Nemcsipkés cserebere

Ezt a kendőt jó régen kötöttem, talán még május volt, vagy június eleje? Akkortájt készült, amikor Judit néni rózsaszín kendője. De nem volt szabad mutatnom, mert meglepetés volt: a facebookos kötős-horgolós csoport újabb kendőcsereberés játékára kötöttem.

Amikor megkaptam a nevet, hogy kinek kell meglepetést készítenem, kicsit megijedtem. Tünde fantasztikus dolgokat készít elképesztő tempóban és minőségi fonalakból, nagyon fel kell kötnöm a gatyát, gondoltam. A színvilága rózsaszínes, bordós, lilás, ki is néztem egy jópofa csíkos mintát és hozzá egy púderrózsaszín és egy borvörös fonalat, de valahogy éreztem, hogy ez nem lesz az igazi. Épp ekkor történt, hogy Gabi kihirdette, hogy eladja néhány olyan fonalát, amit már úgy gondolja, nem fog megkötni, és ezek között láttam meg "a" fonalat. Rögtön tudtam, hogy ez lesz a Tündének való:

Aztán amikor megláttam, megint megijedtem egy kicsit, ugyanis kicsit több volt benne a zöld árnyalat, mint az eredeti fotón látszott, és azt kifejezetten kérte Tündi, hogy zöldet ne... De bátor voltam, kitaláltam hozzá egy ideológiát, hogy a zöld az én egyik kedvenc szinem, a lila az övé, összehozzuk kettőnket egy kendőbe, és a kézzel festett, kézzel font csodafonal a hozzáillő egyszerű mintával remélem, őt is elvarázsolja. Merthogy a mintát is megtaláltam még azelőtt, hogy kézhez kaptam volna a fonalat. Végül ezt a kendőt kötöttem belőle, folyamatosan aggódva a kötés közben előbukkanó egyre több zöld miatt, de a magam részéről azért gyönyörködve az árnyalatokban és drukkolva, hogy majd a megajándékozottnak is tetsszen:

Minta: Blackcurrant by Veera Valimaki

Fonal: Kézzel font by Harmatcseppek

366 méter

Stílszerű próbáltam lenni, amikor rózsaszínbe és tündérkésbe burkolva bocsátottam útjára már júliusban, miután jó sokat várt az elkészülés után az igazi gazdájára :)

De végül megérkezett, és azt hiszem, sikerült Tündinek örömöt szerezni vele, a zöldekkel együtt :) Ilyen képet küldött, és néhány nagyon kedves sort :)

Ugye jól áll neki? :)

Engem pedig dupla meglepetés ért. Maga a kendő is meglepetés ebben a játékban, de én KÉT kendőt kaptam :) Nem is értettem, miért, amíg el nem jött az a nap, amikor mindenki megkapta a sajátját, és fel lehetett fedni a kendőket színesben, meg az ajándékozó nevét is. Akkor írta Márti, hogy először elkészítette ezt:

Aztán meglátott egy fonalat, ami annyira az én színeimben pompázott, hogy úgy gondolta, muszáj megkötnie még ezt is:

És mennyire eltalálta! Ezúton is köszönöm Nagy Mártinak a két kendőt és a hatalmas meglepetést, az egyik jobban tetszik, mint a másik :) A narancssárga egyébként Freesia, a kék-zöld csíkos pedig Lintilla.

Ez a cserebere is nagyon jól sikerült, ez volt a harmadik, amiben részt vettem, és imádom benne a találgatást, a titkolózást, az apró részletek megmutatását, minden fekete-fehérben az utolsó napig, majd jönnek az izgalom napjai, olyan, mint egy nyári karácsony... ki mit kap vajon, és mit szól hozzá az, akinek én kötöttem...? Aztán elárasztják a facebookot a színes képek és a boldog hozzászólások. Egy élmény :)

Most viszont stólacserebere kezdődik, amiben már nem veszek részt. Rájöttem, hogy egy stóla nagyobb falat, mint ami nekem most belefér, meg nem is nagyon tudom, hova hordanám, amit kapok. Szóval, majd legközelebb! :)

Kimaradt

A futós posztból kihagytam, utólag meg már nem oda akarom beszerkeszteni:

A családomon kívül két emberre gondoltam azalatt a bő két és fél óra alatt, amíg gyűrtem magam alé a kilométereket és a falu emelkedőit. Két emberre és azokra, akik a gondolataim szempontjából hozzájuk kapcsolódnak.

Az egyik Rita, Zazi, aki egy végtelenül inspiráló futótárs, nem mellesleg csuda kreatív iparművész, van már tőle egy pénztárcám, és ha lefutom a maratont / ha újra dolgozni kezdek / ha valahogy kiérdemlem, akkor táskám is lesz, ha addig élek is! Hála Istennek, hogy olyan szorgalmas blogíró, mert az írásai nyomán nem egy (és nem két) ember kezdett futni, és aki előbb kezdte, az is hatalmas ösztönzést nyer. Zazi az én tűzijátékos futásom és a hajnali félmaratonom között éjszaka a Suhanj! szigetmonostori hatórás jótékonysági ultrafutó versenyén indult csapatban, és harmadik helyezést értek el, innen is gratulálok :)

A másik pedig Emi, a barátnőm, aki azokban az órákban szállt fel családjával az Angliába tartó repülőgépre. Miközben mély szomorúsággal tölt el, hogy megint egy családdal kevesebben lettünk ebben az országban, nagyon drukkolok, hogy megtalálják ott, amit keresnek, minden jól menjen, és sikeresek és boldogok legyenek. Legyetek. Sok puszi, Emi!

Csak ezt akartam hozzátenni.

A szelektív kukáktól a félmaratonig

Augusztus 12-én volt pontosan egy éve, hogy a londoni olimpia zárónapján hazafutottam a szelektív kukáktól, és elhatároztam, hogy innentől mindennap futni fogok, amíg az életem részévé nem válik, és már nem fogok attól félni, hogy ha nem futok mindennap, akkor abbahagyom. Eleinte cipőt se mertem venni (mondjuk amit eleinte futottam, ahhoz különösebben nem is kellett) mondván, mire ruházzak be, ha esetleg abbahagyom. Itt írtam le az első hónap tapasztalatait, milyen jó most bólogatva visszaolvasni :) Milyen érdekes, hogy augusztus 16-án már azt írtam, cél a maraton... Akkor még csak 500 métert futottam egyben. Az ott említett, nagyon inspiráló Dagadt Köcsög blogból kiindult csapat azóta több száz fős, országos közösséggé nőtt, és néhány hete én is tagja lehetek a facebookon. Ma megyek az első DK csapatos futásomra Polgárdiba :)

Az első hónap azzal zárult, hogy körbefutottam a két utcát a házunk körül megállás nélkül, ez 1420 méter, és ezután jutalmul, és mert már nem féltem, hogy abbahagyom, megvettem a futócipőmet, az elsőt és azóta is az igazit. Kicsit már máshogy néz ki, mint ezen a képen :)

Aztán belekóstoltam a versenyzésbe. Hogy megvolt ez a másfél kilométeres kör egyben - ami Péternek és egy általa javasolt légzéstechnikának köszönhető - elkezdtem növelni a távot és írni a futásokat runkeeperben, és kinéztem magamnak a szeptember 26-i Fut a falut. Kezdjük kicsiben a versenyzést, itthon, az alapoknál. Két hét alatt felfejlődtem 1420 méterről 3750-re. Közben olvastam valami bölcs definíciót, miszerint futó az, aki le tud futni félórát egyben, és ez nekem nem volt meg, persze azt is tudtam, hogy azért nincs meg, mert félórán belül futottam a 3.75 kilométert, és ez tök jó. De akkor is, vitt a dac, hogy bár ez a definíció hülyeség, mert aki fut, az futó, nekem ezt teljesítenem kellett - a kéthónapos fordulómon ez is meglett.

A versenyzésben a következő lépcső a Szigetfutás volt, ez volt a második, amire azt mondtam, hogy életem első versenye - még két ilyen követte, igen, az életemnek négy első versenye volt. A célom az volt, hogy teljesítsek öt kilométert, itthon ezt már addigra teljesítettem, a szigetkör pedig 5300 méter, ez is meglett, tök jó idővel. És nyertem egy banánt :) 

A futások rögzítésének a kezdetekor a runkeeper kitűzte nekem célul, hogy 10 héttel később le tudjak futni öt kilométert egyben. Nem hittem, hogy menni fog... Aztán, ahogy már írtam, ez már megvolt, de a Balaton Maraton legrövidebb, hét kilométeres távjára még nem mertem jelentkezni. Aznap, amikor Siófokon ezt futották a bátrak, én megtettem életem első hat kilométerét, és először futottam át Szabadbattyánba. A tizedik hét leteltével pedig nem öt, de hét kilométert pipálhattam ki, amikor is körbefutottam a tatai Öreg-tavat, gyönyörű volt :) Azt hiszem, ekkor már nem futottam mindennap, viszont bevezettem a keresztedzést: szobabiciklit vagy tornázást (ezt most a nyáron hanyagoltam, vissza kell térnem hozzá...). Szilveszterre újabb mérföldkövet tűztem ki magamnak, és nyolc kilométert futottam a sárpentelei kiserdőben, jó hely, mert ugyan köröket fut az ember, mégis terep, nem az az unalmas salakpályás körbe-körbe, amit általános iskola óta nem próbáltam. Ekkor már nézegettem a komolyabb versenyek kiírásait, és kezdtem reálisnak látni, hogy tudnék tíz kilométert futni versenyen, ha ráedzenék... Kitűztem magamnak a Vivicittát, és attól paráztam, hogy felvesz a záróbusz - azóta is jólesik olvasni, hogy a DK "apja" Gergő is pontosan így érzett. Ekkortájt találtam rá Györgyire, kezdtem vele levelezni, és az ő hatására kezdtem bele a pulzusmérős, edzésterves edzésbe. Hacsak nem volt ítéletidő vagy valami nagyon komoly visszatartó erő, sötétben és hóban is heti háromszor futottam edzésterv alapján, plusz két keresztedzés, mert a Vivicitta végtelenül motivált. Meg hogy Györgyi szóval tartott, biztatott. Így jött el a március, a heti harmadik, hosszabb futás ideje egyre nyúlt, az időm meg egyre javult, lassan kezdtem 7 perces kilométerek alá kerülni 5-7 kilométeren. Neveztem a kaposmérői MérőMaratonra - harmadik első versenyem, az első, ahol volt chipes időmérés, meg olyan igazi versenykörülmények, 7 kilométeres táv, hideg március. És még előtte, otthon sikerült lefutnom egyben tíz kilométert, két hónappal a Vivicitta előtt, 70 percen belül, szóval már megnyugodhattam, hogy nem vesz fel a záróbusz :) És nyugodtan indultam Kaposmérőre is. Nagyon hideg volt, utólag azt gondolom, elmerevedtem, nem a legjobb futóélményeim között szerepel az a verseny, de nagyon büszke voltam magamra, és már csak két hét a Vivicittáig! Ráadásul a nagypapám születésnapján futottam, el is neveztem magamban Kecskés József Emlékfutásnak. 

Aztán bejött a tavasz, fantasztikus illatos, levegős, egyre kevesebb ruhát viselős, egyre világosabb estés futások következtek, imádtam! És jött az eddigi legnagyobb futóversenyem, a negyedik első: az első igazi nagyszabású futóünnep, a Vivicitta. Hát az hihetetlen élmény volt, ahogy rögtön utána írtam is, oda biztos, hogy visszatérek még, lehet, hogy nem jövőre. Nagy büszkeség, muníció, amiből lehet meríteni a továbbiakra, ha elfogyna az energia. Május közepéig még nem fogyott, a melegben átálltam a hajnali futásokra, és Anikóval teljesítettük a páros félmaratont a Keszthelyi Kilométereken, ez is volt olyan jó, mint a Vivicitta, és sok jó kép is született.

Aznap este lázas gyerekekkel értünk haza, és utána három hétig mindenki beteg volt. A gyerekek, Marika néni és én is. Arcüreggyulladás, köhögés, torokgyulladás, a gyerekeknek magas láz, minden légúti nyavalya. Hol miattuk, hol magam miatt nem tudtam futni menni, egy rémálom volt, nemcsak futós szempontból. Nyolcperces kilométerekre tudtam visszaállni utána (a 6:45-ös korábbi utazósebességem helyett...) és újra fel kellett építenem magam. Azért nem volt vészes, egész más, mint tényleg kezdőként felépíteni, most már hamar ott tartottam újra, ahol korábban, távban is, időben is. Újrakezdtem a téli-tavaszi, jól bevált heti három futást az edzésterv alapján, de azért nyáron elég sokat kihagytam belőle: hol programok, hol kánikula miatt. Kifogások mindig vannak. De azért, amikor futottam, sikerült növelnem a távokat, futottam 12, aztán 16.8 kilométert, három falun át. És közeledett az évfordulóm, az egyéves futószületésnapom... Kéne valami nagyot, valami különlegeset tervezni aznapra, gondoltam. Motoszkált a fejemben, hogy mi lenne, ha a félmaraton lenne az... rajzolgattam is térképeket, bíztam is benne, nem is... De minden fejben dől el, hiába kánikula, kihagyás vagy bármi, ha félmaratont akarok futni, akkor félmaratont fogok futni. Különösebben nem készültem rá, az augusztusi kánikula egy hetét teljesen kihagytam, bíztam benne, hogy az alap edzettségem megvan. A tervezett félmaraton előtti szombat este, az úrhidai falunap zárónapján este fél tízkor futottam egy kellemes átmozgatót, hogy mégse a kihagyás után jöjjön rögtön a 21 km, és csodálatos élményként, épp a célegyenesre fordultam, amikor a falunapon megkezdték a tűzijátékot. Fülig érő vigyorral értem haza, és másnap reggel öt órakor nekiindultam. És sikerült.

21.27 km, 2 óra 37 perc. Keresztül-kasul futottam Úrhidát, direkt úgy rajzoltam meg az útvonalat, hogy falun belül maradjon, hogy itt ünnepeljem az elmúlt egy évemet. Benne volt minden: a kezdőkör, amit az első hónapban sikerült lefutnom, a Fut a falu, az edzésterves edzések körei, a későbbi kedvenc szántóföldi ösvényem... mindez benne van életem első félmaratonjában. És még sok minden más is. Nem is ragozom... szerintem értitek.

És egy kis statisztika :)

 - 656.2 km-t futottam egy év alatt,

 - 57.256 kalóriát égettem,

 - a legjobb hónapom még 2012 novemberében volt, akkor 88 kilométert futottam összesen (látszik, akkor még naponta futottam...)

 - a legtöbb időt is akkor töltöttem futással, bő 11 órát a hónapban (milyen kevés egy hónapban, ugye? :) )

 - a legtöbb kalóriát áprilisban égettem, 7670-et

 - és a legnagyobb szintemelkedést is akkor értem el, havi 746 métert. Na ez nemsokára változni fog. 

És hogy hogyan tovább? Szeptember 14-én futok Aggteleken, a Baradla Trail nevű versenyen: 16 km, 600 méter szintemelkedés, 2 órás szintidő, most erre edzek. Aztán jön a Balaton Maraton, ahová a héten neveznem kéne a félmaratonra, ez november közepén lesz. És a jövő évre annyi, de annyi tervem van, hogy fel kell őket írnom és szelektálnom, mert józan ésszel nem férnek bele egy évbe... Futok tovább, ez a tervem.

Regő még

Apával játszanak a földön, beszélgetnek. Egyszer a beszélgetés, mint mindegyik, elér arra a pontra, hogy:

 - Regő, megegyelek?

 - Jaj ne, ne egyél meg!

 - Jó, akkor anyát megegyük, mit szólsz hozzá?

 - Ne együk meg, mert nagyon hiányozna nekem a számban.

Rossz fát tett a tűzre (csúnyát mondott nekem), apa beküldte a szobájába. Én meg mentem volna be Csongort altatni, tehát pár perc után mondtam neki, hogy jól van, már kimehet. Kifelé menet visszafordul, és azt mondja:

- Anya, de többé nem mondom neked, hogy béna anya!

- Jól van, gyere ide, adok egy puszit. 

- Jaaaj, ez a világ legfinomabb puszija volt! - mondja ő. Aztán kimegy, és még apját is biztosítja afelől, hogy nem fogja többé azt mondani, hogy béna anya.

Autózunk, a vonatozásról beszélgetünk, és arról, hogy milyen jó volt, amikor a gemenci erdőben kisvonatoztunk. Regő sorolja, hogy milyen állatokat látott:

 - Volt ott szarvas, meg őz, meg vaddisznó... meg dinoszaurusz!

Én megijedek:

- Dinoszaurusz is volt?

De ő megnyugtat:

- Ne aggódj anya, csak növényevő dinoszaurusz volt!

Vonattal a Velencei-tóra

Fantasztikus dolog, ha a gyerekek apja szabin van! Péter amellett, hogy szinte mindennap vitte Regőt valamerre, az egyik nap kitalálta, hogy kánikulában menjünk bányamúzeumba, ott hűvös van. Van kettő is nem messze, az egyik Gánton, a másik kicsit továbbautózva a Vértesben. Útközben azonban sajnos kaptunk egy telefont, ami miatt vissza kellett fordulnunk, ez a program egyelőre elnapolva. De Péter rögtön jött a következő ötlettel: menjünk másnap ötösben vonattal a Velencei-tóra. Nekem már az is élmény volt, hogy ez felmerült :) de másnap tényleg sikerült időben összekapnunk az összes gyereket, odaérnünk az állomásra és ráadásul kifognunk egy légkondicionált, modern, piros vonatot.

Így utaztak ők :)

Az út rendben telt, és külön csodálattal töltött el, ahogy Regő eltársalgott a kalauzzal. Megkérdeztem, akarja-e ő odaadni a jegyeket, akarta. Jött a kalauz, Regő bemutatkozott,a kalauz viszont, és kezet fogott vele. Aztán Regő bemutatta az egész családot szépen sorban, és még kérdésekre is válaszolt. Nagyon nagyfiús, udvarias és közlékeny volt. 

A vonatozás tetszett mindenkinek, aztán jött a strand. Szeretem a Napsugár strandot, főleg a sekély és lépcső nélkül elérhető gyerekpancsoló miatt, a homokos partjával. Le lehet ülni és hagyni Regőt úszkálni, Csongort totyogni a part közelében úgy, hogy nem kell háromfelé rohangálni és állandóan frászt kapni...

Így úszik Regő

Munkába indul

Örül :)

Először bementünk mindannyian fürödni, Csongor is szinte a gyerekpancsoló elválasztó köteléig el tud gyalogolni a vízben. Már az itthoni medencében is kiderült, ha megszokja a víz hőfokát, nagyon élvezi a strandot, itt is így volt. Azért vele csak rövidebbeket fürödtünk, a homokozást, iszapozást is élvezte, kitartóan telelapátolt egy vödröt, csak aztén lepődött meg, hogy ez nem úgy működik, mint az otthoni homokozóban :)

A kicsi meg a nagy homokozik

Volt keksz meg fagyizás, Regő önállósági bemutatót tartott Marcinak, amikor nagyfiam el akart menni trambulinozni, de nem mert önállóan odamenni, fizetni és ugrálni. Majd jött Regő, hogy ő meg ugrálóvárazni akar. Ahhoz is ugyanoda kellett menni, a közelben volt. Mondtam neki, hogy szaladj oda, kérdezd meg a bácsitól, mennyibe kerül. Már futott is, jött vissza, háromszáz forint öt perc. Markába nyomtam a pénzt, szaladj a bácsihoz, add neki és ugrálhatsz. Szaladt, odaadta, ugrált, a "bácsival" meg összeintettünk, látta, hogy az én gyerekem, látom, mehet. A nem egész négyéves öccse láttára már Marci is összeszedte magát, és megcsinálta ugyanezt a trambulinnal :)

Pihenő, tízórai, ritka háromfiús kép

Huncut :)

A nap külön öröme, hogy futólag bár, de Mókiékkal is találkoztunk többször, jó volt látni, de nem igazán használtuk ki az alkalmat beszélgetésre, mindketten a családunkkal voltunk inkább, csak össze-összenéztünk, integettünk, megcsodáltuk egymás gyerekeit. A déli vonatot elértük, Csongor már hazafelé zakatolva elaludt a babakocsiban, amit az autóban folytatott, és Regőt se kellett nagyon biztatni, hogy lefeküdjön ebéd után :) Tényleg jó élmény volt ez a strandolás.

Várpalota, Thury-vár

Marcival volt ez a különprogramunk, miután hazajött a nyaralásáról. Kemény kánikula volt, abban ideális program: hűs vár, a vastag falak között hűvös termek, és ráadásul egy Dalí-kiállítás. Marci kedvenc festője, bár felkészítettem, hogy ne a legismertebb festményeire számítson, azok nem fognak egy teljes nyarat Várpalotán tölteni, ez egészen biztos. Helyette a grafikáiból és meseillusztrációiból láthattunk egy válogatást, az is nagyon szép volt.

A vár maga egészen meglepett a gazdag kínálatával és a szépen felújított állapotával. Tizenkét éve élek már Fehérváron vagy a közvetlen közelében, nemegyszer mentem már el a várpalotai vár előtt, de sosem voltam még benne - és lehet, hogy jó is, hogy már most, ilyen szép állapotban láttam.

Rengeteg mindent láttunk: népviseleti kiállítást egy magángyűjteményből, lenyűgözően szép volt. Aztán egy szabóság kiállítását különféle katonai egyenruhákból és díszmagyarokból, meg ma is viselhető, magyaros motívumokkal díszített férfi és női ruhákból, kabátokból. Néhányat szívesen hazahoztam volna :) Bár az öltözködés annyira nem a tízéves fiúkat érintő téma, azért Marci is végignézte ezeket is. Aztán volt még néhány vitrin vasalókiállítás, majd egy szoba a Bakonyi Poroszkálókról, az útjaikról, egy válogatás a fényképeikből. És még csak ezután következett Dalí. Marci elég gyorsan végignézte, az előzetes felkészítésem ellenére számított ismertebb képekre, én még tudtam volna elmélyülni egy-egy grafika előtt. Nagyon szépek voltak, nem tudom, megjelentek-e ténylegesen mesekönyvekben, én el tudnám képzelni.

Végül egy padlástéren keresztül még a várfalra is ki lehet menni körbejárni, innen aztán nagyon jó a kilátás kifelé és befelé is:

Itt fent azért nagyon meleg volt, és erős napsütés, Marcival történt is valami, egy enyhe napszúrás vagy kiszáradás-féle. Hazafelé még megálltunk egy boltnál, de én - utólag már bánom - nem vettem Marcinak inni azzal, hogy öt perc múlva otthon vagyunk, ihat. Előtte ivott, magunkkal is vittünk vizet, nem gondoltam olyan sürgetőnek. Otthon is ivott, de aztán bejelentette, hogy nincs jól, bágyadt, hasa fáj, lefeküdt és pihent. Pár óra múlva, estefelé felkelt, kijött hozzánk a kertbe, és tiszta lökött volt, mint aki becsiccsentett. Aztán már jól volt, komolyabb baja nem történt, de máskor azért veszek neki inni, ha kéri :) A kirándulás mindenesetre meglepően szép és jó volt, megérte, és végre megint Marcival voltunk, csak mi ketten.

Regő új biciklije

Az elmúlt két hétben Péter szabin volt, és szinte mindennap vitte vagy Regőt, vagy Csongort valamerre: játszótérre, Papához, Regőt még egyszer a börgöndi állatsimogatós szabadidőparkba is, és együtt is csináltunk programokat. Az egyik ilyen apás program előtt mondja nekem virágnyelven, hogy ma megejtjük azt is, tudod, amiről beszéltünk. Én meg azt hittem, egy játszóterezésről beszél megint, este az volt szóban közöttünk, gondoltam, arra utal, mondtam is, hogy jó, persze. Jól meg is lepődtem, amikor ebéd előtt hazaértek, én a többiekkel hátul voltam a kertben, Marci előrement köszönni nekik, és rohan vissza lelkesen, hogy Péter vett Regőnek egy tökjó biciklit! Mondom miii? Igen, tényleg, és már Regő is szaladt, és én ekkor értettem meg, hogy mi is volt az, amiről beszéltünk. Még a névnapjára akartunk Regőnek biciklit venni, akkor a Decathlonban néztünk, egy teljesen rossz méretet találtunk, amiért azonban ő annyira odavolt, hogy amikor mondtuk, hogy menjünk el azért máshova is megnézni, hisztiben tört ki. Akkor nem is mentünk tovább az ügyben, de a napokban megint előjött, hogy a szülinapjára azért meg kéne próbálni újra. Hát erre a beszélgetésre utalt Péter :)

A bicikli szuper, van kosara és katicás csengője, egyelőre pótkerekes, mert bár azt mondják, futóbicikli után pillanatok alatt megtanulnak kétkerekűzni a gyerekek, azért ez neki még egy kicsit nagy, és lejtőn gurulni fél is vele. De a pedálozás nagyon jól megy!

Kérdés, hogy akkor most ez a június 5-i névnapra utólagos ajándék, vagy az augusztus 25-i szülinapra előzetes? :)

Kötős, horgolós kertiparti gyerekekkel

Múlt kedden volt, szóval még nem olyan régen :) Pétert elküldtem, hogy találjon magának programot kedd délutánra, én pedig meghívtam a fehérvári és úrhidai kötős-horgolós társaságot hozzánk, a kertbe. Olyan sokszor nem tudtam már eljutni talikra, hogy arra gondoltam, ha a lányoknak is jó, nekem sokkal egyszerűbb, ha ők jönnek el. Nem kell megszervezni, hogy melyik gyerekre ki vigyázzon, nem kell időre hazaérni és semmi ilyesmit. És ők is hozhatnak gyerekeket.

Végül velem együtt heten voltunk, és a fiaimmal együtt hat gyerek, és nagyon jól alakult a buli :) Csináltam limonádét és jeges teát meg tettem ki némi rágcsát, a lányok is hoztak mindenféle finomságot batyusbál-jelleggel, és ráadásul még a közös fonalrendelésünk is megérkezett épp aznap délelőtt.

Marci ilyen szuper babasarkot csinált :) (aztán Csongoron kívül nem jött más baba)

Apránként, egyesével-kettesével megérkeztek a lányok, volt, aki munka után ért ide, de még úgy is volt elég idő. Csongor épp felébredt az első vendég érkezése előtt, Regő már a buliba csöppent bele, aztán megjött a többi gyerek is. Ettünk-ittunk, mutogattuk egymásnak a frissen készült és épp folyamatban lévő alkotásokat, beszélgettünk és sokat nevettünk, mindenki azt mondta, hogy jól érezte magát. A gyerekek pancsoltak a kismedencében - a nagyot épp aznap eresztettük le, de így biztonságosabb is volt - homokoztak, Marci pedig igazán rendes vendéglátó volt, hozta-vitte a székeket, kínálgatott mindenkit, beszélgetett, most nem pörgött föl azon a máskor idegesítő módon.

Tényleg nagyon  jó hangulatú délutánunk volt, és a diófának hála, még a hőség sem fojtogatott annyira. Mutatok pár képet a csapatról:

És egy utolsót :)

Micsoda színkavalkád, ugye? :) Jó lenne még egy ilyen talit tartani augusztusban is, holnap jön Bence, akár vele együtt is lehetne, de még utána is van egy-két hét a nyárból... :)

Medveparkozás, barátnőzés

Még a két Pécs között voltunk a veresegyházi medveparkban, utána pedig Andi barátnőmnél Regővel és Csongorral. Eredetileg úgy terveztük, hogy olyan héten megyünk, amikor Marci is velünk van, de aztán Andi szólt, hogy nekik akkorra közbejött valami, úgyhogy áttettük korábbra - de vigasztalt, hogy Marcinak ezalatt jobbnál jobb programokban van része Bogádon.

Nem tudtam, mennyire hosszú program a medvepark, ebédre ígérkeztünk Andiékhoz, de úgy voltam vele, hogy addig fogunk medvéket nézni, ameddig csak Regő igényli, legfeljebb megint késői ebéd lesz. Aztán kiderült, hogy ez ilyen állatbolond gyerekkel se sokkal több egy jó óránál, harangszóra már el is indultunk :)

Nagyon tetszett egyébként a medvepark, jó nagy területen vannak a medvék, sok-sok a farkas, láttunk mosómedvéket, struccokat és gólyát is, és még játszótereztek is egy nagyot a fiúk.

Félelmetes jelenet, a medve húst eszik hollók társaságában

Ott a farkas!

Hol a Regő? :)

Szóval délben már úton voltunk, Andiék szerencsére nem laknak messze Veresegyháztól, hamar odaértünk. Petit, a legkisebbet még nem is láttam élőben, hát most megcsodáltam, igazi dundi kis gombóc, vidám, aranyos baba :) Ebédre volt pizza, halrudacska, sült krumpli, igazi gyerekmenü, aztán Gábor lefeküdt aludni (ő Peti bátyja) a lányok meg most kimenőt kaptak alvásból, merthogy az én gyerekeim se alszanak most. Nagyon jól elvoltak! A fiaim kipróbálták a négy gyerek játékait, aztán egy kirakóskönyvvel egymásra találtak Regő és a lányok. Csongor mindent érdekesnek talált, és Petivel is haverkodott. Azért a vége felé vicces volt, látszott, hogy fáradnak, különféle takarókkal és párnákkal megágyaztak maguknak, ki fotelban, ki a nappali asztalán :)

Hét szőke fej :)

Csongor szereti Petit :)

Kirakóznak

Peti elaludt :)

Peti felébredt :)

Kertben

Itt is nagyon jól éreztük magunkat, és ami különösen jó benne: ez mindig ugyanolyan, és mindig ott folytatódik, ahol abbamaradt. Ha az embernek valaki huszonéve barátnője, lehetnek távol és találkozhatnak ritkán, ez már nem múlik el.
Még egy vicces sztori a végére: Regő mindenhová viszi magával a műanyag állatait, és Andiéknál a kis zsiráfnak letört a füle. A lányok felajánlották helyette egy saját zsiráfjukat, de túlzásnak éreztem, nem akartam elhozni, gondoltam, ha Regőnek fontos, majd elhozza. Nem hozta, de később, menet közben nagyon sírt érte. Közben nálunk otthon mindig van szükség esetére némi odaajándékozható állat, a kis wc-ben van a dugihelyük. Vigasztalásképp igyekeztem Regőt afelé terelni, hogy milyen jó volt, hogy láttunk állatokat délelőtt, például struccot is... és közben megírtam életem legbizarrabb sms-ét Péternek: drágám, ha hazaérsz, vedd ki a struccot a vécéből! :) Kivette, odaadtuk, zsiráf megbocsátva :)

Pécs-Bogád oda-vissza

Marci a múlt héten Ancsáéknál nyaralt. Az azt megelőző hétvégén elvittük hozzájuk, utána meg mi mentünk érte, és mindkét alkalommal egy csomó szépet láttunk. Az első hétvégén szombat déltájban érkeztünk, aznap csak "otthon" voltunk Ancsáéknál, ebédeltünk, a kicsik aludtak, aztán a kertben, a focipályán meg a játszótéren töltöttük a délután hátralevő részét. 

Bunyó - ha a nagyok találkoznak

Kisgyerek a nagy zöld mezőben

:)

Kicsi a bors, de... :)

Este Ancsával söröztünk és közösen kifestettük a körmeinket, rég volt már ilyan csajos programban részem :) És közben megbeszéltük, hogy mit csináljunk másnap. Első körben a gyerekek miatt valamelyik környékbeli várra szavaztam volna: ott van Siklós, Szigetvár vagy a Máré-vár, aztán beszélgetés közben kiderült, hogy igazából én a klasszikus pécsi látnivalók közül még nem sokat láttam, vagy nagyon régen, annak ellenére, hogy a tesóm ott él és rendszeresen járunk feléjük. Csak azt gondoltam, hogy a gyerekek nem nagyon élveznék a városnézést, de megbeszéltük, hogy szaladgálhatnak a sétálóutcákon, megtalálják, ami nekik tetszik, úgyhogy vasárnap az én kedvemért városnézés lett. Ja, még előtte szombat délután sikerült lezúznom a térdemet, ne nevessetek: Marcival versenyt futottam a focipályán, ami amúgy füves és puha, de jól ráestem azért mind a hatvansok kilómmal a térdemre, és szerintem csúsztam is rajta valamennyit. Lett rajta egy horzsolás, de azért felálltam, újra a rajthoz álltunk, és csakazértis megcsináltam a versenyfutást (Marci nyert), majd másnap már sántikálva jártam végig Pécs belvárosát.

Csipet-csapat a Barbakán hídján

A dóm (nem láttam még, mióta ilyen szép fehér az alja)

Futóverseny a nagy fehér falak mellett

Lakatfal

Dzsámi, benn is voltunk!

Szökőkútban

Megyeháza leanderrel

A rengeteg szökőkút egyike a színháznál

Mindenki motorozik (elefántozik, satöbbi)

Megint egy szökőkút partján a sokfiúk

Kilátás egy kis pavilonból

Galambot kerget :)

Hazaértünk, jó fáradtan egy késői ebédre, Regő magától ment aludni :) Mindenki aludt, csak mire ez bekövetkezett, addigra Csongor felébredt, úgyhogy én mégse aludtam, de olyan jó fej volt, hogy kimentünk a kertbe, és aranyosan eljátszott, míg én olvastam. Úgyhogy volt megérdemelt pihenés is, mielőtt hazaindultunk. Marci ott maradt, Regő nagyon haragudott rá, aranyos volt, ahogy már előre hiányolta a tesóját. 

Egy héttel később, vasárnap mentünk Marciért, ekkor csak egynapos kirándulást tettünk. A múlt heti városnézésből Marci hiányolta a "katakombákat", azaz az ókeresztény sírkamrákat, illetve a Vasarely Múzeumot, mondtam neki, hogy majd most bepótoljuk. Fényképezőgépet most nem vittem, de szerencsére a Cella Septichora látogatóközpontot itt is meg tudom mutatni, a Vasarely Múzeumot meg itt. Marci és Bence jöttek velem, a Vasarely Múzeumba Csongor is, aki nem jött, arra Ancsáék vigyáztak, sétáltak velük. A fiúkat is nagyon érdekelték a látnivalók, engem pedig kifejezetten lenyűgözött, hogy 1600 éves romok között sétálok, és ezek a kövek azóta itt vannak... Egyes sírkamrák olyan gyönyörűen ki vannak festve, hogy az egyiptomi királysírok fotóira emlékeztetnek.

Ebéd után most nem volt alvás, Csongor aludt egy kicsit délelőtt, így nem is próbálkoztam vele, meg mivel elég későn volt az ebéd, azt gondoltam, nem is baj, ha elindulunk haza, hátha még útközben is látunk valamit, a gyerekek meg elaludtak. Így is lett, a Keleti-Mecseken és a Tolnai-dombságon keresztül autóztunk jó hosszan, a kicsik tényleg elaludtak, sőt még Marci is bóbiskolt kicsit. Szép volt, és ami a fő, Marci is nagyon jól érezte magát az egyhetes nyaraláson.