2013. augusztus 15., csütörtök

A szelektív kukáktól a félmaratonig

Augusztus 12-én volt pontosan egy éve, hogy a londoni olimpia zárónapján hazafutottam a szelektív kukáktól, és elhatároztam, hogy innentől mindennap futni fogok, amíg az életem részévé nem válik, és már nem fogok attól félni, hogy ha nem futok mindennap, akkor abbahagyom. Eleinte cipőt se mertem venni (mondjuk amit eleinte futottam, ahhoz különösebben nem is kellett) mondván, mire ruházzak be, ha esetleg abbahagyom. Itt írtam le az első hónap tapasztalatait, milyen jó most bólogatva visszaolvasni :) Milyen érdekes, hogy augusztus 16-án már azt írtam, cél a maraton... Akkor még csak 500 métert futottam egyben. Az ott említett, nagyon inspiráló Dagadt Köcsög blogból kiindult csapat azóta több száz fős, országos közösséggé nőtt, és néhány hete én is tagja lehetek a facebookon. Ma megyek az első DK csapatos futásomra Polgárdiba :)
Az első hónap azzal zárult, hogy körbefutottam a két utcát a házunk körül megállás nélkül, ez 1420 méter, és ezután jutalmul, és mert már nem féltem, hogy abbahagyom, megvettem a futócipőmet, az elsőt és azóta is az igazit. Kicsit már máshogy néz ki, mint ezen a képen :)
Aztán belekóstoltam a versenyzésbe. Hogy megvolt ez a másfél kilométeres kör egyben - ami Péternek és egy általa javasolt légzéstechnikának köszönhető - elkezdtem növelni a távot és írni a futásokat runkeeperben, és kinéztem magamnak a szeptember 26-i Fut a falut. Kezdjük kicsiben a versenyzést, itthon, az alapoknál. Két hét alatt felfejlődtem 1420 méterről 3750-re. Közben olvastam valami bölcs definíciót, miszerint futó az, aki le tud futni félórát egyben, és ez nekem nem volt meg, persze azt is tudtam, hogy azért nincs meg, mert félórán belül futottam a 3.75 kilométert, és ez tök jó. De akkor is, vitt a dac, hogy bár ez a definíció hülyeség, mert aki fut, az futó, nekem ezt teljesítenem kellett - a kéthónapos fordulómon ez is meglett.
A versenyzésben a következő lépcső a Szigetfutás volt, ez volt a második, amire azt mondtam, hogy életem első versenye - még két ilyen követte, igen, az életemnek négy első versenye volt. A célom az volt, hogy teljesítsek öt kilométert, itthon ezt már addigra teljesítettem, a szigetkör pedig 5300 méter, ez is meglett, tök jó idővel. És nyertem egy banánt :) 
A futások rögzítésének a kezdetekor a runkeeper kitűzte nekem célul, hogy 10 héttel később le tudjak futni öt kilométert egyben. Nem hittem, hogy menni fog... Aztán, ahogy már írtam, ez már megvolt, de a Balaton Maraton legrövidebb, hét kilométeres távjára még nem mertem jelentkezni. Aznap, amikor Siófokon ezt futották a bátrak, én megtettem életem első hat kilométerét, és először futottam át Szabadbattyánba. A tizedik hét leteltével pedig nem öt, de hét kilométert pipálhattam ki, amikor is körbefutottam a tatai Öreg-tavat, gyönyörű volt :) Azt hiszem, ekkor már nem futottam mindennap, viszont bevezettem a keresztedzést: szobabiciklit vagy tornázást (ezt most a nyáron hanyagoltam, vissza kell térnem hozzá...). Szilveszterre újabb mérföldkövet tűztem ki magamnak, és nyolc kilométert futottam a sárpentelei kiserdőben, jó hely, mert ugyan köröket fut az ember, mégis terep, nem az az unalmas salakpályás körbe-körbe, amit általános iskola óta nem próbáltam. Ekkor már nézegettem a komolyabb versenyek kiírásait, és kezdtem reálisnak látni, hogy tudnék tíz kilométert futni versenyen, ha ráedzenék... Kitűztem magamnak a Vivicittát, és attól paráztam, hogy felvesz a záróbusz - azóta is jólesik olvasni, hogy a DK "apja" Gergő is pontosan így érzett. Ekkortájt találtam rá Györgyire, kezdtem vele levelezni, és az ő hatására kezdtem bele a pulzusmérős, edzésterves edzésbe. Hacsak nem volt ítéletidő vagy valami nagyon komoly visszatartó erő, sötétben és hóban is heti háromszor futottam edzésterv alapján, plusz két keresztedzés, mert a Vivicitta végtelenül motivált. Meg hogy Györgyi szóval tartott, biztatott. Így jött el a március, a heti harmadik, hosszabb futás ideje egyre nyúlt, az időm meg egyre javult, lassan kezdtem 7 perces kilométerek alá kerülni 5-7 kilométeren. Neveztem a kaposmérői MérőMaratonra - harmadik első versenyem, az első, ahol volt chipes időmérés, meg olyan igazi versenykörülmények, 7 kilométeres táv, hideg március. És még előtte, otthon sikerült lefutnom egyben tíz kilométert, két hónappal a Vivicitta előtt, 70 percen belül, szóval már megnyugodhattam, hogy nem vesz fel a záróbusz :) És nyugodtan indultam Kaposmérőre is. Nagyon hideg volt, utólag azt gondolom, elmerevedtem, nem a legjobb futóélményeim között szerepel az a verseny, de nagyon büszke voltam magamra, és már csak két hét a Vivicittáig! Ráadásul a nagypapám születésnapján futottam, el is neveztem magamban Kecskés József Emlékfutásnak. 
Aztán bejött a tavasz, fantasztikus illatos, levegős, egyre kevesebb ruhát viselős, egyre világosabb estés futások következtek, imádtam! És jött az eddigi legnagyobb futóversenyem, a negyedik első: az első igazi nagyszabású futóünnep, a Vivicitta. Hát az hihetetlen élmény volt, ahogy rögtön utána írtam is, oda biztos, hogy visszatérek még, lehet, hogy nem jövőre. Nagy büszkeség, muníció, amiből lehet meríteni a továbbiakra, ha elfogyna az energia. Május közepéig még nem fogyott, a melegben átálltam a hajnali futásokra, és Anikóval teljesítettük a páros félmaratont a Keszthelyi Kilométereken, ez is volt olyan jó, mint a Vivicitta, és sok jó kép is született.
Aznap este lázas gyerekekkel értünk haza, és utána három hétig mindenki beteg volt. A gyerekek, Marika néni és én is. Arcüreggyulladás, köhögés, torokgyulladás, a gyerekeknek magas láz, minden légúti nyavalya. Hol miattuk, hol magam miatt nem tudtam futni menni, egy rémálom volt, nemcsak futós szempontból. Nyolcperces kilométerekre tudtam visszaállni utána (a 6:45-ös korábbi utazósebességem helyett...) és újra fel kellett építenem magam. Azért nem volt vészes, egész más, mint tényleg kezdőként felépíteni, most már hamar ott tartottam újra, ahol korábban, távban is, időben is. Újrakezdtem a téli-tavaszi, jól bevált heti három futást az edzésterv alapján, de azért nyáron elég sokat kihagytam belőle: hol programok, hol kánikula miatt. Kifogások mindig vannak. De azért, amikor futottam, sikerült növelnem a távokat, futottam 12, aztán 16.8 kilométert, három falun át. És közeledett az évfordulóm, az egyéves futószületésnapom... Kéne valami nagyot, valami különlegeset tervezni aznapra, gondoltam. Motoszkált a fejemben, hogy mi lenne, ha a félmaraton lenne az... rajzolgattam is térképeket, bíztam is benne, nem is... De minden fejben dől el, hiába kánikula, kihagyás vagy bármi, ha félmaratont akarok futni, akkor félmaratont fogok futni. Különösebben nem készültem rá, az augusztusi kánikula egy hetét teljesen kihagytam, bíztam benne, hogy az alap edzettségem megvan. A tervezett félmaraton előtti szombat este, az úrhidai falunap zárónapján este fél tízkor futottam egy kellemes átmozgatót, hogy mégse a kihagyás után jöjjön rögtön a 21 km, és csodálatos élményként, épp a célegyenesre fordultam, amikor a falunapon megkezdték a tűzijátékot. Fülig érő vigyorral értem haza, és másnap reggel öt órakor nekiindultam. És sikerült.

21.27 km, 2 óra 37 perc. Keresztül-kasul futottam Úrhidát, direkt úgy rajzoltam meg az útvonalat, hogy falun belül maradjon, hogy itt ünnepeljem az elmúlt egy évemet. Benne volt minden: a kezdőkör, amit az első hónapban sikerült lefutnom, a Fut a falu, az edzésterves edzések körei, a későbbi kedvenc szántóföldi ösvényem... mindez benne van életem első félmaratonjában. És még sok minden más is. Nem is ragozom... szerintem értitek.
És egy kis statisztika :)
 - 656.2 km-t futottam egy év alatt,
 - 57.256 kalóriát égettem,
 - a legjobb hónapom még 2012 novemberében volt, akkor 88 kilométert futottam összesen (látszik, akkor még naponta futottam...)
 - a legtöbb időt is akkor töltöttem futással, bő 11 órát a hónapban (milyen kevés egy hónapban, ugye? :) )
 - a legtöbb kalóriát áprilisban égettem, 7670-et
 - és a legnagyobb szintemelkedést is akkor értem el, havi 746 métert. Na ez nemsokára változni fog. 

És hogy hogyan tovább? Szeptember 14-én futok Aggteleken, a Baradla Trail nevű versenyen: 16 km, 600 méter szintemelkedés, 2 órás szintidő, most erre edzek. Aztán jön a Balaton Maraton, ahová a héten neveznem kéne a félmaratonra, ez november közepén lesz. És a jövő évre annyi, de annyi tervem van, hogy fel kell őket írnom és szelektálnom, mert józan ésszel nem férnek bele egy évbe... Futok tovább, ez a tervem.

7 megjegyzés:

Dominika írta...

Gratulálok neked! Nem semmi teljesítmény!

Patrícia írta...

Gratulálok, ez nagyon komoly teljesítmény! Kitartó munka eredménye.Büszke lehetsz Magadra.

Gabka írta...

Annyira szuper vagy, csak így tovább!!!! :-)

zazálea írta...

hát Timi, óriási kalapemelés. nekem ez most doppingszer volt, nagyon jólesett olvasnom a honnan hova-t, ill. a hová-nak még nincs is helye és ne is legyen sokéig, legyen előtted sok-sok cél, a lábaidban sok-sok erő. lesz is, kételyem nincs. hajrá, Timi! ölellek :)

Emese írta...

Nagyon-nagyon gratulálok!!! Jó volt olvasni :)

Timi írta...

Köszönöm, csajok, mindenkinek külön-külön :)

Minczér Attila írta...

Nagyon ügyes vagy, külön köszönöm, hogy a történeteiddel engem is totál belelkesítettél és lelkesen is tartasz :) Ha adsz ki könyvet megveszem !! :):)