2014. augusztus 31., vasárnap

Panorámafutás

Előzmények

Valamikor a nyár elején hallottam erről a futóversenyről, rögtön megfogott. Szob és Nagymaros közötti a táv, végig a Duna menti kerékpárúton, gyönyörű környezetben, felettünk a Szent Mihály-hegy, szemben Dömös... Vártam egy kicsit, hogy kiderüljön, hogyan illik be a versenynaptárba, az időbeosztásba így iskolakezdés előtt, aztán beneveztem.
Aztán egy héttel ezelőtt epegörcsöm lett. Olyan erősebb fajta, talán a legelső volt csak ilyen, amikor kiderült, hogy epekövem van. Azóta csak enyhébbek voltak, egy nospával, mentateával könnyedén kezelhetők. Ez meg többnapos, alacsony lázzal is járó, nem volt jó. Ráadásul amúgy is nyűglődöm futásilag egy ideje, nem megy úgy, ahogy mennie kéne. Ahogy jobban lettem, pénteken futottam egyet itthon, meglepően jól ment, bár én vánszorogni éreztem magam közben. Szombaton nem voltam jó hangulatban, el se tudtam hinni, hogy én ma délután 25 kilométert fogok futni...? Úgy voltam vele, hogy nem veszem versenynek, futunk egyet abban a szép környezetben, ha kell, belegyalogolok, aztán majd meglátjuk. Mindenesetre kirándulni jó, menjünk.
Délben pakoltuk be a gyerekeket az autóba, Csongor terv szerint el is aludt. Talán félórával a rajt előtt érkeztünk Zebegénybe, parkolóhelyet kerestünk, gyors csomagleadás, rajtszámátvétel, vécé, ismerősökkel találkozás, örülés egymásnak, bemelegítgetés - a hivatalosat lekéstem - és rajt.

A futás

Nem érzem úgy, ott se éreztem, hogy elfutottam az elejét, de azért meglepett, amikor a runkeeper közölte, hogy pár másodperccel hatos tempó fölött futok. Gondoltam is, hogy ez sok lesz, okosan, lassítsunk. Azért egy okosabb, de még mindig elég gyors tempót tartottam (6:20 körül) olyan 8 kilométerig.
A frissítés szuper volt a versenyen. Az útvonalban van két fordító: Zebegényből el kell futni a nagymarosi kompig, ott fordulunk 8 kilométernél, aztán vissza Zebegényen át a szobi kompig, ott fordulunk 20-nál, és onnan már csak öt kilométer a cél. A frissítők pedig nyolc kilométerenként vannak: az első és a harmadik a dömösi átkelésnél, a második Nagymaroson, a negyedik Zebegényben, az ötödik Szobon. Mindegyiknél ettem-ittam, volt mindenhol mi szem-szájnak ingere, víz, izo, alma, banán, egyszer még gél is, az utolsónál energiaszelet.
Az útvonal meg gyönyörű. Mióta legutóbb arra jártam, jól megnőttek a parti fák, ritka a teljes rálátás a túlpartra, de ami van, az szépséges és a szívemnek különösen kedves. Az indulás Zebegény utcáin, aztán elhagyva a falut bekanyarodni a Szent Mihály-hegy alá: egyszer ott ültem fent, lógáztam a lábamat a mélység fölött, és néztem Dömöst. Aztán megpillantani Dömös templomtornyát és az első házakat, és ott, a domboldalon, a temetőben ott pihennek a nagyszüleim. Látod, Mama, látod, Papa? Itt futok! Velem vagytok, ugye...?
Aztán ott a Dömösi átkelés vasúti megálló, ahol annyiszor számoltuk, hogy hetvenvalahány lépcső visz le a révhez. Szemben a rév és a kikötő, a szép dömösi hajóállomás épülete, és lassan elhagyom a falut. Az állomásnál volt az első frissítő, már csak négy kilométer Nagymaros. Ez nagyon jó volt ebben a versenyben, hogy fel lehetett magamban osztani rövid szakaszokra a távot. Azt hiszem, sosem gondoltam arra, hogy mennyi van még vissza a huszonötből - csak a legvégén, amikor már kevés volt - könnyebb volt mindig csak az előttem álló következő részcélra koncentrálni.
Dömös fölött egy ideig látszott Dobogókő is, aztán lekanyarodtunk a 12-es út mellől a Beatrix királynő kerékpárútra, és egyenesen szembejött a visegrádi vár :) Az egy felemelő látvány. Aztán, ahogy kanyarodik az út a Dunával, nem látszik mindig. Közeledik Nagymaros, itt már szinte egyedül futok, viszont hat kilométernél elkezdenek szembejönni az elsők. Keresem, hol az első lány, jó sokára jön, az élmezőnyben többségében vannak a fiúk. Aztán megérkezik, és onnantól számolom, lefoglalom magam ezzel, nézegetem a szembefutókat, van, akivel pacsizunk, van, aki hajrázik. Kicsit meglep azért a fordulónál, hogy ketten vannak mögöttem összesen, pedig egyáltalán nem futottam rossz tempóban itt még. Hol vannak a 6:30-asok, meg afölött futók? 
Fordulok, frissítek, irány vissza az eddig megismert útvonalon, csak a táj más. Szemben most nem Visegrád látszik, hanem a túloldal pilisi hegyei, szépek nagyon. Bár ez egy széles völgy a Pilis és a Börzsöny között, mégis olyan érzés, mintha szűk szurdokban futnék, mindenütt hegyek, felettem sziklák. Tíz kilométernél még jól vagyok, aztán utána lassan kezdek nem jól lenni, lassulok is. Jön a szinte már megszokott, de semmiképpen sem jó borzongás, szinte hidegrázás. Jól látszik a runkeeperen is, innentől lassulok. Várom a 12 kilométernél esedékes frissítőt, kapok is vizet és gélt, iszonyat édes, mint a tömény karamella, három pohár vizet is lezúdítok rá. Jólesett, érzem, hogy erőt ad, de nem gyorsulok újra, és hamarosan visszatér a borzongás is. Komolyan azon gondolkodom, hogy 16 kilométernél, Zebegénynél kiállok, abbahagyom. Nem szégyen az, most volt epegörcsöm, meg különbenis. Aztán a falu felé közeledve egyre több a lelkes drukkoló, aki lábosokkal és fedőkkel kiállt az út mellé, nagyon jók :) feldobnak. Jön a zebegényi frissítőpont, vizet, izot adnak, még arcot mosni is segítenek, és hát ez egy szakaszhatár, már csak nyolc kilométer, annak is a felénél lesz még egy frissítő, ezt már megcsinálom, legfeljebb majd azon a szakaszon sétálok, hát nem...?
Ez a szakasz meglepően hullámvasutas. Nem gondoltam volna, ebbe a hibába mindig belefutok (szó szerint) hogy azt hiszem, ha vízparti kerékpárúton van a futás, akkor az sík. Igen, kivéve, ha nem közvetlenül a vízparton megy, hanem picit feljebb kanyarog, na akkor nem az. Hát ez nem sík, tényleg, egyik emelkedő követi a másikat, próbálok örülni, hogy legalább ezek majd visszafelé lejtők lesznek. A szembejövők mind mondják, már csak ennyi, már csak annyi a fordító, plusz itt is vannak drukkolóemberek, fantasztikusak.
A fordítónál megállok, iszom, kapok energiaszeletet, amíg azt megeszem, váltok pár szót az önkéntessel. Azzal biztat, hogy hajrá, már csak négy kilométer, százat simán le lehet nyomni, ő teljesítménytúrázik, sorolja, mi volt már meg... Aztán meglátja a pólómat, nagyon tetszik neki, lefotózza elejét-hátulját :) Megint egy kis erőt merítve vágok neki az utolsó négy kilométernek, már hallatszik a zebegényi szpíker hangja, hol felkiált, hol csak az alapzaj... Jaj de hosszú ez a négy kilométer. Néha jön a vágy, hogy belesétáljak, de lebeszélem magam: futok még pár percet, ha tényleg muszáj, akkor bele fogok. De általában győzök.
Itt már kifejezetten fázom, állandósult a borzongás, ilyen értelemben nem érzem jól magam, de amúgy a futás oké. Nem gyors már, de megy. Egyre közelebb jönnek a hangok, aztán meglátom a kanyart, a bójával kijelzett utat, és leszaladok a célkapuig.
Regő a kapuban vár, Csongor is odaszalad, ölelések, puszik, a szpíker be is mondja, aztán Péternek is puszik, és beértem. Egyből jobban vagyok :) 2:54:58 lett az időm, hát, ha jó formában lennék, jobbat vártam volna magamtól, de itt a lefutás volt a lényeg, és az sikerült, belegyaloglás nélkül.

A verseny után

Az emléklap elfogyott, nem számítottak ennyi helyi nevezésre :) Felírják a címet és elküldik postán. Örülök neki, megérdemlik, nagyon jó rendezvény volt, szervezés, hangulat, frissítés, és persze a táj. Visszakapom a csomagomat, zuhanyozom, aztán indulunk is haza. Sikerül elcsípnünk egy szobi kompot, csak pár percet kell várni rá, így is majd' fél kilenc lett, mire megérkeztünk. Csongorkát gyakorlatilag álmában teszem az autóból az ágyba, Regő gyorsan eszik, lezuhanyozom, és megy ő is. És hát minket, felnőtteket se kellett nagyon altatni :)


Panorámafutás Zebegény - 25 km - 2:54:58

Nyári beszámoló

Vége van a nyárnak... Hogy ősszel több vagy kevesebb jut blogírásra kedvből és időből, azt meg nem tudnám mondani, szerintem ahogy eddig: ha sikerül, fogok írni. Immár munka mellett.
Milyen is volt ez a nyár? Szerintem jól sikerült, volt sok program, talán megvalósult, amit az elején akartam: kihasználni ezt az utolsó szabad nyarat. Visszalapozok a naptárban és megnézem, miket is csináltunk.
Június elején még volt iskola, ovi, aztán Marci sikeres klarinétvizsgát tett, meg az ötödik osztályt is lezárta, kapott bizonyítványt, olyat, hogy hát, jobbat is kaphatott volna, de így sikerült. Olyan kiskamaszos-ötödikes. Még közben volt Regő névnapja, én meg interjúztam Várpalotán. 
Névnap

Marci gyakorlatilag rögtön nyaralással kezdett, volt egy nagyfiús hét Ságváron: Bence, Marci és a papa együtt. Anyukám dolgozott, a papa volt a fiúkkal, már nem is emlékszem mindenre, de élvezték, az biztos. Közben itthon, mármint Fehérváron megnyitott az új Pagony könyvesbolt, oda elmentünk a kicsikkel, jó kis délutáni program volt könyvekkel, lufikkal, egészséges finomságokkal és papírkivágásokkal. 
Pagony megnyitó

Aztán ebben a furcsa nyárban is érett sok minden, ment a befőzés ezerrel, meggy, barack, uborka, borsó, zöldbab - cserébe a paradicsom nagyon gyatra az idén, de az meg már mostani, maradjunk a júniusnál egyelőre. Jött egy lehűlés, itthoni pocsolyázás volt. Marcit hazahoztam, újra együtt volt mindenki, és már be is köszöntött a július.
A júliust a pápai Várkertfürdőben kezdtük, Ancsáék ott nyaraltak a közelében, erre a napra strandolást terveztek, nekünk meg mi az a száz kilométer, csatlakoztunk. A gyerekek nagyon élvezték, Marci önállóan is elközlekedett, az összes nagyobbnál nagyobb csúszdát kipróbálta, volt, amit én is vele. Regő egyszer megijesztett, az egyik felnőtt medencében, ahol a melléig ért a víz és tudott benne járni, pár lépést ment el mellőlem, amikor mélyebbre lépett a kezdeténél, és nem tudott lábra állni. Úgy ugrált, csapkodott, mint a fuldoklók... Csongorral a karomban odaugrottam és kiszedtem, nem is maradtunk aztán ott, miután megnyugodott, maradtunk a gyerekmedencéknél. 



Július közepén túráztunk Ágival. Az volt a terv, hogy visszük Marcit és Bencét. Előtte sok eső esett, még előző nap is, Marci az apjánál volt, onnan hívott fel, hogy ő így nem menne. Bencét meg a szülők-nagyszülők tartották vissza, féltették, hogy csúszkálni fog a sárban, lesznek emelkedők, lejtők, lecsúszik, megsérül. Ágival mi úgy gondoltuk, mindenképp megyünk, legfeljebb sárosak leszünk, mi történhet. És így is lett, ott már sajnáltuk, hogy Bencét se vittük el, biztosan élvezte volna, több hasonló korú gyerek is volt. A túráról itt írtam.
A túráról hazafelé aztán vittük magunkkal Bencét és Márkot is. Bence egy hétig nyaralt nálunk, Márk csak az első két napon. Itt aztán volt sok élmény! Hétfőn még csak a kertet, a játékokat, a medencét meg a játszóteret, a fagyizót fedeztük fel, aztán keddre rájöttem, hogy mivel autóval nem tudok ennyi gyereket furikázni, busszal fogunk bemenni a városba. Így is lett, voltunk Játékmúzeumban, ebédeltünk McDonaldsban, fagyiztunk, megnéztük a várost a városnéző kisvonattal, végül aztán rohangáltak (és fürödtek) a szökőkútban, amihez előrelátóan vittem magammal csereruhát. 

Kedd este Márkért eljött az apukája, mi többiek meg a továbbiakban már autóval távolabbi programokba vetettük bele magunkat. Voltunk Gánton a bányamúzeumban és a hozzá kapcsolódó bauxitföldtani tanösvényen, Vértesszőlősön az előembertelepen, Csákváron a világ legjobb cukrászdájában. Másnap itthoni társasjátékozós napot rendeztünk, pénteken pedig a Csodák Palotájában voltunk Budafokon, mert erről már a tavalyi ittnyaralása alkalmával beszéltünk Bencével.
Szombaton hazavittem Bencét, de útközben még beugrottunk Paksra és megnéztük az Atomenergetikai Múzeumot. Ekkora gyerekekkel az erőmű látogatóközpontjába még nem szabad bemenni, de az erőmű kívülről és a múzeum is épp elég látványos volt, nekem is. Ancsáéknál pedig Márk szülinapját ünnepeltük, volt grillezés és torta. Tiszta pihenő volt utána már csak három gyerekkel hazaérni, kanyarogtunk egy nagyot Baja és a Duna túlsó partja felé, autóból megnéztük Kalocsát is.
A következő héten aztán Marci indult a kézilabdatáborba. Első tábora volt életében, izgult is nagyon, ő jobban, mint én. Elkísértük a gyerekekkel a buszhoz, integettünk, míg elment, a hét közepén pedig meglátogattuk Balatonbogláron. Lesétáltunk vele a partra, ettünk fagyit, aztán mire kezdődtek a délutáni edzések, visszakísértük, mi meg a kicsikkel felmentünk még a Gömbkilátóhoz. Nekem ez gyerekkori vágyam volt, sokszor mentünk el alatta, de jó ideje nem volt látogatható. Pár éve felújították, úgyhogy most kihasználtam az alkalmat. 
Július legvégén Regővel kettesben Klaudia szülinapján voltunk, és ez olyan nagy boldogság volt! Klaudia a kis szerelme az oviban, és hát az én kisfiam szinte egész évben arról panaszkodott, hogy neki nincs barátja, merthogy a Döme már nem barátkozott vele. És amikor Klaudia meghívta, olyan hálás volt, mondta is, hogy akkor mégis van barátja :) Vettünk neki ajándékot, azt is kettesben, szedtünk virágot a kertben, csinosan felöltöztünk, Regő ingben volt, és nagyon jó szülinap kerekedett, bohóccal, lufihajtogatással, tortával, tánccal, énekkel. Regő a bohóctól félt, táncolni nem akart, de ezekkel együtt is jól érezte magát, és már hazafelé mondta, hogy hiányzik Klaudia :)
A következő hétvégén - és ez már augusztus - kaptunk három nap szabit a nagyszülőktől, az összes gyerek Ságváron nyaralt egy kicsit, csak sajnos eközben itthon Péter beteg volt. Én lenyomtam a Velencei-tavi túratriatlont, aztán a pihenőnapok további részében ágyból filmnézés és pizzaevés volt a program. Na, azért vasárnapra jobban volt annyira, hogy sétáltunk a városban egy nagyot, sokat beszélgettünk és limonádéztunk is egyet. Aztán hétfőn én mentem a gyerekek után, és újabb tartalmas hetet töltöttünk ötükkel, most Ságváron. Volt benne strandolás, sok biciklizés, nekem futás - nagy meglepetésemre, mire odaértem, Regő megtanult két keréken biciklizni! Azóta is megy neki, az itthoni biciklijével is :) És még hajózni is voltunk egy esős napon Füredre - mivel az autómba csak négy gyerek fér be, és a hajóig is el kellett jutni valahogyan, Bence most otthon maradt, úgyis voltak már a héten hajózni, és így papa-mama minden figyelme neki jutott aznap. Füreden ebédeltünk és megnéztük az új akváriumot, sétáltunk a parton, fagyiztunk is, aztán visszahajóztunk Siófokra. 




Hétvégén már itthon voltunk a kicsikkel IBM családi napon vettünk részt apa volt munkahelye rendezésében, volt ugrálóvár, trambulin, lufik, lángos meg minden. Meleg volt, jól elfáradtak, kora délután eljöttünk, aztán kis pihenés után kimentünk az úrhidai falunapra. Ott is volt körhinta, légvár meg minden földi jó, Marci kint is maradt egy koncertre a barátaival, fél kilenckor mentem érte. Altatás után pedig mi is ki tudtunk menni estére Péterrel, körhintáztam :) ittunk egy pohár bort, megnéztük a Vincze Lilla koncertet és a tűzijátékot. Mindezt mennydörgéssel és villámokkal kísérve, de az eső szerencsére kivárta a falunap végét.
Innentől már az volt a tervem, hogy próbáljunk heti egy programot beiktatni a nyár hátralévő részére, amúgy meg lassan készüljünk az ovira, iskolára, Csongornak a ki tudja, mire. Így lett az első itthoni hét programja a Katica tanya, ahová Ági is jött velünk, és tényleg szuper hely, vissza kell még menni, sőt, jövő nyáron Marcit táborba is szívesen küldeném oda. Tényleg a Csongor korosztálytól felnőttekig mindenki jól érzi magát. 




Aztán közeledett Regő szülinapja. Vele olyan programot terveztünk, amire csak ő jön és mi, szülők. Ezt a mama és főleg Marci segítségével sikerült megvalósítani, Marci szuper volt, ez nagyon megy neki! Etette, altatta, lefektette Csongort, a mama saját bevallása szerint ő épp csak a háttérből terelgette őket. Mi addig Regővel az állatkertben voltunk, mégpedig vonattal, villamossal és kisföldalattival. Aztán én belevetettem magam a takarításba és a tortakészítésbe. A szülinap hétfőn volt, az állatkert pénteken, vasárnap jöttek anyukámék és Ancsáék, erre az alkalomra somlóis országtortáját rendeltem, volt ünneplés, sok szép ajándék :) Hétfőre pedig óceános tortát készítettem, és akkor köszöntöttük meg mi, itthon. Kapott legót, dinoszauruszt, vonatpálya-alkatrészt, volt nagy öröm és nagy játszás. Regőke ötéves lett :)





A nyár utolsó gyerekprogramja a dínókiállítás volt, illetve előtte még egy családi (majdnem, mert csak én meg a gyerekek) fotózás volt, amiért, ha jól viselik, beígértem nekik a dínókiállítást. Hát, viselhették volna jobban is a vége felé, de azért nagyjából elégedett lehetek, remélem, készültek jó képek is, és néha látszanak ugyanazon a fotón is majd :) A dínókiállítástól is többet vártam ilyen hírverés és árak mellett, de a gyerekeknek tetszett, kétszer is megnéztük egymás után. 
Tegnap pedig még Zebegénybe kirándultunk a Panorámafutásra, amiről a beszámoló mindjárt következik :)