2012. december 31., hétfő

2012

És íme a hagyományos kérdőív. Pár kérdést kitöröltem, mert nem, nem estem szerelembe idén, és nem is fogok, és egyéjszakás kalandom sem volt soha életemben, de már nem is lesz. A többire viszont megpróbáltam válaszolni :)

Mi olyat tettél 2012-ben, amit eddig még soha?
Megint egy téma körül fog forogni ez a kérdőív, már érzem... Csipkekendőt kötöttem. De amire büszkébb vagyok: majdnem négy hónapon át mindennap futottam.
 
Betartottad az újévi fogadalmaidat? Fogadsz valamit 2013-ra?
Hát, nem... Azt fogadtam meg, hogy megcsináltatom a fogaimat. Majdnem sikerült is, de pénz hiányában elmaradt. Alig várom, hogy jövőre összespóroljuk, és most, hogy tudom a megoldást, már nem is félek tőle. 2013-ra pedig egy betartható fogadalom: tavasszal lefutok tíz kilométert.
Született valakinek gyereke a környezetedben?
 
Igen, virtuális és valódi barátnőknek, barátoknak :) Karolnak, Andinak, Anitának, Adrinak, Szofinak, Mókinak, és ne haragudjon, akit kihagytam.
Halt meg valaki, aki közel állt hozzád?
 
Igazán közeli szerencsére idén nem.
Milyen országban jártál 2012-ben?
 
Ez a válasz eddig minden évben ugyanaz volt: Csak itthon :)
Mit szeretnél 2013-ban, ami hiányzott 2012-ben?
Csendet :D
Melyik 2012-es dátum marad örökre az emlékezetedben?
 
Augusztus 12., az első nap, amikor futottam. Szerintem megváltoztatta az életemet.
Mi volt a legnagyobb sikered 2012-ben?
 
Mondom, hogy egy téma körül fogok forogni... de vitathatatlanul az, hogy körbefutottam a tatai Öreg-tavat. De igazából nem is az a konkrét esemény, hanem maga a futás, a kitartás, hogy mindennap mentem, és ha most, decemberben az időjárás miatt nem is, akkor is bicikliztem vagy tornáztam itthon. Év végére lett talán két-három napom, amikor egyáltalán nem mozogtam.
Mi volt a legnagyobb kudarcod?  
Ilyen most nem jut eszembe...
Volt komoly betegséged vagy sérülésed?
Igazán komoly nem, de nyáron két napig fel se tudtam kelni a mandulagyulladástól, évek óta nem voltam olyan lázas, teljesen kiütött.
Mi volt a legjobb dolog, amit vásároltál?
Fonalak és a futócipőm. Marci dobja :)
Kinek a viselkedése érdemel elismerést?
Emié, nem szűnök meg csodálni, ahogy kezeli a gyerekei egészségi problémáit. Anyukámé, aki ötven felett szerzett új szakmát, új munkát és fogott bele a szappankészítésbe nagy sikerrel.
Kinek a viselkedése háborított fel?
Lajosé, amikor októberben itt hagyta a munkáját, és csak karácsony előtt tért vissza.
Mire ment el a legtöbb pénzed?
Házszigetelésre. 
Mi az, amitől nagyon-nagyon izgatott lettél?
Marci zeneiskolai felvételije és az első vizsgája.
Melyik dal fog 2011-re emlékeztetni?
 
Kolompos: Megy a takács az utcában
 
Tavaly ilyenkorhoz képest…
boldogabb vagy szomorúbb vagy? Ugyanolyan boldog vagyok, azt hiszem. 
Híztál vagy fogytál?
Fogytam, fogytam! A tavaly ilyenkorihoz képest olyan tizenöt kilót, de akkor ugye szülés után voltam. Visszafogytam a teherbe esési súlyomra, és onnan még tízet leadtam.
Gazdagabb vagy szegényebb vagy?  
Némi pénzzel szegényebb, egy csomó szigetelőanyaggal és színekkel a házon gazdagabb. Valamint rengeteg élménnyel és zenével is gazdagodtam, nem beszélve arról, hogy mennyi tapasztalattal.
Mit szerettél volna többet csinálni?

Azt hiszem, ez most elég kiegyensúlyozott év volt. Talán több kettesbenprogram jó lett volna, de ez most nem az az év volt :) Meg alvás!
Miből lett volna jobb kevesebbet csinálni?  
Hű, nem is tudom, tényleg kiegyensúlyozottnak érzem az évet :) 
Hogy töltötted a karácsonyt?
A szentestét itthon, a két kicsivel és a kiscsaládon kívül Kató nénivel, gyertyagyújtással, játékkal, finomakat ettünk-ittunk, beszélgettünk. Másnap hazajött Marci is, 26-án pedig Ságvárra utaztunk négy napra, innentől igazán hangos és mozgalmas lett az ünnep.
Mi volt a kedvenc tévéműsorod 2012-ben?  
Jóbarátok, de nem tévében: megkaptam a teljes tíz évadot dvd-n :) De hogy egy tévéműsort is mondjak: a Fölszállott a páva.
Van olyan, akit most utálsz, de tavaly ilyenkor nem utáltad?

Még mindig nem utálok senkit.
Mi volt a legjobb könyv, amit idén olvastál?
 
Monty Roberts: Lovak és emberek.
Ki volt a legnagyobb zenei felfedezetted az idén?
 
Emeli Sande, Zoohacker.
Mi az, amit kértél és meg is kaptad?
Zaziféle pénztárca :)
Mi az, amit kértél, de nem kaptad meg?

Szerintem nincs ilyen.
Mi volt a kedvenc 2012-es filmed?
  
Hú, nem nagyon láttam idén új filmeket. Lehet az örök Love Actually?
Hány éves lettél az idén, és mit csináltál a szülinapodon?  
33, volt itthon is szülinapom, még tortát is kaptam, amit nem én sütöttem :) és Ságváron is a nagycsaláddal. És kirakóztam, mert azt is kaptam :)
Mi az az egy dolog, amitől sokkal jobb lett volna az éved?
 
Kellemesebb közhangulat, nagyobb kiegyensúlyozottság úgy általában.
Hogy írnád le az öltözködési stílusodat ebben az évben? 

Tíz kilót fogytam, minden lóg rajtam :) (Ez csak az év második felére érvényes.)
Mi segített józannak maradni?  
Ez nekem nem olyan nagy gond... Föld jegy vagyok, néha túlságosan is szilárdan állok két lábbal a földön.
Melyik ismert ember jött be idén a legjobban (mint pasi/csaj)? 

Brad Pitt forever, pedig idén nem is láttam :)
Ki hiányzott a legjobban?  
Péter sokszor, sokat volt külföldön.
Ki volt a legszuperebb ember, akit idén ismertél meg?

Nem idén ismertem meg, de Süli Móni.
Mi az a tanulság, amit le tudsz vonni 2011 történéseiből?
A nyugalom, a higgadtság, a türelem csodákra képes...

Mindenkinek örömökben, szeretetben gazdag, boldog új évet kívánok!!!

A mi karácsonyunk

Hosszú, fényképes beszámoló következik :)
Hol is kezdjem, hiszen majdnem egy hete volt már a szenteste... A délelőtt még úgy telt, mint bármikor máskor, reggel boltban voltam még utoljára, aztán elkészítettem a nálunk hagyományos, böjtös krumplilevest és mákos gubát. Annyira sikerült előrehaladnom az előkészületekkel, hogy majdnem készre összeállítottam a vacsorát is, este már csak egy picit kellett sütni-főzni. Aztán amikor a gyerekek lefeküdtek, rögtön nekiláttunk fát díszíteni, velük még nem díszítjük együtt, kicsik még ehhez, viszont mire felébrednek, állnia kell a fának. A dolog pont sikerült, helyére került az utolsó dísz, elmentem öltözni, és ekkor Regő kidugta a fejét az ajtórésen, és megszólalt: karácsony! :) Kicsit megcsodálhatta a fát, aztán átment Mamához, vittem utána csinos ruhát azzal, hogy öltözzön ott, kicsit nézzen mesét, játsszanak - Csongor előbb ébredt, ő már ott volt. Regőt nehéz volt lebeszélni, hogy ne menjen vissza fát csodálni, de gyorsan bevarázsoltam az ajándékokat, aztán mentem én is hozzájuk, így már egyszerűbb volt. Igyekeztünk kicsit húzni az időt, legyen legalább majdnem sötét a gyertyagyújtásra, és végülis kellemes félhomály volt már, amikor csengetett az angyalka.
Regő egy tündér volt, ahogy átjöttünk Mamával, Kató nénivel, leült ő is melléjük, és nézte-nézte a fát. Nem rohant ajándékot bontani, csak csodálkozott.

Aztán persze jött a többi: ajándékbontás, öröm, boldogság, játék, vacsora...








Csongort lefektettem, Regő pedig pizsamában, nagyfiúsan vacsorázott az ünnepi asztalnál. Igaz, még a déli mákos gubát, mert az ünnepi vacsorát persze nem szerette... Aztán elment játszani, és miközben mi eszegettünk, borozgattunk, beszélgettünk, egyszer csak azt halljuk: "csodálatos, hogy mennyi mindent kaptam" - és elolvadtunk az asztalnál. A duplo állatklinika telitalálat volt, de a Mamától kapott játékoknak és a könyveknek is nagyon örült. Csongor is, de neki még szinte mindegy, ő mindennek örül és mindennel játszik, amit talál.
Karácsony első napján hazajött Marci is, sajnos elég későn, de azért ajándékot bontani, örülni és játszani még ő is tudott:



26-án pedig Ságvárra mentünk, és ezúttal négy napig maradtunk. Innentől igen hangos és mozgalmas lett a karácsony :) Mindenki ott volt, aki számít:

Itt épp a gyertyagyújtást nézik

Segítenek Csongornak bontani






Ezek már később, a konkrét ünneplés után:
Volt Csongor-szülinapi köszöntés is

Eljöttek a kedvenc unokatesómék, Gergőék is Levivel

Marci lazul

Egy vidám ötunokás :)

Szombat délután értünk haza, jól elfáradtunk. Ha az mond valamit, hogy Csongor este fél nyolctól éjjel fél kettőig aludt egyhuzamban... nem is hittem az órának :) Kipihente a hétvégét. Igazán boldog volt a karácsony, és számomra kiemelt valamit. Mi Péterrel ugyanis idén a szigetelést kaptuk egymástól karácsonyra, megbeszéltük, hogy nem veszünk most semmit. Én meg bevallom, hogy gyerekes örömmel szeretek ajándékot kapni, igen, azt is szoktam várni a karácsonyban, hogy én izgulhassak, meglepődhessek, csomagot bonthassak... És nem hiányzott, abszolút, önmagában igazi ajándék volt viszont az, hogy így éreztem át igazán, hogy mennyire nem ez a lényeg, és mekkora igazsága van annak az egyszerű mondásnak, hogy adni jó. Igen, ez evidens, nem is akarom agyonmagyarázni, csak most, így, ezen a karácsonyon még erősebben átéltem, és ezt köszönöm. Azért kaptam ám ajándékot: anyuéknál egy Zaziféle pénztárcát, nagyon örülök neki!

2012. december 22., szombat

Boldog karácsonyt!

És akkor most, amikor
 - megírtam hat piszkozatos blogbejegyzést és egy újat, ezzel utolértem magam a blogon
 - hat rúd bejgli várja megsütve a sorát a spájzban
 - mellettük dobozokban a mézeskalács és még háromféle aprósütemény
 - az udvaron készülődik a fenyőfa
 - az ablakok ragyognak
 - az ünnepre megérkeztek a Lajosok is, és végre párkánya is van az ablakainknak, egy kivételével, hogy nehogy minden tökéletes legyen
 - az összes helyiség kitakarítva (igaz, a szintentartás nem sikerül tökéletesen)
 - a szentesti és karácsonyi ebédek, vacsorák hozzávalói a spájzban várják, hogy rájuk kerüljön a sor
 - már fodrásznál is voltam
 - és már csak a negyedik gyertya meggyújtása, az ajándékcsomagolás és maga az ünnep van vissza, és ezek alatt már nem tervezek igazán a számítógép előtt ülni,
most

kívánok minden kedves olvasómnak, idelátogatóknak áldott, szép, békés és boldog ünnepet, váljon valóra minden karácsonyi álmotok!

Ovis fotózás

Hol ez nem néz oda, hol az, hol ez nem mosolyog, hol az, de azért szebbnél szebbek, és végre lettek fotóim hármukról is :)







Nyakmelegítő-cserebere

És végre-végre utolérem magam, és írok a nyakmelegítő-csereberéről is, amiben részt vettem. Már a csipkekendő-csereberéről szóló bejegyzés végén írtam, hogy a dolog terjed, mert alig ért véget az, kezdődött ez. És most is nagyon jó buli, másoknak is megtetszett, mert ebben már hatvan körül voltunk, azért az már nem egy kis csoport :) Ismét volt kérdőív-kitöltés, titkos online húzás, ami alapján én Miriamnak készítettem egy nyakmelegítőt, és nagyon izgultam, hogy örüljön neki. Most már mutathatom színesben is, konkrétan a Stockholm nevű nyakmelegítő volt, Extrafine Magdaléna fonalból, ilyen:




A színe nagyon szép bordó, az utolsó fotón áll a legközelebb a valósághoz. Érdekes, hogy azért mertem jelentkezni erre a csereberére, mert azt gondoltam, ugyan már, egy nyakmelegítő pillanatok alatt megvan. Aztán kiválasztottam egy nagyon szép mintát, ami egyáltalán nem bonyolult, mindössze négy sor ismétlődik újra és újra, de annyira azért figyelni kell rá, hogy ne nagyon lehessen más tevékenységek közben kötni. Így aztán háromhetes projekt lett, és az utolsó fotón látszik, hogy milyen hosszú, ott egyszer tekertem a nyakamba, felette pedig kétszer. Az Extrafine pedig bár nem vastag, de nagyon finom gyapjúfonal, remélem, rendesen melegít is.
Azt hiszem, Miriam tényleg örült neki, erről a facebookos írásai mellett ez a montázs árulkodik legjobban:

Én pedig annyira örültem, hogy örült! :)
Amit pedig én kaptam, egy praktikusabb, kisebb darab, de egy csoda a maga nemében. Gyönyörű, lilás, zöldes, kézzel festett chilei gyapjúból készült, nem is láttam még ilyen fonalat. Imádom, mindennap hordom, bárhová megyek, futáshoz is, de akár itthon is. Makranczi Ági kötötte nekem:



Hogy én mennyire örültem neki, arról azon kívül, hogy állandóan hordom, a facebook profilképem árulkodik, amely a középső fotó lett, aznap, amikor kézhez kaptam a nyakmelegítőmet :)
Remélem, lesznek jövőre is csereberék, én mindenképpen benne leszek!

Mikulás

Most volt, és máris itt a karácsony... Rövid, képes beszámoló a Mikulás érkezéséről, aki idén több kis játékot és könyvet, több gyümölcsöt és kevesebb édességet hozott, mint tavaly - azért jutott abból is, több forrásból.
Volt cipőpucolás...

Két felvonásban...

sőt háromban!

Reggelre aztán a cipők megteltek :)

A csomag Regőé, de Csongor aranyos vele :)

Ságváron volt olyan igazi, zenés gyertyagyújtás, mint gyerekkoromban szokott lenni (a képen apukám összes ujja jelen van még...)

Aztán megjöttek Ancsáék, és velük ide is a Mikulás

Hétfő

Ígértem, hogy írok arról is, hogy mi történt hétfőn. Ez a két héttel ezelőtti hétfő, ami úgy indult, hogy nem igazán az én napom. Kifejezetten rosszul aludtam, Csongor sokszor kelt, és valahogy mindig pont rossz fázisomban, úgyhogy fáradtabban keltem fel, mint ahogy lefeküdtem, kötözködős, morcos, rossz hangulatú voltam. Nem akartam az lenni, kerestem, hogy mitől lenne jobb nekem, de nem találtam. Forró tea, finomság, csendes percek, zuhany? Semmi. Közben akkor épp ott tartottam, hogy frusztrált a karácsony, még semmiféle készülődésbe nem kezdtem bele, és azt éreztem, elborítanak a hullámok, és idén nem lesz ünnep. Erről később, amikor már leesett a vállamról némi teher, írtam is itt. De aznap még tényleg sehol nem tartottam.
Péter szabin volt, már nem emlékszem pontosan a nap eseményeinek sorrendjére, de a lényeg az, hogy el tudtam menni teljesen egyedül vásárolni. Beszereztem az utolsó hiányzó karácsonyi ajándékot, amit még nem árulhatok el, hogy mi, de nagyon örültem, hogy megvan. Intézkedtem, voltam a tévészerelőnél, patikában, vettem végre magamnak két színes harisnyát (gagyikat, az egyik azóta már szét is szakadt...) az adventi vásárban vettem mézet, és közben folyton kerestem, hogy mit kéne vennem, ennem, innom, ami egy csapásra elmulasztja a feszült hangulatomat. Édességet, amit amúgy jó ideje nem szoktam? Igyak meg valahol egy kávét? Vegyek egy kólát, amit szintén nem szoktam? Valami vásári finomságot? De semmit sem kívántam. Viszont ahogy intézkedtem, húztam ki a listámról a feladatokat, folyamatosan kezdtem jobban érezni magam. Kisimultam, megnyugodtam, jót tett a kis egyedül töltött idő, és az, hogy haladást láttam, elvégzett feladatokat magam körül. Teljesen feltöltődve értem haza, és onnantól estig már szép volt az élet, jöhettek az aktuális apró kihívások.
És akkor, amikor éppen Regőnek meséltem, Marci meg Marika néninél klarinétozott és Csongor már aludt, csörgött a telefon. A húgom volt, gondoltam, majd visszahívom, most mesélek. Újra hívott. Jaj már, miért olyan sürgős, gondolhatja, hogy nem viccből nem vettem föl. Kinyomtam. Erre hívta Pétert... na akkor megijedtem, akkor ez tényleg valami fontos, kaptam észbe, és elszégyelltem magam, meg füleltem, mit beszélnek. Aztán Regő meséjét még befejeztem, és hívtam anyukámat... Apukám levágta a jobb keze három ujjának egy-egy darabját körfűrésszel. Jó is, hogy két héttel később írom meg, így már nem zaklat fel annyira... de túl vizuális típus vagyok, akkor és ott elképzeltem, és egészen rosszul lettem. Persze nem én voltam a legrosszabbul... A körülményekhez képest jól volt apukám, visszavarrni nem tudták neki, ellátták a sebeit, gyógyszerezték és hazaengedték, majd napi, később kétnapi kötözésre rendelték be. Örök életére csonka lesz a keze... Szerencsére ő eredetileg balkezes, de átszoktatták, jobb kézzel írt és evett két héttel ezelőttig, a ballal csinált minden munkát. Remélem, az agya tudja, hogy tulajdonképpen a bal keze az ügyesebb, és átadja újra az irányítást neki, de azt is, hogy a jobb is szépen felépül, amennyire lehet, és megtanulja használni. Amikor utoljára találkoztunk Mikuláskor, még ép volt. Karácsonykor már nem lesz az... Így lett végül ez a hullámzó hétfő mégis a mi napunk, és mégse a mi napunk.

Jövőre

Persze ez a bejegyzés is elseje óta hever piszkozatban... Akkor pár napon keresztül erősen foglalkoztatott, és bújtam miatta a netet, hogy mit kellene majd kezdenem ezzel a 2013-as évvel. 
2013 végén Csongor kétéves lesz. Nagyon szeretnék vele is itthon maradni három évet, ahogy Regővel, de ezt még nem döntöttük el, hogy hogy lesz, sikerül-e. Mindenesetre ha megy bölcsibe, ha nem, ha munkába állok 2014 elején, ha nem, ezt az évet mindenképpen okosan kell kihasználnom, és ha nyerek még egyet, az csak előny. Tanulásra szeretném kihasználni, meg azért arra is, hogy ilyen évem nem lesz már: ez az utolsó egy (vagy két) kisgyerekes, itthon levős év, és bár ez is komoly munka, azért azt nem hiszem, hogy a három gyerek plusz (minimum) nyolc óra munka kombinációba is ennyi hobbi, kirándulás és hasonló bele fog férni.
Az én úgynevezett karrierem azzal kezdődött anno középiskolás koromban, hogy pszichológus akartam lenni. Gyerekpszichológus, az új Vekerdy, aki majd megváltja a világot, egészséges lelkű gyerekek kerülnek ki a keze alól, és több generációnyi friss gondolkodású pedagógus, akik majd szintén egészséges lelkű gyerekekkel töltik be a világot. Aztán realizáltam, hogy amíg az ember szakképzéssel és mindennel együtt eljut idáig, az olyan kilenc év, tehát ha mindent időben csinálok, 19 évesen érettségizem (ötévesbe jártam) akkor 28 évesen leszek pályakezdő klinikai szakpszichológus, és már előtte is keresek valamennyit gyakornokként, de nem tudom, mennyire lehetek önálló, és hát addigra azért saját családot is szeretnék... Így végülis arra a döntésre jutottam, hogy inkább elvégzek valami rövidebb és gyakorlatibb képzést, amivel hamarabb munkába tudok állni, és majd a saját pénzemen, munka mellett tanulok pszichológiát. A terv szépen ment is, elvégeztem a Külkert, logisztika szakirányos közgazdász lettem és szépen el is helyezkedtem életem első munkahelyén, majd amikor szemügyre vettem a következő felvételi tájékoztatót, kiderült, hogy pszichológia szak gyakorlatilag nem létezik úgy, hogy azt vidékről, munka mellett lehessen tanulni. Még párszor visszatértem ehhez az álmomhoz, aztán lassan lemondtam róla. Amikor Marcival voltam gyeden, tudtam, hogy utána munkát kell majd keresnem, nem várnak vissza sehova - tehát inkább a szakmámba vágó dolgot tanultam, Gödöllőre jártam a Szent István Egyetemre közgáz kiegészítőre, ezúttal HR szakirányon, hogy legalább valami újdonság legyen benne. Nem igazán akartam HR-es lenni, de álláskereséshez jól jött némi szakmai oldal, meg mégiscsak egy másik láb, amin állhatok, ha kell. Így aztán most van két diplomám, két nyelvvizsgám, használható angol és kicsit megkopott, de erős német nyelvtudásom, és megint ott tartok, hogy lennék én védőnő, szoptatási tanácsadó, emberekkel, gyerekekkel foglalkozó, de nem pedagógus, lennék textiljáték-tervező, és lennék még egy csomó álomszerű, érdekes, elvont dolog, de mindennek igazából semmi értelme, mert ott van egy jó szakma, amit szeretek, amiből meg tudunk élni, házat tudunk építeni, hiteleket tudunk kifizetni, csak éppen annyi a hátránya, hogy a világmegváltó álmaimtól messze van. De azért mindig megtaláltam benne a világmegváltást: az egyik munkahelyem autóalkatrészeket gyártott, a másik szivattyúkat, a harmadik elektronikai berendezéseket, és én mindenhol a logisztikában vettem részt: fuvart szerveztem, alapanyagot szereztem be, gyártást terveztem... és közben arra koncentráltam, hogy ha én jól csinálom a munkámat, akkor valaki, valahol időben hozzájut az autójához, az információjához, egy afrikai falu meg vízhez. Kis lépésekben a világért...
És most megint ott tartok, hogy én lennék az ideális munkavállaló a képzettségemmel és a tapasztalatommal, csakhogy van három gyerekem, és mire munkába lépek, lesz öt-hat kihagyott évem. Cserébe még csak 34-35 leszek, de már tutira nem megyek el szülni, és hosszútávon lehet majd velem tervezni. Viszont megint szeretnék valamit felmutatni, hogy amíg - egy munkaadó szemszögéből nézve - "itthon ültem és nem csináltam semmit", addig is foglalkoztam a szakmámmal. Szeretnék tanulni valamit, de nem szeretnék újabb diplomát szerezni, igencsak túlképzett lennék már. Nyelvet tanulni vagy felfrissíteni lenne értelme, és amit Péterrel is nézegettünk, hogy okos dolog lenne, az a projektmenedzsment. Ilyen téren elég jó, használható is vagyok, és nem akarok én menedzser lenni, viszont szeretnék majd az az ember lenni, akire logisztikai területen komplex feladatokat bízhatnak rá. A 2013-as év feladata lesz ennek a feltérképezése: hol tanítanak ilyesmit, hogy fér bele az időmbe, hogy lehet megszervezni a gyerekvigyázást, és mi leszek, ha nagy leszek... Izgalmas lesz, még nem igazán látom át.

Monty Roberts: Lovak és emberek

Régen volt rám könyv akkora hatással, mint a Lovak és emberek, reklámozom is, amerre lehet. Aki emberekkel, állatokkal vagy gyerekekkel foglalkozik, tehát például mindenki, akinek gyereke van, szerintem olvassa el. Mert az ember olvas nevelési könyveket, olvastam sokat az erőszakmentes kommunikációról is, ez az egyik fő problémám, hogy hogyan beszéljünk úgy a gyerekekkel, hogy megértsék, hogyan ne legyen belőle kiabálás, veszekedés, feszültség... és annyi könyv, ötlet és módszer után végül ez hatott igazán. Ütős olvasmány, pedig annyira egyszerű...
Arról van szó, hogy a több ezer lóval végzett munkája során, a közönségéből kapott visszajelzések segítségével is Monty Roberts rájött, hogy egyáltalán nincs akkora különbség az emberek és a lovak viselkedése között. Talán azt az erőszakmentes módszert, amit ő a betörés helyett kidolgozott, lehetne alkalmazni az emberek közötti kapcsolatokban is, akár munkahelyeken, akár családokban. Rengeteg példát leír lovakra is, emberekre is, gyerekek nevelésére is. A munkájuk mellett a feleségével ha jól emlékszem, körülbelül negyven gyerek nevelésében vettek részt több-kevesebb sikerrel. Sok gyereket, kamaszt küldtek hozzájuk mintegy terápiás céllal olyan szülők vagy segítők, akik nem tudtak boldogulni a mélyen sérült, tényleg vad szokásokat felvett fiatalokkal. Montynál mindegyikből rendes, tisztességes, dolgos ember vált. És ott van a saját három gyereke is. Rám ezek a történetek voltak a legnagyobb hatással, de munkahelyi vezetőknek vagy bármilyen csoportvezetőnek is érdemes elolvasnia. Kommunikációs módszereket és konkrét, kézzelfogható nevelési módszereket és vállalati esettanulmányokat is leír Monty, és ha valaki hitetlenkedik, hogy egy lószelídítő...? mit tudhat ő?  - annak csak azt tudom mondani, hogy olvassa el. Én sem láttam Montyt munka közben se élőben, se filmen. De nem egy esetet ír le, amikor a lovakkal végzett munkáját látva vezetők vagy csoportok maguk ismerték fel az összefüggést aközött, amit a lovakkal csinál, és a főnök-beosztott viszony között. Most is a kezem ügyében van ez a könyv, és biztos, hogy nem utoljára olvastam.

Monty Roberts: Shy Boy

Magam sem hiszem, de eljutottam odáig, hogy írjak erről a könyvről - a bejegyzés mindössze december elseje óta vár piszkozatban... És még azelőtt kiolvastam, és az a vicces, hogy a legutóbb olvasott két könyvem mind csak másodhegedűs Germanus Gyula: Allah akbar! című könyve mellett, hosszú ideje azt olvasom, és még egy ideig el is fog tartani, de közben sorra veszek könnyebb olvasmányokat.
Ennyi bevezető után akkor most beszéljünk Shy Boyról. Monty Roberts első könyve, Az igazi suttogó után ez a könyv egy gyönyörű kiállítású, kicsit albumszerű kötet sok szépséges, művészi képpel és sok szöveggel arról a nagy vállalkozásról, amelyben Monty kipróbálhatta a Csatlakozás módszerét autentikus körülmények között: megszelídített egy szabadban élő vad musztángot. Ő volt Shy Boy, aki később igazán jó barátja, társa lett Montynak, és ami a legszebb benne: szabad akaratából tart vele.
Monty eddigre már több ezer lónál alkalmazta sikerrel a Csatlakozást, egyértelműen sikere volt, durván betört lovak lelkét gyógyította meg vele, és újonnan munkába álló állatoknál érte el ezzel a szelíd módszerrel, hogy az ember segítőtársaivá váljanak. Az igazi kihívás és próba, amire mindig is vágyott, az volt, hogy egy valódi vad lóval vehesse fel így a kapcsolatot, beszéljen a nyelvén, és vegye rá, hogy csatlakozzon hozzá. Nálam sokkal jobban leírja a könyv, hogy hogy is zajlik ez, nem egyszerű, ráadásul az egészről BBC film is készült, szóval volt tábor, stáb, helikopterek meg minden. És mindezzel a hatalmas, projekt jellegű szerveződéssel együtt is szép és megható Monty, Shy Boy és a másik ló kapcsolata, akin Monty lovagol, és aki sokat segít a kapcsolatfelvételben.
A legszebb pedig a vége: Shy Boy már Monty tanyáján él, amikor úgy döntenek, kipróbálják, mi történik, ha visszaengedik a musztángcsapathoz, az övéi közé. Biztos, hogy jobb neki a farmon, mindig kap ételt, vizet, ellátják, szeretik, egészséges, nőtt is... de mégis ott vannak a fajtársai és a végtelen szabadság... Eláruljam, ne áruljam? Karácsony van, hát elárulom: Shy Boy elmegy, a musztángok között tölti az éjszakát, és reggel, amikor már szinte nem is mernek reménykedni, önszántából visszatér az emberek közé :) Ettől igazán szép nekem a történet.