2013. április 28., vasárnap

Kertész Erzsébet: A fejedelemasszony

Gyorsan írok erről a könyvről, egyelőre kép nélkül. Sok Kertész Erzsébetet olvastam már, itt is írtam szinte mindről - és ez más. Először azt hittem, korai műve lehet, amikor még nem találta meg azt az elbeszélő, olvasmányos stílust, amivel az ismert, példaként szolgáló nőalakok életrajzait írta. De valószínűleg nem erről van szó, hiszen a regény 1986-os, majdnem az utolsó az írónő életművében. Inkább egyszerűen azért más, mert itt egy, a többi hősénél, általában a reformkor nőalakjainál jóval régebben élt, politikailag üldözött főhősről írt, akivel kapcsolatosan forrásanyagot is kevesebbet talált, és így nehezebb és kevésbé hiteles lett volna az a megszokott, a főhős helyébe, életébe helyezkedő írásmód.
Sokkal inkább dokumentarista lett ez a könyv, de nem ártott meg neki, így is élvezetes, csak éppen inkább történelmi regény, mint életrajz. Sok benne a naplóidézet, levélrészlet, ja, mert azt még nem is írtam, kiről szól: Zrínyi Ilona, a fejedelemasszony életét örökíti meg. Saját levelei és naplói, mások beszámolói, fia, II. Rákóczi Ferenc visszaemlékezései alapján elevenedik meg az olvasó előtt a legendás munkácsi várvédő asszony, aki emellett  fiatal nő, majd édesanya, gyászoló özvegy, majd érett asszony, aki valóban megtalálja a szerelmet a nála jóval fiatalabb Thököly Imre oldalán.
Olyan részleteket tudhatunk meg, amelyekről nem írnak a történelemkönyvek, legalábbis én nem emlékszem, hogy olvastam volna: hogy Munkács elfoglalása után Zrínyi Ilonát Bécsbe vitték, gyerekeitől elválasztották, majd többéves száműzetés után végül Törökországban telepedhetett le, ott találkozott újra évek óta nem látott férjével. Milyen érdekes innen nézve az akkori magyar-osztrák és magyar-török kapcsolat: az erdélyi, felvidéki Rákócziaknak, Thökölyeknek a török támogatója, szinte szövetségese az osztrákok elleni szabadságra törekvésükben.
Zrínyi Ilona a fiát tizenkét éves korától haláláig nem látta. A Bécsben nevelkedő ifjú fejedelemben addigi neveltetése és anyja levelei - aminek jó részét meg sem kapta - táplálták a magyarságot és a családi értékeket, az örökséget. Édesanyja hatvanévesen, 1703-ban halt meg - néhány hónapon múlt, hogy megérje fia szabadságharcának kezdetét.

1 megjegyzés:

Ágnes Horváth írta...

Gyerekkoromban elolvastam a falusi könyvtárban megtalálható összes művét, nagyon szerettem. Hugonnay Vilma, Teleki Blanka, Szonya professzor voltak a nekem legkedvesebb személyek, de még emlékszem az ápolónőre vagy a csipkevarrónőre is.Meg az amerikai írónő és persze Szendrey Júlia is érdekes emberek voltak.