2013. június 20., csütörtök

Másféléves


Igen bizony, ez is eljött, bár én nem hiszem el. Vagy inkább úgy fogalmazok, hogy hihetetlennek tűnik, de azért valójában én elhiszem, ugyanis Csongor pontosan olyan, mint egy ügyes és aranyos másfél éves.
Nagyon sokat fejlődött az elmúlt hónapban - ebben biztosan sokat segített az is, hogy meggyógyult, és ugrásszerűen nekilátott pótolni, amivel addig betegség miatt nem ért rá törődni. Írom is, hogy mi minden változott.
Súlyt, méretet most se tudok, jövő héten megyünk tanácsadásra meg oltásra. Tegnap nézegettem Regő hasonló kori fotóit, és megállapítottam, hogy Csongor biztosan nagyobb, de legalábbis magasabb, mert ő már néhány hete kinőtte azokat a ruhákat, amiket Regő hordott ekkora korában. Mondjuk ez nem újdonság, mindig is egészen más alkatok voltak, Csongor magasabb és vékonyabb.
Van egy csomó dolog, amit nem tudott még egy hónappal ezelőtt, most meg tud. A facebookon mutattam a videót arról, hogyan próbál lépcsőn lemászni, mindig csak az első fokig jut el, ezen lamentál, újra próbálja... Azóta megtanulta, begyakorolta, és szépen letolat a lépcsőn. Felfelé már könnyedén mászik. Megtanult kanállal és villával enni, persze közben a másik kezével markol is a tálkából, szóval nem az a tiszta, szép evés még, de ügyesedik és önállósodik. 
Kezdettől pohárból iszik, tud sportkupakos és sima kupakos palackból is inni, de a poharat eddig nekem kellett a szájához tartani. Most már szépen megfogja két kézzel, dönti és ügyesen iszik.
Bemászik a homokozóba, lapátol - szívesen szórja kifelé is, aminek nem örülök - mezítláb mászkál a kertben. Első alkalommal ezt is nyafogás kísérte, kapott is puhatalpú cipőt, ami a mezítlábazás érzését adja, de kiküszöböli a szúrós vagy kemény dolgokat. Most már viszont egyre lazábban mezítlábazik.
Most, hogy sokat van a kertben meztelenül vagy kisgatyában, megfigyeltem szobatisztasághoz hasonló jeleket is: többször jártunk úgy, hogy kint nem történt semmi, bejöttünk, kapott pelenkát és rögtön beletermelt. Aztán ezt pont ma reggel cáfolta, amikor összekente a kisgatyát kint, de nem is várok tőle még semmi ilyesmit, csak megfigyeltem, mintha lenne benne egy kis szabályozás.

Egyre ügyesebben játszik, ma épp hat kockából épített tornyot, aztán hogy én megtapsoltam, ő is magát. A nagy wader építőelemekből is ügyesen épít, igaz, nem nyomja össze szorosan az elemeket, így kicsit csálék az építmények, de építmények! És a duploval is próbálkozik, illeszti, szívesen pakolja. A kis  pohárépítőkkel eddig főleg úgy játszott, hogy egymásba tette a poharakat, most már abból is tornyokat épít.
Sokat szopizik, szerintem most a melegben szomjoltás céljából is, meg ha fáradt, nyűgös, akkor annak enyhítésére. Már mondja, hogy cici :) A betegség óta újra jobban eszik, és hála Istennek ő szereti a gyümölcsöt, zöldséget is. Cseresznyét, meggyet, tegnap kapott pár szem málnát, anyukáméknál ribizlit - hű de lelazultam, már négy nappal a másfél éves határ előtt kapott aprómagvasat! :) A zöldségeket főleg párolva vagy főzelék formájában szereti, de nyersen is kéri az uborkát, a retket. Inni leggyakrabban vizet szokott, de kap bodzaszörpöt, vagy ha meglátja és kunyerálja, akkor kevéske tejet is. Cumi szinte már csak alváshoz van, vagy a délelőtt és a délután végén, amikor már nagyon fáradt. Éjszaka mostanában kb. kétszer ébred, de hosszan fenn van. Illetve nincs is igazán fenn, de sokáig nem alszik el mélyen, csak mellen, vagy legalábbis a karomban. Én is el szoktam bóbiskolni vele, aztán arra riadok, hogy teljesen elgémberedtem a fotelban. De volt már olyan éjszaka is, amikor csak hajnalban ébredt, és visszaaludt fél öt tájban, én meg el tudtam menni futni :)
A beszéde is alakul, most már talán van értelme felsorolást tartani: mondja, hogy anya, apa, mama, papa, Marcika (ezt nem így, inkább csak mi értjük) pápá, szia, egy, azt is mondja, hogy egészségedre, csak a fele hang nincs benne, de én értem, és a szituáció is stimmel :) Hinta, labda, bimmbamm, ne-ne, cici, hangutánzó állatnevek. És megy a halandzsa, ahogy a videón is hallható, mutogatva és gesztikulálva hosszú körmondatokban magyaráz a saját nyelvén, és rém elégedett vele, amikor úgy válaszolunk neki, mintha értenénk :)

A tesókkal általános a nagy szeretet és a sok konfliktus. Nyilván mindig mindenkinek egyszerre ugyanaz kell, de legalábbis a két kicsinek, főleg Regő megy Csongor után, és venné el, ami épp a kezében van, fordítva ez nem annyira igaz. Marci meg időnként piszkálja, vagy épp olyankor is simogatja, amikor Csongor nem akarja. De ugyanakkor mindenki mindenkit imád, néha elsimulnak a vonásaim, amikor látom, hogy sikerül együtt játszaniuk, tegnap egészen szétolvadtam a medencében a két kicsivel. Az összebújó szőke fejük örökre beégő látvány :)
Két szőke

Másik két szőke

Túl korán kelt, és a járókában visszaaludt :)

Mamával, megható

Két szőke pancsol

3 megjegyzés:

julcsi írta...

Boldog Hófordulót a drágának!!!♥

Emese írta...

Édes! És hogy megeredt a nyelve! Boldog 1,5. szülinapot neki!

Gabka írta...

Boldog másfélévességet a kis drágának! :-)