Ősz a kertben

A négy nap alatt, amíg távol voltunk, hihetetlen sokat változott a kert. Éppen csak sárgulni kezdtek a levelek, amikor elmentünk, de mire visszajöttünk, a gyümölcsfák alatt levélszőnyeg borította a földet, és a diófák is ledobták a lomb nagy részét. Gondoltam is rá, hogy de jó, nemcsak akkor lát szépet az ember, ha elutazik érte, a saját kertjében is lehet gyönyörű őszi tájat, színeket fotózni.

Regő alvása után kimentünk a gyerekekkel gereblyézni meg csak úgy levegőn lenni, jól érezni magunkat, Bátort is kiengedtük. A cicát addig becsuktuk - jut eszembe, ezt még nem is meséltem, visszajött a cicánk! Régi cica, még az ideköltözésem, Regő születése előtt élt itt, aztán megvettük Bátort, és képtelenek voltak barátságba kerülni, így a cica sajnos elkóborolt. Néha hazalátogatott, olyankor láttuk, hogy jó helye van, etetik, nyakörvet is viselt. A múlt héten aztán soványan, loncsos bundával, nyakörv nélkül került elő - elköltözhettek, akik gondját viselték? Azóta itthon van, szépül a bundája, egyre jobban eszik, de azért összességében nincs jól, megviselt, lehet, hogy valami baja van, vagy megevett egy mérgezett egeret. Mindenesetre itthon van, és a gyerekek nagyon boldogok ettől.

Szóval főleg én gereblyéztem, a fiúk a járdára rajzoltak, Regő motorozott, Marci a kutyát kergette, hintáztak, aztán amikor már a harmadik fánál tartottam, nekik is kedvük támadt segíteni.

Ez még a hintázás, elmosódottak lettek ugyan a képek a nagy lendülettől, de látszik, ahogy élvezik, nevetnek :)

Ez viszont már a kemény munka:

Ez pedig egy ilyen volt-ilyen lett páros, ilyen fotónk ugyanis már tavaly is volt :)

2011

2010

Lassan sok lesz a képből, de azért párat még muszáj a kertész szemével is :) A kis datolyaszilva is ilyen szép, és idén bizony lesz rajta termés is:

Dió is van sok, csak legyen, aki megpucolja, mandula is akad. A zöldségeket már írtam, abból a szempontból vége a szezonnak, lassan jöhetnek az évzáró munkák, remélem, az első komolyabb fagy megvárja őket.

Babasarok

Most, hogy így kipihentük magunkat, ma délelőtt végre nekiduráltam magam, és feljebb tettem a kiságy fekvőfelületét. Már talán hetek óta is halogattam, pedig nem egy nagy munka - na persze nem is voltam még elkésve semmivel. Csongor születésével most túl sok minden nem változik a gyerekszobában: a nagy bútorbeszerzés, átalakítás megvolt valamikor a nyár elején, azzal kialakult számára is a tárolási lehetőség, aztán jött a nappali festése, amikor mindent a gyerekszobában tároltunk, és amikor kipakoltunk, kialakult az új rend is. Végül pár hete lezajlott Regő leesésgátlós ágyba költözése is, minden feltétel adott volt. Már a kirándulásunk előtt lemostam a kiságyat és kimostam a matracot, a kis paplan, textilpelusok, lepedők pedig jó ideje kimosva, kivasalva várják kis lakójukat. Mutattam a bárányos takarót, párnákat is, amit Csongornak kötöttem, most ez is bekerült a kiságyba. 

Egyelőre úgy gondolom, hogy most nem kell baldachin és forgó zenélő játék, meg rácsvédő. Marcinak se volt, mert a baldachint bölcsőhalál-kockázatnak tartom, és ha amúgy semmi kockázati tényezője nincs a gyereknek, akkor ezt miért hozzam be. Rácsvédője pedig azért nem, mert szőrösszívű anya vagyok, és úgy gondolom, ha egy kicsit beveri a fejét a rácsba, jobban megtanulja, hogy óvatosan mozogjon. Forgó zenélője végül lett Marcinak is, hátha jobban ellesz úgy a kiságyban néha. 

Regő kapott baldachint és rácsvédőt barátoktól, úgyhogy kipróbáltuk, de sok értelmét nem láttam, a baldachin folyton félrehúzva lógott, a rácsvédő meg mindig lecsúszott, emiatt is gondolom úgy, hogy most nem lesz. Megvan mindegyik, ha meggondolom magamat, még mindig feltehetjük. A forgó megvan Regőről - a legegyszerűbb ikeás, nem zenélős, ezt is feltehetjük, ha kell, de azt hiszem, Csongornak épp elég inger lesz a két bátyja :)

A repülős, léghajós falmatricát is hónapokkal ezelőtt megvettem már. Eredetileg csak akkor terveztem matricát, ha lányom lenne, hogy a világoskék falat, párducos bordűrt lányosítsam valamennyire. Aztán amikor kiderült, hogy kisfiú, úgy gondoltam, ő is megérdemli, és egy ilyen csomag matrica mondjuk ötszáz forint, igazán nem egy érvágás. A fiúk is segítettek, Marci szerelni is, Regő matricázni, és ők is választottak egy-egy repülőt az ágyuk fölé, Marci ezt:

Regő pedig ezt:

Utóbbi kettőt Marci fotózta :)

Maradékok

Persze miután megírtam tegnap hat blogbejegyzést, folyamatosan jutottak eszembe a dolgok, amiket kihagytam :)

Kihagytam például, hogy a gyerekek hétvégéjéről itt lehet képeket látni, egyúttal szeretettel ajánlom mindenkinek olvasásra a szüleim blogját, amiben főként a kecskesajtkészítésről esik szó. És a kecskesajtot magát is szívesen ajánlom fogyasztásra :)

Arról sem meséltem, hogy mi hogy viseltük a majdnem négy napot gyerekek nélkül. Be kell valljam, nagyon jól megvoltunk, és egy párszor gondoltunk olyanokra, hogy de jó ilyen kényelmesen eszegetni/borozgatni/lustálkodni anélkül, hogy bárki felugrasztana, kérne valamit, hangoskodna, satöbbi. Viszont legalább ennyiszer gondoltunk arra is mindketten, hogy de jó lenne, ha itt lennének, vagy hogy milyen jó, hogy megnézzük ezeket a helyeket, és most már tudjuk, hogy ide vissza kell hozni őket, vagy hogy hogy tetszene nekik például a bivalyrezervátum vagy a Kányavári-sziget.

És persze amúgy is sokat gondoltunk rájuk és beszélgettünk róluk, nem beszélve arról, amit előre tudtam: rengeteget beszéltünk egymás között Regőnyelven :) Péter néha megtippelte, hogy hány perc telt el két, erre való utalás között. Szóval jó volt, de ez a bő három nap pont elég volt a hiányukból. Na persze mióta itthon vagyunk, pótolják, főleg hangzavarban :).

Marci hétfő este kapta meg a delfines könyvet, és kedd délelőtt egy ültő helyében bő 40 oldalt elolvasott belőle, most meg már 67-nél tart. Persze nem a gyors olvasás a lényeg, sőt... de úgy örülök, hogy ennyire tetszik neki, és ilyen lelkesen olvas! És persze rögtön közölte a Delfin-könyvek teljes listájára, hogy neki mind kell :)

Papával hétvégén Halloween-tököt is csináltak. Én ugyan nem szeretem a Halloweent, nagyon idegennek tartom, távolinak a mi Mindenszentek és Halottak napja-ünnepeinktől, és remélem, hogy a gyerekeimben is a mi hagyományaink fognak meghonosodni. Ez elég nehéz lesz, hiszen már az iskolában is van Halloween-parti, és azzal van tele a világ, nem a halottainkra való csendes emlékezéssel. Mindenesetre a hétvégén a tökfaragásnál több szó nem esett a Halloweenről, temetőben viszont voltak, Marci el is tudta mondani, melyik rokonaink sírjánál. A tök pedig jópofa lett, és tényleg jól néz ki, amikor este, a sötétben ég benne a gyertya a teraszon. Hazahoztuk :).

Na most azt hiszem, hogy más fontos nem maradt ki... aztán ha mégis, akkor az már a mi titkunk marad :)

Mai ebédünk

Olyan régen főztem már egy kicsit :) Ma reggel még nem gondoltam úgy, hogy valami különlegeset szeretnék. Abban biztos voltam, hogy sütőtökleves lesz, másodikra csak valami egyszerű tésztát terveztem, de mivel a nyaraláson telezabáltuk magunkat, Péter már panaszkodott, hogy teljesen eltér a diétától, illetve jövő héten újra akar csinálni egy hetet, gondoltam, hogy ma is valami könnyű legyen. Szerencsére találtam némi fagyasztott csirkemellet, úgyhogy lemondtam a tésztáról, és így alakult a mai ebéd:

Sütőtökkrémleves

1 sütőtök

1 fej hagyma

2 gerezd fokhagyma

3 dl tej

1 ek. liszt

2 ek. olaj

só, bors, kurkuma, gyömbér, szegfűszeg, fahéj

A hagymát megtisztítom és apróra vágom, a fokhagymát összezúzom, és mindezeket egy evőkanál olajon lassan megpárolom. Közben megpucolok, kimagozok egy kisebb sütőtököt (nem mértem, hogy hány deka a nettó húsa, de jó sok leves lett belőle) és kockákra vágom. Ráteszem a hagymára, picit pirítom, majd felöntöm annyi vízzel, amennyi ellepi. Megsózom, nagy lángon felforralom, aztán kis lángon, fedő alatt puhára főzöm, közben beledobok pár szem egész szegfűszeget. Amikor ez megvan, egy evőkanál olajon megfuttatom a lisztet és a tejjel híg besamelmártást főzök belőle. (Igazából tejszínnel készítettem volna, csak az nem volt itthon :) ) A levest összeturmixolom botmixerrel, beleöntöm a besamelt, visszateszem a tűzre és fűszerezem. Még egyszer összeforralom, és kész is. Amikor kicsit hűl, megkóstolom és ha kell,még egyszer utánasózom, fűszerezem.

Rozmaringos csirke mézes almával és répával

4 db fél csirkemellfilé

3-4 szál sárgarépa

3-4 alma

só, bors, rozmaring

kis narancslé

kis méz

A csirkemelleket kicsit beolajozom, sóval, borssal és őrölt rozmaringgal bekenem. Leteszem szorosan egymás mellé egy kis tepsibe, és egy pici narancslevet locsolok alá, csak épp annyit, hogy legyen folyadék a csirke és a tepsi alja között. Alufóliával letakarom, és közepesen forró sütőbe tolom. Amíg párolódik, megpucolom és hosszú, vékony szálakra vágom a répát, kimagozom (nem hámozom) és kb. 12 cikkelyre vágom az almákat. Először a répát teszem a hús köré a tepsibe, visszatakarom, együtt párolom, majd rövid idő múlva kiveszem, és köréteszem az almát is. Kis mézzel meglocsolom, és innentől alufólia nélkül sütöm tovább. Amikor a hús teteje pirosas, megfordítom, és pár percig még sütöm, hogy a másik fele is piruljon. Párolt rizzsel tálalom (itt volt a trükk, Péter nem eszik rizst, így ő csak répával és almával kapta, így kifejezetten sovány, egészséges, diétás menü volt).

Fotó sajnos nincs, de higgyétek el, nagyon finom volt, Marci is kétszer kért belőle :) Igaz, ő nyers almával ette.

Arthur C. Clarke: Delfinek szigete

Ez az egyik könyv, amit Marci kapott a Liliomkertből, Péter választotta neki. Nekem is volt egy pár könyvem a Delfin-sorozatból, de összességében azt hiszem, inkább fiús könyvek voltak ezek, Péter és barátaim, kollégáim is, főleg férfiak, nagy nosztalgiával emlékeznek vissza ezekre. Vékony, érdekes és izgalmas kis könyv, Marcinak is könnyű lesz olvasni, bár eredetileg talán idősebb gyerekeknek szánták, de azt gondolom, aki Harry Pottert meg Gergő és az álomfogókat olvas, annak már ez is való. Még aznap, amikor először megvettük, elkezdtem én is olvasni, egyrészt mert Péter nekem is ajánlotta, másrészt mert kíváncsi voltam, mit adok a fiam kezébe. 

Arthur C. Clarke neve a sci-fi irodalomból lehet ismerős többeknek, és ez a könyv maga is sci-fi a szó eredeti értelmében: tudományos fantasztikum. Nem attól sci-fi valami, hogy az űrben játszódik, és minél több, minél különlegesebb űrlény kap szerepet benne. 

A könyv a megírásának idejéhez képest (1960, a mi konkrét példányunk Magyarországon 1982-ben jelent meg)  a nem is olyan távoli jövőben játszódik, néhány évszám alapján kiszámoltam, hogy pont 2011-ben :). Úgyhogy ma olvasva egyáltalán nem futurisztikus, simán mehetett volna a világ ebbe az irányba is: egyes járművekről esik szó benne, amik nem léteznek vagy nem terjedtek el, illetve a delfinekkel kapcsolatos kutatás, azaz a lényeg jár a könyv szerint jóval előrébb, mint amiről én a jelenben ténylegesen tudok.

Rövid tartalom: Johnny, egy kamasz fiú egy este kiszökik a lakásból, ahol nagynénje családjával nevelkedik, és a körülmények úgy alakulnak, hogy már nem tud visszamenni: egy légpárnás hajón ragad, hamar a nyílt óceánon találja magát, ahol ráadásul hajótörést szenved. Roncsokba kapaszkodva egy csapat delfin menti meg: kitolja egy sziget partjára, ahol egy orosz professzor vezetésével a delfinek nyelvének kutatása zajlik, emberek tanulnak delfinül és delfineket tanítanak angolul, egészen sikeres kommunikációt eredményezve. A történet további részében megismerjük Johnny további sorsát: hogyan barátkozik meg delfinekkel és emberekkel, milyen kutatásokban vesz részt, mi mindent tanul, és végül a delfinek segítségével hogyan menti meg hősiesen a professzor életét. Érdekes ifjúsági regény nemcsak gyerekeknek.

Papának... és a többieknek

Papám már több, mint fél éve elment... aznap, amikor megtudtam, hogy érkezik Csongor. Egy jön, egy megy. Neki, Mamának, a másik mamámnak és papámnak, dédszüleimnek ég ma a gyertya az ablakban. És Gyulának, aki 32 évesen ment el, a kollégám volt. Meg Évinek, aki 28 volt csak... Mindazokért, kiket nem láttunk már régen.

Minden nyaralás véget ér egyszer

Hétfő, azaz tegnap volt az utolsó napunk a Villa Fiorében, remélem, nem örökre! Megint viszonylag korán keltünk, érdekes, azt hittem, a jóóó hosszú alvásokról fog szólni ez a pár nap, de sose aludtunk későig. Nyitott ablaknál aludtunk, és a fülünkbe csobogott a patak... direkt az én kedvemért pont a mi ablakunk alatt volt rajta csobogó. 

Még az első napról emlékeztünk, hogy Keszthelyről délelőtt 11-kor indul a sétahajó, azt akartuk elérni. Az utolsó finom reggeli után elköszöntünk Natitól és Zsolttól, nagyon jó volt náluk. Még volt egy jó óránk a sétahajóig, addig megnéztük, hogy a Marcipánmúzeum nyitva van-e - kicsit össze voltam zavarodva, hogy most akkor ünnepi vagy szombati nyitvatartás van-e, vagy hétfői, amikor a múzeumok zárva tartanak. De szerencsére nyitva volt, úgyhogy megtekintettük a torta- és egyéb csodákat, és tízórai gyanánt meg is kóstoltunk egy-egy szelet tortát és egy-egy finom kávét. Jólesett! Innen lementünk a kikötőbe megnézni, hogy tényleg indul-e a hajó - pont az orrunk előtt állították át a következő indulást jelző órát 11-ről negyed 1-re, merthogy bár a városban, magasabb pontokon ragyogóan sütött a nap, a vízen és a parton erős köd volt még. Gondoltuk, azt megvárjuk, addig meg visszamentünk a városba. A Balatoni Múzeumot akartuk még megnézni, de aztán egyrészt nem találtuk, másrészt azt gondoltuk, csak egy óránk lenne rá, és az kevés, úgyhogy a sétálóutcán bizonytalankodva végül a Játékmúzeum mellett döntöttünk, azzal a szándékkal is, hogy hátha van ajándékboltja, amiben Regőnek találhatnánk valami vásárfiát. Azt ugyan nem találtunk, de a múzeum maga megérte. Felnőtteknek még talán érdekesebb lehet, mint gyerekeknek, hatalmas gyűjtőmunka állhat mögötte, a bejárattól fiús és lányos részekre bontva hihetetlen mennyiségű játékot halmoztak fel, és mindketten nosztalgiázva mutogattuk a másiknak: ilyenem volt, nekem meg olyanom, és ilyen volt az oviban, és úgy vágytam rá... :) Autókkal, vonatokkal, járművekkel kezdődik, a mennyezeten babakocsik, rollerek, hintalovak, később társasok, építők, logikai játékok, a lányos részen babák, mackók, babaházak, konyhák, mosó-és varrógépek... rengeteg játék, felderülés volt megnézni. 

Nem időztünk nagyon sokáig, el akartuk érni a hajót, és tényleg, a negyed egyes már indult is. Valamennyire felszállt a köd, kint a vízen még pára volt, de nem vészes, és megvolt ennek is a hangulata. 

A hajót Hableánynak hívták, nagyon szép nosztalgiahajó, amely 2007-ben épült jó 150 évvel ezelőtti elődje emlékére. A fedélzeten meghallgathattuk a hajó történetét, a Balaton ismertetését, kaptunk forró teát és takarókat. Gyönyörű, nyugodt víztükör, sirályok, egy-egy felzavart vadkacsa-csapat, távolban a párás part... kár lett volna kihagyni. 

Innentől aztán lassan indultunk a gyerekekért. Még megálltunk Regőnek ajándékot venni, végül egy műanyag bivalyt választottam, nagyon szereti a meglévő műanyag állatkáit is, és gondoltam, a bivalyrezervátum emlékére ez jó lesz. A Balaton-felvidéken keresztül autóztunk hazafelé, remélem, nem unalmas, ha újra leírom, hogy gyönyörű, dimbes-dombos tájakon keresztül, és csodálatos őszi napsütésben.

Öt óra körül érkeztünk Ságvárra, Regő épp traktorozott (mármint játék traktorral) és örömmel ugrott apa karjaiba. Marci is előkerült a nappaliból, örültünk egymásnak. Mama elmesélte, hogy mindenki nagyon aranyos és jó kisfiú volt, jól viselkedtek, csak Regő nem evett, amit már megszoktunk. Bár megette a máglyarakást és nagyon ízlett neki a töpörtyű, szóval szerintem nem is evett olyan rosszul :) Sokat voltak a kertben, és Regő most már egyedül is be tud menni az állatok közé, úgyhogy igazi kis kecskepásztor lett, sőt sokszor kereste a bakkecskét is. Örült a műanyag bivalynak, itthon vitte aztán fürödni, és vele is aludt. Marcinak is odaadtuk a két könyvet, neki is tetszettek. Aztán összepakoltunk, és jöttünk haza.

Kismamaként is jó volt a nyaralás. Sok helyen tapasztaltam különös figyelmességet: a Festetics-kastélyban nem kellett felvennem a parkettát védő filcpapucsot a cipőmre, merthogy csúszik, a bivalyrezervátumban mondták, hogy most inkább nem ajánlják a lovaskocsit, Nati minden este elmondta, hogy milyen sokat megyünk a babával, és hogy milyen jól nézek ki, meg amúgy is olyan kedvesen érdeklődött róla. A Liliomkertben is össze-összemosolyogtunk kismamákkal, és egy kedves idősebb hölgy megkérdezte, mikorra várom. 

Természetesen sokszor elfáradtam a sétákban, de úgy éreztem, Csongornak tetszik a jó levegő és a mozgás, meg persze nekem is tetszett. És úgy is éreztem, valahogy szívja magába az élményeimet, megszereti a természetet, az állatokat, a madarakat... Sokszor mozgott nagyokat a Villában esténként hallgatott jó kis zenékre. Attól is féltem, hogy meghízom, mert olyan finomakat ettünk, aggódva is mértem magam ma reggel, de rosszabbra számítottam :) Szóval a legjobbkor volt ez a nyaralás, feltöltődtünk, most már jöhet a tél, a karácsony és a szülés :)

Liliomkert, bivalyok és madarak

Vasárnap reggel alig akartunk hinni a szemünknek: gyönyörű, napsütéses reggelre ébredtünk. Pára volt ugyan, de a tegnapi vastag felhőzet már elszállt. Előző nap tervezgettük ugyan, hogy mi legyen az A és B program jó és rossz idő esetére, de a káptalantóti Liliomkert mindegyik verzióban szerepelt. Erről a piacról korábban már olvastam újságcikket, és ismerőseim, meg Nati a Villában is ajánlották, én pedig vártam a csodát. Igyekeztem úgy készíteni magam, hogy ne csalódjak, ha mégse... de megkaptam. Hihetetlen hangulatú hely. Úgy tudom, úgy alakult ki, hogy a helyi kistermelők, illetve egyszerűen csak a helyi lakosok kivitték a gyümölcsöt, zöldséget, vagy amit belőlük készítettek: szörpöket, lekvárokat, savanyúságot, aztán tejet, sajtot, házi sütésű kenyeret, süteményt, majd jöttek mellé az iparosok, művészek... Most már egy komolyabb vásári forgatag ez a piac, és kincseket lehet találni. A saját készítésű dolgokon kívül van mindenféle, amit régi parasztházakból, padlásokról, műhelyekből kerülhet elő - mi sem tudtunk ellenállni sok mindennek.

A standok mögött nyitott, régi kredencekkel, deszkaasztalokkal berendezett kis szögletekben lehet enni-inni, vagy az árusok ülnek le kicsit pihenni, nagyon hangulatos. Összevásároltunk egy csomó mindent, egy zacskó sült gesztenyével kezdtük, aztán vettem egy szép, erős, kézzel varrott táskát, hogy legyen mibe tenni a többit. Vettünk egy szép régi fémharangot, amit kiteszünk a bejárathoz, Marcinak antikvár könyveket, Marika néninek egy üveg Szívbor nevű különlegességet, magunknak levendulaszörpöt, szőlőlét, krumplis házikenyeret, szegfűszeges és diós sajtot, rétest... Egy régi üveg borospalackot, ami a karcsú nyakával pont alkalmas lesz egy-egy szál virág számára vázának, Péternek egy bicskát, lenvászon törölközőt... és még tudtunk volna sok mindent. Csak Regőnek nem találtunk semmit, antikvár könyvek lettek volna neki is, de sajnáltam volna őket, gyorsan elhasználódtak volna nála :) Csuda hangulat volt, este mondta Nati, hogy a Villából mindenki ott volt délelőtt :)

Miután kipiacoztuk magunkat,a Keszthelyi-hegységen keresztül egy gyönyörű, kanyargós úton közelítettük meg újra a Kis-Balatont, csodálatos őszi színek között. A cél a kápolnapusztai bivalyrezervátum volt, amit még ilyenkor, október végén is érdemes felkeresni, sőt megkockáztatom, érdemesebb, mint a nyári hőségben. Körülbelül 200 bivaly és egy nagy csorda szürkemarha él itt, hatalmas területen, amit egy tanösvényen lehet bejárni, és tájékoztató táblák segítségével megismerni az állatok életét - meg a hozzájuk kapcsolódó élővilágot.

Lovaskocsival is be lehet járni a területet, de azt nekem most nem ajánlották, pedig irigyeltem nagyon, mert a lovaskocsi terepen megy, és egészen közel jártak a bivalyokhoz. Mi úgy igazán közelről ezt a két dagonyázó állatot láttuk, illetve távcsövön is megszemlélhettünk többet is. Nagyon örülök, hogy vannak ilyen helyek, fenntartják őket, súlyt helyeznek ezekre az értékekre, megnyugodott tőle a lelkem. Igazán luxusnak éreztem, ahogy a séta végén az októberi napsütésben leültünk a kialakított pihenőhelyre, és elővettük a táskából a kenyeret, sajtot, rétest és a szőlőlét, megettük bicskával, kézzel a reggel összeválogatott elemózsiát, az egyik legjobb ebéd volt a teljes négy nap alatt.
Innen még egy programunk volt vissza, és ez volt talán az egész kirándulás legszebbje: a Kányavári-sziget. Ez a Kis-Balaton egy szabadon látogatható szigete fantasztikus madárvilággal és látvánnyal. Végigjártuk a Búbos vöcsök - tanösvényt, és igazából sokat nem is mesélnék róla, itt fotóztunk a legtöbbet, úgyhogy meséljenek a képek:

Amint a képeken is látszik, naplementéig sétáltunk és csodálkoztunk a szigeten. Láttunk madarakat is, ami elvileg a hely fő vonzereje lenne, de számomra - és szerintem Péter számára is - ebben az évszakban és időjárásban a természet volt a legszebb itt: a fák színei, a nyugodt víztükör - sosem láttam még a Kis-Balatont és mindig szerettem volna eljönni ide - a fények, a hangulat. Gyönyörű volt.
Ez a nap nekem két órával lett hosszabb, mint másnak: reggel a Liliomkertben ébredtünk rá, hogy át kellett volna állítani az órát, így hirtelen fél tizenegyből fél tíz lett. Másodszor pedig most este, az autóba visszaülve és a még átállítatlan órára rápillantva simán elhittem - a naplemente miatt - hogy hat óra van, pedig még csak öt volt. Kihasználtuk a napot, rendesen kitúráztuk magunkat, és most úgy döntöttünk a Villában kérünk vacsorát Natiéktól. Remek döntés volt! Zsolt a séf, mindent ő készített, és az biztos, hogy életem legfinomabb tortáját ezen az estén ettem, nem hiszem, hogy túl lehetne szárnyalni. Megkaptam a receptjét is :) Most túl fáradtak voltunk a tornácra kiüléshez, a pohár borunkat a vacsorához fogyasztottuk el, és hamar felmentünk a szobába. Ezen az estén nem kellett altatni :)

Kinyaraltuk magunkat :)

Péntek déltől tegnap estig nyaraltunk, kettesben, vééégre! Indulás előtt egy-két héttel még azt hittem, fogunk egy csomót csak pihenni, heverészni, lustálkodni, de aztán annyi programot találtunk, hogy végül nem is fért bele minden a három, majdnem négy napunkba.

Délelőtt indultunk a gyerekekkel, mamáéknál hagytuk őket - ezért volt a három próba, hogy Regő ne most először maradjon ott, ráadásul rögtön három napra. Most is sírt egy picit, de mire az autóval kikanyarodtunk a ház elől, már nevetett, és szerencsére anyukám rögtön megtelefonálta ezt. Dél körül indultunk el gyönyörű, napsütéses időben, hálásak voltunk érte, nagy mázli ilyenkor október végén. Balatonfüreden megálltunk, sétáltunk egyet a Tagore sétányon és ebédeltünk, majd némi telefonos segítséggel négy óra tájban érkeztünk a szállásunkra, Lesencetomajra. Megcsodáltuk a helyet - aki a linkre kattint, láthatja, hogy volt mit csodálni - elfoglaltuk a szobát, beszélgettünk Natival és Zsolttal, akik üzemeltetik, körbemutatták a kertet, tavat, teraszt is, nagyon szép hely. Sajnos amikor beértünk a dombok közé, Badacsony táján elkezdett felhősödni az idő, és ekkorra már ronda, szürke arcát mutatta, de így is szép volt, el tudtuk képzelni, milyen lehet napsütésben!

Aznap már sokat nem csináltunk, a múzeumok bezártak, szabadtéri látnivalókhoz sötét volt. Bementünk Keszthelyre, sétáltunk a belvárosban és a Balaton-parton, a kikötőnél, megnéztük, hogy a hétvégén jár még a sétahajó, milyen jó lenne hajózni. Jó nagyot sétáltunk, kicsit átfáztunk, megittunk egy teát, vacsorázni a nagy és késői ebéd miatt nem akartunk, vettünk egy üveg bort, és hazamentünk. A szállásnak van egy zárt tornáca, fotelekkel, kislámpákkal, vaskályhával, amiben már duruzsolt a tűz, ide húzódtunk a borral, némi olvasnivalóval, gyümölccsel, sajttal, ez volt a kis könnyű és hangulatos vacsoránk. Korán lefeküdtünk, már vártuk a holnapot.

Reggel is korán keltünk, sajnos még mindig ronda, szürke, erősen felhős idő volt, úgyhogy úgy döntöttünk, fedett programokat választunk, illetve autóval jártuk kicsit körbe a környéket, hogy megnézzük, merre mehetnénk, ha esetleg kiderülne. A  zalavári Kis-Balaton kutatóházban kezdtünk, ami egy nagyon hasznos, okos kiállítás a Kis-Balatonról, történetéről, a Balaton szabályozásáról, a jelenleg is folyó munkákról kisfilmmel, kamerákkal, sok információval. A zalavári Várszigeten helyezkedik el más műemlékekkel együtt: egy templomrommal, kápolnával, Cirill és Metód emlékoszlopával, és kerékpárt is lehet bérelni, ha valaki innen kiindulva biciklin szeretné jobban megismerni a környéket.

Innen elautóztunk egy kicsit a Kis-Balatonhoz közeli utakon, és kerülővel mentünk vissza Keszthelyre, ahol jó alaposan megnéztük magunknak a Festetics-kastélyt. Bebarangoltuk a kastélymúzeumot, a szebbnél szebb termeket, aztán a Hintómúzeumot a volt istálló épületében, a parkot, végül a kastély 500 éves borospincéjében a Balatoni Borok Házát. Még ott volt a Vadászati Múzeum és annak az épületében a vasútmodell-kiállítás, de addigra már egyrészt lejártuk a lábunkat, másrészt lassan fél öt felé járt, és még nem ebédeltünk, a parkban fázni is kezdtünk, szóval úgy döntöttünk, mára elég. Holnap is van nap :) Ja, és a vadászatról sem maradtunk le annyira: a Hintómúzeumban volt még egy kiállítás a vadászati kultúráról: különböző művészek vadászattal kapcsolatos művei, festmények, szobrok, faragások, intarziaképek, látatlanban azt mondom, hogy nekem sokkal jobban tetszett, mintha kitömött állatokat, trófeákat, vadászfegyvereket kellett volna nézegetnem. És egy másik teremben egy modern szobrász kiállítását is megnéztük, különböző absztrakt kő- és rézszobrok, érdekes volt. A hintók meg gyönyörűek, és még a postai szállítást, a postakocsikat is bevették a kiállítás anyagába. Természetesen a kastély maga is szép, de érdekes módon a legtöbb információt a pincében, a borok házában dolgozó fiatal sráctól kaptuk nemcsak a borokról, de magáról a kastélyról is, a jelenlegi helyzetéről és a Festeticsekkel való kapcsolatáról. És a park is gyönyörű volt a borult idő ellenére.

A kastély és a kápolna:

Hintómúzeum:

Kastélypark:

Végül öt óra tájban megebédeltünk a kastélyhoz legközelebbi étteremben, és húztunk haza pihenni. Megint behúzódtunk némi olvasnivalóval és borral a zárt tornácra a tűz mellé, és romantikusan töltöttük az estét. Folytatása következik! :)