Jövőre

Persze ez a bejegyzés is elseje óta hever piszkozatban... Akkor pár napon keresztül erősen foglalkoztatott, és bújtam miatta a netet, hogy mit kellene majd kezdenem ezzel a 2013-as évvel. 

2013 végén Csongor kétéves lesz. Nagyon szeretnék vele is itthon maradni három évet, ahogy Regővel, de ezt még nem döntöttük el, hogy hogy lesz, sikerül-e. Mindenesetre ha megy bölcsibe, ha nem, ha munkába állok 2014 elején, ha nem, ezt az évet mindenképpen okosan kell kihasználnom, és ha nyerek még egyet, az csak előny. Tanulásra szeretném kihasználni, meg azért arra is, hogy ilyen évem nem lesz már: ez az utolsó egy (vagy két) kisgyerekes, itthon levős év, és bár ez is komoly munka, azért azt nem hiszem, hogy a három gyerek plusz (minimum) nyolc óra munka kombinációba is ennyi hobbi, kirándulás és hasonló bele fog férni.

Az én úgynevezett karrierem azzal kezdődött anno középiskolás koromban, hogy pszichológus akartam lenni. Gyerekpszichológus, az új Vekerdy, aki majd megváltja a világot, egészséges lelkű gyerekek kerülnek ki a keze alól, és több generációnyi friss gondolkodású pedagógus, akik majd szintén egészséges lelkű gyerekekkel töltik be a világot. Aztán realizáltam, hogy amíg az ember szakképzéssel és mindennel együtt eljut idáig, az olyan kilenc év, tehát ha mindent időben csinálok, 19 évesen érettségizem (ötévesbe jártam) akkor 28 évesen leszek pályakezdő klinikai szakpszichológus, és már előtte is keresek valamennyit gyakornokként, de nem tudom, mennyire lehetek önálló, és hát addigra azért saját családot is szeretnék... Így végülis arra a döntésre jutottam, hogy inkább elvégzek valami rövidebb és gyakorlatibb képzést, amivel hamarabb munkába tudok állni, és majd a saját pénzemen, munka mellett tanulok pszichológiát. A terv szépen ment is, elvégeztem a Külkert, logisztika szakirányos közgazdász lettem és szépen el is helyezkedtem életem első munkahelyén, majd amikor szemügyre vettem a következő felvételi tájékoztatót, kiderült, hogy pszichológia szak gyakorlatilag nem létezik úgy, hogy azt vidékről, munka mellett lehessen tanulni. Még párszor visszatértem ehhez az álmomhoz, aztán lassan lemondtam róla. Amikor Marcival voltam gyeden, tudtam, hogy utána munkát kell majd keresnem, nem várnak vissza sehova - tehát inkább a szakmámba vágó dolgot tanultam, Gödöllőre jártam a Szent István Egyetemre közgáz kiegészítőre, ezúttal HR szakirányon, hogy legalább valami újdonság legyen benne. Nem igazán akartam HR-es lenni, de álláskereséshez jól jött némi szakmai oldal, meg mégiscsak egy másik láb, amin állhatok, ha kell. Így aztán most van két diplomám, két nyelvvizsgám, használható angol és kicsit megkopott, de erős német nyelvtudásom, és megint ott tartok, hogy lennék én védőnő, szoptatási tanácsadó, emberekkel, gyerekekkel foglalkozó, de nem pedagógus, lennék textiljáték-tervező, és lennék még egy csomó álomszerű, érdekes, elvont dolog, de mindennek igazából semmi értelme, mert ott van egy jó szakma, amit szeretek, amiből meg tudunk élni, házat tudunk építeni, hiteleket tudunk kifizetni, csak éppen annyi a hátránya, hogy a világmegváltó álmaimtól messze van. De azért mindig megtaláltam benne a világmegváltást: az egyik munkahelyem autóalkatrészeket gyártott, a másik szivattyúkat, a harmadik elektronikai berendezéseket, és én mindenhol a logisztikában vettem részt: fuvart szerveztem, alapanyagot szereztem be, gyártást terveztem... és közben arra koncentráltam, hogy ha én jól csinálom a munkámat, akkor valaki, valahol időben hozzájut az autójához, az információjához, egy afrikai falu meg vízhez. Kis lépésekben a világért...

És most megint ott tartok, hogy én lennék az ideális munkavállaló a képzettségemmel és a tapasztalatommal, csakhogy van három gyerekem, és mire munkába lépek, lesz öt-hat kihagyott évem. Cserébe még csak 34-35 leszek, de már tutira nem megyek el szülni, és hosszútávon lehet majd velem tervezni. Viszont megint szeretnék valamit felmutatni, hogy amíg - egy munkaadó szemszögéből nézve - "itthon ültem és nem csináltam semmit", addig is foglalkoztam a szakmámmal. Szeretnék tanulni valamit, de nem szeretnék újabb diplomát szerezni, igencsak túlképzett lennék már. Nyelvet tanulni vagy felfrissíteni lenne értelme, és amit Péterrel is nézegettünk, hogy okos dolog lenne, az a projektmenedzsment. Ilyen téren elég jó, használható is vagyok, és nem akarok én menedzser lenni, viszont szeretnék majd az az ember lenni, akire logisztikai területen komplex feladatokat bízhatnak rá. A 2013-as év feladata lesz ennek a feltérképezése: hol tanítanak ilyesmit, hogy fér bele az időmbe, hogy lehet megszervezni a gyerekvigyázást, és mi leszek, ha nagy leszek... Izgalmas lesz, még nem igazán látom át.