2013. július 4., csütörtök

Személyi

Már megint nem sikerül a napi egy blogolás (jó, ha a heti... a nyár az oka! :) ) de azért azt most leírom, mekkora hős vagyok. És a gyerekeim is elég jófejek.
Szóval, amíg a kicsik aludtak, Marcival elmentünk gumit cseréltetni az autómon. Épp ideje volt, hosszú volt a tél, de azért mostanáig nem tartott. A várakozás közben ügyintéztem: kértem időpontot az okmányirodába személyi igazolvány készíttetésére a három gyereknek. Csak Marcinak volt fontos, ő meg Horvátországba az apjával, de ha már úgyis kell menni, miért ne csináltassak mindháromnak, gondoltam, hátha mi is lépünk át határt a közeljövőben. Nos, a legközelebbi időpont július 30. lett volna. Az nem jó, augusztus negyedikén indulnak. Mit csináljunk? Jöjjenek be minél előbb, mondja az ügyintéző, időpont nélkül, húzzanak sorszámot, és várják ki a sort. Nagyon sokan vannak többórás várakozásra számítsanak, jöjjenek holnap reggel. Vagy még inkább ma délután.
Huhh, hát jó. Nagy levegő, irány haza, ha már ébren vannak, akkor elmegyünk. És igen, épp nemrég ébredtek, a mamával integetnek az ablakból. Gyors uzsonna, összepakolok kekszet, vizet, pelenkát, Marci is, Regő is egy-egy hátizsákot: könyv, kisautó, Regőnek állatok, Csongornak is jut majd az ő játékából, Marcinak füzet, fejtörők, minden van, mehetünk.
Odaérünk, húzok sorszámokat, okosan hármat, 37-en vannak előttünk. Betelepszünk a leghátsó sarokba, van ott egy lépcső, néhány fok után lánccal lezárva, feljebb már ül egy fiatal pár. Marci leül az alsó fokra, a kicsik egyelőre a közvetlen közelemből ismerkednek a hellyel, aztán elkezdik birtokba venni. Olvasok mesét, terelgetem őket, esznek kekszet, Marci vesz teát az automatából. Telik az idő, emberek jönnek-mennek körülöttünk, úgy látom, senkit sem zavarunk. Később Csongornak találok egy dugi-kisautót a saját táskámban, ügyesen tologatja, de sajnos Regő is pont azt szeretné. Ekkor tör ki a hosszas várakozás egyetlen sikítós jelenete, talán fél perc, miközben én Regőt kérem sokszor egymás után, hogy ne vegye el az autót, egy szimpatikus fiatalember beszól, hogy: nem zavar, hogy folyton üvölt a gyerek? Mondtam neki, hogy de, zavar... Aztán elgondolkoztam, szerintem tényleg jók, elfoglalják magukat, de lehet, hogy én értékelem túl, és igazából zavarjuk a várakozó közönséget...? Mindegy, sokat nem tudok tenni, a necces helyzeteket igyekszem gyorsan és csendesen kezelni. A lépcsőn felettünk ülő páros nagyon kedves, barátkoznak a gyerekeimmel, megnézik az autóikat.
Két és fél óra telik el így, még tizennégyen vannak előttünk. Telefonálok Péternek, lassan vacsoraidő, ha hazafelé megy a munkából, beugorhatna ide valami kajával, mert a keksz már nem tart ki. Közben a mellettünk ülő nő, egy anyuka nagyobb lánnyal javasolja, hogy kérdezzük meg, nem vennének-e előre, mégiscsak itt vagyok három gyerekkel, abból kettő kicsi. Hát, én nem vagyok ilyen kivételezéskérős, de ha egy szintén várakozó javasolja... egy próbát megér. Megkérdezem a biztonsági őrt, nagyon megdicsér, hogy három számot húztam, általában annyit szoktak, ahány család, nem annyit, ahány ügy. Jó pont, bemehetek vele az irodavezető-helyetteshez, aki zöld utat ad.
A következő kritikus pont Csongor fotózása: kis kerek forgószékre kell felállnia, hogy elég magasan legyen az arca a képhez, de elforgott alatta, megijesztette, sírt, vagy ha nem, lefelé nézett. Én nem állhattam mögé, hogy fogjam, nem vehettem ölbe, mert nem lehetek a képen. A fényképező néni egy plüss papagájjal integetett neki, én előtte guggoltam, fogtam a széket, a lábát fújogattam meg puszilgattam, hogy ne sírjon, míg végül a második nekifutás többedszerre elkattintott képe jó lett. Ehhez képest Regő meg Marci már gyorsan ment.
Éééés közben befutott Péter egy szatyor mekis kajával, nekem életmentő kólával, és a nagyobbakat kivitte az autóhoz, adott nekik enni és visszajött Csongorért. Már csak pár papír volt vissza, és mentem utánuk. A lépcsőnél összepakoltam, a kedves ülőszomszédok elmesélték, hogy közben kiolvasták a gyerekek könyveit :) Összességében nagyjából három óra várakozás és ügyintézés után elmondhatom: nagyjából három hét múlva lesz a gyerekeimnek személyi igazolványuk. Juhhú! :)

4 megjegyzés:

Dius írta...

Hát jó türelmed van. Szerintem én előbb bekéredzkedtem volna, pedig én sem vagyok egy kéricsélő fajta.
Egyébként a személyi mindenkinek kötelező akkor is, ha nem utazik sehova. ;) (csak elfelejtenek szólni róla általában, de ha megjön, jó, ha mindig nálatok lesz, mert bárhol kérhetik..)

ViDorKa írta...

Tiszteletem a 3 gyerekes ügyintézésért :) Én Vikivel csináltam meg mindkettőnk személyiét, nagyon unta szegényem. És vár még ránk egy kör 4 lakcímkártyával és Dorka személyiével :)Viszont Viki cáfolja a minden személyin rossz a kép tézist :)

Zsombor és anya írta...

Ha okmányirodába kell mennünk, mi inkább átmegyünk Polgárdiba. Ott nincs ez a tömegnyomor. Bár későn mondom, de talán legközelebb jól jöhet. Amúgy tényleg hősies tett volt!

Timi írta...

Dius, 14 év alatt is kötelező? Akkor miért nem csinálják automatikusan, mondjuk osztályonként, vagy kicsiknek születéskor?

Polgárdit vagy Lepsényt kérdeztem én is a telefonban, de azt mondták, nem érdemes, ugyanolyan sokan vannak... Nem tudom, hogy döntöttem volna jobban. Mindenesetre most már megvan :)