2013. március 17., vasárnap

Március tizenötödike

Nem tudom, hogy kezdjem, pedig ritkaság, hogy ne tudjak megszólalni. Most március tizenhetedike van, ragyog a vasárnapi nap, olvad a hó. Már csak olyan 35000 ember van áram nélkül a Nyírségben, az utakon pedig a hírek szerint senki nincs elakadva. Most jön el az az idő, amikor - ki erre, ki arra - megítéli az eseményeket, véleményt formál.

Csütörtökön Maglódra mentem volna, babatalira a 2011 decemberi babák csoportjával. Most először találkoztam volna szinte mindenkivel, és most először vettünk volna részt talin a Csongor-korúakkal. Szerdán meghallgattam az időjárás-jelentést: hó és 100 km/órás szél várható. Este még több hasonló hírt olvastam. Azért sütit sütöttem, készültem a másnapra, azzal, hogy majd reggel meglátjuk. Már írtam a lányoknak, hogy hát, nem biztos, hogy elindulunk... de várjuk meg a reggelt.
Reggelre megjött az erős szél és egy kis havas eső. Az alapján, amit akkor láttunk, éppen el is indulhattunk volna, Péter el is ment dolgozni Tatabányára. Csakhogy ő nem autópályán ment, és nem vitt magával két gyereket... szóval én, bármennyire is sajnáltam, úgy döntöttem, nem megyünk. Bár nem látszott még olyan vészesnek az időjárás, úgy gondoltam, azzal csak egy talit veszítünk, ha itthon maradunk, ha viszont elmegyünk és rosszabb lesz a helyzet, vagy csak egy kamion keresztbe áll előttünk az autópályán, akkor ott éjszakázunk. Nem is tudtam, mennyire igazam lesz, szerencsére nem magunkkal kapcsolatban.
Marcit gyorsan elvittem iskolába, délben haza is ért. Akkor már esett a hó és fújt a szél, fújta a havat is, de az utak még tiszták voltak, tehát a szokásos módon busszal elengedtem zeneiskolába. A buszban jobban bíztam, mint a saját kicsi autómban. Péter délben átjött Tatabányáról Fehérvárra dolgozni, nagyon okosan tette. 
A délután folyamán viszont egyre jobban izgultam, hogy hazaérnek-e. Akkor már megállt a hó az úton, voltak hóátfúvások, és az ablakainkat is eltakarta a hó. Mérlegeltem, hogy elinduljak-e Marciért, de azt gondoltam, egy busz több eséllyel jön át ott, ahol én elakadnék... Hívtam, úton volt, csak pár percet késett, gond nélkül hazaért végül. Megkönnyebbültem. Péter még vásárolni, patikába is elment, feltankoltunk a hétvégére. Ő is hazaért, akkor már Fehérvár felől nem lehetett átjönni, Szabadbattyán felől még igen.
Hogy mindenki biztonságban itthon volt, leültem a facebook elé, lássuk, mik a hírek. Az első, ami szembejött, Anikó, úrhidai kötőshorgolós barátnőm rövidke posztja arról, hogy fél három óta két faluval arrébb dekkol sokadmagával. Na, elő a telefont, hívtam őt, aztán akit tudtam, aztán kihasználtam a facebook adta lehetőségeket, és szerintem ennek, meg annak, hogy sok ismerős is ezt tette, volt szerepe abban, hogy kinyitották az összes környékbeli falu kultúrházát, iskoláját, beszállították az embereket, enni- és innivalót, gyógyszert vittek neki. Az egyik megosztásra a cukorbeteg bácsi rövid időn belül kapott inzulint. Sárszentmihályon körülbelül százötven ember szállt meg az iskolában, ott éjszakázhattak, melegben voltak és ellátást kaptak. Szabadbattyánban, ami egy négyezres lakosságú település, körülbelül ezer embert szállásoltak el! Fehérváron egymás után nyíltak a melegedők, iskolák, a Technika Háza, áruházak, az éttermek kinyitottak, ünnep ide vagy oda, főzték az ingyen gulyást. Úrhida konkrétan kevésbé volt érintett, zsákfalu vagyunk, nincs rajtunk áthaladás, elvágott ugyan minket a hó, de itt a faluban nem voltak elakadt autók - aki elakadt, az már korábban megrekedt Fehérváron vagy a környéken. A szomszédunk ért haza valami négy óra alatt Fehérvárról - 12 kilométer - de hazaért. Én akkor mentem aludni, amikor megtudtam, hogy Anikó éjjel fél 12 körül meleg helyre került.
Reggel folytattuk, csoportok alakultak a facebookon, egy a Fejér megyei hóhelyzetről, egy Segítsünk a bajban! címmel. Hihetetlen önszerveződés volt. És mi, akik a gépek előtt és a telefonok mellett próbáltuk megtenni, ami tőlünk telt, mi aprócska porszemek voltunk azok mellett, akik kimentek, lapátoltak, ételt osztottak, lelket öntöttek... Gondolom, mindenki látta a hősöket. 
Aztán jött a másik oldal. A politika, az ítélkezés. Néhány ilyen szóváltásba én is belementem, aztán lemondtam róla. Ha nem veszek tudomást róla, talán el is múlik. Én inkább azt szeretem látni és azt osztom meg másokkal, ami a köszönetről, a háláról, az összefogásról szól. Én még ilyen életem harminchárom és fél évében nem láttam. A legszebb március tizenötödike volt éppen a forradalom 165. évfordulóján. Fanfárok, zászlófelvonás és képmutató beszédek nélkül, helyettük beszéltek a tettek. És ahogy lassan elkezdtek hazaérni az első szerencsések, jöttek a hála szavai. Képek egymás nyakába boruló apákról és gyerekekről, a szabadbattyáni plakát az ezerből annyi aláírással, amennyi ráfért, és a "Köszönjük a 100 km-es széllel kísért hóesésben a gondoskodást!" felirattal. A virtuális díjak, amelyeket az ilyenkor szokásosak helyett a közösség ítélt oda a közösségnek. Az ismerőssé vált ismeretlenek nevei, a "fekete terepjárós" és a "zöld terepjárós", az x és y falubeli vendéglátó, befogadó. Számomra róluk, erről szólt ez a két nap. El nem tudom mondani, mennyit kaptam tőlük, amiért nem lehetek eléggé hálás. Köszönöm. Isten áldja Magyarországot, boldog március 15-ét!

6 megjegyzés:

CsaládiKuckó-Anita írta...

:)
"A legszebb március tizenötödike volt éppen a forradalom 165. évfordulóján. Fanfárok, zászlófelvonás és képmutató beszédek nélkül, helyettük beszéltek a tettek."
EZ A LÉNYEG!!! :) És persze hogy mindenki hazaért épségben :)

Dius írta...

:) Azt remélem, eltelik egy pár év, és erre fogunk emlékezni, amit a bejegyzés végén írsz. :)

Ági írta...

Végigéltem én is az egészet, osztottam facebookon, amit tudtam, lementünk barátokkal a kaposvári Sportcsarnokba az itt rekedtekhez, hátha kell valami nekik (szerencsére mindenük megvolt). De ahogy most olvastalak, végigfutott a hátamon a szőr...
Köszönjük Magyarország!

erika írta...

Mi egy teljes napig voltunk elzárva.
Nálunk is közel 500 ember volt a helyi iskolába.
Én személy szerint a facebookon osztottam éjfélig a dolgokat. addig bírtam. Másnap reggel egy önkéntessel beszélve kiderült hogy a családosokonka találtak helyet. de a facen másnap egész nap osztottam a dolgokat hol gépen hol telefonon.
Anyosoméknál 2 család is volt. hisz ők az iskola mellett laknak. volt hogy hajnali háromkor kopogtak az ablakon hogy van egy család kisgyerekkel.
két szomszédom is elakadt kint töltötték az éjszakát, párjaikkal folyamatosan beszéltem tudnak e valamit.
Két gyerek mellett ez jutott!
a Politikusoknak meg az sms-re jutott!

Emese írta...

Megborzongtam...
Nekem nincs ismerősöm arra, nem vagyunk érintettek sem, de amit lehetett, megosztottam. Sajnos sokszor nem tudtam, hogy aktuális-e még, amit megosztok, ez az információhiány nagyon rossz volt, főleg azoknak, akik benne voltak :(

Mandula írta...

Nekünk nem volt áram (így net sem), víz, fűtés és a katasztrófa-védelem lezárat az utunkat (zsák településrész vagyunk), mert 2 m-es havat emelt a szél. Szerencsére viszonylag hamar helyreállt a rend és nálunk csak helyi összefogás volt a szomszédokkal, de ez is jó érzés. Sajnos a Nagymamám Szabolcsban még hétfő este is gyertyafénynél üldögélt :-(
Ma megint ítéletidő van, áramkimaradásokkal, de már felkészültebbek vagyunk :-)