2011. november 11., péntek

Kísérlet jéggel

Marcit nagyon érdekli a fizika, a kémia, ez talán kiderült már róla a blogból. Magától is kitalál kísérleteket, és most, hogy jön a hideg, vannak már éjszakai fagyok, a jég és a fagy kezdte érdekelni. Egyelőre abban még nem bízhatott, hogy tényleg hatékony fagy lesz az egyik éjjel, úgyhogy a mélyhűtő segítségével próbálta ki, mi történik, ha egy vékony jéglapra szívószállal fújja a meleg levegőt.
Egy kis müzlistálka aljában fagyasztott vékony réteg vizet, és másnap, amikor megfagyott, kezdetét vette a kísérlet.


Látjátok a szívószál méretű lyukat a jéglapon? 
Az is érdekes volt egyébként, hogy egy ilyen vékonyabb jégdarab szobahőmérsékleten milyen gyorsan kezd olvadni, illetve hogy a nagyjából kerek vízréteg a közepén púposan fagy meg. Marci Regőnek is megmutatta a jeget, hogy milyen hideg, nedves, hogy olvad.

A kísérletből semmi nem ment kárba, az olvadásból származó vizet ugyanis Marci megitta, és állítása szerint a fagyástól finomabb lesz a víz :)

Tali Anikónál

Ilyen cím már volt egyszer, de az még a Regőblogon: áprilisban jártunk utoljára Pilisborosjenőn Anikónál. Érdekes, hogy akkor ő és Gyöngyi jártak már várandósságuk vége felé, én pedig már növesztettem pici Csongort, de még nem tudtam :)
Emlékeztem, hogy kicsit bonyolult megközelíteni Pilisborosjenőt úgy, hogy nem akarok Pesten át vezetni, úgyhogy nagyon büszke voltam magamra, amiért gond nélkül, elsőre odataláltam. Majdnem háromórás út volt, mert most Tatabánya felé kerültünk, ugyanis Péter autójában maradt az övterelőm, az autóstérképem és az autós telefontöltőm, csupa fontos dolog. Regő közben egy órára elszundított. Még így is előbb odaértünk, mint tavasszal, ezúttal sikerült a többiekkel együtt ebédelnünk. Janka baba épp aludt, Annus pedig kimenőn volt és nem hozta a lányokat, de a többi gyerekkel, főleg Gyöngyi Marcijával hamar feloldódott Regő. A névsor: Anikó Blankával és Diussal, Gyöngyi Marcival és Jankával, Barbi Lénával és Annus ezúttal Iza és Niki nélkül. Regőnek annyira nem hiányzott Niki, akibe legutóbb kifejezetten szerelmes volt, helyette odavolt a többi babáért. Ha ilyen lesz Csongorral is, nagyon jó dolgom lesz, viszont a meghatottságtól folyton sírni fogok :)
Ebédre brokkolikrémlevest kaptunk, amiből Regő persze nem evett, de nekem nagyon ízlett, aztán pedig sült csirkét sült zöldségekkel és salátával, ebből kért ő is húst és krumplit, úgyhogy örültem, hogy eszik. A desszert gyümölcssalátából is megevett két szem szőlőt egy kis fagyiba csempészve :)
Jó volt, hogy aludt az úton, más esetben nem szeretem, ha délelőtt elalszik valamiért, de most ennek tudom be, hogy egyáltalán nem volt nyűgös vagy hisztis Anikóéknál. Marcival duplo vonattal játszottak, olvasott, motorozott, de kihasználta a lányos játékokat is, tologatott babát, és időről időre odaszaladt Jankához vagy Diushoz, köszönt nekik, melléjük feküdt, hordott nekik játékokat, ha nyöszörögtek, vigasztalta őket: semmi baj, baba, megsimogatlak! Ennivaló volt :) 
Most már látszik, hogy érdekli a másik gyerek a közös játékban, és az is, hogy a fiúkat és a lányokat más érdekli. Egyértelműen Marcival voltak el jobban, Blanka és Léna pedig kis átfedéssel nagyot aludtak, keveset voltak egyszerre ébren, úgyhogy amikor csak egyikük nem aludt, akkor kimaradt a fiúk játékából. De nekem úgy tűnt, mindenki nagyon jól érezte magát.
Amikor Blanka felébredt, felmentünk az emeleti gyerekszobába, ahonnan aztán már le se lehetett csalni Regőt, ugyanis felfedezték a szobai csúszdát, innentől nem volt kérdés, hogy mi a program. Csak akkor volt egy egészen pici hiszti, amikor már indulni akartam haza, és leszedtem a csúszdáról, levittem a szobából. De mivel egyszerre indultunk a többiekkel, ez se volt olyan vészes.
Gyöngyitől megkaptam a hordozókendőjét, amit már korábban megbeszéltünk, hogy átveszem tőle. Close típusú rugalmas kendő, főleg picibabáknak, de a súlyhatára szempontjából egy-másfél éves korig is jó lehet. Viszont csak elöl lehet benne hordozni, amit a nagyobbacskák már nem annyira szeretnek, így valamikor nyáron majd valószínűleg én is továbbadom, és váltok meitai-ra. Valamint ezt a gyönyörűséges takarót is kapta tőle Csongor:
Patchwork, Gyöngyi varrta neki a saját kezével. Teljesen el vagyok olvadva tőle, csodaszép, nem? Biztosan Csongor is szeretni fogja, mert én már most imádom.
Végül fél négy után indultunk haza, Regő az autóban is nagyon aranyos volt. Az odafelé úton úgy aludt el, hogy elolvasta az összes könyvét, mesélt magának, majd szépen bealudt. Visszafelé eleinte nézelődött, volt nagy forgalom, magyarázott nekem, hogy hogy vezessek. Aztán kezdett sötétedni, már nem látott annyira jól, és elkezdett bújócskázni, befogta a szemét és közölte, hogy elbújtam, keress meg! Ezzel egy ideig elvoltunk, nagyokat nevetett. Aztán ásítozni kezdett, kérdeztem, kér-e pelust, és azzal szépen elaludt, a fehérvári elkerülőn ébredt fel.
Hazafelé rövidebb volt az út, de az utolsó egy órában már minden bajom volt, hol a hasam fájt, hol a derekam, hol keményedtem, úgyhogy abban biztos vagyok, hogy ilyen hosszabb útra már nem fogok vezetni terhesen. Jól elfáradtunk, de jó volt, és ki tudja, mikor jutunk el legközelebb talira. És itthon már elmúlt minden rossz érzésem, jót tornáztam este, jólesett mozogni, és aztán jól is aludtam.
Képeket később hozok, Gyöngyi fotózott is :)

2011. november 9., szerda

Ügyes furulyás

Marci az őszi szünetben megtanulta az Egy boszorka van-t furulyán, önszorgalomból, kotta nélkül, tőlem. (az Egy boszorka van-t ugyanis el lehet játszani egyszerre két furulyán, és ez nagyon tetszett neki, amikor megtanultam). Közben még megtanulta a Bújj, bújj, itt megyek-et is, ami a következő alkalom tananyaga lett volna. Ma, amikor a szünet utáni első furulyaóra volt, előadta mindkettőt a tanítónőnek és a többi gyereknek. Nagyon megdicsérték, Andi néni azt mondta, ez igen, és azt is, hogy már lassan haladó szintűnek nevezhető. Itthon büszkén mesélte ezt, és nekem is előadta a tudományát. Még mindig minden nap gyakorol, nem csak a szakköri napok előtt, és még mindig nagyon lelkes. Én meg úgy örülök ennek, és olyan büszke vagyok rá :)

2011. november 8., kedd

Az egészséges süti esete

Marcinak még délután, iskolából-orvostól hazaérve mondtam, hogy gondolkodjon, milyen sütit vagy egyszerűbb tortát szeretne a névnapjára, mert szeretnék sütni neki valamit. Nem jutott eszébe semmi konkrét, adtam neki egy napot, pénteken lesz a névnapja.
Később megint kiakasztott és kiabáltam vele... az esti rendrakás miatt. Nem is amiatt, hogy rak-e rendet vagy hogyan, hanem hogy ha megkérem, hogy legyen szíves, tegye el a játékokat, akkor elkezd visszakérdezni, miérteket feltenni, és hogy a vonatot is rakja-e el, és melyik, padlón húzott képzeletbeli vonalig tart a nappali? Én meg ezen felhúzom magam. Nem mondtam semmit külön egy játékról sem és a nappali területéről sem, csak egy rövid, egyszerű magyar mondatot: légyszíves, rakd el a játékokat. Ha eszerint cselekszik és nem kérdéseket tesz fel újra és újra, akkor van egy nyugis esténk, meg is dicsérem, és minden oké. De ettől hamar a plafonra kerülök, és akkor sajnos kiabálok.
Aztán mondtam neki, hogy találjunk ki valamit, mert én ezt nem szeretem, nem szeretek kiabálni, nem szeretem hallani magamat, egyáltalán, utálok és nem akarok veszekedni vele, viszont őt nagyon szeretem, és nem haragszom rá, csak ezen a kérdezősködésen felhúzom magam. Sok kreatív ötlete nem volt.
Valamivel később, amikor Regőt fürdettem, Marci a zuhany alól szólt ki, hogy kitalálta, milyen sütit szeretne a névnapjára. Azt mondja, valami finom és egészséges legyen, ami lehetőleg gyümölcsös, és nincs benne semmi műanyag, és lehetőleg nincs benne cukor. Meglepett, ez eddig nem volt szempont. Valahogy úgy tűnt, mintha lelkiismeret-furdalása lenne a veszekedés miatt, és olyat szeretne mondani, ami nekem tetszik, aminek én örülök... Mindig meghat ez a gyerek. Kérdeztem is, hogy ez most honnan jött neki, hogyhogy ilyet kér? Tényleg ilyet szeretne, vagy csak miattam? Mondta, hogy azt hitte, ennek örülni fogok... Édesem, azt látja, hogy az anyja ideges meg bosszús, és keresi, hogy minek örülök... Örültem is, mondtam is neki, de azt is, hogy ebben nekem az a fontos, hogy ő szeresse, ő örüljön annak, amit sütök, nem feltétlenül az, hogy maxiegészséges legyen (persze az csak előny!). Javasolgattam neki sütiket, amikre emlékszem, hogy szerette, ő meg a hozzávalókat kérdezte, és hogy mi egészséges. :) Végül mese után odaadtam neki pár szakácskönyvet meg süteményeskönyvet, hogy nézze ki belőle, ami tetszik. Talált is egy epres muffint, de hát az a baj, hogy mindenben van cukor... :) Mondtam, majd teszek bele barnacukrot.
Büdös kölök, tényleg mindig meghat... :) Nem lehet rá hosszú távon haragudni. Most a szakácskönyveimmel alszik :)

Allergiateszt

Marcival 2009 májusában voltunk utoljára pulmonológusnál. Mivel az ő kiskoráról nem szólt még ez a blog, elmesélem, hogy ő erősen asztmatikus, allergiás baba volt, már 8-9 hónapos korától minden nátha csúnyább alsó légúti fertőzéssé fajult, már akkor hörgőtágítókat kapott. Allergiát még nem volt értelme vizsgálni ilyen pici korban, de a tünetek alapján óvatosan voltunk a hozzátáplálásával is, a környezete kialakításával is. Három és fél évesen voltunk kórházban asztmarohammal, kapott inhalátort is, és állandóan gyógyszerezni kellett. Az ezt követő első kontrollon csináltak először allergiatesztet, akkor parlagfűre, fekete ürömre és kisebb mértékben penészgombára volt allergiás. Tavasztól őszig azóta minden évben szed antihisztamint (Aeriust), és általában egész jól viseli a szezont. Eleinte félévente, aztán évente jártunk kontrollra, a gyógyszerezést folytattuk. A nehézlégzés ritkult, az inhalált gyógyszert lassan elhagytuk. A legutóbbi, 2008 őszi allergiateszten nyírkeverékre, füvek keverékére, parlagfűre, fekete ürömre és kicsit kutyaszőrre is allergiás volt, de penészgombára már nem. Végül a 2009 májusi kontrollon lekerült a diagnózisok közül az asztma, és maradt az allergia, tehát hivatalosan hatéves korára kinőtte az asztmát. Nem hittem volna, amikor három és fél évesen az oxigénsátorban feküdt... Nagyon boldog voltam. Akkor mondták, hogy háromévente érdemes egy allergiatesztet csináltatni, így a 2008 őszi után most jött el ennek az ideje.
11:15-re kaptunk időpontot, előre beírtam a tájékoztatójába, hogy ma a 3. órában érte megyek. Regőt is vittük, reméltem, hogy nem lesz nagy csúszás, és úgy érünk haza, hogy még jókor lesz neki is az ebéd meg az alvás, de ha nem muszáj, miért hagyjam itthon. Nem számoltam bele, hogy a harmadik óra pont tornaóra, és Marcinak még át is kell öltöznie, de így is időben odaértünk. A gyerekambulancián van egy kis játszósarok, egyszerű: egy szőnyeg, egy műanyag ház és némi plüssállat meg párna, de Regő nagyon jól elvolt. Valamennyire Marci is, de ez inkább kisebbeknek való, és Marcit is már jobban érdekelte, hogy melyik ajtóra kiírt rendelés neve mit jelent, és vele mit fognak pontosan csinálni - ezt legalább ötödször mondatta el velem.
Végülis olyan félóra csúszással mehettünk be, nem vagyok elég terhes és sokgyerekes ahhoz, hogy ne hívjanak be előttünk egészségügyi dolgozók gyerekeit vagy olyanokat, akiknek későbbre volt ugyan időpontjuk... de sebaj. Kikérdeztek, aztán Marcinak megcsinálták a Prick tesztet, amit hősiesen tűrt. Negyedórát vártunk még a játszósarokban, aztán visszamentünk, eredmény: nyírkeverékre, füvek keverékére, parlagfűre és fekete ürömre allergiás, semmilyen állatra, penészre és poratkára nem, ami nagyon jó hír :) És jó általános állapotban van, erős, fejlett gyerek a pulmonológus doktornő szerint (szerencsére ugyanahhoz járunk az asztmaroham óta). Áprilistól ugyanúgy kell az Aeriust szednie, illetve ha panasza van, azt kezelni - idén a szemén látszott meg leginkább az allergia - érdekes módon az is inkább akkor jött elő, ha bement apjához a városba, nem nálunk, ahol elvileg több fűféle van - és kapott szemcseppet.
Sok betegségnél jut eszembe, hogy mi lett az én beteges kisfiamból, akit a szél is elfújt. Nemegyszer voltunk úgy gyerekorvosnál, hogy Marci csak pluszban jött velünk, Regő volt a komolyabb beteg, de ha már ott volt, megnézték Marcit is, és kiderült, hogy csúnyább a torka, mint Regőnek. De nem okozott neki fájdalmat, tüneteket, lázat, szinte lábon kihord mindent. Igazán beteg olyan két éve volt utoljára, amikor tüszős mandulagyulladása lett, ja meg a bárányhimlő, de az más. Szóval mindenkit, aki pici korban ilyesmivel szenved, csak biztatni tudok: Marci a jó példa! :)

Frances Mayes: Mindennapok Toszkánában

Szerintem ez a könyv, vagy a sorozat többi kötete olyan népszerű, hogy be se kell mutatnom. Az előző két rész a Napsütötte Toszkána és az Édes élet Itáliában címet viseli, előbbiből film is készült, bár inkább csak a könyv alapján, mint belőle, nincs túl sok köze a kettőnek egymáshoz. Van még két szép, igényes albumszerű kötet a sorozatban sok képpel a toszkán életmódról, táplálkozásról, receptekkel. Ezek nekem nincsenek meg, de a regényekből mind a három, ezt az utolsó kötetet a szülinapomra kaptam két hónapja. El is kezdtem rögtön, csak közben elterelt más olvasnivaló, de nagyon vártam már, hogy folytathassam.
Azok kedvéért, akik nem ismernék: az amerikai írónő 1990-ben szerelem első látásra alapon megvett és felújított egy régi villát, Bramasolét Toszkánában, Cortona városának szélén, szinte terápiás céllal a válása után. Közben megismerkedett második férjével, akivel kétlaki életmódba kezdtek: egyszerre élnek Toszkánában és Kaliforniában. Erről, a felújítási munkákról, a környezet és a kultúra megismeréséről szól az első kötet. Az Édes élet Itáliában pedig már a többedik ott töltött nyarukon megtett kirándulásokról, városlátogatásokról mesél.
A Mindennapok Toszkánában húsz évvel az első kötet után, 2010-ben játszódik. Húsz éve járnak vissza Bramasoléba, most már az unokájukat is viszik, barátaik és megszokott helyeik, szokásaik, ünnepeik vannak, szóval beilleszkedtek. Mégis, az európai olvasó számára érdekes, hogy ezzel együtt sokszor mennyire amerikai az írónő, milyen különbségek vannak még így is, hogy húsz éve már Európában is él.
Ha nem lenne elég a kaliforniai házuk és Bramasole, hát vesznek egy düledező kis kőházat a szomszédos hegyen, ahol aztán újra lehet felújítani, kerti lakomákat tartani és küzdeni a vaddisznókkal. Szokás szerint rengeteget ír az evésről és a főzésről, minden fejezet végén egy-két recepttel, néha nekem már túl sok is (gyomorforgató, amikor belsőségeket és hasonlókat esznek). Ebben a kötetben sokat megtudunk Frances Mayes gyerekkoráról, így az amerikai Délről is: onnan származik, és persze főleg főzési szokások tekintetében mesél róla és hasonlítja össze a jelenlegi toszkán életmódjával.
Mindent összevetve vidám, könnyed kis könyv, néha kicsit lehet túl sok vagy unalmas, de ha valaki a magyarországi novemberből a toszkán nyárba vágyik, most van a legjobb alkalom ezt olvasni :).

2011. november 6., vasárnap

Liliomkert ismétlés és Hegyestű

Már amikor egy hete Liliomkertben jártunk, elhatároztuk, hogy anyáinkat is elhozzuk egyszer ide. Marika nénit egyszerűbb, úgyhogy ma reggel korán keltünk, betettük a gyereket és a nagymamát az autóba, és mentünk is. Bár a tervhez képest kis csúszással indultunk, még így is előbb értünk oda, mint a múltkor jóval közelebbről. Újra elvarázsolt a hely, és örömmel láttuk, hogy nem teljesen ugyanazok az árusok vannak most kint. Az egyik antikváriumosnál a múltkor találtunk egy könyvet, amit utólag sajnáltunk, hogy ott hagytuk, de ő sajnos most nem jött. Helyette viszont volt egy csuda péksüteményes, egy lenvászon inges, egy görbe bögrés fazekas... Különváltunk, én Regővel, Péter és Marika néni pedig szintén külön utakon derítették fel a piacot. Regőben nagyon tetszett, hogy amikor láthatott egy csomó ennivalót, érdekes kütyüt, apróságot, amitől féltem, hogy majd tiltani kell, őt a legjobban a piac szomszédságában telket őrző kutya érdekelte :) és később is, a látogatók kisebb-nagyobb kutyái és két eladásra szánt talán golden retrieverkölyök volt számára a legnagyobb attrakció. Meg a tej: meglátta a kenyérsütő bácsi saját tejesüvegét, és elsírta magát, amiért nem ihatta meg azt a tejet :) innentől bejártuk a piacot, a különböző sajtosok standjait tejért, és egy helyen kapott is egy pohár ingyenes kóstolót, nagyon boldog volt :). 
Péternek útközben jutott eszébe az, amikor tavasszal Hegyestűn voltunk, és már csak naplementére értünk oda: mi is alig láttunk valamit, de az is lenyűgözött, úgyhogy ott is elhatároztuk, hogy elhozzuk ide az anyukáját. Most a közelében voltunk, gondoltuk, miért ne menjünk fel, úgyhogy a piacozás után meglepetésből ott folytattuk a mai kirándulást. Ismét mázlink volt az idővel, lehetett volna november lévén lucskos, csapkodó esős is, ehelyett napos, párás, 10 fokos szép délelőttünk volt. Szépen, apránként, kisgyerek-, kismama- és nagymamatempóban megmásztuk a bazaltoszlopok tetejére vezető utat, visszafelé megszámoltam: 187 lépcső volt, szóval oda-vissza kétszer ennyi. Ügyesek vagyunk :) megnyugodott a lelkem, mert tegnap például nagyon punnyadtnak éreztem magam, és Regővel annak idején a 34. héten másztam meg a Rám-szakadékot lefelé - most megvolt Csongorral is az ennek megfelelő túra, úgyhogy minden rendben :).
Regőt imádtam, ahogy apjával kézenfogva mászta a számára jó magas lépcsőket, végig ment, fel is, le is, egyszer sem akart karba kéretőzni vagy megállni, imádja a lépcsőzést:



Hegyestű különböző nézőpontokból, magasságokból:




Lent, a Hegyestű alatt különféle bazaltdarabok hevernek, amikből Regő rögtön építeni kezdett. Én nem emeltem meg, amit ő, de Péter szerint legalább 4-5 kilós kövek voltak, ami azért egy szűk 13 kilós gyerek számára nem semmi. 

Voltak még az ország különböző tájairól származó, felcímkézett nagy kövek, a legrégibb mészkő- és gránittömböktől a szinte már újnak számító félmillió évesekig, ezeket is megnéztük, Regő örömmel mászott, amelyikre tudott:




Ez maga a kőbemutató a lépcsőről nézve:

Volt még egy geológiai és egy bányászati kiállítás is, azokat már csak kutyafuttában néztük meg, Regő nem annyira akart épületekben tartózkodni :) Péter tudta alaposabban végignézni őket, mi meg az autóban vártuk, de nem is bántuk, azért elfáradtunk már. Hazafelé Zánkától a Balaton-parton jöttünk, szép volt most is. Regő a szokott idejében, fél egy felé elaludt, de amikor megállt az autó, felébredt, így csak egy óra volt az alvás, amitől elég nyűgös lett, de hamar megnyugodott, evett, pihengetett kicsit a pelusával a nappali heverőjén, most meg már vonatozik.

2011. november 5., szombat

Ébredés

Ez nagyon friss, most kelt fel Regő. Mindig megkérdezem, jót aludtál? Mit álmodtál? Hol mond valamit, hol nem. Ma épp:
 - Robit álmodtam. Kecskéket is. Mátyást is! 
 - Tényleg? És mit csináltak a kecskék álmodban?
 - A... a róka!

Remélem, a róka nem bántotta álmában az állatokat :) (Robi a bakkecske, Mátyás a csikó anyukáméknál egyébként.)

Vonatozós

 













2011. november 4., péntek

Kosár; nem játék; meg ami még eszembe jut

Nem kifejezetten gyerekszáj-történetek ezek, hanem olyan apróságok a mindennapokban Regő beszédében, amiket mindig elfelejtek, mire idekerülök írni.
A kosár: nem tudom, Regő honnan vette, de egy csomó szituációra azt mondja, hogy beleesett vagy belebújt a kosárba. Ha valaki, valami elesik, felborul, ha képen olyan állatot lát, ami a lábaival a levegőben kalimpál, ha ő maga elesik: belebújt a kosárba. Sokszor sajnálkozó, nyafogó hangon: szeegény zsiráf, belebújt a kosárba. Tegnap szép lassan, szándékosan, kiszámítottan és óvatosan felborult a bébitaxival, hanyatt fekve magára is húzta, és vigyorogva közölte: felborultam, beleestem a kosárba. Hogy ez a kosár honnan jött? 

Máskor, ha nem akarja, hogy valamivel foglalkozzunk, azt szeretné, hogy valamit tegyünk le, vagy ő akarja megkaparintani, főleg Marcival való párbeszédben, közli velünk, hogy ez nem játék. Sokszor játékokra is :) Ez sokkal nyilvánvalóbb, hiszen mi is ezt szoktuk neki mondani a legtöbb dologra, amivel játszana, de nem szabad. A gyufa, a sütő, a törékeny dolgok: nem játék. Így aztán, ha mondjuk rendet akarok rakni, ő pedig haragszik, mert elteszem a játékait, jön és elveszi, szorítja magához, mérgesen néz rám és kiabál: nem játék!

Közben le vagyok nyűgözve az állatnevektől, amiket mond. Figyelni kell, ha néha nem értünk egy-egy szót: lehet, hogy értelmes szó az, csak mi nem ismerjük fel, egyszerűen nem gondoljuk, hogy olyat mond. Mutat nekem a könyv hátulján valamit, amit nem értek és felőlem nézve nem látom jól. Mondogatja rá ugyanazt a szót, nem értem. Kérem, mutassa a képet. És így már összeáll: tapírt mutat, és azt mondja, tapíj, csak hát nekem ez kép nélkül nem volt világos. De olyan állatneveket tud, mint pézsmapocok, karibu, szula... köszönhetően Marci állatos könyvének, ami az élőhelyekről szól, és Regő szinte minden este kéri mesének, illetve annak a néhány természetfilmnek, amit meg szoktunk nézni. 

Ma este meg például a Sehány éves kislányt meséltem neki. Van benne az a rész, hogy az anyuka pocakja egyre nagyobb, és nagyobb és nagyobb lett. Mondom neki, mint anyáé, ugye? Mire ő, megsimogatva a saját hasát: Igen, meg mint a Regőé!

Mese egyébként legalább négy van egy este (néha könyörgök rövidítésért, és akkor az az alku, hogy apa is mesél egyet-kettőt) és vannak kedvencek: Boribon, a Sehány éves kislány (Regő szerint csak kislány), a Böngésző, ez az állatos könyv és két Pöttyös Panni. Utóbbiból csak a képekről meséltem neki eleinte, azt gondoltam, még korai maga a mese, de az egyszerű képek gyerekekről, óvodáról, állatokról simán mehetnek. Aztán gondoltam egyet, és megpróbáltam felolvasni is: hangulatfüggő, nem minden este jön be, de összességében a Pöttyös Panni az óvodában kötetben már olyan két és fél fejezetnél tartunk. Könyvmolyokat nevelek :)

Óceán mellény

Kezdetben volt ez a gyönyörű fonal, Óceán fantázianévvel, kék-zöld-szürke-fehér színátmenetekkel, Ágitól. Eredetileg Marcinak vettem azzal, hogy milyen jó lesz a szőke hajához, kék szeméhez. De neki nem kellett, mert bökős. 50% gyapjú, 50% akril, egy kicsit tényleg az, mégis úgy sajnáltam. 60 deka, ilyen vastag fonalból felnőtt pulcsinak kevés lesz, mit csináljak vele?
Aztán ahogy hűvösödött az idő, arra gondoltam, hogy nekem kéne valami, ami takarja a pocakomat. Poncsóra gondoltam, sőt meg is kötöttem, kétszer is, de annak a leírása is béna volt, meg aztán több leírást tanulmányozva rájöttem, hogy a fonal is kevés. Ráadásul ha az a cél, hogy a pocakomat takarja, és ne kelljen begombolni a kabátot, akkor a poncsó nem is jó, azt nem igazán lehet kabát alá felvenni. Lebontottam, félretettem, kicsit gondolkodtam, aztán jött az ötlet, hogy mellényt kötök. A gondolatot tett követte, és ma végül kész lett, azt hiszem összesen ötödszörre újrakezdett kötésből ez a saját tervezésű mellény:

Talán kicsit túl nagy is lett, főleg hátul, de jól belefér a pocakom, és meleg :) És mivel bő egyéves fonal, megy az egész a Fonalfalóba :)

2011. november 3., csütörtök

Érzelmekben gazdag délután

Marci reggel elment kirándulni az iskolával, ez az a bizonyos, aminek a befizetése körül zűrzavarok voltak, aztán az időjárás miatt este még nem tudtam, hogy mennek-e, de úgy készültem, nem kellett reggel kapkodni. Reggel írt az apja sms-t, hogy péntek délelőtt jön csak érte (úgy volt, hogy az őszi szünetből a csütörtököt, pénteket és a hétvégét tölti ott). Marcinak megmondtam, hogy amikor hazaérnek, nem leszek itthon, a szülésznővel való találkozásra készültem, illetve hogy az apja holnap jön érte.
Regővel állatos filmet néztünk, főztünk, ebédeltünk, lefektettem, Marika nénivel megbeszéltem Marci érkezését, és indultam. Innentől nem tudnám pontosan összefoglalni, mi mi után történt. Egyszerre zajlott több dolog: vártam Szilvire, a szülésznőre, hiszen az ő munkája nem olyan, hogy ha megbeszéljük a délután két órás találkozást, akkor biztosan rá is ér. Erre számítottam, nem bántam, elmentem addig vásárolni. Közben üzengetett Marci apja, hogy mégis jön ma, de csak este nyolckor. Mire én, akkor már ne jöjjön, fektetem a gyerekeket, késő van. Oké, vásárolok, üzen, hogy jön az öccse Marciért negyed öt körül. Nézem az órámat, hát, talán jó lesz, oké. Visszaérek a kórházba, közben nézem az órát, már késő lesz, nem érek haza. Üzenek - őt nem lehet hívni, munka közben zavarni, úgyhogy főleg sms-ek mennek vagy ő hív - jöjjön egy órával később. Az már nem jó. Utolsó gyors sms, ha indulok haza, szólok.
Jön Szilvi, bevisz a szülőszobába, furcsa érzés kap el, nosztalgia, kis félelem, vágyakozás is. Még nem tartok ott, hogy nagyon szülni akarnék, még jól bírom a terhességet, nem kapott el a "jaj, szüljünk már" érzés, de azért készülök is... ez a látogatás közelebb vitt. Kavarognak az érzelmek. Igazából sok újat nem mondott Szilvi, de biztatott, megerősített, megnyugtatott. Adott listát, hogy mit kell vinni, és egyszerűen elbeszélgettünk a normálisan lefolyó szülésről, meg hogy én mit hogy szeretnék, és biztatott, hogy minden rendben lesz. A szomszéd szobában épp zajlott egy szülés, már a vége felé, szűrődtek ki a hangok, és amikor azt hallottam, hogy "én ezt nem bírom tovább", tudtam, hogy nemsokára baba lesz. Félig ott voltam... és ebben a lélektani pillanatban csörög a telefon, Marci nagybátyja az eredetileg megbeszéltnél még félórával korábban odaért Marciért, amiről sem Marci, sem Marika néni nem tudott, én meg nem vagyok otthon... Kijózanodom, dühös is vagyok, sajnálom őket, gyorsan leszervezzük, megbeszéljük, közben már fogalmazgatom a bocsánatkérést Marika néninek, de hát mikor szóltam volna neki... 
Leteszem a telefont, két nagy sikoly, aztán egy halk sírás... és a szomszéd szobában a - most már - édesanya hangja egészen megváltozik, én pedig elsírom magam. Megszületett a baba. Kiesnek a fejemből a gondolatok, amiket Szilvitől is akartam még kérdezni. Befejezzük a beszélgetést, eljövök, hívom Marcit, elmeséli a kirándulást, sajnálom, hogy nem találkoztunk, úgy ment el. Itthon nagy bocsánatkérések, de Marika néni szerencsére nem haragszik, Regő pedig aranyos. Elmesélem neki is a babát... és még most, este, öt-hat órával később is erre gondolok... hogy hogy sajnáltam azt a kismamát, hogy fájhatott neki, és hogy megváltozott a hangja, és most már biztosan mindent elfelejtett, ott van vele a kisbabája, és milyen boldog... És öt-hat hét múlva ugyanott találkozunk Szilvivel.

2011. november 2., szerda

Ősz a kertben

A négy nap alatt, amíg távol voltunk, hihetetlen sokat változott a kert. Éppen csak sárgulni kezdtek a levelek, amikor elmentünk, de mire visszajöttünk, a gyümölcsfák alatt levélszőnyeg borította a földet, és a diófák is ledobták a lomb nagy részét. Gondoltam is rá, hogy de jó, nemcsak akkor lát szépet az ember, ha elutazik érte, a saját kertjében is lehet gyönyörű őszi tájat, színeket fotózni.







Regő alvása után kimentünk a gyerekekkel gereblyézni meg csak úgy levegőn lenni, jól érezni magunkat, Bátort is kiengedtük. A cicát addig becsuktuk - jut eszembe, ezt még nem is meséltem, visszajött a cicánk! Régi cica, még az ideköltözésem, Regő születése előtt élt itt, aztán megvettük Bátort, és képtelenek voltak barátságba kerülni, így a cica sajnos elkóborolt. Néha hazalátogatott, olyankor láttuk, hogy jó helye van, etetik, nyakörvet is viselt. A múlt héten aztán soványan, loncsos bundával, nyakörv nélkül került elő - elköltözhettek, akik gondját viselték? Azóta itthon van, szépül a bundája, egyre jobban eszik, de azért összességében nincs jól, megviselt, lehet, hogy valami baja van, vagy megevett egy mérgezett egeret. Mindenesetre itthon van, és a gyerekek nagyon boldogok ettől.
Szóval főleg én gereblyéztem, a fiúk a járdára rajzoltak, Regő motorozott, Marci a kutyát kergette, hintáztak, aztán amikor már a harmadik fánál tartottam, nekik is kedvük támadt segíteni.
Ez még a hintázás, elmosódottak lettek ugyan a képek a nagy lendülettől, de látszik, ahogy élvezik, nevetnek :)


Ez viszont már a kemény munka:




Ez pedig egy ilyen volt-ilyen lett páros, ilyen fotónk ugyanis már tavaly is volt :)
2011
2010

Lassan sok lesz a képből, de azért párat még muszáj a kertész szemével is :) A kis datolyaszilva is ilyen szép, és idén bizony lesz rajta termés is:


Dió is van sok, csak legyen, aki megpucolja, mandula is akad. A zöldségeket már írtam, abból a szempontból vége a szezonnak, lassan jöhetnek az évzáró munkák, remélem, az első komolyabb fagy megvárja őket.