2013. október 12., szombat

Blue Orange

Ez a kendő is már rég kész... szeptember elején készült el, augusztus folyamán volt a közös kötése, amire jelentkeztem, aztán megbántam... Már eleve úgy voltam, hogy pont az eredeti színösszeállítása nem tetszett, nem indított arra, hogy én is elkészítsem. Kék és narancssárga kendő, innen a neve, Cipő emlékére tervezte Piro. Aztán láttam elkészült darabokat egyszínű vagy színátmenetes fonalból, ezek megihlettek, Andinak volt két gombóc felesleges szép pasztellszínű bambuszfonala, amit megvettem tőle, de mondta, hogy ő is megköti egyszínű lilából, hát végül jelentkeztem én is. Szerettem volna egy igazi, anyagában és színében is hűvös, nagy nyári kendőt, és ha nem bénázom annyit, kész is lett volna. 
Kezdetek

Életkép körömlakkal és futóskönyvvel :)

Valamiért minden csipkerészt elrontottam és bontanom kellett, volt, amelyiket nem is egyszer. Pedig jó a leírás, és kötöttem már ennél bonyolultabb csipkét is. Az elsőt megkötöttem és lebontottam többször, aztőán elegem lett az egészből, félretettem és mást csináltam, amíg újra megjön hozzá az ihletem. Persze ezzel lassan kicsúsztam a közös kötés határidejéből, de egyszerűen nem volt hozzá idegzetem. Aztán megjött a kedv, újra elővettem, összeállt a csipke, jött egy sima rész, a következő csipkénél megint bénáztam, és így tovább. De végül annyira belehúztam, hogy ha nem jön közbe a dobogókői terepfutás, még talán készen is lettem volna augusztus 31-re, így azt hiszem, szeptember 3. lett belőle.





A végeredmény azért nem lett rossz :) Pont olyan, amilyet szerettem volna, nagy, kellemesen hűvös tapintású, halvány pasztellszínű, szinte mindenhez felvehető. Csak kár, hogy ősszel már nem igazán tudom hordani - de legalább megvan a jövő nyári kendőm :)

6 megjegyzés:

Márti írta...

Tejóég! Ez mekkora meló lehetett! :-) Én adok türelmet, Te meg adjál kitartást :-D csodaszép lett!

Kriszti írta...

Ez gyönyörű!!!

Unknown írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Unknown írta...

Nagyon ügyes vagy! Elképzelni sem tudom, hogy bírsz ennyi mindent egyszerre: család, futás, kötés, olvasás...Légyszi adj ötletet hogy csinálod :)...(Bocs, az előzőt véletlenül töröltem :) )

Emese írta...

Gyönyörűűű!

Timi írta...

Köszi :) Vivien, nem tudom, nekem ez mind kell ahhoz, hogy én én maradjak :)