2013. október 31., csütörtök

A smaragd románca - titkos MKAL kendőteszt

MKAL, jaj de rég szerettem volna, ha ez a betűszó szerepel egy bejegyzésemben, rég akartam már ilyet kötni. Pláne tesztben, ez már a játékok netovábbja. MKAL azt jelenti, hogy mystery knit-along, titkos közös kötés. Ilyenkor nem látunk fotót a kész munkadarabról, és a mintát csak részletekben kapjuk meg, menet közben alakul, hogy milyen is lesz. Most július van, ez a bejegyzés csak valamikor októberben fog megjelenni, szóval én egyelőre jövő időben írom, hogy majd szeptemberben lesz egy ilyen játék, és most zajlik a minta tesztkötése. Mivel ravelryn nem nyithatok neki projektoldalt, nem tehetek fel képeket és nem jegyzetelhetem a haladást, ahogy szoktam - nehogy meglássák azok, akik nem tesztben, hanem élesben akarnak majd játszani - gondoltam, itt írom piszkozatban, aztán majd ha lement az egész, akkor közzéteszem.

Június 26. Elkezdtem a kendőt, gyönyörű, vibráló, magában színátmenetes smaragdszínű Barka Esti mese fonalból, Nina festette nekem. Gondban voltam a kötéspróbával, az Esti mesét eddig mindig vastagabb tűvel kötöttem, de most csak hármassal jött ki szépre, úgyhogy azzal álltam neki. Van egy A minta, aztán egy B, amit nekem háromszor kell ismételnem, mert a legnagyobb méretet kötöm. Az első B mintáig meglepően haladós, még aznap el is jutottam odáig.

Június 28. A kendő kétféle színből lesz, ezt lehetett tudni előre, a test egy szín és a szegély egy másik. Ma megjött a szegélyhez rendelt fonalam, de nem vagyok elégedett vele. Szintén Esti meséből a Mágus színt választottam, de meglepett, hogy ez pontosan ugyanaz, mint az Ottocapi fonal Padlizsán színe, amiből már kötöttem, és most inkább valami újat akartam kipróbálni. Ez még önmagában nem lett volna baj, de ez a smaragd alapszín annyira izgalmas, hogy nem ér fel hozzá ez a szegélyszín, tehát nyakamba vettem az internetet, és kerestem mást. 

Július 1. A játékban az is jó, hogy ahányan vagyunk a tesztelős csoportban, mind megvárjuk, amíg mindenki elkészül egy-egy résszel, és csak utána mutogatunk fotókat. Most jött el az első fázisfotó ideje, az A és a B minták után:


Valamiért nem sikerült színhelyes fotót készítenem a teljes kendőről, de az alsó képen látszik a smaragd! Csavartas, csipkés minta, szerintem nagyon mozgalmas és látványos. Egyúttal megkaptuk a minta második részét is, nincs megállás :) Ja, és közben megtaláltam az ideális fonalat a szegélyhez. Ez is lila, de nem padlizsán, világosabb és magában átmenetes, méltó párja a smaragdnak. Természetesen Ninánál találtam :)

Július 8. (na jó, már 9-e hajnal volt pár perce :) ) elkészültem a C minta második ismétlésével. Jó nagy már a kendő, már 400 szem feletti, és még van D és E minta is, és csak aztán jön a szegély :)

Már nem tudom kisimítani a tűn, ezért csak így részletekben fotózom :)

Július 11. Tegnap késő este, a D minta 11. sorában elfogyott az első motring fonal :) Ez három gombóc Esti mesének felel meg. Tudom, hogy nagyon hosszúak a sorok, és a D minta hátralevő 11 sora, aztán az E minta 10 sora sok fonalat fog falni, de azért ezt biztató jelnek veszem arra nézve, hogy marad még ilyen szép zöldem.

Július 16. A hétvégét Ancsáéknál töltöttük, egyáltalán nem kötöttem, és bár nagyon igyekeztem még előtte legalább a D mintát befejezni, az utolsó sor már kifogott rajtam, egyszerűen belealudtam. Kivárta a hétvégét, és tegnap este elkezdtem az E-t. Ma pedig megkaptuk a szegélymintát, alig várom, hogy elkezdhessem!

Július 24. Hát, nem írtam fel, úgyhogy nem tudom pontosan megmondani, mikor lett kész az E és kezdtem el a szegélyt, bár a facebook csoportból visszakereshetném. Mindenesetre már túl vagyok az utolsó csavarásokon, a sorok hosszához képest meglepően gyorsan haladok, és már csak három sor és a leláncolás van vissza!
Az E minta után:


És egy kép, ami tegnap készült, a mintából nem sok látszik rajta, de imádom, a fotót is meg a színkombinációt is. A virágot Regőtől kaptam :)

A kész kendő:



Ruhámat-frizurámat stb. nem ér nézni, családi medencézés után fotóztunk :)




Amint a képeken is látszik, hatalmas a kendő (ja, még le is kéne mérnem...) imádom, gyönyörű, puha, meleg, beburkolózós, feldobnak a színei, rendszeresen hordom és nagyon szeretem. Nagyon jó választás volt :)
Lemon Thyme (minta: Kutas-Keresztes Ági)
Fonalak: Emerald Rain (Barka Fecske / Esti mese, kézzel festve by Nina Ninocska) 185 g / 625 m a testhez és Sweet Damson (Daytime Sport szintén Nina által festve, 135 g / 417 m a szegélyhez.

2013. október 24., csütörtök

Marci

Tíz és fél éves, és főállású kiskamasz. A végletek embere, hol simulékony és kedves, hol annyira vidám, hogy csak úgy pörög, de egy pillanat alatt képes mélységes kétségbeesésbe zuhanni, és úgy sír, mint egy kisbaba. Általában nagyon büszke vagyok rá, és azt hiszem, minden rendben, aztán időnként derült égből villámcsapásként hatalmasat csalódok.
Sokkal jobban kell figyelnem rá, hogy kész van-e az összes leckéje és bepakolt-e mindent a táskájába, mert ilyen kis hanyagságok miatt hozott már egyest. Pedig azt hittem, négy év munkája most beérik, és ügyes, önálló ötödikes nagyfiam lesz, akinek ezek már nem okoznak gondot. És persze ügyes és önálló, mert egyedül buszozik a városba, most már nemcsak zeneiskolába, hanem kézilabdára is, és eddig még mindent megoldott. Csak egy kicsit szétszórt... (azt hiszem, láttunk már ilyet olyan huszonéve...)
A memóriája nagyon jó, könnyen tanul olyan tantárgyakat, amiket csak meg kell jegyezni, de a logikus gondolkodás nem az erőssége. A mindennapi életben sem, amikor valamit végig kellene gondolni, a végére járnni, de például a matematikában sem. A múltkor kifejezetten megijedtem, hogy ötödikben nem érti az osztás alapjait, és ez minden évben előjött, mióta tanulták. Újra és újra azt hittem, sok gyakorlással helyrehoztuk, már ért mindent, aztán amikor megint ráépülő tananyag jön, megint azt látom, hogy nem tudja. Tervezem elvinni egy matektanárhoz, szerintem kis segítséggel könnyen ráérezne.
Nagyon ügyesen zenél, én nem értek hozzá, de jó hallgatni, és szerepel is iskolai ünnepségen, falusi ünnepségen. Kedden klarinétozott az október 23-i ünnepen délelőtt az iskola, délelőtt az egész falu, sőt távolabbról érkezett vendégek előtt is.
Általában megy a veszekedés itthon a rendrakáson, a kamaszos "mit hol dobtam el" viselkedésmódon. Sokszor eldurran az agyam estére, mire mindent ezredszer mondok el, és olyankor nehéz arra koncentrálni, hogy máskor meg milyen ügyes. Mert például a múlt hétvégén megjött a fánk, és Marci az egész délelőttöt azzal töltötte, hogy segített Péternek betárolni, igazán keményen dolgozott. Máskor diót szedett, levelet söpört.
A kedvenc időtöltése, mióta újrakezdődött a tanév, a a barátaival való időtöltés. Bicikliznek, tekeregnek a falu körül, bunkereket építenek és fedeznek fel. Ezzel összefüggésben tegnap fordult elő először, hogy indultunk kirándulni, és ő azt mondta, inkább itthon maradna, mert ha velünk jön, akkor nem tud találkozni a barátaival. Ez is eljött... Megengedtük neki, azzal a feltétellel, hogy maga után rendet rak, mielőtt elmegy, és az összegereblyézett levelet a fa alól elszállítja a tűzrakóhelyhez. És ha nem vagyunk itthon, Marika néni a főnök. Kicsit néha aggódtam a délután folyamán, de mire hazaértünk, már ő is itthon volt, pontosan hazaért fél hétre, ahogy mondta, a levelek elszállítva, a dolgai rendben. Ilyenkor meg azt érzem, talán beérik a gyümölcs...

Regő

Két hónappal múlt négyéves, és rajzol! De még hogy, én csak bámulok. Nekem ez az első, Marci soha nem rajzolt - és most nem a gyerekek hasonlítgatásáról van szó, sosem gondoltam azt, hogy egyformán ügyesnek kell lenniük mindenben, semmi gondom nem volt azzal, hogy Marci nem rajzolt. Ezzel együtt olyan jó, hogy Regő felkel, és kitalál, lerajzolja, nekem rajzolja le, vagy épp apának vagy a mamának, hozza büszkén, és tesszük a hűtőre. Akárhogy is, egy álmom valósult meg azzal, hogy végre gyerekrajzok díszítik a hűtőszekrényemet - és már el se férnek. Tájképeket rajzol, állatokat - tevét, elefántot, zebrát, lovat - szivárványt, egyszer rajzolt egy fürdőkádat, egyszer meg Csongort és saját magát is lerajzolta, ahogy az ágyukban fekszenek, ez az első emberábrázolása - kerek fej, nagy pocak, pálcika kezek-lábak. Van, hogy szép színeset rajzol, van, hogy kiválaszt egy színt és mindent azzal, legjobban a filctollat szereti.
Ez az egyik legszebb rajza szerintem:


Ma reggel meg tengert rajzolt, a tengerből fák nőttek ki ágakkal, a fán odú, az odúban lakik egy mókus :) Ilyenek vannak a kis fejében.

Ezen kívül a duploépítésben alakult ki még nagy fantáziája, ötletes tornyokat, lépcsőket, csúszdákat, bonyolult épületeket épít kerítésekkel, fákkal. Meg versenyautókat, szállítójárműveket, állatkertet, kutyaházat, de nem ám valami kulipintyót, hanem valódi kutyapalotát, fel- és lejáratokkal, etetőhellyel, kerttel és mindennel, ami csak egy duplokutyának kellhet. Most épp egy ilyen épül itt mellettem a padlón, nagyon élvezem figyelni :)

Csongor

22 hónapos, nem tudom, mekkora, majd megmérjük. Megtanult motorozni pár napja, már csak a sebességen kell kicsit javítania - aztán majd győzzem utolérni :) Imádja az autókat és mindenféle járművet, szerintem ő az a kisfiú, aki háromévesen már kívülről fogja fújni az autómárkákat. De odavan a munkagépekért, traktorokért, kukásautóért, buszokért is. Játszani is ezekkel szeret a legjobban, azonkívül labdával, lufival, ráülős autóval (ex-bébitaxi), kockákból épít, próbál a duplóból is. Szeret képeskönyvet nézegetni, és most már azt is szereti, ha én mesélek neki. Sokszor játszik párnákkal, takarókkal, megágyaz magának, lefekszik, mondja, hogy tente, eljátssza, hogy alszik vagy pihen. Vagy épp elevenében van és ugrál a párnán, birkózik vele, gyűri.
Egyre jobban beszél, most már ritka a halandzsa és kifejezetten sok az értelmes beszéd, szó, rövid mondat. A leghosszabb mondata az volt, hogy "Mama, ég a lámpa!" de ragoz is, igyekszik mindent megérteni, és annál még sokkal többet megért.
Szereti, ha énekelek neki, de nem mindegy, hogy mit. Ezzel szoktam pelenkázás közben nyugalomra bírni, és ha épp akkor nem tetsző dalt választok, heves fejrázás következik, meg menekülés az öltöztetés, pelenkázás elől, és muszáj valami szimpatikusabbat keresnem a repertoáromból. Ő is énekel már, számomra legalábbis felismerhetően: a Hinta-palintát, az A part alatt címűt, a Lóg a lábát. A második sorukig még nem jutott el... :)

Apránként alakul a szobatisztasághoz vezető út: már szól, hogy "kakis", olyan is volt, hogy "pisis", és tegnap reggel pizsamában mászott a vécére, hogy ő pisil. Gyorsan levetkőztettem, gőzöm sincs, hogy tényleg került-e valami a vécébe, de nem is ez a lényeg.
Az étvágya nem nagy, keveset eszik, de sokfélét, Regőhöz képest mindig csodálkozom rajta. Szereti a zöldséget, a gyümölcsöt, a boltban nem a kekszet veszi le a polcról, hanem a banánt. Azért persze a kekszet sem veti meg. Kifejezetten szereti a leveseket, a borsóleves-mákos tészta ebéd után visszaadja a tésztás tányért, és mutat a leveses fazék felé, hogy "ebéd".
Szopizik még az alvásokhoz biztosan, plusz néhányszor, csak hogy egzakt számokat mondjak. A cumi is megvan, most már kordában tartva: alváshoz jár, vagy ha baleset történik és nagy a sírás, vagy amikor a délelőtt-délután végén már nagyon fáradt. De cumival a szájban nem játszik, nem megyünk így utcára, autóban is csak alváshoz kapja már. Igyekszem úgy kezelni, ahogy az ujjszopós nagyobbik fiaim kezelték az ujjukat.
Van dac is, hiszti is, sajnos sokszor úgy fejezi ki a dühét, hogy letérdel, és a földbe ütögeti a fejét, vagy ha rám mérges, akkor nekem jön, és a combomnak üti. Remélem, ez elmúlik nála... Nem nehezen kezelhető egyébként, vagy csak én veszem már könnyedebben a harmadik dackorszakot? Biztosan lesz még ilyenebb is kétéves kor után.
Az alvása nem rossz, van egy-egy átaludt éjszaka, egy-egy egyébredéses, most  a legutóbbiak épp nehezebbek voltak, gondolom, a betegség miatt. De látszik, hogy tartunk a felnőttbarát alvás felé. Amióta pedig megkezdődött az iskola, és ha van hajnali visszaalvás, az is legfeljebb fél hétig tart, azóta hosszabb a délutáni alvása, van, hogy három óra is. Most is ezt használom ki épp :)
Fenntartom, hogy ő az én jutalombabám, és így, hogy lassan kinő a babakorból, ez már szerintem így is marad :)

2013. október 21., hétfő

Sukoró messze van

(Ez nem terepfutás, ezért írom ide. Alapvetően az volt a célom a terepfutós bloggal, hogy oda írom majd az összes terepedzést, mert az mind élmény, meg a versenyeket. Ide meg azt, ami úgy általában a futásban nagy eredmény, vagy egy-egy aszfaltversenyt, vagy ami egyben családi kirándulás is. Ha ez így zagyva lesz, akkor majd meglátom, mi lesz :) )

Tegnap elfutottam Úrhidáról Sukoróra. 28.19 km - ezt így pontosan csak utólag tudtam meg, úgy indultam neki, hogy bő 25 km lesz, odaérve meg 27-nek tippeltem. Az előzmény az, hogy engem olyan fából faragtak, hogy ha készülök valamilyen versenyre, eseményre, mérföldkőre, azt muszáj előtte versenyen kívül is teljesítenem, hogy ezzel csökkentsem az izgalmi faktort: tudjam, hogy meg tudom csinálni. Most a Balaton Maraton félmaratoni távjára készülök, úgyhogy addig terveztem - és még tervezek is - futni pár félmaratoni távot, vagy kicsit többet. Már rajzoltam egy útvonalat Abára, de annak egy része ismeretlen, be kellett volna járnunk először autóval vagy biciklivel, és az most nem fért bele. Péter ötlete volt, hogy fussak el Pákozdra, az kb. 25 km, és végig ismerős az útvonal. Kinéztem a pákozdi emlékművet, másodlagos célnak ott volt még a Gémeskút étterem, tudtam, melyik a pont, ahol el kell döntenem, hogy az egyikre vagy a másikra futok be. Megpakoltam a futós övemet vízzel, mandulás szelettel, gyümölcszselével, csokival, szőlőcukorral, sajnos sós dolog nem volt nálam, így előtte jól megsózott gyerekadag rántott húst és sült krumplit ettem, és reménykedtem, hogy nem futok ki a sótartalékból, illetve tudtam, hogy át fogok futni Fehérváron, és szinte bárhol vehetek majd egy zacskó ropit.
Délután kettőkor indultam, hát az eleje szenvedős volt. Mosolyogtam magamon, mert elvitt a rutin: kezdetnek lefutottam a szokásos bemelegítő körömet, ami 1420 m, pedig ez nem volt beleszámolva, és nem is volt szükséges, hiszen bőven ráértem volna az útvonal során bemelegedni, de sebaj.
Nagyon meleg volt, szidtam is eleget. Sok-sok vizet ittam, az utóbbi hosszabb utaimon sosem fogyott ennyi. Amíg ittam, sétáltam is pár lépést mindig. A hosszú ujjú technikai felsőm volt rajtam, és a láthatósági mellényem, öt-hat kilométernél már nagyon éreztem, hogy ez sok lesz, úgyhogy a pentelei erdőnél a kerékpárútra kiérve le is vettem a mellényt, és az öv köré gyűrtem. A sapkával is bajlódtam: úgy gondoltam, szükség lesz rá a nap és a szél miatt, de amikor égett alatta az arcom, azt gondoltam, leveszem egy kicsit, megszellőztetem a fejem - akkor a frissen mosott hajamat fújta mindenfelé a szél, képtelen volt megállni a fülem mögött, plusz rögtön éreztem is, hogy forrón süti a nap a fejemet. Sapka vissza, valamit valamiért...
Megváltás volt beérni Fehérvárra, a hosszúnak tűnő országút melletti futásról járdákra váltani. Tök jó érzés, olyan nagy dolognak tűnik így visszamenőleg, hogy átszeltem Fehérvárt keresztben... :) Jó volt benne, hogy a városi utcák rövidebb szakaszok, jól lehet érzékelni, hogy milyen messze eljutottam már. De azért, ha egyszer maratont szerveznék Fehérvárra, nem pont ezen az útvonalon vinne, az is biztos :) Volt némi lakótelep, Spar háta mögött, aztán kertesházas övezet, aztán négysávos, aztán vasúti híd alatt át, aztán megint lakótelep, vasútállomás, aztán kellemes lakótelepes sétálós, sok család volt kint játszótereken, görkorizni tanították a gyerekeket és hasonlók.
Már egy ideje nézegettem, hol tudnék majd kulacsot tölteni, mert lassan el fog fogyni a vizem. Szerencsére sok kocsma, kisbolt és hasonló nyitva volt, végül az Erzsébet utcai Viniczai cukrászdába tértem be, ahol szívesen és ingyen kaptam vizet, hálás vagyok nekik érte. Irány tovább, kerültem a kórházat, és végül kiértem a Budai útra. Innentől aztán kerékpárúton és járdán, később országút szélén már csak egyenesen kell futni Pákozdig.
Itt, a Budaira kiérve számolgattam, hogy hány kilométerre is lehetek, itt futottam pont 100 perce, ha tartom a kitűzött tempót, akkor 14 kilométernél kéne tartanom. Ezt csak utólag, otthon tudtam megnézni, egészen pontosan számoltam akkor! Szóval félútig tartottam a nagyjából hétperces kilométereket. 
A Budai út jó hosszú, sok idő és három-négy kilométer kellett hozzá, hogy kiérjek a városból. Ekkor jöttem rá újra, hogy az én terepem a terep :) nem is vettem észre, hogy frusztrál a város, csak azt, hogy mennyire megkönnyebbültem, hogy felszabadult a lelkem, amikor kitágult a tér, dombokat és őszi színeket láttam magam körül, és közeledtem a Velencei-hegységhez. Kell már nekem az az új telefon, annyit tudtam volna fényképezni... A legkellemesebb, legkönnyebb szakasz jött el Kisfalud és Pákozd között, már 19 kilométer után, emelkedőn, magam is meglepődtem, milyen könnyedén futok. Kerékpárúton, gyönyörű hegyek és erdők felé, már nem olyan melegben, mögöttem a lassan óaranyba váltó fényű Nappal... 
Még valahol Fehérváron eldöntöttem, hogy nem az emlékműhöz, hanem a másodlagos célponthoz, a Gémeskút étteremhez megyek. Ugyanis ha odaérek az emlékműhöz, akkor mi van...? Se egy mosdó, se egy vécé, bár a látogatóközpontban van, de ki tudja, október vége felé közeledve, vasárnap naplementekor nyitva lesz-e... Ennivalót venni pedig biztos nem lehet. Az étteremben meg megmosakodhatok, és ihatok egy hideg sört, sőt akár ehetek egy tartalmas levest. Onnantól az egyik, ami éltetett, az volt, hogy milyen leves legyen :)
Szóval Pákozdon teljesen keresztül kellett futni, autós emlékeimből nem is rémlett pontosan, hogy milyen messze is van az emlékműhöz vezető bekötőút, ahol ugye akkor én nem kanyarodom be. A bicikliút sajnos Pákozd után lekanyarodik az országútról, nem merek vele menni, mert szerintem nem arra megy tovább, amerre nekem kell, úgyhogy az út további részét útpadkán teszem meg. A dombok még mindig gyönyörűek, már látom Sukoró házait, és lassan már kezdem azt gondolni, hogy azért jöhetne az az étterem... Kinézek egy épületet Sukoró szélén, de az nem az, itt majdnem elsírom magam, hogy hol van már....? Kicsit csüggeszt, hogy hát ez nem is Pákozdon van! Furcsa, mert tudtam, hogy már az emlékműhöz is túl kell menni a falun, és azt is, hogy az étterem a bekötőút után van, és mégis nehezemre esett látni, hogy még ez sem az és ez sem az.
És akkor dudálva elhúzott mellettem a Sukoróra vezető úton a családom :) Új erőt adtak, hát még, hogy megálltak Sukoró első fájánál, és mutatták, hogy merre menjek, le az országútról. Péter szerint még két-három kilométer az étterem. Innen már tényleg a jóakarat is bevisz, futok a sukorói járdán, és tudom, hogy mindjárt ott vagyok. Végtelenül fáradt vagyok, de mégis, annyira fejben dől el minden... Azt érzem, hogy ha kéne, ha kiderülne, hogy az éttermet hirtelen arrébb építették két kilométerrel, én elfutnék odáig is. Menne. Szenvednék, de ha eddig eljöttem, hát elmennék addig is. 
De szerencsére nem kell :) Ott van végre az étterem, a fiúk a parkolóban várnak, Regő elémszalad és én megérkezem... Boldogan és Péter szerint ibolyaillatúan. Hát, biztos... :) Mindenképpen ennem-innom kell valamit, majdnem négy kulacs vizem elfogyott, a magammal vitt energiatartalékokból csak egy szem szőlőcukor, egy kocka csoki, egy gyümölcszselé. Megmosdom, Csongorral bemegyünk az étterembe, Péter és Regő a játszótérre, és hát végül úgy sikerül, hogy a sör mellé komplett vacsorát rendelek. Sietősen megesszük, és hazafelé csak azon csodálkozom, milyen marha messze van Sukoró Úrhidától, még autópályán is.

Bujkáló betegség

Bujkált valami mindkét kisebbikben pár napja, Csongorról azt gondoltam, egy-két nap hőemelkedéssel, náthával át is vészelte, Regőről meg, hogy csak taknyos. Aztán este megijedtünk, Regő beverte a fejét, guggolásból állt fel, és a nyitott ajtó élébe ütötte a feje búbját. Utána jól volt, fürdött, meséltem neki, megnézte az esti videóit, semmi gond nem volt vele. Csongor altatásából jöttem ki arra, hogy rá nem jellemző módon a feje búbjáig takaróba bújva fekszik az ágyon, először azt hittem, hogy játszik, még mintha nevetett is volna, amikor kezdtem kibontani, de utólag visszagondolva már lehet, hogy az is nyafogás volt. Hívtam, hogy rakjuk el a kockákat, de azt mondta, nem, fáradt, aludni szeretne. Ez már gyanús volt, de gondoltam, elfáradt, sokat dolgoztak, mozogtak kinn a jó levegőn, hát akartam is vinni aludni, de előtte orrot fújni. Már az orrfújás gondolatára elsírta magát, panaszkodott, hogy fáj a feje - ezt napközben is többször mondta, akkor is, amikor teljesen elevennek, egészségesnek tűnt. Azért hősiesen kifújta, majd kérte a vitaminjait, és ahogy az első bekapta, öklendezni kezdett, és visszajött a vitamin, meg némi vacsora. Itt ijedtünk meg - a fej beütése, fejfájás és hányás együtt riasztó kombináció. Nagyon sírt is, hogy fáj a feje. Átöltöztettem, mosdattam, leültem vele az ölemben, betakargattam, lázat mértem - nem volt - alvós pelust kért meg egy kis vizet, és elaludt ott az ölemben. De ahogy felálltam volna vele, hogy beviszem, felébredt, sírt megint és ahogy letettem az ágyba, kibukott megint egy picike adag belőle. Kihoztam újra, megint leültem vele, Péter meg az internetet bújta agyrázkódás témában. Megvártam, míg mélyen elalszik, aztán lefektettem, akkor már nem volt semmi gond, szépen aludt. Megbeszéltük, hogy figyeljük éjszaka, ha még lesz valami, megyünk az ügyeletre, ha nem, akkor reggel orvos.
Megvártam az éjfélt, addig Csongor is fel szokott ébredni egyszer. Fel is ébredt, visszaaltattam, de Regő is megébredt rá, és kérte, hogy hadd jöjjön át hozzánk, hát átvittem és velünk aludt. Nyugodtan, mélyen aludt, semmi gond nem volt vele éjszaka.
Csongor viszont a mostanában szokásossal ellentétben vagy négyszer felébredt, és mindig nehezen aludt vissza. Ő is náthás még, gondoltam, ezért. Reggel aztán majdnem rosszul lettem, ahogy megláttam, hatalmas, vörös és meleg kiütések borították az egész testét, arcát, hátát, lábát, mindent. Először csak az arcát láttam, és azt hittem, csípés - Regő is ilyennel kelt előző reggel, de neki tényleg csak az arcán volt, és estére el is múlt. Aztán megláttam Csongort, és tudtam, hogy mindkettejüket látni kell az orvosnak.
Nos, a diagnózis: Regőnek valószínűleg pont véletlen volt, hogy épp a fejét is beütötte, influenzaszerű vírusfertőzése van, amivel járhat hányás, hasmenés is. Piros a torka, a szeme, köptetőt kap, torokfertőtlenítőt, ha kell, lázcsillapítót. Lehet, hogy volt egy picike agyrázkódása, de az a valószínűbb, hogy fejfájást, hányást, mindent a vírus okozott.
Csongor még csúnyább lett, mire az orvoshoz értünk, meg még utána itthon is. Jellemző, hogy Regőért aggódtam jobban, és Csongor a betegebb... Neki bakteriális fertőzés, az okozza a kiütést is. Kikérdezett a doktornő arról is, hogy nem találkozhattak-evalami allergénnel, de nem tudtam felidézni semmit, úgyhogyezt nagyjából kizártuk, és mondta is, hogy milyen baktérium okoz ilyet. Szóval neki antibiotikum, köptető, Fenistil csepp, kalcium. Az őszi szünetet meg meghosszabítottuk egy héttel.

2013. október 18., péntek

Lufi

Ezúton szeretném kifejezni mélységes hálámat annak a titkos, B. Viola nevű blogolvasómnak, aki ma reggelre postán eljuttatott hozzánk négy darab lufit László Regőnek címezve. Szavakkal el nem mondható, hogy milyen örömet okozott vele a gyerekeimnek :)

Természetesen nekem is, de engem azért el is gondolkoztatott. Egyrészt arról, hogy mit gondolhatnak az emberek, milyen anyja van ennek a szegény kisfiúnak, hogy hetek alatt nem képes pár lufit beszerezni. Hát, szégyellem is magam rendesen.

Másrészt meg arról, hogy bár részletekben és magam sem vettem észre, de kiírtam a címünket egy nyilvános blogba... úgyhogy minden köszönetem mellett ezt most szépen kiszerkesztem.

A lufikat meg még egyszer nagyon köszönöm :)

2013. október 15., kedd

Szegény Regő

Szóval volt ez a verseny most vasárnap. Szegény Regőkének igazából szívás volt az a nap, kezdve a korán keléssel. Úgy ébresztettük, igazából nem is nagyon akartam ébreszteni, csak öltöztetni és félálomban betenni a kocsiba, hadd szundikáljon tovább. De persze annyira felébredt azért, hogy közölje, hogy éhes, viszont rendes reggelire már nem volt időnk - gyorsan kapott egy túró rudit meg egy pohár tejet, aztán indulás.
Az odafelé utat még egész jól bírták Csongorral, a cél előtt nem sokkal megálltunk egy benzinkútnál vécére menni. Utána elkezdte mondogatni az autóban, hogy ő szeretne lufit - azt már ugye régebben ígérünk neki, csak sose találunk - meg szállítóautót. Tudom is, hogy honnan vette: amikor legutóbb Budapesten jártunk - majd azt is posztolom - útközben szintén benzinkútnál láttak Csongorral mindenféle szuper játék járművet, és akkor okosan megbeszéltük, hogy most nem veszünk, de a benzinkútról megint beugrott neki. Beszélgettünk a játékokról, megint megbeszéltük, hogy most nem veszünk, de azért egész nap emlegette.
Odaérve rögtön kaptak rendesen is enni, megnéztük a sportcsarnokot meg a rajt helyét, szedett nekem virágot, még a mikrofonba is kiabálta, hogy egy, kettő, három, anya rajt! de élesben már nem akart mikrofonba kiabálni :)
Akart viszont velem futni egy kicsit, be is vittem magammal a rajtba, de aztán Péter kivitte, nehogy eltapossák a mögöttem indulók. Odaszólt nekem, hogy várjam meg a rajtot, induljak a végén és úgy fussak Regővel, de nem értettem az alapzajtól, mindez már a visszaszámlálás közben történt, szóval végül nem értettem meg, mit akar mondani, én elfutottam, Regőke meg sírt, szegénykém :( Pedig ha értem, megvártam volna...
Utána azért jól elvoltak, megnézték a pécsváradi várat meg a Dombay-tavat, Regő látott mókusokat is. A célban mosolyogva, kiabálva, hajrázva vártak :) Viszont be is akart futni velem, jött is, kézenfogva, aztán meg utánam, de sajnos képtelen voltam megvárni, meg úgy láttam, Péter is fut vele, tehát vigyáz rá, nekem be kellett futnom a célba, vitt a lendület... Szegénykém megint elsírta magát. Ahogy átléptem a célt, rögtön fordultam is vissza hozzájuk, de már nem láttam őket, valaki azt mondta, megkerülik a sportcsarnokot. Vissza a sportcsarnokhoz, ott kerítés van, nem tudják megkerülni - tehát megint visszafutottam, végre megtaláltam őket, akkor már haragudott rám Regő, de azért nem volt nehéz kiengesztelni, és harmadszorra végül átfuthatott velem a célvonalon.
Jött is velem, amíg zuhanyoztam, addig egy nagyon kedves szervező vigyázott rá. Regő szépen bemutatkozott, kapott érte egy zacskó mandulát, így aztán arra mentem vissza, hogy mandulát majszolva ül egy nagy széken. Aztán jött velem ebédelni, ott is ette a mandulát, amikor megunta, visszavitte és szaladgált a sportcsarnokban. Péter közben az alvó Csongorral az autóban ült, visszamentünk hozzájuk, addigra felébredt, és együtt bementünk az eredményhirdetésre. Regőnek ehhez már nem igazán volt kedve, játékboltot akart nézni, de azért jött, szerencsére nem volt hosszú a hirdetés. Utána mentem vele "játékboltot" nézni, kiderült, hogy amit ő látott, az egy virágbolt, csak van a kirakatában pár mackó meg süni dekorációnak. Azért be akart menni, de persze zárva volt vasárnap délután. Tovább akart sétálni: egy pizzéria, egy masszázsszalon, egyikben sincs játék.. Visszamentünk az autóhoz, apja segítette beülni, én nem is hallottam, Péter mondta később, hogy milyen szomorúan mondta, hogy akkor nem lesz se lufi, se szállítóautó...
Megálltunk a zengővárkonyi szelídgesztenyésnél és Rockenbauer Pál sírjánál, itt mászhatott fára, láttunk gombát meg gesztenyét, sőt traktort is, ezeknek azért örült :)





Innen már egyenesen hazajöttünk, Regő eleinte nagyon pörgött az autóban, meg Csongort piszkálta, aztán végül elaludt, és majdnem hazáig aludt is. De amikor felébredt, akkor rögtön a lufit meg a szállítóautót gyászolta... Végül úgy döntöttünk, megállunk az Auchannál, és kap lufit :) Ki is szálltak Péterrel, én maradtam Csongorral, vártunk-vártunk, aztán egyszer csak jöttek, boldog vigyorral, szállítóautóval (értsd: autószállító) meg ráadásnak egy repülővel, mert lufit nem találtak :) Mi nem szoktunk csak úgy, különösebb alkalom nélkül játékot venni a gyerekeknek, csak olyan apróságot, mint a lufi, de Regőt már igazán úgy sajnáltuk, és olyan jó volt látni, ahogy örül... Néha kell ilyen is, és ő most komoly áldozatokat hozott azért, hogy az anyja futhasson. Még tegnap este is elmondta utána, hogy anya, ilyen butaságot nem szabad csinálni, hogy elfutsz! :( Itthon viszont boldogan játszott az autójával és a repülőjével, és mindenkinek - óvónéninek, szülőknek, boltos néninek - elújságolta, hogy neki van ám otthon szállítóautója meg repülője! Már csak lufit kellene találni :)

2013. október 12., szombat

Blue Orange

Ez a kendő is már rég kész... szeptember elején készült el, augusztus folyamán volt a közös kötése, amire jelentkeztem, aztán megbántam... Már eleve úgy voltam, hogy pont az eredeti színösszeállítása nem tetszett, nem indított arra, hogy én is elkészítsem. Kék és narancssárga kendő, innen a neve, Cipő emlékére tervezte Piro. Aztán láttam elkészült darabokat egyszínű vagy színátmenetes fonalból, ezek megihlettek, Andinak volt két gombóc felesleges szép pasztellszínű bambuszfonala, amit megvettem tőle, de mondta, hogy ő is megköti egyszínű lilából, hát végül jelentkeztem én is. Szerettem volna egy igazi, anyagában és színében is hűvös, nagy nyári kendőt, és ha nem bénázom annyit, kész is lett volna. 
Kezdetek

Életkép körömlakkal és futóskönyvvel :)

Valamiért minden csipkerészt elrontottam és bontanom kellett, volt, amelyiket nem is egyszer. Pedig jó a leírás, és kötöttem már ennél bonyolultabb csipkét is. Az elsőt megkötöttem és lebontottam többször, aztőán elegem lett az egészből, félretettem és mást csináltam, amíg újra megjön hozzá az ihletem. Persze ezzel lassan kicsúsztam a közös kötés határidejéből, de egyszerűen nem volt hozzá idegzetem. Aztán megjött a kedv, újra elővettem, összeállt a csipke, jött egy sima rész, a következő csipkénél megint bénáztam, és így tovább. De végül annyira belehúztam, hogy ha nem jön közbe a dobogókői terepfutás, még talán készen is lettem volna augusztus 31-re, így azt hiszem, szeptember 3. lett belőle.





A végeredmény azért nem lett rossz :) Pont olyan, amilyet szerettem volna, nagy, kellemesen hűvös tapintású, halvány pasztellszínű, szinte mindenhez felvehető. Csak kár, hogy ősszel már nem igazán tudom hordani - de legalább megvan a jövő nyári kendőm :)

Osztálytalálkozóm volt

Tizenöt éve érettségiztem, bizony :) Még jó, hogy egyelőre nem szégyellem a koromat, úgyhogy most mindenki számolhat, és adjatok hozzá egyet, mert ötéves gimibe jártam, így majdnem tizenkilenc évesen érettségiztem, pedig az egyik legfiatalabb voltam az osztályban, naszóval 34 éves vagyok, bár szerintem ezzel most keveseket leptem meg (főleg, mivel a szülinapomon is megírtam :D) De a téma nem is az én szülinapom, hanem hogy milyen érdekes volt számomra, hogy most, a 15 éves találkozón, 34-35 évesen jött el az, hogy a sok kisgyerekes miatt kora délutánra szerveztük magát a találkozót, és koraira a vacsorát is. Én már az első, ötéves találkozóról is hazaszaladtam akkor még Siófokra Marcit fürdetni, altatni, majd vissza a vacsora további részére. A tízévesen azt meséltem, hogy nagyon szeretnénk már azt a következő gyereket, a vágyban többekkel osztoztam, volt, aki a másodikat, volt, aki az elsőt szerette volna úgy, mint én. A fiúk meg még közelében sem jártak a családalapításnak, sokan a párkeresésnek sem. 
Most már bezzeg! Volt négy kismamának, egyikük az elsőt várta, a többiek a másodikat. Az öt éve vágyott gyerekek mindenkinél megérkeztek, aki akkoriban emlegette, nálunk Regő a találkozó után nem sokkal jelezte érkezését, hiszen az pont öt éve, szeptemberben volt, ő meg már négy múlt. És dupláztunk is Csongorral.
Rajtam kívül azt hiszem, két háromgyerekes van, de egy vagy két gyereke szinte mindenkinek van már, a fiúk is abszolút bele tudtak folyni a családokról szóló társalgásba. Öt évvel ezelőtthöz képest most sokkal inkább erről folyt a szó, mint a munkáról, a szórakozásról meg az utazásokról. De azért az is érdekes volt számomra, hogy a még gyermektelen lányok közül többen mondták, hogy párjuk van, és ők maguk tolják a családalapítást, nem a férjek. Ezek szerint ez egy tényleg létező, számomra új jelenség.
Na, ennyit a statisztikáról, amúgy pedig nagyon jól éreztük magunkat. Harmincötből azt hiszem, huszonegyen jöttünk össze, ketten külföldön élnek, sokan kacsingatnak kifelé, az osztályfőnökünk is. Összességében szerencsére boldog, elégedett felnőttekkel találkoztam, jó volt látni, hogy ők lettek azokból a valahai diákokból. És közben senki nem változott semmit, jó, itt-ott pár ősz hajszál, pár pocak (kismama- és sör- egyaránt) de mégis, az arcok, az egyéniségek ugyanazok. Pillanatok alatt foglaltuk el a régi helyeinket az osztályban, mintha tegnap keltünk volna fel a padból. Ugyanúgy hallgattuk Eke tanárnőt, aki szintén nem változott semmit, bár bejárta a pedagógusi ranglétra minden zegét-zugát, és ahová tanárként el lehet jutni, oda ő nagyjából eljutott. Előkerült pár régi kép, és megállapítottuk, hogy na jó, azért talán mégiscsak változtunk :)
Azt hittem, a fél hármas kezdéstől az ötórai vacsoráig nagyon hosszú lesz az idő, de hihetetlen gyorsan elrepült. Átmentünk az étterembe, ami ugyan csalódás volt, furcsa kiszolgálással, kicsi adagokkal, szűk választási lehetőséggel, de a beszélgetés folytatásában ez nem zavart meg. Kiderült, hogy viszonylag sokan lakunk Fehérvár körül, velük jó lenne közelebbi kapcsolatot is tartani! Aztán hét óra felé lassan szedelődzködni kezdett a társaság nagyja, én is nyolcra ígértem magam haza. Merthogy két óra körül leléptem, és Csongor most először töltött ilyen hosszú időt nélkülem, de remekül ment, és amikor hazaértem, megvacsorázva, fürödve, pizsamában vártak a gyerekek :)
Még azt hozzá kell tennem, hogy a találkozó előtti nap nem is tudom, milyen régóta plázáztunk Andi barátnőmmel (nem azzal, akihez Dunakeszire szoktunk látogatni, ez az Andi úrhidai) és a kisebbik lányával meg Csongorral, és két promod ruhát is vettem én, magamnak, sőt egy lelógós nagy bizsu fülbevalót is! Jaj de jó volt :) Meg a találkozó is, öt év múlva, veletek, ugyanitt! (Csak másik éttermet válasszunk :) )

2013. október 10., csütörtök

Győri állatkert

Hát ezt majdnem nem írtam meg, körülbelül szeptember első hétvégéjén jártunk Győrben, jó egy hónapja, pedig be akarok számolni róla, mert a győri állatkert jó! Ez még Regő születésnapi kirándulása lett volna, csakhogy a születésnapján nem volt jó idő, úgyhogy egy kicsit eltoltuk, és az első kellemes, napsütéses szeptemberi hétvégén vágtunk bele.
Győr nincs nagyon messze, annyira mégis, hogy három örökmozgó fiúval jó, ha az ember meg tud állni útközben is - mi a kisigmándi szélerőműpark egyik szervízútjára kanyarodtunk le, és kicsit kicsodálkoztuk magunkat, volt min:

Innen már nagyjából kibírtuk Győrig, és egész könnyen megtaláltuk az állatkertet is. A kapun belépve közös fotót készítettek rólunk, amit kifelé jövet meg is vettünk, de sajnos csak papírképen lehet hozzájutni, pedig olyan ritka, hogy mind az öten rajta legyünk egy fotón, megmutatnám itt is :)
Magáról az állatkertről az volt a nagyon szimpatikus benyomásunk Péterrel, hogy okosan csinálják. Nem akarnak hatalmasak lenni, óriási attrakciókkal vonzani a közönséget, helyette inkább barátságos, de nem kicsi állatkertet alakítottak ki sok különleges állattal, amilyet máshol nem láttunk. Van például marabu, fekete jaguár - először nem is hittem a szememnek, nem is tudtam, hogy ilyen létezik, azt hittem, párduc. Van fehér tigris, kígyászdaru, sokféle madár és majom, és persze megtalálhatók a már megszokottnak mondható állatkerti állatok, az oroszlán, a zsiráf, a zebra. Van állatsimogató és egy hatalmas vadasparki rész őzekkel, dámvadakkal. 
Itt van például a barátságos víziló:

Azt hiszem, ezen látszanak valamennyire mind a négyen, majmokat néznek:
Ja nem, Regő nem látszik.

Egy nagy kifutóban együtt vannak a teknősők és a gyűrűsfarkú makik, előbbieket lehet simogatni, utóbbiakat csak etetni:

Marci zsiráfot etet:

Három fiam rejtőszínekben, háttal:

Vadaspark és állatsimogató, Csongor nagyon bátor volt, a Regővel látható vemhes szamár pedig hatalmas, csak a feje volt körülbelül akkora, mint a gyerek!



A fehér tigris fenségesen szunyókál:

Ez már az állatkerti séta vége felé volt, itt elég sokat időztünk, a tigrissel szemben van a jaguárok kifutója, egy foltos és egy fekete példány él együtt, a két kifutó között pedig törpevidrák pancsolnak. A majmok sincsenek messze a nagymacskáktól, és talán a vacsoraidő közeledhetett, mert a jaguárok is, a tigris is felélénkült, egy majom pedig felmászott a nyárfa csúcsára, és ott valami nagyon messze hangzó, átható visító hangot adott ki, amivel még jobban hergelte őket. A jaguárok fel-le loholtak a kerítésük mentén, a tigris meg visszamorgott a majomnak, benne volt a fenyegetés, hogy "elhallgass, mert ha nem, hát megmutatom, hogy nem tart vissza a kerítés..." kaptunk egy kis ízelítőt dzsungelhangulatból.
Szóval a győri állatkert jó, mindenki menjen el, akkor is érdemes, ha már láttuk mondjuk a budapestit meg a veszprémit - mi ezekben voltunk korábban.
Utóirat 1. A jegyvásárlással, fényképezéssel stb. pont kifutottunk a nálunk lévő készpénzből, Regő viszont még szeretett volna lufit is meg fagyit is. Az egyikre még futotta, ő a fagyit választotta. És itthon azóta lufira gyűjt, ha talál valahol egy szem aprót, beteszi egy dobozkába azzal, hogy lufira... :) Édesem, megérdemel már egy lufit tényleg.
Utóirat 2. Még odafelé, amikor nem bírtak magukkal az autóban, azt a feladatot adtam Regőnek, hogy figyelje a forgalmat, és keressen nekem piros autókat, hányat lát Győrig? Pechemre pont úgy jártunk, hogy egy árva piros autó sem jött épp szembe az állatkertig. Viszont Regő azóta is gyűjti nekem a piros autókat, ahányszor csak megyünk valamerre, de még helyben is, oviba menéskor, mindig lát nekem néhányat :)

2013. október 4., péntek

Mindennapi mozi

A faluban mindenféle építkezések zajlanak: lesz óvodabővítés, amit úgy kezdenek, hogy az ovi jelenlegi kerítésén kívül új játszóteret építenek, aztán majd hozzákerítik az ovihoz, és a most meglévő udvarból elvesznek, hogy elférjenek az új csoportszobák. Az új játszótértől az utca felé pedig parkot, járdákat, emlékművet építenek. Közben néhány utcával lejjebb, a mi utcánk végében lévő focipályát ledózerolták, kiszintezték a felületét, aztán - gondolom, túl alacsony lett? - hatalmas dömperek óriási földkupacokat hoztak rá, és újra elegyengették. Szerintem most jön majd az úthenger. A szélén markolóval árkot is ástak. 
Kell ennél több látvány egy négyéves meg egy majdnemkétéves kisfiúnak? Nem kell színházba, moziba menni, nincs bábelőadás és koncert: van markoló, dömper, bulldózer és úthenger! Reggel és délután, oviba menet és hazajövéskor, mindennap. Csongor valószínűleg úgy lesz az autókkal és más járművekkel, mint Regő az állatokkal, szerintem ő ezért fog rajongani, vagy rajong már most is, egyesével megmutogatja az autókat, szerintem nincs messze a nap, amikor majd sorolja a márkákat. De ezek a hatalmas munkagépek Regőt is lenyűgözik, ujjong, kiabál. A nap fénypontja, amikor délután négy óra körül eljönnek az épülő parkból, és beállnak szépen az ovi melletti üres területre éjszakázni. A markoló beáll, és bónuszként megfordítja a felépítményét, a hatalmas kanalát, és látványosan leteszi a fűre. Tegnap a kicsik áhítatosan meg is simogatták a már leparkolt munkagépeket, és a vezető bácsikkal is sikerült beszélgetnünk. Olyan kedvesek, türelmesek voltak, pedig mondták maguk is, hogy nem az én fiaim az egyetlenek, akik ilyen áhítattal közelednek feléjük, és érdekes, hogy a kislányok nem. Már ilyen pici korban is, mint amekkora Csongor, megvan az ösztönös érdeklődés a "fiús" dolgok iránt, pedig esküszöm nem nevelem külön arra, hogy kisfiam, te a markolókat szeresd. Boys will be boys, ugyebár :)

Indiánok

Kimennek a falu szélére, bunkernek való helyet keresnek. Csapatokban járnak, nagyjából azonos összetételben, de azért néha változik egy-egy ember. Felderítik a környéket. Modern indiánok, biciklivel járnak és telefon is van náluk, de a lényeg az, hogy az csinálják, amit a fiúk az ő korukban évek, évtizedek óta, vagy talán még régebben. Bandáznak, titkos helyeket fedeznek fel, terveket kovácsolnak, csapatot építenek, történeteket találnak ki.
Még szeptemberben vittem őket a pentelei erdőbe akadályversenyre és onnan haza, öröm volt hallgatni, ahogy mesélte egyik a másiknak, hogy mit csináltak előző nap a falu szélén. Találtak egy nagyon romos, régi házat, igazából csak mohával lepett maradványok, azt fedezik fel. Kinevezik egymást ennek-annak, rangokat osztanak, a "ház" helyiségeit is kinevezik, melyik mi lesz. Aztán elmennek máshová, árkokban bujkálnak, bejárják a Csetét - ez egy kis kirándulóhely itt a falu szélén. Marci aznap, az akadályverseny napján mehetett volna a heti harmadik kézilabdaedzésére - alapvetően kétszer jár - vagy a fiúkkal a Csetébe kirándulni. Kérték, hogy inkább velük menjen, és ő mellettük döntött. Én meg magamban mosolyogva hallgattam őket, a csacsogásukat és a terveiket, és arra gondoltam, hogy pont ilyenek voltunk ebben a korban, mi BMX-banditák voltunk a környékbeli gyerekekkel, keresztül-kasul bicikliztük a környező utcákat, és bár városi gyerekek voltunk, azért megtaláltuk mi is a bunkereket: a vasút túloldalán lévő bokrokba vettük be magunkat.
Egy generáció elmúlt, és hála Istennek semmi sem változott, és én annyira örülök, hogy szép őszi délutánokon nem a számítógépes játékaikat és a kütyüiket mutatják meg egymásnak, hanem mennek, bicikliznek, bandáznak. És közben Marcival a Kányadombi indiánok című könyvet olvassuk esténként, és sokszor ő maga is ráismer: ezek ők. Hiába, hogy legalább egy generációval korábbi náluk az a történet. Nekem az a meglátásom, hogy mióta világ a világ, és ameddig csak hagyjuk vagy lehetővé tesszük, addig a tíz-tizenkét éves fiúk indiánok voltak és lesznek, és ez így nagyon jól van.