez a menütervezés, pedig előtte el se tudtam volna képzelni. Biztos voltam benne, hogy én nem fogom egy hétre előre tudni, hogy mikor mit akarunk enni, és ha pont aznap pont ahhoz nem lesz kedvem, amit terveztem és amihez bevásároltam? Persze rugalmasan kezelem, de általában fordítva működik: attól, hogy kitaláltam, gondoltam rá, beírtam a naptárba, tehát látom magam előtt az étel nevét, meg is kívánom, és pl. ma előre örülök annak, hogy milyen jó lesz pénteken rizses húst enni. Na de nézzük, mik voltak a finomak.
 
Spagetti mandulás gombaraguval. Ez valami isteni lett, pedig nem is volt hozzá itthon tejszín, valahogy kimaradt a bevásárlásból, és helyette tejföllel készítettem. Viszont a párolt gomba és a pirított mandula... Máskor is fogok ilyet főzni, csak az a kár, hogy a gyerekek nem eszik a gombát. A recept a Stahl gyors tésztás könyvből, annak is köszönhetem a finomakat, hogy rájöttem, hogy vannak ezek a szakácskönyveim is. Amúgy akármilyen netfüggő vagyok, még mindig jobban szeretek és tudok könyvből, vagy legalábbis papírról főzni. Olvasom a gasztroblogokat és nagyon szeretem, de ha onnan vagy receptgyűjtős oldalakról készítek valamit, azt is kiírom magamnak először papírra. Szóval a szakácskönyv-kiadás nem miattam fog kihalni.

Tejszínes póréhagymás pulykamell. Igaz, hogy csirkemellből készítettem, de így is nagyon finom és nagyon laktató volt. Nem beszélve arról, hogy milyen egyszerű.  Kicsit kiklopfolt csirkedarabokat a kivajazott tepsibe sózva-borsozva, rákarikázni a póréhagymát, nyakon önteni egy kis fehérborral elkevert tejszínnel, és jó sok reszelt sajttal beborítva megsütni. Én leöntögettem alóla sütés közben a képződő levet, mert nem szeretem, ha az ilyen csőben sült kajákban a hús fő, párolódik, hanem inkább ha átsül, kicsit lepirul. Kétszer is ebédeltünk belőle ketten - a gyerekek ezt sem eszik - és egyszer hárman, pedig csak egy kis tepsivel készült.

Kapormártás. Ez tegnap volt rósejbnivel (tepsiben sütve) és virslivel. Utóbbi nekem nem is kell hozzá, gyerekkoromban mi csak krumplival ettük, de mivel a gyerekek a kaprot sem eszik - Marci ennyire nem válogatós ám, mint itt kiderül, csak nem is valami ínyenc - így ők krumplit ettek virslivel. Nagyon könnyű, gyors, egyszerű és ami a fő, nyárízű étel.

Szezámmagos rántott csirke. Nem gyakran szoktam rántott dolgokat sütni, egyrészt mert a panírozás macera, másrészt mert az a fixa ideám, hogy a kevés olajon, vajon natúran sütés vagy pláne a sütőben sütés egészségesebb, úgyhogy ezeket gyakrabban alkalmazom. Viszont most egy hirtelen ötlettől vezérelve egy halom szezámmagot borítottam a zsemlemorzsába - és milyen jó ötlet volt! Jó tudom, másoknak ez alap :)

Toszkán babos tészta. Szintén Stahl, ez a mai ebéd lesz, de én már este frissen megdézsmáltam. Paradicsommártásos, fehér babos, rozmaringos tészta, nagyon finom és megint csak laktató. Én a mártást házi paradicsomszószból készítettem, tehát nem hámozottparadicsom-konzervből, illetve szalonnát nem tettem bele, és így is nagyon ízlik. Mindjárt melegítem is :)

Akit érdekel valamelyik recept, szóljon :)

Vekerdy Tamás: Érzelmi biztonság

Kérem szépen, a mellékelt fotó Vekerdy Tamás eddigi legjobb könyvét ábrázolja, legalábbis az általam olvasottak közül.
A könyvet egyébként a Nyitott Akadémiától vettem, amit mindenkinek ajánlok. Időnként közzétesznek a facebookon egy-egy egynapos könyvakciót, így került nekem ez a könyv szállítással együtt körülbelül az eredeti ár kétharmadába. 
Sokat nem tudok mesélni róla, hiszen Vekerdy alapelvei változatlanok. Amitől ez a legjobb könyve, az egyrészt az, hogy összefoglaló jellegű: válogatás a legjobb előadásaiból, írásos formába szerkesztve. Így csecsemőkortól a kamaszkorig és a családi problémákig mindent érint. A másik, amitől a legjobb, az a személyes hangvétel. Én olyan szerencsés vagyok, hogy voltam már Vekerdy előadásán, még olyan hét éve kb., Marci ovis kora előtt, amikor Fehérváron próbált Waldorf-ovi szerveződni. Azóta se jött össze, de ezt a könyvet olvasva nekem teljesen "átjött" az élőbeszéd, az előadásmód. Nem olvastam sok újdonságot, viszont újra megerősített, támogatott - és egy kis bűntudatot is okozott, hiszen sajnos nem csinálok mindent a saját elveimnek sem megfelelően.

2012. március 27., kedd

Fantázia

Regő meglát egy gyűrődést a szőnyegen:
 - Ott a kígyó! Megjött a kígyó!

A locsolókannával játszik. Bemegy apához, bújik mellé az ágyba, közben forgatja, nézegeti a locsolókannát.
 - Itt az elefánt! Eszik az elefánt finomságot - és nyomkodja a kanna csőrét a lepedőbe.

Ebédelünk, rósejbni van és kapormártás. Megfog egy darab érdekes alakú krumplit:
 - Itt a kutya, látod? Ugat a kutya, u-u-u - és bekapja a kutya-krumplit :)

U.I. ez nem fantázia, de nagyon tetszett: kirakózik, nem puzzle típusú, hanem sorbarakós fakirakó, 36 különböző kis képkocka, állatok, járművek, gyümölcsök, mindenféle ábra. Kirakja, egy hiányzik. Felnéz:
 - Hol van a tehén?
Egy pillanat gondolkozás nélkül kérdezte. És tényleg az hiányzott.

Nem vagyok trendi

Sétáltunk a belvárosban. Valójában visszavittük Péter könyveit a könyvtárba, mert ő ugye beteg, és ezek meg tegnap lejártak. Regő aludt itthon, Marci meg pont hazaért, ebédelt, leckét írt. Tulajdonképpen nem volt ez egy komoly séta a belvárosban, a könyvtár a legközelebbi alkalmas parkolótól talán három utca, ami éppen a belváros széle, de nekem pont elég volt a kellemes tavaszi szélben.
Szeretek séta közben arra gondolni, mit gondolhatnak az emberek, megnézegetni őket. Vannak ezek a trendblogok - nem mintha olvasnék egyet is, csak úgy hallok róluk, inkább magazinokból - ahol lefotóznak embereket az utcán, és kielemzik, milyen menőn öltözködnek. Na én nem az a kategória vagyok. A kicsit magasabbra fogott lófarkamhoz egy nádszálkarcsú sziluett illene, a kardigán feletti piros céges széldzseki helyett meg jobb lenne egy karcsúsított ballonkabát vagy valami hosszú, lenge, lobogó - de most a torokfájás nyert, és az se érdekelt, hogy a kedvenc téglaszínű sálam abszolút nem megy a piros dzsekihez. Viszont én szívesen megnézem a kirakatüvegben, hogy milyen jó hosszú már a lófarkam, és tetszik, ahogy belekap a szél. 
Közben megnézegettem másokat: egy fiatal, nagyon vékony lányt, aki majdnem tiszta feketébe volt öltözve, de a fekete kabátja alól kilógott a nagyon élénk türkizkék kardigánja, és pont olyan színű balerinacipőt viselt hozzá. Egy kismamát, akinek már nem ért össze a pocakján a kabát, és belenézett a babakocsiba, és biztos arra gondolt, hogy pár hét múlva az én cipőmben lesz. Nagyjából velem egykorúnak néztem. Szeretem azt gondolni, hogy első babának nézik Csongort, és meglepem az embereket, amikor kiderül, hogy harmadik. Volt is már rá példa. Én is elsőbabásnak néztem ezt a lányt, és arra gondoltam, dehogy lesz ő az én cipőmben :) De jó lesz neki. Aztán egy kisebb társaságot, akik úgy tűntek, mintha ebédelni induló munkahelyi csapat lennének, bár fél kettőkor inkább visszatérő. Volt köztük egy hosszú sötétszőke hajú lány, élénkpiros cicanadrágban. Rikító folt volt a még szürke városi utcán. De meg is volt az alakja, a hosszú, karcsú lába hozzá. Normális vagyok, hogy megnézem a nőket? Ti is megnézitek? :)

Na odaértünk a könyvtárba, már előre gondolkodtam, hogy majd jó lesz felcipelni Csongort babakocsistul a másfél emeleten, vagy hogy majd jól beszólnak, hogy mit keresek én itt babakocsival, de egyrészt pont egyszerre értem oda egy párral, akik önként és majdhogynem dalolva segítettek cipelni, de tényleg, felfelé és lefelé is, odafent meg senki nem szólt egy szót se. Pont belegondoltam, hogy bő kilenc éve vagyok anya, semmiről nem mondtam le, mindenhova elmentünk, ahova el akartunk menni, és soha nem ért emiatt semmilyen atrocitás. Se a babakocsi, se a bömbölő gyerek, se a szoptatás miatt. Jó nekem.

A város egyébként szép. Itthon még átsuhant az agyamon, hogy viszek fényképezőgépet, de aztán úgy döntöttem, ez nem az a kényelmes kis sétálgatás lesz, és nem is megyek be a klasszikus belvárosi utcákba. De azért láttam fotótémákat: hogy milyen mintákat rajzolnak az égre a még kopár faágak, és milyen üde foltokat képeznek a már zöldellőek. Néhány épületrészletet, érdekes sarkot. Majd legközelebb elmegyünk csak úgy, sétálgatni is :)

Csongor ezt a részét végigaludta amúgy, nem is tudja, hogy volt könyvtárban. Az autónál felébredt, voltak még terveim, ilyenolyan vásárlások, amiket hazafelé tudtam volna útba ejteni. Az utolsó pillanatig morfondíroztam, hogy menjek, ne menjek? Aztán kompromisszumot kötöttem magammal, a húsvétinyuszis terveimet levásároltam, lehet, hogy még pótolni kell majd ezt-azt. Nagyon furcsa, hogy jövő héten húsvét, abszolút nincs húsvét-hangulatom, bár ez a vásárlás most segített. Aztán szoptattam az autóban, és gondolkodtam, hogy menjünk tovább, vagy irány haza? A kompromisszum jegyében úgy döntöttem, ennyi elég volt, tehát nem vettem magamnak se cipőt, se fehérneműt, se itthonis nadrágot, se felsőket, sőt Csongornak se néztem ruhát, hanem arra gondoltam, hogy vár engem itthon még két gyerek és két beteg, és hát pici babám türelmével se kéne sokáig visszaélni, úgyhogy jöttünk haza. Picit bömbölt is az elkerülőn, de mire hazaértünk, elszundított :)

Jaj és gyönyörű fonalak voltak a Müllerben, de nem vettem, nem, hősiesen! Abból kell kötni, ami van itthon, itt is vannak gyönyörűek, és mi lesz szegény Fonalfalóval, ha új fonalra vetemedem :)

Olyan jó volt sétálni, pedig nem történt semmi. Fújt a tavaszi szél, és ketten voltam a kisbabámmal, a nem trendi széldzsekimben :)

U.I. majd hozok képeket is, mostanában nagyon képszegény a blog, pedig fotózom ám, csak aztán nem arról írok.

Óvodás lett

Úgy folynak bele ezek a mérföldkövek a mindennapokba, hogy észre se vesszük... Mondta is Péter, hogy mindjárt megnősül, aztán elköltözik itthonról... mármint Regő.
Tulajdonképpen semmi különös nem történt. Reggel elkísértük Marcit az iskolába, vittünk pár szükséges papírt, és beírattam Regőt az óvodába. Már nem is először volt ott, ismerte Szilvi néni vezető óvó nénit is, szóval igazán semmi különös... és mégis. Elefánt lesz a jele :)
Nagyon rutinos ovis már egyébként, beszaladt a jelenlegi középső csoportba, az lesz jövőre a kiscsoport. Talált valami érdekes benti járművet, rögtön rá is ült, úgy szaladtam be utána levenni a cipőjét. Aztán észrevette, hogy az egyik polcon van egy akvárium, akkor azt nézte meg - a járműre felállva, amitől az egyik dadus néni szívbajt kapott, és inkább felemelte Regőt. Aztán átmentünk az irodába, kapott autókat, amíg a papírmunkát intéztük. Végül Szilvi néni mutatott egy zsák plüssállatot, amiből Regő választhatott egyet, amit hazahoz: hát persze, hogy elefántot választott. Esküszöm, magától, én nem oltogatom bele az elefántimádatot :)

Szóval óvodás. Nyáron szobatiszta lesz, és elsején mehetünk. Addig még lesz ismerkedés, szülői, bevásárlás, jelhímzés-varrás... és belekezdünk :) Nagyfiam...

2012. március 25., vasárnap

Helyzetjelentés

Néha meg kell zabálni a gyerekeimet, csak ezt azonnal aktuálisan kéne megírni, mert később nem jut eszembe :) Például hogy Péter beteg, elég rendesen benne van, most is 39 fokos épp. Regő meghatóan ápolja. Bemegy, melléül az én helyemre, és felolvassa neki a kedvenc Boribon köteteit. Aztán ahányszor eszébe jut arra járni, annyiszor visz neki valami fontos dolgot, amitől könnyebb egy beteg apa élete: pelust - hiszen ha Regő textilpelust gyűrögetve szeret aludni, akkor az apának is csak jó lehet - teherautót, üveggolyót, persze puszit.

Marcinak előkerült a biciklije, apja elvitte megcsináltatni - elferdült váltóval tettük el szezon végén - és ma már kétszer volt vele a játszótéren, egyedül, átállított órával úgy, hogy megbeszéltük, hányra jön haza. Mindkétszer ügyesen hazaért, ami azt jelenti, hogy játék közben is nézegeti az órát, és időben elindul. 

Csongornak szívom az orrát, néha nem kap levegőt szegényem. Valószínűleg azért is volt két-három nagyon keveset alvós éjszakánk, mert már nem volt jól. Tegnap, orrszívás után már jobban aludt, ma meg mint egy újszülött: egy-két órát volt fenn délelőtt és délután, a nap többi részében evett és aludt. 

Befejeztem Péter pulcsijának az elejét, már csak a két ujja, nyaka, összeállítása van vissza, remélem, most jó lesz. Mire nem jó egy betegség. Persze a pulcsi készültével arányosan növekszik a vasalnivalók halmaza - ahhoz nem volt kedvem és energiám. Viszont megtanítottam Marcinak a Magyar népmesék dallamát furulyán. Kivételesen én is tanítottam neki valamit - ez már ritkaság!

Na szóval ezek. Most azon morfondírozom, hogy kéne főzni egy tejbegrízt vacsorára.

2012. március 23., péntek

Rügyek

És hogy mit tesz az egyszeri nyafogós hangulatban lévő ember lánya, amikor elege lesz? Kimegy a kertbe, és nagyokat harap a friss zöldekből. Meg a kékekből, sárgákból, fehérekből és lilákból. Fényképezőgéppel. 

Ibolyák. A fehér, a lila, a rendhagyó színű és a tökéletes.




Gyümölcsök lesznek:
Bodza (na jó, ez nem kifejezetten gyümölcs, mert még virág korában szörppé nemesül):

Málna:

Alma:

Mandula:

Birsalma:

Sárgabarack:

Cseresznye:

Tarkák, színesek, szépek: az első nárcisz és az első jácint:


Vörösfenyő-virágocska:

A salátáim, beültetve szépen sorban Marika néni őszi fokhagymája közé (mondtam Péternek, hogy mindig arra vágytam, hogy ilyen szép veteménysorokat fényképezhessek. Mire ő közölte, hogy lebuktam, csak ezért kertezek három éve):

És hát, kertem legszebb virágai:






Nyafogok

A hét elején Péter Belgrádban volt. Akkor nem írtam, nem szeretem kiírni a netre, ha a családfő nincs itthon. Szerda délután hazaérkezett majd' 39 fokos lázzal.

Anyósom egyszer jobban van, akkor nekilát kertezni, pezseg az energiától, majd kipukkad, és újra kijön a betegség rajta is. Nem elég erős még a munkához, de ha egyszer olyan gyönyörű az idő és hívogat a kert...

Csongor nem alszik. Illetve nappal de, egész jól, éjjel meg az már jó, ha úgy ébred, hogy este tíz, aztán hajnali 1, fél 4, 5, 6. Ma ötkor fel is kelt.

Marci és Regő sikít és kiabál. Ja, már jól vannak. Regőnek még ma kiszívtam egyszer az orrát, de részükről szerintem kb. ennyi.

Nem vagyok olyan végtelenül fáradt, nem az a bajom. Csak valahogy belőlem is kiment az energia. Jó tudom, én vagyok a hülye, mert minek állok neki kivágni a trombitafolyondárt a málnabokorból, vagy húslevest főzni egyik nap este hétkor (mert napok óta kívántam, és amikor kiderült, hogy Péter is beteg, akkor már egyszerűen kellett) vagy csokitortát a másik nap este fél kilenckor (mert akut csokihiányom volt, és különbenis csak tízperces csokitorta, lásd jobbra Chef Vikinél - Házias konyha).
Valami tavaszi zöld kéne, karalábét rágcsálni meg falni a fejes salátát, szerintem az a bajom. Meg olyan magányos is vagyok. Olyan jó, hogy itthon van Péter (ha nem betegedett volna meg, ment volna tovább szombatig) de alig látom, némi betegápolástól meg az éjjeli alvástól eltekintve.

Az előbb jól rákiabáltam Marcira, hogy menjen már ki a kertbe. Miután háromszor megkértem szépen, és elmagyaráztam, hogy mindjárt megyünk mi is. Előtte hétszer, írd és mondd hétszer kértem meg szépen és türelmesen, hogy ha birkózni akar Regővel (sikítozva) akkor menjen be a szobájába. Türelmet adj, ó Istenem.

2012. március 22., csütörtök

Az egyiknek oltás, a másiknak óvoda

A harmadiknak meg edzés, csak az nem o/ó betűs :)
Szóval tegnap délelőtt megvolt a tanácsadás Csongornak: 6540 gramm, 62 centi. Keveset hízott, csak 26 dekát egy hónap alatt, viszont két centit nőtt. Abszolút nem aggódom a súlya miatt, most egyenlíti ki az első hetek heti negyvendekás hízásait, és megnéztem, így is akkora, mint az átlagos négy hónapos.
Doktornőnk mindig talál valamit, most épp azt, hogy kicsit feszesek Csongor kar-, váll- és felső hátizmai. Próbálta vele az asszisztált mászatást, lábbal gyönyörűen csinálja is, de a karját nem használja, gyűri be maga alá, ahogy löki magát előre. Még azt próbálta, hogy ahogy Csongor feküdt egy textilpelenkán, a pelenkát emelte, húzta alatta, hogy gördüljön, és figyelte, mennyire aktívan vesz benne részt, ez jól ment neki. Masszírozgatni, tornáztatni kell a karját, az asszisztált mászatást kell vele csinálni itthon is. A doktornő szerint kifejezetten jót tenne neki a babaúszás, úgyhogy utána fogok nézni, bár egyelőre nem látom, hogy lehetne megszervezni. És csak olyat szeretnék, ahol nem ragaszkodnak a merüléshez akkor is, ha a gyerek utálja, illetve a búvárreflex fenntartásához.
A bőre már gyönyörű, ennek nagyon örülök :) Hogy tényleg a tejtől volt-e, vagy bőrszárazság, vagy sima hormonális anyatejes kiütés, az már mindegy is, elmúlt :) Azért egy ideig még nem iszom tejet, egész leszoktam róla, nem is hiányzik, pedig nagyon ragaszkodtam a délutáni tejeskávémhoz korábban.
Végül megkapta Csongor a három hónapos oltását is, nem örült neki. Nem is viselte jól szegénykém, lázas nem lett ugyan, de a délután is nagyon nyűgösen telt, és éjjel is rosszul aludt. Regő pedig megkapta a harmadik kullancsoltás-receptjét, és az igazolást arról, hogy beíratható az óvodába.

Délután mentünk is Regővel az oviba, ma volt az ismerkedős nap. Hát az én kisfiam igazi óvodásként viselkedett. Elsőként ment be a csoportba, keresztülvágott a termen és határozottan levett a polcról egy műanyag traktort. Később talált betonkeverőt, meg műanyag állatokat, volt két elefánt is, úgyhogy nagy volt az öröm! Épített vonatpályát, játszott egy nagy fa busszal - benézett a tehén a busz ablakán, vicces volt :D - szóval gyönyörűen elvolt, nem is kellett állandóan a közelében lennem. Még nem annyira egymással, inkább csak egymás mellett játszottak a gyerekek, néha kellett csak konfliktust elsimítani vagy tárgyalásokat lefolytatni. Ismerkedtem kicsit az óvó nénikkel - nem is nénik, szerintem mindketten fiatalabbak nálam, Gini és Szilvi, már ismertem őket Marci oviskorából. Később Regő is ismerkedett velük, mondták, milyen szépen beszél, ügyesen megköszöni a játékot. A nevét most nem akarta megmondani. Mi voltunk az utolsók, nem volt szívem elszakítani ettől a csodavilágtól, ahol ilyen rengeteg játék van. Segítettünk összepakolni, aztán már mondtam Regőnek, hogy menjünk haza, de még játszani akart, és nagyon nehezen vált meg két kis játékállattól. 
Ja és megkérdeztem, lehet elefánt a jele :) Jövő héten beíratás!

2012. március 20., kedd

Három hónapos

Már a legkisebbik kisfiam is három hónapos. Tudom, közhely, de akkor is repül az idő... Három hónap, az már negyed év, és észbe se kapok, már itt lesz a hozzátáplálás, meg a mászás, meg a járás és a többi... 
De most még pici, izgő-mozgó csomag az én babám :) Hogy mennyire pici, az majd holnap kiderül, szerintem nagyon hosszú, de nem olyan súlyos egyéniség, ha lehet hinni a fürdőszobamérleg-tesztnek, akkor talán harminc dekát ha hízott ebben a hónapban. De ha a karomat kérdezzük, az többet mond :)

Kis negyedévesem szebb, mint valaha, és az utóbbi egy-másfél hétben nagy fejlődésen ment keresztül. Sajtkukac lett: rúgkapál, rugdalózik, hanyatt fekve ezzel teljesen elforgatja magát. Oldalra fordul, meztelenül és kemény felületen már majdnem hasra is. Hasról hátra már sikerült párszor, azt nem gondoltam szándékosnak vagy olyan "igazinak", inkább csak a feje billentette el, nade az eredmény a lényeg :) A kezével is egyre ügyesebben bánik: kezdi felismerni, hogy mi az és mire jó. Egyre többször veszi a szájába, nézegeti, megfogja egyik kezével a másikat, textilpelust gyűröget, és tanul fogni meg nyúlni is.

Az éjszaka átalvását abbahagyta, gondolta, elég volt nekünk az élvezetből :) Rögtön keményen kezdte, kétóránként kelt párszor, aztán ebből már lejjebb adott, van egy-két ébredéses éjszaka, de van kétórás is. A legutóbb például ébredt 11-kor, egykor, öt előtt, és hatkor kelt. Nem bánom, kicsit aggódtam az éjszakai szoptatások elmaradása miatt. Most vannak megint :)
Ő az első gyerekem, aki egy mellből eszik. Illetve hajnalban elfogadja a kettőt, de amúgy általában hiába kínálom a másodikkal. Érdekes, pont az ellentétéhez vagyok szokva. Csongorral sokadszor tapasztalom, hogy tanul az ember újat még a harmadik gyerekétől is, és ez jó.
Erről jut eszembe, ígértem, hogy megmagyarázom valamelyik képen a cumit a szájában... Ódzkodtam tőle, mert ez egy elvi válság nekem, pityeregtem is rajta egy kicsit a múltkoriban.
Én nagyon cumiellenes lennék, sőt vagyok is, még most is. Csongornak is csak az autózáshoz lett cumija, mert ott ugye nem tudom egyszerűen megszoptatni, ha sír közben, de hátranyúlni se nagyon tudok. De aztán volt olyan helyzet, Anyukáméknál, hogy sírt, de cicit nem akart, mert nem volt éhes, viszont jött a tej, nem tudott csak úgy komfortszopizni. Az ujját nem mindig tudja ott tartani magának, még ha a szájába adom, akkor se - mert bekapni se sikerül mindig önállóan. Hát előkerült a cumi alváshoz... akkor pityeregtem, fel is hívtam Pétert, hogy képzelje el, cumival alszik a fiunk... Azóta az van, hogy preferált az ujjszopás, Csongor és az én részemről is, ő is jobban szereti. De ha nem sikerül elkapnia, ott tartania, nyűgösködik, felmérgesedik rajta, akkor megkapja a cumit. Általában épp csak elalszik vagy megnyugszik rajta, utána az ujjára is könnyebben lecseréli, vagy hamar kiköpi. Remélem, rövid időn belül nyer az ujjacska...
Azért nem szeretem egyébként a cumit, mert azt látom, olvastam, illetve a másik oldalról tapasztaltam a saját gyerekeimen, hogy az ujjszopást nagyrészt elhagyják, amikor mindkét kezüket használni kezdik a játékhoz, a cumi viszont ettől nyugodtan maradhat, hiszen a szájára nincs szükség máshoz. Regő is szopja még az ujját, de csak alvás előtt, vagy ha nagyon fáradt vagy beteg. Nem járkál vagy játszik ujjával a szájában, ahogy sok cumis kisgyerek, amit én úgy nem szeretek nézni. Ha nem adunk cumit, akkor ez a veszély eleve nem áll fenn. Most már csak abban bízom, hogy Csongornál ez ennyiben marad, ébren, mintegy szórakozásképpen nem fogja használni. És ez is egy olyan dolog, amire a kisbabám tanított... 

Nagyon kommunikatív is lett a mozgása és a keze fejlődésével egy időben. Visszagagyog, mosolyog, ezer arca van, láthatóan kifejezi, hogy örül nekünk. Ez már olyan jó időszak ebből a szempontból, azzal összehasonlítva, amikor a kis újszülöttől még semmi visszajelzést nem kapunk, nem tudjuk, hogy jó neki! Csongort nyugodt, jókedvű, kiegyensúlyozott babának látom. Kacagni még nem hallottuk, de akkora, teliszájas vigyorokat tud produkálni, hogy még! És a legjobban azt szereti, ha fölé hajolunk, beszélgetünk, mosolygunk, énekelünk neki. Szereti a tornát is, mindig nevet, ha pelenkázáskor a csípőjét tornáztatom, vagy kézen fogva húzom kicsit, hogy tartsa a fejét. Fürödni is nagyon szeret, már a készülődés is megnyugtatja, ha estefelé nyűgösködik.
Teljesen rászokott a hintában alvásra, érdekes menet lesz majd a kiságyba szoktatás, de azon a hídon majd akkor megyünk át... amúgy nem is tudom, hogy mindenképp át kell-e szoktatni. Nappali alvásra akkor lenne praktikus, ha majd Regő oviba jár, akkor csukott ajtó mögött nyugodtan alhatna a gyerekszobában. Most viszont azt gondolom, ha elalszik, zavaróbb lenne, ha Regő berontana a gyerekszobába valamit keresve a maga kis csendes módján, mint ha itt eleve a nappali alapzajban alszik el. Márpedig Regőt nem lehet és nem is akarom távol tartani a szobájától napi több órában, hiszen az övé is, sőt, egyelőre inkább az övé.
Szóval, kezdjük a negyedik hónapot. Tavaly ilyenkor még fogalmam se volt, hogy lesz egy Csongor nevű kisfiam :)

2012. március 19., hétfő

Hunter S. Thompson: Rumnapló

Mielőtt nekikezdtem ennek a bejegyzésnek, utánaolvastam a könyvnek pár kritikai meg olvasós honlapon, és úgy tűnik, egyedül vagyok a véleményemmel. Vagy túl józan vagyok hozzá... Ilyennek is kell lenni :)
A Rumnapló története az író saját élményein alapszik, és bár nem a saját nevén, de egyes szám első személyben íródott. A főhős, Paul Kemp a New York-i forgatagot megunva vállal munkát a napfényes Puerto Ricóban: San Juan angol nyelvű napilapjánál lesz újságíró. Innentől az élete a folyamatos piálásról szól - sejthetően korábban se volt ez másképp -  meg egy-két balhéról, egyre nagyobbakról. Dolgozni nem sokat dolgoznak, züllik is szét az egész szerkesztőség. A vége aztán az, hogy Paul megunja az egészet, meg a lapnál sincs több keresnivalója, úgyhogy megveszi a repülőjegyét hazafelé.
Közben persze azért történik egy s más, de ennek a könyvnek nem a történetmesélés a lényege. A filmet nem láttam, de biztosan dramatizálták egy kicsit, mert ennyi cselekményből szerintem képtelenség filmet forgatni. A hangulat átüt, de számomra ez nem egy kellemes hangulat: forróság, égető napsütés, izzadság, patakokban folyó rum és verekedésekbe, erőszakba torkolló részeg tivornyák.
Az első hét fejezetben konkrétan semmi sem történik, de az olyan részletesen le van írva, hogy filmszerűen pereg előttünk. Az utána következő első balhé szinte felüdülést hoz, azaz hozna, ha üdítő dolog lenne fizetés nélkül távozni a kocsmából, majd összeverekedni a rendőrséggel és a helyi lakosokkal, végül pedig börtönbe kerülni. És ez így megy, csak a bulik lesznek még durvábbak.
Engem zavart a stílus is. Egyrészt annyira részletesen naplószerű, vagy inkább olyan, mintha élőbeszédben mesélné valaki a haverjának. Szerintem viszont, ha egy írónak a hangulat érzékeltetéséhez azt is le kell írnia, hogy a szereplő vett egy pohár rumot, kifizette, majd zsebre tette a pénztárcáját, akkor valami hiányzik... A kevesebb több lett volna. A fülszöveg szerint Thompson itt teremtette meg a gonzo stílus alapjait, aminek később a mestere lett - én bevallom, itt hallottam először erről a stílusról, és hacsak nem a fordító ültette át így magyarra a szöveget, akkor nem tetszik. Emellett sokszor nagyon vulgáris: pontosan olyan, ahogy részeg férfiak alkoholgőzös éjszakákon beszélgetnek, már ha azt beszélgetésnek lehet nevezni. Ez bántotta a lelki füleimet, pedig nem tartom nagyon finomlelkűnek magamat :)
Összességében azért nem rossz könyv, lehetett volna olyan is, hogy abbahagyom az olvasását és félreteszem, mert élvezhetetlen. De valamivel mégis megfogott, mert kíváncsian vártam, mi sül ki ebből. Kicsit más stílus - vagy jobb fordítás? - és több cselekmény nekem jobban bejött volna.

Nosztalgia

Tavaly valamikor ilyentájt fogant Csongor :) Most lesz három hónapos, ennek kapcsán sokat gondolok vissza egy évvel ezelőttre. Meg annak kapcsán is, hogy ma József nap van. Tavaly még köszönthettük a Dédipapát, a nagypapámat a névnapján.
Itt van róla néhány fotó, még olyan két évvel ezelőttről, mini Regővel és Márkkal :) 
És aztán aznap, amikor megtudtam, hogy érkezik Csongor, elment a Papa... remélem, szépen telik a neve napja ott is, ahol most van, és örömmel nézi a dédunokáit a felhők fölül :)

Négynapos hétvége

Sütött a nap, dolgoztunk a kertben, nagyokat sétáltunk. Bementünk a városba kacsákat etetni, mint afféle rövidebb kirándulás, a vasárnapot pedig a veszprémi állatkertben töltöttük. Regő rövidujjúban rohangált, olyan jó idő volt.

...Igen, aztán pedig belelógott a kezem a bilibe és felébredtem. Van, ami stimmel: egy picit voltunk a kertben is, és egyet sétáltunk a faluban, amiben úgy elfáradtunk Regővel, hogy csak lestem, pedig ez a standard reggeli körünk volt bolttal, tyúk- és kutyanézéssel. De a hétvége további részében három takaró alatt fetrengtem, az orromat fújtam, a lázamat mértem, Regő köhögését csillapítottam és hasonló földi jókkal szórakoztam. Miközben az idő tényleg gyönyörű volt, a vasárnapi viharos széltől eltekintve, és az újságok meg az internet tele jobbnál jobb programajánlókkal. Fájt a szívem erősen.

Hogy vagyunk? Marci a négy napból az utolsó kettőt apjánál töltötte. Ő van a legjobban, de még ő is köhög, ma már iskolában van. Apja és családja szerint nagyon megviselte ez a betegség, fogyott is. Én nem vettem észre, de ugye én mindennap látom, majd megmérjük. Tény, hogy abban a pár napban, amíg lázas volt, nagyon nem volt étvágya, de már visszajött. Apja szerint nassoljon és ráférne pár kiló... én meg ezt nem szeretem, nem fogom direkt hizlalni a vékony, izmos gyerekemet, hogy pár év múlva meg kétségbeessek, hogy úristen, kövér és egészségtelen. Szerintem nem sovány egyébként, 135 centi és kb. 30 kiló. Eszik naponta ötször, igény szerint és egészségesen, és én örülök neki, hogy nem különösebben édesszájú. Szereti a sütiket, csokit, de teljesen elégedett az ebéd és vacsora utáni egy-egy falattal, nem fogom direkt nassoltatni.

Na elkalandoztam. Regő sem lázas már, viszont taknyos, és éjjel köhög. Nappal nem, csak alváskor. Felkelt hajnali fél ötkor - akkor már hallgattam egy ideje, hogy köhög szegény, és pont kijöttem neki szirupért, arra kelt fel - hogy jó reggelt, ő reggelizni akar :) Kapott izlandi zuzmót, hogy tudjon aludni, és nyolcig aludt. Megyünk ma a gyerekorvoshoz.

Csongor is köhécsel picit, csak annyira, hogy épp ne tudjam, hogy félrenyelt vagy nyál ment a torkára, vagy tényleg köhög. Kicsit aggódom emiatt, de ő nem volt lázas, nem náthás, csak ennyi. Szerdán megyünk tanácsadásra, majd akkor megnézik, nem akarom nálánál betegebb gyerekek közé vinni.

Rólam tudni kell, hogy általában képtelen vagyok lázas lenni, de az elmúlt két estét három takaró alatt töltöttem 37.8-cal. Ez már olyan nekem, mint másnál a 39 fok. Nátha, orrdugulás, torokfájás, minden van. Szépen látom magamon a tüneteket sorban, némi késéssel bekövetkezni, amik a gyerekeknek voltak. Hogy mindehhez a derekam is miért fáj a szokásosnál jobban? Mindenkinek az fáj, ami a leggyengébb? Tolom a mézes hársfabodzát meg a homeopátiát. Jöhet a tavasz!

2012. március 17., szombat

Így jártam

Melyik nap is veteményeztünk Marcival? Na ugyanaznap társasoztunk is (meg előtte is, a betegsége alatt mindennap). Mindig úgy örülök ezeknek az alkalmaknak, amikor sikerül kihasználnunk pár olyan órát, amikor a kicsik alszanak, vagy legalábbis jól megvannak. De sajnos a Sivatag fiai társas vagy nem való még Marcinak, vagy ez a mostanában szokásos metafizikus nyugtalanságos kilencéves kiskamaszkor az oka, de a végére sikerült elrontani. Sokszor kellett javítanom, hogy így nem léphet, vagy hasonlókat, és már rögtön duzzogott, hülye szabály... Könnyes szemmel, durci szájjal játszott, de azért játszott, ő most jókedvű, élvezi... Csak látszani az ellenkezője látszik rajta.
Felébredtek a kicsik, Csongor evett és kivittük őt is a kertbe, Regő még benn maradt betegeskedni. Ott is, ahogy írtam, eljött az a pillanat, amikor muszáj volt elkezdeni nyafogni, hogy de ez nehéz - a vetés? könnyebb kerti munkát nem tudok elképzelni, mi lesz így ezzel a kiskerttel vajon? - és nincs kedvem, de mégis van, most gondolkodom anya, te addig ne csinálj semmit...
Kicsit kétségbeejtett, hogy amikor direkt kettesben, csak vele foglalkozom, akkor sem látom a felszabadult örömöt... A másik, hogy amikor gondolkozott, hogy mit is akar, akkor próbáltam produktív lenni, kérdezgettem, mit gondol erről, mik az előnyei, hátrányai a kiskertnek, mit forgat a fejében? Közölte, hogy semmit, neki tiszta üres a feje, csak az kattog benne, hogy igen-nem, igen-nem... Mármint, hogy akarja-e csinálni. Nem döntene semmi alapján, csak így. Ebből le kell vonjak valamit? Tényleg nem gondol végig dolgokat, vagy csak dacol? Emlékszem, én is mondtam a szüleimnek erre vagy arra, hogy nem gondolok semmit, de csak azért, mert szégyelltem a gondolataimat, nem akartam, nem mertem elmondani őket... De ő azt mondta, tényleg nincs semmi a fejében. Pedig ő egy okos, értelmes, olvasott kisfiú, nem lehet, hogy nincsenek gondolatai... Hogy tanít az ember gondolkodást a gyerekének?

Azért összességében nem tudta elrontani a kedvemet, a napomat. Sütött a nap, ő meggyógyult, végre kertezhettünk, és mégiscsak együtt voltunk és dolgoztunk meg játszottunk, még ha a fentiek is benne voltak. 

Aznap direkt azért nem szundítottam egyet délután, hogy tudjak vele játszani. Így aztán tegnap már nagyon akartam. Aztán jól megszívattam magam, hogy szépen fogalmazzak :). Történt ugyanis, hogy tejberizst főztem, és gondoltam, kéne hozzá valami tartalmas leves. Igen, de krumpli nincs itthon, a babot, lencsét be kellett volna áztatni... hát, a levesről lekéstem. Hirtelen beugrott a gondolat, hogy legyen pizza, és desszertnek a tejberizs. Gyorsan meggyúrtuk a tésztát, a fiúk is segítettek. Keléssel, sütéssel együtt délre kész lett - volna. Ha megkel. De nem kelt, utólag rájöttem, hogy túl forró volt a víz az élesztőnek. Na, tettem hozzá még egy adag élesztős vizet, de ugye ahhoz még egyszer annyi liszt is kellett, satöbbi... Másodszorra megkelt, de persze így kétszer annyi tésztám lett, mint eredetileg terveztem. Három tepsi pizza elkészítése után már erősen gondolkodtam, mi a csudát csináljak a maradékból... így lett két tepsi grissini is, délután négyre lett kész minden, addigra a többiek mind ebédeltek tejberizst, még szerencse, hogy volt. Én azért kivártam az első adag pizzát. Az alvásomnak viszont lőttek. Majd ma! Meglátjuk... :)

2012. március 16., péntek

Belevetettük magunkat

Tegnap fordult a kocka: a múlt hétvégén Regővel kerteztem, és Marci feküdt idebenn betegen, most Marcival voltam kinn, és Regő maradt benn, persze ő nem feküdt, meg szerencsére jobban is volt már annál, mint Marci a múlt héten.
Marcival elővettük az iskolából kapott magokat, kapát, gereblyét, és bevetettük a tavalyi krumpliágyást. Az volt a terv, hogy idén itt nem lesz semmi, de így, hogy Marcinak kell külön kis kert, mégis lett. Együtt megkapáltuk, ő húzta a sorokat, arasszal, lépéssel mértül a sortávolságokat.


Aztán belevetettük a magokat: egy-egy sor borsót, répát, retket, karalábét, vöröshagymát. Marci betemette, lenyomkodta gereblyével. Időközben elfogyott a kedve, úgyhogy volt közben hosszas lelkizés, gondolkodás is, de végül csak elvetettük mindet. Egyelőre úgy gondolja, hogy fogja szépen gondozni is...
A salátapalántáim még mindig nem kerültek ki, pedig ott voltak mellettünk, de mire végeztünk, késő is lett és hűvös is. Majd ma! 
Csongor a szokásos módon segítette a munkánkat:

És a bizonyíték, hogy most már aztán tényleg tavasz van:

2012. március 14., szerda

Nincs jól

Kicsi Regő babám elkapta Marcitól, nagyjából 39 fokos átlag lázat tart két napja. Ha épp lejjebb megy neki, akkor szinte olyan, mint egészségesen, de aztán pelust kér, pihen, és ma például elaludt délelőtt a kanapén, mint a mellékelt ábra mutatja. Aludt, amíg csend volt, aztán felnyaláboltam és bevittem az ágyába, nem is nagyon riadt meg rá.
Étvágya nem nagyon van, kap, amit kér, ropikat, kekszet, müzlit, kenyeret, szerencsére sokat iszik. Amikor jól van, akkor játszik, építettünk legóból, játszik az állataival, szaladgál, mesét néz és vicceseket mond. Ma estére viszont nagyon szétcsúszott, nem kért vacsorát, sírt a kádban, de nem akart kijönni, fogta a fejét, de azt mondta, nem fáj, aztán mégis sírt, hogy fáj, de nem egy konkrét testrésze, hanem úgy minden... Felöltöztettem, apa karjában végigbömbölte, amíg Csongorral is elkészültem. Kicsit jobb hangulata lett, meséltem, lemászott az ölemből, hogy hoz új könyvet, de a padlóra lépve elsírta magát és bújt vissza az ölembe... nagyon sajnáltam. Tiltakozott az alvás ellen is, de hullafáradt volt, perceken belül el is aludt.
Annyira aranyos ilyenkor is, osztja a jóéjtpuszit, könnyek között is elmondja apának, hogy szia apa, jó éjszakát, szép álmokat...
Marci ma már volt iskolában, ma játékos nap volt, egy-két éve nem a megszokott ünneplős, szavalós, előadásos nemzeti ünneplés van, hanem csákókészítés, huszárkészítés, fejtörők, vetélkedők. Tegnap már nem volt lázas, és tegnapig volt igazolása, úgyhogy ma elment. Viszont köhög. Kap köptetőt, bekentem a mellkasát is, de most is hallom, hogy köhög. Ezt leszámítva napközben teljesen jól van.
Marika néni lázas, Péter sem volt teljesen jól, nyolckor lefeküdt. Én literszám iszom a mézes hársfa-bodza teát, és kitartok Csongorral együtt...

2012. március 13., kedd

Vekerdy Tamás: A pszichológus újra válaszol

Ezt a könyvet olvastam még ki párhuzamosan a Nils Holgerssonnal, közbe-közbe - ezt szerencsére lehetett nem folyamatosan olvasni, hiszen olvasói levelekből és az azokra adott válaszokból áll.
Vekerdy Tamás a hozzám legközelebb álló gyerekpszichológus, tanácsadó. Mondhatni iszom a szavait. Pici koromtól olvastam a Nők Lapjában a válaszait - nem is tudom, mióta van ott rovata, de amióta van, én olvastam. Gyűjtöm a könyveit. Ez a kötet egy sorozat negyedik része: az olvasói levelekből és a rájuk adott válaszokból már megjelent a Kérdezz! Felelek... Gyerekekről felnőtteknek két kötete, aztán A pszichológus válaszol, majd ez. És még van, azt hiszem, kettő. Az elsőket még akkor vettem, amikor gyerek még a láthatáron se volt, de ugye mindig is érdekelt a gyereknevelés, a gyerekpszichológia témája. Vekerdy segítségével tudtam kialakítani az alapelveimet, azokat a sarokpontokat, amik máig a gyereknevelésem alapjait adják. Persze a gyerekekkel változnak.
Egy dolog van, amiben nem tudok vele egyetérteni, illetve kettő, de szerintem egy tőről fakadnak: az egyik, hogy szerinte is túlzott kötődést eredményez a sokáig tartó szoptatás, a másik pedig, hogy a gyereknek ott és úgy kell elaludnia, ahol majd az éjszakát tölti, mert ha megébred éjjel, keresni fogja az elalvása körülményeit. Ezeknek egyrészt az ellenkezőjét tapasztaltam, másrészt más források is alátámasztják azt, amit én gondolok. De ez a jó a gyereknevelési szakirodalomban: az ember tulajdonképp azt választja ki, amit az ösztönei amúgy is megsúgnak, amit helyesnek érez. Vekerdyt én emiatt leginkább óvodáskortól tartom a legjobbnak, bár például a cumi kérdésében elvben abszolút vele értek egyet, vagy abban, hogy a pici babának nincs sok ingerre szüksége, elégnek kellene lennie a normális élet, ami zajlik körülötte.
Nagyon szeretem Vekerdy írói stílusát, ilyen szempontból szívesebben olvasom, mint például Ranschburg tanár urat. Számomra sokkal közvetlenebb, életszerűbb, pedig cikkekben, személyes megszólalásokban Ranschburg is az volt, de a könyveiben valahogy távolságtartóbb, szakmaibb hangulatot alakított ki.
Az éjjeliszekrényemen még vár két Vekerdy-könyv is, szóval a jövőben picit unalmas leszek, de aki szintén szereti az írásait, az járjon ide gyakran :)

Elefántos mellény

Ez a kis mellény az első, amit idén befejeztem. Szegény Fonalfalóban is nagyon le vagyok maradva :)


Regőke már eléggé kinőtte a csíkos mellényét, ideje volt, hogy újat kapjon. A fonal Lidl-es zoknifonal dupla szála, az elefánt apró maradék fehér fonal. Azért fehér, mert Regő kedvenc elefántos könyvében is fehérek az elefántok :) A minta elméletileg az Egyszerű kötött holmik kicsiknek c. könyvből lenne, abban van egy elefántos pulóver, de sajnos ahol a hátuljában külön le van írva a leszámolható minta, ott nem ugyanaz szerepel, mint a pulcsin. Ott ugyanis egy teljes, felemelt ormányú elefánt van, míg hátul csak egy fej, az is olyan fura alakú. Úgyhogy amennyire a fotóról lehetett, úgy számolgattam a mintát, az alapján készült. A fülét és a farkát külön kötöttem/horgoltam rá utólag, nincsenek egy síkban a testtel, lehet őket morzsolgatni :).
A kisbeteg az új mellényében:


A leírás szerint hároméves méret, azt hittem, nagy lesz, de pont jó. A nyakkivágás úgy tűnt, hogy kicsit szűk lesz, ezért az egyik vállát nem varrtam össze teljesen, ott is folytattam a nyakszegélyt, és készítettem rá két gomblyukat, így ott gombbal záródik.

Tegnap

Csak azt akartam még hozzáfűzni, hogy amikor kezdtek összecsapni a fejem fölött a hullámok, akkor írtam magamnak egy listát, de olyat, hogy kilógott a naptárból, és elkezdtem szépen sorban végigmenni rajta. Estére csak egy, nem olyan fontos teendő maradt el, amit mindjárt pótolok is. De lett porszívózás, felmosás, mindenkinek az ízlése szerint vacsora, ebéd mára, mosás, vasalás, teregetés, mosogatás, elpakolás... Gyerekek megfürdetve, mesélve, ágyban voltak, mire apa hazaért. És azért volt közben legózás meg kirakózás meg mesélés is, és esti mese is külön Marcinak és Regőnek. Estére elégedett lettem.

A dologban csak egyvalami hibádzik: Regő 39 fokos lázzal ment aludni este. Azzal is kelt reggel...

2012. március 12., hétfő

Marci itthon

Marci itthon, mert beteg, ami azt jelenti, hogy a reggeli betevő Kisvakond-nézés után leállítottam őket a filmnézésről, majd kezdődött a szenvedés. De anya mit csináljaaak? Hiába van tele a szobám játékkal, könyvvel, egyéb szórakoztató lehetőséggel, én csak szenvedni tudok... Nem, Marci nem pontosan így mondta, de valahogy mégis ez jött le testbeszéddel együtt. Regő persze csatlakozott, és felváltva hisztiztek azon, hogy nem engedem, hogy filmet nézzenek. Regőnek elkezdtem lehetőségeket felajánlani - amiket Marcinak már korábban megtettem, de ő csak duzzogott mindegyiken - és végül kikötöttünk a gyurmázásnál. Készült óriáskígyó, aztán autó, csigabiga, majd egy gyurmaemberke, akinek lett ágya, sőt párnája, pelusa és takarója is, meg asztala, kenyere és kiflije, Marci pedig elkezdett legóházat építeni. Ebben az idilli pillanatban készült ez a fotó:

Akkor még - körülbelül két órája, amikor ezt a posztot elkezdtem írni, azt hittem, egy ilyen szép kerek és idilli kis bejegyzés lesz, béke, játszadozó gyerekek, sálálá. Aztán a cím leírása után Marci közölte, hogy na jó, tovább nem építi a legóházat, mert sokáig tart... Én meg kiakadtam, hogy ennyi kitartás nincs benne? És most akkor megint jön a szenvedés, hogy jaaaj mit csináljak? Úgyhogy megmutattam, hogy kell szépen legóházat építeni. Persze volt hiszti azon, hogy nem téglalap alakút akar, hanem négyzetet, és minek bele ablak... közben Regő ki akart menni (a viharos szélbe) meg csokitortát akart, szegény Csongor meg aludt volna, de valakinek az üvöltésére folyton felébredt... szóval a gyerekeim szépen, békésen együtt játszanak. Éljen.

Csakazértis tavasz

Még szombaton szabadultunk ki Regővel a kertbe, ragyogott a nap, kertészkedtünk is egy kicsit. Én főleg a virágágyást szabadítottam meg a tavalyi lombtól, ő pedig főleg a kupacba hordott tavalyi lomb egyenletes szétterítésén igyekezett. Csongor is kint volt, elaludt a babakocsiban, szegény Marcikám viszont bent szundított 39 fokos lázzal :(
Dolgozó Regő

Alvó Csongor - a cumit majd megmagyarázom...

És a kert most:


Levele van a bodzának - mi ez, ha nem tavasz? :)

Valamint, ígértem, hogy megmutatom, ekkorák a salátapalánták. Tegnap csúnya front volt, de ma, ha minden igaz, kiültetem őket, a pohárba pedig jöhetnek a következők.

Papíron virágoskertet is terveztem, a sajátomat... ha neki is állunk most tavasszal, messze nem lesz még teljes idén, sok munka van vele, meg a hagymásokat csak ősszel lehet bele ültetni, de most tervezem, hogy milyen virágok legyenek, hogy mindig nyíljon valami.
Marci szerencsére jobban van, szombaton még felment 39 fölé a láza, de tegnap este már 37.4-gyel feküdt le. Remélem, ennél már csak jobb lesz.

2012. március 9., péntek

Na most meg torokgyulladás

Tegnap Marci hazajött az iskolából, ebédelt és visszament fociedzésre. Onnan már azzal jött vissza, hogy nagyon fáj a feje. Itattam, hátha csak az a baj. Aztán rögtön influenzára gondoltam, és mértem a lázát, de semmi. Kapott fájdalomcsillapítót. Elküldtem pihenni, korán kelt, nulladik órája volt és a szendvicsét is itthon hagyta, hátha egy kis fekvés, alvás jót tesz. Ahogy felállt, hányingere lett, de nem hányt, csak ült a vécé mellé leroskadva. Leginkább arra emlékeztetett, amikor migrénje van valakinek, nagyon furcsa volt. Végül lefeküdt, akkor meg fázott, de még mindig nem volt lázas. Jól betakarózott, kicsit szundított is, aztán olyan egy óra múlva szólt, hogy jobban van. Nagyon kipirult, megjött az alacsony láz is, 37.7, viszont múlt a fejfájás, estére ez a kis láz is, és teljesen jól lett. Nagyon furcsálltam, már ott tartottam, hogy tényleg csak front vagy napkitörés, vagy megfújta edzésen a szél, és ha reggel jól lesz, mehet iskolába.
Nem lett jól reggel. A torka fájt, és hőemelkedése volt. Háromnegyed tizenkettőre kaptunk időpontot a gyerekorvoshoz, anyósom nem volt itthon, úgyhogy feltarisznyáztam az összes gyereket, és mentünk. Torokgyulladása van, hólyagos a torka, szerencsére nem influenza. Megkérdeztem, beoltatni már nem érdemes. Komoly gyógyszert nem kapott, lázcsillapítás, köhögéscsillapítás - kicsit köhög is, délelőtt még szárazan, most már hurutosan, és a köhögés fáj neki :(
Étvágya nincs, folyton fázik, és magától leül, lefekszik, gyenge. Kis leckét pótoltunk azért, meséltem neki, filmet nézett, ivott sokat. Estére 39.2 lett...
Regőt is megnézettem, neki még szép a torka, egyelőre nem kapta el. Remélem, nem is fogja, bár a tapasztalat az ellenkezőjét mutatja.Nagyon aranyos volt egyébként, a doktornő "hogy hívnak" kérdésére a következőt válaszolta:
"Ó, szerintem Regő vagyok, doktornő!"

2012. március 8., csütörtök

Marciról még

Úgy gondolom, a kilencéves nagyfiú is megérdemel egy olyan beszámolót, amilyet az egyik öccse havonta, a másik meg most már csak félévente.
Milyen is a kilencéves Marci, akiről itt a blogon sajnos szinte mindig csak azt halljátok, hogy veszekszem vele?
Okos, eleven, nagyszájú, hangos, mindenről megvan a véleménye, és nem is rejti véka alá.
135 centi magas és kb 30 kiló, és a fogváltásban most már a rágófogaknál tart. Azt hiszem, átlagos méret, de olyan szép nyúlánk, jó nézni, én meg csak csodálkozom, hogy mikor lett ekkora.
Jó tanuló. Nagyon sok ötöse van, a fiúk közül talán a legjobb az osztályban, kitűnő nem lesz, de ne is legyen. Amin változtatnia kellene, az a figyelmetlenség - már két tantárgyból is összejött egyes olyanok miatt, hogy hiányos volt a felszerelés, nem írta fel a leckét és hasonlók. Ami viszont szuper, és remélem, hogy így marad, az az érdeklődése, a nyitottsága, a sokoldalúsága. Még mindig kémikus akar lenni, és főleg a természettudományos témák érdeklik: a csillagok, a bolygók, az emberi test működése, az anyag, a műszaki témák. De emellett ott van még a zene, amiben nagyon ügyes, szívesen jött velem nyáron múzeumba, érdeklik a modern festmények, a kedvenc festője Dalí.
Nagyon szeret olvasni és sokat is olvas. Még mindig mesélek neki esténként, most a Gergő és az álomfogókat olvassuk, amit ő így már legalább harmadszor hall vagy olvas. Aztán saját magának is olvas még kislámpával, így alszik el. Falja a regényeket, de az ismeretterjesztő könyveket is. A sportban is ügyes, most iskolai keretek között jár karatéra, szakkör jelleggel focira és iskolától független, külön foglalkozásként aikidora, mindegyiket szereti. És persze ezektől függetlenül is folyton mozog, pörög, rohangál, ha mást nem, akkor a kezét rázza (ami elég idegesítő is tud lenni). Ezeken kívül nagyon szeret még sütni, a születésnapi tortái tésztáját gyakorlatilag teljes mértékben ő készítette, neki ez nagyobb ajándék, mint ha meglepetésből előállok egy kész tortával. A meglepetést amúgy sem szereti. Viszont ha látja, hogy sütéshez készülődöm, azonnal jön és ő akarja csinálni. Különösen, ha gyúrni kell a tésztát.
Imádják egymást a tesóival. Ha Marci féltékeny (volt) is Regő születésekor vagy most, az sosem azon látszik meg, hogy velük hogy bánik. Fel sem merül, hogy bántaná vagy piszkálná őt, persze Regőnek néha sok a "nyúzás", amikor Marci mászik rá, fogja a fejét, és akkor jön a visítás - de ez fordítva is megvan, és persze tiszta szeretetből. Csongort is muszáj kicsit megfogdosnia vagy meghintáztatnia, ha elmegy mellette, ami egy alvó babánál nem mindig jó, de hát nem tudja megállni, hiszen olyan aranyos. Ügyesen terelgeti, sőt tanítgatja a kisebbeket, Bencének a hétvégén nagyon türelmesen mutatta az ördögbotozást, a furulyázást. Sokszor engem állít le, ha látja, hogy már türelmetlenebbül indulok ötödször visszafektetni Regőt délben, kér egy lehetőséget, hogy majd ő... és egyszer már le is fektette az öccsét. Előre tervezgeti, hogy milyen jó lesz, ha Regő ovis lesz, ő hazajön délben, aztán együtt megyünk vissza Regőért. 
Mindemellett egy kis méregzsák, duzzog, hisztizik, nyafog, a legtöbb kérésemre az a válasza, hogy "de nem szeretem", mármint megcsinálni, amit kértem. Kiabál, sikítozik - csoda-e, hogy Regő is? - csapkod, van, hogy úgy csinál, mint aki alól egyszerűen kiment a lába, és a földön fetreng. Igyekszem annyiszor megölelni, megpuszilni, ahányszor csak lehet. Este vagy elköszönésnél ő is ragaszkodik a puszihoz, vicces, amikor sorba puszil engem meg a tesóit, de megölelni, hozzábújni egyre nehezebb. Legutóbb még az iskola előtt is volt azért búcsúpuszi. Ilyen téren válik lefelé, önállósodik, de például az, hogy egy felnőttől megkérdezzen valamit, elmenjen a boltba vagy telefonáljon egyet, nehézséget okoz. "Anya, inkább te"... Azért gyakoroljuk, mindegyik megesett már. Viszont ha szórakozásról van szó, simán elmegy egyedül szánkózni, biciklizni vagy a játszótérre, nézi az óráját és haza is jön időre. Ilyen téren még sosem csalódtam benne.
A felsorolt sok érdeklődéssel és ügyességgel szemben a kézügyessége sosem volt az igazi, és balkezes is, talán ez megnehezíti a dolgát. Azért nagyon sokat fejlődött óvoda vagy első osztály óta, néha kifejezetten szépeket rajzol, a múltkor hazahozott egy tökéletesen színezett teherautót. A ragasztós, vágós dolgok jobban érdeklik, de ha magától ül le rajzolni, akkor labirintust vagy egyelőre fel nem talált gépeket alkot. Na de nem lehet mindenben ő a legügyesebb, valami maradjon másoknak is :).
Szóval hát na... most, hogy így összeszedtem, milyen az én ügyesokos nagyfiam, már nem is tudom, miért vannak konfliktusaink nap mint nap :)