Programok, meg a kedvem

Nincs jó kedvem. Délelőtt még az volt. De mostanában nem könnyű a gyerekekkel, gondolom, nekik se velem, nem tudom, mi van: energiahiány, vagy épp valami változás ideje? Sok valami? Az iskola, ovi újra, a félév? Nem látok Marcin különösebb fáradtságot se meg hajtást se, nem is erőltetem. 81% lett a matek félévi témazárója, négyes, nagyon örültem neki. Igyekszem a kedvükre tenni, amiben csak lehet, mozgást biztosítani, amennyit csak az iskola, ovi után és az időjárás függvényében sikerül... és mégis jön a sikítás, visítás, nem és nem szót fogadás, hiszti. Ez csak fárasztott, ami elrontotta a kedvemet, az az, hogy más témában keresgéltem és visszaolvastam egy évvel ezelőtti önmagamat: még kiakadva is kedvesebb, finomabb voltam, mint most. Sütött a nyugalom meg a szeretet az írásaimból. Meg egy csomó mindennapi apróságról is írtam... Persze lehet, hogy kis idő elteltével ezt meg azt egymás mellé téve nem tűnök majd morcabbnak most, mint tavaly... Viszont tavaly novemberben (akkorit olvastam) még csak két gyerekem volt, ami például azt is jelenti, hogy sokkal többet aludtam. Érdekes, nem veszem észre magamon az alváshiányt, csak így elemezgetve merül fel.

Mindegy, nem történt semmi különös, Marcival és Regővel voltam a faluban, Csongor itthon a mamával, siettem volna haza hozzá - már voltunk boltban pogácsát venni a kedvükért, már hógolyóztak és havat rugdaltak - és nem és nem jöttek, és nem tudtam mit csinálni, úgy éreztem, nincs eszközöm, és ettől elbőgtem magam az utcán. Hiába kérem szépen, többször, sokszor, nem jönnek. Nincs mit tenni... Nagyon rosszul éreztem magam, megint ott tartottam, hogy én nem ilyen akarok lenni. Nem az az anya akarok lenni, aki hússzor mondja el ugyanazt, aki unalomig ismétel kéréseket, aki állandóan nevel és fegyelmez. Játékos akarok lenni, bolondos és mindenkinek elég jó. De... de, de, ott a de, mindig ott a de. Hogy ott a harmadik és a mamája, nem akarom a végsőkig húzni a türelmüket, mennék már haza, és nincs jobb ötletem, mint hogy kérem. Máskor biztosan kitaláltam volna valamit, versenyfutást vagy nem tudom, most nem jött ötlet. Persze lehet, hogy Regő akkor is hisztizik, hogy ő nem akar, és Marci akkor is kirúgja a hótömböt a szembe jövő néni elé.

Na, nem is erről akartam írni, csak érintőlegesen. Arról akartam írni, hogy Regő tornára kezdett járni az oviban. Helyben van és az oviban töltött idején belül, picit később megyek érte, de még mindig négy óra előtt. Amikor hirdették, hogy lesz ilyen, az tetszett meg, hogy játékos tornával olyasmik elérését ígérte, mint például az egyensúlyérzék, ritmusérzék, beszéd, szókincs, idegrendszer fejlődése. Heti félóra nem árthat, gondoltam, pedig abszolút nem vagyok az a szülő, aki a kiscsoportos gyerekét különórákra hordja, de ennyi belefér, és hátha a dackorszak múlásában is segít. Meg kitombolja magát Regő az ovi végén.

Ma volt az első alkalom, és csupa jó tapasztalatom van. Kiscsoportból csak Regő jár, de azzal léptek ki a csoportszobából, hogy milyen ügyes volt, mindent megcsinált, és nagyon élvezte. Regő mutatta, hogy "így rákoztam" (rákjárás) meg "így elefántoztam" (tenyéren-talpon mászás) és a teremben labdákat, karikákat láttam, meg kihallatszott a végén a tűz-víz-repülő és a futás :) Azt is mesélte Regő, hogy a torna néni mondta, hogy tűűűűz! :) Szóval úgy néz ki, jó dolog lesz ez. Kiderült, hogy Regő valószínűleg csak kéthetente egyszer fog járni, mert a másik héten reggel nyolckor van a torna, és ha nem muszáj, én nem hoznám vissza azt a stresszt, amit a fél nyolcas indulásig három gyerekkel való elkészülés jelentett. Beszéltem a "torna nénivel", nem muszáj. Ő meg még kicsi, elég neki kétheti félóra is (bár most is végigtornázta a nagyobbakkal a 45 percet) és tavasszal, ha kevesebbet kell öltözni, vagy középső csoportban majd lehet, hogy jobban megy a reggeli készülődés is. 

Marci is jött velem Regőért - ő meg közben fedezte fel, hogy mozog az első rágófoga - és az oviból a közösségi házba mentünk. Kézimunkaklub indult a faluban, ma volt az első alkalom, erre mindenképpen menni akartam, főleg, hogy a szervező rám alapozva tette erre az időpontra. Ezért maradt Csongor a mamával - hárman talán már kicsit sokan lettek volna a fiaim. Regőnek vittem kirakót, autót, állatokat, és a könyvtárban volt a klub, úgyhogy könyvekhez is jutott. Hatan voltunk csajok, lányok, nők, és a fiaim mellé két kislány. Két jó kislány, akik színeztek, aztán nézték és hallgatták, amit a felnőttek csinálnak és mondanak... míg az enyéim zizegtek, pörögtek, mondták a magukét, játszottak... Persze ez nem baj :) Marci egy idő után átment a számítógépterembe játszani egy kicsit, Regő kapott egy kis rendőrautót, amivel abszolút lekenyerezték, és beiratkozott a könyvtárba is, haza is hoztunk egy Sicc kötetet. 

Kötéssel nem haladtam, Péter mellényét és anyukám kendőjét vittem, mindkettő olyan fázisban, hogy leírással tudok csak velük haladni. Viszont sok szépet láttam, és megint rájöttem, hogy muszáj megtanulnom horgolni. Meg is fogok :) Megbeszéltük a lányokkal, hogy tematikusak lesznek a klub találkozói, jövő héten a kendőkötés jön, aztán valamikor majd lesz kezdő horgolás is. Remélem, valami jó alakul ki ebből.

Mire hazaértünk a fenti viszontagságok után, Csongor aludt, de mesélte a mama, hogy sokat sírt szegény :( jól éreztem én, hogy jönni kell.  Jól elvolt, szépen játszott, de amikor már fáradt, álmos volt, akkor sírt. Hát igen, szopizna elalvás előtt, és ma összekeverte az alvásait, fél egyig aludta azt, amit délelőttinek szánt, viszont estig azért mégse bírta ki. Azért szundított egy háromnegyed órát, mielőtt Regő újabb sikítozása felverte.

Azért egy csomószor sikerült a lelkükre hatnom, szépen kérnem, nekik is szót fogadniuk, örömet okozniuk... Szép délután lett volna ez, szép is volt, csak egy kis nyavalyával benne. Jobb is lehetett volna, rosszabb is, ilyen lett, így szerettük, és most már amit kellett, ki is panaszkodtam magamból :) Azért az jó, hogy elmentünk, és volt programunk.

Futott a falu!

Szerdán volt a faluban a Fut a falu! rendezvény, amit én eddig minden évben úgy megnézegettem, hogy aha, tök jó, hogy rendeznek ilyet, a gyerekek mennek is az iskolával (idén már Regő is az ovival) de én utálok futni, nem is tudok, úgyhogy ebből kimaradok. Na de idén! Amikor láttam a plakátokat és a felnőtt távot, lemértem a kört, amiből ötöt kell teljesíteni, kiszámoltam, hogy az 3750 méter... és lemondtam róla azzal, hogy sok az nekem. De még hátra volt pár nap, kíváncsi voltam, hogy mégis, tudnám-e növelni a távomat. Akkor már egy pár napja lefutottam a körömet, tehát kipróbáltam a másfél kört: két kilométer, egész könnyen ment, úgyhogy másnapra kerestem egy 2.25 kilométeres kört, és így tovább. Pár nap alatt eljutottam a három kilométerig, ami azért már kemény volt, nem terveztem egy ideig bővíteni. De a Fut a falu 3750... Kérdezgettem mindenkit, mennyire ciki, ha az ember sétál közben, mindenki azt mondta, ugyan már, az a lényeg, hogy részt vegyünk, menjünk, mozogjunk. Úgyhogy elhatároztam, lesz ami lesz, elindulok. Ráadásul pont előző nap sikerült cipőt, zoknit, pólót venni, ezt is ösztönzésnek vettem.
Csongor aludt, amikor elindultam, még elég korán ahhoz, hogy megnézzem a gyerekek futását is. Az én mérésem szerint egy kör 750 méter, ebből kellett az ovisoknak egy felet, Marcinak a negyedikesekkel kettőt teljesíteni. A kiscsoportosok nagyon édesen, vonatozva, egymás vállába kapaszkodva vonultak ki, Regő vezette a sort :)

Aztán jöttek az iskolások, sorban az elsősöktől kezdve, itt Marciék:

Közben Regőék beértek a focipályára:

És végül, a felsősök után indították a felnőtt rajtot is. Kemény három induló volt velem együtt, de engem nem zavart, egyedül is megpróbáltam volna. És mivel átfedésekkel indították a gyerekeket és minket, nem egyedül futottunk, hanem a felsősök között, ki hogy bírta.

Erős elhatározás volt bennem, hogy márpedig végigfutom, számoltam közben a köröket, körök közben a métereket, vajon hol tarthatok, minek felelne meg ez a távolság a szokásos esti szakaszomon. Nehezebb volt, mint amikor egyedül futok esténként, mert meleg volt, mert a kör felében szembe sütött a nap, erős szél fújt, és a célegyenes pont emelkedőre esett. Az elején még csak gondolkodtam rajta, hogy vajon meglesz-e, meg igyekeztem tartalékolni az erőt, a negyedik körben viszont már tudtam: ennek a körnek a vége 3000 m, annyit már futottam, és aztán már csak egy kör van, kizárt, hogy abban álljak meg, annyit féllábon is teljesíteni kell. És meglett! és még a végén sikerült ráerősítenem is egy kicsit, igazi sprinttel estem be a célba, néztem rá rögtön a stopperemre, és nem hittem a szememnek: egy egész perccel gyorsabb voltam, mint előző nap három kilométeren. 24:42-vel második lettem a három indulóból. Ez persze így vicces, nem is ez volt számomra a lényeg, hanem hogy sikerült 3.75-öt lefutnom.

Volt eredményhirdetés is, úgyhogy megvan életem első futóérme és oklevele is :) Marci negyedik lett, ő már sajnos nem kapott semmit, pedig nem sokon múlt a dobogós helyezése. Vettem neki egy túró rudit :) Regőke pedig a kiscsoportosokkal hősiesen végigállta az ovi, a nyolc iskolai osztály és a felnőttek eredményhirdetését is a melegben és a szélben, a végére nagyon elfáradtak. Viszont életében először ebédelt az oviban meggylevest és rántott sajtot! Neki is járt a túró rudi. Nekem pedig az izomláz, és a boldog tudat, hogy sikerült :)

Esti séta

Első séta

Ma végre kimerészkedtünk Csongor első sétájára :). Marci tegnap elment az apjához (zárójelben, csodálkoztam is, hogy elvitte, hiszen közösségbe még nem mehet, hivatalosan még karantén van, betegen hazahozta ezelőtt tíz nappal a pár napos újszülöttünkhöz, nem tartotta magánál a szünetre, hiszen ott van Kata is, most meg elviszi... de mindegy) gyönyörű napos idő volt, hat fok, és csak helyenként támadt fel a szél, úgyhogy úgy döntöttünk, dél körül, amikor elvileg a legmelegebb van, kimegyünk. Regőnek is nagyon kellett már egy kis mozgás, nekem se ártott, és ha csak az utcákon sétálunk a faluban, nem is találkozunk senkivel, hiszen Regőnek is karantén van még. Mivel Csongor eddig csak az ablakban levegőzött húsz perceket, illetve velünk jött a városba papírokat, pénzeket intézni a születéséhez kapcsolódóan, de akkor csak az autóba ki-be szállás idejét töltötte levegőn, szóval emiatt nem terveztem hosszú sétát, de mivel Regő szép komótosan és nézelődve sétált, lett belőle egy óra végül. Regő is tolta Csongort:

Láttunk sok kutyát, macskát, baromfit, traktort, repülőt, nagy volt a boldogság :)

Végre sikerült lefotóznom a kilátást az utcánkból. Nagyjából ezt látom a konyhaablakból is, szemben velünk üres telek van ugyanis. Nem mintha a panelházak olyan nagy élményt jelentenek, de az, hogy belátni Fehérvárra, az igenis az, illetve este, amikor csak a fények látszanak, kifejezetten szép. Meg hogy ilyen tiszta időben milyen jó a kilátás. Apósommal lámpával morzézni is tudnánk :)

Majdnem középen a kórház - ott született a két kisebbik fiam, el is érzékenyültem :) a dombokon pedig a város:

Az ott hátul a Velencei-hegység, a Meleg-hegy, ha jól tudom:

Az első fotótól balra, és még eggyel balra:

Ez pedig a szabadbattyáni templomtorony:

Jó fáradtan, éhesen, kicsit fázva értünk haza. Csongor kétszer sírdogált egy-egy rövidet, az elsőnél meg is ijedtem, hogy ha innentől végigsírja, az nem lesz jó... de nem tette. Olyan volt, mintha fázna az orra hegye, mert ahogy egy kicsit ráhúztam a takarót, abbahagyta. De ahogy hazaértünk és behoztam, kifejezetten meleg volt az orra is, az arca is, nem hiszem, hogy fázott. Talán a szél fújt be egy picit. 

Szóval ez is megvolt és működött, ha nem lesz megint olyan viharos szél, mint tegnap, akkor hétfőn már nem a védőnő jön házhoz, hanem mi megyünk mérésre :)