Vonzások

Hiszek a vonzás hatalmában, a gondolatok erejében, a kimondott szavakban. Hiszek Istenben is, és szerintem a kettő nem zárja ki egymást. Úgy gondolom, hogy ki univerzumnak nevezi azt a valamit, aki/ami válaszol vagy meghallgatja az éterbe kiküldött gondolatainkat, ki Istennek, ki valamilyen fensőbb erőnek hite szerint, a lényeg ugyanaz. Valahol a modern spirituális gondolkodás és az istenhit egy tőről fakad. Nekem többször működött már, akár szuggerációnak nevezem, akár kiküldött pozitív gondolatnak vagy bevonzásnak, akár imának, hogy kérnem kellett és megadatott. Például egy apróság: amikor Marcival kettesben laktunk albérletben, autóval vittem oviba és mentem dolgozni, majd érte és haza, akkor a lakásunk alatt egy kicsi, zárt parkoló volt, kevesebb hellyel, mint ahány autó lakott arrafelé. Miután párszor nem volt helyem, elkezdtem délutánonként arra koncentrálni, hogy "lesz parkolóhelyem, lesz parkolóhelyem" és szinte mindig lett is. És egy nagyobb dolog: hosszas várakozás után ugyan, de így lett Regő is.

A legutóbbi posztban futólag említettem, hogy az idei év egyik nagy célja az álláskeresés. Az a tervem, hogy nyáron elkezdek komolyan keresni, önéletrajzokat kiküldeni és reményeim szerint interjúkra járni, és fél év alatt, 2014 végére találok úgy állást, hogy Csongor ovis beszoktatása után, január közepén tudok majd kezdeni. Az álmom egy érdekes, pörgős munka logisztikai területen Fehérvár innenső végén vagy a közelebbi kistelepüléseken. Van is pár konkrét cég, amikre naponta gondolok, és küldöm a pozitív gondolathullámokat: az egyikre rálátok a szomszéd utcából, még futva is tudnék dolgozni járni :) a másik csúcs az lenne, ha a Decathlon pont akkor keresne futásbolond logisztikust a fehérvári üzletükbe. Aztán van még pár multinacionális cég, ami szimpatikus és talán nem teljesen emberevő. Az álláskereső portálok olvasásán kívül egyelőre ez alkotja az álláskeresési tevékenységemet, és hiszem, hogy ez is számít. Ja, és a csúcsok csúcsa egy hatórás pozíció lenne... szóval ha valaki tud ilyet, ami jövő januárban szabadul fel, ne fogja vissza magát! :)

Marci

Tíz és fél éves, és főállású kiskamasz. A végletek embere, hol simulékony és kedves, hol annyira vidám, hogy csak úgy pörög, de egy pillanat alatt képes mélységes kétségbeesésbe zuhanni, és úgy sír, mint egy kisbaba. Általában nagyon büszke vagyok rá, és azt hiszem, minden rendben, aztán időnként derült égből villámcsapásként hatalmasat csalódok.

Sokkal jobban kell figyelnem rá, hogy kész van-e az összes leckéje és bepakolt-e mindent a táskájába, mert ilyen kis hanyagságok miatt hozott már egyest. Pedig azt hittem, négy év munkája most beérik, és ügyes, önálló ötödikes nagyfiam lesz, akinek ezek már nem okoznak gondot. És persze ügyes és önálló, mert egyedül buszozik a városba, most már nemcsak zeneiskolába, hanem kézilabdára is, és eddig még mindent megoldott. Csak egy kicsit szétszórt... (azt hiszem, láttunk már ilyet olyan huszonéve...)

A memóriája nagyon jó, könnyen tanul olyan tantárgyakat, amiket csak meg kell jegyezni, de a logikus gondolkodás nem az erőssége. A mindennapi életben sem, amikor valamit végig kellene gondolni, a végére járnni, de például a matematikában sem. A múltkor kifejezetten megijedtem, hogy ötödikben nem érti az osztás alapjait, és ez minden évben előjött, mióta tanulták. Újra és újra azt hittem, sok gyakorlással helyrehoztuk, már ért mindent, aztán amikor megint ráépülő tananyag jön, megint azt látom, hogy nem tudja. Tervezem elvinni egy matektanárhoz, szerintem kis segítséggel könnyen ráérezne.

Nagyon ügyesen zenél, én nem értek hozzá, de jó hallgatni, és szerepel is iskolai ünnepségen, falusi ünnepségen. Kedden klarinétozott az október 23-i ünnepen délelőtt az iskola, délelőtt az egész falu, sőt távolabbról érkezett vendégek előtt is.

Általában megy a veszekedés itthon a rendrakáson, a kamaszos "mit hol dobtam el" viselkedésmódon. Sokszor eldurran az agyam estére, mire mindent ezredszer mondok el, és olyankor nehéz arra koncentrálni, hogy máskor meg milyen ügyes. Mert például a múlt hétvégén megjött a fánk, és Marci az egész délelőttöt azzal töltötte, hogy segített Péternek betárolni, igazán keményen dolgozott. Máskor diót szedett, levelet söpört.

A kedvenc időtöltése, mióta újrakezdődött a tanév, a a barátaival való időtöltés. Bicikliznek, tekeregnek a falu körül, bunkereket építenek és fedeznek fel. Ezzel összefüggésben tegnap fordult elő először, hogy indultunk kirándulni, és ő azt mondta, inkább itthon maradna, mert ha velünk jön, akkor nem tud találkozni a barátaival. Ez is eljött... Megengedtük neki, azzal a feltétellel, hogy maga után rendet rak, mielőtt elmegy, és az összegereblyézett levelet a fa alól elszállítja a tűzrakóhelyhez. És ha nem vagyunk itthon, Marika néni a főnök. Kicsit néha aggódtam a délután folyamán, de mire hazaértünk, már ő is itthon volt, pontosan hazaért fél hétre, ahogy mondta, a levelek elszállítva, a dolgai rendben. Ilyenkor meg azt érzem, talán beérik a gyümölcs...

Jövőre

Persze ez a bejegyzés is elseje óta hever piszkozatban... Akkor pár napon keresztül erősen foglalkoztatott, és bújtam miatta a netet, hogy mit kellene majd kezdenem ezzel a 2013-as évvel. 

2013 végén Csongor kétéves lesz. Nagyon szeretnék vele is itthon maradni három évet, ahogy Regővel, de ezt még nem döntöttük el, hogy hogy lesz, sikerül-e. Mindenesetre ha megy bölcsibe, ha nem, ha munkába állok 2014 elején, ha nem, ezt az évet mindenképpen okosan kell kihasználnom, és ha nyerek még egyet, az csak előny. Tanulásra szeretném kihasználni, meg azért arra is, hogy ilyen évem nem lesz már: ez az utolsó egy (vagy két) kisgyerekes, itthon levős év, és bár ez is komoly munka, azért azt nem hiszem, hogy a három gyerek plusz (minimum) nyolc óra munka kombinációba is ennyi hobbi, kirándulás és hasonló bele fog férni.

Az én úgynevezett karrierem azzal kezdődött anno középiskolás koromban, hogy pszichológus akartam lenni. Gyerekpszichológus, az új Vekerdy, aki majd megváltja a világot, egészséges lelkű gyerekek kerülnek ki a keze alól, és több generációnyi friss gondolkodású pedagógus, akik majd szintén egészséges lelkű gyerekekkel töltik be a világot. Aztán realizáltam, hogy amíg az ember szakképzéssel és mindennel együtt eljut idáig, az olyan kilenc év, tehát ha mindent időben csinálok, 19 évesen érettségizem (ötévesbe jártam) akkor 28 évesen leszek pályakezdő klinikai szakpszichológus, és már előtte is keresek valamennyit gyakornokként, de nem tudom, mennyire lehetek önálló, és hát addigra azért saját családot is szeretnék... Így végülis arra a döntésre jutottam, hogy inkább elvégzek valami rövidebb és gyakorlatibb képzést, amivel hamarabb munkába tudok állni, és majd a saját pénzemen, munka mellett tanulok pszichológiát. A terv szépen ment is, elvégeztem a Külkert, logisztika szakirányos közgazdász lettem és szépen el is helyezkedtem életem első munkahelyén, majd amikor szemügyre vettem a következő felvételi tájékoztatót, kiderült, hogy pszichológia szak gyakorlatilag nem létezik úgy, hogy azt vidékről, munka mellett lehessen tanulni. Még párszor visszatértem ehhez az álmomhoz, aztán lassan lemondtam róla. Amikor Marcival voltam gyeden, tudtam, hogy utána munkát kell majd keresnem, nem várnak vissza sehova - tehát inkább a szakmámba vágó dolgot tanultam, Gödöllőre jártam a Szent István Egyetemre közgáz kiegészítőre, ezúttal HR szakirányon, hogy legalább valami újdonság legyen benne. Nem igazán akartam HR-es lenni, de álláskereséshez jól jött némi szakmai oldal, meg mégiscsak egy másik láb, amin állhatok, ha kell. Így aztán most van két diplomám, két nyelvvizsgám, használható angol és kicsit megkopott, de erős német nyelvtudásom, és megint ott tartok, hogy lennék én védőnő, szoptatási tanácsadó, emberekkel, gyerekekkel foglalkozó, de nem pedagógus, lennék textiljáték-tervező, és lennék még egy csomó álomszerű, érdekes, elvont dolog, de mindennek igazából semmi értelme, mert ott van egy jó szakma, amit szeretek, amiből meg tudunk élni, házat tudunk építeni, hiteleket tudunk kifizetni, csak éppen annyi a hátránya, hogy a világmegváltó álmaimtól messze van. De azért mindig megtaláltam benne a világmegváltást: az egyik munkahelyem autóalkatrészeket gyártott, a másik szivattyúkat, a harmadik elektronikai berendezéseket, és én mindenhol a logisztikában vettem részt: fuvart szerveztem, alapanyagot szereztem be, gyártást terveztem... és közben arra koncentráltam, hogy ha én jól csinálom a munkámat, akkor valaki, valahol időben hozzájut az autójához, az információjához, egy afrikai falu meg vízhez. Kis lépésekben a világért...

És most megint ott tartok, hogy én lennék az ideális munkavállaló a képzettségemmel és a tapasztalatommal, csakhogy van három gyerekem, és mire munkába lépek, lesz öt-hat kihagyott évem. Cserébe még csak 34-35 leszek, de már tutira nem megyek el szülni, és hosszútávon lehet majd velem tervezni. Viszont megint szeretnék valamit felmutatni, hogy amíg - egy munkaadó szemszögéből nézve - "itthon ültem és nem csináltam semmit", addig is foglalkoztam a szakmámmal. Szeretnék tanulni valamit, de nem szeretnék újabb diplomát szerezni, igencsak túlképzett lennék már. Nyelvet tanulni vagy felfrissíteni lenne értelme, és amit Péterrel is nézegettünk, hogy okos dolog lenne, az a projektmenedzsment. Ilyen téren elég jó, használható is vagyok, és nem akarok én menedzser lenni, viszont szeretnék majd az az ember lenni, akire logisztikai területen komplex feladatokat bízhatnak rá. A 2013-as év feladata lesz ennek a feltérképezése: hol tanítanak ilyesmit, hogy fér bele az időmbe, hogy lehet megszervezni a gyerekvigyázást, és mi leszek, ha nagy leszek... Izgalmas lesz, még nem igazán látom át.

Csoda történt

Tegnap Marci megtáltosodott. Vannak a dolognak előzményei, de azokkal együtt is nagyon meglepett. Például mondogatja időnként, hogy erre vagy arra gyűjt, és felmerült a kérdés, hogy honnan lehetne a zsebpénzén felül pénzt szerezni. Mondtam neki, hogy munkával, kisfiam, az élet így működik. Lehet jelentkezni, keresni a lehetőséget, és ami a saját feladataidon felül van, azért szívesen adok pénzt. Nem igazán ugrált a lehetőségekért azóta sem. Viszont valamelyik nap kiöntötte a tejet - megvan az a jó tulajdonságom, hogy az ilyesmit lazán veszem, csak akkor veszekszem vagy kiabálok miatta, ha már amúgy se voltam jó passzban - és megkértem, hogy mossa fel. Megmutattam, hogy kell, szépen meg is csinálta, és annyira tetszett neki, hogy azóta mondogatta, szóljak ám, ha fel kell mosni valamit! Az elmúlt egy-két napban nem nagyon volt alkalom, de tegnap sütit sütöttünk együtt (az nem pluszmunka, az szórakozás :) ) és utána mondtam, hogy na, most lehet felmosni, csak fel is kéne seperni előtte. Fel is sepert, én is kiigazítottam egy kicsit utána, aztán kizavart a konyhából. Vizet eresztett, az előtte kifolyó hideg vizet felfogta egy lavórba (!) felmosott, feltörölt, aztán elmosogatott, majd a lavórban lévő vízzel meglocsolta a virágokat, aztán elkezdett rendet rakni, alig tudtam elküldeni vacsorázni és fürdeni, ragyogott a szoba, és zuhanyozás után még folytatta volna a pakolást, én szóltam neki, hogy ne rakjon már tovább rendet (!) mert Regőnek már meséltem, most az ő meséje jön.

A hab a tortán, hogy ez valahogy Regőre is hatott, mert a pizsamához még zoknit és szandit vett, amit aztán ágyba bújás előtt szépen levett és párba állította az ágya elé. Én meg csak pislogtam. És csodálkoztam, hogy mekkora különbség van aközött, amikor majdnem mindent én csinálok és közben még noszogatok is mindenkit: csináld már meg, tedd el a ruháidat, legyen rend, menj már enni, menj már fürödni... Most ez teljesen kimaradt, és ez csodálatosan pihentető volt. Nincsenek illúzióim, hogy Marci így marad, de már ez az egy este is egy wellnessüdülés volt. A fizetését természetesen megkapta :)

Homokozóépítés nálunk

Ez a történet messzire nyúlik vissza. Körülbelül tavaly késő tavaszra, amikor kitaláltam, hogy nyárra milyen jó lenne ezeknek a gyerekeknek egy homokozó. Piacfelmérés, körültekintés következett: hol, milyet, mekkorát, mennyiért lehet kapni, meg mégis milyet és mekkorát szeretnénk. Vétek lenne ekkora kertbe három gyereknek egy picike homokozó, úgyhogy végül amellett döntöttünk, hogy kérünk egy árajánlatot az utcánkban dolgozó asztalostól, aki a hintát is csinálta. Persze ez nem pár nap, amíg minden munkája mellett kitalálja, pláne amíg meg is csinálja... szóval nyár végére, Regő születésnapjára megkaptuk a leendő homokozó darabjait - mert a rendelés úgy szólt, hogy csak ezeket készítse el, majd mi festjük, kezeljük és összeszereljük. Rohamtempóban nekiálltunk alapozni és festeni, hátha lesz még értelme az ősszel összerakni, de aztán úgy ítéltük meg, mire kész lett, hogy már inkább nem kezdünk bele. Akkor még nem is tudtam, micsoda földmunkák kell, hogy megelőzzék.

Én ugyanis okosan kinéztem a homokozó ideális helyét: a hinta közelében és a nappali ablaka közelében, hogy lehessen olyat, hogy nekem mondjuk vasalni kell bent, de ők lehetnek kint, mert rájuk látok. És legyen a diófa félárnyékában, hogy se állandóan napon, se állandóan árnyékban ne legyenek. Ennek már csak egy akadálya volt.

A nagy diófát ugyanis ezelőtt olyan tíz évvel jól megtépázta egy erős vihar, sőt, majdnem kifordította a földből. Ezért a kert egy pontján volt egy földbe rögzített vasrúd, ahhoz pedig erős sodronykötéllel hozzáerősítve a fa, szél ellen. És ez a vasrúd természetesen pont a leendő homokozó helyén állt.

Feladat: újabb, hosszabb vasrúd szerzése, festése, lebetonozása a fához közelebbi pontban, majd a sodronykötél átkötése rá. Ebből a festésig jutottunk még tavaly ősszel, és onnantól aztán elnapoltuk a projektet.

Idén tavasszal újra elővettük, én szokásos egyszerű modoromban, meg ahogy azt Móricka elképzeli. Hogy majd Péter átköti a sodronyt, kivesszük a régi rudat, összecsavarozzuk a homokozót, rendelünk bele homokot és kész. Aha... Ehelyett:

 - hely kimérése, kert felásása bő 2x2 méteren és egy ásónyomnyi mélyen a fekete föld kitermelése onnan. Fokozatosan ásogattam Marcival, míg végül Péter rájött, hogy nem is akarja kivenni a fekete földet, elég csak simán felásni. Addig kiásott föld vissza.

 - felásás csak simán a föld megforgatásával, elegyengetés. Ez is ment pár napig, szépen beosztva, amikor jutott rá idő.

 - vasrúd eltávolítása. Na ez volt a sziszifuszi munka, majdnem írtam is róla külön, de aztán gondoltam, ne már egy gödörásásról írjak, majd a homokozóval együtt. Áldottam apósom alaposságát, aki anno lecövekelte a vasrudat. Péter megpróbálta kifeszegetni, nem mozdult, úgyhogy én másnap nekiláttam gödröt ásni körülötte. Egyre szélesebbet és mélyebbet ástam, méretes betondarabokat fordítva ki közben, amik a rudat tartották. Tűző napon, izzadva, igazi kubikosmunka volt. Végül, amikor az egyik este befejeztem aznapra, már sikerült Péternek kifordítani, hurrá! Aztán már csak vissza kellett temetni a gödröt, elhordani a betondarabokat, és hozni rá pár talicska földet, mert így persze megsüllyedt a föld a volt gödör területén.

 - Na de amikor ez is megvolt, végre jöhetett maga a homokozó! Négy téglát állítottunk a sarkai alá, kiszinteztük és összeállítottuk, a késői időpontra tekintettel csak a labilis, saját facsapjaival való rögzítésig. Másnap nem is engedtem Regőt a kertbe, rá ne vesse magát, mert ha a facsapok törnek, akkor annyi... Viszont ezen a napon pont mentünk valahova a fiúkkal délután, és mire hazaértünk, Péter összecsavarozta, kész volt maga a homokozó! Másnapra megrendeltem két köbméter homokot.

 - Következő nap aztán Marcival nekiálltunk a munkának. Összeszedtünk 24 db kis téglát, és beszuszakoltuk a homokozó alatti résbe, kiraktuk a sarkán lévő téglák között az oldalakat. Ehhez hol földet kellett kikaparni a homokozó deszkája alól, hol meg épp betölteni. Igen, egyszerűbb lett volna először a téglákat letenni... de hát most építettünk először ilyet, nem gondolhattunk mindenre. Aztán kiszabtunk bele egy nagy darab geotextilt, így majd nem nő fel bele a földből a gaz. Marci bemászott, téglával rögzítettük a széleknél a geotextilt, aztán jöhetett a homok. Ja, mert az délelőtt megérkezett, két köbméter kb. három tonna, 7.5 tonnás nagy teherautó hozta, látványos volt! Szóval nekiláttam talicskázni. Lapátolás a kupacnál, talicska, lapátolás a homokozónál - mert persze annál magasabb, hogy kényelmesen bele lehessen borítani a talicskáról. Marci meg közben odabent egyengette a homokot, és örömködött, hogy de jó lesz ez. És aztán ez így ment napokig, míg végre hétvégén az erős férfi néhány talicskatolással befejezte. Azért, amikor az alját már ellepte a homok, akkor már engedtem őket benne játszani :) És íme a végeredmény: