2014. augusztus 31., vasárnap

Panorámafutás

Előzmények

Valamikor a nyár elején hallottam erről a futóversenyről, rögtön megfogott. Szob és Nagymaros közötti a táv, végig a Duna menti kerékpárúton, gyönyörű környezetben, felettünk a Szent Mihály-hegy, szemben Dömös... Vártam egy kicsit, hogy kiderüljön, hogyan illik be a versenynaptárba, az időbeosztásba így iskolakezdés előtt, aztán beneveztem.
Aztán egy héttel ezelőtt epegörcsöm lett. Olyan erősebb fajta, talán a legelső volt csak ilyen, amikor kiderült, hogy epekövem van. Azóta csak enyhébbek voltak, egy nospával, mentateával könnyedén kezelhetők. Ez meg többnapos, alacsony lázzal is járó, nem volt jó. Ráadásul amúgy is nyűglődöm futásilag egy ideje, nem megy úgy, ahogy mennie kéne. Ahogy jobban lettem, pénteken futottam egyet itthon, meglepően jól ment, bár én vánszorogni éreztem magam közben. Szombaton nem voltam jó hangulatban, el se tudtam hinni, hogy én ma délután 25 kilométert fogok futni...? Úgy voltam vele, hogy nem veszem versenynek, futunk egyet abban a szép környezetben, ha kell, belegyalogolok, aztán majd meglátjuk. Mindenesetre kirándulni jó, menjünk.
Délben pakoltuk be a gyerekeket az autóba, Csongor terv szerint el is aludt. Talán félórával a rajt előtt érkeztünk Zebegénybe, parkolóhelyet kerestünk, gyors csomagleadás, rajtszámátvétel, vécé, ismerősökkel találkozás, örülés egymásnak, bemelegítgetés - a hivatalosat lekéstem - és rajt.

A futás

Nem érzem úgy, ott se éreztem, hogy elfutottam az elejét, de azért meglepett, amikor a runkeeper közölte, hogy pár másodperccel hatos tempó fölött futok. Gondoltam is, hogy ez sok lesz, okosan, lassítsunk. Azért egy okosabb, de még mindig elég gyors tempót tartottam (6:20 körül) olyan 8 kilométerig.
A frissítés szuper volt a versenyen. Az útvonalban van két fordító: Zebegényből el kell futni a nagymarosi kompig, ott fordulunk 8 kilométernél, aztán vissza Zebegényen át a szobi kompig, ott fordulunk 20-nál, és onnan már csak öt kilométer a cél. A frissítők pedig nyolc kilométerenként vannak: az első és a harmadik a dömösi átkelésnél, a második Nagymaroson, a negyedik Zebegényben, az ötödik Szobon. Mindegyiknél ettem-ittam, volt mindenhol mi szem-szájnak ingere, víz, izo, alma, banán, egyszer még gél is, az utolsónál energiaszelet.
Az útvonal meg gyönyörű. Mióta legutóbb arra jártam, jól megnőttek a parti fák, ritka a teljes rálátás a túlpartra, de ami van, az szépséges és a szívemnek különösen kedves. Az indulás Zebegény utcáin, aztán elhagyva a falut bekanyarodni a Szent Mihály-hegy alá: egyszer ott ültem fent, lógáztam a lábamat a mélység fölött, és néztem Dömöst. Aztán megpillantani Dömös templomtornyát és az első házakat, és ott, a domboldalon, a temetőben ott pihennek a nagyszüleim. Látod, Mama, látod, Papa? Itt futok! Velem vagytok, ugye...?
Aztán ott a Dömösi átkelés vasúti megálló, ahol annyiszor számoltuk, hogy hetvenvalahány lépcső visz le a révhez. Szemben a rév és a kikötő, a szép dömösi hajóállomás épülete, és lassan elhagyom a falut. Az állomásnál volt az első frissítő, már csak négy kilométer Nagymaros. Ez nagyon jó volt ebben a versenyben, hogy fel lehetett magamban osztani rövid szakaszokra a távot. Azt hiszem, sosem gondoltam arra, hogy mennyi van még vissza a huszonötből - csak a legvégén, amikor már kevés volt - könnyebb volt mindig csak az előttem álló következő részcélra koncentrálni.
Dömös fölött egy ideig látszott Dobogókő is, aztán lekanyarodtunk a 12-es út mellől a Beatrix királynő kerékpárútra, és egyenesen szembejött a visegrádi vár :) Az egy felemelő látvány. Aztán, ahogy kanyarodik az út a Dunával, nem látszik mindig. Közeledik Nagymaros, itt már szinte egyedül futok, viszont hat kilométernél elkezdenek szembejönni az elsők. Keresem, hol az első lány, jó sokára jön, az élmezőnyben többségében vannak a fiúk. Aztán megérkezik, és onnantól számolom, lefoglalom magam ezzel, nézegetem a szembefutókat, van, akivel pacsizunk, van, aki hajrázik. Kicsit meglep azért a fordulónál, hogy ketten vannak mögöttem összesen, pedig egyáltalán nem futottam rossz tempóban itt még. Hol vannak a 6:30-asok, meg afölött futók? 
Fordulok, frissítek, irány vissza az eddig megismert útvonalon, csak a táj más. Szemben most nem Visegrád látszik, hanem a túloldal pilisi hegyei, szépek nagyon. Bár ez egy széles völgy a Pilis és a Börzsöny között, mégis olyan érzés, mintha szűk szurdokban futnék, mindenütt hegyek, felettem sziklák. Tíz kilométernél még jól vagyok, aztán utána lassan kezdek nem jól lenni, lassulok is. Jön a szinte már megszokott, de semmiképpen sem jó borzongás, szinte hidegrázás. Jól látszik a runkeeperen is, innentől lassulok. Várom a 12 kilométernél esedékes frissítőt, kapok is vizet és gélt, iszonyat édes, mint a tömény karamella, három pohár vizet is lezúdítok rá. Jólesett, érzem, hogy erőt ad, de nem gyorsulok újra, és hamarosan visszatér a borzongás is. Komolyan azon gondolkodom, hogy 16 kilométernél, Zebegénynél kiállok, abbahagyom. Nem szégyen az, most volt epegörcsöm, meg különbenis. Aztán a falu felé közeledve egyre több a lelkes drukkoló, aki lábosokkal és fedőkkel kiállt az út mellé, nagyon jók :) feldobnak. Jön a zebegényi frissítőpont, vizet, izot adnak, még arcot mosni is segítenek, és hát ez egy szakaszhatár, már csak nyolc kilométer, annak is a felénél lesz még egy frissítő, ezt már megcsinálom, legfeljebb majd azon a szakaszon sétálok, hát nem...?
Ez a szakasz meglepően hullámvasutas. Nem gondoltam volna, ebbe a hibába mindig belefutok (szó szerint) hogy azt hiszem, ha vízparti kerékpárúton van a futás, akkor az sík. Igen, kivéve, ha nem közvetlenül a vízparton megy, hanem picit feljebb kanyarog, na akkor nem az. Hát ez nem sík, tényleg, egyik emelkedő követi a másikat, próbálok örülni, hogy legalább ezek majd visszafelé lejtők lesznek. A szembejövők mind mondják, már csak ennyi, már csak annyi a fordító, plusz itt is vannak drukkolóemberek, fantasztikusak.
A fordítónál megállok, iszom, kapok energiaszeletet, amíg azt megeszem, váltok pár szót az önkéntessel. Azzal biztat, hogy hajrá, már csak négy kilométer, százat simán le lehet nyomni, ő teljesítménytúrázik, sorolja, mi volt már meg... Aztán meglátja a pólómat, nagyon tetszik neki, lefotózza elejét-hátulját :) Megint egy kis erőt merítve vágok neki az utolsó négy kilométernek, már hallatszik a zebegényi szpíker hangja, hol felkiált, hol csak az alapzaj... Jaj de hosszú ez a négy kilométer. Néha jön a vágy, hogy belesétáljak, de lebeszélem magam: futok még pár percet, ha tényleg muszáj, akkor bele fogok. De általában győzök.
Itt már kifejezetten fázom, állandósult a borzongás, ilyen értelemben nem érzem jól magam, de amúgy a futás oké. Nem gyors már, de megy. Egyre közelebb jönnek a hangok, aztán meglátom a kanyart, a bójával kijelzett utat, és leszaladok a célkapuig.
Regő a kapuban vár, Csongor is odaszalad, ölelések, puszik, a szpíker be is mondja, aztán Péternek is puszik, és beértem. Egyből jobban vagyok :) 2:54:58 lett az időm, hát, ha jó formában lennék, jobbat vártam volna magamtól, de itt a lefutás volt a lényeg, és az sikerült, belegyaloglás nélkül.

A verseny után

Az emléklap elfogyott, nem számítottak ennyi helyi nevezésre :) Felírják a címet és elküldik postán. Örülök neki, megérdemlik, nagyon jó rendezvény volt, szervezés, hangulat, frissítés, és persze a táj. Visszakapom a csomagomat, zuhanyozom, aztán indulunk is haza. Sikerül elcsípnünk egy szobi kompot, csak pár percet kell várni rá, így is majd' fél kilenc lett, mire megérkeztünk. Csongorkát gyakorlatilag álmában teszem az autóból az ágyba, Regő gyorsan eszik, lezuhanyozom, és megy ő is. És hát minket, felnőtteket se kellett nagyon altatni :)


Panorámafutás Zebegény - 25 km - 2:54:58

2 megjegyzés:

Csupimami írta...

Megríkattál...

Kati írta...

Ez egy nagyon szép futás volt Timi! :)