2012. május 31., csütörtök

Mindjárt vakáció...

...kiköltöztünk a diófa alá. Leckét írni is.

Milyen virág lennék?


A hét kérdése nagyon megtetszett, de jól el is gondolkodtatott. Mert ösztönösen rávágtam volna, hogy tulipán! Az a kedvenc virágom, egyszerűen mert olyan szép. Imádom a tulipánmintás dolgokat is, szóval ha valaki ajándékot szeretne nekem adni, tulipántos bármivel nem foghat mellé. De a kérdés nem a kedvenc virágunkra vonatkozott, hanem hogy mik lennénk. Egy csomó minden eszembe jutott, ahogy gondolkoztam, hogy melyik virág mit képvisel.
 - Nem lennék kaktusz, mert szúrós, tüskés, barátságtalan. Ugyanígy a hegyes levélformája miatt nem lennék kardvirág vagy írisz sem, pedig a virágjuk nagyon szép.
 - Nem lennék rózsa, mert túl előkelő nekem. Esetleg vadrózsa vagy valami kis szerény tearózsa.
 - A kedvenc tulipánom, meg a nárciszok, liliomok meg túl szépek. Én nem vagyok ilyen, nem virítok feltűnően és pirosan, sárgán a zöld fű közül, inkább megbújok, mint az ibolya.
 - De nem vagyok azért annyira kis szerény sem, mint az ibolya, és nem kelek olyan korán, mint a hóvirág.
 - Gyönyörű a hortenziám, hatalmas, látványos, ő a kertem dámája, én csak az ő szolgálóleánya lehetek legfeljebb.
 - A cserkészőrsömet Nefelejcsnek, a másikat Búzavirágnak hívták. Mindkettő lehetnék, szépek, kékek és jó dolgok társulnak hozzájuk, de ezeket ott már ugyanezen az alapon elhasználtuk. 

Na miután ennyit morfondíroztam azon, hogy mi nem lennék, nézzük, mik jutottak eszembe a másik oldalon. Lehetnék valami hasznos, gyógynövény vagy fűszernövény, aminek virágja is van. Valami gyakori, amit mindenki ismer, mindenhol előfordul. Amit szeretnek felnőttek, gyerekek, de azért nem szedik vázába és nem állítják az étkezőasztalra lakásuk díszeként. Valami vad, mezei, amiért nem kell pénzt adni. Valami vidám, színes, de nem hivalkodó. Száz szónak is egy a vége: pitypang vagyok, szebbik nevén gyermekláncfű.
Forrás: http://www.vitaminsziget.com/ecikk.php?id=109

Ízelítő

Itt tartok most:

Szerintem jó sokat haladtam, és már csak a málnaszegély van vissza, tehát napok kérdése, és kész lesz :) Blokkolás után még sokkal jobban kijön majd a minta! Pillanatnyilag Diáé, de holnap éjfélig tart még a licit, nyúljátok le tőle :) ITT lehet licitálni megjegyzésben.
Jó sok blogger és más ajánlott fel szebbnél szebb, jobbnál jobb dolgokat, olyanok is vannak, aki finomabbnál finomabbakat :) A teljes lista ITT érhető el, a licit állását pedig ITT lehet napról napra követni. Segítsetek, terjesszétek és licitáljatok!

2012. május 30., szerda

Mindennapi harcaink

Az öltözés egy szörnyű, félelmetes és veszélyes dolog. Ha az ember nem figyel oda, még a végén előfordulhat, hogy áthúznak egy pólót a fején. Vagy, ne adj' isten, zokni kerül a lábára, ez a legrosszabb, ami egy kétésfélévessel történhet. Ja nem, este a pizsama még rosszabb.

Nem mindegy, melyik vécébe/bilibe pisilünk. Külön pech, hogy olyan nagy a választék: van nálunk piros bili, szűkítős vécé, szűkítő nélküli vécé, a mamánál sárga bili és még egy vécé. Ha az ember kész, önállóan kell a vécébe önteni a bili tartalmát, de az se mindegy ám, mit milyen sorrendben hajtunk fel és le. Ha ez megvan, le kell csukni a vécé tetejét, felmászni rá, lehúzni, és még elég gyorsan lemászni, hogy újra felnyitva láthassuk az örvényt. Ha nem pont úgy sikerülnek a dolgok, ahogy szeretnénk, az nagy baj.

Katasztrófa, hogy nem szabad plüsselefántot vinni a kádba. Nem hat az érv, hogy csuromvizes lesz és sose szárad meg, és van műanyag elefánt is, meg egy halom másféle állat, nem. Plüsselefánt kell. Ha nem szabad - márpedig nem szabad - akkor lőttek a békés, pancsolós fürdőzésnek, üvöltés van, gyors lemosás és törölközés, ugyanazzal a hisztivel pizsamahúzás. Anya zseni, mert eszébe jut, és énekel. Állítólag éneklés közben nem lehet félni, mert valami agyi központok úgy működnek, hogy ne lehessen. Jelentem, felidegesedni, sodromból kijönni sem lehet, bár mindig eszembe jutna.

Aztán nehéz ügy még a mosakodás. Arcmosás, főleg reggeli álmos szemecskék kimosása - visítás. Az esti mosakodás se jó buli, de gyorsan vége, és utána lehet pancsolni. (Már ha előtte nem volt plüsselefántos konfliktus.) A fogmosás viszont jó móka, két kefével, négy kézzel.

Amúgy nem zavar ám a dolog, az aktuális idegbajokon túl (amikor nem jut eszembe énekelni) tudom, hogy ez ilyen, dackorszak, az lenne baj, ha nem ilyen lenne, majd elmúlik. Egyszer már túléltük, túléljük most is, és konkrét hisztiktől eltekintve még élvezzük is. Mert közben okosodik, nő, ügyesedik, öröm nézni, hallgatni. Egy tündér, dacos tündér, de tündér. Sokfelé olvastam most kisbabákkal kapcsolatban, hogy szeretnék megállítani az ídőt, legyen mindig ilyen kicsi. Én is csodálkozom, hogy hova lettek a hónapok, hogy történt, hogy mindjárt féléves Csongor. De közben úgy élvezem a növekedésüket, fejlődésüket, ügyesedésüket. Gondolkoztam ezen, és nem, ne álljon meg az idő. Ne is siessen túlságosan, hogy kiélvezhessük a pillanatokat, de menjen csak szépen a maga útján, és mutasson meg nekünk mindent a maga teljességében. Kicsit, nagyot, dacost, aranyost egyaránt.

2012. május 28., hétfő

Indul a licitálás!


Mától lehet licitálni a Szegedi Újszülöttmentő javára indított online gyűjtésen. Én arra gondoltam, hogy felajánlok egy újabb Berry Yogurt kendőt, amit egyelőre csak félkészen tudok megmutatni, de szerencsére láttátok az előzőt :) Ez félgyapjúból készül, így nem annyira finom, viszont egy kicsit melegebb lesz, mint a türkizkék kendőm. Péntekig tart a licit, sietek a kötéssel, de bevallom, addig szerintem nem lesz kész, de így legalább a licitálók szeme előtt alakulhat a nyeremény. Itt tartottam tegnap:




Tehát pénteken éjfélig lehet licitálni, kezdő árat nem adok meg, remélem, elkel, és támogathatjuk vele a mentőalapítványt. Ha licitálni szeretnél, tegyél egy megjegyzést, akié pénteken éjfélkor a legmagasabb licit, az nyer, vele utána e-mailben egyeztetünk. Ha csak terjesztitek, megosztjátok, az is nagy segítség! Köszönöm mindenkinek!

2012. május 26., szombat

Örkény István: Tóték / Macskajáték

Ti hogy álltatok a kötelező olvasmányokkal? Én kétféleképpen: eleinte igyekeztem mindent korábban, a saját örömömre elolvasni: az Egri csillagokat, a Tüskevárt, A Pál utcai fiúkat. Így nem volt rajtam a kötelezőség terhe, vagy a feladat, hogy értelmezzük, elemezzük, lehetőleg úgy értsük és azt érezzük bele, amit a tankönyv jónak tart... Később már dacoltam kicsit, és volt, hogy egyszerűen nem olvastam el, amihez nem fűlt a fogam, olvastam elég sok mást és értékes irodalmat is, nem éreztem ettől kevesebbnek magam. Például kifejezetten kamaszos dacból nem olvastam valamelyik kötelező orosz nagyregényt, helyette az Anna Kareninát választottam, és írhattam abból a dolgozatot. 
Örkénytől az Egyperceseket már jóval azelőtt olvastam, hogy irodalomórán szóba kerültek volna a művei. A Tóték és a Macskajáték kötelező olvasmány volt, és mivel az Egypercesek tetszettek, ezeket is szívesen olvastam. De hogy mennyire más jó tizenegynéhány évvel, valamivel több tapasztalattal, emberismerettel, ezzel-azzal olvasni őket!
Persze, akkoriban is értettem a lényegét. Hogy szegény Tóték mindent megtesznek, dobozolnak és dobozolnak, nem alszanak, de még a zseblámpát is az öreg Tót szájába teszik, és közben nem tudják, hogy akiért mindent elviselnek, egyetlen fiuk a fronton már nem él... Groteszk, ha úgy vesszük, humoros, ironikus az egész dráma, és közben valójában tragikus. Nekem most sokkal nagyobbat ütött, mint kötelező olvasmánysága idején.
A Macskajáték már nem hatott ennyire erősen, de az olvasása közben folyamatosan azon csodálkoztam, micsoda emberismeret kellett ehhez. Hogy tudott Örkény így írni a hervadó öregasszony szerelméről, csalódásáról, pletykáiról, intrikáiról úgy, hogy közben egyszerre mosolyog össze cinkosan az olvasóval: megértjük mi ezt a helyzetet, ismerjük, láttunk ezret és mi is lehetünk ilyenek... és egyszerre figurázza ki kíméletlenül. Mégis, ha valaki - olvasó, színházi néző - találva is érzi magát, sértőnek semmiképp sem találhatja a Macskajátékot, inkább megértően, talán kicsit pirulva bólogat: igen, ezek vagyunk, ilyenek vagyunk.
(Kép a Libritől, nekem nem ez a verzió van meg, de amit találtam az enyémről, az ugyanolyan nyúzott, mintha én fotóztam volna a sajátomat :) )

Sikerélmények

Tegnap végül megtartották a Kihívás Napját az iskolában. Ez annyira nem volt még biztos, hogy reggel sem tudtuk, még iskolatáskával mentek a gyerekek, hátha megint esni fog vagy vihar lesz, és akkor újra halasztják. De mivel reggel csak borult volt az idő, de nem esett, nem vártak tovább, és igazuk volt: nemsokára a nap is kisütött. Volt mindenféle játékos sport és verseny, kezdve a bemelegítésnek szánt kacsatánctól a futóversenyen és a távolugráson át a focimeccsig, és természetesen akkor még nem soroltam fel mindent :) Pontosan nem tudom, hogy van ezeknek a játékoknak az értékelése, mert az egyes számokban külön.külön nem hirdetnek helyezetteket, de nyilván vezetnek valamit a pontszámokról vagy eredményekről, mert a nap végén eredményhirdetést tartanak, és Marci a 3-4. osztályosok között a harmadik lett :) Bronzéremmel a nyakában jött haza, nagyon büszke voltam rá!

Délután pedig leszedtük a kiskertjéből az első borsóját, lett egy levesre való adag, és még lesz második szedés is. Felhúztuk a nagyobb retkeket is, megmostam, megtisztítottam, és amikor jött érte apja, büszkén vitte neki mutatni, hogy ez az ő kertjében termett. Betettük a retket egy marék kóstolóba szánt borsóval egy kis zacskóba, és elvitte vacsorára. Eldicsekedett az éremmel is, jó napja volt ezen a pénteken :)

Embernek lenni


Két dolog csengett vissza újra és újra a fejemben, ahogy a hét témáján gondolkoztam. Az egyik ez a vers, ennek is ez a néhány közismert sora:
Nemes önbizalom, de ne az önhittség,
Rúgói lelkedet nagy célra feszítsék:
Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben,
Ember lenni mindég, minden körülményben. 
(Arany János)

A másik pedig a cserkészéletemből: a cserkészet célja emberebb embert és magyarabb magyart nevelni. Ezt aztán értelmezgettük meg ragozgattuk, hogy mégis, mi az, hogy ember valaki, és hogy lesz emberebb... Nehéz.
Elsősorban az emberi méltóság jut most eszembe. Az a valami, amit nem lehet elvenni, ami mindig megmarad nekünk, de legalábbis nagyon komoly sérelmek kellenek hozzá, hogy megváljunk tőle...Sérülni viszont tud, nem is kicsit, külső hatások nyomán: senkivel se szabadna úgy bánni, hogy az emberi méltóságában sérüljön, nagyon fájdalmas, nagyon nehéz újra felépíteni, ha lehet egyáltalán. De attól, hogy valakiből kiveszik az emberi méltóság, még ember... vagy nem? mitől függ ez? Sok olyan ember van, akit inkább egyes állatfajokhoz lehetne hasonlítani, de az már az állatra vonatkoztatva lenne sértés...
Na most kértem egy kis segítséget: a wikipédia szerint
"Az ember (latinul: Homo) társadalmi lény; közösen végzett munka, a tagolt beszéd és gondolkodás jellemzi. Mindezek révén képes a világ megismerésére és átalakítására."
Na igen, de sok más állatfaj is társadalomban él, közösen végez munkát és gondolkodik, tagoltan beszélőt ugyan nem ismerek, de jelnyelvet remekül használnak többen, vagy ott van például a delfinek bonyolult nyelve vagy a méhek tánca. Az meg, hogy képesek vagyunk a világ átalakítására, nem biztos, hogy előnyös a világ szempontjából...
Mindenesetre én, ha az a kérdés, mi teszi az embert emberré, nem azon kezdek el gondolkodni, hogy mi különbözteti meg az állatoktól rendszertanilag vagy biológiailag. Valami mélyebb tartalmat keresek, emberséget, emberiességet. Szoktam azon is gondolkodni, hogy ezek között a szavak között mi a különbség? Még nem jöttem rá. Érzem a különbséget, érzem azt is, hogy mitől ember az ember, de most megállt a fogalmazási tudományom. Viszont találtam Nektek valamit, valakit, aki szerintem megfogalmazta, úgyhogy innentől át is adom a szót:
http://akv1.blogspot.com/2009/10/mitol-ember-az-ember.html

Robin Cook: Akár az Isten

Ezt a könyvet pár nap alatt kivégeztem, izgalmas volt és ebben a kategóriában könnyed, pont ezt vártam egy orvoskrimitől. Még egy Robin Cook vár rám az éjjeliszekrényen, aztán elég is lesz belőle egy időre.
Jobban tetszett, mint a múltkori Műhiba, nem annyira aprólékos, hogy úgy tűnjön, karakterszámra fizetik az írót, így elmaradnak a kis unalmas részletek. Azért volt egy kis csalódásom a végén, számítottam volna még egy újabb fordulatra, de elmaradt. De ne a végével kezdjük :)
A Bostoni Alapítványi Kórház életébe látunk bele: az orvosok munkájába, konfliktusaiba, a köztük létrejött barátságokba, kicsit a magánéletükbe is. A főszereplő, Cassandra és szívsebész férje, Thomas napjait, kapcsolatát ismerjük meg jobban nem nagyon boldogok. Kapcsolatuk válságban, Thomasnak több viszonya is van mellette, ezen kívül őt a karrierjével kapcsolatos problémák gyötrik, a szintén orvos Cassandrát pedig az egészsége és a házasságuk aggasztja.
Közben a kórházban rejtélyes halálesetek történnek, amit a patológián Cassi volt évfolyamtársa már egy ideje nyomoz, de nem jön rá az okokra és az összefüggésekre. Mert persze van összefüggés, és az olvasó a regény folyamán hol egyik, hol másik lehetőségre tippel. Az már biztos, hogy balesetnek, rosszullétnek álcázott gyilkosságokról van szó - mármint az olvasó számára, mert a regény szereplői számára az utolsó pillanatokban derül ki - de ki követi el őket, és miért? Olvasás közben nagyon sokféle variációt el tudtam képzelni, így, a vége ismeretében azonban úgy látszik, minden az egyetlen logikus végkifejlet felé vezetett. Ez az, amit kicsit sajnálok, jobban szerettem volna, ha meglepőbb megoldás születik, de még így is az utolsó pillanatig izgalomban tartott a regény. Még Cassandra élete is veszélybe kerül, nem is egyszer, lehet drukkolni, hogy ő azért ússza meg - de többet már nem árulok el, olvassátok.
Viszonylag régi regény, 1989-es kiadású. Mindig nagyon szeretem, mosolyogva olvasom ebből a korszakból a mára már viccesnek ható lefordított kifejezéseket: amikor a fénymásolatot fotókópiának fordítják, vagy a borderline személyiségzavart határesetnek. Érdekes így mögé nézni, és felismerni, mi lehetett az eredeti angol szó, de ez nem zavar olvasás közben, inkább ad egy kis plusz ízt a regénynek.

2012. május 25., péntek

Pillanat

Csongortól el kell olvadni.

Mind odaát voltunk Marika néninél, Regő a kis esti bolondozását, hancúrozását tölti, de én is átmentem vele, mert különben képtelenség ráadni a pizsamát. Péter hallotta, hogy ott vagyunk, ő is odajött. Csongor már lefektetve, én abban a hitben voltam, hogy el is alszik. A nagy hancúrtól nem hallottam, rendesen bömbölt már, mire átjöttem. Siettem hozzá - csak meglátott, és már halkabbra váltott. Kezembe fogtam az arcát, megsimogattam, és teljesen elcsendesedett. Megölelgettem, odaadtam a cumit, még hüppögött picit, aztán egy hatalmas sóhajjal teljesen megnyugodott és normálisra váltott a lélegzése. Elkapta az ujjamat, ahogy simogattam, és magához húzta a kezemet, úgy ölelte egy ideig. Aztán elengedte, helyette a homlokomra tette a kezét. Végül teljesen elengedett, és magához ölelte a rongyiját. Mindent elmond, és szavak se kellenek neki hozzá. Azt mondta, mehetsz anya, szeretlek, köszönöm, örülök neked. 

Én is örülök Neked, pici fiam, te vagy az én jutalombabám.

Berry Yogurt Shawl

Íme, elkészült az első kendőm:




Fonal: Drops Safran, türkiz színben, kellett öt gombóc és egy pici, összesen 270 gramm / körülbelül 860 méter.
Tű: (ilyet még sose jegyeztem meg, nem volt még olyan tűm, aminek neve lett volna). Mivel a kendő legnagyobb szélessége 186 centi lett a végére, és majdnem 400 szem volt a tűmön, valamikor a munka második felében váltottam: vettem egy 120 centis damilhosszúságú Addi Lace Turbo tűt, nagyon jó döntés volt!
Minta: Kutas-Keresztes Ágnes Berry Yogurt Shawl-jának tesztkötése L méretben. A névválasztás oka, hogy a kendő tele van bogyómintával: áfonyák és szamócák követik egymást a málnaszegélyig. Meg is bonyolítják az egyszeri kötögető dolgát, de végül nagyon szépek! Ja, és hogy miért joghurt? Szerintem azért, mert az a szín, amiből Ági eredetileg megkötötte, pontosan olyan, mint egy erdeigyümölcsös joghurt. Az enyém legfeljebb hupikék törpikék joghurtnak mehetne el :)
Öröm volt kötni, bár sokszor nehéz és kemény, viszont sosem unalmas. És külön öröm, hogy van egy ilyen kendőm, amilyen sose lett volna, ha nincs ez a teszt :)

2012. május 24., csütörtök

Méricske

Még szerdai adat: Csongor 7430 gramm és 67 centi, 320 gramm egy hónap alatt és öt centi két hónap alatt, most néztek percentilist is, picit átlag fölötti az öthónaposom. Érdekesen belesimul az átlagba a négy kiló fölött született babám, és az egyetlen gyerekem lesz, aki nem fog duplázni félévesen :) Megkérdeztem, meséltem a mozgását, mindent jól csinál, ügyes, okos és szép. Még szép :)
Regő 93 centi magas, már nem számít alacsonynak, épp egy picit az átlag alatti, de négy centit nőtt két és fél éves kora óta, ez megnyugtat, nem lesz alacsony a fiam. Mert azért egy férfi legyen magas. Na jó, szerintem így is 180 fölött lesz, szóval nem kell félteni őt se.

Egy másfajta centit is vágunk: erősen számlálunk vissza az iskola végéig. Fárasztó ez a május: rendezvények, sportnap - amit harmadszor halasztanak az időjárás miatt - aikido vizsga, várakozás a zeneiskolai eredményre, témazárók... Közben azt is érzékelem, hogy lazít kicsit a tanító néni. Most mindenfélébe belekóstolnak kicsit, ami már jövő évi tananyag: törtekbe, mértanba, de ebből már nincs számonkérés, nincsenek hosszú, többórás leckeírások. Okosan csinálják. Kimerült ilyenkor már gyerek és szülő egyaránt. És nem mondom, hogy a szülőnek a nyári szünet egy kifejezett pihenés, de mégiscsak szabadabb, kötetlenebb, mint az iskolaidő. Közben szervezem Marci nyarát, megy mindenfelé: mindkét testvéremhez, a szüleimhez, apával tengerpartra, hozzánk is jön Bence, és tervezünk egy csomó itthonról kiindulós programot, meg együtt is nyaralunk Ságváron... A végén ki fog derülni, hogy rövid lesz ez a nyár.

Randevú

Ezzel kezdem, mert friss az élmény, pedig vár még vagy három régebbi téma. Megvolt Csongor első randevúja, ráadásul rögtön négy nővel, na de legalább anyai kísérettel :)
Szóval a születése óta ez volt az első "csajos este" a barátnőimmel, előtte nagyjából havonta jöttünk össze, de a születése óta csak egy alkalom volt, azon se tudtam ott lenni. Most is már hosszú ideje szerveződött a dolog, babalátogatónak indult, aztán korábban nálunk folyton beteg volt valaki, hol ezért nem jött össze, hol azért, de mára végül is sikerült megszervezni.
Csongort vittem, mert teraszos étterembe terveztük a találkozót, ráadásul csak kávézni, üdítőzni akartunk, és Péternek épp elég itthon két fiú  - Marika néni is csajos kiruccanáson volt épp. Mi értünk oda először, szerencsére nálam volt a kamera, úgyhogy fényképezéssel ütöttem el az időt, amíg a többiek megjöttek. 



Aztán kávét rendeltünk, a többiek vigyáztak az alakjukra, de nekem kellett egy somlói is, meg sokgyümölcsös limonádé... Beszélgettünk. Érdekes, nem először van az, hogy jól elvagyok itthon a fenekemen és semmi kedvem kimozdulni, elindulni, pedig tudom, hogy jó lesz, és aztán tényleg olyan jó... Nagyon feldobtak a csajok. Persze beszélgettünk gyerekekről is, kikerülhetetlen téma, Ari kisfia is csak hét hónapos. Szöget ütött a fejembe, hogyan biztassam őt, úgy éreztem, elég nehéz neki, és emlékszem, Marcival én is pontosan így voltam. De azzal mégse biztathatom, hogy majd a harmadikkal könnyebb lesz, vagy hogy képzeljen oda még két visítozós nagyobbat Márk mellé, és rögtön rájön, milyen jó dolga van... Nem, neki most ezt így kell megélni, rájönni, mi a szép a jelenében. Na ezek csak az én utólagos morfondírozásaim, ott nem filozofáltunk mélyen. Aztán beszéltünk pasikról és munkákról is, meg közös ismerősökről, Csongor az elején aludt, aztán álomittasan ébredve csak nézett ki a fejéből kipirult arccal:

végül elcsábította a csajokat, kurjongatott, kivettem, Arinak a kezében is volt, Marcsi tologatta, tetszett nekik, hogy milyen nyugodt és persze milyen szép baba. Én meg fürödtem a büszkeségben :) Szóval a fiam négy csajt vett le a lábáról, plusz engem :) Aztán amikor kezdődött a szokásos esti nyűgösség, hazajöttünk, és végre volt egy olyan este, amikor nem sikerült felidegesednem. Köszönöm, csajok :)

2012. május 23., szerda

Gyűjtés a Szegedi Újszülött Életmentő Alapítvány javára

Szeretnénk elindítani a 2. Online gyűjtést a
Szegedi Koraszülött Mentő javára.
A tavalyi gyűjtéshez 18 blog és 2 magánszemély csatlakozott.
Az 1 hetes licitálás eredményeként
161.000Ft-ot
tudtunk átutalni az alapítvány számlájára.
A gyűjtés ideje:
2012. május 28. - június 1.

A gyűjtésre május 27. 18h-ig lehet jelentkezni.

A csatlakozási szándékot itt lehet jelezni e-mailben:
sulimonika@gmail.com 
A gyűjtésre felajánlhattok saját készítésű dolgokat, amikre a blogotokon, facebook oldalatokon lehet licitálni, a további részletekkel később jelentkezünk!

Az alapítvány oldalát ITT érhetitek el.

2012. május 22., kedd

Visszatalálunk egymáshoz?

Szerzőket nem írtam a poszt címébe, kicsit hosszú lett volna mind a négyüket odatenni :) A képen látható a négy pszichológus, mindegyiküktől egy-egy előadás található a kis könyvecskében. Be kell valljam, bár hasznos, okos írások, olvasni őket nem volt nagy élvezet, persze nem is szórakoztatási céllal íródtak, és fáradt anyák, akik csak lefekvés előtt az ágyban olvasnak, bizony elaludtak rajtuk nem egyszer. Azaz ne általánosítsunk: én aludtam el :)
Sorrendben Vekerdy írásával nyit a könyv, valószínűleg azért, mert ő lazán kapcsolódik a fő témához, ahhoz, hogy a kamaszkorban eltávolodó gyerek visszatér-e és hogyan a családjához, az értékeikhez. Ő ezt messziről, az első elszakadásoktól, a születéstől, a dackorszaktól közelíti meg. A szokásos, általam kedvelt stílusa, gyorsan ki is olvastam ezt a részt.
Bagdy Emőke írásait nem nagyon ismerem, néhány cikkét olvastam eddig. Elég kemény, kategorikus, kicsit talán ijesztő, azt érzem, ő aztán fel akar készíteni a kamaszkorra, le akarja szögezni, hogy senki ne lepődjön meg, ha kemény lesz. Kicsit mélyebben szakmázik is, mint a többiek, de jó, hasznos, érdekes írás. Aztán jön F. Várkonyi Zsuzsa, vele nem nagyon tudok mit kezdeni. Horoszkópot, ezotériát kever a témába, amivel úgy általában semmi bajom, csak ebben a témában nem értem. Nehezen is rágtam át magam rajta, visszalapozgatva, értelmezve, hogy mit is akar...?
A leginkább élvezhető számomra ebben a könyvben Ranschburg tanár úr írása volt. Humorral, közvetlenül, mintha hallanám a hangját, mintha ott ülnék az előadásán. És bár ő is elmondja, hogy a kamaszkor kemény és embert próbáló, de folyamatosan biztat, kikacsint az olvasóra: tudom, ismerem, én is átéltem, ne aggódj, te szülő ott a könyv másik oldalán.
A lényeg a lényeg, szeretni kell a kamaszokat, meg kamaszkoruk előtt nevelni, és akkor visszatalálnak, és már felnőtt fiaink, lányaink lesznek, akikre akkor is büszkék leszünk. Hát, állok a kamaszkor elébe, remélem, túléljük :)

Front

Volt ugye múltkor az a két-három erősen szeles, hideg nap. Akkor is zizik voltak kicsit a gyerekek, főleg Regő hisztis, Csongor meg éjjel nem tudott aludni. Nem számoltam az ébredéseit, arra emlékszem, hogy egyik éjjel kétszer másfél órát aludtam.
A mai front viszont rám is hat, úgy érzem, alapból is hisztis lennék. De erre rájön az, hogy Regő úgy pörög, olyan eleven, hogy le se lehetne csapni. Kivételesen nem aludt semmit délután: eleve nehezen tudtam lefektetni, aztán felkelt pisilni, és utána hiába kísérgettem vissza többször is, alvás már nem volt. Csongor is elszenderedett picit, de Regő őt is felverte. Nem használ a lelkiállapotomnak, hogy ma kimaradt a nyugis teázásom, a kis csendem. Meg az se, hogy háromszor mostam megint alsógatyát. 
Csongor viszont úgy hat, mint egy adag nyugtató. Nem tudom, milyen láthatatlan összeköttetés van anya és babája között, de egymás mellett feküdtünk, kicsit megdögönyöztem, ő hangosan kacagott, bennem pedig fizikailag érezhetően oldódott a feszültség. Receptre kéne őt felírni.

Elfogyott a fonalam a kendő utolsó öt sorában. Már tegnap is gondoltam rá, hogy talán rendelni kéne még egy gombolyaggal, de bíztam benne, hogy esetleg mégis elég lesz, aztán láttam, hogy ma már muszáj lesz utánrendelni. Szerencsére holnapután megjön, és ezzel aznap sikerül is befejezni. Jaj de jó lesz :) Imádom kötni, de határidős, és ez is egy kis nyomás bennem, meg hát várom is, kíváncsi vagyok rá, tűn is nagyon szépnek tűnik, jó lesz látni élőben.

Más azt hiszem, nem volt ma azon kívül, hogy leesett egyhavi csapadékmennyiség. Májusi eső aranyat ér ugyebár, kellett nagyon, az már csak hisztis frontos elégedetlenkedés lenne, ha azt mondanám, hogy esetleg egy kicsit jobb elosztásban is jöhetett volna, úgyhogy ezt nem is mondom :) És egy jó pont mára: az idei első újkrumpli :)

2012. május 20., vasárnap

Öthónapos


Tulajdonképpen úgy néz ki, ugyanabban a korban ugyanazt csinálják, úgyhogy nincs aggódnivalóm Csongor fejlődésével kapcsolatosan :) Mindig ezt csinálja velem: mondok valamit, hogy éppen mi miatt aggódom, és rögtön megcáfol. Például tegnap hasra fordult, és ma is, szóval ez már nem véletlen :) Hihetetlen erős, úgy tud rúgni, hogy szerintem biztos bűntudata van, hogy kitágította a hasamat, és vissza akarja taposni eredeti formájára :). Azt már írtam, hogy hasizomból felül, most már kézzel kapaszkodásból is majdnem, persze én még mindig nem szeretem, de nem is segítem, nem támasztom, csak annyit csináljon, amit a maga erejéből tud. Most már biztosan beindul a mozgása, Regő is így csinálta, öthónaposan kezdett forogni, és nyolchónaposan már ült, állt, mászott. Olyan hihetetlen, Csongorról, a pici babáról még nem tudom elképzelni, hogy valaha ezeket fogja csinálni.
Ő is jó alvó, mint Regő. Ha álmos, és megtaláljuk neki a megfelelő pózt és megfelelően kielégített állapotokat pocakját, pelenkáját stb. tekintve, akkor ügyesen elalszik. Lehet tudni abból, ahogy gyűrögeti az alvós pelusát és ahogy befordul oldalra, hogy na, most már aludni fog. Éjjel 3-4x ébred, de amikor ezek az erős szelek voltak, akkor nem tudtam megszámolni, csak azt tudom, hogy akkor kétszer másfél órát aludtam egy éjszaka.
Szerintem jól is eszik, de nem gömbölyödik tőle olyan feltűnően, még mindig azt gondolom, hogy nem fog súlyt duplázni félévesen, ja kérem, bő négy kilót nem is könnyű! Mostanában gyakrabban kér két mellből, ezzel elégedett vagyok, ezt tartom jónak. Egészen hihetetlen számomra, hogy egy hónap múlva kóstolgatni fog.
Változatlanul egy tündér, mosolygós, nevetős, barátságos, a tesóit is nagyon szereti, és jól tűri a nyúzást. Ma egyesével mentünk a hintához barátkozni vele, és mindenkire külön-külön hangosan nevetett, szóval zsebre vágja az egész családot. Szereti a fürdést, egy-két hete már a nagy kádban fürdetem hol egyedül, hol Regővel, mert a kicsiben, ha rugdalózott, beverte a fejét, úgyhogy a kiskád az első babás dolog, aminek lejárt az ideje. Szereti, ha énekelek neki, és ha a talpát puszilgatom, azt sose hagyom ki öltözésnél, fürdésnél.
Ő a világ legszebb gyereke, persze csak a korosztályos bajnokságban, és neki van a legkékebb szeme. Ő az én örömbabám, a kis ajándék :)

Itt tartok

Igazából egy picit már tovább, ezek tegnap délelőtti fényképek...




Csongor keresztelője

Hát ez is megvolt, lett egy kockás inges református kisfiam. Illetve kettő lett, mert egy már volt :)
A keresztelő háttértörténete napokkal ezelőtt kezdődik, ma délután jöttem rá, hogy mekkora adag feszültség volt bennem amiatt, hogy minden jól sikerüljön. Pedig nem rendeztünk nagy népünnepélyt, a szűk családunkhoz csak a keresztszülők csatlakoztak: a húgomék. De hogy a lakás rendesen nézzen ki, a gyerekek ne borítsák össze a második kitakarítástól a keresztelőig, mindenkinek legyen ruhája, legyen ennivaló meg süti, és tegnap a fő parám az volt, hogy mi lesz, ha Regő a templomi áhítatba kiabálja bele, hogy jön a pisi...! vagy Csongor rottyant bele ugyanebbe.
Az idegességemnek betett, hogy olyan finom epres-rebarbarás pitetortát terveztem, ami annyira nem sikerült, hogy katasztrófa... és nem a torta hibájából, hanem mert nincs piteformám, és a kapcsos tortaformából kifolyt, ráégett a sütőre, füstben úszott a lakás, gondolhatjátok... Az én drága uram szombat este hétkor, épp a zárás határán szerzett tortát egy cukrászdából, ráadásul isteni finom és gyönyörű két kis marcipánosat, és az egyik eper alakú, mert amit elrontottam, az is epres. Hát úgy kellett nekem ez, mint egy falat levegő :) Amúgy én nem is érzékeltem ám, hogy feszült vagyok, csak ma, amikor leeresztettem.
Szóval délelőtt 11-kor istentisztelet a szomszéd falu kis református templomában. A fiúk nagyon szépek voltak, mindhárman csinos kockás ingekben feszítettek. Regőről nem tudtuk, hogy meddig fogja bírni, egy ideig édesen ült az ölemben és magától összekulcsolta a kezét, mintha tudná :) Aztán elkezdte mondogatni, hogy menjünk haza :) aztán pisilnie kellett, de szerencsére szép halkan mondta, egy para kipipálva. Végül Péter kiment vele, aztán cseréltek Marcival.
Csongor nagyon ügyesen viselte a keresztelést, pont úgy, ahogy Regő két éve. Odafigyelt a nevére, Virág, a lelkész most is személyre szólóan beszélt a nevéről, a jelentéséről, a hozzá kapcsolódó igékről. Közben persze fel kellett venni Csongort, váltogatni, hogy hogy fogjuk, de nem sírt, nem hangoskodott, és a zenére nagyon figyelt. A fejére csorgó víz ellen sem tiltakozott, érdeklődve figyelt.

Az istentisztelet végeztével itthon fényképezkedtünk a kertben, szerettem volna a háromkirályfikról egyet, de Regőt képtelenség volt helyben maradásra bírni, úgyhogy négy királyfiról sikerült :)

Itt a keresztszülőkkel:

Ezt meg szeretem magunkról:

Aztán ebédeltünk, mindenki agyondicsérte a főztömet, ami nagyon jólesett a lelkemnek :) Jó hangulatban beszélgettünk, de sajnos Ágiék hamar elmentek. Csongor egy horgolt kézműves majmot kapott tőlük, ami még csörgő is, meg egy tuti tálkát, amiből nem borul ki semmi.
A kicsik ebéd után elaludtak, Marci eljátszott, és mi is elszundítottunk Péterrel. Olyan jólesett... Utána jöttem rá, hogy mennyire kilazultam, nem éreztem úgy, hogy mindenképpen kell valamit csinálnom, csak tollasoztunk Marcival, meg ültem a kertben a két, később már mindhárom fiam között, és jól éreztem magam. Fotóztam a virágokat meg a Napot a diófán keresztül, cseresznyét szedtünk, még olvastam is az újra elszundító Csongor mellett. Szép kis nap volt :)

2012. május 19., szombat

A tiszteletről

Napok óta mászkál bennem az e heti játéktéma, de nem jutottam sokkal előbbre. Olyan nehéz megfogalmazni, hogy mit is gondolok a tiszteletről...
Alapvetően azt gondolom, hogy a tisztelet nem alap. Egy kiérdemlendő dolog, tehát nem tisztelek valakit csupán a koráért, a rangjáért, a címéért. De közben nehéz ezt különválasztani, hiszen jó esetben aki bizonyos kort megért már, az tett valami olyat az eltelt években, amiért tisztelhetem, ugyanígy a betöltött posztokat is kiérdemelte valamivel az illető. Viszont ekkor nem pusztán a korért, címért stb. tisztelem, hanem a mögötte megbújó teljesítményért.
Gondolkodtam közben, hogy jó, de akkor mégis mi az, amit úgy általában az idősek iránt érzek, amitől nem szeretem az olyan írásokat, amik lesajnálóan szólnak az öreg nénikről, akik nem a fiatalok elvárásai szerint viselkednek velük szemben. Azt gondolom, amit érzek, az egyrészt egy alapvető udvariasság, ez az, amitől például előre köszönök nekik. Másrészt viszont valamiféle megelőlegezett tisztelet és empátia, belegondolva abba, hogy akik most hetvenévesek, azok is átéltek már egy világháborút és még egy csomó mindent, milyen életük volt, amitől mostanra sokan megkeseredettek, vagy például hogy ők is felneveltek egy vagy több gyereket, remélhetőleg jól...
Ott van például a két nagyapám, ideális példák idős emberekre, akik közül az egyiket tisztelem, a másikat meg nem. Egyikük sem él már. A Dédipapát ismeritek, ő a legendák hajóskapitány nagypapája. A másik nagypapám viszont nem volt egy jó ember, az a fajta, aki minket, unokáit nagyjából addig szeretett, ameddig aranyos kis szőke/barna buksijú tündérkék voltunk, de amikor a saját fejünkkel kezdtünk gondolkodni, akkor már nem voltunk elég jók. A családom iránti tapintatból itt most nem részletezném a dolgait, durva ember volt. És hiába, hogy ő is megjárta a második világháborút, és felnevelt három gyereket, mégse fogom tisztelni azért, mert a gyerekei életre szóló lelki sebeket hordoznak. Szóval így működik nálam az idősek tisztelete - mint egyébként mindenféle általánosítás: nincs olyan, hogy "idősek", mert mindegyik más, nincs általános parancs a tiszteletükre sem.
Nagyon tisztelem azonban azokat, akik beteg vagy speciális igényű gyerekeket nevelnek. Látom, mekkora erő, energia, küzdelem, mekkora mélyen átélt szeretet kell ehhez. Igen, az ember azt mondja, a gyerekeiért mindent, és ha nekem kéne, nyilván én is csinálnám - de így, hogy szerencsére nem érint, hát nem vagyok biztos benne, hogy bírnám. Tisztelem, becsülöm a szüleimet és nagyon hálás vagyok nekik, de nem azért, mert ott lebeg előttem a parancs, meg hogy hosszú életű legyek ezen a földön, hanem mert kemény anyagi és egyéb küzdelmek között neveltek fel három gyereket, és azt hiszem, nem is sikerültünk annyira rosszul, bár nekünk is legalább ennyire sikerülne! És sok konkrét embert tisztelek még, de nem tudnék csoportokat kiemelni.
Mégse lehet a témáról általánosítások nélkül írni... Nem tisztelek politikusokat, papokat, egyházi személyeket, pedagógusokat. De ez így persze nem igaz: a címüket nem tisztelem önmagában, az egyes embert mögötte már sok esetben. Szóval nehéz, nehezen megfogható dolog ez a tisztelet, nem egyszerű megszerezni, és viszonylag könnyű elveszíteni...

2012. május 18., péntek

Fáradt, büszke - avagy egy poszt fejlődéstörténete

Ez a bejegyzés legalább egy napja érik bennem. Tegnap ilyenkor még csak fáradt-büszke lett volna a címe. Aztán estére annyira fáradt lettem, hogy a büszkeség visszahúzódott valahova az agyam egyik hátsó rekeszébe. Mára viszont elég jól aludtunk, úgyhogy a fáradtság is odabújt mellé, és most akkor miről is akarok írni? :)
Szóval voltak ezek a frontos, erős szeles napok - remélem, helytálló a múlt idő használata. Csongort megviselte, nappal is rosszabbul aludt, de éjjel meg megszámlálhatatlanszor keltem hozzá. Két-három ilyen éjszaka után tegnap már igencsak tompa aggyal bámultam ki a fejemből. Hozzájött még a csütörtöki süteményötletem: süssünk croissant-t, de úgy, hogy a kelesztés és a hajtogatások közötti pihentetés alatt majd vasalok, és milyen jó lesz nekem, mert milyen hatékony leszek. Hát, így is lett, régóta nem termelődött ennyi sütemény és vasalt ruha egyszerre, de hogy én hogy éreztem magam utána, arról csak annyit mondanék, hogy lőjetek le, ha ez a kombináció még egyszer eszembe jut :)
És hogy miért is vagyok büszke rájuk? Regő a könnyebb: a szobatisztasága miatt. Olyan ügyes :) Most már negyedik vagy ötödik napja pelenka nélkül alszik délután, és eddig egy baleset sem volt. Féltem levenni, de egyszer olyan határozottan tiltakozott ellene - és nem hisztizett - hogy akkor vettem egy nagy levegőt és megpróbáltam. Előtte, utána pisil, és közben nem, és alszik két-három órát. 
Persze ez a fajta büszkeség is háttérbe szorult estére, amikorra három kakis alsógatyát mostam ki. Nem akarom, hogy a blogot innentől belengje a kakiszag, tehát nem ragozom agyon a témát, lényeg, hogy ez a része kevésbé megy. A kis balesetek, amikor szól és szaladunk, de mégse sikerül, az rendben, de van, amikor tudja, hogy mi történik, de elbújik valahova és úgy... Résen kell lenni. Azért haladunk, csak hát ez nem egy kellemes és szórakoztató fajta mosás, nem szeretem :) És azért büszke vagyok ám, csak néha fejben kell tartanom.

Marcival kapcsolatban nehezebb megfogalmazni. Még nagyon korai is, hiszen hol van még a kamaszkor és annak a vége, amikor tényleg meglátszik, milyen ember lett belőle. De mostanában, így kicsiben, azt érzem, egész normális kiskölyök is lett belőle, ami a lényeget illeti. És ez megdobogtatja anyai szívemet, úgy érzem, valamit jól csináltunk. Mert például olyasmiket mesél, hogy "az összes" osztálytársa milyen filmeket néz meg, de például nem olvasták a film alapjául szolgáló könyvet. Vagy hogy folyton arról beszélnek, hogy melyik lövöldözős játékban ki hány pontot ért el, azaz hány embert nyírt ki. Vagy mit, szerencsére nem értek ezekhez a játékokhoz. És hogy szerintem a felnőttek örülnek, ha a gyerekük egész nap a számítógép előtt ül? Nem? Akkor miért meséli X. hogy ő annyit gépezik, amennyit akar? És hasonlókat. Látható rosszallással, mintha gyökeret vert volna már benne az az értékrend, az a fontossági sorrend, amit szerettem volna elültetni benne. És ha megkérdezem, hogy zavar, hogy te ezekhez nem tudsz hozzászólni? - azt mondja, nem. Tanúja is voltam már ilyen beszélgetésnek, lazán elmesélte, hogy ő mivel játszik, és az miért jó. (Mostanában amúgy egy Ikariam nevű, ókori görög szigeteken játszódó ingyenes online stratégiai játékkal. Városokat épít, nyersanyagot termel ki, tudósokat képez és hadseregeket állít fel. Meg kosárlabdázik a miniclipen, mindezt naponta kétszer húsz percben.)
Mert az anyai szív ilyenkor azért aggódik is egy kicsit, hogy jaj, nem zártam ki a gyereket a közösségből? Hogy nem tud hozzászólni dolgokhoz? De tud, egy csomó mindenhez, és amihez nem tud, az nem zavarja, folytatja mással.
A másik ilyen, ami alapján a barátai "egy kicsit hülyék": hogy "cicis nőkön" nevetgélnek, és ő nem érti, mi ebben a vicces. Lehet, hogy csak nem elég érett hozzá, és majd eljön az a korszak, amikor ő is szégyellősen nevetgél ezeken a dolgokon, de szeretném azt hinni, hogy inkább arról van szó, hogy mindig válaszoltunk a kérdéseire, nincs cikis téma. Remélem, jól csináljuk. Olyan most, mintha egy kicsi beérett volna a gyümölcsből...

Csongorral pedig jó, hogy megvártam a posztolással a ma reggelt, mert tegnap még csak arra lettem volna büszke, hogy a tenyeremben tartom az arcát, beszívom a pihés kis haja illatát és elpityeredek... Szóval hogy milyen édes. De ma reggel először láttam, hogy végre hason fekve is nyúl valamiért, fog, játszik, ezt már nagyon vártam! Majd rákérdezek, de úgy látom, hogy a lába, has- és hátizmai nagyon erősek, de a karja kicsit talán le van maradva ezekhez képest. Tornázunk, masszírozgatom, nem tudom, kell-e ennél több. Elvégre fog, nyúl, játszik, de hason fekve inkább csak könyéken támaszkodik, még nem tenyéren. És nem is szeret hason lenni. Fordulni tud mindkét irányba, de nem gyakorolja, csak láttam már, hogy tudja. Regő is ilyentájt kezdte, aztán nagyon beindult. Viszont Csongor simán felül hasizomból, ezt egyik fiam se csinálta, én meg nem szeretem, mert az a fixa ideám, hogy a gerince még nem elég erős ahhoz, hogy üljön. Másrészt viszont, ha magától csinálja, akkor biztosan nem árt neki... jövő héten védőnő, megbeszélem vele ezeket.

2012. május 16., szerda

Reggeli gyerekszáj

Péter valamivel bosszantott viccesen, csipkelődtünk, én meg mentem utána és piszkáltam, csikiztem. Regő tiltakozott: ne, ne bántsd apát! Én erre rátettem egy lapáttal, de, mondom, megverem! Mire ő megint: ne bántsd apát! Kezdtem meghatódni, mondom neki, megvéded apát? Na gyere, védd meg...!
Erre elszalad, és visszafordulva kiabálja:
 - Én nem tudom, én kicsi vagyok! :)

Haláli aranyos volt :)

2012. május 15., kedd

A Nap - Május 15.

Tegnap értesültem csak erről a kezdeményezésről, de szerencsére nem csúsztam le róla, nagyon tetszik. Völgyi Attila fotós blogjából másolom, hogy miről is van szó:

"A cél és a résztvevők
Az Aday.org kezdeményezés mögött az Expressions of Humankind non-profit alapítvány, illetve nemzetközi cégek és kreatív ügynökségek állnak, de állításuk szerint non-profit céllal hívták életre a projektet, hogy együttes erővel és mindannyiunk részvételével dokumentálják és bemutassák a mindennapi életet. Céljuk, hogy világszerte mindenki megörökítse a 2012. május 15-ei napját, és feltöltse a projekt oldalára, ezzel egy különleges közös gyűjteményt létrehozva.
Mindenkit várnak, hogy csatlakozzon, kortól, nemtől, társadalmi helyzettől és fotózási tudástól függetlenül. Amatőröket és profikat egyaránt, függetlenül attól, hogy mivel fényképeznek, legyen az profi fényképezőgép, bármilyen DSLR, kompakt gép, mobiltelefon, webkamera, vagy akár mosógép. Ezt igyekszik hangsúlyozni a projekt hivatalos reklámfilmje is."

A többit nem másolom, olvassátok :) Nekem nagyon megtetszett, jó ötletnek tartom, és érdekes is, meg általában is bírom az ilyen közösségi megmozdulásokat, amikor lehet tudni, hogy bizonyos területen  - jelen esetben az egész világon - élő, vagy bizonyos csoportokhoz tartozó emberek egy időben ugyanazt csinálják. 
Én ezeket a fotókat töltöttem fel:
Virágzik a zsálya a kertünkben

Eső után

Szintén eső után :)

Regő mutatja az együtt épített házat

Csongor kicsit meglepetten, két plüssmajom között

Marci és Regő kiültek relaxálni sütivel, szörppel, könyvvel. Még csak nemrég állt el az eső és nincs meleg, de ők élvezik.

Regő ebédel, közben elbújik

Marci és Regő mandulát törnek
Olyan érdekes, tudtam, hogy ma nem megyünk sehova, ráadásul borús nap lesz, délelőtt még fogalmam sem volt, mi a csudát fogok én ma fotózni. És persze, nem is nagy dolgok vagy események ezek, de ezzel a szemmel nézve, hogy ma fel akarok valamit tölteni oda, mindig találtam témát. Érdekesen segít ez a megmozdulás abban is, hogy meglássuk az átlagos hétköznapban is a különlegeset.

Ki mit olvas?

Olvasó család lettünk szerencsére, ez engem nagy örömmel tölt el. Már amikor nem voltak gyerekeim, akkor is sokat olvastam arról, hogy mitől lesz olvasóvá a gyerek. Két nagyon fontos dolgot találtam: az egyik a mindennapos, rendszeres mesélés, a legjobb eleinte fejből, de persze könyvből is jó, én úgy szoktam, fejbőlmeséhez nem vagyok elég jó, de a gyerekek se nagyon kérték. A másik, hogy lássa a szüleit olvasni, lásson könyveket, legyenek elöl otthon, legyenek hozzáférhetők, és persze kapjon a korának megfelelő könyveket.
Marcinál ez bejött, és most már úgy néz ki, Regőnél is, persze azt nem tudjuk, hogy ő mikor fog-e majd magának olvasni, szeret-e majd, de a könyvet, a mesét nagyon szereti.
Marci választásai nagyon tetszenek, persze van köztük sok, amit én ajánlok. Találtam neki múltkor Ságváron könyveket azokból, amik régen a mieink voltak, így olvasta Michael Endétől a Momo-t, most pedig Lucy Maud Montgomerytől az Anne otthonra talál van soron. Ez utóbbira lehet mondani, hogy kicsit lányos, de igazából csak annyiban, hogy egy kislányról szól. Együtt láttuk a sorozatot, nagyon tetszett neki - ez azon ritka esetek egyike, amikor előbb találkozik egy regény filmváltozatával. És hát nemcsak a kislányról szól, vannak ott fiúk, meg egy egész osztálynyi gyerek, és nem éppen jókislányos csínytevésből is épp elég. De ezt hétvégén apánál felejtette, úgyhogy most elővette Lázár Ervintől a Négyszögletű kerek erdőt.
Regő a múltkor bevásárlásnál lecsapott egy Kisvakond kötetre. Nem voltam biztos benne, hogy megvesszük, de miután kétszer kiolvasta a kosárban ülve és ölelte, nem hagyhattam ott. Nem leporelló vagy képeskönyv, rendes, fűzött mesekönyv, persze rengeteg képpel. Egy mese egy kötet, sok autó, alkatrész, szerszám van benne, volt, amit Pétertől kellett megkérdeznem. Most minden este ez megy, utána második mesének egy Babar. Egész nagyos mesekönyvek már, csodálkoztam is, amikor először szépen végighallgatta, de ő akarta, és nagyon szereti. A Babar még Marci polcán volt, egy este hirtelen ötlettől vezérelve kaptam le, amikor épp semmi nem volt jó, és feltűnt, hogy jé, ez elefántos! És bejött.
Miután ezt a két könyvet elmeséltem, Marcinak a Gergő és a bűbájketrecből olvasok fel néhány szakaszt. Négy kötet van meg neki a sorozatból, az első kettőt már meséltük egyszer, aztán önállóan is elolvasta, hozzávette a második kettőt, most meg megint kérte esti mesének. Én is szeretem, titokzatos, fordulatos, szórakoztató, és nagyon különleges világa van.
Péter falja a könyveket, és gyakran nem egyet egyszerre, úgyhogy nehezen tudom követni, de legutóbb Herman Wouktól a Dicsőséget és a Reményt láttam a kezében. Ezeket én is olvastam, tulajdonképpen Izrael állam kialakulásáról szólnak abszolút történelmi hűséggel, de mégis regénybe ágyazva.
És hogy mit olvasok én? Azt nem részletezem, mert úgyis írok mindegyik könyvemről egyesével. De most épp egy gyereknevelési könyvecskét olvasok, pici, ezzel pár nap alatt végzek. Aztán van az éjjeliszekrényemen két Robin Cook, két Örkény-dráma, egy Sütő András és egy riportkönyv. Majd mesélek róluk sorban!

Ti mit olvastok, mit meséltek a gyerekeknek?

Ihlet

Van veszekedés, hangzavar, sikítozás. Van felfordulás, rendetlenség, disznóól a gyerekszobában. Minden eltűnik, nem csoda, van hova eltűnnie... Persze főleg a papucs tűnik el (halljátok a hangsúlyt: papuucs...!) meg a radír, meg mindig az, ami kell.
Van este elcsendesedés, anya lerogy, vacsorát tálal, pihenésre vágyik meg csöndre. Pisilni keeell...! Nagyon ügyes, ezért nem haragszunk, ennek örülünk, szóljon ilyenkor is! Vacsorától felpattanás, futás, pisiltetés. Gyerek ágyba vissza, anya vacsorához. Két falat. Anyaaa...! Na mi van megint? Csak akartam zoknit venni - a már lefektetett gyerek a pelenkázó tetején ül, annak a fiókjában vannak a zoknijai. Segítek neki felvenni egy párat, aztán vinném az ágyba újra. Nem akarok aludniii...! De hát Regőkém, már lefeküdtél, este van, késő van, alszunk... Csak akartam apának megmutatni! Na jó, legyen, olyan aranyosan mondja... Kimegyünk, megmutatjuk apának a zoknit, elbúcsúzunk újra. Még vizet kér. Legyen. Aztán tényleg elcsendesednek.

Anya befejezi a vacsorát, eszik az együtt sütött citromtortából is. Aztán leül a gép elé, beszélget a barátokkal, és várja az ihletet. Cikket kéne írni... Nem jut eszembe semmi.
Aztán Csongor felébred, bemegyek, nyugtatom, ő meg elkapja az ujjam, és meghatódom... Kijövök, és megírom ezt.  Ihletadók a gyermekeim.

2012. május 13., vasárnap

Na ez a térdszakrendelés

Beismerem, hogy tévedésben voltam, és azt hittem, hogy az, ahova a kórházba beutaltak, hogy megvizsgálják a térdemet, az egy térdszakrendelés. Félrevezető lehetett, hogy ez a neve, így az ember óhatatlanul is arra számít, hogy ha belép a "térdszakrendelés" feliratú ajtón, akkor jól megvizsgálják a térdét.
Valójában két nappal ezelőttig azt is hittem, hogy ez történt velem. Aztán pénteken elmentem egy természetgyógyász-sportorvoshoz, és rájöttem, hogy ez igen, ez térdszakrendelés.
Miután meghallgatott, kikérdezett, először aprólékosan, finoman kézzel, ujjheggyel végigtapogatta mindkét térdemet, és olyan kis hibákat, roppanásokat vett észre, amiket addig én sem. Aztán nagyobb mozdulatokkal tekergette, hajlítgattam óvatosan mozgatta, közben figyelt rám, az arcomra, hogy hogy reagálok, és arra is, hogy mit mondok. Közben diktálta az eltéréseket a kollégájának, aki a felesége.
Összehasonlításképp megnézte más ízületeimet, ujjaimat, könyökömet, és mondta, hogy egyébként jó stabilak. Aztán ultrahanggal alaposan megnézegette mindkét térdet elöl-hátul, nekem is mutatta a monitoron, hogy mit lát. A teljes vizsgálat félóra hosszú volt. Ez hiányzik a kórházi rendelésből... és tudom, hogy ezért nem az a szerencsétlen orvos a hibás, aki ott rendel nyolctól tízig, aztán megy műteni, ügyelni és ki tudja még, hova. Honnan lenne neki félórája egy emberre... Bár így lehetne.
Végül mindenféle apróbb eltérés derült ki, a jobb térdemben valahol van egy két milliméteres repedés, a jobban kevesebb, a balban több folyadékfelhalmozódás, és az ok: a térdkalácsok nincsenek középen. Láttam is az ultrahangképen, látszik az ízületi árok - ha jól emlékszem, így hívták - és mindkét térdkalács kicsit kitér belőle oldalra, a jobb kevésbé, a bal jobban, az is a fájdalmasabb. Ezek aztán mindig vissza akarnak térni a helyükre, de ezzel a mozgással folyton nyírják, tördelik az alattuk lévő porcot, ez a probléma.
Kaptam egy másik porcerősítőt - persze, lehetne mondani, hogy őt meg egy másik gyógyszergyár támogatja, azért ezt a terméket ajánlja. Lehet, de ez harmadába került. Amúgy meg mutatta, hogy ők teszteltek hatféle recept nélkül kapható porcerősítőt, és ezt ajánlja nekem. Majdnem három hónapos kúra lesz, ezen kívül kenjem árnikakrémmel és csináljak rá mézpakolást. Ez utóbbi egészen feldobott, tiszta luxus lesz mézzel kenegetni a térdemet! :)
Szóval persze, ez nem ingyen van. De a szolgáltatás minősége pontosan annyival jobb is, mint a kórházban - sajnos. Szívből kívánom, hogy az a pénz, amit mindannyian befizetünk az egészségügybe, ilyen szolgáltatásokat eredményezzen ott is.

Veiszer Alinda: Záróra

Még tavalyelőtt, amikor Péter pár napot külföldön volt és én addig titokban, rohamléptekben kötöttem a pulcsiját, láttam pár részt Veiszer Alinda Záróra című műsorából. Azóta is sajnálom, hogy nem többet, meg hogy ritkán tudok olyan későig fennmaradni. Amikor megjelent a műsorból harminc riport kötetbe szerkesztve, tudtam, hogy nekem ez kell - mostanra sikerült beszerezni.
Nagyon szeretem, ahogy Alinda kérdez. Annyira érdeklődő, emellett látszik, hogy nagyon felkészült a riportalanyból és a szakterületéből, pedig ezek sokszor olyan témák, amikhez az átlag riporter nem ért. Írja is, hogy rengeteget tanult ezekből a beszélgetésekből. Bátran belekérdez azonban a beszélgetőpartnere magánéletébe is, de soha nem tolakodó. Az ember érdekli, nyilván ami miatt érdekli, az valamilyen teljesítmény, szakmai minőség, nagyrabecsültség, de maga az ember nem csak ezekből áll, és Alinda kíváncsi a munka mögött rejlő egyéniségre is: a véleményeire, hozzáállására bizonyos témákhoz, az aktuális eseményekre az életében, vagy éppen korábbi történetekre. 
Felkészültsége, intelligenciája ellenére nem tartja rangján vagy képességein alulinak - magyarán: cikinek - azt se, hogy olyasmiket kérdezzen meg, amit az egyszerű, mondjuk az atomfizikában vagy az agykutatásban csekélyebb ismeretekkel rendelkező olvasó vagy néző kérdezne. Többször volt olyan érzésem olvasás közben, hogy igen, én is ezt kérdeztem volna. 
Nagyon tetszik, hogy mindig az okokra kíváncsi, gyakori az egyszerű "miért?" kérdés az interjúkban. Ezzel kapcsolatban is úgy éreztem, hogy az őszinte érdeklődés jön Alindából, és a kérdés maga nyilván nem egy kimunkált, körmönfont riporteri lelemény, ilyet is fel lehet tenni, sőt, és mennyivel közelebb kerül tőle a nézőhöz, az olvasóhoz!
A könyv előszavában kulisszatitkokat is elárul, mint például, hogy aki ide eljött, az vállalta, hogy nincs vágás és nincs olyan kérdés, amire nem válaszol. Persze cserébe nem is nagyon volt olyan, amit értelme lett volna visszautasítani. Harminc beszélgetést válogattak össze ebbe a könyvbe, vannak közötte olyan alanyok, akiknek itt hallottam először a nevét, de vannak mindenki által ismert nevek is, mint például Vitray Tamás, Melocco Miklós vagy Rófusz Ferenc. Jó sokáig tartott kiolvasnom, vaskos, belemélyedős, érdekes könyv. És hogy mi a legjobb benne? Azok a mondatok, amik több interjúalany szájából is elhangzottak, és szerintem egy riporter felé a legnagyobb dicséretet jelentik. Ilyesmik, hogy nahát, ezt így még nem is gondoltam végig. Vagy hogy milyen érdekes, hogy pont ezt kérdezi, mert... Azt jelentik ezek, hogy igazi együttgondolkodás alakult ki a stúdióban, ami a könyvet olvasva is tökéletesen érzékelhető.

2012. május 12., szombat

Time Management

Ezen a héten a hét gondolata, vagyis inkább kérdése az, hogy van-e valamilyen trükkünk az idő kezelésére. Hogy ne folyjon ki a kezünk közül, hogy a miénk legyen, és gazdálkodjunk vele. 
Az én time management technikám a multitasking. (Háhá, ezt a mondatot mindenképpen le akartam írni, olyan szép magyaros és abszolút rám jellemző. - ez irónia volt!)
Szóval azt akartam mondani, hogy mindig egyszerre csinálom a dolgokat, és kihasználom a perceket. Amíg magától sül a hús, a köret már kész, és a teavíznek még van pár perce a felforrásig, addig kötök egy fél sort a kendőmbe. Vagy például naponta többször melegítek bögrében teát, az alkalmanként két perc, a délutáni, kávé helyetti fekete teám hat. Meglepően sokat lehet mosogatni két perc alatt, vagy befújkálni tisztítószerrel a tűzhelyet, összedobni egy szendvicset a gyereknek, ilyesmi.
De hogy ne csak a konyhában maradjunk, nálam nagyon ritkák az üresjáratok. Nincs pl. olyan, hogy leülök és elolvasok egy újságcikket, mert közben kötök. Tévénézés közben is kötök vagy vasalok. Akkor nézek csak és kizárólag filmet, ha az urammal ez az esti romantikus programunk egy pohár bor kíséretében.
Egy másik időnyerő, szervező módszer az öt perces takarítás. Már említettem pont a múlt heti játékban, hogy így könnyebb, mert nincs az az érzésem, hogy valami óriási melóba vágtam bele, plusz változatos is. Felhúzom a telefon időzítőjét öt percre, és belekezdek valamibe az egyik helyiségben. Ha csörög, újraindítom és egy másikban folytatom. Persze a végén a porszívózást, felmosást már egy húzásra csinálom, az úgy egyszerűbb.
Hosszabb távon mindent beleírok vagy a telefonomba, vagy a naptáramba, ideális esetben mindkettőbe. Anyósomnak pedig már külön naptára van arra, hogy írjuk bele, hogy mi szülők mikor hova megyünk, és igényeljük-e az ő segítségét, és ha igen, hány gyerekre, vagy csak arra, hogy ő addig itthon legyen. Akármilyen távoli is egy időpont, amit ma megtudok, felírom. 
Időnyerő tényező még a menütervezés, ha el nem felejtem. Elvileg keddre álltam be, de ma szombat van, és még nem tudom a jövő heti menüt, úgyhogy most olyasmiket lenne praktikus terveznem, amihez a legtöbb dolog van itthon. De ha sikerül megterveznem, akkor már azzal is sok időt nyertem, hogy a következő héten elmarad a jaj mit főzzek lamentálás, másrészt azzal, hogy minden van itthon, előkészíthetek dolgokat előző nap. 
A multitasking hátránya, hogy akkor se nagyon tudok csak egyvalamivel foglalkozni, ha a gyerekeimmel vagyok. Persze van olyan, hogy játszunk, és akkor csak játszunk, ez megy. De mondjuk a kertbe nem tudok úgy kimenni velük, hogy ők játszanak, én meg csak nézem őket. Valamit biztos kiszúrok, amit meg kell csinálni, és ők majd közben játszanak mellettem :) Viszont az nem zavar, ha megszakítanak munka közben, és időnként ellenőriznem kell őket, vagy meglökni a hintát, visszaállítani a kerekeire a teherautót vagy megpuszilni egy beütött térdet.

2012. május 11., péntek

Haladunk

Tegnap kiültettem a hortenziát. Nem véglegesen, mert féltem a téltől, de átültettem virágfölddel egy nagyobb dézsába, a saját táptalaját meghagytam, a dézsának pedig ástam egy gödröt, az alját beterítettük kaviccsal, és így ültettem ki. A dézsa és a gödör szélei közötti hézagot is visszatöltöttem földdel. Így körbe van véve a gyökere, hűti a föld, de mégis be lehet majd hozni telelni. Aztán ha jól bírja nálunk az életet, akkor jövőre kint is maradhat. Le is fotóztam végre!


Hogy ez megvolt, ástunk egy kicsit a homokozó helyén (a többes szám Marcit takarja) de nem nagyon halad, nehéz munka, és mindig meleg van hozzá. Aztán pihenésképpen nekiláttam bozótot irtani: van egy ágyás, ami korábban azt hiszem, fűszerágyás volt, de nagyon elburjánzott, túlnőtte a kereteit, és ráadásul ha megépül a teraszunk, akkor el fogja zárni a közlekedési útvonalat a terasztól a kert egyik oldala felé. Zsályát, citromfüvet ismertem fel benne, de ezek vannak máshol is a kertben, úgyhogy nem sajnáltam őket, pedig általában semmit nem szeretek kiirtani. Szállt a por, a száraz levél, nőtt a levágott kupac, talán elmond valamit a pihenés ezen formájáról, hogy a sövénynyíró olló körülbelül akkora, mint a fél karom. Persze ezzel se végeztem.
Csongor ezt művelte közben igen vagány-formán, láblógatva:


Sütkéreztette a talpát. De csak azt! :) Marci meg az ásásban még segített, aztán Regővel hol itt, hol ott tűntek fel, füleltem, hogy ha bárhonnan sikítozást hallok, akkor jó, akkor megvannak :) Aztán Marci ide is beállt egy kicsit metszeni egy normál méretű metszőollóval.
Ma egy kis körülnézésen kívül sokat nem műveltünk. Megállapítottam, hogy egész fejlett méretű kis zöld eprek teremnek a bokrokon, illetve hogy azért mégis lesz egy kevés cseresznye, nem sok, de arra elég, hogy megegyük. Idebenn pedig a kendőmmel haladtam:

A kép nem adja igazán vissza, de nekem nagyon tetszik. Sose gondoltam volna, hogy tudok ilyen szépet :) nem szerénytelenségből mondom, hogy hű de most ez mennyire szép, hanem mert olyan jó látni, ahogy fejlődik a kezem között, sokkal látványosabban, mint mondjuk egy pulóver. Sorról sorra nő, és már nem tudom fotózáshoz rendesen kisimítani, mert lecsúszik a tűről. Pedig ennél még sokkal nagyobb lesz! 
Aztán idebenn még ez is virágzik:

Neki komoly története van, ez egy nagykorú növény, sőt, 21 éves. 1991-ben a nagypapám egyik testvérének a temetésén voltunk a romániai (azért nem Erdélyt írok, mert Bánát) rokonoknál. Ott láttam egy tornácon körbefutva virágozni a növényem anyukáját, nagyon tetszett, és kértem belőle egy hajtást. 12 évesen, az első saját szobanövényem volt. Itthon elültettem, és évekig locsoltam a kis háromleveles hajtást, ami nem csinált semmit, de élt. Pár év után kinövesztett egy hosszú szárat, aztán sorban a leveleket, és újabb pár év után kezdett virágozni. Most már tekintélyes méretű, jól beindult :)
Regő meg közben a szobatisztasággal haladgat, bepisilés nincs, bekakilás előfordul, jobb lenne fordítva :) De így is nagyon ügyes, és majd ez is elmúlik. És ma először együtt fürdött a két kicsi a nagy kádban :)