2013. július 16., kedd

Tali volt nálunk

Ezt a programunkat meg majdnem kihagytam a beszámolók sorából, pedig de jó volt! A hagyományos Dorka-Emi tali helyszíne ezúttal a mi házunk és kertünk volt, csak sajnos Dorka nélkül :( Mindenféle nehézségek jöttek közbe neki, még előző este is az utolsó percig vacillált, hogy beleférünk-e, de végülis sajnos nem jöttek. Így "csak" hat fiút eresztettünk össze :)
Emi már búcsúzkodik :( de ha minden igaz, még egyszer találkozunk náluk is, mielőtt elmennek. De addig is szuper búcsúajándék-játékokat hoztak a fiúknak, mindegyik nagyon örül a magáénak, Marci hurcolja magával mindenfelé, ráadásul együtt is tudnak játszani Regő társasával, bár Csongor kirakójának még inkább Regő örül :) Én meg paleos receptkönyvet kaptam, ami nagyon jól jön, Emi a kendőt, és tisztára meg voltunk hatódva...
A gyerekeket viszont nem izgatta semmi ilyesmi, ahogy ideértek, a homokozóban kötött ki a legtöbbje, teljesen automatikusan mentek együtt, jó volt látni. A legjobban Marcipán és Regő jöttek ki, a két négyéves akkor is elmélyülten játszott együtt, amikor a nagyobbak meg a kisebbek már otthagyták őket.
Öten egy homokozóban, és még Csongor is ott volt valahol a közelben :)

Szép négyévesek :)

Gyakorlatilag délig a kertben voltunk, illetve átfedéssel itt-ott, mert ebédelni úgyse tudtunk volna ennyien egyszerre.  Az eleje elkezdte, aztán szépen, sorban ebédeltünk :) Az alvással én úgy voltam, hogy megpróbálom elaltatni legalább Csongort, de ha nem alszik a nagy nyüzsgés közepette, akkor sincs semmi, legyünk lazák. Még egy mesét is betettünk a nagyobbaknak ebéd után, hátha addig ők is pihennek, a kicsik meg elalszanak, de nem aludtak, úgyhogy le is kapcsoltuk a filmet, és játszottunk a benti játékokkal, meg azokkal, amiket most kaptak. Aztán kiszivárogtunk megint. Bucinak nagyon tetszett a labda meg a kutya, úgyhogy sokat ment a kertnek arra a részére, mi meg Csongorral utána, hogy Emivel is tudjunk beszélgetni. Aztán elaludt a babakocsiban, és utána volt egy olyan időszak, hogy  Dani, Marcipán, Regő, Csongor homokoztak, én Marcival az új társasával játszottam pokrócon a földön, Emi meg mellettünk ült a hintán, és még beszélgetni is tudtunk, tiszta relax volt. Előzőleg, amikor mondta, hogy de jó lesz majd nálunk a kertben, kis nyugalom, meg minden, én jót vigyorogtam rajta: aha, hat gyerek mellett nyugalom? Most fel is emlegettem, hogy nahát, tényleg itt relaxálunk, nem hittem volna.



Aztán később felélénkült a helyzet, kitalálták azt a játékot, hogy Marci feldobálja vagy rúgja a teraszra a labdákat, a kisebbek meg fent szaladgálnak és visszadobálják neki, ez kisebb létszámmal azóta is nagy sikernek örvend itthon :) 

A homokban meg olyan fülig sárosak lettek, hogy mielőtt hazaindultak volna, közös fürdőzés is következett. Ez már tavaly is így volt, emlékszem :) Hát ha egyszer jó a buli... :)
És aztán hazaindultak, és nekem összeszorult a szívem: ez az út már Angliába vezet, és ki tudja, mikor lesz megint tali velük (és Dorkáékkal) a Pöttyös-farmon...

1 megjegyzés:

Emese írta...

Jövő nyáron mindenképp :)