2013. augusztus 3., szombat

Regő új biciklije

Az elmúlt két hétben Péter szabin volt, és szinte mindennap vitte vagy Regőt, vagy Csongort valamerre: játszótérre, Papához, Regőt még egyszer a börgöndi állatsimogatós szabadidőparkba is, és együtt is csináltunk programokat. Az egyik ilyen apás program előtt mondja nekem virágnyelven, hogy ma megejtjük azt is, tudod, amiről beszéltünk. Én meg azt hittem, egy játszóterezésről beszél megint, este az volt szóban közöttünk, gondoltam, arra utal, mondtam is, hogy jó, persze. Jól meg is lepődtem, amikor ebéd előtt hazaértek, én a többiekkel hátul voltam a kertben, Marci előrement köszönni nekik, és rohan vissza lelkesen, hogy Péter vett Regőnek egy tökjó biciklit! Mondom miii? Igen, tényleg, és már Regő is szaladt, és én ekkor értettem meg, hogy mi is volt az, amiről beszéltünk. Még a névnapjára akartunk Regőnek biciklit venni, akkor a Decathlonban néztünk, egy teljesen rossz méretet találtunk, amiért azonban ő annyira odavolt, hogy amikor mondtuk, hogy menjünk el azért máshova is megnézni, hisztiben tört ki. Akkor nem is mentünk tovább az ügyben, de a napokban megint előjött, hogy a szülinapjára azért meg kéne próbálni újra. Hát erre a beszélgetésre utalt Péter :)
A bicikli szuper, van kosara és katicás csengője, egyelőre pótkerekes, mert bár azt mondják, futóbicikli után pillanatok alatt megtanulnak kétkerekűzni a gyerekek, azért ez neki még egy kicsit nagy, és lejtőn gurulni fél is vele. De a pedálozás nagyon jól megy!

Kérdés, hogy akkor most ez a június 5-i névnapra utólagos ajándék, vagy az augusztus 25-i szülinapra előzetes? :)

3 megjegyzés:

julcsi írta...

Nagyon ügyes Regő és annyira édes!!!♥

Emese írta...

Nagyon ügyes, hogy élvezi! :)

Lina írta...

Milyen jól tekeri ,ügyes :) Sok örömöt neki hozzá :)