2013. március 26., kedd

Szabó Magda: Az ajtó

Érdekes könyv ez. Előrebocsátom, az Abigélen kívül nem olvastam még Szabó Magdát - ja de, még kiskoromban a Sziget-kéket - és gondoltam, ideje csatlakozni a művelt többséghez, és elkezdeni. Az ajtót is Emitől kaptam kölcsön, úgyhogy a Házirend után ez következett, hogy együtt visszaadhassam őket.
Eleinte nem értettem, mitől vannak úgy oda ezért a könyvért. Semmi különösebbről nem szól, az írónő háztartási alkalmazottat keres, a stílus, a szöveg olyan, mintha most mondaná tollba, ritkán központozott, hadaró mondatok követik egymást. Aztán olvasom tovább, és elkezd megmozgatni, és olyan érzelmeket pedzegetni, amiket a legtöbb olvasója ismerhet a saját életéből. Mert megtalálja Emerencet, aki a maga ura, akiből jóval több lesz, mint egyszerű háztartási alkalmazott, aki pótol, ad és elvesz, de mindenképpen része lesz az életüknek. Maga a történet nem olyan, ami röviden leírható, összefoglalható, hiszen nincs is igazán hagyományos értelemben vett, kerek története. Ez egy kapcsolat története, az írónő és Emerenc életének összefonódása, sok mellékszereplővel, egy kutyával és rengeteg érzelemmel és azok boncolgatásával. Nagyon naplószerűen hat, nem könnyű elképzelni, hogy kitalált történet lenne, pedig lehet, hiszen egy regényről van szó, nem dokumentarista. De ahogy meg van írva, az olyan, mintha most, itt, velem szemben ülve mesélné Szabó Magda, és dőlne belőle a szó. Nagyon, nagyon érdekes és mély, sokkal inkább kibontakozik és megérint annál, ahogy az elején látszott. Köszönöm, hogy olvashattam.
Viszont nem egy könnyű nyári szórakoztató irodalom, meg kell kívánni szerintem, hangulat, elmélyedés kell hozzá, tehát nem ígérem, hogy most rohanok a Szabó Magda összest beszerezni. De ha szembejön, szívesen fogom olvasni.

9 megjegyzés:

Emese írta...

Legkedvesebb könyvem Für Elise Szabó Magdától, saját életrajzi regénye. Az Ajtó ennek a folytatása, de nem szorosan összefonódva. Azonban jól érzed, nem kitalált történet. Nekem a Für Elise után kissé csalódás volt, nagyon vegyes érzelmeket váltott ki belőlem. Amikor találkozunk, feltéten kölcsönadom azt is!!!

Névtelen írta...

Nekem is hasonló érzésem volt ezzel a könyvvel kapcsolatban.

gabi79 írta...

Szeretem Szabó Magdát, de ezek tényleg nem a legkönnyebb olvasmányok. Áll egy pár darab a polcon, amihez még nem volt hangulatom. A Születésnapot feltétlen olvasd el, pöttyös könyvként jelent meg anno.Engem nagyon megríkatott, magamra ismertem benne

Macus írta...


Olvasd el a Volt egyszer egy nyírfaseprű c. regényt Csizmadia Évától A főszereplője Szőke Julianna (tkp. Emerenc). Az író a fiatalon elhunyt költő, Pinczési Judit édesanyja. Nagyon jókat írt. (debreceni ő is)
A Für Elise fantasztikus, letehetetlen szerintem. Az ajtó egészen más: megrázó, lélekre is ható és még ragozhatnám.

Macus írta...

A régi csíkos-pöttyösök közt volt még az Álarcosbál is, sokszor olvastam.
Régen, nagyon régen írta a Freskót, a Mózes egy, huszonkettőt. Nekem élmény volt mind, lánykorom óta már újraolvastam mind. Most is tetszettek.

Névtelen írta...

Az Álarcosbál meg a Születésnap a két kedvencem:) Meg a Mondják meg Zsófikának. Az is egy nagyon szép, kedves könyv. Mindegyiket nagyon sokszor olvastam, meg is vannak, és örülök, hogy újra kiadták őket :)

Adibaba írta...

Vannak könyvei, amik nekem unalmasak. Pl. A Zeusz küszöbén címűt nem tudtam végigolvasni. Viszont sok olyan is van, ami meg zseniális.
Szerintem Az ajtó is az. Egyébként én is csak nemrég olvastam - érdekes módon a babám születése után a kórházi napokban...pedig hezitálva vittem magammal, mert hát ugye olyankor más gondolatok járnak az ember fejében...és mégis abszolút lekötött!!!! - nagyon tetszett.
Kíváncsi vagyok nagyon a filmre is, és még előtte akartam mindenképpen elolvasni a könyvet. Igen, megtörtént esetet ír le, Pasaréten még utca/háznéző körutat is szervezett egy újságíró nemsokkal a film debütálása után, és nagyon sok érdekes sztori derült ki állítólag kettejük viszonyáról is meg az írónő életének egyéb momentumairól is (ezt sajnos csak másodkézből hallottam, pedig szívesen elmentem volna).

Adibaba írta...

Ja kifelejtettem, hogy Neked talán tetszene tőle a Régimódi történet.

Timi írta...

Köszönöm a sok hozzászólást és a tippeket, látszik, tényleg milyen népszerű Szabó Magda :) Jegyeztem az ajánlásokat, szívesen elolvasom ezeket a könyveket is, köszönöm!